Budapesti Hírlap, 1908. október(28. évfolyam, 235-261. szám)

1908-10-23 / 254. szám

8 BUDAPESTI HÍRLAP. (254. sz.) 1908. október 23. den része a magyar műszaki tudás és a magyar kéz alkotóképességének dokumentuma, mely a maga tö­kéletességében várja, hogy 5 felsége a király üzembe helyezze. A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után Stark Lipót főmérnök ismertette a telep berendezé­sét, miközben öt óra ötven perckor érkezett az első jelzés a budai várból, mire a telepnek egyenként 150 lóerős szívógáz-g­épei tarackdurrogás mellett lassú me­netben működni kezdtek. 5 óra 58 perckor újra jel­zés történt és erre az összes gépek már teljes erő­vel dolgoztak s pontban hat órakor a gépekre kap­csolta az egész vezetékhálózatot, a mire­ a község ösz­­szes utcáin s a magánlakásokban is kigyuladtak a villamos lámpások. A hálózat bekapcsolásának pil­lanatában a közönség a királyt éltette, azután a gö­döllői polgári daloskörrel együtt a­ Himnuszt éne­kelte. Az ünnep befejeztével a jelenlévők meleg ovációban részesítették Kögler Gusztáv vezérigazga­tót, a­ki lendületes beszédben méltatta a királyi üzembehelyezés fontosságát és megköszönte a közön­ségnek a Ganz-cég iránt tanúsított bizalmát. Ádám Ferenc községi bíró a közönség nevében köszönetet mondott Ripka Ferenc dr. vezértitkárnak, mint a gö­döllői villamos mű kezdőjének és megvalósítójának. A gödöllői elektromos mű, a melyet ma este maga a király helyezett üzembe, a vá­ros költségén létesült, de az üzemet nem a város vezeti, hanem az építő Ganz-féle villa­mossági részvénytársaság, mint bérlő. Az áram­­fejlesztő telepen két, egyenként százötven lóerős Ganz—Körting-féle szívógázmotor van, a­melyek mindegyike 1—1 háromfázisú, váltakozó áramú, 100 kilowattos áramfejlesztő gépet­ hajt. Ezek a gépcso­portok 3100 Volt feszültségű áram­ot fejlesztenek, a­melyet légvezeték útján visznek, a feszültséget 105 Voltra redukáló transzformátorokhoz. Innen ismét légvezeték útján jut el az áram a közvilágításhoz és a magánfogyasztókhoz. A közvilágítást 200 darab, egyenként 32 gyertyás fémszálas izzólámpa és 8 da­rab fglámpa látja el. A telep jelenlegi teljesítő­ké­­pességével 4000 m­agán­lámpát tud ellátni, de úgy épült, hogy könnyen kibővíthető, mert kilátás van arra, hogy egy nagy terjedelmű városközi hálózat gócpontját fogja alkotni, a­mely a fővárosnak ke­let és észak felé terjedő környékét fogja elektromos energiával ellátni. Ez volt az oka annak is,, hogy a nagyfeszültségű, váltakozó áramú rendszert válasz­tották, mert csak ez engedi meg az elektromos áram­nak nagy távolságokra való gazdaságos elosztását. A ma este lefolyt ünneplés megnyitásnak kiváló jelentőséget ad az, hogy ő felsége, a­ki tudvalévően Gödöllő község ügyei iránt mindig atyai érdeklő­dést tanúsított, a megnyitás aktusában közreműkö­dött, fölhasználva ehhez a modern elektrotechnikától nyújtott segédeszközöket. A király ugyanis budai várkastélyának dolgozó szobájából indította el a gé­peket és kapcsolta be a hálózatot oly módon, hogy a budai és a gödöllői várkastélyokat összekötő tele­fon­vezeték útján, a­melyet e célra megfelelően meghosszabbítottak, egy gomb megnyomásával ára­mot küldött a telepen fölállított relais-szerű segéd­­készülékekbe, a­melyek önműködően végezték el a megindítást és bekapcsolást. M — (Egy Windischgrätz herceg házassága.) Newyorkból táviratoztak. A newportei előkelő társa­ságban azt beszélik, hogy a Windischgrätz hercegi család egyik tagja feleségül fogja venni Schenk- Collins Natália kisasszonyt.