Budapesti Hírlap, 1908. február (28. évfolyam, 28-53. szám)
1908-02-02 / 29. szám
1908. február 2. BUDAPESTI HÍRLAP 29 bz., 2-ik és 3-ik számában. Itt csak az eredményekre hivatkozom. Ezek szerint alaposan tartani lehet attól, hogy a gazdaközönség egyetemére a mostanralónál nagyobb földadóteher fog nehezülni a kataszteri kiigazítás teljes keresztülvitele után, az átmeneti évek alatt pedig, amelynek ideje teljesen a minisztertől függ, mindenesetre nagyobb lesz az adóteher, mint most. Egyúttal kimutattam azt is, hogy a magyar birodalom földjövedelmének mai tényleges megterhelése kerek számban 75 millió 600 ezer korona. És pedig 52 millió korona kontingentált földadó, majdnem 22 millió korona a szoros értelemben vett Magyarország területére valósággal kivetett földtehermentesítési járulék és körülbelül 1 millió 600 ezer korona a horvát-szlavónországi hasonló járulék. Minthogy azonban törvény szerint a földjövedelemre csakis a földtehermentesítési alap évi szükségletének megfelelő összeget lehet kivetni, a szükséglet pedig a horvátszlavón blokkon kívül csak évi 17 millió 500 ezer korona, míg a bevétel a jelenleg földtehermentesítési járulékot fizető hat ezrenes adónemnél körülbelül 51 millió korona (Horvát-Szlavonország hasonló járulékán kívül), ebből következik, hogy a föld jövedelmére a földtehermentesítési tartozások kamat- és tőkeszükségletéből összesen csak 7 millió korona, ha pedig az adóelengedéseket és adóvisszatérítéseket is fedezni akarjuk és még a horvát-szlavén blokk valódi szükségletét is hozzászámítjuk, legföljebb 85 millió korona hárítható. Szóval a törvényes adómegterhelés csak évi 605 millió korona, a többi egy zűrt állapot, amelyet az adósok az 1889. évi konverzió óta elnéztek. De amely kérdésben a tiszta álláspontot most annál inkább meg kell határozni, mert az adóreform a földadón kívül a többi öt egyenes adónemnél a földtehermentesítési járulékot egészen eltünteti, a földadónál pedig kifejezetten a véglegesen 20 százalékra tervezett adókulcsba beolvasztja, azonban mostani nagyságában az átmeneti évek alatt bizonytalan ideig fönn akarja tartani. Ha azonban a földjövedelem mai törvényes megterhelését évi 605 millió koronában szabatosan meghatározzuk, akkor ennek az volna a logikai következése, hogy az adóreform rendjén is csak ez az öszszeg terhelje a földet. Ez esetben azonban évi 15 millió 100 ezer koronával megapadna az államnak eddigelé a föld jövedelmére házított adóbevétele. Úgy hiszem, hogy a gazdatársadalom nem zárkózik el amaz emelkedett fölfogás elől, hogy ezt a különbözetet ez után is hordozza egészen addig a mértékig, ameddig az a méltányossággal összeegyeztethető. A méltányossást pedig az, hogy ezt a különbözetet azok a földrészletek hordozzák, amelyek eddig a földadó-kataszter hiányosságánál fogva kellő részt a terhek viselésében nem vettek. Ha az előadott tételek helyesek, akkor a földadó- törvényjavaslatban arra az álláspontra kell helyezkednie, hogy a mai 303 millió koronás kataszteri tiszta földjövedelem alapján az 52 millió korona földadónak és a 85 millió korona földtehermentesítési járuléknak megfelel 20 százalék egyesített adókulcs, mivel 303 millió tiszta jövedelem 20 százalékos adótétel mellett kerekszámban 605 millió korona adót biztosít. Az adókivetés egyszerűsítése szempontjából (amely nem csak idő, hanem költségkímélést is jelent), s abból a szempontból, hogy a volt határőrvidék különleges helyzete megszűnjék, elfogadható az adókulcs egyesítése, először ha a földtehermentesítési célokra szolgáló 85 millió koronára kimondatik, hogy a földtehermentesítési adósság letörlesztésekor ennyivel a földadó apadni fog, s ennek megfelelően az adókulcs le fog annak idején szállíttatni s másodszor, ha a földjövedelem megterhelése előre szabatosan meghatározott korláthoz köttetik. E korlát pedig leghelyesebben a kataszteri tiszta jövedelemnek 360 millió koronában való megállapítása volna. Ennek megfelelően ki kellene mondani a törvényben a következőket: 1. A földadó és földtehermentesítési járulék egyesített kulcsa a kataszteri tiszta jövedelem 20 százaléka. 2. Ez adókulcs szerint vettetik ki a földadó már a törvény életbeléptetésétől kezdve. 3. A földtehermentesítési tartozás teljes kiegyenlítésekor az akkori adókulcs annyival mérséklendő, hogy a mérséklés összege 85 millió korona teherkönnyítést jelentsen. 