Budapesti Hírlap, 1907. október(27. évfolyam, 233-258. szám)

1907-10-30 / 257. szám

1907. október 30. BUDAPESTI HÍRLAP. (257. sz.) ,és olyanoknak is erkölcsi és anyagi kárára volt, a kiket Lengyel sem tekintett panamistáknak. Ilyenek a tisztességes lapok. Büntetőjogi szempontból az ár­­tás objektív és szubjektív tényeleme megáll, akkor pedig Hajdúra a btk. 479. szakaszában meghatáro­zott bűntény fenforog. Áttérek Lengyel Zoltánra. Ki kell jelentenem, hogy a Hajdúra vonatkozó tényállás bő anyagot nyújt arra, hogy Lengyelt is megvádolja. Lengyel ellen a legenyhébb vádat emeltem, mely emelhető. Lengyel pszichikai bűnsegéd. A lelki hatás, a­melyet Hajdúra kifejtett, kezdődik akkor, a­mikor a cikkei megjelentek. Hajdú maga mondja, hogy ezek a cik­kek ébresztették benne az elhatározást. A­mikor Hajdú Lengyelnél megjelent, Lengyel ama tevékeny­sége, hogy vele szóba állt, adatait lejegyezte, meg­kezdte a konkrét tevékenységet s előidézte ennek az embernek a lelkében a további elhatározást a bűn­cselekmény folytatására. Kétségtelen, hogy a Len­gyellel folytatott beszélgetés egy-egy lépéssel tovább vitte a vádlottat. Késégtelen ez abból, hogy a­míg első alkalommal Hajdú csak adatokkal ment hozzá, a második alkalommal már aktákat vitt, a har­madik alkalommal fotografálás végett adta át az aktákat, a negyedik alkalommal pedig már jegyzéket kapott Lengyeltől. Ez a jegyzék arra volt irányítva, hogy a dolognak folytatása legyen, hogy tervszerűen kerüljenek a kezébe azok az akták, a­melyekre szük­sége van. Nem ez a szegény ember jutott saját el­határozásából arra, hogy milyen aktát hozzon Len­gyelnek. Lengyel vitte rá a bűncselekmény teljes el­követésére. Mindezek alapján, a­mit vád tárgyává tettem, bizonyítást nyertek. Nem marad egyéb hátra ily kö­rülmények között, mint hogy vádat emeljek. Hajdú ellen a btk. 479. szakaszba ütköző hivatali titok megsértése mint tettes ellen, Lengyel ellen pedig a btk. 479. szakaszába ütköző s a 69. szakasz második bekezdése alapján mint bűnsegéd ellen emelek vádat s kérem, hogy a törvényszék őket ítélje el. A bünte­tés kiszabásánál Hajdúra nézve enyhítő körülmény, hogy a bűntény következtében állását és nyugdíját elvesztette, hogy egzaltált ember, a­ki Lengyel ha­tása alatt állott. Lengyelre vegye súlyosító körül­ménynek, hogy ügyvéd és törvényhozó, a k­inek a tör­vény megtartása kétszeresen kötelessége, s hogy ő volt az, a ki Hajdút a cselekvésében elősegítette s oda juttatta, hogy állását elvesztette. A védőbeszédek. Kemény Miklós dr. (Hajdú védője) szólott ez­után. A vád kijelentéseit nem teheti magáévá. Vé­dence egy ideálista, a­ki, mikor Lengyel cikkeit olvasta, égett a vágytól, hogy hazájának szolgálatot tehessen, ő Lengyelben egy Szent György-lovagot látott, a­kit csatlósként akart követni. Ilyen, lelki állapotban kerültek a kezébe az akták, melyekben korrupciót látott, s ellenállhatatlan vágyat érzett magában arra, hogy azokat Lengyelnek átadja. A törvény abszolút értelemben vett titkot követel, a­mely ne időleges legyen, hanem titok maradjon min­dig. Nem fogadja el Dárday véleményét. Az iratokat letették a Ház asztalára, tehát nem volt bennük titok. Azonkívül Hajdúban nem volt meg az állam kárára való működés szándéka. Az állam az ő tény­kedése révén kárt nem is szenvedett. Hajdú az aktá­kat olyan emberhez vitte, a­kinek kötelessége a kor­mány működését ellenőrizni. Védence fölmentését kéri. Vázsonyi Vilmos dr. (Lengyel Zoltán védője): Láttunk mi már sok mindent, szeleket