Budapesti Hírlap, 1906. november (26. évfolyam, 300-329. szám)
1906-11-01 / 300. szám
70 BUDAPESTI HÍRLAP. (300. sz.) 1906. november 1. hogy Zrinyi Ilonának, a magyar történelem legragyogóbb nőalakjának a magyar hölgyek szobrot állítsanak. Az első fölszólitásra 64 korona gyűlt össze. A kegyeletes terv, a melyet a Budapesti Hírlap a múlt hetekben vetett föl, bizonyára lelkes visszhangot fog kelteni a magyar nők körében. Mint értesülünk, az említett egyesület legközelebb tartandó gyűlésében fog határozni az országos gyűjtés módozata ügyében. (Kinevezés a lovasságnál.) A közös hadsereg Rendeleti Közlönye a következő lovassági kinevezéseket közli. A király ezredesekké kinevezte a következő alezredeseket: Cappy Albert grófot, Bissingen és Nippenburg Nándor bárót, Schlögl Józsefet, Lindenblüchli Rainer Gyula lovagot, Biber Károlyt, Bánhorváti Horváth Lajost; a vezérkari testületben alezeredesekké a következő őrnagyokat: Korwinaui Kochanowszki Alfrédet, Rzika Ferenc lovagot, Borges Ágostont, Pomiankowszki Józsefet, ns. Boog Adolfot, ns. Felix Bélát, Bernit Ottót, Nagy Pált, Breit Józsefet, Krasel Feliciánt, Melasfeldi Unschuld Felix lovagot, ns. Blazekovic Károlyt, Lobkovitz Zdenkó herceget, Müller Artúrt, Ursyn- Pruszinski Szaniszló lovagot, lilienbergi Abele Albert bárót. A magyar testőrségnél: Nemes-mitii és csütörtöki Miticzky Kálmánt testőralőrmesterré, őrnagyokká a következő I. oszt. századosokat: Michlstetter Frigyest, nagybányai Horthy Istvánt, Joannovits Józsefet, Orell Henriket, Streerowitz Ottó lovagot, hohenstrebeni Binder Frigyest, ns. Kirsch Frigyest, Kirchmayer Lajos lovagot, Lederer Hugó bárót. (A külföld Magyarországról.) Jóleső érzés fog el bennünket, valahányszor azt tapasztaljuk, hogy külföldi emberek szállnak síkra értünk téves, felületes és alaptalan híresztelések megcáfolása végett. Ebben a tekintetben különösen Shrubsolenak köszönhetünk sokat, aki minden alkalmat fölhasznál, hogy az angolokat fölvilágosítsa igazi helyzetünkről. Legújabban a londoni Saturday Journal volt az, amely cikket közölt rólunk, de cikkének minden sorában annyi volt a valótlanság és a képtelenség, hogy a felületesebb olvasó bizonyára nem is sejtette, hogy miféle országról és népről van benne szó. Shrubsole vállalkozott arra, hogy a lapot és olvasóit fölvilágosítsa a tévedésekről és hosszabb cikket tett közzé a Saturday Journal-ban, amelyben meglepő alapossággal ismerteti a magyar nemzet alkotmányát, és történetét és megmagyarázza azt a viszonyt, amely Magyarország és Ausztria között fönnáll. Igaz ugyan, hogy egy ember nem végezheti el azt a nagy és nehéz munkát, amelyet hazánknak alaposabb megismertetése követel, de azért mégis nagy hálára vagyunk kötelezve Schrubsole úrnak, aki, úgy látszik, élete egyik feladatául tűzte ki, hogy hazánkról helyesebb fogalmakat terjeszszen a külföldön. (Ráth György sírja.) Az iparművészeti társulat néhai nagyérdemű elnökének, Ráth György főrendiházi tagnak holttestét annak idején a melcsici temetőben temették el. Időközben a főváros díszsírhelyet ajánlott föl az elhunyt részére a kerepesi uti temetőben s ezért tegnap exhumálták a halottat s ma délelőtt tizenegy órakor helyezték el örök nyugalomra uj sírjába. A csendes temetésen megjelentek Radisics Jenő miniszteri tanácsos, Lipcsey József királyi tanácsos, Szalay Imre, a Muzeum igazgatója, mint az Iparművészeti Társulat elnöke és Györgyi Kálmán, az Iparművészeti Társulat vezértitkára. A nyitott sírnál újból