Budapesti Hírlap, 1908. február (28. évfolyam, 28-53. szám)

1908-02-02 / 29. szám

1908. február 2. BUDAPESTI HÍRLAP 29 bz., 2-ik és 3-ik számában. Itt csak az eredményekre hivatkozom. Ezek szerint alaposan tartani lehet attól, hogy a gazdaközönség egyetemére a mos­­tanralónál nagyobb földadóteher fog nehezülni a kataszteri kiigazítás teljes keresztülvitele után, az átmeneti évek­ alatt pedig, a­melynek ideje tel­jesen a minisztertől függ, mindenesetre nagyobb lesz az adóteher, mint most. Egyúttal kimutattam azt is, hogy a magyar birodalom földjövedelmének mai tényleges meg­terhelése kerek számban 75 millió 600 ezer ko­rona. És pedig 52 millió korona kontingentált földadó, majdnem 22 millió korona a szoros érte­lemben vett Magyarország területére valósággal kivetett földtehermentesítési járulék és körülbe­lül 1 millió 600 ezer korona a horvát-szlavónor­­szági hasonló járulék. Minthogy azonban törvény szerint a földjövedelemre csakis a földtehermen­tesítési alap évi szükségletének megfelelő össze­get lehet kivetni, a szükséglet pedig a horvát­­szlavón blokkon kívül csak évi 17 millió 500 ezer korona, míg a bevétel a jelenleg földtehermente­sítési járulékot fizető hat ezrenes adónemnél kö­rülbelül 51 millió korona (H­orvát-Szlavonország hasonló járulékán kívül), ebből következik, hogy a föld jövedelmére a földtehermentesítési tartozá­sok kamat- és tőkeszükségletéből összesen csak 7 millió korona, ha pedig az adóelengedéseket és adóvisszatérítéseket is fedezni akarjuk és még a horvát-szlavén blokk valódi szükségletét is hozzászámítjuk, legföljebb 8­5 millió korona há­rítható. Szóval a törvényes adómegterhelés csak évi 60­5 millió korona, a többi egy zűrt állapot, a­melyet az adósok az 1889. évi konverzió óta el­néztek. De a­mely kérdésben a tiszta álláspontot most annál inkább meg kell határozni, mert az adóreform a földadón kívül a többi öt egyenes adónemnél a földtehermentesítési járulékot egé­szen eltünteti, a földadónál pedig kifejezetten a véglegesen 20 százalékra tervezett adókulcsba be­olvasztja, azonban mostani nagyságában az átme­neti évek alatt bizonytalan ideig fönn akarja tartani. Ha azonban a földjövedelem mai tör­vényes megterhelését évi 60­5 millió koro­nában szabatosan meghatározzuk, akkor en­nek az volna a logikai következése, hogy az adóreform rendjén is csak ez az ösz­­szeg terhelje a földet. Ez esetben azonban évi 15 millió 100 ezer koronával megapadna az államnak eddigelé a föld jövedelmére h­ází­tott adóbevétele. Úgy hiszem, hogy a gazdatársada­lom nem zárkózik el amaz emelkedett fölfogás elől, hogy ezt a különbözetet ez után is hordozza egészen addig a mértékig, a­meddig az a méltá­nyossággal összeegyeztethető. A méltányossást pe­dig az, hogy ezt a különbözetet azok a földrészle­tek hordozzák, a­melyek eddig a földadó-katasz­ter hiányosságánál fogva kellő részt a terhek vi­selésében nem vettek. Ha az előadott tételek helyesek, akkor a földadó- törvényjavaslatban arra az álláspontra kell helyezkednie, hogy a mai 303 millió koronás kataszteri tiszta földjövedelem alapján az 52 millió korona földadónak és a 8­5 millió korona földtehermentesítési járuléknak megfelel 20 szá­zalék egyesített adókulcs, mivel 303 millió tiszta jövedelem 20 százalékos adótétel mellett kerek­számban 60­5 millió korona adót