Budapesti Hírlap, 1910. április (30. évfolyam, 77-102. szám)

1910-04-16 / 90. szám

6 1910. április 16. Mindig úgy érezte, hogy el kell mondania azt, a mit tud, mert átéli azt, a mit tanitott. Mondják róla, hogy világosan beszél. Ha megvan benne ez az erény, ezt is csak tanítványainak köszönheti. Mert a mint szemben ül velük, érzi a ránehezedő felelőssé­get: fiatal lelkeket formál, a hatás, a melyet rájuk tesz, döntő lehet egész életükre. Ezért törekszik arra, hogy világossá tegye, gondolatát és ne hagyjon semmi kétséget és félreértést a lelkekben. Sokát beszélnek munkabírásáról, szorgalmáról, sokoldalúságáról, sőt ebből vádat is kovácsoltak el­lene. Pedig ezt a sokoldalúságot egyenesen filozófiai fölfogása teszi rá nézve kötelességé. A szorgalomra nem vet ügyet, hiszen a legjobb és a legértékesebb elemei életünknek függetlenek a szorgalomtól: Rá is sok munkát rónak, mint- társaira és ő iparkodik megfelelni tisztének, de ezt nem kell a kelleténél többre becsülni. Gondolataink kialakulása, ez a belső élemény, a mely boldoggá tesz bennünket, nem függ szorgalmunktól. Ezért nem fáradunk. Ezt kész ajándékul kapjuk és ebben a benső munkában tanít. Ványai leghívebb munkatársai lettek. Ezekre büszke, ezek a folytatói az ő müvének, ö nem sematikus, és nem dogmatikus. A mit nem élt át, abban oly tudat­lan, mint a gyermek. Sokra tartja az erudiciót, mert a miként sok ezer középszerű embernek kell élnie, a mig egy kiváló ember kifejezi a köz gondolatát, azonképp sok gondolatot is végig kell gondolnunk, a mig egy közülünk a miénk. Ez azután végtelenül ér­tékes, talán nem mindenkinek, de nekünk. Ez az ő sokoldalúságának a titka: nagy területet kell bejár­nia, a mig eléri azt, a mit keres, nem kíváncsiságból, hanem azért, mert teljessé és hiánytalanná törekszik tenni gondolkodását. Negyvennégy éve, hogy elhatározta, azt, hogy filozófussá lesz' fíiedl Szende volt az első nagy ta­nára, a ki e tanulmányra sarkalta. Vallja most is, mint egész pályáján, hogy a filozófia a nemzeti szellem életének betetőzése. Erről tizennyolc évvel ezelőtt irt egy tanulmányt, sokan le is szólták érte, trikolor filozófus-mik nevezték, ö ma is ebben a hitben él, pedig ma a trikolor nem olyan nép­szerű. A filozófia elhervad, ha gyökerei nem nyúl­nak a nemzeti talajba. Ebbén á fölfogásában legfő- ként'Beöthy Zsolt támogatta, a kivel emberemléke­zet óta a közös meggyőződés szoros köteléke fűzi össze. Ez a kötelék csak akkor szakadhatna széjjel, ha valamelyiküknek meggyőződése megváltoznék, de az Ő korukban ettől már nincs mit tartani. Azt vallja, hogy nem idegen gondolat'importjával, ha­nem belülről kell elmélyítem nemzetünk szellemét, ezért vállalta a Filozófiai írók Tára szerkesztését és ezért dolgozik kész örömmel a publicisztika terén is, noha ezért sok támadásban volt része. Gondolkodásának tartalma, legfelső pontja, a mihez egész tanítása és egész élete fűződik: az idealizmus. A gondolat az elsőig világon. Vallja a haladást, a fejlődést, az evolúciót, de csak a szel­lem áltál. Hisz a gondolát világmegváltó erejében. Ez nem egyoldalit intellektuálizmus, mert a legna­gyobb tett a gondolat; csak a gondolat vezetheti a vak érőket melyek bennünk élnek, a gondolat nél­kül ezek az érők pusztítanak és nem alkotnak. A gondolat az alfa és az ómega. A természettudósok azt mondják, hogy a lét célja életünk föntartása; de ő azt vallja, hogy a cél az élet kifejtése és emelkedése. Más emelkedést pedig, mint szellemit, el sem tud