4. A 20 százalékos adókulcs alkalmaztassék mindaddig, amíg a törvényben meghatározott kataszteri helyesbítések alapján meghatározott tiszta jövedelmi alapok 360 millió koronát el nem érik, ha a kataszteri tiszta jövedelem a 360 millió koronát meghaladja, az adókulcs megfelelően leszállítandó úgy, hogy az adó 72 millió korona legyen, de ennél nem több. E javaslat abból a föltevésből indul ki, hogy a földadó-kataszter kiigazítása által a tiszta jövedelem keretei a mostani állapothoz képest körülbelül 20 százalékkal, azaz szabatosabban 57 millió koronával kitágíthatók. Ha pedig a kitágítás e kereten túl menne, a többlet már az adókulcs leszállítását vonná maga után, hogy a nemzeti gazdasági termelés összesége kelleténél nagyobb teherrel ne érintessék. Továbbmenőleg azonban igen fontos az, hogy az új adóalapok a valóban létező kataszteri hibák közül melyeknek helyesbítésével állíttassanak elő. A szövetségi tanács álláspontja, amelyhez a Zselénszky grófé is csatolható, az, hogy a kiigazítás csak is a művelési ágban beállott változások keresztülvitelére szorítkozzék. Ez az álláspont tehát elejti az új osztályba sorozást és az új tisztajövedelmi fokozatok fölállítását. Megokolásul azt hozzák föl, hogy abszolut a jó kataszter úgy sem készíthető. Új rektifikációk új sérelmeket szülnek. És végre, hogy nem lehet a földbirtokosságot állandó bizonytalanságnak és izgalomnak kitenni. Mind a három argumentum komoly,és mégis számolni kell a helyzettel. Ha a kataszter kiigazítása csakis a művelési ágban beállott változások keresztülvitelére szoríttatik, akkor az új adóalapok előállítása folytán előálló tehertöbblet — a duna-tiszaközi nagyobb uradalmaktól eltekintve, — mindenütt másutt leginkább a törpebirtokosságot és a kisbirtokosságot fogja érinteni. Közbirtokossági vagyonok, közlegelők fölosztása, irtások hasznosítása, parlaghomokoknak szőlővel való beültetése lévén az új művelési ágak alakításának leggyakoribb esetei. Márpedig az adóreform célja mégsem lehet az, hogy éppen a nagyobb birtokok nyerjenek teherkönnyebbítést és éppen a kisebb birtokok viseljék a tehersúlyosbítást. Múlhatatlanul keresztül kell vinni a helyesbítést az új osztályba sorozásnál is, ahol ennek szüksége van. Egyrészt azért, hogy a tiszta jövedelem kitágítása újabb adótárgyakat is érintsen s igy a fiskális érdekek biztosítása könnyebb és elviselhetőbb legyen, másfelől azért, mert e téren csakugyan igen sok kiáltó igazságtalanság létezik. Ugyan e szempontból helyes volna az új tiszta jövedelmi fokozatok fölállítása is. S ezt csak is azért ellenzem, mert a direktívául szolgáló 1875. évi VII. törvényciekelv rendelkezései, ha megtartatnak, csakugyan újabb és kiáltó ellentétek fognak támadni, ha pedig nem tartatnak meg, akkor a legtágabb önkénynek nyitunk tért az e cikien keresztül viendő kiigazításoknál. Ellenben teljes mértékben osztom azt az álláspontot, hogy az új osztályba sorozás követelőivel járó izgatottságnak a gazdaközönséget hosszas ideig kitenni nem lehet, azért ezt a műveletet időbeli határok közé kell szorítani, amire nézve magamévá teszem Pallavicini Ede őrgróf által fölvetett megoldási módot. Ezek szerint a törvényben ki kellene mondani továbbá: 5. hogy a földadó-kataszter kiigazítása kiterjed a művelési ágban beállott változások keresztülvitelére általában és ott, ahol a törvényjavaslat is szükségesnek jelzi, az új osztályba sorozásra, ellenben az új tisztajövedelmi fokozatok fölállítását el kell ejteni. Ez utóbbi esetben legföljebb bizonyos határozott százalékban kifejezett fölemelését lehetne megengedni a már meglévő tisztajövedelmi fokozatok tételének, ami a szomszéd becslő járások tételeihez igazodnék. 6. Mindenesetre azonban a földadó kataszternek a művelési ágváltozások keresztülvitelén túl minden másnemű kiigazítása záros határidőhöz volna kötendő. Például egy év alatt minden erre vonatkozó kérelmet, indítványt elő kellene terjeszteni és öt év alatt a kiigazítási munkálatokat be kellene végezni. A földadó-kataszter kiigazításáról és a földadó százalékának megállapításáról szóló törvényjavaslatnak még igen sok megvitatni való részlete volna, de azok másodrendű kérdések s velük egy napilap hasábjait elfoglalni nem lehet. Csak éppen rámutatok arra, hogy a kataszteri kiigazítás fontos kérdésénél a közigazgatási bíróságnak is lehetett volna szerepet