Budapesti Hírlap, 1908. december (28. évfolyam, 287-312. szám)

1908-12-25 / 308. szám

1908. december 25. BUDAPESTI HÍRLAP (308. sz.) A 91—118. oldalon. P. Abrakára Ernő: Egy változatos élet­. Nagy József dr.: Az orosz regény.JVlcomte de Vogüé könyve.­ Id. Környey Ede dr. Balkányi Kálmán: Riza. Rácz Géza: A tőzsde. Közgazdaság. Hirdetés. NAPIHIREK. Budapest, dec. 24. Magyar önérzet Van-e nálunk igazi nemzeti közvélemény? Olyan, a­­mely,az élet mindennapi küzdelmei közt is ott tartja szemét a nemzeti védelem bástyáin s izgalomtól vagy örömtől reszkető szívvel figyeli a titáni harcot, a melyet történelmi jogokért és egy szebb jövendő fundamentumaiért hősi el­szántsággal vívnak, a magyarság legjobbjai. Itt van is ilyen közvéleményünk, mert kell is, hogy legyen, egy idő óta nem látjuk és nem halljuk elementáris megnyilatkozását. Mintha elernyedt és elfáradt volna az utolsó évtizedek meddő köz­jogi harcaiban és a legutóbbi öt esztendő fensé­ges küzdelmeiben, az alvó oroszlán módjára bé­kén tűri a csúfságot, a­melyet apró vadak űz­nek vele, holott csak meg kellene rázni a söré­nyét, hogy gyáva ellenségei visszabújjanak odúikba. A­mióta idegen bálványok imádói jár­nak búcsút az utcán, nem halljuk hazafias töme­gek ajkáról a nemzeti zsolozsmákat s nem látjuk sehol az ország reménységét, az ifjúságot, pedig a múlt akárhányszor megmutatta nekünk, hogy az ifjúság a nemzet arcán a pír, a­mely rögtön előszökik, a­mint szégyen vagy megalázás ér bennünket. Ha igaz, hogy Budapest az ország szíve, akkor itt kellene megéreznü­nk a nemzeti közvé­leménynek minden megrezdü­lését, mint a­hogy a szeizmográf megérzi sok száz kilométernyiről is a föld hullámzását. De mondhatja-e valaki, hogy a magyar főváros arculatán észreveszi azo­kat a nehéz gondokat, a­melyek álmatlan éjszakákkal gyötrik a nemzet vezéreit ? Mert Budapest csöndes, újra csöndes. A mi zaj hallatszik az utcán, vagy a kenyérért való tülekedés lármája, vagy pedig a Marseil­laise hangja, a­melyet rekedt üvöltés vált föl minduntalan idegenből való jelszavai­val. Csak akkor látunk némi mozgolódást, ha valami botránynak a hire nyargal végig az ut­cán s mint egy megbokrosodott paripa, sárba ta­pos olyan neveket, a­melyeknek a gyalázata mindnyájunk szégyene. Valóban úgy van, hogy csak az elbukás látványa izgatja meg a budapesti publikumot, de a harcot, a legnemesebbet is szemhunyoritás nélkül nézi s eszébe se jut, hogy tapsával biztassa, bátorítsa a küzdőket. A nemzeti közvéleménynek kétségkívül legerősebb rugója a nemzeti önérzet, a­mely úgy reagál minden érintésre, akárcsak a legfinomabb hangszer. Ha jószándékkal, szelid kézzel nyúl­nak hozzá, a hárfa hangján szólal meg, de a menydörgésnél is félelmetesebb a hangja, a­mi­kor ellenség ökle csap reá. A­hol él a nemzeti ön­érzet, ott akárhányszor láthatjuk vulkanikus ki­töréseit. Még nem feledhette el a világ azt az eget­ földetrázó fölháborodást, a­mely végigren­gett egész Nagybritannián, a­mikor egy tréfás francia újság, a párisi Rire nem éppen ártatlan módon gúnyolta ki képben és írásban Viktóriát, az öreg királynőt, a­ki a brit asszonyok közt is az első volt. A flegmatikusnak, hidegnek csú­folt angol nép valósággal lázba esett