Budapesti Hírlap, 1908. május (28. évfolyam, 106-131. szám)

1908-05-09 / 112. szám

1908. május 9. BUDAPESTI HÍRLAP. (112. sz.) vendékek pompás produkcióin. Éretten kialakult zenei érzés teszi művészivé Albrecht Sándor zongorajátékát. Tehetséggel énekelte Kiss Margit a Figaro lakodalma egyik áriáját; hangja tömörségéhez még csak a kellő hajlékonyságnak kell járulnia. Domaniczky Teréz jeles készültségű gordonkaművésznő, Bátky Margit és Devecseri Béla gonddal és helyes stílusérzékkel játszották Spohr kettős hegedűkoncertjét. Báder Dóra dalokat énekelt, élénk előadóművészeire törekszik, hangja is értékes és fejlődésre képes. Az általában igen jó szereplők közül is kimagaslott Demeter Lajos kész, elsőrendű fuvolajátékával, Sebők Ilona csinos koloratúrájával, végül Tóth Alisz egyenletesen, szorgalmasan képzett zongoratechnikájával aratott megérdemelt tetszést. * (A római-díj nyertesei.) Apponyi Albert gróf kultuszminiszter jóváhagyta az Országos Képzőművészeti Tanácsnak a római művészeti díjakra vonatkozó döntését. A szobrászati díjat Riegele Alajos, a két festőművészeti díjat pedig Szmigelszky Oszkár és Couli Artúr kapta. A kitüntetett fiatal művészek őszszel foglalják el műtermeiket a római művészotthonban. KÖNYVESHÁZ. Bródy Sándor. Bródy Sándor összegyűjtött munkáiból három kötet jelent meg egyszerre. Két novellás könyve és legutóbb előadott színműve: A tanítónő. Bródy Sándor írói pályája egyike volt a legzajosabban indulóknak. Fényes írói készségek birtokában, érdekes, új és bizarr stílussal, nagy érzékkel minden iránt, ami új, meglepő, lépett a porondra. Az ő nagy és dúsan fölszerelt raktárában volt minden, mi a nagyközönségnek tetszett. Néha kegyetlenül, szuverén lenézéssel bánt publikumával, de gőgjében is sok volt a számítás. Tudta, hogy körülbelül meddig lehet mennie s honnan nem fordulhat vissza. Alapjában véve eredetileg is romantikus természet, de tudatosan is tudja, hogy a publikumra semmi sem hat annyira, mint a jó helyen és jó időközben elhelyezett romantikus bonyodalom, vagy megoldás. Egyáltalában írói karakterében egybeolvadt a számító tudatosság és a forró, mindent magával ragadó temperamentum. A naivitás és közvetetlenség, mely néha igazán megindít bennünket és a publikum tetszésére számító körmönfontság, mely a jobbszemüeket és kényesebb fülünket, joggal bántja. Lelkesedésének forró, lobogó lángjába nézve, nem egyszer káprázat fogja el szemünket; mig csak észre nem vesszük, hogy e fényes lobogó láng görögtűz, hideg tűzijáték. Ennyi veleszületett talentummal ennyi megszerzett és meggyarapodott írókészséggel, sok szép és nagy dolgot várhatnánk tőle. De amit eddig adott, az mind értékes,, vagy kevésbbé értékes töredék. Minden regényében, minden drámájában van egy pár fényesen megírt jelenet. Ez az egész. Ha könyveit végigolvastuk, drámáit végignéztük, mindig egy különös diszharmonikus érzés vonul át lelkünkön. Valami hiányzik a könyvből, talán az őszinteség, talán az igazság, talán meggyőződés. Lehet, hogy mind a háromból valami. Itt van legújabban előadott darabja: A tanítónő. Most nem is beszélünk a tanítónő kis falujáról, hol a férfiak, mint éhes vadállatok rohannak rá egy leányra, hogy tisztességétől, becsületétől, kenyerétől megfosszák. Ez a falu élénken emlékeztet bennünket Deák Ferenc hasonlatára, ki Eötvös Falu jegyzőjét azzal az általánosan ismert beteg lóval hasonlította össze. Valami