Budapesti Hírlap, 1906. november (26. évfolyam, 300-329. szám)

1906-11-01 / 300. szám

70­­ BUDAPESTI HÍRLAP. (300. sz.) 1906. november 1. hogy Zrinyi Ilonának, a magyar történelem legra­gyogóbb nőalakjának a magyar hölgyek szobrot állít­sanak. Az első fölszólitásra 64 korona gyűlt össze. A kegyeletes terv, a melyet a Budapesti Hírlap a múlt hetekben vetett föl, bizonyára lelkes visszhan­got fog kelteni a magyar nők körében. Mint értesü­lünk, az említett egyesület legközelebb tartandó gyű­lésében fog határozni az országos gyűjtés módozata ügyében.­­ (Kinevezés a lovasságnál.) A közös had­sereg Rendeleti Közlönye a következő lovassági kine­vezéseket közli. A király ezredesekké kinevezte a kö­vetkező alezredeseket: Cappy Albert­ grófot, Bis­­singen és Nippenburg Nándor bárót, Schlögl Józse­fet, Lindenblüchli Rainer Gyula lovagot, Biber Ká­rolyt, Bánhorváti Horváth Lajost; a vezérkari tes­tületben alezeredesekké a következő őrnagyokat: Korwinaui Kochanowszki Alfrédet, Rzika Ferenc lo­vagot, Borges Ágostont, Pomiankowszki Józsefet, ns. Boog Adolfot, ns. Felix Bélát, Bernit Ottót, Nagy Pált, Breit Józsefet, Krasel Feliciánt, Melas­­feldi Unschuld Felix lovagot, ns. Blazekovic Károlyt, Lobkovitz Zdenkó herceget, Müller Artúrt, Ursyn- Pruszinski Szaniszló lovagot, lilienbergi Abele Al­bert bárót. A magyar testőrségnél: Nemes-miti­i és csütörtöki Miticzky Kálmánt testőralőrmesterré, őr­nagyokká a következő I. oszt. századosokat: Michl­­stetter Frigyest, nagybányai Horthy Istvánt, Joan­­novits Józsefet, Orell Henriket, Streerowitz Ottó lovagot, hohenstrebeni Binder Frigyest, ns. Kirsch Frigyest, Kirchmayer Lajos lovagot, Lederer Hugó bárót.­­ (A külföld Magyarországról.) Jóleső érzés fog el bennünket, valahányszor azt tapasztal­juk, hogy külföldi emberek szállnak síkra értünk téves, felületes és alaptalan híresztelések megcáfo­lása végett. Ebben a tekintetben különösen Shrub­­solenak köszönhetünk sokat, a­ki minden alkalmat fölhasznál, hogy az angolokat fölvilágosítsa igazi helyzetünkről. Legújabban a londoni Saturday Jour­nal volt az, a­mely cikket közölt rólunk, de cikké­nek minden sorában annyi volt a valótlanság és a képtelenség, hogy a felületesebb olvasó bizonyára nem is sejtette, hogy miféle országról és népről van benne szó. Shrubsole vállalkozott arra, hogy a lapot és olvasóit fölvilágosítsa a tévedésekről és hosszabb cikket tett közzé a Saturday Journal-ban, a­melyben meglepő alapossággal ismerteti a ma­gyar nemzet alkotmányát, és történetét és megma­gyarázza azt a viszonyt, a­mely Magyarország és Ausztria között fönnáll. Igaz ugyan, hogy egy em­ber nem végezheti el azt a nagy és nehéz munkát, a­melyet hazánknak alaposabb megismertetése kö­vetel, de azért mégis nagy hálára vagyunk köte­lezve Schrubsole úrnak, a­ki, úgy látszik, élete egyik feladatául tűzte ki, hogy hazánkról helyesebb fogal­makat terjeszszen a külföldön.­­ (Ráth György sírja.) Az iparművészeti társulat néhai nagyérdemű elnökének, Ráth György főrendiházi tagnak holttestét annak idején a mel­­csici temetőben temették el. Időközben a főváros díszsírhelyet ajánlott föl az elhunyt részére a kere­­pesi­ uti temetőben s ezért tegnap exhumálták a ha­lottat s ma délelőtt tizenegy órakor helyezték el örök nyugalomra uj sírjába. A csendes temetésen megjelentek Radisics Jenő miniszteri tanácsos, Lipcsey József királyi tanácsos, Szalay Imre, a Mu­zeum igazgatója, mint az Iparművészeti Társulat el­nöke és Györgyi Kálmán, az Iparművészeti Társu­lat vezértitkára. A nyitott sírnál újból beszentelték a koporsót és azután elhantolták. Ráth György díszsírhelye közvetlen Halmos polgármester családi sírboltja mellett van, a Batthyány-mauz­oleum kö­zelében.