ettől az in­zultustól a haragjának tüzes villámai majd hogy föl nem gyújtották egész Franciaországot. A hi­vatalos Angliának úgyszólván a kisujját sem kellett megmozdítania, mert maga a nemzet to­rolta meg az arcába vágott gyalázatot. Még most is csak borzongással lehet arra gondolni, hogy mi történt volna azzal az angol vendéglőssel vagy fogadóssal, a­ki akkoriban a vendégei elé tette volna a kitagadott francia újságot. De még an­nak az angol gyárosnak se lett volna jó a bőré­ben lenni, a­kit hitvány nyereségvágy arra csá­bított volna, hogy elküld­je holmiját a párisi nemzetközi kiállításra, a­mely abban az időben rendezkedett. Nemcsak a diadalmas angol ipar­­s kereskedelem bojkottálta akkor a világ fővá­rosát, hanem elkerülték az angol turisták is, a­kik pedig legszívesebben látott vendégei a kon­tinensnek. De akárhány bizonyságát csodálhattuk és irigyelhettük annak is, hogy a németnek, a fran­ciának, az olasznak sem kisebb a nemzeti önér­zete, mint Albion fiáé. Nálunk a szocializmus büntetlenül rugdoshatja meg a legszentebb nem­zeti ideálokat, de próbálja csak a francia prole­tár kicsinyeim­, vagy megsérteni a gloárt! Hogy mi ráma rá, mutatja a Sérvé­ur példája, a­ki hazát és nemzetet tagadó igéiért nemcsak bör­tönnel lakott, hanem a nemzeti közvélemény is olyan megvetéssel fordult ellene, a­mely elől szöknie kellett. Azt fogják mondani, hogy kicsinyes dolog­gal bizonyítjuk igazunkat, a­mikor a szemére lobbantjuk Budapest közönségének, hogy nem árul el nemzeti önérzetet se jóban, se rosszban. De akármilyen tenyérnyi is a tükör, épp úgy megmutatja a szépséget és a csúfságot, mint az, a­mely beborítja az egész falat. A francia élclap csak egyszer bántotta meg az angol nemzetet, de örökre elment a kedve attól, hogy még egyszer megbántsa. A német élclapirodalom azonban valósággal abból él, hogy megcsúfolja a mi nem­zeti ideáljainkat vagy eltorzítsa jellemünket, meghamisítsa törekvéseinket s úgy állítson ben­nünket a világ elé, mint egy műveletlen hordát­, a­mely csökönyös gátja az európai civilizáció­nak. Megelégedéssel bólintgatunk mindig; vala­hányszor a kormány kitilt az országból egy-egy ilyen gyalázkodó német újságot s nem érezzük, hogy ez voltaképpen megszégyenítő gyámkodás, a­melyre nem volna szükség, ha a tulajdon nem­zeti önérzetünk meg tudná vagy meg akarná to­rolni a vétket, a­melyet ellenünk elkövetnek. De nem tudja és nem akarja. Alig egy esztendeje, hogy a Sim­pticissi­­mus, a müncheni él­e­s újság a bajor sörivók el­­mésségével gúnyolta ki Magyarországot s a kor­mány akkor is megcselekedte, a­mi tőle telhetik: kitiltotta a szemérmetlen nyomtatványt a ma­gyar posta területéről. Erre az intézkedésre az volt a felelet, hogy a mü­ncheni előlap még dur­vább sértést vágott a szemünk közé s azóta csak­nem hétről-hétre olyan inzultusokkal illet ben­nünket, a­melyeket csak a birka türelmével és a liba ostobaságával lehet elviselni. És hol van a budapesti közönség nemzeti önérzete, hogy a csörgő szokás bajornak torkára forrassza a gya­­lázkodó beszédet ? Nem látjuk sehol. Különösen nem látjuk a műkedvelő politikusok és dilettáns hadvezérek tanyáján, a kávéh­ázban, a hós pedig ott vigyorog felénk mindenütt a