Budapesti Hírlap, 1909. április (29. évfolyam, 77-102. szám)

1909-04-22 / 95. szám

1909. április 22. BUDAPESTI HÍRLAP (95. sz.) — Egy berlini nőegyesület botránya. Ber­linből jelentik nekünk: A Grosse Glocke szerkesz­tője, Wolf Félix, ma becsületsértés miatt állott a bí­róság előtt. A vádlók a Damenklub des Westens című előkelő asszonyegyesület tagjai voltak, a­kiket Wolf h­omosexuális üzelmekkel vádolt. A cikkben, a­mely­nek felolvasása­­után a nyilvánosságot kizárták, oly cselekményeket lobbantott Wolf az asszonyok sze­mére, a­melyek miatt férfiak ellen a büntető törvény 175. szakasza alapján szokták az eljárást megindí­tani. A vádlott azzal védekezett, hogy csak az volt a célja, hogy szinte hihetetlen visszaéléseket tárjon föl. A bizonyítékok oly lesújtók voltak a klubra nézve, hogy a bíróság kénytelen volt Wolfot fölmenteni. Az elnök megokolásában azt mondta, hogy a bizonyító eljárás során beigazolódott, hogy a klub nemcsak az alapszabályokban előírt célokat követte, hanem tisz­tességtelen dolgokat is művelt, így a többi közt meg­­állapították, hogy a klub elnöknője az utcán kokot­­tokkal szokott ismeretséget kötni. A vádlott ezért nagyon helyesen járt el, a­mikor ezeket az üzelmeket tisztességteleneknek mondta. — A sikkasztó boszuja. Aradról táviratoz­tak. Az aradi esküdtszék ma kezdte tárgyalni Osz­­lein Tódor, volt hitelszövetkezeti pénztáros bűnügyét. Uszkán Tódor Szinitye a­radmegyei községben hitel­szövetkezeti pénztáros korában visszaéléseket köve­tett el, a­miért még tavaly elmozdították állásából. Uszkán ezért Morustyer községi jegyzőt okolta. Bo­­szut forralva, fölfogadta Rivis Pál és Bozgan Va­­szilie románokat, hogy dinamittal robbantsák föl a jegyző házát. A két román a dinamitot Morustyer házában elhelyezte és mikor a jegyző családjával pi­henni tért, a kanócot meggyujtották. Az éjjeli­őr az utolsó percben észrevette a kanócot, eloltotta és igy megakadályozta a szerencsétlenséget. A tárgyalás iránt nagy az érdeklődés. TESTEDZÉS. * Svájci labdarugók Budapesten. Bern vá­ros futball-csapata, a Young Boys, május 1-én és 2-án Budapesten mérkőzik. Az első nap a Budapesti Torna Klub, a másodikon a B. T. K.—F. T. K. kom­binált csapata lesz a svájci csapat ellenfele. * A Germánia Budapesten, Vasárnap ismét osztrák csapat játékában lesz része a főváros sport­közönségének. A Germánia Sport Klub, Bécs egyik legjobb és legszimpatikusabb csapata mérkőzik a mil­lenáris versenypályán a Ferencvárosi Torna Klub­bal. A Germánia az idén összes ellenfelét legyőzte, közöttük a Wiener Sport Klubot (6:4), a Mün­cheni F­­K-ot (2:0) és a Mün­cheni Wack­ert (1:0). A bécsi csapat több tagja részt vesz a május másodiki ma­gyar-osztrák szövetségi mérkőzésben, a­mi kétségtelen bizonysága klasszis voltuknak. A Germániában ját­szik Bécs legjobb csatáróinak egyike, König is, a­kit közönségünk már sokszor látott és megcsodált. Az ér­dekes mérkőzés délután fél öt órakor kezdődik­* Az első atlétikai verseny. Az esztendő első atlétikai versenyét a Magyar Atlétikai Klub ren­dezi május 2-án a margitszigeti sporttelepen. A sze­zonnyitó viadal jobbára junior­ számokból áll és sor­rendje a következő: 1. 100 yardos síkfutás (junior). 2. Fél angol mérföldes síkfutás (junior). 3. 3 angol mérföldes síkfutás (junior). 4. 4X100 méteres sta­­fétafutás. 5. 1 angol mérföldes csapatverseny (ötös csapatoknak). 6. .1.120 yardos gátfutás (junior). 7. Távolugrás (junior). 8. Rúdugrás (junior), 9. Súly­­dobás (junior), 10. Svédgerelydobás (junior). — A nevezések április 25-ig Lauber Dezső titkárhoz (Mar­gitsziget) küldendők. * Az osztrák reprezentatív­ csapat. Május 2-án lesz a magyar és az osztrák szövetségi mérkőzés Bécsben. Az osztrákok ugyanazon a napon Prágába is küldenek válogatott csapatot. Az Osztrák Labda­rúgó Szövetség vasárnap tette közzé a két csapat ösz­­szeállítását, a­melyek a következők: Budapest ellen: Kaltenbrunner (Rapid) kapuvédő, Betsb­urg (Vienna) és Smolek (Rapid) hátvédő, Wackerreuter (W. S. K.), Knöll (Kriketter) és Singer (Vienna) fedezet, Bech (Rudolfshügel), Sehmieger (Sport Klub), Neubauer (Sport Klub), König és Krausz (Germánia) csatázó. Tartalék: Linschefszky (Vienna). — Prága ellen: Donhart (Sport Bob), Wagner (Kriketter) Grosz (Sport Klub), Lancer (Kriketter), Preis (Viktória), Löwenfeld (Kriket­ter), Hussak (Kriketter), Andreas (Germánia), Scheding (Rapid), Kolisch (Kriketter) és Wolf (Ra­pid) tartalék.­­ Mint a csapatok összeállításából ki­tűnik, a szövetség teljesen mellőzte a Wiener Atletik­­sport Klub-ot. * Délmagyarország­ kardvivó bajnoksága. A Zombori Sport Egyesület a M. A. Sz. megbízásá­ból május 15-én és 16-án Zomborban kardvivó-ver­­senyt rendez Délmagyar­ország bajnokságáért. A ver­sennyel kapcsolatban vivő-akadémia is lesz. Nevezési zárónap május 1., a­meddig a nevezések Csávosi La­jos, a Zombori Sport Egyesület pénztárosa címére (Zombor) küldendők. * Turista-kirándulás. A Magyar Turista­ Egyesület budapesti osztálya április 25-én, vasárnap kirándulást rendez a következő programmal: Hatirányú kirándulás a Pilisre. I. Piliscsaba, Klotildtelep, Póstarét, Trézsikut, innen a jelzett után föl a Pilisre, vissza a Vaskapun át a Trézsikuthoz. Gyaloglás: azoknak, a­kik a Pi­lisre is fölmennek,­­4 óra, a­kik pedig csak a Trézsi­­kutig mennek, 2 óra. Vezető: Kazár Győző. II. Tinnye, Csév, Pilis, Trézsikut. Gyaloglás 5 óra. Vezető: Lakner Károly. III. Leányvár, Kétágúhegy, Feketehegy, Vas­kapu, Trézsikut. Gyaloglás 5 óra. Vezető: Lakner Gyula. IV. Piliscsaba, Klotildtelep, Cigánypuszta, Pi­lis, Vaskapu, Trézsikut. Gyaloglás 5 óra. Vezető: Szabó János. V. Vörösvár, Pilisszántó, Trézsikut, Vaskapu, Pilis, a déli jelzett után vissza a Trézsikuthoz. Gya­loglás 5 óra. Vezető: Udvary János. VI. Dömös, Hoffmannkut, Mexikó, Pilis, Vas­kapu, Trézsikut. Gyaloglás 5 óra. Vezető: Klauzál István. Mind a hat irányból találkozás a déli órákban, a Trézsikutnál. Innen csoportonként és óránként visszaindulás Piliscsabára. Gyaloglás 2 óra. Indulás az L—­V. csoportnak a nyugati pályaudvarból reggel 6 óra 10 perckor, a VI. csoportnak ugyanonnan reg­gel 5 óra 45 perckor. Kirándulás a Börzsönyi hegységbe. Kismaros, Morgóvölgy, Csömötevölgy, Hanta­patak­völgy, Kospallag, Vörösbérc, Nagyinóc, Nagy­­hideghegy (ebéd), Kishideghegy, Pintérhegy, Salgó­­vára, Lófarkhegy, Magyarhegy, Börzsöny, Tölgyes, innen kocsival Szobra. Indulás a nyugati pályaudvar­ból reggel 5 óra 45 perckor. Gyaloglás 10 óra. .Ve­zető: Békey Imre Gábor. * Német atléta Londonban. Németország ki­váló atlétája, a müncheni Braun, részt vesz a július 3-án Londonban tartandó angol fél angol mérföldes bajnokságban. LÓVERSENY. )( Ügetőverseny. A tavaszi miting programja egyre hosszabbodik és holnapra kiválóan jó sportot ígér. A versenyekre mind több nevezés érkezik és mi­vel a nevezettek jó része starthoz is áll, a holnapi nap is tetemesen hozzá fog járulni a miting teljes sikeréhez. A nap főszáma a Park-díj, a­melynek 3000 koronája valószínűleg Rabló P. zsákmánya lesz Ele­mér előtt. A tőkésújfalusi díjat Feniks vagy Bala­ton, a debreceni díjat Bankó vagy Fanny, a sashalmi díjat Lei­schnell vagy Allein, a népligeti díjat Erna vagy Dominó, a hendikepet Flower vagy Perrier, a kettesfogatú árkocsis­ versenyt a Bernrieder- vagy a Sennyey Géza-fogat nyerheti meg.