biztosít. Az adó­kivetés egyszerűsítése szempontjából (a­mely nem csak idő, hanem költségkímélést is jelent), s abból a szempontból, hogy a volt határőrvidék különleges helyzete megszűnjék, elfogadható az adókulcs egyesítése, először ha a földtehermente­sítési célokra szolgáló 8­5 millió koronára kimon­­datik, hogy a földtehermentesítési adósság letör­­lesztésekor ennyivel a földadó apadni fog, s en­nek megfelelően az adókulcs le fog annak idején szállíttatni s másodszor, ha a földjövedelem meg­terhelése előre szabatosan meghatározott korlát­hoz köttetik. E korlát pedig leghelyesebben a ka­taszteri tiszta jövedelemnek 360 millió koroná­ban való megállapítása volna. Ennek megfelelően ki kellene mondani a törvényben a következőket: 1. A földadó és földtehermentesítési járu­lék egyesített kulcsa a kataszteri tiszta jövedelem 20 százaléka. 2. Ez adókulcs szerint vettetik ki a földadó már a törvény életbeléptetésétől kezdve. 3. A földtehermentesítési tartozás teljes ki­egyenlítésekor az akkori adókulcs annyival mér­séklendő, hogy a mérséklés összege 8­5 millió ko­rona teherkönnyítést jelentsen. 4. A 20 százalékos adókulcs alkalmaztassék mindaddig, a­míg a törvényben meghatározott kataszteri helyesbítések alapján meghatározott tiszta jövedelmi alapok 360 millió koronát el nem érik, ha a kataszteri tiszta jövedelem a 360 millió koronát meghaladja, az adókulcs megfele­lően leszállítandó úgy, hogy az adó 72 millió ko­rona legyen, de ennél nem több. E javaslat abból a föltevésből indul ki, hogy a földadó-kataszter kiigazítása által a tiszta jövedelem keretei a mostani állapothoz képest körülbelül 20 százalékkal, azaz szabatosabban 57 millió koronával kitágíthatók. Ha pedig a kitá­gítás e kereten túl menne, a többlet már az adó­kulcs leszállítását vonná maga után, hogy a nem­zeti gazdasági termelés összesége kelleténél na­gyobb teherrel ne érintessék. Továbbmenőleg azonban igen fontos az, hogy az új adóalapok a valóban létező kataszteri hibák közül melyeknek helyesbítésével állíttassanak elő. A szövetségi tanács álláspontja, a­melyhez a Zselénszky grófé is csatolható, az, hogy a kiiga­zítás csak is a művelési ágban beállott változások keresztülvitelére szorítkozzék. Ez az álláspont te­hát elejti az új osztályba sorozást­ és az új tiszta­jövedelmi fokozatok fölállítását. Megokolásul azt hozzák föl, hogy abszolut a jó kataszter úgy sem készíthető. Új rektifikációk új sérelmeket szül­nek. És végre, hogy nem lehet a földbirtokossá­got állandó bizonytalanságnak és izgalomnak ki­tenni. Mind a három argumentum komoly,­­és mégis számolni kell a helyzettel. Ha a kataszter kiigazítása csak­is a műve­lési ágban beállott változások keresztülvitelére szoríttatik, akkor az új adóalapok előállítása folytán előálló tehertöbblet — a duna-tiszaközi nagyobb uradalmaktól eltekintve, — min­denütt másutt leginkább a törpebirtokosságot és a kisbirtokossá­got fogja érinteni. Közbirtokos­­sági vagyonok, közlegelők fölosztása, irtások hasznosítása, parlaghomokoknak szőlővel való beültetése lévén az új művelési ágak alakításának leggyakoribb esetei. Már­pedig az adóreform célja még­sem lehet az, hogy éppen a nagyobb birtokok nyerjenek teherkönnyebbítést és éppen a kisebb birtokok viseljék a tehersúlyosbítást. Múlhatatlanul keresztül kell vinni a helyesbítést az