Budapesti Hírlap, 1907. május (27. évfolyam, 104-129. szám)

1907-05-26 / 125. szám

1907. május 26. BUDAPESTI HÍRLAP. (125. sz.) pohárköszöntőt mondottak. Az angol újságírók este kilenc órakor folytatták útjukat Abbázia felé.­­ (Házasság.) Brunhuber Béla május 28-án,­­délután fél hat órakor tartja esküvőjét a józsefvárosi plébánia templomban Fischer Terikével, Schmidt Ede gyámleányával. Vitár Kálmán nőül vette Kelemen Margitot Budapesten. Salamon Manó eljegyezte özvegy Klein Márkus­­nét, született Braun Ernesztin úrnőt Budapesten. Guttmann Leó, a Machlup-féle gyár főhivatal­noka eljegyezte Arany Sándor budapesti járásbíró leányát, Margitot Budapesten. Fiscel Antal makói kereskedő eljegyezte Löwy Ilonkát Budapesten. Szántó Dani, a Me. Cormick aratógépgyár tisztviselője vasárnap délután két órakor a Rom­­bach­ utcai templomban tartja esküvőjét Steinberg Mór leányával, Margit­tal.­­ (Mezőfi megbízó levele.) Darányi Ignác földmivelési miniszter a képviselőház május 16-i­ ki­üntésén azt kérdezte Mezőfitől, hogy mikor adtak neki a cselédek megbízást és az­t mondta, hogy addig, a­­míg megbízó level­ét a Ház elé nem terjeszti, meg­bízás nélkül való ügyvivőnek tekinti. Mezőfi pártja, az újjászervezett szociáldemokrata párt (melynek fe­­jeminden egyede maga Mezőfi) erre két nyomtat­ványt küldött szét a mezőgazdasági cselédeknek, bére­seknek, juhászoknak és csőszöknek, melyben fölkéri őket, hogy aláírásukkal jelentsék ki, hogy Mezőfi az 15 megbízottjuk. Érdekes azonban a két nyomtatvány különböző hangja. Az egyik, a­mely a Háznak van szánva, fölötte szelíd. Ez ily lágy furulyaszóval zeng. Kérjük a képviselő urat, hogy a képviselőház­­ban a javaslat tárgyalásakor kövessen el mindent, hogy ezt a törvényjavaslatot Darányi Ignác földmű­velési miniszter kegyelmesen visszavonja, ha pedig visszavonni nem akarná, kérje meg a nagyságos kép­viselő urakat, hogy ezt a törvényjavaslatot törvénynyé ne emeljék.­­ Ezután, következik az aláírásra szánt rubrika. Annál mérgesebb a másik nyomtatvány, mely az aláírást ajánlja és legkésőbb május 24-re Mezőfi ke­zébe megküldeni rendeli. Ez a nyomtatvány, melyet Mezőfi nem a Ház elébe szánt, azonkívül,­­hogy Me­­zőfit elejétől végig az egekig magasztalja, Darányi minisztert már a derestörvény édes papájának mondja, azt állítja, hogy Mezőfi beszéde szörnyű dühre ingerelte a képviselőház nagybirtokos kép­viselőit, a­miként — úgymond — olvasni lehet ezt a Szabad­ká­ban, és a nagy pátosz mellett sem fe­lejti el Üzletszerűen a lap neve mellett zárójelben megjegyezni: (mutatványszámot kívánatra ingyen­­küldünk). Majd ezt mondja: Testvérek! Komoly munka ez, a­melyre föl­hívunk. Mezőfi Vilmos nem magáért, hanem értetek küzd. A gyalázkodás, a gúny, az üldözés, melynek az országházban ki van téve, csak azért történik, mert a munkálkodó nép egyetlen szószólója. Ne hagyjátok most cserben. Ne sajnáljátok a fáradságot, hogy meg­mutathassa a gőgös nagyoknak. „Én nem vagyok megbízás nélküli ügyvivő, hanem vagyok az elnyo­mott mezőgazdasá­gi munkásnép igaz képviselője!