Budapesti Hírlap, 1908. december (28. évfolyam, 287-312. szám)
1908-12-25 / 308. szám
1908. december 25. BUDAPESTI HÍRLAP (308. sz.) A 91—118. oldalon. P. Abrakára Ernő: Egy változatos élet. Nagy József dr.: Az orosz regény.JVlcomte de Vogüé könyve. Id. Környey Ede dr. Balkányi Kálmán: Riza. Rácz Géza: A tőzsde. Közgazdaság. Hirdetés. NAPIHIREK. Budapest, dec. 24. Magyar önérzet Van-e nálunk igazi nemzeti közvélemény? Olyan, amely,az élet mindennapi küzdelmei közt is ott tartja szemét a nemzeti védelem bástyáin s izgalomtól vagy örömtől reszkető szívvel figyeli a titáni harcot, a melyet történelmi jogokért és egy szebb jövendő fundamentumaiért hősi elszántsággal vívnak, a magyarság legjobbjai. Itt van is ilyen közvéleményünk, mert kell is, hogy legyen, egy idő óta nem látjuk és nem halljuk elementáris megnyilatkozását. Mintha elernyedt és elfáradt volna az utolsó évtizedek meddő közjogi harcaiban és a legutóbbi öt esztendő fenséges küzdelmeiben, az alvó oroszlán módjára békén tűri a csúfságot, amelyet apró vadak űznek vele, holott csak meg kellene rázni a sörényét, hogy gyáva ellenségei visszabújjanak odúikba. Amióta idegen bálványok imádói járnak búcsút az utcán, nem halljuk hazafias tömegek ajkáról a nemzeti zsolozsmákat s nem látjuk sehol az ország reménységét, az ifjúságot, pedig a múlt akárhányszor megmutatta nekünk, hogy az ifjúság a nemzet arcán a pír, amely rögtön előszökik, amint szégyen vagy megalázás ér bennünket. Ha igaz, hogy Budapest az ország szíve, akkor itt kellene megéreznünk a nemzeti közvéleménynek minden megrezdülését, mint ahogy a szeizmográf megérzi sok száz kilométernyiről is a föld hullámzását. De mondhatja-e valaki, hogy a magyar főváros arculatán észreveszi azokat a nehéz gondokat, amelyek álmatlan éjszakákkal gyötrik a nemzet vezéreit ? Mert Budapest csöndes, újra csöndes. A mi zaj hallatszik az utcán, vagy a kenyérért való tülekedés lármája, vagy pedig a Marseillaise hangja, amelyet rekedt üvöltés vált föl minduntalan idegenből való jelszavaival. Csak akkor látunk némi mozgolódást, ha valami botránynak a hire nyargal végig az utcán s mint egy megbokrosodott paripa, sárba tapos olyan neveket, amelyeknek a gyalázata mindnyájunk szégyene. Valóban úgy van, hogy csak az elbukás látványa izgatja meg a budapesti publikumot, de a harcot, a legnemesebbet is szemhunyoritás nélkül nézi s eszébe se jut, hogy tapsával biztassa, bátorítsa a küzdőket. A nemzeti közvéleménynek kétségkívül legerősebb rugója a nemzeti önérzet, amely úgy reagál minden érintésre, akárcsak a legfinomabb hangszer. Ha jószándékkal, szelid kézzel nyúlnak hozzá, a hárfa hangján szólal meg, de a menydörgésnél is félelmetesebb a hangja, amikor ellenség ökle csap reá. Ahol él a nemzeti önérzet, ott akárhányszor láthatjuk vulkanikus kitöréseit. Még nem feledhette el a világ azt az eget földetrázó fölháborodást, amely végigrengett egész Nagybritannián, amikor egy tréfás francia újság, a párisi Rire nem éppen ártatlan módon gúnyolta ki képben és írásban Viktóriát, az öreg királynőt, aki a brit asszonyok közt is az első volt. A flegmatikusnak, hidegnek csúfolt angol nép valósággal lázba esett ettől az inzultustól a haragjának tüzes villámai majd hogy föl nem gyújtották egész Franciaországot. A hivatalos Angliának úgyszólván a kisujját sem kellett megmozdítania, mert maga a nemzet torolta meg az arcába vágott gyalázatot. Még most is csak borzongással lehet arra gondolni, hogy mi történt volna azzal az angol vendéglőssel vagy fogadóssal, aki akkoriban a vendégei elé tette volna a kitagadott francia újságot. De még annak az angol gyárosnak se lett volna jó a bőrében lenni, akit hitvány nyereségvágy arra csábított volna, hogy elküldje holmiját a párisi nemzetközi kiállításra, amely abban az időben rendezkedett. Nemcsak a diadalmas angol ipars kereskedelem bojkottálta akkor a világ fővárosát, hanem elkerülték az angol turisták is, akik pedig legszívesebben látott vendégei a kontinensnek. De akárhány bizonyságát csodálhattuk és irigyelhettük annak is, hogy a németnek, a franciának, az olasznak sem kisebb a nemzeti önérzete, mint Albion fiáé. Nálunk a szocializmus büntetlenül rugdoshatja meg a legszentebb nemzeti ideálokat, de próbálja csak a francia proletár kicsinyeim, vagy megsérteni a gloárt! Hogy mi ráma rá, mutatja a Sérvéur példája, aki hazát és nemzetet tagadó igéiért nemcsak börtönnel lakott, hanem a nemzeti közvélemény is olyan megvetéssel fordult ellene, amely elől szöknie kellett. Azt fogják mondani, hogy kicsinyes dologgal bizonyítjuk igazunkat, amikor a szemére lobbantjuk Budapest közönségének, hogy nem árul el nemzeti önérzetet se jóban, se rosszban. De akármilyen tenyérnyi is a tükör, épp úgy megmutatja a szépséget és a csúfságot, mint az, amely beborítja az egész falat. A francia élclap csak egyszer bántotta meg az angol nemzetet, de örökre elment a kedve attól, hogy még egyszer megbántsa. A német élclapirodalom azonban valósággal abból él, hogy megcsúfolja a mi nemzeti ideáljainkat vagy eltorzítsa jellemünket, meghamisítsa törekvéseinket s úgy állítson bennünket a világ elé, mint egy műveletlen hordát, amely csökönyös gátja az európai civilizációnak. Megelégedéssel bólintgatunk mindig; valahányszor a kormány kitilt az országból egy-egy ilyen gyalázkodó német újságot s nem érezzük, hogy ez voltaképpen megszégyenítő gyámkodás, amelyre nem volna szükség, ha a tulajdon nemzeti önérzetünk meg tudná vagy meg akarná torolni a vétket, amelyet ellenünk elkövetnek. De nem tudja és nem akarja. Alig egy esztendeje, hogy a Simpticissimus, a müncheni éles újság a bajor sörivók elmésségével gúnyolta ki Magyarországot s a kormány akkor is megcselekedte, ami tőle telhetik: kitiltotta a szemérmetlen nyomtatványt a magyar posta területéről. Erre az intézkedésre az volt a felelet, hogy a müncheni előlap még durvább sértést vágott a szemünk közé s azóta csaknem hétről-hétre olyan inzultusokkal illet bennünket, amelyeket csak a birka türelmével és a liba ostobaságával lehet elviselni. És hol van a budapesti közönség nemzeti önérzete, hogy a csörgő szokás bajornak torkára forrassza a gyalázkodó beszédet ? Nem látjuk sehol. Különösen nem látjuk a műkedvelő politikusok és dilettáns hadvezérek tanyáján, a kávéházban, a hós pedig ott vigyorog felénk mindenütt a Simpliicissmus. A