Budapesti Hírlap, 1910. október(30. évfolyam, 233-258. szám)
1910-10-01 / 233. szám
Budapest, 1910. XXX. évfolyam, 233. szám Szombat, október 1 Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 56-95. Elárultás 55-53. Apróhirdetés 66-95. Hirdetés 65-63. Könyvkiadó 55-53. Igazgató 61-04. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen A horvát pártválság. Budapest, szept. 30. Tomasics Miklós horvát bán számos horvát előkelőség kíséretében utazott Eszékre, hogy azon a gyűlésen, amelyet Pinterovics volt képviselő hívott össze, a politikai helyzetről nyilatkozzék. Az a fogadtatás, amelyben a bán részesült, fényes és impozáns tüntetés volt, a bán és unionista politikája mellett, s talán a horvát-szerb koalíció ellen. Az Eszéken történt dolgok megértéséhez azonban szükséges a horvátországi pártviszonyok ismerete, amelyre a magyar közönség alig vetett ügyet, mert sehogy sem érti. A sajtó pedig csak eseményeketközöl Horvátországból, de az ottani pártviszonyok felől nem tájékoztatja megfelelően a magyar közvéleményt. Márpedig ily tájékoztatás nélkül sem a horvát politikai viszonyok iránt az érdeklődést fölkelteni, sem pedig az egymásra utalt két nemzetnek egymáshoz való közeledését előkészíteni nem lehet. De hogy a magyar sajtó nincs eléggé tájékozva a horvátországi pártviszonyok felől, abban nagy része van a horvátoknak is, kik szándékaik felől minket nem fölvilágosítani, hanem inkább megtéveszteni, vagy zavarban tartani törekszenek. Része van ebben továbbá annak is, hogy a horvát nyelvet mi magyarok nem értjük, ők pedig a magyar nyelv elől teljesen elzárkóznak, s lámpással kell keresni az olyan horvát főhivatalnokot, politikust, írót vagy tudóst, aki magyarul tud. Holott ők is a magyar szent korona országai egyikének a lakosai és magyar állampolgárok, kik a magyar országgyűlésre megválaszthatók, a magyar állam ügyeinek intézésében részt vehetnek, sőt a legelőkelőbb magyar méltóságok elfoglalására is képesítve vannak. A Magyarországtól való nyelvi elszigetelésre törekvés annyira erős a horvátok között, hogy amíg a horvátországi felsőbb népiskolákban és tanítóképzőkben a német és az olasz nyelv köteles tárgyak, a magyar nyelvet a középiskolákban sem tanítják. A horvát autonóm törvényeket kezdettől fogva lefordították német nyelvre, de magyarra csak 1898 óta, Bánffy Dezső báró jóvoltából fordítják le, vagyis az autonóm törvényeket Magyarországon 1898 előtt úgyszólván senki sem ismerte, hacsak nem megbízhatatlan német fordításból. Községi bizonyítványaikat horvátul s németül szerkesztik, de ha magyarul csak egy szó van valamely hivatalos iraton, az már súlyos közjogi sérelem. Pliverics, a híres közjogász, aki a horvát államiságot a kiegyezésből akarta megkonstruálni, németül írta meg Beitrage és Der Kroatische Staat című munkáit, melyek közül az első egy zágrábi német lap hasábjain cikkekben látott először napvilágot. Mert Zágrábban van német nyelvű horvát lap, de ha egy magyar nyelvű lap alapíttatnék ott, ebben már súlyos sérelmet látna minden horvát. Sőt maga a bán is, aki pedig jól tud magyarul, hódolva a horvát szokásnak, a horvát közjog alapjairól szóló munkáját, mely pedig Magyarországot éppen úgy érdekli, mint Horvátországot, csak horvát nyelven adta ki s ez által mintegy elvonta a magyar történészek és jogászok tüzetesebb bírálata elől. Ennek a velünk szemben érvényesülő nyelvi elszigetelésnek két oka van. Az egyik az az igyekezet, hogy zavartalanul fejlődhessék a horvát függetlenségi törekvések jogi és történeti alapját kereső és bizonyító tudományos irodalom, hogy a magyar kritika ne támadhassa meg nyomban azokat az adatokat és állításokat, amelyekkel horvát testvéreink, az ő nagy múltjuk és még fényesebb jövőjük felől egymást hitegetik és hogy a horvát nép