Budapesti Hírlap, 1907. május (27. évfolyam, 104-129. szám)

1907-05-26 / 125. szám

1907. május 26. BUDAPESTI HÍRLAP. (125. *?.) ilsőbb panasza a ..fizetős csekély­­voltán feelül k különö­­sen az, hogy az uj szolgálati rendtartás tizenkette­­tidik pontja a­ jövőben sem teszi, lehetővé a három éven túl szolgáló dijnokok hivatalból való kineve­zését. Marx igazgató erre nézve is megnyugtató vá­laszt adott. A dijnokok a nagygyűlés megtartásától elállottak. s T— (Letartóztatott operatársulat.) Párisiból­­jelentik. A Matin washingtoni távirata szerint az ottani rendőrség letartóztatta az opera igazgatóját és a társulatának azokat a tagjait, a­kik Straws Rikárd­­Salome című operájában fölléptek, még pedig azzal •■a megokolással, hogy az igazgató erkölcstelen darabot •adatott elő, a szereplők pedig a színpadon botrányo­san viselkedtek. I — (Poroszok a Tátrában.) Dobsináról Írják: A pünkösdi ünnepek alatt Ottó dr. boroszlói tanár vezetésével vagy száz porosz vendég látogatott el hozzánk, hogy a Tátra szépségeiben gyönyörköd­hessék. Az idegeneket mindenhol a legnagyobb szí­vességgel fogadták. A Tátrából a dobsinai jégbar­langhoz és az aggteleki cseppkőbarlanghoz rándult­­ a társaság. — (Zendülés egy osztrák bajon.) Szulinából­­■táviratozzak nekünk. Az itteni kikötőben lévő Szófia­­Araida osztrák gőzös legénysége föllázadt. A legény­ség, a­melynek egy része amerikai szerecsen, meg akarta ölni a kapitányt és feleségét. Román katonák mentek a kikötőbe a magyar-osztrák konzullal a rend­­ helyreállítása végett.­— A bécsi Lloyd-társaság tu­datja, hogy Szófia Araida nevű hajója nincsen. — (Az osztálysorsjáték húzása.) Az osz­tály sorsjáték mai húzásának eredménye a követ­kező: hatvanezer koronát nyert a 116757; húszezer koronát nyert a 19883; ötezer koronát nyert a 65072; kétezer koronát nyert a 76669­; ezer koronát nyer­tek a 19625 83331; ötszáz koronát nyertek a 30023 103726 109101; háromszáz koronát nyertek a 4918 12287 12791 27541 34447 41708 44165 57429 67244 75953 84743 90340 90595 97381 99127 102081 104222 123782, száz koronát nyertek a 4196 5741 9092 13172 14859 1.5.481 18667. .1991.7 21837 22674 23501 24430 24605 24745 28517 30602 31401 31402 33140 33340 33402 33698­ 36691 36708 38556 40772 45680 46796 .47464 50333 51552 59730 60194 60627 66396 70501 74009 75173 75522 77645 77967 81115 85254 99786­­92001 96081 96086 98551 99469 99686 100229 100870 102278 103905 105478 106623 107439 109796 *110076 112685 117046 117712 117868 120069 121735 számú sorsjegyek. Azonkívül kihúztak 1909 darab sorsjegyet negyven korona nyereménynyel.­­ (Az utcaseprők sztrájkja.) A főváros köz­tisztasági munkásai, nevezetesen az' utcaseprők '­­ és szemetes­kocsisok ma délben sztrájkba­ léptek. A sztrájknak bérkérdés az oka. Az utcaseprők ugyanis még a télen, a­mikor a nagy havazás volt, kifejezték azt a határozott óhajukat, hogy a két korona negy­ven fillérnyi napidíjukat, három koronára emeljék föl. Az utcaseprők akkor a négy drágaságra való hi­vatkozással­ okolták meg kérésüket. A köztisztasági hivatal vezetősége meg is ígérte a kárjavítást, mind ez ideig azonban nem lehetett a kérdést elintézni. ’Az érdekeit'a munkások, a­kiknek száma meghaladja az ötszázat,, mag miután megújított kérésüket nem teljesítették­,s kimondták a sztrájkot. Délelőtt tizenegy órakor megjelent a sztrájkolók egy küldöttsége Gar­­lathy rendőrtanácsosnál a főkapitányságon s beje­lentette sztrájkba lépésüket s kérte, hogy sztrájkta­nyául engedélyezzék a Zöld Vadász­hoz címzett ven­déglőt. A rendőrség intézkedett, hogy a sztrájktanyán megfelelő számú rendőri készenlét őrködjék. A sztrájkolók egyébként kerületenként két-két