Budapesti Hírlap, 1908. december (28. évfolyam, 287-312. szám)
1908-12-29 / 310. szám
14 1908. december 29. BUDAPESTI HÍRLAP (310. sz.) — KINCSES KALENDÁRIOM. Tisztelt16. fizetőink szives figyelmébe ajánljuk, hogy az előfizetés megújításakor ugyanazon az utalványon, a melyen a Budapesti Hírlapért járó összeget beküldik, az 1909-re szóló Kincses Kalendáriomot is meg lehet rendelni. A Kincses Kalendérium, amely az idén a tizenharmadik évfolyaméba lépett, megjelent Ára keménykötésben 2 korona. — Tisztelt előfizetőink figyelmét fölhívjuk lapunkban közölt kedvezményes könyvhirdetésekre. — A Fehér szárny című kedves kis imakönyv hirdetésére hívjuk föl tisztelt olvasóink figyelmét. Ez az imakönyv a legkedvesebb újévi ajándék kisleányoknak. — Bluth Sándor, Budapest, Váci utca 15., fölszerel tartalékos tiszteket kedvező fizetési föltételekkel. — Sör- és gyermekkötényekben dúsan fölszerelt raktár Schneider Józsefnél IV., Deák Ferenc utca 3. — Utasítsa vissza azt a pemetefű-cukorkát, melynek dobozán nem látható e név: Réthy. Csak e készítmény szabadítja meg köhögéstől. — Tépértékben a Zolán-féle csukamájolajé az, elsőség. Üvegje 2 K. Zoltán gyógytár Bpest.V.,Szabadság-tér* — Valódi tokaji borból készül a Kriegner-féle tokaji china vasbor, mely vérszegénység, idegesség gyógyítására, gyenge gyermekek, üdülő betegek erősbitésére a leghatásosabb. Kis üveg 3.20 korona. — Első cs. kir. szab. Dunagőzhajós Társaság. Az árufölvétel Wien-Práter-rakodópart (Wien dunaparti pályaudvaron és Wien északi pályaudvaron is) és Budapest állomásokon (Budapest dunaparti teherpályaudvaron is) ez év december hónap 27-vel a folyó évre végleg beszüntettetik. Előfizetések és hirdetések az összes bel- és külföldi hírlapok részére eredeti árakon elfogadtatnak Mezei Antal hírlapirodájában Budapest, IV., Esküut. 5. (Klotild-palota): ugyanitt kaphatók nagy választékban egyes számok francia, angol és német divatlapokból, úgyszintén szépirodalmi és napilapok. Páris kitagadottjai. Páris, december hónap. Valamely nép szegényei sokkal hűbb tükrét adják a nép jellemének, mint a gazdagok. Ezúttal olyan helyre vezetem az olvasót, amellyel a Bedekerem foglalkozik ugyan, de azért rendkívül fontos és értékes adatokat tár föl azok részére, akik a francia fővárost alaposan meg akarják ismerni. Ha a Rue de Venise-re tévedünk, a nagy csarnokok közvetetten közelében, azt hisszük, hogy a tizenötödik századbeli Páris elevenedett meg újra előttünk, így állott már ,akkor is ez a darab Paris és az idő nem változtatott, nem enyhített rajta semmit sem. Az egész-utca alig négy lépés széles. Négyemeletes házak egymás mellett, amelyek alsó részébe soha sem hatolhat a napfény, az áldó napsugár. Az ablakok és ajtók alacsonyak, az ajtóban alig állhat meg egy férfialak és az egész házat gerendák támasztják meg. Itt-ott egy eltévedt virágcserép, de az keveset, enyhíthet ezen a sivár szegénységen. Egyetlen egy lámpa világítja meg a két házsort és estenden, az odatévedt idegennek a hamburgi matróz-negyed, vagy a nápolyi Fondacci-részlet minden borzalma jut eszébe, ha itt át kell haladnia. Ezekben az alacsony, roskatag ajtók mögötti odúkban laknak a kiszsibárusok, zöldség-kereskedők és az a sok emelet, akik este körülcsatangolják a nagy világvárost, hangosan kínálva bulvár-újságjukat. Innen nem messzire nyúlik a rue d’ Allemagne, a szegények bulvárja. Ez a külvárosi széles nagy út már egészen kivárosi benyomást kelt az idegenben, aki el sem hiheti, hogy még mindig Parisban van, ha erre járkál. Az utca mindkét oldalán egymás mellé sorakoznak a piszkos bérkaszárnyák, alig meszelt falaikkal és sivár kirakataikkal. Itt már a reklámra sem adnak semmit, pedig ez már Parisban is a világ végét jelenti. A nagy nyitott kapuk piszkos udvarra néznek, ahol régi edények és ócskavas egy rakásan hevernek a piszkos zsákok szomszédságában. Mindez a kép hangosan hirdeti a nyomort és ijesztően emlékeztet a bűnre. Az apache, a fényes bulvárok legendás alakja itt van csak otthon és ezekben a rettenetesen elhanyagolt házakban lakik a francia, illetve párisi munkások legszánalmasabbja, az otthon dolgozó férfi- és női munkás, aki a nagy párisi áruházak részére dolgozik. Mint rendesen minden világvárosban, itt is az asszonyok fenékig ürítik a keserűség poharát. Kora reggel és késő