Budapesti Hírlap, 1906. június(26. évfolyam, 149-177. szám)

1906-06-03 / 151. jubileumi szám

Budapest, 1906. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 egy hónapra 2 kor. 40 ül. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 64—63, kiadója 68—95, igazg. 66—63, és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztősogi és kiadóhivatal: TVI. ker., Bükk Szilárd-utca 4. Slöfisetés- ét hirdetés-föl­ ét«!: Ujjmi Kis Jénef-körűt 5. is. *T­eltalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 Hirdetések milliméter számítással, díjszabás Huszonöt év.­ ­* Irta Ri­kosi Jenő. Budapest, jan. 2. A Budapesti Hírlap fennállásának betöltött huszonötödik esztendejét ün­nepli ezen a pünkösdön. Egy újság életé­ben talán nem sok huszonöt év. Egy­­em­ber életében nem csekélység, s nekünk talán azért tetszik nagynak ez a dátum, mert néhányan még itt vagyunk ma is ebben a műhelyben, a­kik huszonöt évvel ezelőtt azért mártottuk a tollunkat a kalamázisba, hogy megírjuk a Budapesti­­Hírlap első számát. De nem csak ez a mértéke van meg a lefolyt idő hosszúsá­gának. Azok is mértéke neki, a­kik már nincsenek itt, a­kik, ki a halál, ki a viszo­nyok révén elszakadt tőlünk. És mértéke az a sokasága is író és újságíró emberek­nek, a­mely azóta hosszabb-rövidebb ideig hajlékot talált a Budapesti Hírlap­nál. Ha magamat idézném, azt monda­nám: azóta ember lett a gyermekből, öreg az emberből, por az öregből. És most pünkösd van. Ha vissza­gondolok, a huszonöt év előtti­ időre, a­mikor —­ mind, a­kik vállalkoztunk arra, hogy írjuk, szerkeszszük és kiadjuk ezt az újságot, lelkesek és fiatalok — együtt üldögéltünk, olyan érzéssel voltunk, mint az apostolok lehettek pünkösd estéjén. Éreztük fejünk fölött a tüzes nyelveket. A szívünk dobogott, a vérünk lüktetett, a lelkiismeretünk izgató szókat sutto­gott a fülünkbe: menjetek, hirdessétek az igét, a magyarságot, a magyar nem­zetet, a nemzet jövőjét, dicsőségét, örökké­valóságát. És mi mentünk, és járjuk ezt az utat huszonöt esztendeje. És megsoka­sodtunk és igénkét terjesztettük és ma leborulunk, a Gondviselés előtt és jubi­lálunk.­­ • Jubilálunk, de nem kündt, nem az utcán, nem a piacon, csak itt beint a magunk otthonában, egymás közt és a közönségünkkel. Beszélünk egymásnak, egymásról, sőt magunkról is. Megrajzol­juk a pályát, melyet befutottunk. El­mondjuk szándékainkat és célzatainkat, melyek vezéreltek bennünket, és letesz­­szük vallomásainkat , egy ünnepi szám képében közönségünk kezébe, a­mely oltalmunk, erősségünk, sziklavárunk, él­tető levegőnk volt, sőt tápláló vérünk, mert annak szólt minden gondolatunk, minden érzésünk, minden cselekedésünk. Az újságírás nagyszerű, tiszta és ideális fegyvereivel ostromoltuk meg szívét, hogy megnyerjük magunknak, mert csak­úgy szolgálhattuk őt, ha előbb megnyer-­­ ifik, és őt szolgálván, szolgálhattuk' csak a nemzetet. '­­:' Az apostolok', , a­kiket a pünkösdi lángnyelvek megihlettek, Isten országát hirdették. Mi egymásban és ideálunkban hivő magyar újságírók, mi hirdettük Magyarországot, mi zászlónkra írtuk a magyar imperiumot. Nekem lehetetlen ma e huszonötéves ünnepen egyébről­­beszélnem, mint erről a magasztos témá­ról. ■ •­­ És el merem mondani, hogy ma már ez álomnak a küszöbére értünk, és hozzá merem tenni, hogy a Budapesti Hírlapralak része van benne. Mert immá­ron nem csak az ágyudörgés hallatszik el a jövőben, hanem a toll percegése is. Ma már nem csak a kard csinál históriát, hanem az újság is. Hogy az ígéret föld­jének küszöbére értünk, azt abból a jelenségből állítom, hogy az ország ösz­­szes öntudatos lakosságát immár átjárta a nemzeti érzés, ez pedig alapvető fölté­tele a nagy jövendőnek. Nemzeti­ érzés, nemzeti öntudat, és nemzeti cselekvés szánt a magyar imperium­ vetése alá. Hiába szól a kishitűek és korlátolt lel­kű­ek gáncsa mi felénk. Csak a kislelkű opportunista­ az önző érdekek embere és csak a professzionálus pártpolitikus az, a­kinek nincsen érzéke e magasztos cél fogékonysága a jövő méhében formá­lódó­ képei számára. A­ki nem kér a je­lentős jutalmat, sem állást, sem befo­lyást, sem hatalmat, sem kitüntetést, ha­nem ideáljának élvén, a jövőbe tekint és a jövő nagyságának a magvát iparkodik elhinteni az elmékbe és szívekbe, az he­vül föl a mi igéinken és érti meg teljesen szavunkat.