Budapesti Hírlap, 1908. október(28. évfolyam, 235-261. szám)

1908-10-27 / 257. szám

1903. október 27. BUDAPESTI HÍRLAP. (257. sz.) zene legnagyobb pátronusára, Apponyi Albert grófra emelte poharát s egyúttal kimentette a kultuszmi­nisztert távolmaradásáért. Igen kedves és ötletes kö­szöntőt mondott Szirmai Imre, a ki igazgatójának, Beöthy Lászlónak, nevében üdvözölte Takáts Mi­hályt. Szülővárosának hódolatát tolmácsolta Tó­völgyi Titusz dr. az ünnepelt gégeorvosa, a­ki nagy derültség közben, Takáts hangszálaira ürítette po­harát. A mind jobban hevülő derültséget fokozta Polgár Lajos, az ünnepelt egyik legnagyobb tiszte­lője. Takáts művészetét a leghíresebb énekesekével hasonlította össze s a­mikor legutóbbi alakításáról, Hans Sachsáról, beszélt, így fejezte be szavait: — Lehet, hogy Feinhals jobb suszter ebben a szerepben, de Takács viszont jobb énekes! Percekig tartó taps és éljenzés zúgott a rajon­gással teli szavak után s Takáts hajlongva, koccintva és kézszorítással köszönte meg az áradozó magasztalá­­sokat. Mihályi Ferenc, az est egyik rendezője emelt ezután poharat , az ünnepség kiváló vendégét, Gün­ther Antal minisztert köszöntötte. Az aposztrofálásra Günther is fölszólalt. Egy kedves, ifjúkori emléket elevenített föl. Beszélt az apjáról, a­ki mindig di­csérte egyenes jellemét, s csak egy hamisságát kifo­gásolta, a­mikor énekelt. Követendő például állította eléje Takáts Mihályt, a­ki már abban az időben el­bűvölte mindnyájukat csodás dalolásával. Azóta vál­toztak az idők, s most boldogan üdvözli a nagy mű­vészt, a­ki annyi dicsőséget szerzett magának és a magyar névnek. Poharát Takáts mellett a magyar művészekért ürítette. A hivatalos és nem hivatalos beszédek elhang­zása után a közönség Takáts Mihályt óhajtotta hal­lani. Takáts nem is so­kat kérette magát, hanem egy­szerűen fölkelt és körülbelül a következőket mon­dotta : — Végtelenül sajnálom, hogy a­mit most mondani akarok, nem lehet elénekelni, mert ez azt hi­szem, nekem is, nektek is kellemesebb volna. Mi­előtt azonban megköszönném ezt az igazán meg nem érdemelt kitüntetést, hálával gondolok ő felségének legfelsőbb kitüntetésére, a­melyért mély köszönetet mondok Apponyi Albert grófnak és Mészáros Imre igazgatónak, a­kik erre a kitüntetésre érdemesítet­tek. Ez a kitüntetés nemcsak engem ért, hanem az egész énekes magyar művészetet, a­melyre ennek az aranykeresztnek a fénye rásugárzik. Szívem leg­melegebb szeretetével köszöntöm tehát kollégáimat és barátaimat, a­kik engem ennek a mai ünnepség­nek a felejthetetlen emlékével megajándékoztak. Az Isten éltessen mindnyájatokat! Fölragyogott a szeme mindenkinek, a mikor Takáts bevégezte rövid beszédét s kiki sietett, hogy még egyszer koccinthasson az est igazi hősével. Ez­után még az ünnepségre küldött táviratokat és üd­vözlő sorokat olvasták föl, a mely után még sokáig eegü­tt maradt a jókedvű társaság. * (Az Operaház bérbeadása.) Néhány nap óta egyre határozottabb alakban vetődik föl a hír, hogy a kormány bérbeadja a magyar ki­rályi Operaházat. A kultuszminisztérium vezér­emberei cáfolják a híresztelést, ezzel szemben mi hiteles forrásból arról értesülünk, hogy Apponyi Albert gróf igenis hosszabb idő óta fog­lalkozik a bérbeadás tervével, s művészeti, ad­­minisztratív és pénzügyi okoknál fogva tartja szükségesnek, hogy az Opera — kello garan­ciákkal és felügyelettel — magánkezelésbe ke­rüljön. Pozitív alakot akkor öltött a terv, mikor körülbelül két héttel ezelőtt a m­iniszériumhoz memorandumot adtak be, melyben egy vállal­kozó — értesülésünk szerint Beck Vilmos operaénekes — ajánlkozik az Operaház kibérlé­sére. Egy­­millió korona biztosítékot