képzelni. A tanító hivatása papság: kis emberek nagy ügy szolgálatában állanak, mert hi­vatásuk az, hogy teljessé tegyék a nemzet szellemi életét. Még egyszer megköszöni, hogy most először éleiében magáról beszélhetett és megköszöni azt a nagy és boldogító érzést, a mely e pillanatban el­tölti. Hosszas és lelkes éljenzés és taps fogadta Alexander nemes és ihletett szavait. A jelenlévők mind hozzásiettek', hogy kezet szorítsanak vele. Délután két órakor a Kontinentábszálló kü­löntermében lakomára gyűlt össze az ünnep kö­zönsége. Az áldomásnál Szinnyeu József köszöntötte föl először Alexandert. Beöthy Zsolt Alexander hit­vesére és családjára ürített poharat. Medveczky Frigyes Alexanderban a művészi forma mesterét és a filozófia sikerekben gazdag terjesztőjét üdvözölte. Alexander Medveczkyért ivott. Salaó Jakab föluji- totta az ünnepeltlel közös gyermekkoruk emlékeit. Beke Manó Alexander életének nagyszerű és befe­jezett harmóniáját magasztalta. Hegedűs István a hölgyekre mondott tósztot. Simányi Zsigmond Beöthy Zsoltot köszöntötte. Waklapfel János Alexanderre mondott köszöntőt és Bánóczv József üdvözölte Dénes Lajost, az ünnep rendezőjét és az Alexander-emlékkönyv fáradhatatlan szerkesztőjét. Késő délután volt, mire az előkelő társaság széjjel oszlott. *' Az emlékkönyv, a melyet Alexandernek tiszte­lői díszes kötésben dedikáltak a mai ünnepen, a Dolgozatok a modern filozófia köréből címet viseli. Ölven dolgozat van benne, két szakaszban. Az első rendszeres filozófia, a melynek metafizikai részét Dienes Valéria dr.. Fenyő Andor és Erdős Lajos Ír­ták, a logikát Varjas Sándor dr., a pszikológiát Kar­nis Gyula dr., az etikát Zalai Béla dr. és Somló Bó­BÜDAPESTI HÍRLAP (90. ez.) dog, a .történelembölcseletről Varga Jenő dr:, az 'esz­tétikáról Dénes Lajos dr., a pedagógiáról Weszely Ödön dr. és a filozófia történetéről Szemere Samu dr. irt. A második szakaszban önálló tanulmányok van­nak Angyal Dávid, Balassa József, Bánóczi József, Beke Manó, Beöthy Zsolt, Császár Elemér, Ferenczi Zoltán,' Firiáczy Ernő, Hat mos Sándor, Hegedűs'Ist­ván. Kari Lajos, Kármán Mór, Kenczler Hugó, Ká­nig Dénes, Lánczi Jenő, Lechner Károly, Lenkei Henrik, Lukács György, Lyka Károly, Mitrovicz Gyula, Molnár Géza, Morváit Győző, Négyest; László, Polgár Gyula, Posch Jenő, Badó Antal, fíácg Lajos, Révész Géza, RiedI Frigyes, Rabinyi Mózes, Ruttkay György, Salgó Jakab, Schusckny Henrik, Sebestyén Károly, Simötiyi-Zsigmond, Stein Lajos (.Bern), Szi- Idsi •"Vilmos, Vida Sándor és Waldapfel János tollá­ból. A szerkesztés nehéz, de teljes sikerű munkáját Dénes Lajos dr. végezte. Vihar a horvát országgyűlésen. —- Az iridemnitási vita folytatása. — Budapest, ápr. To. A horvát országgyűlés ma folytatta az indem- nitási vitát, a melynek söráh igen viharos jelenetek' voltak. Bosnyák dr. (tiszta jogpárti) fölszólalása okozta a vihart, a mely miatt az ülést föl kellett függeszteni. A bánt, a ki ellen Bosnyák fölszólalása irányult és a kit szerb propagandával, renegát poli­tikával vádolt, értesítették a dologról. Az ülés uj meg­nyitása után a bán is fölszólalt és hangoztatta, hogy Bosnyák, a kinek szavait már Kulmer gróf és mások is határozottan visszautasították, a horvát nemzetet diszkreditálja. A zajos ülésről a következő táv­irat szól; Zágráb, ápr. 15. Az indemnifási vita során ma Krajnoyic Pé­ter (koalíciós). volt az első szónok, a ki kijelentette, hogy az indemniíást megszavazza. Élesen bírálta Rauch báró horvát Báni tevékenységét. Utána