­­■ Magyarország geográfiai fekvésénél és alakjánál fogva oly terület­ -egység, a­mely hivatva van arra, hogy a rajta lakó, államalkotásra alkalmas népet ve­zérnemzetté tegye Európa déli keletén. Ezt egyszer már a magyar elérte, rajta áll, hogy másodszor is odáig emelkedjék. Nincsen, a­ki ezért a szerepért itt ver­senyre kelhessen. Ausztria a nyugat se­gítségével ebben ideig-óráig megakadá­lyozhatta, de látni való, hogy, mióta nyugati hatalmát elvesztette, Magyaror­szág csonka államisága mellett is egyre jobban emelkedik, anyagi elnyomottsága mellett is hatalmat gyakorol, ellenben Ausztria a­ saját területén is nem képes államalkotó erőket termelni, és tömörü­lés helyett inkább lazul, sőt zülleni lát­szik. Mi a magyar imperializmus? Egy hatalmas, egységes nemzeti­­ Magyarország, a­mely szellemében, in­­t­­­ézm­ényeiben, gondolkozásában,­­ érzüle­tében, értelmiségében­,­ műveltségében, öntudatában és önérzetében magyar. Határain belül kérlelhetetlenül magyar. Nem erőszakkal, hanem szükségből, ter­mészeténél fogva, ösztönszerüleg és ön­tudatosan; tekintélye szerint, erkölcsi és anyagi, erejétől, a mely vonz, imponál és hódít. Társországaira és szomszédaira nézve pedig a boldogulás és a szabadság biztosítéka. Melléje állni, hozzá csatla­kozni, vele szövetkezni annyi, mint jo­gainak, szabadságainak, vágyainak, ide­áljainak biztos birtokát élvezni. A ma­gyar nemzet mindenüvé, a­hová lábát betette, jogokat, kiváltságokat, szabad­ságot, dicsőséget és gazdagságot vitt. Ennek rudimentális hagyományai élnek még ma is a Balkánon. Akkor tisztelték, szerették, becsülték a magyart és keres­ték a barátságát. Oltalmat kerestek nála és gyarapították dicsőségét. Mióta pedig lehanyatlott dicsősége és nagysága tetejéről, mióta maga is el­nyomott kis nemzet lett, — a mely pedig szánalmat érdemelne, — azóta gyűlölik,, gyalázzák, rágalmazzák és készek eszkö­zül kínálkozni elnyomására. Mert a po­litikában nem szánni szokták az elnyo­mottat, hanem prédának nézik, a­mely után osztály ígérkezik- És mi belemerül­tünk boldogtalan századok sorain az el­nyomottak helyzetébe, fölvettük termé­­szetöket és éltünk kicsinyes fegyvereik­kel.­­ Ebből ki kell kelnünk. Föl kell emelkednünk az elnyomott nemzetiségek­ álláspontjáról és kicsinyes szemhatárá­ból az uralkodó nemzet magaslatára. Két pajz­zsal kell hadba mennünk: magyarságunk az egyik, ez a m­i bel­­ügyünk; a szabadság a másik, ez a mi külügyiünk. Senkitől sem követeljük, hogy magyar legyen, de magunk és az államunk, mi ketten legyünk kérlelhetet­lenül, könyörtelenül magyarok minden ízünkben, minden vonatkozásunkban, minden intézményünkben. Mert csak ez az erő, ez a hatalom és ez a dicsőség. És legyen Európa Keletén egy szinonim fo­galom, a magyarság és a szabadság. "" Ha erre törekszünk­, ha ennek fölté­teleit kivívtuk, akkor minden bonyodal­munk, a­mely eddig legjava embereinket fölfalta, egy csapásra megszűnik. A titka és útja pedig e boldogságnak ez: minden ember tanuljon, minden ember dolgozzék teljes erejéből és minden ember legyen megostromolhatatlan magyar sovinista egész lelkével. És további huszonöt év múlva: Lesz még egyszer ünnep e világon! Mai számunk 243 oldal.

Next