Budapesti Hírlap, 1910. október(30. évfolyam, 233-258. szám)
1910-10-16 / 246. szám
14______________________ » BUDAPESTI HÍRLAP (246. sz.) 1910. október 16. A lovits-könyvtár belső berendezésének kérdése is már az 1911. év folyamán megoldást fog nyerhetni s többé semmi ok sem fog ürügyül szolgálhatni arra, hogy a könyvtár anyaga „garmadákban heverjen az épület termeinek padlózatán". Végül ki kell jelentenünk azt is, hogy a főfelügyelőségnek arról, hogy a könyvtár kezelőjének személyében változás történt s hogy a könyvtárt mily módon adta át a vármegye alispánjának a távozó levéltáros, tudomása nincsen, mert az illetékes hatóság erről a főfelügyelőséget mindeddig hivatalosan nem értesítette. A Kubinyi Miklós által óhajtott „erős kéz" tekintetében pedig az országos főfelügyelőségnek nincsen s nem is lehet semmi aggodalma, mert a vármegyei könyvtári bizottság elnöki tisztségét maga Kubinyi Miklós ur tölti be s igy e részről a Csaplovits-könyvtár jövendő sorsának biztositása és egészséges fejlődése elé teljes megnyugvással tekinthet. * (Nemzeti Színház.) Ma este megjelent a színen Ujházy Ede s bár hivatalos ünnep nem volt, ünnepivé lett a mester föllépésétől az egész előadás belső lelke és külső képe is. A titok bájos, enyhe levegőjű komédiájában szerepel az a híres trió, amelyre a premiere óta méltán büszke a színház: Rákosi Szidi, Ujházy és Ligeti Juliska. Az ő vállukon nyugvott ma is a közönség mulattatásának könnyű terhe, és a publikum teljes mértékben hálásnak mutatkozott a három különböző és mégis harmonikusan egybefonódó művésztehetség gyönyörű játékáért: jó kedvű volt, kacagott és könyezett. És tapsolta kedveltjeit, főként Ujházyt, akit rég nem látott. Dezső, Vízvári Mariska, Mihályfi, Helvey Laura, VáradiAranka voltak részesei a három főszereplővel együtt a szép est meleg sikerének. * (A színházak hírei.) A Nemzeti Színházban pénteken kerül bemutatásra Bataille Henri színműve, A balga szűz, A nászinduló és A botrányszerzőjének új művét Ábrányi Emil fordította magyarra. A darab szereposztása a következő: Armaury Fanni Márkus Emília, Diane de Charance Paulay Erzsi, Charance hercegnő Hegyesi Mari, A herceg Gál, Armaury ügyvéd Odry, Az abbé Pethes, Gaston de Charance Dezső. A hét műsorán szerepel még Aboszorkány, Az úrhatnám polgár, A piros bugyelláris, Blaha Lujza első fölléptével, továbbá Az őrlési lány, A dolovai nábob leánya és Cyrano de Bergerac. Az Operaházban holnap este a Körmén kerül színre Szamosi Elza, Környei és Rózsa fölléptével. Hétfőn az Othello-t adják Vasquezné és Lunardi közreműködésével a vezető szerepekben. Kedden a Manón, szerdán a Sába királynője, pénteken a Bohémélet és4 csodaváza, vasárnap a Hoffmann meséi, a jövő hétfőn pedig A varázsfuvola kerül színre az ismert szereplőkkel. Burrián Károly kamaraénekes csütörtökön ismét föllép a Trisztán és Izolde Trisztán szerepében. A művész második fellépése szombaton lesz. Gsajkovszky Anyegin című operájának Lenszky szerepét énekli. Tatjána ez alkalommal!Ambrusáé Etel lesz először. A címszerepet Takáts Mihály énekli. A Vígszínházban csütörtökön lesz A kormánybiztos bemutatója. Az újdonság szerzője Guthy Soma. A darab hőse egy betörő, akiből előbb detektív, majd kormánybiztos lesz. A betörőből átalakuló kormánybiztos szerepét Hegedűs Gyula játsza. A második felvonásban Hegedüsné Ilona Ferenczi Károllyal kettőst lejt. Holnap este, hétfőn és szerdán a Beulemans kisasszony házassága című