Budapesti Hírlap, 1905. november (25. évfolyam, 302-331. szám)
1905-11-02 / 303. szám
1905. november 2. ■ . • :• BUDAPESTI HÍRLAP. (303. sz.) iítt van, maradj békén te hadilobogó, ne vijjogj rajta harcnak vészes madara. — hadd gyűjtsön erőt a te számodra az a másik, a nemzeti munka jelvénye. De ám ha kell, bontsuk szét a harcok zászlaját s fennen lobogva vezess minket turul madár és tedd acélkardunkhoz acéllá szivünket. Melha Ármánd a többi közt ezt mondotta: Hideg ősz borult hazánkra! De mi mégis virágot hoztunk neked, Kossuth Lajos! Reményt, virágot, honszerelmet, hogy míg a sirod fölött ezernyi lélek örök életet remél, díszítse a te emlékedet a magyar ifjúság törhetetlen hite, mosolygó reménye, szent bizodalma a nemzet hatalmas, dicső, örök életébe. Eljöttünk ime sírodhoz, a kik lelkünkbe zártuk szent eszméidet s a kik hiszünk a lelkünk örök életében, hogy virágot hintve hamvaid fölé, zord tél helyett — mosolygó, derült, boldog, örök tavaszt csengjünk a Mindenhatótól, múltért, jövőért eleget bűnhődött szegény hazánkra. A Kossuth-nótát énekelte azután az ifjúság és tovább vonult Batthyány Lajos gróf mauzóleumához. Sok keserű szó hangzott itt el az osztrák törekvések ellen. Moór Jenőt mondott először tüzes hevületü beszédet. — Batthyány, úgymond, talán a legjellemzőbb alakja történelmünknek. Honáért minden áldozatra kész hazafi és mégis lojális, királyhű férfi. Nem voltforradalmár; mások lángszava gyújtotta lángra anépet; mások voltak a küzdők és harcosok: ő csakbékített,csak közvetített, mégis ő szenvedett vértanúhalált. Élete és halála azt a nagy tanulságotképviselte, hogy a zsarnokság ellen nem védelmez atörvényes alap, hisz bűne csak egy volt, hogy a magyar alkotmánynak igaz embere volt — és mégis ,hóhérkézre került. S midőn e sokat szenvedett nemzetre újra a „kimondhatatlan nyomor és szenvedés napjai várnak“, midőn azokon a helyeken, a honnét a fény és árnyék legmesszebb vett sugarait, az alkotmány tiszteletének példáit meg nem találjuk: ■magyar ifjak, boruljunk le a törvényesség és az alkotmánytisztelet oltárára, tegyük le Batthyány emlékére gyermeki kegyeletünk örökzöld koszorúját, fogadjuk lelkünkbe az ő nagy lelkének gyújtó szikráját, mely hazájáért élt — hazájáért halt! A diákszövetség részéről Vincze István mondott beszédet. — Lehet, úgymond, hogy beteljesedik királyunk jövendölése, lehet, hogy ismét sűrű, nehéz felhők vonják be édes hazánk fölött az eget! De ha egyszer a vérig sértett, meggyötört nemzetből kitör a visszafojtott indulatok árja, akkor ez a nemzet széttört silincseivel fogja agyonverni azokat a nyomorultaikat, akik szabadságától, önállóságától akarták megfosztani. Bartha Miklós sirjánál állott meg azután az ifjuság, a melynek nevében Puskás Jenő mondott beszédet: — Eljöttünk, Bartha Miklós, a te sírodhoz is. Kém emlékezni még, siratni csak. Elhoztuk tanításodnak még friss ihletét, szellemi nagyságodnak örökké a kamatozó szivünkbe plántált virágait, tanúságot tenniaz immár alvó szikra előtt, hogy általad fölgyuladt belünkben a nemzeti küzdelem győzelmi hitének elpusztíthatatlan lángja. Irányi Dánielnek, a függetlenségi párt megalapitójának sirjánál ifjabb Holub József rótta le a fiatalság kegyeletét, a többi közt ezt mondván: — A mi a te idődben még csak zsenge cserje volt, a függetlenségi eszme ma már terebélyes fává nőtt, a melynek lombjai beárnyékozzák az egész országot és [minden igaz magyar szivét. Az eszmék kitisztultak s felőttünk van már a valóság. Az álnokság ma már kimutatta méregfogait. Szabadságunkat, alkotmányunkat akarják elvenni, s mit nem tudott elpusztítani török, tatár s a nemzetiségekkel szövetkezett orosz Korda, azt most öt percnek hidegségével akarták elfogyasztani. Nincs mostan már álpátoszszal