Budapesti Hírlap, 1910. szeptember (30. évfolyam, 207-232. szám)

1910-09-15 / 219. szám

16 BUDAPESTI HÍRLAP (219. sz.) 1910. szeptember 15. KÖZGAZDASÁG. Tőke és politika. Kétségtelenül megállapítható most már, hogy a francia kölcsön meghiúsulásának különböző okai között a politikaiak nem utolsó helyen játszanak sze­repet. Ezt nem kell különösnek tartanunk, mert a tőke nemzetközi mozgását politikai és nemzeti célok is irányítják, még pedig fokozódó mértékben. Elavult az a fölfogás, mely a tőkét olyan értelemben tartja nemzetközinek, hogy minden nemzeti köteléktől, minden politikai hagyománytól és érzéstől függetle­nül, arra veszi útját, a­merre legtöbb hasznot remél. Kétséget nem szenved, hogy a kamat, az osztalék, a várható árfolyam-nyereség leginkább irányadó a tőke elhelyezésénél, különösen ha magángazdaság szempontjából tekintjük. Ám a magángazdaság nem igen jut szóhoz egyéni érdeke szerint — nemzetközi vonatkozásban, alá van az vetve nemzete rokonér­zésének vagy gyűlöletének, politikai fölfogásának és törekvéseinek. A magyar kormány kapott volna — a bécsi sajtó híradása szerint — több francia pénzt, mint a­mennyit kere­ett, ha ezzel szemben ígéretet tesz, hogy új külpolitikai ösvényre lép és ellene dolgozik a hármas­ szövetség politikájának. Az üzletet magát nem tartotta elég értékesnek a francia pénzpiac és a kölcsön megkötésére csak abban az esetben mutatott hajlandóságot, ha a közvetetlen anyagi haszon mellett politikai célt is elérhet vele. A német birodalom izolálása: ez a gondolat az, a­me­lyet a francia tőke a rendes üzlet mellett szolgálni akart. Jól látják a politikai gondolattól áthatott ka­pitalisták, hogy a­mekkora erővel valamely nemzet a nemzetközi hitel terén fölléphet, akkora erővel té­nyezője egyúttal valamely politikai szövetségnek. Az 1904-iki orosz-japán háborúban a francia pénz az orosz politikát támogatta, ezzel szemben az angol tőke a japánt. A háborút úgyszólván végig sem küzd­­hették volna a két nemzet anyagi támogatása nélkül. S a­mint a politika könnyűvé teheti az idegen köl­csönt, akként meg is nehezítheti. Oroszország az utolsó huszonöt esztendőben hiába keresett pénzt Angliában, majd a török politikáját, majd az in­diait, majd a belsőt, a zsidóüldözést hozták föl alul, hogy megtagadhassák. Ebben az időben, egész a nyolcvanas évek közepéig élénk barátság állott fönn Németország és Oroszország között, a­mi kifejezésre jutott abban is, hogy nagymennyiségű orosz papír talált Németországban elhelyezést. 1887-ben azon­ban, a­mikor feszültté vált a viszony a két hatalom között, Bismarck megbontotta a pénzügyi barátsá­got is. Megtiltotta, hogy orosz papírra a Reiksbank kölcsönt adhasson és nemcsak újabb orosz papír el­helyezését akadályozta meg Németországban, de megindította a visszaözönlést. Ezzel akarta Bismarck az orosz állampénzügyet megrendíteni, az orosz po­litikát eszközeiben, szándékában gyöngébbé tenni, hogy visszarettentse Oroszországot egy Németország ellen indítandó háborútól, a­mi akkor úgy látszik, küszöbön volt. Mindez világosan mutatja, hogy az államkölcsönök sikerét politikai motívumok mozdít­hatják elő, vagy hiúsíthatják meg. S mi magyarok, a franciák magatartásából annyi tanulságot és vi­gasztalást meríthetünk, hogy mint nemzetközi ténye­zőt nagyra taksálnak bennünket. Hitelképességünk mérlegelésénél fontosabbnak ítélték azt a súlyt, a­mellyel a nemzetközi politikában szerepelünk és ezt szerették volna más irányba billenteni. • A budapesti tőzsde felfogásáról a következő­ket jelenthetjük: Az itteni és a bécsi börzén, a­hol hasonló alkalommal nem szóval, hanem tettes ad a többség érzelmeinek kifejezést, hidegvérűen és nagy megfontolással követik a kölcsön ügyének a lefolyását, a­melynek az előzményei a következmé­nyekkel okvetetlenül szoros kapcsolatban vannak. Ugyanis bátran odaállíthatjuk, hogy Ausztriában nem szívesen látták, hogy önállóan és függetlenül a bécsi piactól nagy pénzügyi műveletbe bocsátkozunk, most pedig, a­mikor elparentálják a kimúlt pénz­műveletet, alig leplezhetik kárörömüket, sőt jó ked­vüket, mert már úgy látszott, hogy a közvetítésért járó nyereségből nem lesz részük. Minden áron az európai politikai helyzetet teszik felelőssé azért, hogy a francia kölcsön meghiúsult, mértékadó pénz­körökben azonban másképpen fogják föl a dolgot. E felfogás szerint üzleti szempontok döntötték el az üzlet sorsát és hogy Bécsben megtették a magukét, hogy a francia üzletbarátok nem forszírozták a köl­csönt, világosan kitűnik abból, hogy az osztrák pia­con már nagyban készülnek az üzletet megkötni, a­mely most már egész biztosan az ő kezükbe kerül. Csak az oroszok példájára kell utalnunk, a­kik a leg­utóbbi nagy ötszázalékos kölcsönt az egész világon barátnál, ellenségnél egyaránt elhelyezték, de jó ka­matot fizettek, sőt a folyósított tőkének is egy jó há­nyadát is átengedték a hitelezőnek. Most is egy nagy orosz emisszió terve bontakozik ki, a­melyet Páris­­ban okvetetlenül­­ elhelyeznek, de alig hisszük, hogy Párisban, a­hol állítólag hazafias okból utasítot­ták el a magyar kölcsönkérést, pénzáldozat árán szerzik meg az orosz szövetséges számára a francia takarékfilléreket. A kölcsönt most már Rotschildék okvetetlenül megkötik, ezt bizonyítja, hogy Bécsben már pontos számadás készül arra vonatkozóan, hogy mennyire van szüksége a magyar pénzügyi kor­mánynak és miképpen fedezendő a szükséglet. A tervbe vett 600 millió frankos kölcsönből 215 milliót a decemberben lejárandó kincstári utalvány bevál­tására kellett volna fordítani. A maradékból 100 millió koronát a bankcsoport 100 millió összegű folyószámlán adott előlegének­ visszafizetésére hasz­nálták volna föl. A még fönmaradó 240 millió sze­rény beruházásra és a pénztárkészlet kiegészítésére szolgálhatott volna. A megváltozott körülmények a pénzügyminisztert arra buzdítják, hogy pénzszükség­letét a­ belföldön födözze. Az esedékes kincstári utal­vány kicserélése kevés gondot okoz, mert eddigelé kevés özönlött vissza és a tőkepénzesek nagy több­sége szívesen fogadja el az új címletet, ha pedig a kormány a szükségesnél nagyobb összegben elhatá­rozza a kincstári utalvány kibocsátását, könnyen szerezheti meg az invesztíciókra szükséges összeg egy részét, míg a többit egy kisebb kaliberű járadékki­bocsátással pótol, a­melyre őt a törvényjavaslat föl­hatalmazza, a­mely 45 millió aranyforint névértékű járadék elhelyezésére fölhatalmazza. Szóval a fran­cia kölcsönterv meghiúsulása miatt csak 140 millió koronával kevesebb pénz áll a kormány rendelke­zésére, a­melyet pótolni könnyű lesz, mert az adó­jövedelem igen kedvezőnek ígérkezik. Igaz, hogy a pénzpiacon szívesen fogadták az eredeti kölcsönter­­vet, mert kamat dolgában az idén jól jártak volna. Mindazáltal­ nem kell sötét színben látni a jövőt, hiszen a jegybank főtanácsa eltökélte, hogy a­med­dig lehet, az érvényben lévő rátát nem változtatja meg. Ha pedig a pénzpiacon külföldről érkezik az impulzus, nincs mit szépíteni és a valutánk érdeké­ben mindent meg kell mozgatnunk, nehogy arany­­készletünkből a kelleténél többet föláldozzunk. Ámde egyelőre a feszültség a pénzparcon nem nagy és alig hisszük, hogy az ősz folyamán aggasztó mértékben nagyobbodik. A kölcsönt pedig akár a fönt előadott formában, akár új koronajáradék alakjában meg­köti a bankcsoport, a­mely eddig is Magyarország és Ausztria kölcsöneit financírozta. Mivel pedig a pénzkörök tudvalévően kozmopolitikai tendenciát követnek, valószínűnek tartjuk, hogy osztrák érde­keltségük révén első­sorban a német, de nem utolsó sorban a francia tőke is szívesen vállalja a magyar kölcsönt, hacsak részben is, a­melyet az eredeti alak­ban nem szívesen adtak, de bátran kimondhatjuk, nem szívesen kértük, mert kezdettől fogva olyan nehézséget és bonyodalmat támasztottak kölcsönké­résünk útjába, a­melynek a legyőzése nem kárpótolt volna az elért kedvezésért. Pár Ákos dr., volt országgyűlési képviselő, Upot­ József, Nicsovits Sándor dr. stb. Gundel János elnök nyitotta meg a közgyűlést, üdvözölte a két minisztérium megjelent képviselőit és a vendégeket. Megemlékezett azután a néhány, nappal ezelőtt megtartott vendéglős-kongresszusról, a­mely azonban távol állt a szövetségtől. Nem látja értelmét annak, hogy két táborra oszoljanak a ven­déglősök, a­mikor egy cél felé törekszenek, arra, hogy iparukat emeljék, nemesítsék. Megnyitó beszé­dében kérte a közgyűlés tagjait, hogy most, a­mikor küszöbön áll az ipartörvény revíziója, egyöntetűen foglaljanak állást a vendéglős-ipar képesítéshez kö­tése mellett, hogy így ezt az ipart magasabb fokra emelhessék. A jelen volt államtitkártól és osztály­­tanácsostól pedig kérte, hassanak oda, hogy az ital­­mérésről szóló törvény revíziója alkalmával hallgas­sák meg a vendéglősöket is. Beszéde végén sajnálat­tal mentette ki a közgyűlésről Glück Frigyest, a­kit indítványára táviratilag üdvözöltek. A lelkes éljenzéssel fogadott megnyitóbeszéd után Stetina József államtitkár üdvözölte a közgyű­lést, sikert kívánt működéséhez és kijelentette, hogy az új törvény alkotásánál mindkét minisztérium figyelembe fogja venni a most elhangzott kívánságo­kat. Mert nem a törvény szerint alakulnak az élet­viszonyok, hanem a létező életviszonyokra kell szabni a törvényt. Különösen melegen üdvözölte a vendéglősipar emelésére irányuló törekvést, mint a­mely — a közlekedési eszközök tökéletes volta mel­lett — főtényezője az idegenforgalom emelésének. Kérte a közgyűlést, hogy a tanácskozásai során erre is legyen figyelemmel. A napirend előtt Bokros Károly szólalt föl. Néhány nappal ezelőtt — úgymond — az úgyneve­zett kisvendéglősök egy kongresszust hívtak egybe, a­mely alkalmas volt arra, hogy a vidéki vendéglő­söket félrevezesse. Értelme csak akkor lett volna annak, ha mi csak egy pillanatra is, megfeledkez­tünk volna arról, mivel tartozunk az ország ven­déglőseinek. Fölhívta azután a tagokat, hogy kísér­jék figyelemmel az értesítőt, majd a következő ha­tározati javaslatot terjesztette elő: Mondja ki a közgyűlés, hogy teljesen elismerve az egyesülési jog korlátlan szabadságát, határozott rosszulását fejezi ki a székesfővárosi vendéglősök és korcsmárosok ipartársulata amaz eljárásán, hogy egyedül egyesek hiúsága és szereplési viszketegsége által vezérelve, közvetetlenül a szövetség közgyűlése előtt minden arra szóló mandátum nélkül és félre­vezetve az ország vendéglőseinek tájékozatlan