orvosságot áruló bolt kirakatában állt a szegény pára, az összes előfordulható lóbetegségek rajta voltak bemutatva, mint ahogy Deák szerint Eötvös, Magyarország összes megyéiben előfordulható hibákat és bűnöket egy vármegye nyakába varrta. — Mindenütt vannak gazemberek, de ennyi gazember egy faluban! S ilyen alávaló, férfiatlan módon rohanni rá egy leányra!... S a leány, kit megfosztottak kenyerétől és becsületétől, félbenmaradt szocialista propagandájáért busul! Pedig ebben a darabban is vannak fényes jelenetek, épp úgy, mint A dadája-ban. — Regényei közül legszebb Az ezüst kecske és ez nem is kelt bennünk diszharmonikus érzést. Itt akart és tudott a legőszintébb és legigazabb lenni. Mert Bródy lelke annyira bele van burkolva különböző pózokba, hogy ritkán leli meg saját magát. Mikor megleli, akkor rendesen szépet és értékeset alkot. De sem a szépség, sem az igazság nem fontos előtte, ha olyat mondhat, amit előtte még nem mondtak, vagy amiről körülbelül sejti, hogy eléggé bizarr lesz és meglepi az olvasót. Novelláinak nagy része is ilyen, mert hosszabb dolgaiban, regényeiben mégis mintha jobban kerülné az erős és rikító színezést. Apróbb dolgaiban mintha csak egy célja volna megkapni, lenyűgözni, mondjuk, néha megboszantani a közönségét. Ilyenkor sem a jó ízlés, sem a saját tehetségének megbecsülése nem fontos előtte. Jóformán ez a két legújabb kötete majdnem mind ilyen novellával van tele. Kissé szomorúan olvastuk át ezt a sok értékes töredéket és szomorúan konstatáljuk, hogy hit, meggyőződés és őszinteség nélkül nem lehet igazán nagyot és egészet teremteni. A varázsló kertje. E címmel huszonegy novelláját gyűjtötte össze Csáth Géza fiatal író. Bizarr és érdekes egyéniség ez a Csáth Géza, amint ezekből az elbeszélésekből elénk lép, erős szubjektivizmusával és színes képzeletével. Ez a nyugtalan, fiatalosan vérmes és ki nem apadó képzelet a főerénye, hiánya a kompozícióban való gyöngeség és a nyelv szembeötlő egyenetlensége. Sok a forrongás még ebben a fejben, a poéta agyába töméntelen benyomás tódul és nem tudja közülök kiválogatni azt, ami igazán művészi megformálásra érdemes. Néha az is megesik vele, hogy dadog, ahelyett, hogy elbeszélne, talán tudatosan — ezekről a nagyon modern emberekről soha sem tudhatjuk, mi bennük a szádékosság, mi a tehetetlenség ■— hisz mind csupa prerafaclita és a gyermek komikusan öreges arcát ölti föl, mikor bölcsnek akar látszani. De van azért frisseség és mérés ebben a Csáth Gézában. A tor, Jolán, A kályha a legjobbak könyvében. A varázsló kertje, mely nevet adott gyűjteményének, kissé kezdetleges, a Fekete csönd rémes víziói hijjával vannak az erőnek. A szerző nagyon muzsikálisnak látszik: a zene és költészet hangulatának egybeolvadása szépen sikerült az Errica és a Tavaszi uvertár című darabokban. A könyv kiadója Deutsch Zsigmond és társa, ára 3 korona. Annus, Zoltán István verseiben lapozgatva, csupa tűz, csupa biztatás, csupa ígéret száll felénk. Mit vált be e sok ígéretből a jövő? A lelkiismeretes bíráló erre sem felelhet, csak azt látja, hogy fiatal, tüzes, csapongó lélekkel van dolga, ki erősen küzd meg önmagával, mondanivalójával, formájával, de ha e jelek nem csalnak, ha e forró láng alatt komoly tűz ég, a küzdelem talán nem lesz sem meddő, sem haszontalan. Úgy gondoljuk, hogy ez még nem utolsó alkalom, hogy Zoltán István verseivel foglalkozunk. Ámde még oly nagy a