körében felköltött hit magyar ellenérvek hallatára meg ne inoghasson. A másik ok az a lehetőség, hogy a magyar nyelv legelemibb ismerete nélkül a horvátok elérhetik az autonómia körében a legfelsőbb közhivatalnoki fokot is, az osztályfőnökséget, lehetnek országgyűlési képviselők s a magyar delegáció tagjai, mert a kiegyezési törvény Horvátország területén úgy az autonómia, mint a közös kormányzat körében, úgy a törvényhozásnak, mint a közigazgatásnak és a törvénykezésnek hivatalos nyelvévé a horvátot teszi; a magyar kormányt a horvát nyelvű beadványok elfogadására és ezekre a válasznak horvát nyelven való megadására kötelezi; végre jogot ad a horvátoknak arra, hogy a magyar országgyűlésen és ennek delegációjában horvátul is felszólalhassanak. Amíg tehát az állam nyelve az ő területükről úgyszólván teljesen ki van rekesztve és csak a pénzeken, bankjegyeken, postai értékjegyeken és bélyegeken érvényesül, addig a horvát nyelv érvényesülése nemcsak az ő területükön, hanem a magyar kormánnyal szemben és országgyűlésen is biztosítva lévén, fölöslegessé teszi nekik a magyar nyelv ismeretét. A német nyelvet megtanulják, ésannyira, hogy a műveit úri társaságban teljesen otthonos a német nyelv használata, sőt hivatalosan sem irtóznak e nyelv használatától, mert a magyarokkal való hivatalos személyes érintkezésnél mindig e nyelvet használják. Horvát testvéreink nem félnek a germanizációtól, mert felsőbb rétegükben már teljesen germanizálva vannak. A magyar nyelv megtanulásától azonban annyira félnek, hogy az egész horvát koalícióban egy képviselő sem tud magyarul, a horvát osztályfőnökök közt ritkán akad, aki érti a magyar nyelvet, s még a Budapesten székelő horvát minisztérium tisztviselői közt is alig akad magyarul tudó ember. Ezt pedig a horvátok azzal magyarázzák meg, hogy ők féltik Horvátországot a megmagyarosítástól. A horvát nyelvnek nem ismerése Magyarországon egyrészről, és a magyar nyelv ismeretétől való elzárkózás másrészről nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy az egymásra utalt és egy állami köteléken belül élő két nemzet nem tudja egymást megérteni, s hogy a horvátok közt az unióellenes irány, a Magyarországtól való elszakadás vágya nagyon megerősödött, s a sok százados történelmi kapocs annyira meglazult, hogy a horvát intézzmények úgy a parlamenti életben, mint az iskolai igazgatás terén, nemkülönben az egyesületi és gyülekezési és sajtójog, a büntetőjog és a közigazgatás terén nem egyebek az osztrák intézmények másolatánál. De az osztrák rokonérzés oly erős a horvátok körében, hogy még a horvát függetlenségi törekvések apostolai is hajlandók elismerni a birodalmi egységet. Hiszen a fekete-sárga színeknek és a kétfejű sasnak, mint birodalmi jelvényeknek a használatát Horvátország területén is jogosnak és törvényesnek tekintik. De a magyar állam színeit a magukénak el nem ismerik, a magyar állam zászlajának használatát magukra nézve sérelmesnek találják. Továbbá, aki olvasta a szerb hazaárulási per tárgyalását, láthatta, hogy nem a magyar szent korona területének épsége ellen,hanem a monarkia területének épsége ellen való összeesküvés volt a vád alapja. Most pedig egyes horvát lapok a fuzionált új pártnak a programját nem a magyar állam közjoga, hanem a monarkia közjoga szempontjából tették kifogás tárgyává. Amíg tehát a magyar állam egységének a hangoztatása még unionista körökben is ellenérzést kelt, mert itt is csak állami közösséget hajlandók elismerni, addig az összbirodalmi eszme ellen a horvát állami függetlenség apostolai sem tesznek kifogást. És ez nemcsak ma van így, így volt ez már az időközben megbukott nagy unionista pártnak, az egykori horvát nemzeti pártnak uralma idejében is, amikor a Héderváry bánsága alatt a kor- Mai számunk 32 oldal.