ré­szét, országos vendéglőskongresszust hívott egybe. Minthogy pedig a kongresszus, eltekintve azoktól, a­miket a szövetség programjából hasított ki, csupa oly követelményeket hangoztatott, a­melyek tör­vénybe és szabályrendeletekbe ütköznek, a szövet­ség a legenergikusabban tiltakozik a vendéglős-köz­vélemény e szándékos megtévesztése ellen, valamint az ellen is, hogy e teljesíthetetlen követelmények illetékes helyen, mint a vendéglősök összességének óhajai juttassanak kifejezésre. A közgyűlés meg­bízza a szövetség elnökségét, hogy e határozat alap­ján nyomban a közgyűlés után a pénzügyi és keres­kedelemügyi minisztériumokhoz fölterjesztendő em­­­lékiratokban precizírozza a vendéglősök sérelmét, óhaját és törekvését, nehogy ezek orvoslása, teljesí­tése és megvalósítása illetéktelen tényezők beavatko­zása által veszélyeztetve legyen. A határozati javas­­latot egyhangúan elfogadták.­­ Ezután áttértek a napirendre. F. Kiss Lajos titkár előterjesztette a szövetség évi jelentését, a­mely részletesen megemlékezik a szövetség törekvé­seiről, az elért eredményekről, de megemlíti azt is, hogy munkásságukat nagyban hátráltató körülmény az, hogy a vendéglősök a legnagyobb közönyt tanú­sítják az intenzív országos szervezkedés iránt. Is­merteti a jelentés a szövetségnek az 1899. évi XXV.­­törvénycikknek a vendéglősipar létérdekeire nézve sérelmes intézkedései miatt a pénzügyminiszterhez intézett fölterjesztését és beszámol arról, hogy fölter­jesztést intéztek Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszterhez a vendéglősipar képesítéshez kötése tár­gyában. Ezt a kérvényt az összes vidéki ipartársula­toknak is megküldték. Az akciónak az az eredménye máris megvan, hogy a vidéki ipartársulatok bizalom­mal csatlakoztak a szövetséghez és elismerve ennek vezető szerepét, országos jelentőségű ügyekben nyíl­tan álláspontot foglaltak ama békebontó és hivatat­­lan elemek ellen, a­kik iparunk érdekeit veszélyeztető aknamunkájukkal az ország vendéglősei közt egye­netlenséget támasztva, kizáróan szereplési viszketeg­­ségből szövetségünk egysége ellen törnek. Örömmel említi meg a jelentés Gelléri Mórnak a vendég­lősipar képesítéshez kötése érdekében folytatott mű­ködését. Megemlíti a szegedi ipartársulatnak a szö­vetség reorganizációja tárgyában benyújtott indít­ványát és részletesen ismerteti a szövetség önállóan működő szakosztályainak, a nyugdíjegyesü­letnek és a tanoncügyi szakosztálynak működését. A jelentés végül a vidéki ipartársulatok szaporodásáról emléke­zik meg. A közgyűlés az évi jelentést egyhangúan tu­domásul vette, épp úgy a Bokros Károly által be­terjesztett nyugdíjegyesületi, valamint a X Walter Ká­roly által beterjesztett tanoncügyi szakosztályi je­­len­lést is. Az 1909—1910. szövetségi évről szóló A vendéglősök országos gyűlése. A Magyar Vendéglősök Országos Szövetsége ma délelőtt tartotta X-ik jubiláris évi rendes köz­gyűlését az Újvárosháza közgyűlési termében Gun­­del János elnöklésével. A közgyűlésen, a­melyen harminchárom város ipartestülete képviseltette ma­gát, megjelent: Stetina József államtitkár a kereske­delemügyi minisztérium képviseletében. Hangi Vil­mos miniszteri osztálytanácsos a pénzügyminiszté­rium képviseletében, Gelléri Mór királyi tanácsos, az Országos Iparegyesület igazgatója, Goreczky Zsig­­mond kerületi elüljáró az iparhatóság képviseleté­ben, Boross Soma, a munkaadók szövetségének el­nöke, Benedek János országgyűlési képviselő. Mol­

Next