belga vígjátékot adják. Kedden az Osztrigás Miéi, holnap délután pedig Ámor, a pénzügynök kerül színre. A Király Színházban hétfőn adják huszonötödször A balkáni hercegnőt. Rubens Pál operettje továbbra is a műsoron marad Petráss Sári, Váradi Ilonka, Kormos Ilonka, Rétkai, Latabár és Boross fölléptével. Holnap délután a Luxemburg grófja kerül színre olcsó helyárakkal. A Magyar Színházban holnap este, hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton és a jövő vasárnap este a Karenin Anna kerül színre Kertész Ella, Góth Sándor és a bemutató többi szereplőjével. Kedden és pénteken az Orvosokat adják. Holnap délutánra a Csákó és Kalap című darabot, a jövő vasárnapi délutánjára pedig A császár katonáit tűzték műsorra. Az Uránia Színházban szombat kivételével minden este Atlasz Márton Mohamedán világ című tanulmánya kerül színre. A Városligeti Színházban holnap délutánA pesti háziúr kerül színre olcsó helyárakkal. Este és ahét minden estéjén .A vándorlegény című operettetadják Komlási Emma, Gyöngyi Izsó és a mai első előadás többi szereplőjével. A Várszínházban holnap este lesz Az obsitos első előadása Gyöngyi Jolán vendégfölléptével. A hét folyamán színre kerül még Orfeusz a pokolban, A ■ haramiák, Trenk báró, Az eleven ördög és a Fiú vagy leány című operettújdonság. / * (A Népszínház jubileuma.) A magyar színészet történetében nevezetes évforduló a mai nap. Harmincöt évvel ezelőtt, 1875 október 15-én volt a Népszínház megnyitó díszelőadása, amelyen a király is megjelent Rudolf trónörökös társaságában. A fejedelmi vendégeket Ráth Károly, az akkori főpolgármester, Házmann Ferenc polgármester és Rákosi Jenő, a színház első igazgatója fogadta. A díszelőadás keretében mutatták be A király csókja című egyfelvonásos operettet, amelynek zenéjét Berczik Árpád szövegére Huber Károly írta. Ezt követte Erdélyi József Villám Bandi című régi népszínművének Leánykérés címü jelenete. Végül Vidra Sipka álnévvel előadták Rákosi Jenő Jeremiás siralmai címü darabját. A jelentős évfordulóra kegyelettel gondolnak azok, akiknek még élénk emlékezetében él az elnémított Népszínház. * (Caruso Puccini operájáról.) Puccini új operája. Az aranyos nyugat leánya (La fanciulla dell’Occidente d’Oro) decemberben kerül bemutatóra a newyorki, Metropolitaii operában. A dalműről Caruso, ki a tenorszerepet énekli benne, a napokban igen érdekesen nyilatkozott egy müncheni újságíró előtt. Szerinte Puccini új műve mindent felülmúl, amit a költő eddig alkotott. Az egész zene igen amerikaias. A szellemi motívum hat hangból áll: (c, d, e, f, g, h) ritmikai változatosságával a legbámulatosabb hatásokat kelti. Caruso úgy gondolja, hogy a mű sikere az eddigi legszenzációsabb színházi diadalokat is el fogja homályosítani. A newyorki előadáson Caruso mellett Scotti Angelo és Destini Emma lesznek a főszereplők. A zenekart Toscanini vezeti. Puccini operája még ebben az évadban színre kerül Rómában, Nápolyban, Párisban, Berlinben, Londonban és nálunk. * (Városligeti Színház.) Kissé merész és nehéz feladatra vállalkoztak a Városligeti Színházban, amikor elhatározták, hogy a Népszínház egyik legnagyobb sikerű operettjét, a Vándorlegény-t ismét bemutatják. Eisler operettje nagy társulatot, elsőrangú énekeseket, teljes karszemélyzetet és zenekart követel. A vándorlegény mai előadása mindenkit meggyőzhetett arról, hogy ebben a színházban törekvéssel és jóakarattal ilyen nagyobb feladatot is meg tudnak