­­ A bécsi futtatás. Igazi szenzációja lesz a holnapi, különben szerény programnak a Fenék-ver­seny, a­melynek győztesei­­sorában találjuk Ma­cdo­­nald, Sorrento, Con­amore és két ízben Rother Stadl nevét is. Holnap nem sokkal kisebb kaliberű lovak fognak starthoz állani és elsőrangú sportélvezet lesz a Király-díj nyerője, Peregrin, a Királyné-díj győz­tese, Miracle, a Légernyerő Maxim, továbbá Palotás, Kármentő, Lángoló és Virgilius mérkőzése. Keresvén a győztest, elsősorban a Szemere-lovakra kell utal­nunk, a­melyeknek hír szerint a nagyon jó Miracle­s Palotás lehet az ellenfelük. Maxim-nak valószínűleg rövid lesz a távolság, Peregrin-t pedig sem­ hosszú pihenése, sem istállója rossz formája nem ajánlja. Ötezer koronás díj a Pardon-hendikep, a­melyet Kon­dor vagy Talanda, és ugyanannyi az akadályverseny díja, a­melyet Pandora II. vagy Fityóka nyerhet meg. A nyeretlen háromévesek versenyében Dania Bandi és Avar, az 1000 méteres hendikepben Pityi Palkó és Adige, a 2000 méteres eladóversenyben Gyöngyössi és Gamin, az 1600 méteres hendikepben Midshipman és Boccaccio a jelöltünk. )( Az angliai futtatás. Epsomból jelentik: Ma délután került kiküzdésre Anglia tavaszi szezon­jának második nagy hendikepje, a City and Suburban hendikep. A 2000 méteres futásra az előrefogadások­ban a tavalyi győztest, Dean Swift-et pártolták leg­inkább, a­mely azonban vereséget szenvedett, csak második lett a múlt év egyik legjobb háromévese, White Eagle után. A részletes eredmény ez: City and Suburban handicap, 5000 korona. 2000 méter. Mr. W. H. Walker 4é. White Eagle 54 k. (Saxby) első; Mr. J. B. Joel id. Dean Swift 58 fc. (Grigge)’ második; Lord Derby 6é. Lafayette 48 k. (Wootton) harmadik. Futott még: Ebor, Norman III., Monitor, Acélaim, All Black, Boras, Santeve, Primer, Lagos, Snow Leopárd, Hayden, Simonson, Alspice, General Stoeseel és Monkshead. Fogadás; 10:1 I., 100:15 II., .100:8 III. ellem VIDÉK. — Arany érdemkereszt egy tanítónak. Kassáról írják: Ma ünnepelte meg Angyal Gábor kassai tanító szolgálatának ötvenéves jubileumát. A király ez alkalomból arany érdemkeresztté tüntette ki a­ jubilánst. A kitüntetést szép beszéd kíséretében Szalay László főispán adta át az ünnepeltnek, a­kit a város nevében Szentléleky Imre dr. polgármester­­helyettes, Blanár Béla dr. tiszti főügyész az’ iskola­szék nevében, Takács Menyhért dr. prelátus, jászó­vári prépost pedig a volt tanítványok nevében üd­vözölt. — Tisztújitás. Pápáról jelentik: A város kép­viselőtestülete Koller Sándor alispán elnöklésével a minap tartotta általános tisztujítását. A régi tiszti­­tkar tagjai, élükön a város fejlődése körül nagy érde­meket szerzett Mészáros Károly polgármesterrel, újra megválasztattak. " 41 . Jubileum. Bükéről írják: Ifjabb Nizsa, lovszky János ilosvai lelkész április 18-án ünnepelte meg lelkészsége huszonötéves jubileumát. Az ünnep­ségen az egyházmegye részéről Matyaczkó Tivadar kanonok, az egyházkerület részéről Romanecz Ala­­dás esperes jelent meg. A hívek nevében Mérges Jó­zsef hitközségi elnök értékes emléktárgyat adott át az ünnepeltnek.