kész azon­nal letenni és kiváló művészi programot ígér. Ha az Operát bérbe is adják, a­mi még nagyon megfontolandó, a kérdést természetesen nem in­tézhetik el rövid uton. A kormánynak először a parlamenttel s az udvarmesteri hivatallal egyet­értően, elvben kell elhatároznia a bérbeadást; ezután jön még az eljárás nyilván pályázat és ajánlatok alapján. Addig természetesen sok idő fog elmúlni. De már ennyi is elég, hogy konsta­tálhassuk, hogy a közoktatási tárca igen radi­kálisan kezeli a színházak ügyeit, de nekünk úgy tetszik, nem elég szerencsével. Ebben az ügyben a Politikai Értesítő illetékes helyről nyert információ alapján a következőket jelenti: Az Operaház átvételénél csakugyan fölme­rült az az eszme, vajjon nem volna-e jobb az Opera­házat egy minden tekintetben megbízható vállalko­zónak bérbeadni. A vallás- és közoktatásügyi mi­nisztérium erre vonatkozólag meg is bízta Mészáros igazgatót, hogy tanulmányozza a bérbeadás kérdé­sét, különösen a párisi nagy­opera viszonyait, a­mely ugyancsak bérlő kezében van s tanulmányának eredményéről tegyen jelentést. Mészáros igazgató mindezideig még semmiféle jelentést nem tett s igy valótlan az a hir, mintha ez ügyben a miniszté­rium állást foglalt, avagy döntött volna. * (Grasso a Magyar Színházban.) A derék sziciliai művész ma este búcsúzott el közönségünktől Sudermann fényesen megbukott drámájában, a mely­nek szimbolisztikus címe: Kő kövek alatt. Ez is né­pies dráma, egészen Grasso hatalmában lévő terü­leten mozog, és ma is láttuk, hogy az olasz vendégnek a birodalma szűk, de rajta aztán föl­tétlen­ül a gaz­dája. A­mit a népies, eredeti, kultúrától nem tompított emberi lélek szenvedély, indulat ábrázolásában az erő, igazság és temperamentum adhat, azzal Grasso nem marad adós. Társasága is bárja vele a gyors és forró lélegzést, a­melynek párájában, mintha ott a színpa­don égnének el az emberek. Grasso-t nem­ bántotta még a csekélyszámú közönség sem; egész szívvel ját­szott kevés hallgatójának és oly kiáradó hálával kö­szönte meg az ünneplést, mintha ezerek szerezték volna meg neki tomboló tapsok közt, virágok zápo­rában. Budapestre bizonyosan örömmel fog visszagon­dolni a szicíliai nép e zseniális gyermeke, és azok a budapestiek, a­kik látták, viszont őt fogják megtar­tani megbecsülő emlékezetükben. * (Az ifjúság Ábrányi Emilnél.) Fiatal emberek nagy küldöttsége jelent meg teg­nap Ábrányi Emil lakásán, hogy a költőt írói működésének negyvenedik évfordulóján üdvö­zöljék és díszes kötésű táblában emléklapot nyújtsanak át neki. A budapesti VI. kerületi állami főreáliskola Arany János­ kör­ét képvi­selő ifjakat tanáruk és­ mesterük, Jakab Ödön vezette, a­ki többek közt ezt mondta: Az az ifjúság, melynek a költészetben és iro­dalomban oktatója és vezetője vagyok, nagyon jól ismeri a te nevedet. Nemcsak, a nevedet, hanem azokat a kiváló érdemeidet is, melyekkel hazánk legjobbjai közé küzdötted föl magadat. Ez az ifjú­ság régóta forrón óhajtotta, hogy előtted állhasson és hozzájuk intézett szavadat hallhassa. És én, íme, idehoztam őket. Örvendj az ő hangjuknak, mert abban a jövendő idők irántad való szeretete­l beszél; az ő hangjuk csengésében és szivük dobogásának üte­meiben a te neved jövendő időkben való diadalmas zengésének az uvertürje szól. Az ifjúság elnöke, Baj László, üdvözölte ez­után a költőt, mondván többek közt: Erősen meg va­gyunk győződve, hogy parancsoló hazafias kötelessé­get teljesítünk, a­mikor költői pályafutását ünne­peljük. Mert érezzük és tudjuk, hogy hosszú évtize­dek alatt nem volt a magyarnak egyetlen költője, a­ki e nemzet lelkesítésére, önérzete emelésére, jogai­nak védelmére, a