Budapesti Hírlap, 1910. december (30. évfolyam, 285-311. szám)
1910-12-01 / 285. szám
Budapest, 1910. XXX. évfolyam, 285. szám. Csütörtök, december 1. megjelenik hétfő kivételével mindennap. előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fll. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 dl. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: Vili. ker., Bökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54—63. Kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 65*95. Elárusítás 65*59. Apróhirdetés 55-95. Hirdetés 65*53. Könyvkiadó 56*53. igazgató 61*04. Briand, Páris, november. Franciaországban az ékesszólásnak nem tudnak ellenállni, bármit is hirdessen. Ezek az ideges gépek, amint Napóleon hívta a franciáit, szeretik az orátorokat, amint hogy szeretik a trombita hangját, nem törődve a gondolatokkal, amit ajkairól hallanak. A múlt század egyik, legkiválóbb francia írója, Barbey d’Aurevilly állította ezt nemzetéről, s ha még élne, nagy megelégedéssel vehetné tudomásul, hogy honfitársai nem változtak. A harmadik köztársaságnak Gambetta óta talán a legnagyobb szónoka mindazok között, akik miniszterelnöki székbe jutottak, Briand egész pályafutásával élő igazolásául szolgálna ennek a véleménynek. Egy ember, aki szinte csak szónoki képességeire támaszkodva rákényszeríti akaratát oly kormányzó pártra, melynek legnagyobb része alig palástolható gyűlölettel néz reá. Briand, akit Clémenceaunak egy ötlete szinte átmenet nélkül tett a szélső forradalmi agitátorból a köztársaság miniszterévé, valósággal a miniszteri székben nevelődött be hivatásába. És most másfélévi miniszterelnökség után, az új kabinetje élén, olyan várakozás fogadja, ami példátlan a francia közéletben. A demokrácia politikai vezérei rövidéletűek; másfélévi kormányzás után inkább csalódás, mint reménykedés kíséri további működésüket. A közvélemény nem törődik azzal, hogy tehetetlenségüknek nem annyira ők, mint az általuk képviselt rendszer az oka. Briand úgy látszik, kivétel e szabály alól. Meglepődve látják azok is, akik megdöbbenéssel fogadták az új méltóságában, hogy a harmadik köztársaság miniszterelnöki székében még alig ült ilyen tisztalátású, energikus és kormányzásra termett egyéniség. Az bizonyos, hogy ez a pályafutás nem lélekemelő látvány, s egy miniszterelnök erkölcsi erejét az anarkia elnyomásában semmiképpen sem emeli, ha ugyanő, még alig tíz év előtt, ez anarkia legtevékenyebb előkészítői közé tartozott. De a francia közélet, mely jó ideje azt látja, hogy nagyobb koncepciójú politikusainak érvényesülése szinte lehetetlen, ilyen szempontból nincs elkényeztetve; csak megelégedéssel veszi tudomásul, hogy váratlanul olyasvalaki küzdötte föl magát, aki az ország élén is megállja a helyét, s a kinek van ereje és akarata hozzá, hogy szembeszálljon a demagógiával, nem törődve azzal, hogy jómagának is lépcsőül szolgált. A miniszterelnök múltja ismeretes az egész országban. Az egykori elvtársak gondoskodtak róla, hogy a legapróbb részleteiben s lehetőleg nem a legjobb színben nyilvánosságra hozzák. A parlament üléseit napokig betöltötték a miniszterelnök múltjának firtatásával. Egymásután jelentkeztek a szocialista képviselők, akiket a Briand ékesszólása tett valaha forradalmárokká. Még az első miniszterelnöki bemutatkozása napján, a képviselőház előtt ezerszámra osztogatták az általános sztrájkra buzdító és a Hervé védelmére mondott beszédeit, minden kommentár nélkül, és be kell vallani, hogy e beszédeket nem volt szükség kommentálni. Az idei újoncbevonuláskor megtiltották az antimilitaristáknak, hogy nyomtatványokon lazítsanak; ezek megelégedtek Briand egy rém beszédének a sokszorosításával. Az úr ország tehát tisztában van azzal, kivel van dolga. Mégis olyan tagadhatatlan népszerűség veszi körül, hogy a parlamenti többség, mely gyűlöli, mert egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy a politikusok megrögzöttvisszaéléseit meg ne bélyegezze, nem mert ellene szavazni, félve az ország haragjától. Briand is tisztában van az embereivel, s egy nemrég a mondott beszéde végén a titkos kormánybuktató tervekre célozva mondta: ,,Ha nem hajlandók támogatni, szavazzanak bizalmatlanságot, de tegyék ezt nyíltan és nem földalatti odúkból.41 Hogy további működésében nem fogja-e elérni Briandot is a nagy szónoki elődök, a Gambetta és Clémenceau soma, ez olyan kérdés, amire talán a közeljövő fog választ adni. "A kételkedés azonban már előre jogosult. A megoldásra váró problémák sokkal súlyosabbak, a francia demokrácia válságának okai sokkal mélyebben fekvők, semhogy egy ember, e demokráciának teremtménye, legyen még olyan tehetséges is, megoldásra vihetné. De valószínű