Bős- nyák dr. (tiszta jogpárti)'szólalt föl az indemnitás ellen. A többi közt azt mondta, hogy Tomasics bán­nak szerb törekvései a horvát nemzetre még nagyobb veszedelmet rejtenek magukban, mint annak idején Héderváryé. E törekvések voltak okai — úgymond —. mindazoknak a hajóknak, a melyeket az. utóbbi két évben el kellett szenvednünk. Tomasics bánnak hasonló törekvéséi meg veszedelmesebbekké válhat­nak, ha tovább is úgy haladnak a dolgok, mint ed­dig. Horvátországban még ma is a szerb propagan­dát: folytatni és a renegát politikát még most is erősí­teni, nem jelenthet egyebet, mint azoknak a törekvé­seknek az előmozdítását, a melyek rövid idővel ez­előtt délnyugati határainkat fenyegették. Az annexió ügye még nincsen teljesen elintézve, A.bán a helyett, hogy pártunkat a választási reform ügyében felelős­ségre vonná, inkább arra ügyeljen, hogy Horvát­ország történelmébe ma vagy holnap ne Írják be ne­vét fekete betűkkel, a miatt, hogy az ő kormányzati rendszerével és annak eredményeivel a dinasztia el­lenségeit erősbitette. E szavaknál a koalíció soraiban nagy zaj tá­madt. Több szerb képviselő magából kikelve fölug­rott helyéről és Bosnyákoí ököllel fenyegette: Popo- vics képviselő' ezt kiáltotta feléje: ön még rosszabb, mint Nasztics! Az elnök folyton csengetett, de a ren­det nem tudta helyreállítani, Jankovics■' Nem engedjük meg, hogy minket a legalávalóbb módon denunciáljanak. Surmin: Nem beszélhet addig tovább, a mig vissza nem vonta sértését! Popovics: Alávaló denunciáns! Mondja meg Bécsben és az' egész világ előtt, hogy én önnek ezt mondtam. Vonjon ezért felelősségre. Miután az elnök hasztalan iparkodott a rendet helyreállítani, az ülést fölfüggesztette. A képviselők a folyosóra tódultak, a hol az izgalom tovább tartott. A bánt, a ki az ülésen nem volt jelen, nyomban érte­sítették a történtekről, mire negyedóra múlva megje­lent az országgyűlésen, a hol a koalíció vezéremberei­vel tárgyalt az incidensről. A folyosókon azt rebes­gették. hogy Bosnyákot több, mint harminc napra ki­zárják az ülésekből. Fél órai szünet Után három órakor az elnök ismét megnyitotta az ülést, a legélesebb szavakkal el­itélte Bosnyák kijelentéseit és megvonta tőle a jogot, hogy beszédét tovább folytathassa. Ezután Kulmer gróf emelkedett szólásra és feszült csendben a követ­kezőket mondotta: Olyan beszédet hallottunk itt, a minő ebben az épületben eddig még soha sem hangzóit el. Égy olyan alacsony színvonalon álló beszédet, hogy az ember valósággal elképedve hallgatta. (Élénk tetszés a koalíció padjain.) Ennek a beszédnek tartalma közönséges denunciáció, rágalom. A IeggyakUgtosabb denunciáció; a melyet-valaha kormány és*-többség ellen csak intéztek. Az országgyűlés többsége nevében mélységes fölháborodással utasítom vissza ezt a tá­madást és meg vagyok róla győződve, hógy saját párthívei fogják legjobban elítélni beszédét. Utána a bún beszélt, a ki ezt mondta: — Midőn a magyar, királyi miniszterelnök elő­terjesztésére és ő felsége kegyéből átvettem a kor­mányzást, magától értetődő volt. hogy illetékes he­lyen kizártnak tartották, hogy ez országgyűlés több­ségénél olyan törekvések kerüljenek felszínre, a me­lyek más célt szolgálnának, mint a haza és a király javát. Kérem ezért az urakat, legyenek arra tekintet­tel tárgyalásaiknál, hogy illetékes faktorok bizalma és jó véleménye ne rendüljön meg. Az ilyen beszé­deknek nincs más céljuk, mint az, hogy a horvát nemzetet diszkreditálják olyan fényezők előtt, a me­lyek bizalma és jó véleménye megnyerésére minden jó horvát és szerb hazafinak törekedni keik A hor­vát országgyűlés mindig lojális volt. Kérem tehát az urakat, né polemizáljanak oly módon, mintha min­den törekvésük csak ödairányulna.: hogy a kormányt kerítsék hatalmukba. Starcsevics .Mile dr. ezután kifejtette azokat az okokat, miért vált el Frank József dr.