szegények és ügyefogyottak vigasz­talására hathatósában pengette volna lantját, mint ön. Még­­ gyorsan ficsértő, sok tekintetben há­­ládatlan kör sehi felejtheti, hogy az Ön lelkesítő, gyújtó énekei hány szürke napját á tették ennek a­ nemzetnek zajosan ünneplő, derült nappá s újabb és újabb lobogásra hároyszor szították föl a magyar szí­­­vek szunnyadozó tüzet. Fogadja szívesen a mi hódo­latunkat, mely igazán őszinte és soha el nem múló. Mi mindig követni fogjuk, a merre költészetének hangjai vezetnek s imáinkból sohasem hagyjuk ki a nevét, hogy az isteni Gondviselés tartsa meg önt nekünk még sokáig! A zajos éljenzéssel többször megszakított be­szédre Ábrányi Emil meleg szavakkal felelt. Kö­szönetet mondott az ifjúságnak megemlékezéséért. Az én vágyam, — mondotta — hogy úgy mondjam: dicsvágyam mindig csak az volt, hogy nyomokat hagyjak az emberek szívében, hogy a magyar nemzet fogékony fiai, a­kiket írásaimmal egyszer-másszor talán vigasztalnom, talán lelkesítenem sikerült, csön­des megelégedéssel nézzenek utánam, a­míg járni­­kelni látnak ezen a földön és szeretettel gondolja­nak rám, a­mikor már nem leszek az élők sorában. Költőre nézve csak egy jutalom, egy kitüntetés le­het igazán értékes: a ragaszkodásnak, az elismerés­nek olyan szép, és szabad megnyilatkozása, mint most itt, velem szemközt, az önöké! A díszes emléklap átadása után az ifjúság tisztelgése véget ért. * (Egressy Gábor és kortársai.) Az Or­szágos Színészegyesület Egressy Gábor születésének századik évfordulója alkalmából kiadja azokat a le­veleket,­­ a­melyeket a nagyemlékű magyar színész­hez híres kortársai írtak. A könyv Molnár László­nak, a Nemzeti Színház művészének szerkesztésé­­­ben a jövő héten jelenik meg. Egressy Gábor élet­rajzán s néhány a korra vonatkozó értekezésen kí­vül Kazinczy Gábor, Horváth Boldizsár, Bajza Jó­zsef, Petőfi Sándor, Szemere Bertalan, Perczel Mór, Arany János, Várady Gábor, Vahot Imre, Paulay Ede, Beöthy Ákos, Bernáth Gáspár,­­ Szathmáry Károly, Tompa Mihály,­ Csernátony Lajos, Rónay Jácint, Szénfi Gusztáv, Szemere Pál, Jósika Mik­lós báró, Szemere Miklós, Szász Károly és Rednót­­fáy Sámuel. Egressyhez­ irt levelei, Kossuth és Nyáry rendeletei gazdagítják az érdekes könyvet. * (A színházak hírei.) A Nemzeti Színház­­ban holnap adják negyedszer Brieux Simone című színművét, Márkus Emmával a címszerepben. Csütör­tökön kerül színre először az új évadban Rákosi Je­nek A szerelem iskolája című színműve, részben új betanulással. A piros bugyelláris szombati felújítá­­sán Blaha Lujza, Rákosi Szidi, Molnár Rózsi, Bern­yén Mari, Bakó, Gyenes, Rózsahegyi, Kovács, Pálfi, Molnár, Bartos és Abonyi játszik főszerepet. Az elő­adást vasárnap este megismétlik. Vasárnap délután Márkus Emma fölléptével A kaméliás hölgy kerül színre. A Magyar Színház műsora Bernhardt Sára hir­telen megállapított vendégszereplése miatt megvál­tozott. Kedden, pénteken és vasárnap este A sze­rencse fia, szerdán A császár katonái, szombaton A sas-fiúk, vasárnap délután pedig Sziriusz kerül színre. Hétfőn kezdi meg vendégszereplését Bernhardt Sára asszony, francia színtársulatával. Az első estén A sasfiók, a másodikon A kaméliás hölgy vezető szere­pében fog föllépni a híres művésznő, a­ki egyéb szer­ződése miatt­ nem hosszabbíthatta meg vendégszerep­lését. Fölemelt helyáru jegy a francia előadásokra már kapható az elővételi pénztáraknál. * (Filharmóniai hangverseny.) Kezdetnek kissé szürke és jelentéktelen volt a mai első este. A kép külső fénye nem változott: a Vigadó széksorai telve előkelő, gyönyörű közönséggel. A szimfonikus zene annyi embert érdekel, hogy a filharmónikusok zsúfolt