Simpliicissmus. A miniszter hiába tiltotta ki az országból, a bu­dapesti kávés átereszti a küszöbén. Az igaz, V­-*­ a posta elől borítékkal takarja el az ábrázatát, de a kávéházban nincs miért bujkálnia. A tisz­telt vendégek épp olyan szelíden nyúlnak hozzá, mint a többi újsághoz s még akkor sem lökik félre, a­mikor megint csúffá tesz bennünket. Kö­zömbös arccal, de néha mosolyogva is olvassák a durvaságot, a­melyet aligha tűrnének el ilyen nyugodtan, ha élőszóval mondaná el nekik az, a­ki leírta. Megint csak azt mondjuk, hogy most, évek múltán is borzongva gondolunk arra az angol vendéglősre vagy fogadósra, a­ki azzal tetézte volna a nemzete megbántását, hogy odategye vendégei elé a gyalázkodó francia újságot. A bu­dapesti kávésnak egyetlen vendégét sem üldözi el a Simplicissimus, sőt a milyen élelmes üzlet­ember, méltán föltehetjük róla, hogy egyenesen a publikum kedvében jár, a­mikor az uzsonna mellé a münkbeni tiltott gyümölcsöt is fölszol­gálja. Ha a mi lelkünkben is megmozdulna néha a nemzeti önérzet, nem merné hozzánk betenni a lábát, a­ki egyszer megsértett bennünket. De mi azzal áltatjuk magunkat, hogy lovagiasan kell bánnunk az ellenséggel is, pedig napról-napra azt látjuk körülöttünk, hogy ember és ország csak akkor számíthat becsülésre, ha meg tudja mutatni az erejét. Egy szóval se állítjuk, hogy valami nagy nemzeti szerencsétlenség az, ha nem tudjuk megszerezni a német újságcsinálók barátságát, mert hiszen elviseltünk mi ennél nagyobb csapá­sokat­ is. De mélyen fájlaljuk, hogy pénzzel fizetjük és türelemmel honoráljuk a gyűlöletet, a mely nyomban eltitkolná igazi mivoltát s hí­zelgő mosolygással fordulna felénk, mihelyt azt látná, hogy ősi kardunkat rozsda marja ugyan, hanem önérzetünket és büszkeségünket megőriz­zük régi tisztaságában. Maholnap úgy néz ránk a világ, akár csak a Heine két lengyel lovagjára, a­ki jóformán többet ártott rossz hítével a lengyelségnek, mint a Ponyatovszky vesztett csatája. Pedig a germán szatíra nagymestere, a­kinek a mü­nkbeni élcelő­­dők csak nyomorult epigonjai, ugyanabban az időben azt énekelte a magyarról, hogy a­mikor hallja a nevét, szűknek érzi magán a német gúnyát! — A Budapesti Hírlap legközelebbi száma a karácsonyi ünnepek miatt vasárnap reggel jelenik meg. — (Adakozás.) Ma a következő adományokat kaptuk: a gallipoli szerzetesek részére: Stefanovits L. Béla (Budapest) 1 korona, Kraszna Imre, Karcsi (Assakürth) 2 korona, Szent Antal szegényeinél:: Schädl Józsefné (Kislőd) 8 korona, Petrovicsné (Budapest) 3 korona, özvegy Majzik Viktorné (Eger) 1 korona, Sz. Ö. (Tenke) 2 korona; a zuglói Szent Antal kápolna javára: Sz. Ö. (Tenke) 20 korona; a mentői­ részére: Stefanovits S. Béla (Budapest) 1 korona, Pongrácz K. Géza földművelésügyi minisz­teri számvizsgáló Sárvári fölösleg­esmen 5 korona, Lóber Vilmos vendéglőjének asztaltársasága 0 korona 56 fillér; a Szent József és Szent Terézia Otthon el­hagyott gyermekei: részére: Miklóssy József (Pelsőc) 2 korona; az aradi vértanuló vesztő­­helyének megváltására: Schiller Vince vendéglős (Kőbánya) 2 korona; Rákóczi-szobor javára: Pon­grácz K. Géza, föld­művel­ésügyi miniszteri számvizs­gáló „Sárvári fölösleg“ címen 5 korona; József