bizalmi férfiút neveztek meg a főváros illetékes vezetőivel ■roló tárgyalásra. Az utcaseprők­­, sztrájktanyáján ,ma délután megjelent a köztisztasági hivatal jegyzője, Festetics gróf­j a, munkásoknak ,határozott ígéretet tett arra nézve, hogy jogos­ igényeik, nevezetesen a béremelés tekintetében már hétfőn fognak határozni és pedig a munkások kívánalmai értelmében. A­­mun­kások e kijelentést örömmel fogadták, de a sztrájk megszüntetése dolgában­­gondolkozási időt kértek. Ma este azután újabb gyűlést tartottak, a­melyen elhatározták, hogy a­míg a tanács a szakszervezetet és a bizalmi férfi rendszert el nem ismeri, nem áll­nak munkába. — A sztrájk egyébként nem­ általános, mert a budai oldalon a locsolás és tisztogatás zavar­talanul folyik. — (Szélhámos adománygyűjtők.) Hevesi Simon dr., budapesti­ rabbi nevében napok óta csalást követ el a fővárosban két elegánsan öltözött fiatal­ember. A csalók jómódú házakhoz beállítanak, és föl­mutatják Hevesinek­ szabályszerűen, kiállított hivata­los levelét, melyben a rabbi fölhívja a családfő figyel­mét egy nyomorba jutott szegény, asszonyra* a kinek • v - T-. - _J—--,t-----------• V* . ~ bútorát a májusi­ költözéskor elárverezték s mögt nagy ínségben van. Mivel Hevesi rabbi senkinek ilyen levelet nem adott,­ a csalókra fölhívja a közönség figyelmét. — (Tüntetés egy bécsi színházban.) A bécsi, Bürgertegterben,­ mint Bécsből jelentik,’ teg­nap este Schamalmn Ferenc Bismarcks­ühe című da­rabjának második előadása alkalmával zajos poli­tikai tüntetés volt. A közönség egy részének nem tetszett ,a„ darabnak a Schönerer-párt politikáját élesen elítélő tendenciája és lármás közbekiáltások­kal zavarta meg az előadást. A botrányos jelenetek valamennyi fölvonásban ismétlődtek s a fölvonások után éles pisszegés és fütyülés hallatszott. A bot­rányt fokozta az a körülmény, hogy a közönség egy része a szerző mellett foglalt állást. Az előadás után az utcán folytatódott a tüntetés s az ellentétes­­né­zetek képviselői között verekedésre is került­­a sor.­­ (Fürdőélet.) A pöstyéni iszap- és­­tükör­­fürdők átalakítását a napokban befejezik. A száza­dos fürdők, melyekben még a Thurzók, Bocskay, Bercsényi és Gvadányi is kerestek gyógyulást, min­den tekintethez­ az uj Ferenc József-fürdő nívóján állanak. A fürdőt máris közel 2000. vendég kereste föl idáig, köztük sok külföldi és hazai előkelőség. — Balatonfüreden a fürdői évad a mai napon kezdő­dött..—­ Tarcsafürdő május 19-én nyílt meg ünne­­piesen, számos vendég jelenlétében, kik map előző nap oda érkeztek, hogy gyógyulást leljenek . Ma­gyarországnak egyedüli glaubersó tartalmú, szén­savas (acél) és vasas, valamint híres vasláp­­(moot) fürdőiben, úgyszintén a mintaképpen berendezett legmodernebb vízgyógyintézetében. A­ tárcsás vasláp a­ francenszbadihoz hasonló. Az idei szezon­­nagy­szerűnek ígérkezik, mivel már is számos szobarende­lés történt. Bartha dr. v. tanársegéd és Glück dr. orvosok és fürdőbérlők Tárcsát a folytonos újítások­kal és célszerű berendezésekkel egy modern gyógy­fürdőhöz és üdülőhelyhez méltó fokra emelték. . . (Hármas gyilkosság Temesvárott.) Vad­­állati kegyetlenséggel végrehajtott rablógyilkosság tartja izgatottságban és rettegésben Temesvár lakos­ságát. A nyomtalanul eltelt gonosztevő, mint tudó­sítónk táviratozza, az elmúlt éjszaka megölte Will Károlynát és két gyermekét, a két esztendős Maris­kát, meg az alig nyolc hónapos Annát. A borzalmas gyilkosság a TViZl-családnak a külső városban lévő lakásán történt. A gonosztevő, először az asszonyt ölte meg,, a­ki a városi vágóhíd egyik vámosának a­ fele­sége. Kétszer rálőtt az asszonyra, a­kinek az egyik golyó a szemét, a másik a szívét járta át. Az ember­telen gyilkos ezután a kis Will Mariskával végzett: éles baltával elvágta a nyakát, majd pedig a nyolc hónapos Annát ölte meg egy revolvergolyóval. A véres munka végeztével a gyilkos feltörte a szekré­nyeket és háromszáz korona készpénzt, több ékszert és­­ egy ezernyolcszáz koronáról szóló takarékpénztári könyvet vitt el magával. A férj, a­ki a gyilkosság idején nem volt otthon, alibijét igazolta. A rabló­­gyilkosnak eddig semmi nyoma sincs. A városban, még­pedig különösen a külső városrészekben, óriási az izgatottság, mert az utóbbi időben a miai eset már a harmadik gyilkosság, a­melynek elkövetője nyom­talanul eltűnik. Hat hónappal ezelőtt Zsulyán Deme­ter gazdag kereskedőt orozva agyonlőtték és kirabol­ták s a gyilkost máig sem fogták el. Három hónappal ezelőtt pedig Müller József­né. munkásasszonyt gyil­kolták meg és kirabolták. A­ munkásasszony gyilkosa e nem került kézb­e. • •'? . — (Iskolatársak találkozása.) Nagy­ Orbán dr. jószágigazgatósági fogalmazó (Arad), fölkéri volt­ iskolatársait, a­kik 1897-ben a budapesti II. kerületi főgimnáziumban tettek érettségi vizsgálatot, hogy a tíz éves találkozó végett lakáscímüket, esetleg indít­ványukat vele közöljék. — Zajzon Dénes tanítóképző­­intézeti igazgatónak nyugalomba vonulása alkalmá­ból vélt tanítványai ünnepet fognak rendezni. Fü­­löp József királyi tanfelügyelőségi tollnok," Szeged, fölkéri mind­azokat, a­kik oklevelüket­ a kiskunfélegyházi, vagy a losonci tanítóképzőben Zajzon Dénes igazgató vezetése alatt kapták meg, pontos címüket mielőbb közöljék vele, hogy az ez évi­­augusztus hónapra tervezett ünnepség részleteit meg-, állapíthassák. — Biczó Sándor körnekvező (Nagype-­ térd), fölkéri kartársait, a­kikkel 1902-ben együtt* végezte Pécsett a községi’közigazgatási tanfolyamot, hogy június 2-án reggel nyolc­­órakor ‘ családjukkal együtt jelenjenek meg a pécsi Nádor-szállóban, í­r Gál Kelemen dr., a kolozsvári unitárius gimnázium igazgatója, ez után is fölhívja régi osztálytársait, a kik­ vele együtt 1886—87-iki iskolai évben­ tettek érettségi vizsgálatot, a június 9-én, (vasárnap) Ko­­­­lozsvárott tartandó husz éves találkozóra. A kik bármi okból távol maradnának, mentsék ki magukat és emlékezzenek meg az ifjúság konviktusi­ alapjáról.. — Steiner­ Júlza fölkéri osztálytársait, a,a kikkel az 1901—902. évben a dohány-utcai kereskedelmi tan­­folyamot végezte, hogy .június 1-én, délután 3 órakor az iskola tornatermében, jelenjenek meg az ötéves ta­lálkozón. — K­illerné Sziklay Gitta (Budapest, Vá­rosmajor­ utca 31., Mayer-áruház)­, fölkéri blind azo­kat, a kikkek 1902-ben végezte a képzőt az Angol kisasszonyoknál, hogy cikküket közöljék­­ vele. — A bajai katolikus, főgimnázium 1897. évben, végzett nö­vendékei tíz éves találkozójukat június 20-án és 29-én tartják a bajai Nemzeti Szállóban.­­ (A váltóhamisitó.) Szatmárról táviratoz­tak a Magyar­ Távirati Irodá­nak. Vojnarovics Sán­dor ,nyugalmazott belügyminiszteri fogalmazó ellen, a­kit az előző kormány Szatmár megyei főispánjává nevezett ki, bűnügyi följelentést adtak be ,a szatmári törvényszéknél azon a címen, hogy a nagykárolyi takarékpénztár kárára hétezer korona összegben váltó­­hamisítást követett el. Eddig két följelentés érkezett be Vojk­arovics ellen és a szatmári ügyészség kihall­­gattatta a Vojnarovics által benyújtott váltókon sze­replő Fekete Pál dr., Sós Zoltán dr., belügyminiszteri fogalmazókat, valamint Horvay Aladár volt szatmári főjegyzőt, mint a váltón szereplő kezeseket, kik egybe­hangzóan azt vallották, hogy «z aláírások hamisak. Az ügyészség­ azt­ hitte, hogy Vojnarovics Budapesten tartózkodik és az ellene beadott vádiratot odakül­­dötte. Azonban ma a fővárosi államrendőrség arról értesítette az ügyészséget, hogy Vojnarovics nem tar­tózkodik Budapesten, minek következtében az ügyész­ség a vádtanácstól a vádlott nyomozásét­ és ellene az elfogató parancs kiadását kérte. Vojnarovics szat­mári tartózkodása alatt nagy lábon élt, nagyban kár­tyázott és igen­ költséges­­passziói voltak.­­ (A fürdő vendégek postaküldeménye.) A kereskedelmi­­ miniszter abból­­ a célból, hogy a nyaralók és a turisták minél kényelmesebb úton rendelkezhessenek postai küldeményük és táviratuk kézbesítése, valamint levelezésük, hírlapjuk, posta­­utalványuk utánküldése iránt, kísérletképpen Cím­be jelentő lapokat rendszeresített. Ezeket a bejelenti lapokat a postahivatalok 5 darabonkint 10 fillérért árusítják. A postahivataloknak egyes helyeken arra kell törekedniök, hogy a szálló- és v­illatul­a­jdonosok állandóan tartsanak készenlétben ilyen lapokat és a vendégeknek érkezésekor és elutazáskor rendelke­zésre bocsássák. A cimbejelentők­­használata nem kötelező, de célszerű technikai kezelésük folytán a legjobb módja annak, hogy a nyaraló és fürdőző kö­zönség postaküldem­ényeivel­­rendelkezhessék!­­ (Sztrájk egy tengerészeti iskolában.) Lusszinpikolóból táviratozzák,nekünk. Néhány fiumei horvát izgató itt gyűlést tartott s a gyűlés után, el­induláskor,­ tüntetést rendezett az­ olaszok ellen. Erre az olaszok is tüntettek és szidták a horvátokat; eb­ben a tüntetésben a tengerészeti iskola több tanulója is részt vett. A tengerészeti iskola, horvát hitokta­tója följelentést tett a diákok ellen, a­kik közül egyet kizártak az iskolából. E megrendszabályozás követ­keztében az összes diákok sztrájkolnak.­­ (Vasúti baleset.) " Székesfejérvárról jelen­tik nekünk. A Bicskéről Székesfejérvárra robogó személyvonat lokomotivja tegnap este kisiklott , a mélyen a földbe fúródott Felcsuth állomásnál. Senki sem sérült meg. A vonat öt órai késéssel ért a városba.­­ (Tengerészek sztrájkja.)­­Brémából táv­­iratozzák­. Az itteni tengerészek elhatározták, hogy azonnal­­sztrájkba lépnek, minthogy valószínű, hogy a hajótulajdonosok a szerdán eléjük terjesztett terve­zetet nem fogadják el. A bremenhaveni tengerészek csatlakoztak a sztrájkmozgalom­hoz, a­nélkül, hogy követeléseiket­ a hajótulajdo­­osok elé terjesztették­ volna. Az északnémet Lloyd kijelenti,,hogy a sztrájk Úgy Hamburgban, mint Brémában alig gyakorolt érezhető hatást és hogy sz­akadatlanul elegendő ten­gerész jelentkezik, úgy, hogy a gőzösök indulásában semminő­ zavar nem állott be.­­ (Eltűnt gyermekek.) Tizenhárom kisebb­nagyobb­ gyermeknek­ az­ eltűnését, jelentették be ma a rendőrségen. Az, eltűntek a következők: Kosy Miklós elemi iskolai tanuló (lakott: Kisstáció-utca 3), Német György­­elemi iskolai tanuló (Újpest, Gyarlittó-utca 3), Német­ György magával vitte János ..nevű levele éves m­öcscsét is­. Ugyancsak két testvér tűnt el a Kiskorona-utca 52­ .számú házá­ból is, ezek Mikul­a István és Mikula­­Ignác tanulók: László Tibor tanuló (lakott: Damjanich-utca, 36), Halasi József elemi iskolai tanuló (József-körút 77—79), Kerekes Károly iskolás fiú, Heimánn Béla gimnáziumi tanuló (Wesselényi-utca 37), László Lajos szabóinas (Hunyadi-utca 41), Braunauer Ilona varróleány (Ranolder-utca 26), Bohos József inasgyerek­­ (Üröm-utca . 36). Az eltűntek között sze­repel egy fiatalember is, Ványi József tanítójelölt, a­ki a Fazekas-utca 7. száma alatti lakásáról már napokkal ezelőtt eltávozott s azóta nyoma veszett.­­ (Rendőri hirek.) Megszurkálta a leá­nyát. Wiener Róza huszonnégy éves­­ varróleány rossz iszonyban,.volt atyjával. Ma a leány*^._ Dob*j 11

Next