Budapesti Hírlap, 1905. november (25. évfolyam, 302-331. szám)

1905-11-02 / 303. szám

­ 1905. november 2. ■ . • :• BUDAPESTI HÍRLAP. (303. sz.) iítt van, maradj békén te hadilobogó, ne vijjogj rajta harc­nak vészes madara. — hadd gyűjtsön erőt a te szá­modra az a másik, a nemzeti munka jelvénye. De ám ha kell, bontsuk szét a harcok zászlaját s fennen lo­bogva vezess minket turul madár és tedd acélkardunk­­hoz acéllá szivünket. Melha Ármánd a többi közt ezt mondotta: Hi­deg ősz borult hazánkra! De mi mégis virágot hoz­tunk neked, Kossuth Lajos! Reményt, virágot, hon­szerelmet, hogy míg a sirod fölött ezernyi lélek örök életet remél, díszítse a te emlékedet a magyar ifjúság törhetetlen hite, mosolygó reménye, szent bizodalma a nemzet hatalmas, dicső, örök életébe. Eljöttünk ime sírodhoz, a kik lelkünkbe zártuk szent eszméidet s a kik hiszünk a lelkünk örök életében, hogy virágot hintve hamvaid fölé, zord tél helyett — mosolygó, derült, boldog, örök tavaszt csengjünk a Mindenható­tól, múltért, jövőért eleget bűnhődött szegény ha­zánkra. A Kossuth-nótát énekelte azután az ifjúság és tovább vonult Batthyány Lajos gróf mauzóleumához. Sok keserű szó hangzott itt el az osztrák törekvések ellen. Moór Jenőt mondott először tüzes hevületü be­szédet. — Batthyány, úgymond, talán a legjellemzőbb alakja történelmünknek. Honáért minden áldozatra kész hazafi és mégis lojális, királyhű férfi. Nem volt­­forradalmár; mások lángszava gyújtotta lángra a­­népet; mások voltak a küzdők és harcosok: ő csak­­békített,­­csak közvetített, mégis ő szenvedett vér­tanúhalált. Élete és halála azt a nagy tanulságot­­képviselte, hogy a zsarnokság ellen nem védelmez a­­törvényes alap, hisz bűne csak egy volt, hogy a ma­­­gyar alkotmánynak igaz embere volt — és mégis ,hóhérkézre került. S midőn e sokat szenvedett nem­­­zetre újra a „kimondhatatlan nyomor és szenvedés­­ napjai várnak“, midőn azokon a helyeken, a hon­­nét a fény és árnyék legmesszebb vett sugarait, az alkotmány tiszteletének példáit meg nem találjuk: ■magyar ifjak, boruljunk le a törvényesség és az al­kotmánytisztelet oltárára, tegyük le Batthyány em­lékére gyermeki kegyeletünk örökzöld koszorúját, fo­gadjuk lelkünkbe az ő nagy lelkének gyújtó szikráját, mely hazájáért élt — hazájáért halt! A diákszövetség részéről Vincze István mon­dott beszédet. — Lehet, úgymond, hogy beteljesedik királyunk jövendölése, lehet, hogy ismét sűrű, nehéz felhők von­ják be édes hazánk fölött az eget! De ha egyszer a vérig sértett, meggyötört nemzetből kitör a vissza­fojtott indulatok árja, akkor ez a nemzet széttört s­ilincseivel fogja agyonverni azokat a nyomorulta­­ikat, a­kik szabadságától, önállóságától akarták meg­fosztani. Bartha Miklós sirjánál állott meg azután az if­ju­­ság, a melynek nevében Puskás Jenő mondott be­­­szédet: — Eljöttünk, Bartha Miklós, a te sírodhoz is. Kém emlékezni még, siratni csak. Elhoztuk tanításod­­­nak még friss ihletét, szellemi nagyságodnak örökké a kamatozó szivünkbe plántált virágait, tanúságot tenni­­az immár alvó szikra előtt, hogy általad fölgyuladt bel­ünkben a nemzeti küzdelem győzelmi hitének el­pusztíthatatlan lángja. Irányi Dánielnek, a függetlenségi párt meg­­alapitójának sirjánál ifjabb Holub József rótta le a fiatalság kegyeletét, a többi közt ezt mondván: — A mi a te idődben még csak zsenge cserje volt, a függetlenségi eszme ma már terebélyes fává nőtt, a melynek lombjai beárnyékozzák az egész országot és [minden igaz magyar szivét. Az eszmék kitisztultak s felőttünk van már a valóság. Az álnokság ma már ki­­­mutatta méregfogait. Szabadságunkat, alkotmányun­­­kat akarják elvenni, s mit nem tudott elpusztítani török, tatár s a nemzetiségekkel szövetkezett orosz Korda, azt most öt percnek hidegségével akarták el­­­fogyasztani. Nincs