Budapesti Hírlap, 1908. november (28. évfolyam, 262-286. szám)
1908-11-15 / 274. szám
Budapest, 1908. XXVIII. évfolyam, 274. szám. Vasárnap, november 15. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Eger., évre 28 tor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 tor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Linkesítőség: VII. ker., Bökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54-53. Kiadóhivatal: TIII. ker., József körut 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55 95- Kiárusítás 55-53. Apróhirdetés 65-95. Hirdetés 55*53. Könyvkiadó 55*53. Igazgató 61*04. Egy vidéki levél. Budapest, nov. 14. Egy vidéki ismerősünktől, a ki az ellenállási küzdelmek idején nem megvetendő szerepet játszott megyéjében s a ki a néppel folytonosan érintkezvén, úgy a földmivelő népnek, mint a vidéki birtokos értelmiségnek közfelfogását eléggé ismeri, levelet kaptunk, a melyben a következőket írja: ,,Belátóul, hogy másképpen nem folyhatnak a dolgok, mint a hogy folynak. Ide ha nem folyhatnak másképpen és ha a nyugodt, lassú haladás politikája és a viszonyokhoz való célszerű alkalmazkodás ma a helyes politika, mint ahogy valóban ez is a helyes, akkor nem értem, hogymiért vagyunk mi 48-as és függetlenségi pártiak s mi hát tulajdonképpen ez a párt: hatvanhetes-e vagy negyvennyolcas ? Mi adja meg tulajdonképpen a mi pártunk karakterét: a lelki vágyak és óhajtások-e,' vagy' az a politika, amelyet a párt valóban követ és keresztülhajt ? Én nem nyugtalankodom. Megvan a magam meggyőződése. Helyes-e az,,vagy nem, nem vitatom. De hogy nekünk, negyvennyolcasoknak más a cégérünk, mint amit árulunk, az tagadhatatlan. Legyünk koalíciós kormánypártiak, ez tiszta viz a pohárban. De ne valljuk magunkat negyvennyolcas fli^getlenségieknél, hiszen..«• .«,%› már úgy sem. Msz@ $ ávkutik. men'íriar'mi magunk sem hihetjük. Mert kell minél előbb csinálni a fúziót s a zászlóra írandó jelszó egészen a mellékes. Tessék tiz-tizenöt évre terjedő, s kivihető munkatervet, csinálni,mely javára válik a nemzeti állam megépítésének s ezt azután hirdessük fölfelé, lefelé, kifelé s akkor tudjuk mi is, hogy mit akarunk is a nép is tudni fogja. Ma azonban mi sem tudjuk. Már pedig ne felejtsük, hogy a mai koalíciós kormány működése csakaddig lehet hasznos a nemzetre, amíg talaja a nemzetben van. Ez a talaj pedig sokat vesztett sziklaszilárdságából s akik 1906-ban még testtel, lélekkel a kormány mellett voltak, azok közül ma már sokan másként gondolkoznak. A fúzió és egy egészséges munkaprogram újra hozhat kedvező szelet, mely a kormány felé fordítja ismét a kedvet. De nonai állapotok mellett a legközelebbi választások meglepő eredményt hozhatnak, elsősorban a függetlenségi pártra. Én legalább ezt hiszem. Lehet, hogy vidéki szemmel nézem az ország dolgait. De hiszen vidéki körben és a vidéken élek és így a vidék kedvének lehetek csak kifejezője.“ A mit vidéki ismeretink itt, mint aggodalmas közérzés és a függetlenségi párt tagjai körében is és ennek adott kifejezést a közelmúlt napokban Szentiványi Árpád is a függetlenségi párt közben, amikor a fúzió kérdését hozta szóba. . . Vidéki, ismerősünk levelét éppen azért közöljük, mert az, ami abban foglaltatik, sokuknak a kedvét juttatja kifejezésre. A kedv pedig nem a körülmények és viszonyok komoly mérlegelésének, hanem általános benyomásoknak a szüleménye. Az a rosszkedv pedig, amely a vidékén belül általánosikki", a túlzott remények be nem teljesedéséből származik. Az emberek nem azért elégedetlenek a függetlenségi párttal s ez az elégedetlenség nem azért terjed, mert a függetlenségi törekvések és vágyak kihaltak a nemzet fiainak kebeléből, hanem azért, mert igen sokan azt hitték, hogy a függetlenségi párt kormányra jutása egyúttal a párt elveinek a diadalát is jelenti. S mivel ebben a reményükben csalódtak, most nem veszik figyelembe, hogy a koalíciós kormányzat, csak bizonyos feladatok megoldására alakult, nem veszik, figyelembe, hogy a függetlenségi pártnak a kormányon létese az ország függetlenségének az utját egyengeti, hanem csak az ellentétet látják a párt jelszava és a való állapotok között s erre támaszkodva nemcsak magukelégedetlenkednek, hanem másokban is elégedetlenséget élesztenek. De ez az elégedetlenség azután nemcsak a függetlenségi párttal, hanem az egész kormánnyal szemben is érvényesül. Akik ma függetlenségieknek vallják