­­ (Könyv Vilmos császárról.) Berlinből jelentik, hogy Reventlow gróf tollából a napokban érdekes könyv fog megjelenni 77. Vilmos császár és a bizantinizmus címen. Az író a német udvarban gyökeret vert bizantinizmust, a gőgöt lefelé és a túl­zott alázatosságot fölfelé ostorozza és egyenesen a császártól követeli, hogy ebben a tekintetben segít­sen, mert ezzel csak megerősítené a császárság tekin­télyét. Majdnem minden alkalommal, írja Reventlov gróf, ha a császár munkásokkal, vagy a legalsó nép­­osztály egyéb képviselőivel érintkezik, igyekszik gon­dolkozásuk módjába behatolni s valóban nagy érzéke van ahhoz, hogy egyszerű emberekkel egyszerű for­mában érintkezzék. Csakhogy a császár az ily beszél­getéseknél különösen munkásokkal és volt katonák­kal szemben a te megszólítást használja. Ezzel a jó hatást nemcsak ellensúlyozza, de gyakran éppen az ellenkező hatást éri el. A legtöbb esetben elkesere­dést okoz. A császárnak e sajátságait a szocialista sajtó nagy hatással használja föl agitációs célokra. A császár beszédjeiben a te vagy a ti megszólítást kövér betűkkel nyomtatják és izgató megjegyzésekkel kísérik. Megtévesztik a császárt, ha azt mondják neki, hogy ily módon meg fogja változtatni az em­berek gondolkozásmódját, bármily kegyesen közeled­jék egyébként a munkásokhoz. •­ (Kérelem Gallipoliból.) Megható, szívhez szóló sorokat kaptunk a Márványtenger partjáról, Gallipoliból, arról a helyről, a­hol II. Rákóczi Ferenc fejedelem számkivetésének egy részét töltötte. Gallipoli egy kis katolikus mis­szión­ak a székhelye; ez a misszió a mennybe­­menetelrő­l­­ elnevezett augusztinusok sacré coeurje; fontos a hivatása és tagjai valóban apos­toli hivatást teljesítenek, de sem működésükhöz, sem megélhetésükhöz nem rendelkeznek a szük­séges anyagi eszközökkel. Épületük rozoga, kis kápolnájuk tornya düledezik, a lakóházban min­den javításra szorul. A mellett közeledik a tél, a­mely kétszeresen fogja éreztetni mindezeket a fogyatékosságokat. A misszió főnöke, Kelemen atya, a Budapesti Hírlap olvasóihoz fordul, hogy missziójának nyomorúságos állapotán se­gítsenek és hogy­­bármely fesekélységgel járulja­nak a misszió szegénységének enyhítéséhez. Szí­ves örömmel teljesítjük a derék lelki atya kéré­sét és a midőn olvasóinkhoz intézett fölhívását közzéteszszük, a magunk részéről is figyelmükbe és jóságukba ajánljuk — különösen a magyar katolikus papságnak­­— a gallipoli katolikus missziót. A Budapesti­ Hírlap is elfogad kegyes adományokat, de azok számára, a­kik közvetet­­lenül a misszióhoz akarják a neki szánt összeget elküldeni, tudatjuk, hogy a misszió címe: Au R. Pere Clément,, des Aug­ustins de­s assomption, Gallipoli, Turquie. Gallipoliban magyar-osztrák postahivatal is van. Kelemen atya fölhívása így szól: Szeretett olvasók! 1717-ben, a mikor 77. Rá­kóczi Ferenc elhagyta Francialországot, a Márvány­­tenger partján fekvő Gallipoli volt az első város, a­hol megtelepedett. Ugyanaz a város ez, a­honnan egy szegény francia hittérítő e nagy és derék feje­delem bámulóinak nagylelkűségéhez bátorkodik folyamodni. Az ő imádott hamvai, a­melyek annyi éven át idegen földben pihentek, végre visszakerül­nek abba az országba, a­melyet annyira szeretett és abban a pillanatban, a­mikor ez megtörténik, meg vagyok róla győződve, hogy kérésemet minde­nütt meg fogják hallgatni. Egyébiránt az a