mostan már álpátoszszal félreveze­tett mamelukhad a nemzet kebelében, csak a salak, a ■szenny úszik felül, de ez megvédi a tömeget a haza­iárulás rozsdájától. Deák Ferenc mauzóleumánál is szép volt az if­júság kegyeletének megnyilvánulása. Kara­fizik Jenő dr. mondott itt beszédet: — A mikor a korona és a nemzet közt a múlt­ban fennállott félreértések elfelejtését a királyi eskü­vel szentesített törvény szava biztosította, a mikor a magyar állam nemzeti irányban való szabad fejlő­dését, a fölkent királylyal egyetértve, századokra elő­készítetted, ki hitte, ki merte volna gondolni, hogy a következő félszázad morzsánként, de tervszerűen ra­bolja vissza a nemzet jogait. És nekünk, a­kik a ki­rályi hatalmat ijesztő magasba emeltük fejünk fölé, a­kik a hadsereget kényúrrá tettük magunk fölött, amikor nemzetközi állami létünk elenyészett, a­mikor a haza határain belül a nemzetiségek mesterségesen szított ádáz gyűlölete tombol, a­mikor anyagi erőnk, vagyoni jólétünk fogyatékán van, csak az alkotmány­ban, a Te szellemed hatalmas alkotásában van még reményünk, küzdő erőnk, hogy sorsod iróniája teljes legyen, épp azok ellen, kik szentségtelen ajkukra cé­gérnek véve nagy nevedet, a Te nevedben tiporják lábbal a jogot, a törvényt, az igazságot! Szilg­yi Dezső, Beöthy Ákos, Horánszky Nán­dor, Jókai Mór, Táncsics Mihály, Woronieczky Mi­­riszláv, Vajda János és Mészöly Géza sírjára tette be azután koszorúját az ifjúság. Majd fakultásonként­­szétoszolva, abban a sorrendben koszorúzta meg a maga halottainak, tanárainak, tudósoknak, művészeknek a sírjait, a­mint a program szerint már ismertettük. A függetlenségi párt kegyelete. A függetlenségi és 43-as párt küldöttsége dél­után vonult ki a temetőbe Kossuth Lajos sírjához. A küldöttségben résztvettek: Pozsgay Miklós, Bako­nyi Samu, Illyés Bálint, Nagy Emil, Smialovszky Valér, Sümegi Vilmos, Maleczinszky György és Fer­­dinandy Béla országgyűlési képviselők. A küldöttség megérkezésekor óriási néptömeg vette körül a sírt. A párt nevében Bakonyi Samu mondott beszédet: — Tudjuk, látjuk mi azt, úgymond, hogy a harc, a­melyet ősi ellenségünk ismét reánk kényszerí­­tett, súlyos megpróbáltatása lesz nemzetünknek. Köny­­nyelműen nem is kecsegtetjük magunk könnyű dia­dallal. Ellenségünk hatalnát jól ismerjük. Hiszen négyszáz esztendő óta emészti életünket. De ime, élünk mégis és harcolunk becsülettel az élet jogaiért. A kevély hatalom kicsinyli a mi erőnket. Elbizakodott gőgjében elfelejti, hogy saját erejének sincs más for­rása. A mi hűségünk volt tápláló dajkája. Világhatal­mak vészes ostromától „életünkkel és vérünkkel“ mindig megmentettük. A mi hitünkben man tántorít meg sem csábítás, sem fenyegetés. Ha pedig a Gond­viselés úgy akarná, hogy a kitartásunk fejében meg­ígért mérhetetlen nyomor és szenvedés csakugyan be­következzék, lesz még bátorságunk és bizonynyal erőnk is, hogy vele szembeszálljunk. Voltak nekünk hőseink és vértanúink, a­kiknek szent példája megtanított, hogyan kell meghalni a hazáért, a Te bibliai életed pedig, örökéletü Mesterünk, megtanított arra, ho­gyan kell érette szenvedni, hogy a szenvedésből üd­vösség fakadjon és szabadság! Mi tehát a Te igazsá­godnak hitét hirdetjük nemzetünknek. Hitvalló fiad vezérlete alatt immár napról-napra hatalmasabb és mindinkább ellenállhatatlan erővel hódít a Te tanítá­sod. És kövessen el bár a megátalkodott hatalom újabb, meg újabb törvénytelenséget és botorságot, minden merényletével csak a Te bölcseséged mellett tesz bizonyságot. Vajha a Te sirod oltártüzéből su­gárzó világosság eljutna oda is, hol szolgalelkek a ha­zugság homályából átkos hályogot szőnek, a mely ál­­nokul eltakarja a múltnak tanúságait és elfödi a jö­vendő veszedelmeit! Az önkényuralom vaksága min­dent felejt és semmit sem tanul. Elfelejti, hogy nem ez a mi első szabadságharcunk s hogy a vérig sértett nemzet önvédelmében a legsujtóbb csapást mérte volt zsarnokaira. És még­sem tanulta meg, hogy a ma­gyar alkotmány ostromával saját végzetét teszi pró­bára. Azt az önvédelmet, nemzetünknek két világ csodálta jeges küzdelmét, dicső kormányzónk, Te intézted. Óh, tekints szét e romboló válságoktól föl­­dúlt szenvedő hazán! Akkori sebeinket gonosztevő kézzel újra fölszaggatják. Meg akarják alázni nem­zeted és megrabolják alkotmányát. De Te élsz és látod, mint éled újra a mi veszedelmünk. Légy hát a mi védelmünkben elménknek és szivünknek bölcs kormányzója, hogy az igaz ösvényről le ne téved­jünk. Ha a Te szent tüzed követjük, csalfa lidérc­­fény nem csal bennünket ingoványba. Haladni csak a Te utadon lehet, koporsódban is legelső vezérünk! Azért is, mikor a viaskodó élet küzdelmei közé visz­­szatérünk, mi nem érezzük magunkat elhagyatva. Tudjuk, hogy a mig állhatatosságunkkal rá méltók maradunk, a Te nevednek legyőzhetetlen segítségét el nem veszíthetjük. Sirodnak oltárkövére leteszem az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt koszorú­ját s egyben szent fogadást teszünk, hogy a­mint tőled tanultuk, híven harcolunk mindhalálig. Isten minket úgy segéljen! A küldöttség azután Irányi Dániel sírját lá­togatta meg, a­hol Nagy Emil dr. országgyűlési kép­viselő a következő beszédet mondotta: — A hála, a szeretet és az emlékezés hozott ben­nünket ide, de nemcsak ez, hanem még egyéb is: segedelmet akarunk kérni szellemedtől a nagy nem­zeti küzdelemben. Mert ha valaha szükség volt pu­ritán, becsületes emberekre, úgy most van rájuk szükség s ha valakinek a szelleme megerősítheti a ma­gyart minden kisértő veszély ellen, az első sorban Irányi Dániel szelleme. A meddig egy nép erkölcsei­ben tiszta, életmódjában egyszerű, gondolkodásában tisztességes, munkálkodásában szorgalmas s érzései­ben emberszerető, addig azt a népet nem kell fél­teni. A mi fajunk nincs hijjával a nemes és jeles tulajdonoknak. De megvannak a magunk faji hibáink is. Hibáink között azonban nincs meg az a legna­gyobb hiba, a­mit Madách a görög népről mond, hogy nem tűrték meg Miltiádeszt, mert egy fejjel nagyobb volt kortársainál; nem, mi meg tudjuk be­csülni igazi nagy embereinket, de van e helyett ben­nünk egy másik, majdnem éppen akkora faji hiba: túlságosan elnézők vagyunk a jellemtelen emberek iránt, a­meddig a hatalom kegye, vagy a vagyoni jólét rájuk mosolyog. Ez ellen a nagy faji hibánk ellen kérek én nálad segítséget. Irányi Dániel: A­mióta Te itt nyugszol ezek alatt a hantok alatt, azóta hazánk sorsának a kereke nagyokat fordult előre. Te még az elv-fentartás oszlom­a voltál, mi már az elv-megvalósítás szerény munkásai vagyunk. Te vigyáztál, hogy a fundamentum megmaradjon, mi a fundamentumra épületet akarunk emelni. Azt hi­szem, hogy nem vétek igazságos szellemed ellen, ha azt mondom, hogy a Te munkád könnyebb volt. Mert a Te nemzeti missziód az volt, hogy a magyar kuruc lelket megőrizzed az utókor számára, mi ránk meg az a nehezebb föladat hárul, hogy megalkuvás, jogfeladás nélkül belevigyük a kuruc lelket az alkotó munkába. Imádkozzál értünk, hogy mi is éppen oly nemesen töltsük be a mi hivatásunkat, mint a­hogy Te betöltötted a Tiedet. Egyesületek, testületek és iskolák. Az ifjúságon és a függetlenségi párton kívül számos testület, egyesület és iskola is kivonult a kere­­pesi-uti temetőbe s megkoszorúzta nagyjaink sirját. A tudomány, irodalom és művészet jeleseinek sírja fölé szebbnél-szebb koszorúkat helyezett a kegyelet. Gyönyörűen voltak földiszitve: Arany János, Mun­kácsy Mihály, Lotz Károly, Eötvös József báró, Ko­vács József dr., Szilágyi Dezső, Komócsy József, Garay János, Salamon Ferenc, Stoczek József, Szi­lágyi Sándor, Pauler Tivadar, Lenhossék József, Szabóky