Budapesti Hírlap, 1911. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1911-03-21 / 68. szám
20 » VIDÉK. *— Mulatság Balatonbogláron. A balatonboglári i magántisztviselők és kereskedelmi alkalamzottak március 25-én a boglári izraelita nőegyesület jótékony alapjai javára kabaréval egybekötött táncmulatságot rendeznek a vasúti szálló összes termeiben. A kabarék a következők működnek közre: Simon Gézáné, Krausz Böske, Stephan Terus, Szilasi Ilonka, Marton Irén, Grosz Margit, Berner Ella, Boszkovitz Lajos, Pfeifer Artur és Janátz Jenő. A bejelentő Vermes Dezső dr. lesz. A mulatság élén mint díszelnökök Simon Aladár, Krása Jenő, Frank Károly és Fischi N Viktor állanak. * — Törvényhatósági élet. Eperjesről jelentik: Sárosa megye törvényhatósága Tahp József alispán elnökletével ma tartotta közgyűlését. A közgyűlés a vármegye tulajdonát tevő 75.000 korona névértékű eperjes-bártfai vasúti törzsrészvényeket az államkincstár tuljadonába engedte át azzala feltétellel, hogy az tarna-lévártó-izbi közutat kiépítse. Az ülés további folyamán az elővásárlást korlátozó, valamint a vármegyei alkalmazottaknak napidíjait meghatározó szabályrendeleteket alkotott, továbbá elhatározta, hogy hasonló fölirattal támogatja Sopron megye átiratát, mely a Lajta folyónak Ausztria részéről való, elvezetése ellen tiltakozik, föliratot intéz továbbá a kormányhoz a kisközségeknek állami segítése végett, végül pedig Tisza Kálmán és József kir. herceg szobrára 100—100 koronát szavazott meg. A közgyűlés végül folyó ügyeket intézett el. • " ' ■ * —. A kanyaró áldozatai. Nagyváradról jelentik: Vaskóh-Aszódon nagy mértékben lépett föl, a kanyaró. A járványnak néhány nap alatt negyven halottja volt. A belügyminisztérium Demján Lajos orvost küldte ki a községbe járvány-orvosnak. A járás körorvosi állásai jelenleg pályázó hiányában betöltetlenek. — A népszámlálás. Kagpbeesst ezekről jelentik: Torontál megye alispánja, most állította össze a népszámlálás eredményét. Az adatok szerint az ered-' rényt nem valami kedvező, mert a vármegyei lakossága tíz év óta csak 3357 lélekkel szaporodott. A mostani népszámláláskor 3282 távollevőt írtak össze és a vármegyében 5377 fila áll, üresen. A vármegye 14 járása közül csupán ,hat járásban van szaporodás, mig nyolc községben csökkent a lakosság száma. A lakosság szaporodott a következő községekben: Törökbecse, Törökkanizsa, Nagykikinda,Nagybecskerek, Bánlak, Antalfalva; csökkent: a nagyszentmiklósi, perjámosi, zsombolyai, módosi, csenei, alibunári, pancsovai és a párdányi járásokban. A Magyar Országos TűzoltóSzövetség és segítő pénztára március 35-én tartja rendes évi közgyűlését Miskolcon, Széchényi Viktor gróf főispán elnök és Óvárit Ferenc dr. országgyűlési képviselő alelnök elnöklésével. Ekkor fogják megállapítani a pünkösdi ünnepeken Veszprémben tervezett kongresszus működési programját és a versenygyan Jorlatok sorrendjét- A közgyűlés tagjait a miskolci önkéntes tűzoltóság fogadja Tharp József alparancsnokkal az élén,és ,másnap megalakul a Borsodmegyei Tűzoltószövetség Tornait Gyula dr. alispán elnöklésével.* — Jegyzők gyűlése. Zomborból jelentik: A Bács-Bodrogmegyei Jegyzőegyesület tegnap a vármegyeháza termében tartotta 34-ik rendes közgyűlését Kiss Gyula elnöklésével. Ők voltak a főispán, az alispán, a helyettes főjegyző, az árvaszéki elnök, pénzügyigazgató, a város polgármestere és mások. Az országos jeg.v.z.egyesületet Viskai elnök és Jászberényi főjegyző képviselték. A közgyűlés az 1886-iki községi törvény revízióját sürgette. Azután az egyesület belső ügyeit érintő kérdéseket tárgyalták. Érdekes az elnöki jelentés azon passzusa, mely a bácskai 129 község pótadókulcsát ismerteti. E szerint 25 községben nincs pótadó. 44-ben 20 százaléktól 60-ig, 52 községben 60—100, 11 községben pedig 100—200 százalék a pótadó. : ’ ■ * ■ — Szolgálati Jubileum. Kassáról jelentik: A kassai önkéntes tűzoltó- és mentőegyesület parancsnoka, Mihalik Béla tiszteletbeli városi rendőrfőkapitány tegnap ünnepelte húsz éves szolgálati jubileumát. .Ebből az alkalomból az egyesület Blanár Béla dr. országgyűlési képviselő elnöklésével "díszközgyűlést "tartott, melyen lelkesen ünnepelték Mihálikot, kinek a tűzoltói intézményfejlesztése körül nagy érdemei vannak. Este a jubiláns tiszteletére banker volt.*' •• • ......... — Tanítók gyűlése. Március 17-én volt a székely tanítók gyűlése. Erdővidéken. A gyűlés rendki- vül izgalmas,hangulatban folyt, s végül a következő határozatokat fogadták el: Mondja ki a tanítóság, hogy a kárpótlékok eltörlését kívánja s egyúttal óhajtja a tanítókkal egyenlő képesítésű tisztviselők fizetési skálájának életbeléptetését a tanítók javadalmazásánál is, vagyis a fizetési osztályok szerint való előhaladást. Kívánják, hogy a különböző jellegű népiskolák tanítói egyenlő fizetésben részesüljenek. Követelik a • negyven szolgálati évnek harmincöt évre való redukálását. .. ., • ’*fi '•*' — A hunyadmegyei vizsgálat. Déváról jelentik: A közigazgatás ügyében a vizsgálat tovább folyik. Ilosvai Bálint dr. osztálytanácsos eddigi vizsgálata anyagának feldolgozására visszautazott Budapestre és a munkálat további vezetésével a belügyminiszter Saplai Frigyes miniszteri titkárt bízta meg, aki Tárás Andor belügyminiszteri számvizsgáló és Sárkőiy számvizsgálóval végzi a községek ellenőrzését. BUDAPESTI HIRLAP (68. sz.) 1911. március 21. KÖZGAZDASÁG. — A nemzetközi vas- és gépipari újdonságok és szabadalmak kiállításának előmunkálatai serényen folynak. A külön csarnokok építése anynyira haladt, hogy március végén be is fejezik és így ezekben a csarnokokban a gépek és nagyobb kiállítási tárgyak felállítását és szerelését már április elsején lehet megkezdeni. