Budapesti Hírlap, 1907. október(27. évfolyam, 233-258. szám)
1907-10-30 / 257. szám
1907. október 30. BUDAPESTI HÍRLAP. (257. sz.) ,és olyanoknak is erkölcsi és anyagi kárára volt, a kiket Lengyel sem tekintett panamistáknak. Ilyenek a tisztességes lapok. Büntetőjogi szempontból az ártás objektív és szubjektív tényeleme megáll, akkor pedig Hajdúra a btk. 479. szakaszában meghatározott bűntény fenforog. Áttérek Lengyel Zoltánra. Ki kell jelentenem, hogy a Hajdúra vonatkozó tényállás bő anyagot nyújt arra, hogy Lengyelt is megvádolja. Lengyel ellen a legenyhébb vádat emeltem, mely emelhető. Lengyel pszichikai bűnsegéd. A lelki hatás, amelyet Hajdúra kifejtett, kezdődik akkor, amikor a cikkei megjelentek. Hajdú maga mondja, hogy ezek a cikkek ébresztették benne az elhatározást. Amikor Hajdú Lengyelnél megjelent, Lengyel ama tevékenysége, hogy vele szóba állt, adatait lejegyezte, megkezdte a konkrét tevékenységet s előidézte ennek az embernek a lelkében a további elhatározást a bűncselekmény folytatására. Kétségtelen, hogy a Lengyellel folytatott beszélgetés egy-egy lépéssel tovább vitte a vádlottat. Késégtelen ez abból, hogy amíg első alkalommal Hajdú csak adatokkal ment hozzá, a második alkalommal már aktákat vitt, a harmadik alkalommal fotografálás végett adta át az aktákat, a negyedik alkalommal pedig már jegyzéket kapott Lengyeltől. Ez a jegyzék arra volt irányítva, hogy a dolognak folytatása legyen, hogy tervszerűen kerüljenek a kezébe azok az akták, amelyekre szüksége van. Nem ez a szegény ember jutott saját elhatározásából arra, hogy milyen aktát hozzon Lengyelnek. Lengyel vitte rá a bűncselekmény teljes elkövetésére. Mindezek alapján, amit vád tárgyává tettem, bizonyítást nyertek. Nem marad egyéb hátra ily körülmények között, mint hogy vádat emeljek. Hajdú ellen a btk. 479. szakaszba ütköző hivatali titok megsértése mint tettes ellen, Lengyel ellen pedig a btk. 479. szakaszába ütköző s a 69. szakasz második bekezdése alapján mint bűnsegéd ellen emelek vádat s kérem, hogy a törvényszék őket ítélje el. A büntetés kiszabásánál Hajdúra nézve enyhítő körülmény, hogy a bűntény következtében állását és nyugdíját elvesztette, hogy egzaltált ember, aki Lengyel hatása alatt állott. Lengyelre vegye súlyosító körülménynek, hogy ügyvéd és törvényhozó, a kinek a törvény megtartása kétszeresen kötelessége, s hogy ő volt az, a ki Hajdút a cselekvésében elősegítette s oda juttatta, hogy állását elvesztette. A védőbeszédek. Kemény Miklós dr. (Hajdú védője) szólott ezután. A vád kijelentéseit nem teheti magáévá. Védence egy ideálista, aki, mikor Lengyel cikkeit olvasta, égett a vágytól, hogy hazájának szolgálatot tehessen, ő Lengyelben egy Szent György-lovagot látott, akit csatlósként akart követni. Ilyen, lelki állapotban kerültek a kezébe az akták, melyekben korrupciót látott, s ellenállhatatlan vágyat érzett magában arra, hogy azokat Lengyelnek átadja. A törvény abszolút értelemben vett titkot követel, amely ne időleges legyen, hanem titok maradjon mindig. Nem fogadja el Dárday véleményét. Az iratokat letették a Ház asztalára, tehát nem volt bennük titok. Azonkívül Hajdúban nem volt meg az állam kárára való működés szándéka. Az állam az ő ténykedése révén kárt nem is szenvedett. Hajdú az aktákat olyan emberhez vitte, akinek kötelessége a kormány működését ellenőrizni. Védence fölmentését kéri. Vázsonyi Vilmos dr. (Lengyel Zoltán védője): Láttunk mi már sok mindent, szeleket és viharokat, azért ez a vád sem lep meg s nem ijeszt meg bennünket s nem vagyunk meghatva ama könyörületesség által, hogy az ügyész ur csak a bünsegédi szakaszt kéri Lengyel Zoltánra alkalmazni. Az ügyész úrnak nincs oka, hogy politizáljon, mert az a védelem érdeke, hogy megjelölje a forrást, ahonnan a vád származott. A kereskedelmi minisztérium volt az, mely e bűnügy megindítására az impulzust megadta. A cél nem az volt, hogy Hajdút büntessék meg, hanem hogy egy politikai ellenfelet megbélyegezzenek mint aktatolvajt. Az volt a cél, hogy ignominjával sújtsák, hogy becstelen ember színében tüntessék föl, hogy az a becsületes férfiú, aki lebukott a világító toronyról, könnyebb föltételekkel vívhassa meg a párbaját, ahol nem a Lengyel, hanem az ő becsületéről van a szó. Tegyük föl, hogy ez az aktatolvajlás a darabontkorszak idejében történik . Lengyelhez akkor visznek ilyen aktát, amikor a kereskedelmi miniszter jobb szívvel volt iránta, amikor ő excellenciája még nem volt excellencia, hanem küzdő politikus, sőt királysértésért vádoltatott az ügyészség által, akkor nem emeltek vádat Lengyel ellen ő excellenciája parancsára. Akkor megtalálták volna a 479. szakasz ama kitételét, amelyet most nem akarnak megtalálni. Megtalálták volna a 479. szakaszban azt a mondatot, hogy a bíró kutassa azt, hogy mi volt, ami elárultatott, hogy az az állam ártalmára volt-e, vagy sem. Az államháztartásban kell, hogy titok nélkül legyünk. Az állam háztartása a nyilvánosságra való. Az állam pénzkezelésének nem szabad titoknak lennie. A családi szentély az lehet titok. Egy becsületesen igazgatott országban az állami költségvetés tételei azok, amelyek szerint igazodnia kell a tényleges kiadásoknak. A pénzügyi költségvetés nem titok, s a róla adott számadás sem titok. Az állam ártalma nem fogható föl olyan kedélyesen, hogy az abból áll, hogy politikai zavarok keletkeznek. A miniszterek nyugalmát és emésztését nem védi a büntetőtörvénykönyv. Ehhez orvosi szer szükséges. A közület érdekeit kell megsérteni akkor, ha hivatali titkot árulnak el, s nem Kossuth Ferenc nyugodalmát, sem Wekerle álmait, mert nem az állam. Hogy az állam én vagyok, azt még Kossuth sem mondhatja. Az elnök: Ilyen sértésektől tartózkodjék. Vázsonyi: Én azt hiszem, hogy ez nem sértés. Ha az állam fogalmát a változó kormányoktól elválasztjuk, ha a titkokat, melyek az állam ártalmára vannak, szétválasztjuk azok közlésétől, amely egyesek politikai érdekeit sérthetik s amelyek az államnak érdekére vannak, akkor ennek a gazdálkodásnak a leleplezését az állam ártalmának senki sem tekintheti. Sőt ez az állam javára szolgál. Vázsonyi ezután a mellett érvel, hogy Lengyel nem lehet pszichikai bűnsegéd. Lengyel cikkeiben úgymond, fölbujtást senki sem látott, ha pedig Hajdú eme cikkek pszichikai hatása alatt cselekedett, amint az ügyész mondja, ez sem fölbujtás. Lengyel soha sem hívta Hajdút, ő mindig spontán jött. Fölbujtott emberekkel nem szokás az előszobában tárgyalni. Hogy ennek a vádnak mért kell mégis létezni, arról beszél az a vörös bajuszú férfi szelleme, a merániai Braun Mór szelleme. Itt tisztán egy kalendáriumi dátumon múlik, hogy a vádlottak nem kiváló hazafiak, az ő hibájuk, hogy akkor tették meg azt, amikor Méray-Horváth Károly darabontból jó barát s a haza megmentője lett. Igy változnak az idők s a világi tó-torony, de az igazság nem változik. Ezen igazság szerint politikai üldözés folyik itt, Lengyel egy politikai üldözés tárgya. A tekintetes törvényszéken áll, hogy ezt az igazságot hivatalosan is meg akarja-e erősíteni vagy sem. Fölmentést kérek. Hajdú Gyula hosszú lére eresztett beszédben hangoztatja, hogy bűnt nem követett el. Lengyel Zoltán: Hogy a cikkeim. Hajdúban mit ébresztettek föl, ahhoz nekem semmi közöm. A cikkek nem szólnak Hajdúhoz, hanem Polónyihoz s a kormányhoz. Hajdú soha sem mondta, hogy én bujtottam föl. Ha föl akarok valakit bújtani, azt nem a saját lakásomon fogadom s nem viszem az aktákat akkor Erdélyihez. Kaptam én ebben az ügyben nagyobb állású emberektől fontosabb dolgokat is. Elfogadtam s ezentúl is elfogadom. Hogy én vagyok-e itt a bűnös, vagy akik az állam vagyonát lopják, ezt én az országra s az egész közvéleményre bízom. Én megmaradtam annak, ami voltam. Küzdöttem a magyar népjogokért, erkölcsért és szabadságért. Én hű maradtam az eszményemhez, az igazsághoz. Nem akarok én mártír lenni, önök akarnak mártírt belőlem csinálni minden áron. A törvényszéktől nem kérek semmit. Sem azt, hogy elitéljen, sem azt, hogy ne ítéljen el. Ha nem ítél el, akkor hazamegyek s hirdetem tovább az elveimet. Ha pedig elitél, akkor lemegyek a földszintre és leülöm, de azután annál nagyobb hévvel hirdetem tovább az elveimet. A válasz és viszonválasz után az elnök jelenti, hogy az ítéletet holnap délelőtt tíz órakor fogja kihirdetni. A német kamarilla botránya. Berlin, okt. 29. (Saját tudósítónktól.) A bíróság ma délelőtt tizenegy órakor hirdette ki az ítéletet abban a rágalmazási perben, melyet Moltke Kuno gróf, a császár volt szárnysegéde indított Harden Miksa írósi ZukUnft szerkesztője ellen. A bíróság a vádlottat felmentette. Az ítélet megokolása a következőket mondja: A bíróság megállapította, hogy a vádlott valamennyi cikkét egy egységes elhatározás szülte. A vádlott addig akarta a panaszost támadni, amig ennek politikai szereplése meg nem szűnik. A bíróság konstatálja továbbá, hogy egyik-másik cikk valóban becsületsértést tartalmaz, hogy tehát a becsületsértés vétsége tényleg fönforog. Ámde a becsületsértés csak akkor büntetendő, ha az állított tény valótlannak bizonyul. A bíróság azonban abban a véleményben van, hogy a vádlottnak a valóság bizonyítása sikerült. Az első kérdés az, vájjon homoszexuális hajlamú ember-e a panaszos? Itt elsősorban Elbe asszony vallomását kell figyelembe venni. Ez a vallomás hitelt érdemel, de jelentékenyen megerősíti azt a panaszos föllépése is. A bíróság nem akarja követni a védelmet abban, hogy szemére lobbantsa Moltke grófnak, hogy valótlant mond. Ellenkezőleg megállapítja, hogy a magánpanaszos igazmondásának adta a jelét. Amikor itt azt a kérdést intézték hozzá, nyilatkozzék, vájjon hamis vallomást tett-e elvált felesége, Elbe asszony, a gróf hallgatott. Ha a maga javára akart volna a kérdésre felelni, azt kellett volna mondania, hogy az asszony vallomása hamis. Ámde ő, mint becsületes ember hallgatott, s ebből azt következteti a bíróság, hogy a vallomást ő is valónak fogadta el. Ha már most e mellett tekintetbe veszszük Hirschfeld Magnus dr. szakértőnek teljesen megbízható véleményét, arra a következtetésre jutunk, hogy a magánpanaszosnak tényleg homoszexuális hajlama van. Tény, hogy nem szimpatizál a női nemmel, hogy inkább a férfi nemhez vonzódik, s hogy bizonyos feminin tulajdonságai vannak, ez mind megannyi jele a homoszexualitásának. Nem szól ennek ellene az sem, hogy házasságot kötött, mert maga Hirschfeld dr. orvosszakértő kijelentette, hogy homoszexuális emberek gyakran kötnek házasságot akár a rokonaik unszolására, akár azért, hogy erkölcstelen hajlamukat elpalástolják. A panaszosnak tehát homoszexuális hajlama van; a kérdés most már csak az, vájjon a homoszexualitása másokkal szemben megnyilatkozott-e? A vádlott több tanút nevezett meg, akikkel azt akarta bizonyítani, hogy a panaszos társaságában kicsapongások történtek. Ennek a bizonyítása azonban nem sikerült. Bolhardt tanú vallomása sem vehető figyelembe. Az orvosszakértő nyilatkozata után pedig fölöslegessé vált a többi tanú kihallgatása, mert Moltke grófnak Eulenburg herceghez való benső barátságából, a gyöngéd megszólításokból, nemkülönben a zsebkendő-jelenetből a homosexualitás ténye megállapítható. A bíróság tehát abban a nézetben van, hogy a valóság bizonyítása sikerült. Ki kell azonban a leghatározottabban jelenteni, hogy a bíróság nem állapította meg azt, hogy Moltke gróf homoszexualitása büntetendő cselekményben nyilatkozott volna meg. Fölösleges ezek után, hogy a biróság a vádlott politikai fejtegetésére térjen át, a melyekkel a vádlott azt akarja bizonyítani, hogy jogos közérdekből cselekedett. A biróság mindezeknél fogva a folytatólagos becsületsértés vétsége alól fölmenti, s magánpanaszost a költségekben elmarasztalja. Moltke gróf nyugodtan hallgatta meg az ítéletet s arca nem árulta el benső fölindulását. A bírósági épület előtt és az utcán a hirtelenül beállott eső miatt csak kevés ember volt együtt, de annál több rendőr vonult ki, a kiknek azonban semmi dolguk sem akadt. Hardennek az ítélet kihirdetése után az utcán zajos ovációt rendeztek; az emberek vállukra emelték és úgy akarták elvinni a szomszéd étkező helyiségébe. Egy öregebb asszony leányával virágbokrétát adott át neki s megköszönte férfias föllépését azt mondta, hogy neki is van egy fia, aki áldozata lett a büntető törvény 175. szakaszának. Egyébiránt kevés híja volt, hogy ma újra nem kezdték el a tárgyalást. Gordon igazságügyi tanácsos ugyanis az ítélet kihirdetése előtt azt indítványozta, hogy újra kezdjék mega tárgyalást Bolhardt tanú vallomásának jobb megvilágítása végett, mert be van bizonyítva, hogy Bolhardtot sikkasztás miatt elítélték és lefokozták, s hogy ennélfogva tanúvallomása semmi hitelt sem érdemel. Az elnök elutasította az indítványt, s e határozatát azzal okolta meg, hogy Bolhardt vallomása sem az ítéletre, sem pedig megokolásra nem gyakorolt befolyást. Moltke gróf a tárgyalás során több zsaroló levelet kapott, melyekben fölszólítják, hogy ismerje be, hogy homoszexuális hajlamai vannak, különben tanukkal fogják ezt rábizonyítani. Moltke gróf a leveleket az ügyésznek adta át. Berlin, okt. 29. (Saját tudósitónktól.) Moltke gróf kétségtelenül meg fogja fölebbezni a mai ítéletet s újra meg fogja kísérelni, hogy az ügyészség vállalja el a vád képviseletét, a mire a büntető perrendtartás megadja a módot. A Keresztes Újság azt a reményét fejezi ki, hogy ez meg is fog történni. Az újságok naggyon behatóan foglalkoznak a per kimenetelével s legtöbbjük azon a véleményen van, hogy az ítélet nem felel meg a német nemzet jogérzésének, mások igazságot szolgáltatnak ugyan Harden rendkívüli tehetségének, de hozzáteszik, hogy sem a tárgyalás vezetése, sem Harden védekezése nem ment minden,, kifogástól. Páris, okt. 29. A Petit Parisien szerint Lecomte nagykövetségi tanácsos és meghatalmazott miniszter, akiről: 17