Adolf, Jendrassik Jenő, Ybl Miklós, Kis­faludy Károly, Csemegi Károly, Vadnay Károly, Csukássy József, Vörösmarty Mihály, Tóth Kálmán, Huszár Adolf, Barabás Miklós, Erkel Ferenc, Bartay Ede, Győry Elek, Fadrusz János, Szász Károly, Szi­geti Imre, Szigeti József, Horváth Gyula sírjai. Tö­méntelen virág borítja különösen Jókai sírját. A szé­kesfőváros halottai közül szépen volt ékesítve: Kam­­men­ayer Károly, Gerlóczy Károly, Mátray József, Szabó Károly, Kullmann Lajos sírja. Szép a Lakit? Vendel síremléke, a­melyet holnap lepleznek le. Az Országos Színművészeti Akadémia növen­dékei a következő síroknál rótták le kegyeletüket: Bercsényi Béla, Egressy Gábor, Szigeti József, Nagy Imre, Paulay Ede, Csiky Gergely, Tóth József és Festetlek Leó gróf. Rákosi Szidi színésziskolájának növendékei ta­náruknak, Beregi Oszkárnak vezetésével ma délelőtt meglátogatták és fölvirágozták a következők sírjait: Kossuth Lajos, Paulay Ede, Tóth József, Szigeti Imre, Szigeti József, Feleky Miklós, Egressy Gábor, Petőfi Zoltán, Jókai Mór, Beöthy Zsiga, if­jabb Mátrai B. Béla, Lendvay Márton, Bercsényi Béla, Nagy Imre, Szerdahelyi Kálmán, Arany János, Arany László, Halmi Ferenc, Vörösmarty Mihály és Csiky Gergely. A festőmesteriskola volt növendékei gyönyörű koszorút tettek Lotz sírjára. A budapesti kereskedelmi akadémia növendékei Baross Gábor emlékezetének hódoltak. Mivel Baross hamvai nem a fővárosban nyugszanak, a szobrához vonultak ki, a­hol Gyulay József és Wildmann Gyula akadémiai hallgatók helyezték el az ifjúság kegyeleté­nek pálmaágát.* Az újjászervezett szocialisták nagy küldöttsége Magyar Gyula vezetésével megkoszorúzta Táncsics Mihály, Eisele Károly és Szalay András sírját, piros­­szallagos babérkoszorúval. Táncsics sirjánál Magyar Gyula, Eisele sirjánál Gyárfás Emil és Szalay sírjá­nál Molnár Mihály mondott beszédet. A budai temetők. A budai oldalon levő temetőkbe is már korán reggel megindult a kegyeletes közönség. Különösen a farkasréti és németvölgyi temetőkbe zarándokoltak sokan, de a régi vízivárosi és krisztinavárosi temető­ben is tömérdek ember fordult meg. A katonai te­mető felső részén nagvó Edelheim-Gyulai Lipót báró, volt hadtestparancsnok sirját, mint minden év­ben, az idén is elbontották délszaki növénynyel és vi­rággal. A temetőben nyugvó hadapródoknak s elhunyt tiszteknél, sirját a növendékek megkoszorúzták. Min­den évfolyamból öt-öt ifjú ment a temetőbe Kaiser vadászf­őhadnagy intézeti tanár vezetésével s helyez­ték el a koszorúkat, a sírokat pedig kivilágították. A régi krisztinavárosi temetőben levő honvédsírokat az idén is elhalmozták koszorúkkal és virágokkal. A nádorcsalád sírja. A budai királyi vártemplom sírboltja, a­hol a József királyi herceg nádor és családjának tagjai pi­hennek, halottak napja alkalmából ma nyilt meg a ke­gyeletes közönség előtt. A hercegi család tömérdek koszorút helyezett József herceg, Klotild hercegnő és a kis Mátyás herceg koporsójára, valamint László her­ceg szarkofágjára. A fényesen kivilágított kriptát százával keresték föl a kegyeletes emberek. A sírbolt még holnap, csütörtökön délelőtt és 12 óráig marad nyitva a közönség számára. Holnap a hercegi család elhunyt tagjainak lelkiüdvéért gyászmisét mondanak a vártemplomban. TÁVIRATOK. A macedóniai pénzügyi ellenőrzés. Konstantinápoly, nov. 1. Azok a valamivel kedvezőbb jelek, a­melyekből a porta engedékenysé­gére következtettek a pénzügyi ellenőrzés kérdésében, ez idő szerint úgy látszik, ismét eltűntek. Úgy lát­szik, mintha az erre vonatkozó diszpozíció a Jildiz­­ben különböző áramlatok és megfontolások hatása alatt napról-napra változnék. Ez­által azonban még egyáltalában nem tűnt el a remény arra, hogy a porta az utolsó pillanatban a kényszerrendszabályok alkal­mazása előtt még engedni fog. VD

Next