* — Temes megye iskolái. Temes megye köz­­igazgatási bizottságának legutóbb tartott ülésén, mint temesvári levelezőnk írja, Vértesi­ Gyula dr. tanfelügyelő jelentette, hogy hivatalba lépése, vagyis négy hónap óta a vezetése alatt álló tanfelügyelőség meglátogatott 179 intézetet. Ezek közül, főleg a ma­gyar nyelv tanításának elhanyagolása miatt, egy­házi főhatóság útján a megintést megelőző figyel­meztetésben részesült tizenhat iskola; negyven iskola elsőfokú megintése iránt pedig előterjesztést tett a tanfelügyelő , a kultuszminiszternél a közigazgatási bizottság utján. Ha az első megintés nem használ, következik a második s azután az iskola bezárása. Az iskolák megintésével egyidejűleg Vértesy dr.-nak a vármegyei közigazgatási bizottság utján tett fölter­jesztésére valószínüleg több fegyelmi eljárás fog megindulni a magyar nyelv tanítását elhanyagoló tanítók ellen. — A Dayka-szobor. Az Ungváron fölállítand­ó­ Dayka-szobor bizottsága fölkéri mindazokat, a­kik­nél a szobor alapja javára gyűjtölv van, hogy az ivet Reismann Bertalan ügyvéd, bizottsági pénztáros cí­mére (Ungvár, Széchényi-tér) minél előbb­, visszakül­deni szíveskedjenek. * 1­­— A máramarosszigeti állami, tanítóképző­­intézet első osztálya az 1909—­1910. iskolai évre több ingyenes, féldíjas, fizető és pénzsegítségben részesülő tanulót vesznek föl. A folyamodványokat május 31-ig kell beadni az intézet igazgatóságához, a­mely szí­vesen nyújt bővebb fölvilágosítást EGYESÜLETEK.­ ­A Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézete április 25-én, vasárnap a közgyűlést követőleg déli egy órakor ebédet rendez a Hungária-szállóban. A­kik az ebéden részt akarnak venni, legkésőbb április 23-áig jelentkezzenek Fodor Ferencnél (Zrinyi­ utca 1.) Az ebéden szívesen látnak oly Hivatásos újság­írókat is, a­kik nem tagjai a nyugdíjintézetnek­* ■ A Lokom­otivvezetők Országos Szövetsége tegnap és­ta tartotta meg évi rendes közgyűlését. Általános megelégedést keltett a minisztérium leirata, hogy a főmozdonyvezetők családtagjainak a második kocsi­­osztályra való szabadjegyet engedélyeztek, továbbá az, hogy az 1907. évi fizetésrendezés alkalmával 1800 korona fizetés élvezetébe lépett összes mozdonyveze­tőknek a főmozdonyvezetői címet megadták. Az éjjeli szolgálat díjazása , a pihenési idő rendezése a legrö­videbb idő alatt szintén megtörténik. A középponti vezetőség javaslatait általános helyesléssel elfogad­ták. A szövetségnek ma már 40.000 korona vagyona van. Elhatározta a­­közgyűlés, hogy idei kirándulását Budapesten tartja meg, melynek keretében a már 36 —40 évi szolgálatot tévő kartársakat ünnepeli s a szövetség első elnökének Petheő Tivadarnak ugyan­akkor díszes sirkövet áll, melynek költségeit gyűjtés útján fedezi.* Az Egyetemi Olvasó Kör április 22-én este hat órakor a régi képviselőház üléstermében irodalmi estét rendez, a­melyen Bársony István, Jászai Mari, Török Miklós, Tóth László, Markos Olivér és Vin­­centi Gusztáv olvasnak föl. * A Magyarországi Nőegyesületek Szövetsége és a Magyar Társadalomtudományi Egyesület április 23-án és 24-én a váci­ utcai újvárosházán a cseléd­ügyben ankétet rendez. Az előadó Rosenberrj. Auguszta lesz. itt 15

Next