Budapesti Hírlap, 1910. augusztus (30. évfolyam, 182-206. szám)

1910-08-02 / 182. szám

igenis szemmel kell tartani a termelés különböző tényezőit, hogy­ az egyik túl­súlyra ne jusson a fó másik rovására. Mert akár a munka, akár­­a tőke, akár a kamat vagy járadék jut kelleténél nagyobb ha­talomra a­ többivel szemben; fölidézi azt, a­mit joggal drágaságnak nevezünk. Egyenletes és párhuzamosan haladó emelkedése valamennyi tényezőnek még nem drágaság. Ha legalább oly mérték­ben nő a bevétel, mint a kiadás,­ lehettek az árakat kifejező számok bármily na­gyok, drágulásról nem lehet szó. Mihelyt azonban nem tart lépést a bevétel a ki­­adással, a termelés a fogyasztással: csak egyik oldalon növekednek az árak s a drágaság súlyát megérzik széles népréte­­gek. S itt mindjárt meg kell állapíta­nunk, hogy nem a munka túlsúlya szo­kott veszedelmessé válni, nálunk pedig éppen ettől kell legkevesebbet tartanunk. A­mint a képviselőházi vitából is kitűnt,­­Bécsben, noha jórészt mi látjuk el a pia­cot, sokkal kisebb mértékben növekedett az élelmiszer ára, mint Budapesten. Kü­lönösen a kicsinyben való eladásnál, a­mikor az élelem a fogyasztóhoz jut Bécsbe, a­hol a piac ugyanazt a vámvé­delmet élvezi, mint Budapesten- kétsége télén: a kereskedelmi tőkének a magyar gazdasági életben túl nagy a szerepe a termeléssel szemben. Nagyon korán gondjaiba veszi és végig kiséri a fogyasz­tóit. Még alig kötik­ be a magyar jószá­got hizlalásra, már osztrák pénz terheli s mire szállításra készen van, meg van ■szabva az útja annyira, hogy a gazdának van legkisebb beleszólása, hová vigye és mennyiért adja el. Az egész magyar piac szervezetlenségébe ekként nyúl bele ezer szállal az osztrák tőke és akkora anya­got koncentrál a bécsi piacon, hogy Bu­dapestnek már nem marad elég. Bécsben a kínálat nagyobb, Budapesten pedig a kereslet. Bécsnek mint hitelezőnek mód­jában van a legjavát kiválogatni, Buda­pestnek a selejtese marad. Sőt meg lehet mutatni, hogy Budapest piacán is döntő súlya van az osztrák tőkének s a legna­gyobb mértékben keresztül viszi azt az elvet: olcsón venni és drágán eladni. A tőkének ez az elhatalmasodása termelésünk fölött mindenképpen ag­gasztó és veszedelmes. Mert nem szabad szem elől téveszteni, hogy ez a tőke nem magában áll, szerves része egy jól szer­vezett gazdasági hatalomnak. Az orvos­lásnak is egyetlen­ módja: gazdasági erőink megszervezése. A szövetkezés eszméje ebből a szempontból mérhetet­len fontosságú. A tőke hatalmával nem szegezhetünk szembe mást, mint gazda­sági erőink megszer­vezését. E nélkül a termelő jogait, a drágaság egyik legfon­tosabb okát megszüntetni nem lehet. A kereskedelem ezt a célt nem szol­gálhatja természeténél fogva sem. Ná­lunk legkevésbbé, mert gazdasági éle­tünk legfüggőbb eleme. Az utolsó illés.­­A képviselőház holnap, ked­den délelőtt tíz órakor tartja utolsó érdemleges ülését a nyári szünet előtt. A konzuli bíráskodásról szóló törvényjavaslat harmadik olvasása s a gaz­dasági bizottságnak a képviselőházban szükségessé vált átalakításokról szóló jelentése van napirenden. A holnapi ülésen fog válaszolni Héderván Károly gróf miniszterelnök Urmánczy Nándor interpellá­ciójára Erősén marostordai főispán kinevezése dol­gában. A nagyszebeni metropolita a minisz­terelnöknél. Félhivatalosan jelentik: Héder­váry Károly gróf miniszterelnök ma délután Metianu János nagyszebeni román metropolita látogatását fogadta. A metropolita egyháza egy­némely ügyében tárgyalt a miniszterelnökkel. Az értekezlet során szóba került a románsággal való teljes béke­ Megteremtésének kívánatos volta is. Metianu metropolita holnap Zichy Já­nos gróf vallás- és közoktatásügyi minisztert keresi föl. A miniszterelnök Budapesten, Hédervártt Károly gróf miniszterelnök hédervári birtokáról, a­hol a vasárnapot töltötte, ma délelőtt Budapestre visszaérkezett. A miniszterelnök a főrendiház ülése után néhány napig Budapesten marad, hogy a tár­cája körébe tartozó egyes függő ügyeket elintéz­zen, azután Hédervárra utazik, onnan augusztus 17-én tér vissza a fővárosba, hogy a király születése­­napján a miniszterelnöki palotában adandó díszebé­­den jelen legyen. A főrendiház ülése. A főrendiház augusztus 4-én, csütörtökön délelőtt tizenegy órakor ülést tart. És arca hirtelen olyan merev lett, mint a halotté. S nagy, bágyadt tekintetű szeme, mely körül ezer ránc fut össze, vadul néz bele a kályha tü­zébe. A fiú megfordult kényelmes fekvéséből s két könyökére támaszkodva félelemmel vegyes érdeklődéssel leste az öreget. Nem merte megszó­lítani. Pedig égett a kíváncsiságtól. A színháznál sokat beszéltek Kelemen bácsi érdekes múltjá­ról. Valaha jó színész, híres énekes volt. De az­után nagy bajba keveredett. Be is zárták hosszú időre. .Senki sem tudta bizonyosan, mi volt a bűne. őt magát megkérdezni hiába való fá­radság lett volna. Harapós volt az Öreg, mint egy kiéhezett komondor. De Barnabást, miért­miért nem, megszerette. Elbeszélgetett vele egy sziesztázás alatt, a délelőtti próba s a délutáni munka közben, de soha magáról nem szólt egyetlen szót sem. — A Lacit, meg a Berci urfit, — mor­molta megint az öreg. — És Magdolnát fogjuk adni vasárnap ... Magdolnát!..­­. Itiszed-e, hogy az a gyerek tizenhétéves korában el merte ját­szani azt a szerepet, a parasztleányt, a bukott nőt és a vén részeges asszonyt egy személyben, egy tizenhét éves, ártatlan gyerek! Mert az volt. Ártatlan és jó, mint egy angyal! A földkerekség első művésznője lehetett volna, ha életben marad! — Meghalt? — kérdezte félénken Bar­nabás. — Meg, — felelte az öreg. És vöröskarikás, fájós szeme azonnal tele­fu­tott könnyel. — Régen? — N­úsz esztendeje az embereknek; ne­kem, ma, tegnap, holnap és mindennap! Keresztül fonta két durva, kékinges kar­ját a szeme fölött, a­hogy elnyúlva feküdt a ke­mény deszkákon s hörgő, fájdalmas hangok sza­kadtak föl a szivéből. 1^1 A fiú némán, reszketve figyelte s nem mert megmozdulni sem. — Meghalt! —­ zokogott az öreg. — Meg­­ölték ... kivégezték ... a hóhérok ... gyilko­sok!... Húsz esztendeje és én tíz esztendeig ül­tem a börtönben ... Hallottad, ugy­e, fiam? Bi­zonyosan azt mondták, hogy loptam, azért zár­tak be. Pedig nem igaz, nem loptam, gyilkol­tam. Ne nézz reám olyan rémülten, nem olyan nagy dolog az. Minden ember életében van egy pillanat, mikor érzi, hogy ölni, gyilkolni tudna. De aztán mégis meggondolják a dolgot, mert féltik a bőrüket . . . gyávák és hitványak!. . . Gondolatban ezer halált kivánnak egymásra a legcsekélyebb ok miatt és valóságban nem me­rik megölni, széttaposni a kígyó fejét sem, a­ki halálnál is kegyetlenebb fájdalmat okozott mérges marásával. Én nem voltam gyáva, nem voltam hitvány ... Elég volt a kezemnek egyet­len szorítása, hogy az a nyomorult féreg ott vergődjék előttem és elszánjon silány testéből fekete lelke. Csak húsz éve történt és már senki se tud róla. A színészek gyorsan felednek, s nekem akkor más volt a nevem, más az arcom és más a lelkem. Az öreg kimerülten elhallgatott és letörölte ősz szakálláról a ráhulló könycseppeket nagy, vörös mintás keszkenőjével és némán tekintett föl megint a mennyezetre. Barnabás érzékeny, könnyen lelkesülő és rémüldöző gyerekszíve kínosan összeszorult a szánalom, meg a félelem miatt. És nem tudta megállni, hogy remegő hangon a legfölöslege­­sebb kérdést ne intézze az öreg Kelemenhez: — Nagyon szerette