ki­rályi herceg szanatóriuma részére: Stefanovits S. Béla (Budapest) 2 korona, Pongrácz K. Gé­za, föld­művelésügyi miniszteri számvizsgáló „Sárvári fölös­leg“ címen 5 korona; az öreg honvédeknek: Pongrácz K. Géza, földművelésügyi miniszteri számvizsgáló „Sárvári fölösleg“ clmen 5 korona. Oelhofer Hubert és asztaltársasága 10 korona; a budapesti vakok intézetének: Pongrácz K. Géza, földművelésügyi mi­niszteri számvizsgáló „Sárvári fölösleg“ clmen 5 korona; a boszniai katonáknak karácsonyra: Evan­gélikus egyház Holdvilág 6 korona 54 fillér, Margitay A. Károly tanító és a pálosnagymezői felső iskola növendékei 4 korona, Ném­ethy Erzsike (Budapest) 5 korona, mádi Kovács László (Abaújvár) 5 korona, Stefanovits S. Béla (Budapest) 2 korona, Kilián Gyuláné (Sáta) 10 korona, az öreg katonák Garam- Kis-Sallóról 17 korona P0 fillér, Stéger János-féle vendéglő asztaltársaság (Budapest) 40 korona­— (Személyi hírek.) Andrássy Gyula gróf belügyminiszter, a ki betegségéből már teljesen föl­gyógyult, a karácsonyi ünnepeket a fővárosban fogja eltölteni. — Burián báró közös pénzügyminiszter ma délelőtt Bécsből Budapestre utazott.­­ (Újévi üdvözlet a királynak.) A Buda­pesti Tudósító jelenti: Az ő felsége részére szánt új­évi üdvözléseket csütörtökön, e hónap 31-én este nyolctól tiz óráig a budapesti királyi váriakban Ap­­ponyi Lajos gróf magyarországi udvarnagy és Ap­­ponyi Lajosné grófné, született Seherr-Thoss­ Mar­git grófnő palotahölgy veszik át. A kocsik a felső négyszöghöz hajtatnak. Ruházat: díszruha az osz­trák és magyar rendjelek nagykeresztjének szalagjá­val, a tisztelt szolgálati jelvénnyel.­­ (Rákosi Jenőné halála.) Rákosi Jenőnét holnap délután fél három órakor temet­jük, a kerepesi­ úti temető halottas házából. A mai napon, a szent karácsony estéjén, melyen a megváltó Szeretet eljövetelét várják­ az emberek, mi a Szeretet egy földi angyalának elköltözésé­ről és utolsó földi útjáról adunk számot. S a mi­dőn ekképp a szeretet egy dús forrásának ki­apadását gyászoljuk, a szeretet ünnepének áhí­tatában megindult a sziveknek érzése s vándor­útra kelve, fölkeresi részvétével Rákosi Jenőt és mélyen sújtott családját. Ma számos részvét­­nyilatkozat érkezett s a bennük megnyilatkozó szeretet, gyöngédség és kegyelet: ez a mi kará­csonyfánk. A résztvevő lelkek e kegyes megnyi­latkozásáért egyelőre e sírokkal mondunk hálás köszönetet.­­ (Kossuth Ferenc betegsége.) Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter állapotában ma javulás észlelhető. Ma látogatói is voltak már. Délelőtt Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter és Szterényi József kereskedelem­ügyi államtitkár keresték föl Délután Wekerle Sándor miniszterelnök és Zichy Aladár gróf, a ki­rály személye körüli miniszter volt nála. — (Kitüntetés.) A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király Kerti József belügyminiszté­riumi számvizsgálónak, nyugdíjazása alkalmából, sok évi hű és buzgó szolgálatáért a koronás arany érdem­keresztet adományozta. — (Karácsonyfa-Ünnep a várpalotában.) A budai királyi várpalotában ma este hat órakor folyt le József királyi herceg családjában a kará­csonyfa-ürmén. A királyi hercegi pár lakosztályának .

Next