beszentelték a koporsót és azután elhantolták. Ráth György díszsírhelye közvetlen Halmos polgármester családi sírboltja mellett van, a Batthyány-mauzoleum közelében. (Könyv Vilmos császárról.) Berlinből jelentik, hogy Reventlow gróf tollából a napokban érdekes könyv fog megjelenni 77. Vilmos császár és a bizantinizmus címen. Az író a német udvarban gyökeret vert bizantinizmust, a gőgöt lefelé és a túlzott alázatosságot fölfelé ostorozza és egyenesen a császártól követeli, hogy ebben a tekintetben segítsen, mert ezzel csak megerősítené a császárság tekintélyét. Majdnem minden alkalommal, írja Reventlov gróf, ha a császár munkásokkal, vagy a legalsó néposztály egyéb képviselőivel érintkezik, igyekszik gondolkozásuk módjába behatolni s valóban nagy érzéke van ahhoz, hogy egyszerű emberekkel egyszerű formában érintkezzék. Csakhogy a császár az ily beszélgetéseknél különösen munkásokkal és volt katonákkal szemben a te megszólítást használja. Ezzel a jó hatást nemcsak ellensúlyozza, de gyakran éppen az ellenkező hatást éri el. A legtöbb esetben elkeseredést okoz. A császárnak e sajátságait a szocialista sajtó nagy hatással használja föl agitációs célokra. A császár beszédjeiben a te vagy a ti megszólítást kövér betűkkel nyomtatják és izgató megjegyzésekkel kísérik. Megtévesztik a császárt, ha azt mondják neki, hogy ily módon meg fogja változtatni az emberek gondolkozásmódját, bármily kegyesen közeledjék egyébként a munkásokhoz. • (Kérelem Gallipoliból.) Megható, szívhez szóló sorokat kaptunk a Márványtenger partjáról, Gallipoliból, arról a helyről, ahol II. Rákóczi Ferenc fejedelem számkivetésének egy részét töltötte. Gallipoli egy kis katolikus missziónak a székhelye; ez a misszió a mennybemenetelről elnevezett augusztinusok sacré coeurje; fontos a hivatása és tagjai valóban apostoli hivatást teljesítenek, de sem működésükhöz, sem megélhetésükhöz nem rendelkeznek a szükséges anyagi eszközökkel. Épületük rozoga, kis kápolnájuk tornya düledezik, a lakóházban minden javításra szorul. A mellett közeledik a tél, amely kétszeresen fogja éreztetni mindezeket a fogyatékosságokat. A misszió főnöke, Kelemen atya, a Budapesti Hírlap olvasóihoz fordul, hogy missziójának nyomorúságos állapotán segítsenek és hogybármely fesekélységgel járuljanak a misszió szegénységének enyhítéséhez. Szíves örömmel teljesítjük a derék lelki atya kérését és a midőn olvasóinkhoz intézett fölhívását közzéteszszük, a magunk részéről is figyelmükbe és jóságukba ajánljuk — különösen a magyar katolikus papságnak— a gallipoli katolikus missziót. A Budapesti Hírlap is elfogad kegyes adományokat, de azok számára, akik közvetetlenül a misszióhoz akarják a neki szánt összeget elküldeni, tudatjuk, hogy a misszió címe: Au R. Pere Clément,, des Augustins des assomption, Gallipoli, Turquie. Gallipoliban magyar-osztrák postahivatal is van. Kelemen atya fölhívása így szól: Szeretett olvasók! 1717-ben, a mikor 77. Rákóczi Ferenc elhagyta Francialországot, a Márványtenger partján fekvő Gallipoli volt az első város, ahol megtelepedett. Ugyanaz a város ez, ahonnan egy szegény francia hittérítő e nagy és derék fejedelem bámulóinak nagylelkűségéhez bátorkodik folyamodni. Az ő imádott hamvai, amelyek annyi éven át idegen földben pihentek, végre visszakerülnek abba az országba, amelyet annyira szeretett és abban a pillanatban, amikor ez megtörténik, meg vagyok róla győződve, hogy kérésemet mindenütt meg fogják hallgatni. Egyébiránt az a mű, amelyért