este ott látjuk őket a nagy gőzvasutak tetején, ahol csaknem leroskadnak a nagy batyu terhe alatt. Reggel viszik haza a munkát és este visszacipelik az áruházba. Olyan kimerült az arckifejezésük, olyanagyonhajszoltak, hogy szinte látszik, hogy még a három sous-nyi viteldíjat is csak nehezen kotorják ki a zsebükből. Ezek közül az asszonyok közül van akárhány, aki megszakítás nélkül, napi tizennégy órát dolgozik és csak annyit pihen, amennyi ideig tart szerény ebédjének elfogyasztása. Ezt az ebédet ott abban a konyhában kotyvasztják össze, ahol dolgoznak. Rendesen egy kis konyhában dolgoznak, laknak és alusznak. A konyha melletti kis szoba már másé, különben még ezt a lakásbért sem tudnák öszszedolgozni. Van közülük olyan, aki mellényt varr és egy tucatért tíz-tizennégy frankot kap, így napi keresetük fölrúg vagy három frankra és ők ezzel beérik. Mert ezmég a jerbb kereset. Van, aki koszorúra tűzdel művirágot, aminőt a párisi temetőkben a sírokon látunk és ezek,is, noha napi tizenkét órát dolgoznak, alig keresnek meg másfél frankot. A legrosszabbul a fehérnemű-varrónőket fizetik; a statisztika kimutatta, hogy százával vannak olyanok, akik napi tizenkét órai megfeszített munkával évente alig keresnek meg négyszáz frankot. A legjobban Parisban a divatcikkek munkásnőit fizetik. A toll-baa, amelyet minden kis divatárusnő is szívesen visel, nagyon keresett árucikk, és akik készítik, negyven szantimot kapnak óránkint. Persze ez a munka megerőltető. Szemrontó és a toll pora igen káros a tüdőre. De hát élni csak kell. Ezek a munkásnők nem a takaros és bájos bidinenek, akiket a költők megénekeltek, akik az előkelő üzletekben dolgoznak és akik nemritkán még művészi plakátok modelljei is. De lássunk más képet . . . Nem messzire a francia négy banktól egy helyen naponta egy csomóba verődve áll sok férfiú. Mikor a nap ragyog és az egész városfürdik a ragyogásban, nem is olyan szomorúak ezek az alakok . . . Hangosan beszélgetnek, zajosak, tereferélnek, kacagnak és előkelő mozdulattal dobják félre az elszívót,a cigarettát. De ha hideg van és a didergő alakokon nincsen kabát és zsebretett kézzel lődörögnek, akkor az arcukra is élénken rá van írva a nyomorúság minden szenvedése. Ezek az állásnélküli írnotok, akik 1s. várják a kínálkozó munkát. Itt a banknegyedben mindig akad munka, mindig keresik az embereket, akik sürgős másolást vagy címszalagírást vállalnak. Ezer címért egy frankot kap az írnok. És ez a munka ügyes embernek is eltart egy napot és még ez a frank sem állandó kereset! Hogy miből tudnak ezek az emberek megélni, itt, ebben a rengeteg városban, egy vagy két frank napi keresetből, szinte érthetetlen! Nincs az a realisztikus Bourget-regény, amely ezzel a realizmussal versenyezhetne. Nem is csoda, hogy Páris lakossága olyan különös világításban áll az idegen előtt. Az állandó fény és ragyogás, a külső szín pompája megtéveszti még a látó szemét is. A nagy bulvárok milliónyi lámpája úgy csillog, mintha minden nap valami különös ünnepség volna ! Ha egy előkelő fiatalember kísérőnőjével a Café de la paix-ben megvacsorázik és kifizeti a kávéház előtt várakozó autót, alig marad egy-két frankja a fölváltott százfrankosból. De ha egy szolid és jobbmódú család két tagja megváltotta a földszinti operajegyét és megvacsorázik egy közeli kis taverne-ben, már alig mehet egyfogaton haza, ha nem akarja, hogy az estéje ötven franknál többe kerüljön. Szinte hihetetlen, hogy itt a középpontban, az Elysée körül, a Madelaine-téren, hogy repül a pénz, mintha a kövezet nyelné, vagy a gonosz szellemek vinnék ki az ember zsebéből. Itt a nagyarányú költekezés, a pompa, a ragyogás, és alig egy negyedórányira a nyomor, a szenvedés és a nélkülözés rettenetes képei. De a francia, főleg a párisi ember különös életmódja is megmagyarázza ezeket az ellentéteket. A párisi munkást semmiképpen sem lehet a szegény emberek közé számítani. A statisztika kimutatta, hogy a párisi munkabér az utolsó tíz esztendőben , ötven százalékkal emelkedett, de az általános drágulási viszonyok csak alig harminccal. De még ha ilyen nagy föllendülés nem is volna a fizetések terén, még akkor sem lehetne a párisi munkáét, a rendesen szerződtetett munkást szegénynek mondani. Egy rendes ácsmester évi jövedelme meghaladja a háromezerhatszáz frankot és ebből még többtagú család is helyes beosztással nagyon tisztességesen megélhet. A nyomorúság csak az otthon dolgozó munkásosztálynál kezdődik, a kitaszítottaknál és azoknál, akik csak időről-időre jutnak valami keresethez. Rengeteg emberáradat özönlik évről-évre a vidékről a fővárosba és sejtelme sincsen az ott uralkodó viszonyokról, a drágaságról és fokról-fokra sülyed, züluik néha az egész család. Az alkohol talán sehol sem szedi olyan nagy arányban áldozatait, mint Parisban és sajnos, a kis korcsmák, a külvárosi csapszékek filái délután négy órakor túlzsúfoltak és lármásak. A párisi munkásosztály sohasem vezet a kiadásáról rendes számadást. Nem képes a rendre szokni, kicsinyesnek és gyarlónak tartja az ilyen beosztást.. A soust könnyen kiadja s a frankkal igeg nem takarékoskodik és a tallér hamarosan a társai után vándorol. Nem is tudják az ilyen családokban, hová lett a kereset. Sok nincsen és a mi volt, elfogyott. A könnyelműség valósággal átka ennek a népnek gazdasági és morális téren egyformán. Talán sehol az egész világon nem veszik olyan könnyen a házasságot, mint Franciaországban. Le mettre en menage, összeállani, egyszerűen, valóságos népszokás, amit természetesen nem tarthatnak olyan tiszteletben, mint a házasságot. Nincs is három-négy hónapnál tovább semmi varázsa. A férfi megunja a tűzhelyet és egyszerűen elhagyja, akkor, amikor neki tetszik. Az asszony egyedül marad, néha gyermekkel, néha már nyoma sincs a férfinak, mikor a gyermek megszületik. A nyomor rettenetesen pusztít közöttük, és bámulatos ilyenkor az asszony ereje és kitartása, amellyel megküzd az élet nehéz keserűségével. Szembeszáll és dacol, nem ijed vissza a legterhesebb munkától sem, hogy föntartsa gyermekét. Nagyobb bátorság kell megküzdeni itt az élettel, mint egy gyors ugrással a Szájnába véget vetni a lét minden kínjának. És még a hit is kezd kiveszni ebből a népből és a túlvilág vigasza sem kárpótolja a földi élet kínlódásáért. Már nem hisznek és nem bíznak ezek semmiben, ami valaha szent volt. Önként azt kérdezné az ember, hát Parisban nincsen jótékonyság? Oh, van, sőt talán sehol a világon nem olyan nagyarányú, mint Parisban. Elég az utcákon végigjárnunk, hogy lássuk, milyen szívesen ad a párisi. Van a jótékonyságnak nagy középponti telepe is, az Avenue Viktórián. Rengeteg összeg áll rendelkezésére, van nagy betegsegítőpénztára, patikája, iskolája, menedékháza. Ötven-hatvan millióval dolgozik évente. De rengeteg nagyok a kiadások is. És végeredményében tehetetlenül áll a három milliónyi lakossággal szemben. Az idegen azonban gyakran csalódik, ha mindannak hisz, amit a szeme lát. Január elsején és a nagy nemzeti ünnepnapon, július tizennegyedikén, annyi itt a béna, a vak koldus, a nyomorék gyermek, hogy rettenetesen izgató látványt ad a legnépesebb bulvár képe. De ilyen napokon bérbe veszik a nyomorult gyermekeket és a felnőttek is szépen megosztoznak a napi keresetben. Mikor az egész világ künn él az utcán, ez a kereset nem is olyan csekély. De megtörténik a biblia csodája és a Notre Dame mögött, amint Viktor Hugó fölséges regényében megírja: Látókká lesznek a vakok, hallanak a süketek és a bénák gyors iramodással eltűnnek ... IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. • (Operaház.) Vasárnap volt a tetralógia harmadik estéje. Szigfrid címszerepét ismét Burrián Károly énekelte, csapongó hévvel, helyenként elragadó erővel. Vasquez Itália, Fodorné Aranka, Szoyer Ilona, Szemere, Venczell és Dalnoki pompás együtteséhez igen jól illett Déri Jenő, aki Mime alakításával helyenként határozottan meglepte a közönséget. Csengő hangja, értelmes deklamálása és groteszk játéka általános tetszésben részesült. Felvonásvégén nemcsak a szereplőket, hanem az előadáskitűnő vezetőjét, Márkus Dezső karmestert is lelkesen ünnepelték. • (A színházak hírei.) A Nemzeti Színházban holnap A napamasszony kerül színre, Csillag Teréz asszonnyal a címszerepben. Szerdára a Hamlet van kitűzve, Pethes Imrével. Csütörtökön ifjúsági előadásuk hat órai kezdéssel Az úrhatnám polgár kerül színre. Az Operaházbon holnap, kedden, Burrián Károly föllépésével Karmen kerül színre. Szerdán A hegyek alján című dalmű előadását ismétlik meg. A Király Színházban szerdán lesz Kacsok Pongrác Mary-Ann című operettjének huszonötödik