oldani. Első helyen Bertha István, a színház kitűnő fiatal karmestere érdemel dicséretet a betanítással járó hatalmas munkáért. Nagyobb színházaknál, ahol állandóan ilyen stílusú darabokat játszanak, könnyű a karmester helyzete. Ebben a színházban azonban jóformán csak könnyű operettek szerepelnek a műsoron s igy a társulat nincs hozzászokva a kényesebb feladatok teljesítésére. Az előadás színvonalát emelte az igazgatóság áldozatkészsége, melyet az operett kiállítására fordítottak s Feld Mátyás hatásos rendezése. .A vándorlegény egyik vezető szerepére az igazgatóság meghívta Komlási Emmát, a Népszínház egykori művésznőjét, aki tisztán csengő hangjával és gyújtóerejű játékával ismét meghódította a közönséget. Percekig tartó taps fogadta, a mikor megjelent a színpadon s minden énekszáma után melegen ünnepelték. Igen bájos Hudacsek Nelli alakítása. Kár, hogy a szerep a fiatal művésznő énekbeli képességét meghaladja. Külön dicséretet érdemel még Gyöngyi Izsó és kivált Kabók Győző. A szereplőket minden fölvonás végén sokszor hívták a kárpit elé s a legtöbb énekszámot megújrázták. A vándorlegény előreláthatóan sok vidám és sikerben gazdag estét fog szerezni a színháznak. .. * (Kamarajáték.) Föld Irén november 5-én rendezi az első kamarajátékot a Zeneakadémia termében. Didring Ernőnek A nagy tét című drámája kerül színre Föld Irén, Garas Márton, Gellért Lajos, Somfár Zsigmond, Szécsi Dezső, Horváth és Búzás fölléptével. Az előadást Garas rendezi. * (Színészakadémia.) Az Országos Szinészakadémia növendékei ma este az Urániában lévő intézeti színpadon Schiller Ármány és szerelem című tragédiáját játszották el. Tanárok, Csillag Teréz, helyes tapintattal választott, mikor e nagyvonalú, hatalmas, szenvedélytől izzó drámára tanította be őket. Messze kiemelkedett az együttesből Rákos Lili Lujzája. Ez a fiatal leány igen nagy tehetség, akiben az érzés nemes mélysége a megértés átható erejével és a kifejező eszközök ritka gazdagságával egyesül. A közönségnek már tavaly a Vihar Mirandájában föltűnt és ma megerősítette azt a nézetet, hogy sok nemzedék hagyja el az iskolát, míg egy, értékben hozzá fogható akad. Kívüle még Pethő Pált említhetjük elismeréssel : jó alakú, jó beszédű, tudatos színész lesz belőle. Marosfi Lajos egyszerű eszközökkel is mély hatást tud elérni. Mátrai Ida nagy gonddal mélyedt el szerepébe; Lóránt Vilmos is intelligens, gondolkodó ifjú. A többinek dicsérjük meg jóravaló igyekezetét. Ezt ismerte el és buzdította a közönség is részint testvéri, részint rokoni szeretettel. A taps java a tanárt illette, aki a dráma betanításával szizifuszi munka végzett. * (Líra.) Slezák Leó operaestéje nyitja meg a Líra tizenkét estére terjedő hangversenybérletét október 23-án, a pesti Vigadó nagytermében. A híres művész műsora a következő: Goldmark Sába királynőjéből Asszád elbeszélése, Schubert Ungeduld, Schumann Mondnacht, Lotusblume, Wolff Seemans Abschied, Verborgenheit, Strauss Freudliche Vision, Cäcilie című dalai és Verdi Aida-jából Radamesz románca. A második est október 31-én lesz. Elman Misa hegedűművész és Friedmann Ignác zongoraművész rendez szonátaestet a Zeneakadémia termében. A szezon egyik legjobban kiemelkedő művészeti eseményének ígérkezik a harmadik est, november 4-én, amikor Strausz Rikárd művei kerülnek előadásra, Reimers György udvari színész és egy nagynevű énekesnő közreműködésével. * (Benkő Henrik visszatérése.) A múlt szezon végén már jeleztük, hogy