kérésre nyújtom ki a kezemet, minden tekintetben méltó az önök érdeklődésére. A mi rendeltetésünk itt, hogy a szentatyának a Keletre vonatkozó céljait szolgáljuk, és önök meg lehetnek róla győződve, hogy semmit sem mulasztunk el e hivatásunk teljesítésében. De szerencsétlenségre nagyon hátráltat bennünket teljes vagyontalanságunk. Életünket itt semmi sem biztosítja és még a falat kenyeret is a keresztényi könyörület nyújtja nekünk. A mostani súlyos időkben azonban még alamizsna sem folyik be és mindenünnen a nyomorúság néz felénk. Nem akarok egyebet mondani, csak azt, hogy kápolnánk kis harangtornya roskadozik és bedőléssel fenyeget, hogy a szél meg az eső minden oldalról benyomul kápolnánkba és nyomorúságos hajlékunkba, hogy szobánk padlója korhadt és csak azon csodálkozunk, hogy még nem szakadt be alattunk. A mellett a tél minden zordonságával, hidegével és havával az ajtó előtt áll. Szeretett olvasók! Arra a szeretetre, a melylyel II. Rákóczi Ferenc nemes alakja iránt viselkedtek, a ki ezt a helyet ékesítette, könyörüljetek a mi vállalkozásunkon, e fejedelem kedvéért, aki oly szimpatikus volt Franciaországnak, hallgassátok meg egy szegény francia hittérítő kérését, a ki felétek nyújtja kezét. Október 28-án, amikor az ő imádott hamvait fogadjátok, mutassátok meg, hogy érdeklődtök mindama helyek iránt, ahol ő tartózkodott. Rákóczi Ferenc szeretetére kérünk, hogy áldozzatok valamit a gallipoli misszió javára; bármily csekélységet áldoztok, hálásan fogadjuk. Kelemen atya. (Verédy Károly emlékezete.) A budapesti tanítók segítőegyesülete, a magyar tanítók otthona, a hivatalos tanítótestület és a magyar tanítók turista-egyesülete november 3-án, szombaton este hat órakor a váci utcai újvárosháza közgyűlési termében emlékünnepet rendez néhai Verédy Károly dr. Székesfővárosi tanfelügyelő emlékezetére. Az ünnepen, amelyen az elhunyt ercképét fogják leleplezni, a megnyitóbeszédet Sántha Lajos egyesületi elnök s az emlékbeszédet Oldal János igazgatótanácsos mondja, Havas István igazgató pedig elszavalja alkalmi ódáját. Lesz több karének is, melyet Sztojanovics Jenő karnagy vezetésével a budai daloskor fog énekelni. (Házasság.) Lajtos Antal székesfővárosi államrendőrségi tisztviselő november 3-án délelőtt 11 órakor esküszik örök hűséget néhai Vezekényi Gyula dr. fővárosi ügyvéd özvegyével, homorodalmási Andrássy Bertával a józsefvárosi róm. kat. templomban. Ágoston Gábor november 4-én tartja esküvőjét Szolnokon Konsitzky Erzsikével, Konsitzky György leányával. Medgyessy György, Kispest községi bírája eljegyezte özvegy Sziesz Ferencné, született Benedek Terézia állami óvónőt Kispesten. Szentgericei Nagy Albert eljegyezte Binder Agláját Aradon. (A rák gyógyítása.) Paksból jelentik nekünk. Az orvostudományi akadémiában tegnap Poirier tanár előadást tartott arról, hogy a rákbetegség, különösen a nyelvrák föltétlenül és a siker teljes kilátásával gyógyítható s egyúttal azt indítványozta, hogy rákbetegek számára szanatóriumot alapítsanak. Az előadás után Rothschild Henrik báró, a ki szintén orvos, százezer frankról szóló csekket adott át a tanárnak s ezzel a szanatórium megalapítását biztosította. (A reformáció emlékünnepe.) A reformáció háromszáznyolcvankilencedik évfordulója alkalmából ma a protestáns iskolákban és templomokban mindenütt ünnepet és istentiszteletet tartottak. A kálvin-téri templomban két istentisztelet volt a középiskolai tanulók és a közönség nagy részvételével. A Fasorban