“ A kétféle hangból pedig arra lehet következ­tetni, hogy Mezőfi lefelé, a­hol az urak nem hallják meg, az urak szidalmazásával szerez megbízást és előfizetőt, fölfelé azonban ravaszul békés hurt pen­get, mert nem kívánja elrontani a dolgát a koalíció­­val, melynek előlegezett jóakarata nem kis részben járult hozzá ahhoz, hogy a Házban ül.­­ (Községi orvosok Andrássynál.) Toron­­tál vármegye községi és körorvosainak­ küldöttsége tisztelgett ma délben­ Várady Imre, Thoroczkay Mik­lós gróf és Dániel Pál képviselők vezetésével An­­drássy Gyula gróf belügyminiszternél. A küldöttség arra kérte a belügyminisztert, hogy hagyja jóvá a megyei közigazgatás határozatát, a­mely a községi és körorvosok fuvardiját s lakásviszonyait szabályozza. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter kijelentette, hogy ezt a dolgot törvényhozás útján óhajtja a kor­mány szabályozni. Ha a közigazgatási határozat a tervezett törvényjavaslattal összhangban van, ak­kor semmi sem áll útjában annak, hogy jóváhagyja. A küldöttség éljenzéssel fogadta a választ, a­mely után a miniszter hosszasan beszélgetett a községi és kör­orvosok helyzetéről és kijelentette, hogy igen fontos kérdésnek tartja az orvosok­ helyzetének, megélheté­sének javítását és ezzel a kérdéssel állandóan foglal­kozik.­­ (Blaháné unokája.) Ó-Budán, a Miklós­ién elemi iskolának ma kedves és ünnepelt vendége volt: Blaha Lujza asszony. A nagy művésznő uno­kájának, Blaha Sándor miniszteri fogalmazó leány­kájának, a kis Margitnak a vizsgálatát hallgatta meg. A kis unoka a második osztályból tett vizsgá­latot. A nagyanyja, meg a szülei aggódó szeretettel lesték minden szavát. Az aggodalom azonban hama­rosan örömre vált, mert a leányka olyan okosan fe­lelt minden kérdésre, olyan kedvesen énekelt és sza­valt, hogy gyönyörűség volt hallani. Bizonyítvá­nyába pedig csupa megérdemelt kitűnőt írtak bele.­­ (Nemzetközi sajtókiállítás.) Kopenhágá­­ból táviratozzák. Ma nyitotta meg Frigyes király az uralkodóház összes tagjai és a miniszterek jelen­létében a nemzetközi sajtókiállítást. A kiállításon 4900 hírlap látható. A király hosszabb ideig beszél­getett a Magyar Újságkiadók Szövetségének küldött­jével, Lenkei Zsigm­onddal, a­ki a magyar sajtóviszo­nyokról szolgált a felségnek tájékoztatással. A király megelégedését fejezte ki azon is, hogy a magyarok a kiállítás érdekében oly messze utat tettek meg. — (A párisi kereskedelmi kamara dele­gátusai Londonban.) Azon a banketen, a melyet e tagok tiszteletére Harrod-ék adtak, csakis a jó­­hirű St.-Marceaux francia pezsgőt szolgálták föl. — (A bécsi mezőgazdasági kongresszus.) Bécsből jelentik: A nemzetközi mezőgazdasági kon­gresszus résztvevői ma este bucsulakomára gyűltek egybe. Az első felköszöntőt Trenor spanyol delegátus mondotta a királyra. Beszéde végén a jelen voltak lelkesen éltették az uralkodót. Auersperg herceg, a kongresszus elnöke a megjelentek egészségére úrí­tette poharát. Meline díszelnök az összes mezőgazda­ságot űző nemzetek egyesülését óhajtja és jövő világbéke hajnalhasadását üdvözölte. Kolonrát gróf Melinét, Pasqui olasz delegátus Bécs városát, Kora orosz delegátus az osztrák mezőgazdaságot dicsőítette.­­ (Összeesküvés négy orosz nagyherceg ellen.) Parisból jelentik nekünk: Orosz összeesküvők merényletet terveztek négy orosz nagyherceg ellen. Merényletüket a nagy operában akarták végrehaj­tani a nagy orosz hangverseny alkalmával, a­melyre a nagyhercegek is megígérték megjelenésüket. Azon­ban az egyik összeesküvő elárulta a tervet a párisi rendőrfőnöknek, a­ki figyelmeztette a nagyhercege­ket, hogy ne menjenek el a hangversenyre. A rend­őrség az összes gyanús orosz elemeket ki fogja utasí­tani Pak­sból. . . (A Magyar Építőművészek Szövetsége) ma délután hat órakor tartotta meg évi rendes köz­gyűlését Ferenciek­ téri helyiségében, melyen Petz Samu műegyetemi tanár, első mester elnökölt. Az elnök megnyitója után Jámbor Lajos titkár fölol­vasta a választmány évi jelentését és azután Gaál Bertalan pénztáros a Szövetség vagyoni helyzetéről számolt be. Majd kiosztották a Wellisch Alfréd mű­építész és Róth Miksa iparművész által ajándékozott pályadíjakat a pályanyertes műegyetemi hallgatók között. A Wellisch Alfréd pályázatán első díjat nyer­tek: Koós Károly és Cser­na Dezső, másodikat: Mende Valér és Györgyi Dénes; három harmadikat: Révész Mór, Prokisch és Róth, Machlup és Szömörkényi kö­zött osztottak ki. A Róth Miksa-féle pályázaton egy­forma díjat osztottak ki Róth Zsigmond és Las­­sányi Béla között. A közgyűlés ezután a Szövetség új tisztikarát választotta meg. A közgyűlés után a Fészek-klubban banker volt.­­ (Érettségi vizsgálati kormányképvise­lők.) Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter az autonóm felekezeti középiskolák ez évi rendes érettségi vizsgálataihoz a következő kormányképviselőket küldötte ki: 1. A dunamelléki ev. ref. egyházkerületben, a budapesti ev. ref. főgimnáziumhoz Hegedűs István dr. budapesti egyetemi tanárt; a halasi főgimná­ziumhoz Szász Károly dr. kultuszminiszteri osztály­­tanácsost, a kecskeméti főgimnáziumhoz Szádeczky Lajos dr. kolozsvári egyetemi tanárt, és a nagykő­rösi­ ev. ref. főgimnáziumhoz Ferenczi Zoltán drt, a budapesti tudományi egyetem könyvtárának igaz­gatóját. 2. A dunántúli ev. ref. egyházkerületben, a pápai ev. ref. főgimnáziumhoz K. Kiss József deb­receni ev. ref. főiskolai igazgató-tanácsost, a csurgói főgimnáziumhoz Csiky Lajos dr. debreceni ev. ref. főiskolai tanárt. 3. A tiszáninneni ev. ref. egyház­­kerületben : a miskolci ev. ref. főgimnáziumhoz Öreg János dr. debreceni ev. ref. főiskolai tanárt, a sá­rospataki főgimnáziumhoz Kéreszy Zoltán dr. kas­sai jogakadémiai tanárt, a rimaszombati egyesült protestáns főgimnáziumhoz Szűcs­­Farkas budapesti ev. ref. teológiai tanárt. 4. A tiszántúli ev. ref. egy­házkerületben , a békési ev. ref. főgimnáziumhoz Schilling Lajos dr. kolozsvári egyetemi tanárt, a debreceni főgimnáziumhoz Bartha Béla dr. Selmec­bányai bányászati és erdészeti főiskolai tanárt, a hajdúböszörményi főgimnáziumhoz Hamar István budapesti ev. ref. főiskolai igazgatót, a hódmezővá­sárhelyi főgimnáziumhoz Antal Géza dr. pápai teoló­giai akadémiai tanárt, a kisújszállási főgimnázium­hoz Győry Tibor dr. budapesti egyetemi magánta­nárt, a máramarosszigeti főgimnáziumhoz Kiss Ká­roly budapesti ref.­­főgimnáziumi tanárt, a mezőtúri főgimnáziumhoz Pap Tibor dr. máramarosszigeti ev. ref. jogakadémiai igazgatót, a szatmárnémeti fő­gimnáziumhoz Major Károly dr. gyöngyösi állami­­gimnáziumi tanárt. 5. Az erdélyi részi ev. ref. egy­házkerületben: A kolozsvári ev. ref. főgimnáziumhoz Kiss Lajos szegedi állami főreáliskolai tanárt, a marosvásárhelyi főgimnáziumhoz Ferenczy Árpád dr. sárospataki jogakadémiai tanárt, a nagyenyedi fő­gimnáziumhoz Erdély Pált, a kolozsvári egyetemi könyvtár igazgatóját, a sepsiszentgyörgyi ev. ref. főgimnáziumhoz Székely György dr. sárospataki ev. ref. főiskolai igazgatót, a szászvárosi gimnáziumhoz Szádeczky Gyula dr. kolozsvári egyetemi tanárt, a székelyudvarhelyi főgimnáziumhoz Jakab Ödön bu­dapesti állami főreáliskolai tanárt, a zilahi ev. ref. főgimnáziumhoz Kenessey Béla kolozsvári ev. ref. teológiai akadámiai igazgatót. 6. A bányai ág. hitv. evang. egyházkerületben, a budapesti ág. h. evang. főgimnáziumhoz Heinrich Gusztáv drt, az Akadémia főtitkárát, a békéscsabai főgimnáziumhoz Réthy László dr. nemzeti múzeumi őrt, a szarvasi főgimná­ziumhoz Hörk József pozsonyi ág. h. evang. főiskolai tanárt. 7. A tiszamelléki ág. h. evang. egyházkerü­letben, az eperjesi ág. h. evang. főgimnáziumhoz Fischer Miklós szepesiglói evang. főgimnáziumi igazgatót, a nyíregyházai főgimnáziumhoz Stromp László dr. pozsonyi ág. h. evang. teológiai tanárt, a késmárki főgimnáziumhoz Masznyik Endre dr.­ pozsonyi ev. teológiai akadémiai igazgatót, a rozs­­nyói főgimnáziumhoz Obeskó Dezső dr. eperjesi jog­akadémiai tanárt, a szepesiglói ág. h. evang. főgim­náziumhoz Kovács Sándor pozsonyi evang. teológiai akadémiai tanárt. 8. A dunáninneni ág. h. evang. egyházkerületben: a pozsonyi ág. h. evang. főgim­náziumhoz Mágolcsy-Dietz Sándor dr. budapesti egyetemi tanárt, a Selmecbányai főgimnáziumhoz Mikler Károly dr. eperjesi jogakadémiai tanárt. 9. A dunántúli ág. h. evang. egyházkerületben: a sop­roni ág. h. evang. főgimnáziumhoz Pruzsinszky Já­nos dr. budapesti gyakorló főgimnáziumi tanárt, a felsőlövői főgimnáziumhoz Szlávik Mátyás dr. eper­jesi teológiai dékántanárt. 10. Az erdélyrészi ág. h. evang. egyházkerületben, a brassói evang. főgimná­ziumhoz E. Nagy Olivér eperjesi jogakadémiai ta­nárt, a nagyszebeni ág. h. evang. főgimnáziumhoz és ugyanott az evang. főreáliskolához Jacobi Károly budapesti állami főgimnáziumi tanárt, a medgyesi főgimnáziumhoz Jezsovics Károly nyugalmazott evang. líceumi igazgatót, a segesvári főgimnázium­hoz Theisz Gyula dr. budapesti állami főreáliskolai tanárt, besztercei evang. főgimnáziumhoz Schneller István kolozsvári egyetemi tanárt. 