miniszter hiába tiltotta ki az országból, a budapesti kávés átereszti a küszöbén. Az igaz, V-* a posta elől borítékkal takarja el az ábrázatát, de a kávéházban nincs miért bujkálnia. A tisztelt vendégek épp olyan szelíden nyúlnak hozzá, mint a többi újsághoz s még akkor sem lökik félre, amikor megint csúffá tesz bennünket. Közömbös arccal, de néha mosolyogva is olvassák a durvaságot, amelyet aligha tűrnének el ilyen nyugodtan, ha élőszóval mondaná el nekik az, aki leírta. Megint csak azt mondjuk, hogy most, évek múltán is borzongva gondolunk arra az angol vendéglősre vagy fogadósra, aki azzal tetézte volna a nemzete megbántását, hogy odategye vendégei elé a gyalázkodó francia újságot. A budapesti kávésnak egyetlen vendégét sem üldözi el a Simplicissimus, sőt a milyen élelmes üzletember, méltán föltehetjük róla, hogy egyenesen a publikum kedvében jár, amikor az uzsonna mellé a münkbeni tiltott gyümölcsöt is fölszolgálja. Ha a mi lelkünkben is megmozdulna néha a nemzeti önérzet, nem merné hozzánk betenni a lábát, aki egyszer megsértett bennünket. De mi azzal áltatjuk magunkat, hogy lovagiasan kell bánnunk az ellenséggel is, pedig napról-napra azt látjuk körülöttünk, hogy ember és ország csak akkor számíthat becsülésre, ha meg tudja mutatni az erejét. Egy szóval se állítjuk, hogy valami nagy nemzeti szerencsétlenség az, ha nem tudjuk megszerezni a német újságcsinálók barátságát, mert hiszen elviseltünk mi ennél nagyobb csapásokat is. De mélyen fájlaljuk, hogy pénzzel fizetjük és türelemmel honoráljuk a gyűlöletet, a mely nyomban eltitkolná igazi mivoltát s hízelgő mosolygással fordulna felénk, mihelyt azt látná, hogy ősi kardunkat rozsda marja ugyan, hanem önérzetünket és büszkeségünket megőrizzük régi tisztaságában. Maholnap úgy néz ránk a világ, akár csak a Heine két lengyel lovagjára, aki jóformán többet ártott rossz hítével a lengyelségnek, mint a Ponyatovszky vesztett csatája. Pedig a germán szatíra nagymestere, akinek a münkbeni élcelődők csak nyomorult epigonjai, ugyanabban az időben azt énekelte a magyarról, hogy amikor hallja a nevét, szűknek érzi magán a német gúnyát! — A Budapesti Hírlap legközelebbi száma a karácsonyi ünnepek miatt vasárnap reggel jelenik meg. — (Adakozás.) Ma a következő adományokat kaptuk: a gallipoli szerzetesek részére: Stefanovits L. Béla (Budapest) 1 korona, Kraszna Imre, Karcsi (Assakürth) 2 korona, Szent Antal szegényeinél:: Schädl Józsefné (Kislőd) 8 korona, Petrovicsné (Budapest) 3 korona, özvegy Majzik Viktorné (Eger) 1 korona, Sz. Ö. (Tenke) 2 korona; a zuglói Szent Antal kápolna javára: Sz. Ö. (Tenke) 20 korona; a mentői részére: Stefanovits S. Béla (Budapest) 1 korona, Pongrácz K. Géza földművelésügyi miniszteri számvizsgáló Sárvári fölöslegesmen 5 korona, Lóber Vilmos vendéglőjének asztaltársasága 0 korona 56 fillér; a Szent József és Szent Terézia Otthon elhagyott gyermekei: részére: Miklóssy József (Pelsőc) 2 korona; az aradi vértanuló vesztőhelyének megváltására: Schiller Vince vendéglős (Kőbánya) 2 korona; Rákóczi-szobor javára: Pongrácz K. Géza, földművelésügyi miniszteri számvizsgáló „Sárvári fölösleg“ címen 5 korona; József