levő evangélikus főgimnázium ünnepén Bereczky Sándor vallástanár mondott beszédet. Az állami és községi iskolák evangélikus növendékei részére a Deák téri és városligeti templomban tartottak istentiszteletet. A beszédeket Steuer Lajos és Klaár Vilmos vallástanárok mondották. A protestáns iskolákban a mai ünnep alkalmából szünetelt az előadás. A Bethlen Gábor-kör és a református teológiai ifjúság is emlékünnepet rendezett a református főgimnázium dísztermében, ahol igen nagy számú közönség jelent meg. A Szilágyi Dezső-téri kis református templomban délután istentiszteletet tartottak, melyen Haypil Benő lelkész mondott szép beszédet. Az evangélikus Leányegyesület ma délután szintén emlékünnepet rendezett a polgári leányiskola disztermében. (Az uj bécsi pamflet.) Ismertettük már lapunk mai számában azt a bécsi könyvet, melyben valamely katonai fantaszta megjósolja Magyarország és Ausztria végét. Visszatérünk most a könyvre, részben azért, mert nyilvánvaló, hogy az uralkodó befolyásolása céljából írták, másrészt, hogy bővebben is ismertessük, miféle fegyverrel élnek a magyar nemzet ellen bécsi ellenfeleink. Mert ez a könyv csakúgy csöpög a magyarok gyűlöletétől és megrágalmazásától. Mint említettük, a könyv címe: Utolsó csatánk s irta egy régi császári katona. A szerző előre megy a históriában 1908-ig. Ebben az esztendőben Ausztriában is, Magyarországban is nagy a forrongás. Ausztriában még egyre az általános választói jogon vitáznak, két év alatt hat kormány bukott, a szocialisták pedig folyton zavarognak és a kormányok nem mernek szigorúan föllépni ellenük. Magyarországban újra a magyar komandó a jelszó és az országgyűlés renitensebb, mint valaha. A koalíciós magyar kormányból már kiléptek a mérsékeltebb emberek és csupa túlzó lépett helyükbe. Nem mondja meg a katonai jós, hogy kikből áll az 1908-iki magyar kormány, csak annyit árul el, hogy Kossuth Ferenc és Apponyi Albert gróf ebben a kormányban is benne vannak. Amíg Bécs és Budapest utcáin folytonosan véres zavargás van, s a szerző szivfájdalmára a miniszterek még mindig nem akarnak a nép közé lövetni, Rómában az olasz király elköldésével minisztertanácsot tartanak, melyen titokban elhatározzák az Ausztria-Magyarországgal való háborút oly módon, hogy Montenegrót és Szerbiát is belevonják és egyszersmind elhatározzák, hogy az osztrák szocialistákat és a magyar ellenzéket (értsd: magyar parlamenti többséget) megvesztegetik, amennyiben az olasz miniszterelnök azt ajánlja, hogy az osztrákmagyar szocialisták és magyar ellenzék szubvencióját az eddigi néhány százezer líráról föl kell emelni néhány millióra, szóval tehát azt érezteti ki ebből a bécsi szerző, hogy a szocialisták és a magyarok eddig is olasz zsoldban támasztották követeléseiket. Most aztán újult erővel lobban föl Ausztriában is, Magyarországban is zavargás, mely a katonai erőt teljesen leköti s ezalatt az olaszok, montenegróiak és szerbek mindenféle ürügygyel egész hadseregüket a határra viszik. Bécsben az utcán, noha nagyon kerülik, véres összeütközés támad a katonaság és a csőcselék közt, mire, hogy a népet kiengeszteljék, az egész katonaságot eltávolítják. Alig vonul ki Bécsből a helyőrség, a nép halottait a képviselőházba viszi és azt követel a kormánytól, hogy vezesse a Burgba, a császár nézze meg a halottakat s tisztelegjen előttük. A Ház és a miniszterek engednek és a menet megindul a Burgba. Csak a keresztény-szocialisták nem tartanak velük és Lueger, titokban autóéi