az, hogy a francia kormánypolitika irányában nagy változás állott be és hosszú időre lehetetlenné válik a Combes alkotta radikális-szocialista, jakobinus blokk uralmának visszatérése. A miniszteri program elején szereplő választói reform, a listás szavazói jog behozatalával, lehetővé fogja tenni, hogy a pártok kiválóbb egyéniségei jussanak be a parlamentbe, s talán ki fogja irtani az apró helyi nagyságokat és malomalatti politikusokat, akik jelenleg százával töltik be a francia nemzet legfőbb tanácskozó termét. A demokrata Gambella miniszterelnök korában une assemblée des souvétérinaires, a gyógykovácsok gyülekezetének nevezte a képviselőházat, melynek legnagyobb részét a saját párthívei foglalták el. Az általános választói jog parlamentjének szellemi, értéke azóta sem emelkedett, sőt minden párt kiválóbb embereinek egyhangú véleménye szerint annyira alászállott, hogy a francia parlamentarizmusnak nincsen elsőbbrendű életkérdése, mint hogy valamilyen módon külömb emberekből toborzódjék. Flaubert klasszikus alakjának, a féltudós szabadgondolkodó Ilonnais-nak megformálásához, ma nem volna szüksége egy falusi patikusra, bőven találna rá tökéletes típusokat a francia nemzet képviselői közt. Egy ilyen többségre támaszkodva, akik legtöbbjének egyedüli létjogosultsága és minden szellemi tartalma az antiklerikalizmusban merül ki, kell Briandnak fölvennie a harcot a már annyira hatalmassá vált munkásszindikátusokkal. Meg kell győznie a pártját, hogy miután a furor anticlericalis a szerzetesek kikergetése révén már tárgytalanná vált — a nélkül, hogy ezért az álmodott aranykorszak virradt volna az országra — a köztársaságnak most más oldalról is van megmenteni valója, nemcsak a papokkal szemben. De ugyanezzel a többséggel meg kell csinálnia az újabb választói reformot is. Ez nem kis feladat és a nehézségekről fogalmat adhat az a körülmény, hogy mindazok, akik a jövő alakulások számára akarják tartogatni magukat, menekülni igyekeztek a kabinetből. Briand fölhasználta az alkalmat, hogy megnyitott minisztériumába csupa új, még alig ismert embert vegyen be, akik további tervei kivitelében nem fogják zavarni. Waldeck-Rousseau alakított egykor egy minisztériumot másodsorban álló fiatal emberekből, mikor minden áron végezni akart a végtelenségig húzódó Dreyfusperrel. Egyedül Gallifer tábornok volt kivétel, akinek tekintélyére szüksége volt a hadsereggel szemben. Az új Briand-kabinetben senki sincs, aki eddig vezérember lett volna a politikai életben. Egyikük már ki is jelentette, hogy a miniszterelnök előre biztos lehet, hogy nem fog a minsztériumában különvéleménnyel találkozni. Ez kétségkívül nagy előny, bár az adott körülmények között megvan a rossz oldala is. Akik számításuk ellenére kimaradtak az új kabinetből, semmiesetre sem fogják nagy buzgósággal támogatni, lévén a szerény lemondás nem demokrata erény, a türelmetlen örökösök s a kielégítetlen ambíciók hordozói a legveszedelmesebb politikai ellenfelek. • Az így alakított új kormányra nézve a legnehezebb feladat hárul, ami egy radikális pártokra támaszkodó köztársasági kormány számára adódik. Az utolsó évtizednek összehalmozott politikai hibáit, melynek minden rossz gyümölcse mintha most egyszerre fakadt volna föl, kell helyrehoznia, vagy legalább enyhítenie. Rendeznie kell az állami alkalmazottak helyzetét, szolgálati pragmatikát adva, de minden félreértést kizáró módon lehetetlenné kell tenni számukra minden olyan szövetkezést, melynek éle az államhatalom ellen irányul. Deklarálnia kell az állami életet veszélyeztető sztrájkok törvénytelenségét. És ami talán a legnehezebb, meg kell törnie az ellenkormány, a munkásszindikátusok középponti szövetségének, a Confédération générale du travaille-nak hatalmát. A Confédération, az eddigi kormányok örkös nebántsvirágja szolgál melegágyául minden államellenes törekvésnek, büntethetetlenségének előre is biztos tudatában. A Confédération vezéremberei hirdetik nyíltan mint egyedül üdvözítő dogmát a munkásság részére az erőszakot, a törvények számba nem vevését, a termelő eszközök szétrombolását (sabotage) és az antimilitarizmust. A Confédération rendel el szünet nélkül sztrájkot a legkülönbözőbb helyeken, mert nyíltan hirdetett doktrínái szerint szüksége van az általános sztrájk előkészítéséig az állandó harcra készültséget, és nem törődik azzal, hogy sokszor a munkások többsége, sőt érdeke ellen cselekszik, mert a többségi elvet sem fogadja el, hanem a forradalom előkészítésében és kivitelében a kisebbség energiájának szánja a főszerepet. Ez az elv a gyakorlatban a leghamisítatlanabb terrorizmussá válik anélkül, hogy az államhatalom csak megkísérelte Mai számunk 36 oldal.