mű, a­melyért kérésre nyújtom ki a kezemet, minden tekintetben méltó az önök érdeklődésére. A mi ren­deltetésünk itt, hogy a szentatyának a Keletre vo­natkozó céljait szolgáljuk, és önök meg lehetnek róla győződve, hogy semmit sem mulasztunk el e hivatásunk teljesítésében. De szerencsétlenségre nagyon hátráltat bennünket teljes vagyontalansá­­gunk. Életünket itt semmi sem biztosítja és még a falat kenyeret is a keresztényi könyörület nyújtja nekünk. A mostani súlyos időkben azonban még alamizsna sem folyik be és mindenünnen a nyomo­rúság néz felénk. Nem akarok egyebet mondani, csak azt, hogy kápolnánk kis harangtornya roska­dozik és bedőléssel fenyeget, hogy a szél meg az eső minden oldalról benyomul kápolnánkba és nyomorú­ságos hajlékunkba, hogy szobánk padlója­ korhadt és csak azon csodálkozunk, hogy még nem szakadt be alattunk. A mellett a tél minden zordonságával, hi­degével és havával az ajtó előtt áll. Szeretett olva­sók! Arra a szeretetre, a melylyel II. Rákóczi Ferenc nemes alakja iránt viselkedtek, a ki­ ezt a helyet ékesítette, könyörüljetek a mi vállalkozásunkon, e fejedelem kedvéért, a­ki oly szimpatikus volt Franciaországnak, hallgassátok meg egy szegény francia hittérítő kérését, a ki felétek nyújtja kezét. Október 28-án, a­mikor az ő imádott hamvait fo­gadjátok, mutassátok meg, hogy érdeklődtök mindama helyek iránt, a­hol ő tartózkodott. Rá­kóczi Ferenc szeretetére kérünk, hogy áldozzatok valamit a gallipoli misszió javára; bármily csekély­séget áldoztok, hálásan fogadjuk. Kelemen atya.­­ (Verédy Károly emlékezete.) A buda­pesti tanítók segítőegyesülete, a magyar tanítók otthona, a hivatalos tanítótestület és a magyar ta­nítók turista-egyesülete november 3-án, szombaton este hat órakor a váci­ utcai újvárosháza közgyűlési termében emlékünnepet rendez néhai Verédy Ká­roly dr. Székesfővárosi tanfelügyelő emlékezetére. Az ünnepen, a­melyen az elhunyt ercképét fogják­ leleplezni, a megnyitóbeszédet Sántha Lajos egyesü­leti elnök s az emlékbeszédet Oldal János igazgató­tanácsos mondja, Havas István igazgató pedig el­szavalja alkalmi ódáját. Lesz több karének is, me­lyet Sztojanovics Jenő karnagy vezetésével a budai daloskor fog énekelni.­­ (Házasság.) Lajtos Antal székesfővárosi államrendőrségi tisztviselő november 3-án délelőtt 11 órakor esküszik örök hűséget néhai Vezekényi Gyula dr. fővárosi ügyvéd özvegyével, homorod­­almási Andrássy Bertával a józsefvárosi róm. kat. templomban. Ágoston Gábor november 4-én tartja esküvőjét Szolnokon Konsitzky Erzsikével, Konsitzky György leányával. Medgyessy György, Kispest községi bírája el­jegyezte özvegy Sziesz Ferencné, született Benedek Terézia állami óvónőt Kispesten. Szentgericei Nagy Albert eljegyezte Binder Agláját Aradon.­­ (A rák gyógyítása.) Pak­sból jelentik ne­künk. Az orvostudományi akadémiában tegnap Poirier tanár előadást tartott arról, hogy a rákbeteg­ség, különösen a nyelvrák föltétlenül és a siker tel­jes kilátásával gyógyítható s egyúttal azt indítvá­nyozta, hogy rákbetegek számára szanatóriumot alapítsanak. Az előadás után Rothschild Henrik báró, a ki szintén orvos, százezer frankról szóló csekket adott át a tanárnak s ezzel a szanatórium megalapí­tását biztosította.