félrevezetett mamelukhad a nemzet kebelében, csak a salak, a ■szenny úszik felül, de ez megvédi a tömeget a hazaiárulás rozsdájától. Deák Ferenc mauzóleumánál is szép volt az ifjúság kegyeletének megnyilvánulása. Karafizik Jenő dr. mondott itt beszédet: — A mikor a korona és a nemzet közt a múltban fennállott félreértések elfelejtését a királyi esküvel szentesített törvény szava biztosította, a mikor a magyar állam nemzeti irányban való szabad fejlődését, a fölkent királylyal egyetértve, századokra előkészítetted, ki hitte, ki merte volna gondolni, hogy a következő félszázad morzsánként, de tervszerűen rabolja vissza a nemzet jogait. És nekünk, akik a királyi hatalmat ijesztő magasba emeltük fejünk fölé, akik a hadsereget kényúrrá tettük magunk fölött, amikor nemzetközi állami létünk elenyészett, amikor a haza határain belül a nemzetiségek mesterségesen szított ádáz gyűlölete tombol, amikor anyagi erőnk, vagyoni jólétünk fogyatékán van, csak az alkotmányban, a Te szellemed hatalmas alkotásában van még reményünk, küzdő erőnk, hogy sorsod iróniája teljes legyen, épp azok ellen, kik szentségtelen ajkukra cégérnek véve nagy nevedet, a Te nevedben tiporják lábbal a jogot, a törvényt, az igazságot! Szilgyi Dezső, Beöthy Ákos, Horánszky Nándor, Jókai Mór, Táncsics Mihály, Woronieczky Miriszláv, Vajda János és Mészöly Géza sírjára tette be azután koszorúját az ifjúság. Majd fakultásonkéntszétoszolva, abban a sorrendben koszorúzta meg a maga halottainak, tanárainak, tudósoknak, művészeknek a sírjait, amint a program szerint már ismertettük. A függetlenségi párt kegyelete. A függetlenségi és 43-as párt küldöttsége délután vonult ki a temetőbe Kossuth Lajos sírjához. A küldöttségben résztvettek: Pozsgay Miklós, Bakonyi Samu, Illyés Bálint, Nagy Emil, Smialovszky Valér, Sümegi Vilmos, Maleczinszky György és Ferdinandy Béla országgyűlési képviselők. A küldöttség megérkezésekor óriási néptömeg vette körül a sírt. A párt nevében Bakonyi Samu mondott beszédet: — Tudjuk, látjuk mi azt, úgymond, hogy a harc, amelyet ősi ellenségünk ismét reánk kényszerített, súlyos megpróbáltatása lesz nemzetünknek. Könynyelműen nem is kecsegtetjük magunk könnyű diadallal. Ellenségünk hatalnát jól ismerjük. Hiszen négyszáz esztendő óta emészti életünket. De ime, élünk mégis és harcolunk becsülettel az élet jogaiért. A kevély hatalom kicsinyli a mi erőnket. Elbizakodott gőgjében elfelejti, hogy saját erejének sincs más forrása. A mi hűségünk volt tápláló dajkája. Világhatalmak vészes ostromától „életünkkel és vérünkkel“ mindig megmentettük. A mi hitünkben man tántorít meg sem csábítás, sem fenyegetés. Ha pedig a Gondviselés úgy akarná, hogy a kitartásunk fejében megígért mérhetetlen nyomor és szenvedés csakugyan bekövetkezzék, lesz még bátorságunk és bizonynyal erőnk is, hogy vele szembeszálljunk. Voltak nekünk hőseink és vértanúink, akiknek szent példája megtanított, hogyan kell meghalni a hazáért, a Te bibliai életed pedig, örökéletü Mesterünk, megtanított arra, hogyan kell érette szenvedni, hogy a szenvedésből üdvösség fakadjon és szabadság! Mi tehát a Te igazságodnak hitét hirdetjük nemzetünknek. Hitvalló fiad vezérlete alatt immár napról-napra hatalmasabb és mindinkább ellenállhatatlan erővel hódít a Te tanításod. És kövessen el bár a megátalkodott hatalom újabb, meg újabb törvénytelenséget és botorságot, minden merényletével csak a Te bölcseséged mellett tesz bizonyságot. Vajha a Te sirod oltártüzéből sugárzó világosság eljutna oda is, hol szolgalelkek a hazugság homályából átkos hályogot szőnek, a mely álnokul eltakarja a múltnak tanúságait és elfödi a jövendő veszedelmeit! Az önkényuralom vaksága mindent felejt és semmit sem tanul. Elfelejti, hogy nem ez a mi első szabadságharcunk