termekre számíthatnak még akkor is, ha a többi zenekar ötlet, modernség, aktualitás, művészi gond, körültekintés dolgában túlszárnyalja is őket. Csak az a sajnálatos, hogy a­ legrégibb zenekari tár­saság nem őrzi féltékenyebben elsőbbségét s ily könnyűvé teszi a versenyt vetélytársainak. A mai est egyetlen újdonságát, Glazunov hetedik szimfóniáját csalódással hallgatták a nagy orosz poéta tisztelői. Semmi abból a mélységből, metafizikai erőből és azokból a hatalmas,­szinte­ emberfölötti méretekből, a­mik Glazunovot többi szimfóniáiban oly közel ál­lítják Csajkovszky mellé. A szimfonikus stílus ab­szolút alanyisága helyett tetszetős, elegáns külsősé­gek, valóságos színpadiasság, mely Delibes és Wag­ner között ingadozik, s a két irány eltéréseit úgy egyezteti, hogy mindkettőnek orosz színezetet ad. Négy rövid, szvit-szerű, tétel, pásztori alaphanggal, mely ott, a­hol terjengő és lírai, a modern zenedrá­mából veszi kifejező eszközeit. Fölösleges Glazunov­­nál a megírás teknikáját magasztalnunk; szinte ma­gától értődik,­hogy minden ragyogó, sima s egymást érik az elmés finomságok, melyekben Kerner István mesteri­ vezetésével a zenekar m­utatta virtuozitását Ezt honorálta a­'Szinti­stita Során fölhangzó taps. Maradandó benyomást azonban a mű nem keltett. Rosenthal Mór,­ez estvendége, Scharwenka zongora­koncertjét játszotta. Az üres bekezdő tétel után alig volt sikere, de az ügyes szkerzó és hatásos finálé tetszett s a végül fölhangzó viharos taps egy ráadás eljátszására késztette a művészt, a­ki ma főképp a' ’ hangszinek finom mesterének bizonyult. Mozart egyik megnyitója és Liszt Mazeppá­ja egészítette, ki a műsort. * (Operaház.) Vasárnap este új király éne­kelt Wagner Lohengrin-jében. Ney Bernát, Opera­­házunk egyik kevéssé méltányolt énekese vállalko­zott arra, hogy feledhetetlen emlékű bátyjának hí­res szerepét elj­átsza. Próbálkozása dicséretet érde­­­­mel, bár ez a szerep voltaképpen egy kissé mélyebb orgánumot és imponálóbb színjátszó készséget köve­tel. Ney Bernát tehetségének ilyen megbecsülése a közönség elismerését is kivívta;­a fölhangzó taps további biztatásul szolgáljon hasonló feladatok tel­jesítésére. A két vezető szerepben Medek Anna­­ és Anthes György mutatta be ismert alakítását. * (Az első Petőfi-matiné.) A Nemzeti Mú­zeum dísztermében vasárnap délelőtt volt az első Petőfi-matné, melyet a Pető­ Társaság a Petőfi-ház javára rendezett s ezért szerény belépő díjjal. A terem egészen megtelt s igen soknak nem is jutott ülőhely. A matinét Herczeg Ferenc elnök nyitotta meg. Petőfi szelleme — mondotta többek közt — a magyar ember belső világának magától értetődő kiegészítő része. Petőfi: tekintély. Ez a költő diadala, de egy­szersmind veszedelme is. Veszedelme azért, mert föléje emeli az átlagos olvasó bírálatának, pedig a­mi nagyon is fölöttünk áll, az iránt könnyen fásul­tak leszünk, mint a pusztai ember a naplemente és a zivatar felséges színjátékával szemben. Ne vetes­sék káromlásnak, ha azt mondom: Szeretném, ha va­lami természetfölötti erő egyszerre kitörölné minden magyar ember elméjéből Petőfi Sándor nevét, azután újra a nemzet kezébe adná műveit, hogy ismerje meg érett elmével, fogékony , szivel, előítéletek és kész fogalmak nélkül, ismerje meg és ítéljen fölötte úgy, a­hogyan egy névtelen kesedők fölött ítélne. Meg Va­gyok, róla győződve, hogy Petőfi, még,­pedig az igazi, az eleven Petőfi, gyönyörű diadalt ülne az iskola és a hagyományok Petőfije fölött. Azok, a­kik csak a merész forradalmi énekek, a vért forraló csatadalok tüzes lantosát, a magyar népies motívumok és a sze­relem költőjét ismerik és becsülik benne, fölfedez- 13

Next