­­ (Üxkü­ll-Ghyllenband gróf húosuzása.) A Budapestről távozó és nyugalomba vonuló Üxküll- Ghyllenband gróf táborszernagy, volt hadtestparancs­nok tiszteletére ma este Szemere Miklós a Nemzeti Kaszinó emeleti termében ebédet adott. Az ebédre hivatalosak voltak az ünnepeiken kívül Aehrenthal Lajos báró külügyminiszter, Wekerle Sándor mi­niszterelnök, Széll Kálmán, Andrássy Gyula gróf belügyminiszter, Jekelfalussy Lajos honvédelmi mi­­niszter, Hadik János gróf és Bolgár Ferenc államtit­károk,­ Zichy Tivadar gróf, a­ delegáció­ elnöke, Sem­­sey László gróf, Halassy Pál tábornok, Elek Gusztáv, Windisgratz Lajos herceg, Pallavicini György őr­gróf és Zichy Manó gróf.­­ (Az abruzzói herceg menyasszonyának kelengyéje.) Newyorkból jelentik nekünk. Egy it­teni cég megbízást kapott, hogy mist Elkins kelen­gyéjét a jövő hétre készítse el. A fehér menyasz­­asszonyi ruha mesés értékű gyönggyel van díszítve. Azonkívül húsz toalettet és nyolc utazó ruhát ké­szítenek számára. A kelengye értékét egy millió dol­lárra becsülik. . . (Ebéd a külföldi gazdák tiszteletére.) Károlyi Mihály gróf ebédet adott egyetem­ utcai pa­lotájában a Károlyi Sándor gróf szobrának leleple­zése alkalmából Budapestre érkezett külföldi gazda­vendégek tiszteletére. Az ebédre hivatalosak voltak a Bund der Landwirthe kiküldöttei, Levetzov holsteini földbirtokos és Schmidt, a württembergi első ka­marának tagja, továbbá Hans Müller, a londoni nemzetközi szövetség kiküldöttje, továbbá­ Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter, Dessewffy Aurél gróf, Esterházy Miklós herceg, Mailáth József gróf­­, a szövetkezeti és gazdasági mozgalmak vezetői kö­zül : Seidl Ambrus, Hajós József, Ivánka Oszkár, Balogh Elemér, Rubinek Gyula, Szilassy Zoltán és Bernit István. A lakoma során élénk eszmecsere folyt, a mezőgazdasági viszonyokról. A külföldi ven­dégek még a napokban meg fogják látogatni a kis­béri ménesbirtokot.­­ (A Petőfi-család közös sírja.) A szom­bati gyászünnepség, a­mely a Petőfi-család hamvai­nak uj sirbatételét kíséri, az egész országban kegye­­letes érzéseket fakasztott. A Petőfi-Társaság egyre­­másra kapja a leveleket, a­melyeknek írói hálájukat nyilvánítják a társaságnak, hogy a szétszórtan nyugvó hamvakat közös sírba, helyezteti. Nemcsak egyes hazafias emberek, hanem testületek, törvény­­hatóságok, egyesületek is bejelentik részvételüket. A székesfőváros díszsírhelyet adományozott a kegyele­te célra, a temetkezési társaság ingyen ajánlotta föl a szükséges két érckoporsót. Bárczay Ferenc abaúji és borsodi nagybirtokos a következő sorokat intézte a Petőfi-Társasághoz: Mélyen tisztelt Elnökség! A lapokból értesül­tem a Petőfi-Társaság ama kegyeletes tervéről, hogy a nemzet nagy költője, Petőfi Sándor szüleinek, hit­vesének és fiának elszórt hamvait a főváros által adományozott diszsirk­ant alá helyezi és föléje em­léket állít. A ki ismeri — és ki ne ismerné? — a költőnek öccséhez, Istvánhoz irt csodaszép költemé­nyét, önkénytelenül is arra gondol, hogy a költő szeretteinek közös sírkantjában ott kell pihenni Pe­tőfi István hamvainak is, a­ki méltóan viselte a­­ Petőfi nevet. Pihenjen egy közös sirkant alatt min­den, a­mi Petőfi Sándor vérének maradványa. A magyar társadalomnak szent tartozása a Petőfi- Társaságot nemes törekvésében úgy erkölcsileg, mint anyagilag támogatni, hogy minél magasabban lo­bogjon a Petőfi-kultusz lángja. E tudattól áthatva, a legnagyobb készséggel ajánlom föl a mélyen tisz­telt társaságnak a fölmerülő költségek fedezését. Fogadják ezt kitűzött hazafias és kegyeletes céljaik­nak megvalósítására olyan szívesen, a­milyen szíve­sen és boldog érzéssel azt fölajánlom. Hazafias üd­vözlettel, Abaúj-Kér, 1908. október hónapban, Bár­czay Ferenc. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter ma levelet intézett a Petőfi-Társaság titkárságához, a­melyben tudatja, hogy az államvasutak Petőfi Ist­ván földi maradványait ingyen szállítják Buda­pestre Kiscsákóról. A Petőfi-Társaság megbízásából Ferenczy Zoltán dr., Prém József dr. és N­eugebauer László meghívták a gyászünnepségre Wekerle Sán­dor miniszterelnököt, Kossuth Ferenc és Apponyi Albert gróf minisztereket, Szteréhyi József állam­titkárt, Bárczy István polgármestert és Boda Dezső főkapitányt. A gyászünnepségben részt vesznek az egyetemi és főiskolai egyesületek, továbbá a fiú- és leányközépiskolák, valamint a tanítóképzők és inter­­nátusok is. A képviselőház koszorúját Rátkay László országgyűlési képviselő viszi a Petőfi-család­ sírjára. A Petőfi-Társaság nevében Herczeg Ferenc, Fe­renczy Zoltán dr., Váradi Antal dr. és Kéry Gyula tesz négy koszorút a sírra. A Szegedi Dugonich­ Társaság elnöksége ma bejelentette, hogy a társasá­got a gyászünnepen Kovács János alelnök, Tömör­kény István főtitkár, továbbá Lipcsey Ád­ám és Pósa Lajos rendes tagok fogják képviselni. A Nemzeti Szalon képviseletében Ernszt Lajos igazgató és Déry Béla titkár koszorúzzák meg a sírt. Az Aradi Köl­­csey­ Egyesület Barabás Béla országgyűlési képvi­selőt bízta meg, hogy a gyászünnepen az egyesületet képviselje. Kiskőrösről, a költő szülővárosából is koszorút hoznak a közös sírra. Petőfi István hamvait a békésmegyei ,csákói temetőben tegnap exhumál­ták és ma hozták Budapestre. Egy kőnyomatos újság arról adott ma hírt, hogy Szendrey Júliával, Petőfinek hozzá irt leve­leit is eltemették s néhány költeményét, a­­melyet nem akart kiadni, ezenkívül még azokat a leveleket is, a melyeket Szendrey Julia írt a férjének. Az írásokat a hír­­szerint Szendrey Julia kívánságára tették a koporsóba, mert az özvegy, mikor halálát közeledni érezte, Zoltán fiának és sógorának, Gyu­lai Pálnak elmondotta ezt a kívánságát. Gyulai Pál kijelentette munkatársunknak, hogy ő sem Szendrey Julia kívánságáról nem tud, sem arról, hogy a ko­porsóban bármilyen levél vagy kézirat lenne.­­ (Magyar nemesség.) A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király Lóra Sándor dr., szepes­­vármegyei tiszti főorvosnak és törvényes utódainak, a közegészségügy terén szerzett érdemei elismeréséül, ruszkini előnévvel a magyar nemességet adományozta. — (Kitüntetés.) Mint a hivatalos lap mai száma közli, a király Meng József szarosai körjegyző­nek buzgó szolgálata elismeréséül az arany érdem­keresztet adományozta. — (Házasság.) Bozóky Gyula, a vezérkarhoz beosztott honvéd főhadnagy október 19-én tartotta esküvőjét Szakálban Mártonffy Gabriellával, Már­­tonffy Gyula leányával. Urhannvich Tihamér dr. október 27-én dél­után 5 órakor tartja esküvőjét Budapesten a VII. kerületi plébánia­templomban Egyed Ilonkával. Diósszilágyi Sámuel dr. orvos október 24-én délelőtt tizenegy órakor tartja esküvőjét a Kálvin­ién református templomban Dybisewsky Ninuská­­val, Dybisewsky Sándor és neje Bakos Anna leá­nyával. Stöhr Jenő bányamérnök, Stöhr Antal császári és királyi tábornok-intendáns fia október 25-én tartja esküvőjét Selmecbányán Fodor Olgával, Fodor László dr. magyar királyi főbányatanácsos leányával. Lövinger Márton október 27-én délután há­rom órakor tartja esküvőjét Fótiban Fröhlich Irén­nel, Fröhlich Adolf leányával. Meitner Miksa, a Danubius-hajógyár r.-t. hi­vatalnoka Újpestről, e hónap 18-án eljegyezte Vér­tes Velit Szolnokról. — (A levegő meghódítása.) Münchenből jelentik nekünk: Zeppelin gróf mára tervezett föl­szállását az erős szélvihar miatt péntekre halasztotta. — Berlinből jelentik nekünk: Parseval őrnagy lég­hajója legutóbbi balesete óta ma szállott föl először. A próba fényesen sikerült és a léghajó másfél óra alatt hatvan kilométernyi utat tett meg. Azt hiszik, hogy a katonai bizottság már a legközelebbi napok­ban átveszi a léghajót. — Parisból táviratozzák: A franciaországi aeroklub 100.000 frankos díjat tűzött ki egy aeroplan-versenyre, mely 1909. év őszén vá­­rosról-városra a champagnei síkon vagy a beaucei sí­kon fog lefolyni és három napig tart. — Newyork­ból táviratozzák: A st.-louisi aeroklub táviratban kérte az angol aeroklubot, hogy a következő Gordon- Beimet versenyt St.­Louisban rendezze, miután on­nan a tenger igen távol esik. A Review of Reviews egy fiatal orosz feltalá­lóról, Bolotov Sergiusz hercegről csodálatos dolgo­kat közöl. Voisin testvérek híres repülőgép-gyárában most egy repülőgépet építenek Bolotov herceg tervei szerint, a­melyről meg vannak győződve, hogy min­den eddigi rekordot túl fog szárnyalni. A herceg már gyermekkora óta mekanikával foglalkozik s különösen az automobil és a léghajó volt búvárkodá­sának tárgya. Eddig már számos találmánya van. Egy sárkányt szerkesztett, a­mellyel a szél nyomását meg lehet határozni, csinált azonkívül egy siklócsó­­nakot, egy­ vízalattjáró hajót, egy távirószerkezetet, a­melyet sok táviróhivatalban használnak, dróttalan telefont és még több, az automobil gyorsaságát sza­bályozó készüléket. Mind­e mellett a feltaláló hu­szonegy éves és rendszeres gépészeti kiképzést sem kapott. A repülőgépnek három vízszintes repülő fe­lülete van, száz lóerős motor hajtja. Éppen abban, hogy ily erős motort alkalmaz, van a találmány ere­detisége, mivel a többi repülőgépnek az a hibája, hogy könnyű és egyszersmindt gyengébb motorral van fölszerelve, a­mely a huzamosabb munkát nem bírja ki. A modellel való kísérletezés szerint a repü­lőgép még valami baleset esetén is biztosan száll le a földre. A repülőgép a madár alakjára emlékeztet. Hossza harminchárom láb; a szárnyai huszonegy láb hosszúak és hat láb szélesek. A két fölső repülő felü­let vízszintes, az alsó hajlott. Az egész gép magas­sága kilenc láb. A gép két első és egy hátulsó keré­ken nyugszik. A motor, a­mely az egész szerkezet közepén van, egy nyolc lábnyi propepller csavart hajt. Az egész gépezetet a­­vezető akként irányítja, mint a sof­őr a gépkocsit. A­ gép, ha teljes sebesség­gel röpül, óránként ötvenöt angol mérföldet fog megtenni.­Akárhol fölszállhat, a­hol száz métert ne­kiszaladhat. A fölszállást a legközelebb meg fogják kísérelni.­­ (A protestáns árvah­áz jubileuma.) A protestáns országos árvaház a jövő esztendőben tölti be fönnállásának ötvenedik évét. Ezt az évfordulót méltó módon fogja megünnepelni volt növendékei­nek részvételével, a­kiknek soraiban vannak önálló iparosok és kereskedők, továbbá országos képviselők, orvosok, ügyvédek, jegyzők, tanárok, tanítók stb. Az intézetet fentartó árvaegyesület tőke­vagyona különben ebben az évben is tetemesen gyarapodott alapítványok révén. Végrendelet­ileg nagyobb ala­pítványokat tettek az egyesület javára: a Hotter­­család Hutter József emlékére 50.000 koronát, Koch­­meister Frigyes báró­­40.000 koronát, Stephany La­jos 10.000 koronát, Sulley Aurélné 8000 koronát, László Mártonné 7000 koronát, Szana Tamás Citl.

Next