s hogy a vérig sértett nemzet önvédelmében a legsujtóbb csapást mérte volt zsarnokaira. És mégsem tanulta meg, hogy a magyar alkotmány ostromával saját végzetét teszi próbára. Azt az önvédelmet, nemzetünknek két világ csodálta jeges küzdelmét, dicső kormányzónk, Te intézted. Óh, tekints szét e romboló válságoktól földúlt szenvedő hazán! Akkori sebeinket gonosztevő kézzel újra fölszaggatják. Meg akarják alázni nemzeted és megrabolják alkotmányát. De Te élsz és látod, mint éled újra a mi veszedelmünk. Légy hát a mi védelmünkben elménknek és szivünknek bölcs kormányzója, hogy az igaz ösvényről le ne tévedjünk. Ha a Te szent tüzed követjük, csalfa lidércfény nem csal bennünket ingoványba. Haladni csak a Te utadon lehet, koporsódban is legelső vezérünk! Azért is, mikor a viaskodó élet küzdelmei közé viszszatérünk, mi nem érezzük magunkat elhagyatva. Tudjuk, hogy a mig állhatatosságunkkal rá méltók maradunk, a Te nevednek legyőzhetetlen segítségét el nem veszíthetjük. Sirodnak oltárkövére leteszem az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt koszorúját s egyben szent fogadást teszünk, hogy amint tőled tanultuk, híven harcolunk mindhalálig. Isten minket úgy segéljen! A küldöttség azután Irányi Dániel sírját látogatta meg, ahol Nagy Emil dr. országgyűlési képviselő a következő beszédet mondotta: — A hála, a szeretet és az emlékezés hozott bennünket ide, de nemcsak ez, hanem még egyéb is: segedelmet akarunk kérni szellemedtől a nagy nemzeti küzdelemben. Mert ha valaha szükség volt puritán, becsületes emberekre, úgy most van rájuk szükség s ha valakinek a szelleme megerősítheti a magyart minden kisértő veszély ellen, az első sorban Irányi Dániel szelleme. A meddig egy nép erkölcseiben tiszta, életmódjában egyszerű, gondolkodásában tisztességes, munkálkodásában szorgalmas s érzéseiben emberszerető, addig azt a népet nem kell félteni. A mi fajunk nincs hijjával a nemes és jeles tulajdonoknak. De megvannak a magunk faji hibáink is. Hibáink között azonban nincs meg az a legnagyobb hiba, amit Madách a görög népről mond, hogy nem tűrték meg Miltiádeszt, mert egy fejjel nagyobb volt kortársainál; nem, mi meg tudjuk becsülni igazi nagy embereinket, de van e helyett bennünk egy másik, majdnem éppen akkora faji hiba: túlságosan elnézők vagyunk a jellemtelen emberek iránt, ameddig a hatalom kegye, vagy a vagyoni jólét rájuk mosolyog. Ez ellen a nagy faji hibánk ellen kérek én nálad segítséget. Irányi Dániel: Amióta Te itt nyugszol ezek alatt a hantok alatt, azóta hazánk sorsának a kereke nagyokat fordult előre. Te még az elv-fentartás oszloma voltál, mi már az elv-megvalósítás szerény munkásai vagyunk. Te vigyáztál, hogy a fundamentum megmaradjon, mi a fundamentumra épületet akarunk emelni. Azt hiszem, hogy nem vétek igazságos szellemed ellen, ha azt mondom, hogy a Te munkád könnyebb volt. Mert a Te nemzeti missziód az volt, hogy a magyar kuruc lelket megőrizzed az utókor számára, mi ránk meg az a nehezebb föladat hárul, hogy megalkuvás, jogfeladás nélkül belevigyük a kuruc lelket az alkotó munkába. Imádkozzál értünk, hogy mi is éppen oly nemesen töltsük be a mi hivatásunkat, mint ahogy Te betöltötted a Tiedet. Egyesületek, testületek és iskolák. Az ifjúságon és a függetlenségi párton kívül számos testület, egyesület és iskola is kivonult a kerepesi-uti temetőbe s megkoszorúzta nagyjaink sirját. A tudomány, irodalom és művészet jeleseinek sírja fölé szebbnél-szebb koszorúkat helyezett a kegyelet. Gyönyörűen voltak földiszitve: Arany János, Munkácsy Mihály, Lotz Károly, Eötvös József báró, Kovács József dr., Szilágyi Dezső, Komócsy József, Garay János, Salamon Ferenc, Stoczek József, Szilágyi Sándor, Pauler Tivadar, Lenhossék József, Szabóky