új osztályba sorozásnál is, a­hol ennek szük­sége van. Egyrészt azért, hogy a tiszta jövedelem kitágítása újabb adótárgyakat is érintsen s igy a fiskális érdekek biztosítása könnyebb és elvi­selhetőbb legyen, másfelől azért, mert e téren csakugyan igen sok kiáltó igazságtalanság léte­zik. Ugyan­ e szempontból helyes volna az új tiszta jövedelmi fokozatok fölállítása is. S ezt csak is azért ellenzem, mert a direktívául szol­gáló 1875. évi VII. törvényciekelv rendelkezései, ha megtartatnak, csakugyan újabb és kiáltó el­lentétek fognak támadni, ha pedig nem tartat­nak meg, akkor a legtágabb önkénynek nyitunk tért az e cik­ien keresztül viendő kiigazításoknál. Ellenben teljes mértékben osztom azt az álláspon­tot, hogy az új osztályba sorozás követelőivel járó izgatottságnak a gazdaközönséget hosszas ideig kitenni nem lehet, azért ezt a műveletet időbeli határok közé kell szorítani, a­mire nézve magamévá teszem Pallavicini Ede őrgróf által fölvetett megoldási módot. Ezek szerint a törvényben ki kellene mon­dani továbbá: 5. hogy a földadó-kataszter kiigazítása ki­terjed a művelési ágban beállott változások ke­resztülvitelére általában és ott, a­hol a törvényja­vaslat is szükségesnek jelzi, az új osztályba so­rozásra, ellenben az új tisztajövedelmi fokozatok fölállítását el kell ejteni. Ez utóbbi esetben leg­följebb bizonyos határozott százalékban kifejezett fölemelését lehetne megengedni a már meglévő tisztajövedelmi fokozatok tételének, a­mi a szom­széd becslő­ járások tételeihez igazodnék. 6. Mindenesetre azonban a földadó katasz­ternek a művelési ágváltozások keresztülvitelén túl minden másnemű kiigazítása záros határidő­höz volna kötendő. Például egy év alatt minden erre vonatkozó kérelmet, indítványt elő kellene terjeszteni és öt év alatt a kiigazítási munkála­tokat be kellene végezni. A földadó-kataszter kiigazításáról és a földadó százalékának megállapításáról szóló tör­vényjavaslatnak még igen sok megvitatni való részlete volna, de azok másodrendű kérdések s velük egy napilap hasábjait elfoglalni nem le­het. Csak éppen rámutatok arra, hogy a katasz­teri kiigazítás fontos kérdésénél a közigazgatási bíróságnak is lehetett volna szerepet adni. Vala­mint arra, hogy hovatovább mindjobban kitűnik­­ annak szüksége, hogy a törvényalkotás munká­­j­­át egy ahhoz értő állami tanács vegye át, a­mely­­i Ajlai,”illi írta Komáromi Sándor. Évek óta foglalkozik a társadalom a drágaság leküzdésének kérdésével, de magára hagyatva, se­hogy sem boldogul. Hatósági és állami segítség nél­kül a legjobban kieszelt terv is vagy végrehajthat­at­­lan, vagy ha testet öltött is, nagyon hamar csődöt mond. A kormányban, sok más munkája mellett, a drágaság leküzdésébe megvan a jó szándék és bizo­nyára vannak javaslatai i°. De csak ennyit tudunk­ róluk és azt, hogy ebben a dologban a helyi hatósá­gok, a gazdasági tényezők képviselőihez fordult. Vé­leményükre, orvosszereikre kiváncsi.. A törvényhatóságok és kereskedelmi kamarák kezdetben visszariadtak ugyan a tőlük várt nagy fel­adat megoldásától, de mégis megpróbálkoztak vele így egy csomó közhely, kalandos terv, vagy az adott viszonyok között megvitatás tárgyává sem tehető ja­vaslat állott elő. Vásárcsarnok, hatósági élelm­ezer­­műhelyek, közös konyhák, a fogyasztási adó eltör­lése, elővásárlási