és viharokat, azért ez a vád sem lep meg s nem ijeszt meg bennün­ket s nem vagyunk meghatva ama könyörületesség által, hogy az ügyész ur csak a bünsegédi szakaszt kéri Lengyel Zoltánra alkalmazni. Az ügyész úrnak nincs oka, hogy politizáljon, mert az a védelem ér­deke, hogy megjelölje a forrást, a­honnan a vád szár­mazott. A kereskedelmi minisztérium volt az, mely e bűnügy megindítására az impulzust megadta. A cél nem az volt, hogy Hajdút büntessék meg, hanem hogy egy politikai ellenfelet megbélyegezzenek mint aktatolvajt. Az volt a cél, hogy ignominjával sújtsák, hogy becstelen ember színében tüntessék föl, hogy az a becsületes férfiú, a­ki lebukott a világító torony­ról, könnyebb föltételekkel vívhassa meg a párbaját, a­hol nem a Lengyel, hanem az ő becsületéről van a szó. Tegyük föl, hogy ez az aktatolvajlás a darabont­korszak idejében történik . Lengyelhez akkor visz­nek ilyen aktát, a­mikor a kereskedelmi miniszter jobb szívvel volt iránta, a­mikor ő excellenciája még nem volt excellencia, hanem küzdő politikus, sőt királysértésért vádoltatott az ügyészség által,­­ akkor nem emeltek vádat Lengyel ellen ő excellen­ciája parancsára. Akkor megtalálták volna a 479. szakasz ama kitételét, a­melyet most nem akarnak megtalálni. Megtalálták volna a 479. szakaszban azt a mondatot, hogy a bíró kutassa azt, hogy mi volt, a­mi elárultatott, hogy az az állam ártalmára volt-e, vagy sem. Az államháztartásban kell, hogy titok nél­kül legyünk. Az állam háztartása a nyilvánosságra való. Az állam pénzkezelésének nem szabad titoknak lennie. A családi szentély az lehet titok. Egy becsü­letesen igazgatott országban az állami költségvetés tételei azok, a­melyek szerint igazodnia kell a tény­leges kiadásoknak. A pénzügyi költségvetés nem titok, s a róla adott számadás sem titok. Az állam ártalma nem fogható föl olyan kedélyesen, hogy az abból áll, hogy politikai zavarok keletkeznek. A minisz­terek nyugalmát és emésztését nem védi a büntető­törvénykönyv. Ehhez orvosi szer szükséges. A közület érdekeit kell megsérteni akkor, ha hivatali titkot árulnak el, s nem Kossuth Ferenc nyugodalmát, sem Wekerle álmait, mert nem az állam. Hogy az állam én vagyok, azt még Kossuth sem mondhatja. Az elnök: Ilyen sértésektől tartózkodjék. Vázsonyi: Én azt hiszem, hogy ez nem sértés. Ha az állam fogalmát a változó kormányoktól el­választjuk, ha a titkokat, melyek az állam ártalmára vannak, szétválasztjuk azok közlésétől, a­mely egye­sek politikai érdekeit sérthetik s a­melyek az állam­nak érdekére vannak, akkor ennek a gazdálkodás­nak a leleplezését az állam ártalmának senki sem tekintheti. Sőt ez az állam javára szolgál. Vázsonyi ezután a mellett érvel, hogy Len­gyel nem lehet pszichikai bűnsegéd. Lengyel cikkei­ben úgymond, fölbujtást senki sem látott, ha pedig Hajdú eme cikkek pszichikai hatása alatt cseleke­dett, a­mint az ügyész mondja, ez sem fölbujtás. Lengyel soha sem hívta Hajdút, ő mindig spontán jött. Fölbujtott emberekkel nem szokás az elő­szobában tárgyalni. Hogy ennek a vádnak mért kell mégis létezni, arról beszél az a vörös bajuszú férfi szelleme, a merániai Braun Mór szelleme. Itt tisztán egy kalendáriumi dátumon múlik, hogy a vádlottak nem kiváló hazafiak, az ő hibájuk, hogy akkor tették meg azt, a­mikor Méray-Horváth Károly darabontból jó barát s a haza megmen­­tője lett. Igy változnak az idők s a világi tó-torony, de az igazság nem változik. Ezen igazság szerint politikai üldözés folyik itt,­ Lengyel egy politikai üldözés tárgya. A tekintetes törvényszéken áll, hogy ezt az igazságot hivatalosan is meg akarja-e erő­síteni vagy sem. Fölmentést kérek. Hajdú Gyula hosszú lére eresztett beszédben hangoztatja, hogy bűnt nem követett el. Lengyel Zoltán: Hogy a cikkeim. Hajdúban mit ébresztettek föl, ahhoz nekem semmi közöm. A cikkek nem szólnak Hajdúhoz, hanem Polónyihoz s a kormányhoz. Hajdú soha sem mondta, hogy én bujtottam föl. Ha föl akarok valakit bújtani, azt nem a saját lakásomon fogadom s nem viszem az aktákat akkor Erdélyihez. Kaptam én ebben az ügyben nagyobb állású emberektől fontosabb dolgo­kat is. Elfogadtam s ezentúl is elfogadom. Hogy én vagyok-e itt a bűnös, vagy a­kik az állam va­gyonát lopják, ezt én az országra s az egész közvéleményre bízom. Én megmaradtam annak, a­mi voltam. Küzdöttem a magyar népjogokért, er­kölcsért és szabadságért. Én hű maradtam az esz­ményemhez, az igazsághoz. Nem akarok én mártír lenni, önök akarnak mártírt belőlem csinálni min­den áron. A törvényszéktől nem kérek sem­mit. Sem azt, hogy elitéljen, sem azt, hogy ne ítéljen el. Ha nem ítél el, akkor hazamegyek s hirdetem tovább az elveimet. Ha pedig elitél, akkor lemegyek a földszintre és leülöm, de azután annál nagyobb hévvel hirdetem tovább az elveimet. A válasz és viszonválasz után az elnök jelenti, hogy az ítéletet holnap délelőtt tíz órakor fogja ki­hirdetni. A német kamarilla botránya. Berlin, okt. 29. (Saját tudósítónktól.) A bíróság ma délelőtt tizenegy órakor hirdette ki az ítéletet abban a rá­­galmazási perben, melyet Moltke Kuno gróf, a csá­szár volt szárnysegéde indított Harden Miksa író­s­i ZukUnft szerkesztője ellen. A bíróság a vádlottat felmentette. Az ítélet megokolása a következőket mondja: A bíróság megállapította, hogy a vádlott vala­mennyi cikkét egy egységes elhatározás szülte. A vádlott addig akarta a panaszost támadni, a­m­ig ennek politikai szereplése meg nem szűnik. A bíró­ság konstatálja továbbá, hogy egyik-másik cikk­­ valóban becsületsértést tartalmaz, hogy tehát a becsületsértés vétsége tényleg fönforog. Ámde a be­csületsértés csak akkor büntetendő, ha az állított tény valótlannak bizonyul. A bíróság azonban ab­ban a véleményben van, hogy a vádlottnak a való­ság bizonyítása sikerült. Az első kérdés az, vájjon homoszexuális hajlamú ember-e a panaszos? Itt első­sorban Elbe asszony vallomását kell figyelembe venni. Ez a val­lomás hitelt érdemel, de jelentékenyen megerő­síti azt a panaszos föllépése is. A bíróság nem akarja követni a védelmet abban, hogy szemére lob­­bantsa Moltke grófnak, hogy valótlant mond. Ellen­kezőleg megállapítja, hogy a magánpanaszos igaz­mondásának adta a jelét. A­mikor itt azt a kérdést intézték hozzá, nyilatkozzék, vájjon hamis vallo­mást tett-e elvált felesége, Elbe asszony,­­ a gróf hallgatott. Ha a maga javára akart volna a kérdésre felelni, azt kellett volna mondania, hogy­ az asszony vallomása hamis. Ámde ő, mint becsü­letes ember hallgatott, s ebből azt következteti a bíróság, hogy a vallomást ő is valónak fogadta el. Ha már most e mellett tekintetbe veszszük Hirschfeld Magnus dr. szakértőnek teljesen meg­bízható véleményét, arra a következtetésre jutunk, hogy a magánpanaszosnak tényleg homoszexuális hajlama van. Tény, hogy nem szimpatizál a női nemmel, hogy inkább a férfi nemhez vonzódik, s hogy bizonyos feminin tulajdonságai vannak,­­ ez mind megannyi jele a homoszexualitásának. Nem szól ennek ellene az sem, hogy házasságot kötött, mert maga Hirschfeld dr. orvosszakértő kijelen­tette, hogy homoszexuális emberek gyakran kötnek házasságot akár a rokonaik unszolására, akár azért, hogy erkölcstelen hajlamukat elpalástolják. A pana­szosnak tehát homoszexuális hajlama van; a kérdés most már csak az, vájjon a homoszexualitása má­sokkal szemben megnyilatkozott-e? A vádlott több tanút nevezett meg, a­kikkel azt akarta bizonyí­­tani, hogy a panaszos társaságában kicsapongások történtek. Ennek a bizonyítása azonban nem si­került. Bolhardt tanú vallomása sem vehető figyelembe. Az orvosszakértő nyilatkozata után pedig fölöslegessé vált a többi tanú kihallgatása, mert Moltke grófnak Eulenburg herceghez való benső barátságából, a gyön­géd megszólításokból, nemkülönben a zsebkendő-jele­netből a homosexualitás ténye megállapítható. A bí­róság tehát abban a nézetben van, hogy a valóság bi­­zonyítása sikerült. Ki kell azonban a leghatározot­tabban jelenteni, hogy a bíróság nem állapította meg azt, hogy Moltke gróf homoszexualitása büntetendő cselekményben nyilatkozott volna meg. Fölösleges ezek után, hogy a biróság a vádlott politikai fejtegetésére térjen át, a melyekkel a vádlott azt akarja bizonyítani, hogy jogos közérdekből csele­kedett. A biróság mindezeknél fogva a folytatólagos be­csületsértés vétsége alól fölmenti, s magánpanaszost a költségekben elmarasztalja. Moltke gróf nyugodtan hallgatta meg az ítéle­tet s arca nem árulta el benső fölindulását. A bíró­sági épület előtt és az utcán a hirtelenül beállott eső miatt csak kevés ember volt együtt, de annál több rendőr vonult ki, a kiknek azonban semmi dolguk sem akadt. Hardennek az ítélet kihirdetése után az utcán zajos ovációt rendeztek; az emberek vállukra emel­ték és úgy akarták elvinni a szomszéd étkező helyisé­­­gébe. Egy öregebb asszony leányával virágbokrétát adott át neki s megköszönte férfias föllépését azt mondta, hogy neki is van egy fia, a­ki áldozata lett a büntető törvény 175. szakaszának. Egyébiránt kevés híja volt, hogy ma újra nem kezdték el a tárgyalást. Gordon igazságügyi tanácsos ugyanis az ítélet kihirdetése előtt azt indítványozta, hogy újra kezdjék meg­­a tárgyalást Bolhardt tanú vallomásának jobb megvilágítása végett, mert be van bizonyítva, hogy Bolhardtot sikkasztás miatt elítél­ték és lefokozták, s hogy ennélfogva tanúvallomása semmi hitelt sem érdemel. Az elnök elutasította az indítványt, s e határozatát azzal okolta meg, hogy Bolhardt vallomása sem az ítéletre, sem pedig meg­­okolásra nem gyakorolt befolyást. Moltke gróf a tárgyalás során több zsaroló levelet kapott, melyek­ben fölszólítják, hogy ismerje be, hogy homoszexuális hajlamai vannak, különben tanukkal fogják ezt rá­bizonyítani. Moltke gróf a leveleket az ügyésznek adta át. Berlin, okt. 29. (Saját tudósitónktól.) Moltke gróf kétségte­lenül meg fogja fölebbezni a mai ítéletet s újra meg fogja kísérelni, hogy az ügyészség vállalja el a vád képviseletét, a mire a büntető perrendtartás meg­adja a módot. A Keresztes Újság azt a reményét fe­jezi ki, hogy ez meg is fog történni. Az újságok nag­­­gyon behatóan foglalkoznak a per kimenetelével s legtöbbjük azon a véleményen van, hogy az ítélet nem felel meg a német nemzet jogérzésének, mások igazságot szolgáltatnak ugyan Harden rendkívüli tehetségének, de hozzá­teszik, hogy sem a tárgyalás vezetése, sem Harden védekezése nem ment minden,­, kifogástól­. Páris, okt. 29. A Petit Parisien szerint Lecomte nagykövet­ségi tanácsos és meghatalmazott miniszter, a­kiről: 17

Next