Adolf, Jendrassik Jenő, Ybl Miklós, Kisfaludy Károly, Csemegi Károly, Vadnay Károly, Csukássy József, Vörösmarty Mihály, Tóth Kálmán, Huszár Adolf, Barabás Miklós, Erkel Ferenc, Bartay Ede, Győry Elek, Fadrusz János, Szász Károly, Szigeti Imre, Szigeti József, Horváth Gyula sírjai. Töméntelen virág borítja különösen Jókai sírját. A székesfőváros halottai közül szépen volt ékesítve: Kammenayer Károly, Gerlóczy Károly, Mátray József, Szabó Károly, Kullmann Lajos sírja. Szép a Lakit? Vendel síremléke, amelyet holnap lepleznek le. Az Országos Színművészeti Akadémia növendékei a következő síroknál rótták le kegyeletüket: Bercsényi Béla, Egressy Gábor, Szigeti József, Nagy Imre, Paulay Ede, Csiky Gergely, Tóth József és Festetlek Leó gróf. Rákosi Szidi színésziskolájának növendékei tanáruknak, Beregi Oszkárnak vezetésével ma délelőtt meglátogatták és fölvirágozták a következők sírjait: Kossuth Lajos, Paulay Ede, Tóth József, Szigeti Imre, Szigeti József, Feleky Miklós, Egressy Gábor, Petőfi Zoltán, Jókai Mór, Beöthy Zsiga, ifjabb Mátrai B. Béla, Lendvay Márton, Bercsényi Béla, Nagy Imre, Szerdahelyi Kálmán, Arany János, Arany László, Halmi Ferenc, Vörösmarty Mihály és Csiky Gergely. A festőmesteriskola volt növendékei gyönyörű koszorút tettek Lotz sírjára. A budapesti kereskedelmi akadémia növendékei Baross Gábor emlékezetének hódoltak. Mivel Baross hamvai nem a fővárosban nyugszanak, a szobrához vonultak ki, ahol Gyulay József és Wildmann Gyula akadémiai hallgatók helyezték el az ifjúság kegyeletének pálmaágát.* Az újjászervezett szocialisták nagy küldöttsége Magyar Gyula vezetésével megkoszorúzta Táncsics Mihály, Eisele Károly és Szalay András sírját, pirosszallagos babérkoszorúval. Táncsics sirjánál Magyar Gyula, Eisele sirjánál Gyárfás Emil és Szalay sírjánál Molnár Mihály mondott beszédet. A budai temetők. A budai oldalon levő temetőkbe is már korán reggel megindult a kegyeletes közönség. Különösen a farkasréti és németvölgyi temetőkbe zarándokoltak sokan, de a régi vízivárosi és krisztinavárosi temetőben is tömérdek ember fordult meg. A katonai temető felső részén nagvó Edelheim-Gyulai Lipót báró, volt hadtestparancsnok sirját, mint minden évben, az idén is elbontották délszaki növénynyel és virággal. A temetőben nyugvó hadapródoknak s elhunyt tiszteknél, sirját a növendékek megkoszorúzták. Minden évfolyamból öt-öt ifjú ment a temetőbe Kaiser vadászfőhadnagy intézeti tanár vezetésével s helyezték el a koszorúkat, a sírokat pedig kivilágították. A régi krisztinavárosi temetőben levő honvédsírokat az idén is elhalmozták koszorúkkal és virágokkal. A nádorcsalád sírja. A budai királyi vártemplom sírboltja, ahol a József királyi herceg nádor és családjának tagjai pihennek, halottak napja alkalmából ma nyilt meg a kegyeletes közönség előtt. A hercegi család tömérdek koszorút helyezett József herceg, Klotild hercegnő és a kis Mátyás herceg koporsójára, valamint László herceg szarkofágjára. A fényesen kivilágított kriptát százával keresték föl a kegyeletes emberek. A sírbolt még holnap, csütörtökön délelőtt és 12 óráig marad nyitva a közönség számára. Holnap a hercegi család elhunyt tagjainak lelkiüdvéért gyászmisét mondanak a vártemplomban. TÁVIRATOK. A macedóniai pénzügyi ellenőrzés. Konstantinápoly, nov. 1. Azok a valamivel kedvezőbb jelek, amelyekből a porta engedékenységére következtettek a pénzügyi ellenőrzés kérdésében, ez idő szerint úgy látszik, ismét eltűntek. Úgy látszik, mintha az erre vonatkozó diszpozíció a Jildizben különböző áramlatok és megfontolások hatása alatt napról-napra változnék. Ezáltal azonban még egyáltalában nem tűnt el a remény arra, hogy a porta az utolsó pillanatban a kényszerrendszabályok alkalmazása előtt még engedni fog. VD