magukat, nemcsak, a függetlenségi pártnak, hanem az egész koalíciónak a politikájával elégedetlenek, sőt, sokan vannak, akik éppen azért elégedetlenkednek,, mert az alkotmánypárt és a néppárt befolyásában látják a függetlenségi elvek veszedelmét. . Ennekazután az a következménye,hogy az egész koalíciós kormány népszerűsége csökken s nem egy utár-máig Tisza Istvánnak kezd igazat adni. Aki pedig hevesebb temperamentuma, vagy a balpárt, vagy a szocialisták felé hajlik. Ezek az okok mindenesetre még a régi ,választói jog mellett is csökkentenék egy új választás alkalmával a mai kormány híveinek a számát s ha az egyes pártok között a féltékenység a választások alkalmával zavarokat támaszthatna, a koalíció még inkább megfogyatkozva kerülne Történetek egy nagy szürke kéznél. Irta Sipniusz, Csipisz és Csitri. "E nagy, porlepte, szürke házban, melyet ebben az esztendőben ott hagytam Pesten s Budára jöttem, sok alak, sok történet megfordult előttem. Ezek közül először két kis gyerek történetét irom meg, olvassák el a gyerekek is. * Harangi Tóbiás hires szürszabó mester volt nemes Veszprém városában. A pestiek talán már nem is tudják, hogy micsoda ruhadarab az ajszik? Ahogy az úriemberek letették a magyar viseletét, azenképpen a nép gyermekei is lassanlassan leszoknak a régi szép magyar ruhadarabokról s gyárakban készült szövetből egyformáravarrt ruhákban kezdenek járni. Az én gyerekkoromban a szűrt még mindenfelé viselték. Voltak fehérszürös magyarok és feketeszürös magyarok. A legszegényebb cselédember is azért takarékoskodott, hogy cifra szűrt vehessen magának, mely piros és zöld színekkel gyönyörűen ki volt hímezve. A jól berendezett magyarnak volt egy hétköznapi szűre cső ellen, hidegelten és volt egy vasárnapi szűre, melyet akkor vett föl, mikor templomba ment. Külön mesteremberek foglalkoztak ennek a varírásával, ezeket hívták szürszabónak. A szürszabó nem is varrt más ruhadarabot. Ha ebben ügyes volt, sok pénzt keresett vele, még meg is gazdagodott. Nem volt rászorulva, hogy egyebet is varrjon, de büszkesége sem engedte. Ha nadrágot kellett volna varrnia, azt olyan szégyennek tekintette volna, mint am az Istentől tehetséggel megáldott szobrásznak széklábat kell vóla faragnia. Tgy állt tehát, a dolog, hogy a szabók közt is elsők voltak a szűkszabók, a színszabók közt elsők voltak a veszprémi szűkszabók, a veszprémi szűkszabók között pedig első volt Harangi Tóbiás uram. Élete első felébenszép vagyont gyűjtött az öreg, de aztán elkövetkeztek a rossz idők s ő szegényedni kezdett. Élete második felében már lefele ment. Hiába hurcolta portékáját vásárrólvásárra, Tolnától Baranyáig, Mosonytól Fejérmegyéig, egyre kevesebbet, adott el és ő minden vásárról szomorúbban tért haza. Tisztán látta, hogy ha meg akar élni, rá kell fanyalodnia a rendes szabóságra. De már mikor legelőször foglalkozott ezzel a bús gondolattal, elhatározta, hogy ha ezt meg is cselekszi, előbb itt hagyja Veszprém városát, nehogy az ismerősök tanúi legyenek az ő hanyatlásának. Elhatározta, meg is cselekedte. Ott hagyta szülővárosát és Budapestre költözött. Abba a házba, melyben én is laktam. Tudta az öreg, hogy itt majdnem egy millió ember lakik, ha ebből csak kétszázan nála varratnak, szépen megél belőle. A Harangi-üzlet ekkor kettőjükké vált, az övé, meg a vejéé, Gáspár Sándoré. Kivülök állott a család Harangi leányából,, aki Gáspár Sándor felesége volt és ennek két gyerekéből. A két gyerek közül az egyik fiú volt,ezt hívták Csipisznek, a másik leány, ezt hitták Csitrinek. A pap ugyan más névre keresztelte őket, de a Csipisz még aCsitri pólyáskorukban rájuk ragadt, s mindenki csak így hívta őket. Csipisz nyolc esztendős, eleven eszű, mozgékony gyerek volt, aki elég jól tudott már olvasni, írni, kívülről végigszavalta a Talpra magyar-t, s ha egy akáclevelet tett a nyelve alá, szépen muzsikált rajta. Hej, de szomorú dolog az, mikor a falusi vagy kisvárosi gyerek a fővárosba kerül. Olyan, mint mikor a puszták szabadon kószáló oroszlánját ketrecbe zárják. Veszprémben megfogták egymás kezét és elkószálgattak a városban. Ha éppen nem találtak haza, csak megmondták, hogy ők az öreg Haranginak az unokái és mindenki tudta, hová vezesse őket. Itt Budapesten pedigcsak a lakásuk előtt levő folyosóravolt szabad kimenniük, az udvarra már nem. Az utcára is csak a felnőtt családtagokkíséretében. Vész- Mai számunk 66 oldal.