-tóí. A többség élénk helyeslése közben szólt a tiszta jogpárt kétszínű politikájáról és kifejtette, hogy e-párt egy részről Wekerlével tárgyalt, másrészről itt radikális irányza­tot követ... ; Több interpelláció elintézése után az ülést dél­után öt órakor berekesztették. A nagyvilágból. Budapest, ápr. 15, Ibsen irodalmi hagyatéka » , , A nagy norvég jegyzeteit rendezték, sajtó alá Halvdan Koth és Julius Éliás; kiadták Kopenhágá- bán, három kötetben. Vázlata, jegyzetei s tervei nyomán követhetjük gondolkozásának fejlődését; látjuk’, hogy a norvég nemzeti élet realista festőjéből („A szerelem komé.* diája", „A nép ellensége", „A társadalom oszlopai'*) mint lesz a nagy szimbolista, a „Vadkacsa", a „Kis Eyolf", stb. szerzője., Van ; a vaskos három kötetben péhány kiadat­lan fiatalkori munka is; befejezetlen,drámai müvek, töredékek s egy teljes színmű. :A mikor ,gyógyszerésznövendék’ volt, Grimstad- ban s- egyszersmind érettségi vizsgálatra is készült. Szalusztius.t.és Cicerót,tanulmányozva ^agy kedvet érzett történelmi dráma írására; ekkor készült M- Catilina, a melyen már nyoma van az oroszlánkö­römnek: a?, emberi akarat s az akarat megvalósitásá- nak nehézsége. A. történelemtől azonban hamarosan elbúcsúzott, vitte .a,regényes.képzelet. Björnson pél­dájára eleinte nemzeti irányzatú író kívánt lenni; szeretettel tanulmányozta a norvég Folklórét s 1850* bea egy négyfölyonásos „nemzeti dráma" tervével foglalkozott:, A justedali Gélinotte (egy népies régi legenda földolgozása lett volna ez). Megirt belőle másfél, fölvonást, részint versben, részint prózában; ugyanazon álnév, Brynjolf Bjarme név alatt akarta közzétenni, a mely. név alatt Gáti* linát közölte. A hagyatékban olvasható töredék’ lázasan ro­mantikus. A cselekmény a középkorban játszik, akkor, a mikor Norvégia még katolikus hiten volt. Főszemély egy gazdag majoros, Bengt; kemény, te- kintélyeskedő, rettegett ember. A falu plébánosa adja tudtunkra, hogy e gazdag embert irgalmatlanul mar­cangolja a lelkiismeret, mert pénzsóvárságában sze­rencsétlenné tette bátyját, Alfot, a ki a major örökösé lett volna. Álf, apja akarata ellenére, szerelemből nő­sült; az apa, Bengt ösztönzésére, megátkozta Alfot. A boldogtalan, féleségével együtt, a hegyek közé mene­kült s ott éltek egy magányos házikóban. Senki néni látta őket többé; mindenki azt hiszi, hogy e néhány év múltán dühöngött pestis elpusztította őket is. Bengt azt akarná, hogy egyétlen fia, Björn, venné feleségül gyámléányát, Méretet; a leány azonban —■ a kinek valami kis vagyonkája is vám — a fiatal majorost, Einart szereti. Björn sokat kószál a hegyek közt, a hol egy nő ■—nyilván az erdő tündére!—• énekel és; kürtői. A második fölvonásban Björn meglepi egy zor­don erdei tisztáson a tündért .... Gyönyörű fiatal leány a tündér: Alfluld. Költői szépen beszéli el íélete történetét az’ifjúnak: mint tölt az eddig virágok, ma­darak, a kecskék és bárányok között ... A mióta apja s anyja meghaltak, — mily jóságosak voltak’ azok! — emberi lényt, mást, nem látott, csak egy öreg

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék