Budapesti Hírlap, 1910. szeptember (30. évfolyam, 207-232. szám)
1910-09-15 / 219. szám
16 BUDAPESTI HÍRLAP (219. sz.) 1910. szeptember 15. KÖZGAZDASÁG. Tőke és politika. Kétségtelenül megállapítható most már, hogy a francia kölcsön meghiúsulásának különböző okai között a politikaiak nem utolsó helyen játszanak szerepet. Ezt nem kell különösnek tartanunk, mert a tőke nemzetközi mozgását politikai és nemzeti célok is irányítják, még pedig fokozódó mértékben. Elavult az a fölfogás, mely a tőkét olyan értelemben tartja nemzetközinek, hogy minden nemzeti köteléktől, minden politikai hagyománytól és érzéstől függetlenül, arra veszi útját, amerre legtöbb hasznot remél. Kétséget nem szenved, hogy a kamat, az osztalék, a várható árfolyam-nyereség leginkább irányadó a tőke elhelyezésénél, különösen ha magángazdaság szempontjából tekintjük. Ám a magángazdaság nem igen jut szóhoz egyéni érdeke szerint — nemzetközi vonatkozásban, alá van az vetve nemzete rokonérzésének vagy gyűlöletének, politikai fölfogásának és törekvéseinek. A magyar kormány kapott volna — a bécsi sajtó híradása szerint — több francia pénzt, mint amennyit kereett, ha ezzel szemben ígéretet tesz, hogy új külpolitikai ösvényre lép és ellene dolgozik a hármas szövetség politikájának. Az üzletet magát nem tartotta elég értékesnek a francia pénzpiac és a kölcsön megkötésére csak abban az esetben mutatott hajlandóságot, ha a közvetetlen anyagi haszon mellett politikai célt is elérhet vele. A német birodalom izolálása: ez a gondolat az, amelyet a francia tőke a rendes üzlet mellett szolgálni akart. Jól látják a politikai gondolattól áthatott kapitalisták, hogy amekkora erővel valamely nemzet a nemzetközi hitel terén fölléphet, akkora erővel tényezője egyúttal valamely politikai szövetségnek. Az 1904-iki orosz-japán háborúban a francia pénz az orosz politikát támogatta, ezzel szemben az angol tőke a japánt. A háborút úgyszólván végig sem küzdhették volna a két nemzet anyagi támogatása nélkül. S amint a politika könnyűvé teheti az idegen kölcsönt, akként meg is nehezítheti. Oroszország az utolsó huszonöt esztendőben hiába keresett pénzt Angliában, majd a török politikáját, majd az indiait, majd a belsőt, a zsidóüldözést hozták föl alul, hogy megtagadhassák. Ebben az időben, egész a nyolcvanas évek közepéig élénk barátság állott fönn Németország és Oroszország között, ami kifejezésre jutott abban is, hogy nagymennyiségű orosz papír talált Németországban elhelyezést. 1887-ben azonban, amikor feszültté vált a viszony a két hatalom között, Bismarck megbontotta a pénzügyi barátságot is. Megtiltotta, hogy orosz papírra a Reiksbank kölcsönt adhasson és nemcsak újabb orosz papír elhelyezését akadályozta meg Németországban, de megindította a visszaözönlést. Ezzel akarta Bismarck az orosz állampénzügyet megrendíteni, az orosz politikát eszközeiben, szándékában gyöngébbé tenni, hogy visszarettentse Oroszországot egy Németország ellen indítandó háborútól, ami akkor úgy látszik, küszöbön volt. Mindez világosan mutatja, hogy az államkölcsönök sikerét politikai motívumok mozdíthatják elő, vagy hiúsíthatják meg. S mi magyarok, a franciák magatartásából annyi tanulságot és vigasztalást meríthetünk, hogy mint nemzetközi tényezőt nagyra taksálnak bennünket. Hitelképességünk mérlegelésénél fontosabbnak ítélték azt a súlyt, amellyel a nemzetközi politikában szerepelünk és ezt szerették volna más irányba billenteni. • A budapesti tőzsde felfogásáról a következőket jelenthetjük: Az itteni és a bécsi börzén, ahol hasonló alkalommal nem szóval, hanem tettes ad a többség érzelmeinek kifejezést, hidegvérűen és nagy megfontolással követik a kölcsön ügyének a lefolyását, amelynek az előzményei a következményekkel okvetetlenül szoros kapcsolatban vannak. Ugyanis bátran odaállíthatjuk, hogy Ausztriában nem szívesen látták, hogy önállóan és függetlenül a bécsi piactól nagy pénzügyi műveletbe bocsátkozunk, most pedig, amikor elparentálják a kimúlt pénzműveletet, alig leplezhetik kárörömüket, sőt jó kedvüket, mert már úgy látszott, hogy a közvetítésért járó nyereségből nem lesz részük. Minden áron az európai politikai helyzetet teszik felelőssé azért, hogy a francia kölcsön meghiúsult, mértékadó pénzkörökben azonban másképpen fogják föl a dolgot. E felfogás szerint üzleti szempontok döntötték el az üzlet sorsát és hogy Bécsben megtették a magukét, hogy a francia üzletbarátok nem forszírozták a kölcsönt, világosan kitűnik abból, hogy az osztrák piacon már nagyban készülnek az üzletet megkötni, amely most már egész biztosan az ő kezükbe kerül. Csak az oroszok példájára kell utalnunk, akik a legutóbbi nagy ötszázalékos kölcsönt az egész világon barátnál, ellenségnél egyaránt elhelyezték, de jó kamatot fizettek, sőt a folyósított tőkének is egy jó hányadát is átengedték a hitelezőnek. Most is egy nagy orosz emisszió terve bontakozik ki, amelyet Párisban okvetetlenül elhelyeznek, de alig hisszük, hogy Párisban, ahol állítólag hazafias okból utasították el a magyar kölcsönkérést, pénzáldozat árán szerzik meg az orosz szövetséges számára a francia takarékfilléreket. A kölcsönt most már Rotschildék okvetetlenül megkötik, ezt bizonyítja, hogy Bécsben már pontos számadás készül arra vonatkozóan, hogy mennyire van szüksége a magyar pénzügyi kormánynak és miképpen fedezendő a szükséglet. A tervbe vett 600 millió frankos kölcsönből 215 milliót a decemberben lejárandó kincstári utalvány beváltására kellett volna fordítani. A maradékból 100 millió koronát a bankcsoport 100 millió összegű folyószámlán adott előlegének visszafizetésére használták volna föl. A még fönmaradó 240 millió szerény beruházásra és a pénztárkészlet kiegészítésére szolgálhatott volna. A megváltozott körülmények a pénzügyminisztert arra buzdítják, hogy pénzszükségletét a belföldön födözze. Az esedékes kincstári utalvány kicserélése kevés gondot okoz, mert eddigelé kevés özönlött vissza és a tőkepénzesek nagy többsége szívesen fogadja el az új címletet, ha pedig a kormány a szükségesnél nagyobb összegben elhatározza a kincstári utalvány kibocsátását, könnyen szerezheti meg az invesztíciókra szükséges összeg egy részét, míg a többit egy kisebb kaliberű járadékkibocsátással pótol, amelyre őt a törvényjavaslat fölhatalmazza, amely 45 millió aranyforint névértékű járadék elhelyezésére fölhatalmazza. Szóval a francia kölcsönterv meghiúsulása miatt csak 140 millió koronával kevesebb pénz áll a kormány rendelkezésére, amelyet pótolni könnyű lesz, mert az adójövedelem igen kedvezőnek ígérkezik. Igaz, hogy a pénzpiacon szívesen fogadták az eredeti kölcsöntervet, mert kamat dolgában az idén jól jártak volna. Mindazáltal nem kell sötét színben látni a jövőt, hiszen a jegybank főtanácsa eltökélte, hogy ameddig lehet, az érvényben lévő rátát nem változtatja meg. Ha pedig a pénzpiacon külföldről érkezik az impulzus, nincs mit szépíteni és a valutánk érdekében mindent meg kell mozgatnunk, nehogy aranykészletünkből a kelleténél többet föláldozzunk. Ámde egyelőre a feszültség a pénzparcon nem nagy és alig hisszük, hogy az ősz folyamán aggasztó mértékben nagyobbodik. A kölcsönt pedig akár a fönt előadott formában, akár új koronajáradék alakjában megköti a bankcsoport, amely eddig is Magyarország és Ausztria kölcsöneit financírozta. Mivel pedig a pénzkörök tudvalévően kozmopolitikai tendenciát követnek, valószínűnek tartjuk, hogy osztrák érdekeltségük révén elsősorban a német, de nem utolsó sorban a francia tőke is szívesen vállalja a magyar kölcsönt, hacsak részben is, amelyet az eredeti alakban nem szívesen adtak, de bátran kimondhatjuk, nem szívesen kértük, mert kezdettől fogva olyan nehézséget és bonyodalmat támasztottak kölcsönkérésünk útjába, amelynek a legyőzése nem kárpótolt volna az elért kedvezésért. Pár Ákos dr., volt országgyűlési képviselő, Upot József, Nicsovits Sándor dr. stb. Gundel János elnök nyitotta meg a közgyűlést, üdvözölte a két minisztérium megjelent képviselőit és a vendégeket. Megemlékezett azután a néhány, nappal ezelőtt megtartott vendéglős-kongresszusról, amely azonban távol állt a szövetségtől. Nem látja értelmét annak, hogy két táborra oszoljanak a vendéglősök, amikor egy cél felé törekszenek, arra, hogy iparukat emeljék, nemesítsék. Megnyitó beszédében kérte a közgyűlés tagjait, hogy most, amikor küszöbön áll az ipartörvény revíziója, egyöntetűen foglaljanak állást a vendéglős-ipar képesítéshez kötése mellett, hogy így ezt az ipart magasabb fokra emelhessék. A jelen volt államtitkártól és osztálytanácsostól pedig kérte, hassanak oda, hogy az italmérésről szóló törvény revíziója alkalmával hallgassák meg a vendéglősöket is. Beszéde végén sajnálattal mentette ki a közgyűlésről Glück Frigyest, akit indítványára táviratilag üdvözöltek. A lelkes éljenzéssel fogadott megnyitóbeszéd után Stetina József államtitkár üdvözölte a közgyűlést, sikert kívánt működéséhez és kijelentette, hogy az új törvény alkotásánál mindkét minisztérium figyelembe fogja venni a most elhangzott kívánságokat. Mert nem a törvény szerint alakulnak az életviszonyok, hanem a létező életviszonyokra kell szabni a törvényt. Különösen melegen üdvözölte a vendéglősipar emelésére irányuló törekvést, mint amely — a közlekedési eszközök tökéletes volta mellett — főtényezője az idegenforgalom emelésének. Kérte a közgyűlést, hogy a tanácskozásai során erre is legyen figyelemmel. A napirend előtt Bokros Károly szólalt föl. Néhány nappal ezelőtt — úgymond — az úgynevezett kisvendéglősök egy kongresszust hívtak egybe, amely alkalmas volt arra, hogy a vidéki vendéglősöket félrevezesse. Értelme csak akkor lett volna annak, ha mi csak egy pillanatra is, megfeledkeztünk volna arról, mivel tartozunk az ország vendéglőseinek. Fölhívta azután a tagokat, hogy kísérjék figyelemmel az értesítőt, majd a következő határozati javaslatot terjesztette elő: Mondja ki a közgyűlés, hogy teljesen elismerve az egyesülési jog korlátlan szabadságát, határozott rosszulását fejezi ki a székesfővárosi vendéglősök és korcsmárosok ipartársulata amaz eljárásán, hogy egyedül egyesek hiúsága és szereplési viszketegsége által vezérelve, közvetetlenül a szövetség közgyűlése előtt minden arra szóló mandátum nélkül és félrevezetve az ország vendéglőseinek tájékozatlan részét, országos vendéglőskongresszust hívott egybe. Minthogy pedig a kongresszus, eltekintve azoktól, amiket a szövetség programjából hasított ki, csupa oly követelményeket hangoztatott, amelyek törvénybe és szabályrendeletekbe ütköznek, a szövetség a legenergikusabban tiltakozik a vendéglős-közvélemény e szándékos megtévesztése ellen, valamint az ellen is, hogy e teljesíthetetlen követelmények illetékes helyen, mint a vendéglősök összességének óhajai juttassanak kifejezésre. A közgyűlés megbízza a szövetség elnökségét, hogy e határozat alapján nyomban a közgyűlés után a pénzügyi és kereskedelemügyi minisztériumokhoz fölterjesztendő emlékiratokban precizírozza a vendéglősök sérelmét, óhaját és törekvését, nehogy ezek orvoslása, teljesítése és megvalósítása illetéktelen tényezők beavatkozása által veszélyeztetve legyen. A határozati javaslatot egyhangúan elfogadták. Ezután áttértek a napirendre. F. Kiss Lajos titkár előterjesztette a szövetség évi jelentését, amely részletesen megemlékezik a szövetség törekvéseiről, az elért eredményekről, de megemlíti azt is, hogy munkásságukat nagyban hátráltató körülmény az, hogy a vendéglősök a legnagyobb közönyt tanúsítják az intenzív országos szervezkedés iránt. Ismerteti a jelentés a szövetségnek az 1899. évi XXV.törvénycikknek a vendéglősipar létérdekeire nézve sérelmes intézkedései miatt a pénzügyminiszterhez intézett fölterjesztését és beszámol arról, hogy fölterjesztést intéztek Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszterhez a vendéglősipar képesítéshez kötése tárgyában. Ezt a kérvényt az összes vidéki ipartársulatoknak is megküldték. Az akciónak az az eredménye máris megvan, hogy a vidéki ipartársulatok bizalommal csatlakoztak a szövetséghez és elismerve ennek vezető szerepét, országos jelentőségű ügyekben nyíltan álláspontot foglaltak ama békebontó és hivatatlan elemek ellen, akik iparunk érdekeit veszélyeztető aknamunkájukkal az ország vendéglősei közt egyenetlenséget támasztva, kizáróan szereplési viszketegségből szövetségünk egysége ellen törnek. Örömmel említi meg a jelentés Gelléri Mórnak a vendéglősipar képesítéshez kötése érdekében folytatott működését. Megemlíti a szegedi ipartársulatnak a szövetség reorganizációja tárgyában benyújtott indítványát és részletesen ismerteti a szövetség önállóan működő szakosztályainak, a nyugdíjegyesületnek és a tanoncügyi szakosztálynak működését. A jelentés végül a vidéki ipartársulatok szaporodásáról emlékezik meg. A közgyűlés az évi jelentést egyhangúan tudomásul vette, épp úgy a Bokros Károly által beterjesztett nyugdíjegyesületi, valamint a X Walter Károly által beterjesztett tanoncügyi szakosztályi jelenlést is. Az 1909—1910. szövetségi évről szóló A vendéglősök országos gyűlése. A Magyar Vendéglősök Országos Szövetsége ma délelőtt tartotta X-ik jubiláris évi rendes közgyűlését az Újvárosháza közgyűlési termében Gundel János elnöklésével. A közgyűlésen, amelyen harminchárom város ipartestülete képviseltette magát, megjelent: Stetina József államtitkár a kereskedelemügyi minisztérium képviseletében. Hangi Vilmos miniszteri osztálytanácsos a pénzügyminisztérium képviseletében, Gelléri Mór királyi tanácsos, az Országos Iparegyesület igazgatója, Goreczky Zsigmond kerületi elüljáró az iparhatóság képviseletében, Boross Soma, a munkaadók szövetségének elnöke, Benedek János országgyűlési képviselő. Mol