a leányát, Kelemen bácsi? — Számár! — fájdl­k­ föl haragosan az öreg­. — Még az állat is szereti a kölyket. És én ne szerettem volna azt az angyalt?! Ha a hú­som, vérem lett volna, akkor se szerethettem volna jobban. — Hát nem az édes leánya volt? — kér­dezte csodálatos megkönnyebbüléssel a fiú. — Nem. Találtam, —­ felelte mogorván az öreg. — Éppen a jutalomjátékom napján. —A­ próbára igyekeztünk szegény jó feleségemmel. Ott ült szegényke az árokban, piros kis kesz­kenő volt a szőke haján és durva vászon ingecs­­kéjéből kilátszott a sovány kis, kékfoltos karja. Valami lelketlen némber tehette ki az útszélre. Egy egy esztendős, meg egy fél lehetett. Azt mondta a szegény feleségem, hogy az Úristen jósága küldte nekünk, mert hogy himlőben meghalt nemrégen az egyetlen fiunk, hogy ez a kis árva a mi gyerekünk lesz. El is kereszteltük mindjárt Magduskának, mert éppen Magdolna napján találtuk. És fölneveltük, mintha a saját szülöttünk lett volna. — Igazán szép, nemes cselekedet volt! — lelkesedett Barnabás. — Ostoba vagy, fiam! — vetette oda mé­lán az öreg. — Az emberek sohase követnek el szép cselekedeteket, csak ha örömük telik benne , ugyan mi nemesség van abban, ha önzően, a saját kedvem szerint cselekszem? Nekünk csupa gyönyörűségünk telt benne, neki pedig, szegény kis lelkemnek, sokkal jobb lett volna, ha ott pusztul el az árokban ... Milyen jó, hogy sze­gény feleségem nem érte meg se az ő szomorú halálát, se az én gyalázatomat... Ámbár, ha életben marad, talán minden másképp esett volna ... Az öreg elcsendesedett és figyelte a zon­gora­szót, mely időnként elhalt, majd megint gyorsabb lett, végre egészen megszűnt. — Jó lenne, ha valaki figyelmeztetné az asszonyt azokra odafönti — mondta haragosan az öreg. — Te megteheted, öcsém! — Én a direktor úrról árulkodtam a nagy­ságos asszonynak?! — kiáltotta rémülten a fiú. — Sohase merném. BUDAPESTI HÍRLAP (182. sz.) 1910. augusztus 2. A sorozás. A honvédelmi miniszter rendele­tet intézett a törvényhatóságokhoz az idei sorozás dolgában. A rendelet a sorozás megkezdését augusz­tus 8-ára tűzi ki s befejezését szeptember 30-ában állapítja meg. Jelzi a miniszter, hogy a sorozást valósággal csak az újoncjavaslatok szentesítése után távirati rendeletére kezdhetik meg. A bán tanácskozása. Zágrábból jelentik a Magyar Távirati Irodá­nak. Tomasics dr. horvát bán tegnap több képviselővel tanácskozott a politikai helyzetről, köztük Magdics doktorral, a horvát or­szággyűlés első alelnökével is. Magdics dr. ez érte, kézdét folytán a horvát jogpártot keddre értekezletre hívta egybe. Ezen az értekezleten megvitatják a politikai helyzetet és tárgyalni fognak egy módo­zatot, a­mely hivatva van a horvát országgyűlés feloszlatása nélkül megjavítani a politikai helyzetet és pedig a bánnal való egyetértésben. Eszékről jelentik: Pinterovics és Maacsevics képviselők ma a Narodne Obrana jelentése szerint Zágrábba utaztak, hogy a bánnal a helyzetről tanács­kozzanak. A lap Pinterovics dr. cikkét közli, a­mely­ben sajnálja, hogy szakításra került a sor és a kép­viselőket felszólítja, keressenek valami módot, a­mellyel az összhangot újra helyreállíthatják. A bán a nevezett lap egy munkatársa előtt tegnapelőtt visz­­szatérve, a következőket mondotta: A koalíció üze­netéből bizalmatlanságot olvas ki személye iránt és ezért nem kockáztathatja, hogy a tartománygyűlés őszi ülésszakát megkezdje. Az üzenet negatív hang­ját a koalíció három tagjának terrorizmusával ma­gyarázza. Vannak különben is olyan elemek a koalí­cióban, a­melyekkel nem lehet kormányozni. Sem a koalícióval, sem annak végrehajtó­ bizottságával nem fogja keresni az összeköttetést, ellenben egyes

Next