adni. Valamint arra, hogy hovatovább mindjobban kitűnik annak szüksége, hogy a törvényalkotás munkáját egy ahhoz értő állami tanács vegye át, amelyi Ajlai,”illi írta Komáromi Sándor. Évek óta foglalkozik a társadalom a drágaság leküzdésének kérdésével, de magára hagyatva, sehogy sem boldogul. Hatósági és állami segítség nélkül a legjobban kieszelt terv is vagy végrehajthatatlan, vagy ha testet öltött is, nagyon hamar csődöt mond. A kormányban, sok más munkája mellett, a drágaság leküzdésébe megvan a jó szándék és bizonyára vannak javaslatai i°. De csak ennyit tudunk róluk és azt, hogy ebben a dologban a helyi hatóságok, a gazdasági tényezők képviselőihez fordult. Véleményükre, orvosszereikre kiváncsi.. A törvényhatóságok és kereskedelmi kamarák kezdetben visszariadtak ugyan a tőlük várt nagy feladat megoldásától, de mégis megpróbálkoztak vele így egy csomó közhely, kalandos terv, vagy az adott viszonyok között megvitatás tárgyává sem tehető javaslat állott elő. Vásárcsarnok, hatósági élelmezerműhelyek, közös konyhák, a fogyasztási adó eltörlése, elővásárlási tilalom, a közvetítő kereskedelem kikapcsolása, szerb, román, orosz állat és tengerentúli húsbehozatal szerepelnek a programon. Pedig nem új intézmények teremtése, a forgalom régi tényezőinek elpusztítása, a termelésnek a verseny ugján való letiprása, hanem a kereskedelm, a forgalom, a termelés meglévő elemeinek helyes irányba, a közös cél szolgálatába való terelése I°nne a feladat. Azzal azonban így is tisztában kell lennünk, hogy az élet szükségletei az egy, vagy fél évszázad előtti árnivóra újra le nem sülyedhetnek. Ennek ezer és egy oka van. Mindenekelőtt a pénz fizetőképességének csökkenése, a dolgozó osztályok igényeinek hihetetlen megnövekedése, a társadalmi és álladalmi szükségletek nagymértékű emelkedése és a közcélokat szolgáló kultúrintézmények sokasága. Mindezekre a termelésnek kell a fedezetet szolgáltatnia, mely ennélfogva nem lehet olcsó s nem oly igénytelen, mint a múltban volt. Még ez öt-hat év előtti ár- és értékviszonyok visszatérését is hiába reméljük. Legalább normálé körülmények között, hiába. Oka az, hogy ez idő alatt nem csak az ipari és kereskedelmi munkabér, hanem a mezőgazdasági termelés körül foglalkozó munkabér is 30—40 százalékkal emelkedett. A kormány 1906. évi jelentése mutatja ki, hogy 1902— 1906 között a mezőgazdasági munkában a férfinapszám ellátással 93 fillérről 134 fillérre, ellátás nélkül 128 fillérről 180 fillérre, a női munkásé 65 fillérről 80 fillérre, illetve 91 fillérről 121 filérre, sőt még a gyermeké is 43 fillérről 57 fillérre, illetve 63 fillérről 84 fillérre emelkedett. Drágább munkabér mellett olcsóbb termelést várni, képtelenség. A kérdés megítélésénél arról sem szabad megfeledkezni, hogy minden kis árfluktuáció, ami a tömeg- vagy a nagyban való adásvételnél belyivel-közzel átmenetileg jelentkezik, a detailárusításnál kifejezésre nem juthat. Ezt a fizetési eszközök tökéletlensége akadályozza meg. Vegyük például azt az esetet, hogy a burgonya métermázsája 50 fillérrel drágul, vagy olcsóbbodik. Mivel fél fillér nincsen, az áremelkedés vagy árcsökkenés a kilónkint árusított burgonyánál már nem érvényesülhet. Vagy a detaillista, vagy a fogyasztó fizet rá. És így van ez minden más élelmiszernél. Főképpen pedig a könnyen romló és bizonyos csak kikészítés (hús) vagy földolgozás (kenyér) után értékesíthető cikkeknél, ahol a detaillista nemcsak az árnak, hanem a hozam, a használható részek mértékének és a váltakozó fogyasztásnak kockázatát is kénytelen viselni. Hogy miért drága az élelmiszer, az valóban soha sem volt könnyen áttekinthető kérdés. Az élelmiszerárusító és fogyasztó között már évszázakkal ezelőtt is dúlt a harc, mert a fogyasztó mindig drágállotta azt, ami neki mindennapi szükséglete. A különbség a múlt és a jelen között csak az, hogy a múltban a nemzeti termelést nem védték oly rendszeresen, mint ma és ha a vámokat ismerték is, a behozatali tilalmak és az egészségügyi óvórendszabályok nem akadályozták a nemzetközi, sőt a belső forgalmat is oly kiterjedt mértékben, mint most. 35 nek munkájához megvan a kellő nyugodtsága, amely teljesen jártas a közjogban és a magánjogokban és amely a kifejezések szabatos megválogatására és a törvényszerkesztés alaki kívánságainak figyelembevételére a kellő idővel és gyakorlattal rendelkezik.