Budapesti Hírlap, 1906. június(26. évfolyam, 149-177. szám)

1906-06-03 / 151. jubileumi szám

2 Az örök cél. Irta Apponyi Albert gróf. Budapest, jun. 2. A Budapesti Hírlap családi ünnepében való részvételre jelentkezem én is. Kell-e igazolnom, hogy micsoda elmenteszem ezt? Harminc éves küzdelmes politikai múltamnak minden mozzanata összeköttetésben áll a Budapesti Hírlappal. Nem voltam a lapnak munkatársa, a lap pedig nem volt pártom orgánuma és mégis együtt dolgoztunk mindig, különböző téren, különböző hangnemből, de egy irányban. Nem is személyes barátságból keletkezett ez az együttműködés, hanem inkább az együttműködés létesítette a baráti kötelékeket, amelyek engem most a Budapesti Hírlap gárdájához fűznek. Olyan ez az összeköttetés, mint ama másik, mely egy negyed század óta áll fönn köztem és választóim közt. A legideálisabb alapon fejlődött mind a kettő: a meggyőződések találkozásának, különösen a nemzeti eszméért való rajongásnak alapján. " Mi Mondom, hogy más hangnemből beszéltünk néha és ez természetes. Másképp szólhat a hirlap, másképp a képviselő, ismét másképp a pártvezér, hát még uram bocsaj — a miniszter! A hirlap, az megmondhat mindent, amit szive sugall. A képviselőt már feszélyezik a párttekintetek, melyeknek túlhajtása káros, melyek azonban a parlamenti életből ki nem küszöbölhetők, mert rendszeres politikának folytatása ezek nélkül teljes lehetetlenség volna, az ötlet és a véletlen uralkodnék a parlamenten. A képviselő tehát, ha még oly igénytelen, már korlátokat érez és sokat kénytelen elhallgatni, amit szívesen elmondana. A pártvezérnél ezek a korlátok még szűkebbre szorulnak, ő neki, már „ádámférfiúi komolyságot“ kell mutatni és ezenfelül pártja minden árnyalatával számolni; a miniszterről nem is szólok, még nem törődtem eléggé bele a miniszteri stílusba, hogy a vele együtt járó önmegtagadások mértékét teljesen ismerjem. Szóval, ez a fölsorolás a nyilatkozási szabadságnak lemenő hanglétráját mutatja nekünk, amelynek most legalsóbb fokára jutottam. De a hangnemnek e különbségei csak apró súrlódásokat idézhettek és idézhetnek elő közöttünk; mi a létra alsóbb fokairól bizonyos irigységgel tekintünk fölfelé, sőt egyenesen meg is haragszunk, ha más valaki kimondhatja, amiről nekünk hallgatnunk kell; onnan felülről pedig néha nem éppen kíméletesen éreztetik velünk helyzetünk relatív kedvezőtlenségét. Mi „tapintatlanságról“ beszélünk, onnan meg „nagyképűsködést“ emlegetnek. Ezek a helyzet különbözőségéből származó apró súrlódások. De ezek inkább még jobban kidomborítják, mintsem gyöngítik a benső egyetértést. 4 . És ha visszagondolok arra, hogy politikai életem minden nagyobb mozzanatánál, minden nagyobb csatámnál, mily benső egyetértésben voltam a Budapesti Hírlappal, hogy minden döntő pillanatban, előzetes összebeszélés nélkül, mily támogatást nyertem e laptól, akkor valóban bizonyos meghatottság vesz rajtam erőt ésúgy tekintek ,arra a derék... irói gárdára, mint kipróbált jó barátokra, akikkel egy fáradságos, küzdelmes utat együtt jártam végig, olyan hűséggel, mintha egymásnak hűséget esküdtünk volna, ami pedig, soha sem történt. Dicsérni sem merem a Budapesti Hírlapot, mert úgy érzem, mintha ezzel önmagamat dicsérném. De hiszen nem is szorult erre az a lap, melynek az év minden napjáról sok százezer tanúja van, aki tanúskodik a magyar nemzeti eszme mellett folytatott tántoríthatatlan munkásságáról. ...... Megmondjam-e önöknek, kedves barátaim, hogy egyszer komolyan megbántottak? Akkor volt az, amikor Tisza István kormányzata, alatt a szabadelvűpártból kiléptem és különböző körülmények befolyása alatt, kelleténél több ideig látszólagosan habozásban tétlen maradtam. Akkor „fáradt pártvezérekről“ újságolt a Budapesti Hírlap és láthatóan kételkedett további életrevalóságomban. Ez kissé érzékenyen érintett. No de nem késett a revans: az 1905. választási hadjárat és ami azután következett, talán némileg helyreállította cselekvési képességemnek hírnevét. Igaz, hogy közbesett az amerikai oxigénfürdő. Most pedig csakugyan új idők kezdetén állunk, melyek üdvös előkészítésére vállalkozott a mai kormány. Istennek titka, hogy milyen siker fogja megkezdett munkánkat koronázni; mi dolgozunk, küzdünk és „bízva bízunk!“ Egy dolog azonban kétségtelen: ami volt, az vissza nem térhet többé soha; az meghalt és ilyen halott föltámasztására Isten csodát nem művel. Xovus rerum nascitur ordo; az egész vonalon új erők mozog ,nak; függetlenségi többség Magyarországon, (és ki álmodhat arról, hogy valaha ismét más legyen?!) Hornitország pedig, visszhangzik a Kossuth-név dicsőítésétől, a nép tömegei bejelentik igényüket arra, hogy a nemzet sorsának intézésében szavuk, legyen a nemzetiségek is, — bár még távol áll vezéreik egy része a magyar igazság felfogásától, — szokatlan módon beszélnek, mintha keresnék azt a hangot, amelyen magukat velünk megértethetik. A régi praktikákkal, a régi jelszavakkal itt már nem boldogul senki: a „rendszerváltozás“ már nem ízlés dolga, hanem kényszerűség. Kettős föladat vár tehát ránk: kieszközölni azt, hogy ezt a történelmi kényszerűséget mindenütt megértsék és hogy nemzeti politikánk eszközeit ehhez alkalmazzuk. Mi az mégis, ami a dolgok gyökeres fölfordulásában változatlan marad? mert fölötte áll a változandóság törvényeinek? A magyar nemzet évszázados küzdelmeinek tárgya, közemberiségi küldetésének föltételei az önnálló egységes magyar nemzeti állam..“Ez az az örök cél, melynek állandóságát nem érinti a létviszonyok átalakulása. És mivel ennek a történeti gondolatnak vezércsillaga vezetett minket mindig ugyanazon utak követésére, azért, lezárva e sorokkal egy több évtizedes fegyverbarátságnak emlékkönyvét, úgy szorítok kezet, barátaimmal, a Budapesti Hírlap szerkesztőségében, hogy most pedig, Isten segítségével, megkezdjük az együttes ,továbbáműködésnek nyibb évtizedeit. 1 ’ 1 ! A nemzetiségi képviselők obstrukciója. Hírt adtunk már több ízben arról, hogy a nemzetiségi képviselők obstrukcióval fenyegetőznek, amiért a szövetkezeti pártok helyet nem engedtek nekik a képviselőház bizottságaiban.. Mivel a Ház tárgyalásai során arról győződtek meg, hogy a fenyegetéstől senki sem ijed meg, tegnap taktikát változtattak. Musizid Döme szerb nemzetiségi képviselő azt az indítványt terjesztette elő, hogy küldjön ki a Ház parlamenti bizottságot, amelynek feladata volna bizalmas tárgyalás utján a nemzetiségekkel meg- egyezni. Ezt az indítványt mai forma szerint írásban is benyújtotta Juriga Nándor tót nemzetiségi képviselő. A nemzetiségiek bizonyosra vették, hogy az.indítványt a kormány elfogadja s igy sikerülni fog nekik nemzetiségi vivmányo Icat kicsikarni. A tegnapi miniszteri tanácskozás értesülésünk szerint a többi között ezzel a dologgal is foglalkozott ,és kimondotta, hogy parlamenti bizottság eszméjét nem fogadja el és ,az erről való indítványt visszautasítja. A kormány álláspontjának legnevezetesebb indítéka az, hogy egy parlamenti bizottság kiküldésével elismerné a nemzetiségiek külön követeléseinek jogosságát. A miniszterelnök mai beszédében behatóan foglalkozott a dologgal és mint más helyütt...közölte beszéde mutatja, igen sok meggyőző argumentumot hozott föl a 'nemzetiségi 'képviselők megnyugtatá-sára. Ebbéli törekvése azonban sikertelen, volt. A’ nemzetiségiek ma reggel ígéretet tettek, hogy a parlamenti bizottság tárgyalásának idejére fölfüggesztik obstruáló szándékukat, vagy mint ők mondják föladják a nagyobb és kimerítőbb vitatkozás taktikáját. Ők ugyanis erősen tagadják ma még, hogy obstruálnának. A miniszterelnök beszéde után azonban kijelentették, hogy a vitát folytatják. A minisz- terelnök és Apponyi Albert gróf kultuszminiszter a képviselőház déli szünete alatt, de később is kapa-, citálni iparkodtak a nemzetiségeket a vita berekesztésére,de ők különféle ürügygyel hozakodtak elő, így nincsen kilátás arra, hogy az indemnításról szóló vita a Ház keddi ülésén is véget érjen.A kormány el vag határozva arra, hogy minden törvényes és házszabályadás 'eszközzel száll szembe a nemzetiségiek beszélő kedvével. Keddeli a Ház ülésének meghosszabbítását, indítványozza a kormány és. ha szerdán sem. ér .véget 'a.vita, akkor'.párhuzamos ülések-, ről tesz. indítványt. A parlamenti bizottság kiküldésének a függetlenségi, párt egy kicsiny töredékét kivéve, ellene van az egész képviselőház. Bánffy Dezső báró, mint munkatársunknak kijelentette, szintén határozottan ellenzi a bizottság kiküldését. Valószínű, hogy erről való okát kifejti a képviselőházban. Bánffy Dezső báró nem kívánja elnyújtani a vitát, mert nem akar akadályt gördíteni az indemnitásnak minél előbb való elfogadása elé. A vita fordulataitól függ, félt, szólal-e most. . ? A nemzetiségiek magatartása általános megbot,ránkozást kelt.. Wekerle Sándor miniszterelnök ki is jelentette ma több képviselő előtt, hogy a nemzetiségiek eljárása minden politikai tisztességbe, bele-, ütközik. A vita elnyújtásának egyébiránt káros és igen messzemenő következése is lehet. ' ’ díj Tudvalevő dolog, hogy a honvédelmi miniszter június tizenegyedikére tűzte ki a sorozás megkezdését. Ha erre a határidőire az újoncjavaslatok törvényerőre nem emelkednek, akkor a sorozást is el kellene halasztani, mégpedig nem egy-két nappal, h hanem egy hónappal. A sorozóbizottságok műkö- dési határideje ugyanis napról-napra meg van már állapítva és ha a kitűzött első határidőtmegtartani nem lehet, akkor egészen új, sorozás terminust kell kitűzni. Az ezért való felelősség kizárólag a nemzetiségi képviselőket terheli. A nemzetiségi párt, mint az éjjeli órákban értesülünk, ma este értekezletet tartott, melyen határozati javaslatban mondta ki, hogy nem akarja késleltetni a napirendre tűzött javaslatok letárgyalását és ennek következtében az indemnitásivitában ■ már csak csupán egy szónoka vesz részt. ■’ BUDAPESTI HÍRLAP. (Jubileumi szám.) 1906. junius 3. Küldöttség a képviselőházban. Giesswein Sándor dr. orsz. képviselő vezetésével ma déi■ előtt a miniszteri segédszolgák ötventagú küldöttsége járt a képviselőházban, hogy átadja az egyes szak-, minisztereknek a ■ miniszteri segédszolgák kérvénye.