királyi herceg szanatóriuma részére: Stefanovits S. Béla (Budapest) 2 korona, Pongrácz K. Géza, földművelésügyi miniszteri számvizsgáló „Sárvári fölösleg“ címen 5 korona; az öreg honvédeknek: Pongrácz K. Géza, földművelésügyi miniszteri számvizsgáló „Sárvári fölösleg“ clmen 5 korona. Oelhofer Hubert és asztaltársasága 10 korona; a budapesti vakok intézetének: Pongrácz K. Géza, földművelésügyi miniszteri számvizsgáló „Sárvári fölösleg“ clmen 5 korona; a boszniai katonáknak karácsonyra: Evangélikus egyház Holdvilág 6 korona 54 fillér, Margitay A. Károly tanító és a pálosnagymezői felső iskola növendékei 4 korona, Némethy Erzsike (Budapest) 5 korona, mádi Kovács László (Abaújvár) 5 korona, Stefanovits S. Béla (Budapest) 2 korona, Kilián Gyuláné (Sáta) 10 korona, az öreg katonák Garam- Kis-Sallóról 17 korona P0 fillér, Stéger János-féle vendéglő asztaltársaság (Budapest) 40 korona— (Személyi hírek.) Andrássy Gyula gróf belügyminiszter, a ki betegségéből már teljesen fölgyógyult, a karácsonyi ünnepeket a fővárosban fogja eltölteni. — Burián báró közös pénzügyminiszter ma délelőtt Bécsből Budapestre utazott. (Újévi üdvözlet a királynak.) A Budapesti Tudósító jelenti: Az ő felsége részére szánt újévi üdvözléseket csütörtökön, e hónap 31-én este nyolctól tiz óráig a budapesti királyi váriakban Apponyi Lajos gróf magyarországi udvarnagy és Apponyi Lajosné grófné, született Seherr-Thoss Margit grófnő palotahölgy veszik át. A kocsik a felső négyszöghöz hajtatnak. Ruházat: díszruha az osztrák és magyar rendjelek nagykeresztjének szalagjával, a tisztelt szolgálati jelvénnyel. (Rákosi Jenőné halála.) Rákosi Jenőnét holnap délután fél három órakor temetjük, a kerepesi úti temető halottas házából. A mai napon, a szent karácsony estéjén, melyen a megváltó Szeretet eljövetelét várják az emberek, mi a Szeretet egy földi angyalának elköltözéséről és utolsó földi útjáról adunk számot. S a midőn ekképp a szeretet egy dús forrásának kiapadását gyászoljuk, a szeretet ünnepének áhítatában megindult a sziveknek érzése s vándorútra kelve, fölkeresi részvétével Rákosi Jenőt és mélyen sújtott családját. Ma számos részvétnyilatkozat érkezett s a bennük megnyilatkozó szeretet, gyöngédség és kegyelet: ez a mi karácsonyfánk. A résztvevő lelkek e kegyes megnyilatkozásáért egyelőre e sírokkal mondunk hálás köszönetet. (Kossuth Ferenc betegsége.) Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter állapotában ma javulás észlelhető. Ma látogatói is voltak már. Délelőtt Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter és Szterényi József kereskedelemügyi államtitkár keresték föl Délután Wekerle Sándor miniszterelnök és Zichy Aladár gróf, a király személye körüli miniszter volt nála. — (Kitüntetés.) A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király Kerti József belügyminisztériumi számvizsgálónak, nyugdíjazása alkalmából, sok évi hű és buzgó szolgálatáért a koronás arany érdemkeresztet adományozta. — (Karácsonyfa-Ünnep a várpalotában.) A budai királyi várpalotában ma este hat órakor folyt le József királyi herceg családjában a karácsonyfa-ürmén. A királyi hercegi pár lakosztályának .