11. Az unitáriusok egyházkerületében, a kolozsvári unitárius főgimná­ziumhoz Kozma Ferenc dr. nyugalmazott tanfel­ügyelőt. 12. A gör. kel. román metropolita érsek egyházi főhatósága alatt álló brassói főgimnáziumhoz Moldován Gergely dr. kolozsvári egyetemi tanárt. 13. A gör. kel. szerb pátriárka egyházi főhatósága alatt álló újvidéki főgimnáziumhoz Margalits Ede dr. budapesti egyetemi tanárt. .. (A műveit németek.) Erzsébetvárosból táviratozzák. Medgyesen Bauer Leó színigazgató nagyszebeni német társulatának Otelló előadásán Wibach színész az előadást zavaró hölgyközönségnek a színpadról ezt kiáltotta: pfuj! A teremben nagy volt a megütődés. A hölgyek hozzátartozói az igaz­gatót és a színészt provokálják, a társulatot pedig bojkottálják. A rendőrkapitány kihágás címen az igazgatót és a színészt megidézte.­­ (A hajdúböszörményi Bocskay-szobor.) A hajdúság ősi fészkében, Hajdúböszörményben jú­nius másodikén leplezik le Bocskay Istvánnak, Erdély egykor való fejedelmének a szobrát. A haza­fias esemény nagy ünnepség keretében fog lejátszódni, nemcsak a szomszédos megyéknek és városoknak, ha­nem a törvényhozás és a kormány tagjainak a rész­vételével. Az ünnepségek sorrendje a következő: Június elsején, este hetedfél órakor közgyűlést tart a Magyar Prot. Irodalmi Társaság. Az ülést Antal Gábor püspök nyitja meg. Ugyanakkor a Tiszántúli Ref. Egyházi Értekezlet is közgyűlést tart, a melyet Kiss Áron püspök nyit meg. Dégenfeld-Schomburg József gróf egyházkerületi főgondnok is beszédet mond. Ugyanezen a napon ismerkedő est a Bereg­­szászy-vendéglőben. Június másodikén reggel nyolc óra tájban a kormány tagjainak, a törvényhozás kép­viseletének és a törvényhatóságok küldöttségeinek érkezése. Üdvözlő beszédet a vasúton Kovács Gyula alispán, a városházán Somossy Béla polgármester mond. Kilenc órakor ünnepi istentisztelet a Bocskay­­téri templomban, majd vármegyei közgyűlés a város­háza dísztermében. Ezután következik a Bocskay­­szobor leleplezése, a­mely alkalommal a megjelent közönséget Veszprémy Zoltán főispán üdvözli. Az egyesült hajdúböszörményi, hajdúnánási és hajdu­­szoboszlói daloskörök eléneklik Zichy Géza gróf Bocskayról szerzett dalát. Az ünnepi beszédet, a­melynek folyamán a szoborról lehull a lepel, Baltha­zar Dezső dr. esperes mondja. Benedek János dr. országgyűlési képviselő elszavalja ez alkalomra irt ódáját, majd a daloskörök újabb éneke után Kovács Gyula alispán, a szoborbizottság elnöke az emlék­művet átadja Hajdúböszörmény városának. Június másodikén délután 2 órakor társasebéd a városháza udvarán. Négy órakor a Belmissziói Egyesület érte­kezlete a városházán. Június harmadikén reggel 9 órakor az Irodalmi Társaság és Egyházi Értekezlet díszgyűlést rendez a Kossuth­ téri templomban. A megnyitót Zsilinszky Mihály mondja. Balogh Fer­ i

Next