az Operaház igazgatósága nyugalomba küldte Benkő Henrik karmestert. Benkő tagja volt ugyan az Operház és a Nemzeti Zenede nyugdíjegyesületének, de az a nyugdíj, amit innen kap, semmi esetre sem elegendő arra, hogy családjával együtt megélhessen. Az Operaház tagjai jól ismerik Benkő érdemeit és méltányolni tudják volt karmesterük évtizedes működését s ezért mozgalmat indítottak érdekében. A személyzet nevében Takács Mihály, Szemere Árpád, Zolnay Lóránd, Adler Lajos és Zimmermann Károly tisztelgett Zichy János gróf kultuszminiszternél s beszéd kíséretében beadványt nyújtottak át, a melyet az Operaház százhúsz tagja irt alá és a melyben arra kérik a minisztert, hogy: Benkő Henrik karmestert, megfelelő fizetéssel szerződtesse vissza s nevezze ki a szinház örökös tagjává. A kultuszminiszter szívesen fogadta a küldöttséget s megígérte, hogy bekéri az igazgatóság erre vonatkozó jelentését s a maga részéről a legjobb indulattal fogja támogatni kívánságukat. * (Pedagógiai Társaság.) Fináczy Ernő elnöklésével ülésezett ma délután a Pedagógiai Társaság. Az ülés egyetlen tárgya Ranschburg Ernő dr. egyetemi magántanár és idegorvos székfoglaló értekezése volt ,A figyelmetlenség pedagógiai pszichológiájáról. A napirend előtt az elnök néhány meleg szóval megemlékezett Halász Ferenc miniszteri tanácsos haláláról, majd Ranschburg dr. kezdte meg előadását. Az előadó laboratóriumi kutatásai és szakorvosi tapasztalatai alapján fejtegette a tanuló figyelmetlenségének jelentőségét az oktatás eredményességére. A jól figyelni képes gyermek a tudáshoz szükséges munkabefektetés javarészét már az iskolában elvégzi, a figyelni nem tudó gyermeknek ezt otthoni tanulással kell úgy ahogy pótolnia. A többféle irányban egyaránt erős figyelem mindig az intelligencia jele, ellenben a figyelmetlenség éppen nem mindig az értelmesség hiányából ered. A nagyobb mértékben talentumos gyermekeknél az érdeklődés rendszerint a tudásnak csak bizonyos válogatott területeire irányul, míg más tudnivalókkal szemben közönyösek, tehát figyelmetlenek szoktak lenni. Az előadó ezután részletesen fejtegette a figyelmetlenségnek magában a gyermekben rejlő különféle okait, valamint az oktatás és nevelés esetleges hibáiban rejlő okokat és a tüneteket, amelyekből a figyelmetlenség oka fölismerhető. Kellő tájékozottság esetén maga a pedagógus is meghatározhatja, miből ered a gyermek figyelmetlensége és saját eszközeivel küzdhet e jelenség ellen, vagy az iskolaorvos fóruma elé utasítja a gyermeket. Az esetek kisebb része tartozik az orr-, fül-, szemorvos vagy idegorvos kezébe, vagy különleges gyógypedagógiai velebánást igényel. A nagy tetszéssel fogadott előadás után a társaság tagjai zárt ülést tartottak, amelyben Kerékgyártó Árpád dr. és Kármán Mór benyújtott indítványai fölött határoztak. : * (A Chantecler diadala.) Rostand híres színműve, a Chantecler tegnap érte meg háromszázadik előadását a párisi Porte Saint Martin színházban. A darab januárban került bemutatóra, azóta állandóan műsoron van. A két főszerepet a kakast és a fácánt Guitry és a szép Simone asszony, a nagy Casimir Perier unokájának felesége játszották májusig, amikor Joubé és De Raisy asszony váltottákföl őket. Chanteciert Európában eddig összesen nyolcszázszor adták francia nyelven. Párisban október 23-áig marad műsoron. Azután becsukják öt napra a színházat, melyet újra október 23-án nyitnak meg Capus Alfrédnak A kalandorcímű színművével.