tilalom, a közvetítő kereskedelem kikapcsolása, szerb, román, orosz állat és tengerentúli húsbehozatal szerepelnek a programon. Pedig nem új intézmények teremtése, a forgalom régi tényezőinek elpusztítása, a termelésnek a verseny ugján való le­­tiprása, hanem a kereskedelm, a forgalom, a terme­lés meglévő elemeinek helyes irányba, a közös cél szol­gálatába való terelése I°nne a feladat. Azzal azonban így is tisztában kell lennünk, hogy az élet szükségletei az egy, vagy fél évszázad előtti árnivóra újra le nem sülyedhetnek. Ennek ezer és egy oka van. Mindenekelőtt a pénz fizetőképességé­nek csökkenése, a dolgozó osztályok igényeinek hi­hetetlen megnövekedése, a társadalmi és álladalmi szükségletek nagymértékű emelkedése és a közcélokat szolgáló kultúrintézmények sokasága. Mind­ezekre a termelésnek kell a fedezetet szolgáltatnia, mely ennélfogva nem lehet olcsó s nem oly igénytelen, mint a múltban volt. Még ez öt-hat év előtti ár- és érték­viszonyok visszatérését is hiába reméljük. Legalább normálé körülmények között, hiába. Oka az, hogy ez idő alatt nem csak az ipari és kereskedelmi munka­bér, hanem a mezőgazdasági termelés körül foglal­­kozó munkabér is 30—40 százalékkal emelkedett. A kormány 1906. évi jelentése mutatja ki, h­ogy 1902— 1906 között a mezőgazdasági munkában a férfinap­szám ellátással 93 fillérről 134 fillérre, ellátás nél­kül 128 fillérről 180 fillérre, a női munkásé 65 fillér­ről 80 fillérre, illetve 91 fillérről 121 filérre, sőt még a gyermeké is 43 fillérről 57 fillérre, illetve 63 fillér­ről 84 fillérre emelkedett. Drágább munkabér mellett olcsóbb termelést várni, képtelenség. A kérdés meg­ítélésénél arról sem szabad megfeledkezni, hogy min­den kis árfluktuáció, a­mi a tömeg- vagy a nagyban való adásvételnél b­elyivel-közzel átmenetileg jelent­kezik, a detailárusításnál kifejezésre nem juthat. Ezt a fizetési eszközök tökéletlensége akadályozza meg. Vegyük például azt az esetet, hogy a burgonya métermázsája 50 fillérrel drágul, vagy olcsóbbodik. Mivel fél fillér nincsen, az áremelkedés vagy árcsök­kenés a kilónkint árusított burgonyánál már nem érvényesülhet. Vagy a detaillista, vagy a fogyasztó fizet rá. És így van ez minden más élelmiszernél. Főképpen pedig a könnyen romló és bizonyos csak ki­készítés (hús) vagy földolgozás (kenyér) után érté­kesíthető cikkeknél, a­hol a detaillista nemcsak az árnak, hanem a hozam, a használható részek mérté­kének és a váltakozó fogyasztásnak kockázatát is kénytelen viselni. Hogy miért drága az élelmiszer, az valóban soha sem volt könnyen áttekinthető kérdés. Az élelmi­­szerárusító és fogyasztó között már évszázakkal ez­előtt is dúlt a harc, mert a fogyasztó mindig drágál­­lotta azt, a­mi neki mindennapi szükséglete. A kü­lönbség a múlt és a jelen között csak az, hogy a múltban a nemzeti termelést nem védték oly rend­szeresen, mint ma és ha a vámokat ismerték is, a be­hozatali tilalmak és az egészségügyi óvórendsza­bályok nem akadályozták a nemzetközi, sőt a belső forgalmat is oly kiterjedt mértékben, mint most. 35 nek munkájához megvan a kellő nyugodtsága, a­mely teljesen jártas a közjogban és a magánjo­gokban és a­mely a kifejezések szabatos megválo­­gatására és a törvényszerkesztés alaki kívánsá­gainak figyelembevételére a kellő idővel és gya­korlattal rendelkezik.

Next