kiforratlanság s a sötétben való tévelygés, hogy a szigorúbb és behatóbb kritika jogát föntartjuk majd e második találkozásra. A könyv Debrecenben jelent meg, a szerző kiadásában. Atalanta csókja, Pekár Gyula egyike legtermékenyebb íróinknak. Kötetei egymásután jelennek meg és mint jó ismerősök kopogtatnak be a nagy publikumhoz, mert Pekár Gyulának megvan a maga olvasóközönsége. És a bírálónak, ha nem akar igazságtalan lenni, el kell ismernie, hogy nem érdemetlenül jutott az ő külön publikumához. Mesélni nemcsak tud, de szeret is. Annyira szeret, hogy néha elragadja szenvedelmes direkte a mesemondás kedvéért húzza novelláit, mikor már bátran végük lehetne. Pekár Gyulában csodálatos frisseséggel megmaradt az ő különös naivitása, mely mindjárt első föllépésénél jellemezte. Nincs írónk, többet mondok, nincs tizenhat éves leány, ki a szenvedelmeknek, főként a szerelemnek, nagyobb fontosságot tulajdonítana, mint Pekár Gyula. Egy csókért üdvözölnek és elkárhoznak az emberek. Egy-egy asszonyi lélek kiismerésére, kitanulmányozására, emberi életeket, exisztenciákat áldoznak föl. Különös világ a Pekár Gyula világa, mert ebben a világban az embereknek csakugyan nincs egyéb dolguk, hivatásuk, gondjuk a szerelemnél. A legnagyobb igazságtalanság és nyárspolgári ostobaság egy festő színeire azt mondani, hogy ilyen nincs a természetben. Mit tudjuk mi, hogy mi van a természetben? Mi így láttuk, a festő meg amúgy, de hogy kinek van igaza, azt nem lehet megmondani, mint ahogy ilyen dolgokban nincs is igazság. Éppen ilyen ostobaság volna az írónak azt mondani, hogy az élet nem olyan, amilyennek ő írja. A miénk talán nem olyan, de ha ő így látja, ha híven referál arról, amit látott, akkor ezubjektíve mindenesetre neki van igaza. Mi csak arról beszélhetünk, hogy az élet, a világ ilyen fölfogása szimpatikus-e nekünk, vagy nem? Nos, hát a Pekár Gyula világfölfogása semmiképpen sem rokon a miénkkel. Ezek a szivetrabló, tornán küzdő trubadúrok, ezek a flirtelő, jukker asszonyok oly idegenek tőlünk, mintha egy más csillagzaton élnének. Hogy a nőről, minden hölgykultusza ellenére milyen csekély a véleménye, arról A legszebb kötet című elbeszélés győz meg bennünket. Egy kiváló, úgynevezett feminista írónő „megtér“, mihelyt az első robosztus férfi kegyeskedik rá szemet vetni. S mindezt az örökéletű Dodó főhadnagy beszéli el. ő tanít, meg rá, hogy az ő külön „a szerelmi klinikáján" mint szokta a „szív maszszázst" alkalmazni az ilyen rövidhajú, fiú-kabátban járó hölgyeknél. Mintha az írói talentum, akár a feminizmus összeköttetésben volna az elhanyagolt külsővel. Egy olyan kaliberű írónak, mint Pekár Gyula, nem szabad így jellemezni, még ha kedvelt Dodó főhadnagyával jellemeztet is, (mellékesen megjegyezve, e derék katonatisztet már igazán átadhatná a jól megérdemelt nyugalomnak.) Pekár dolgai közt legsikerültebbek azok, ahol szakit a pátosszal, sőt szakit a romantikával és mintegy saját irányát humorizálja. Általában humora friss, megkapó és kellemes. Uj kötetében nekünk legjobban tetszett A hős Blondel két agara, bájos jókedvű szatírával megírt história. Kár, hogy ebből a fajtából kevés van új kötetében. Pekár könyvét a Franklin-Társulat adta ki, ára 4 korona. Huszár Anna, Benedek Elek regénye most jelent meg harmadik kiadásban. Több, mint tíz év telt el azóta, hogy Benedek Elek e bájos, egyszerű történetet megírta, s íme megindulásunk, olvasván