­­ (A reformáció emlékünnepe.) A reformá­ció háromszáznyolcvankilencedik évfordulója alkal­mából ma a protestáns iskolákban és templomokban mindenütt ünnepet és istentiszteletet tartottak. A kálvin-téri templomban két istentisztelet volt a kö­zépiskolai tanulók és a közönség nagy részvételével. A Fasorban levő evangélikus főgimnázium ünnepén Bereczky Sándor vallástanár mondott beszédet. Az állami és községi iskolák evangélikus növendékei ré­szére a Deák­ téri és városligeti templomban tartot­tak istentiszteletet. A beszédeket Steuer Lajos és Klaár Vilmos vallástanárok mondották. A protestáns iskolákban a mai ünnep alkalmából szünetelt az elő­adás. A Bethlen Gábor-kör és a református teoló­giai ifjúság is emlékünnepet rendezett a református főgimnázium dísztermében, a­hol igen nagy számú közönség jelent meg. A Szilágyi Dezső-téri kis refor­mátus­ templomban délután istentiszteletet tartottak, melyen Haypil Benő lelkész mondott szép beszédet. Az evangélikus Leányegyes­ület ma délután szintén emlékünnepet rendezett a polgári leányiskola disz­termében.­­ (Az uj bécsi pamflet.) Ismertettük már lapunk mai számában azt a bécsi könyvet, melyben valamely katonai fantaszta megjósolja Magyarország és Ausztria végét. Visszatérünk most a könyvre, rész­ben azért, mert nyilvánvaló, hogy az uralkodó be­folyásolása céljából írták, másrészt, hogy bővebben is ismertessük, miféle fegyverrel élnek a magyar nemzet ellen bécsi ellenfeleink. Mert ez a könyv csakúgy csöpög a magyarok gyűlöletétől és megrágal­­mazásától. Mint említettük, a könyv címe: Utolsó csatánk s irta egy régi császári katona. A szerző előre megy a históriában 1908-ig. Ebben az esztendőben Ausz­triában is, Magyarországban is nagy a forrongás. Ausztriában még egyre az általános választói jogon vitáznak, két év alatt hat kormány bukott, a szocia­listák pedig folyton zavarognak és a kormányok nem mernek szigorúan föllépni ellenük. Magyarországban újra a magyar komandó a jelszó és az országgyűlés renitensebb, mint valaha. A koalíciós magyar kor­mányból már kiléptek a mérsékeltebb emberek és csupa túlzó lépett helyükbe. Nem mondja meg a ka­tonai jós, hogy kikből áll az 1908-iki magyar kor­­­­mány, csak annyit árul el, hogy Kossuth Ferenc és Apponyi Albert gróf ebben a kormányban is benne vannak. A­míg Bécs és Budapest utcáin folytonosan véres zavargás van, s a szerző szivfájdalmára a mi­niszterek még mindig nem akarnak a nép közé lövetni, Rómában az olasz király elköldésével minisz­tertanácsot tartanak, melyen titokban elhatározzák az Ausztria-Magyarországgal való háborút oly mó­don, hogy Montenegrót és Szerbiát is belevonják és egyszersmind elhatározzák, hogy az osztrák szocialis­­tákat és a magyar ellenzéket (értsd: magyar parla­menti többséget) megvesztegetik, a­mennyiben az olasz miniszterelnök azt ajánlja, hogy az osztrák­magyar szocialisták és magyar ellenzék szubvenció­ját az eddigi néhány százezer líráról föl kell emelni néhány millióra, szóval tehát azt érezteti ki ebből a bécsi szerző, hogy a szocialisták és a magyarok eddig is olasz zsoldban támasztották követeléseiket. Most aztán újult erővel lobban föl Ausztriában is, Ma­gyarországban is zavargás, mely a katonai erőt tel­jesen leköti s ezalatt az olaszok, montenegróiak és szerbek mindenféle ü­rügygyel egész hadseregüket a határra viszik. Bécsben az utcán, noha nagyon ke­rülik, véres összeütközés támad a katonaság és a csőcselék közt, mire, hogy a népet kiengeszteljék, az egész katonaságot eltávolítják. Alig vonul ki Bécs­­ből a helyőrség, a nép halottait a képviselőházba viszi és azt követel a kormánytól, hogy vezesse a Burgba, a császár nézze meg a halottakat s tiszteleg­jen előttük. A Ház és a miniszterek engednek és a menet megindul a Burgba. Csak a keresztény-szocia­­listák­ nem tartanak velük és Lueger, titokban autóéi

Next