Benkő Ádám és Huszár Anna történetét, ma sem kisebb, mint egy évtizeddel előbb, mikor az iró először vezetett bennünket a kis erdélyi falucskába, piroscserepes székely házak s a virágos kis kertek közé. Az alakok ma is fiatalok, a virágok ma is frissek, s a meghatottság, mely szivünket e jó, egyszerű, naiv és becsületes emberek tragédiájának olvasása után elfogja, ma is igazi megindulás. Reméljük, a harmadik kiadás útja sem lesz sikertelenebb a másik kettőnél. A könyv az Athenaeum kiadásában jelent meg, ára 3 korona. Megrendelhető a Budapesti Hírlap kiadóhivatala útján. 13 TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. A dánosi rablógyilkosság. Két kis cigány fiú állott ma is a bíróság elé, hogy vallomást tegyen a Surányi-banda dolgairól, az egyik kis tanút Lakatos Pista Jutinának, a másikat Kolompár Jánosnak hivják. A vádlott cigányok elfogatása után egyiket az állam, másikat a Gyermekvédő Liga vette szárnyai alá s most a menedékházaktól hozták el őket a tárgyalásra, hogy vallomásuk segítségére legyen az ítélkező igazságszolgáltatásnak. A gyóni betörésről és a dánosi rablógyilkosságról ezek a gyermekek is részint közvetlen tapasztalásból, részint a többi cigányoktól szerzett hallomás révén tudták meg mindazt, amit ma a bíróság előtt elmondottak. Vallomásuk szinte hajszálig megegyezik a bűncselekmények eddig kiderített mozzanataival Rónay Kamill elnök délelőtt fél tíz órakor nyitotta meg a tárgyalást. Kihirdette a bíróság határozatát a cigányszakértők alkalmazására nézve. A bíróság nem adott helyet a védők ez irányú előterjesztésének, mert a törvény tolmács alkalmazását csak abban az esetben rendeli el, ha a vádlott, vagy a tanú csak egy nyelvet beszél, amelyet a bíróság nem ért. Az egyik védő semmiségi panaszt jelentett be a bíróság határozata ellen. Ezután bevezették Lakatos Murzsát. — No, Murzsa, kipihented már a tegnapi fáradalmadat — kérdi tőle az elnök. A fiú vidáman feleli: — Igenis, elnök úr. Az elnök fölmutatja neki a Szarvas István óráját. Megismered ezt, láttad a cigányoknál? — Igen, ez a Pámónál volt, nekem is a kezembe adta egyszer. Az egyik védő: Mondjad csak, Dolának volt szakálla ezelőtt. Milyen szakálla volt, mutasd meg az arcodon. A kisfiú végigsimítja kezével az arcát és mutatja, hogy csak a füle mellett volt Dolának szakálla. Az ügyész: Te Murzsa, ott a csárdában dohány is volt, nem emlékszel, vittek el abból a cigányok? — Igen, a Trokár Marcsa, meg a lánya. Az egyik esküdt: Mikor a csárdáihoz értetek a fiam, égett benn a lámpa, világosság volt még? — Igen, még világosság volt a korcsmában. Gleichmann védő: Szó volt róla, hogy Surányi Mártonnak meg volt lőve a lába, a dánosi eset előtt történt az ő sebesülése, vagy már a gyóri eset előtt? — Igen, már régebben meglőtték a szegényt. Ezután a másik kisfiút, Lakatos Pista Jutinát vezették elő. Az elnök megkérdi tőle, ismeri-e a Surányibamba tagjait, vannak-e köztük rokonai. — Igen, a Lulugya édesanyám, a Luterna, a Márton és a Tuta saját testvéreim. , — Hát az apád ki volt? — Lakatos Sándor, Kovács Kiskőrösön. — Nézzed, Pista, neked itt rokonaid vannak, mondja az elnök, ha akarod, megtagadhatod a vallomást. Akasz mégis vallani? — Igenis, akarok. Elmondja azután az elnök kérdésére a Su rányi-karaván atyafiságos viszonyait, amelyek meg-lehetős bonyodalmasak, de a fiú pompásan ismeri őket. Elbeszéli a karaván egerszalóki tartózkodását.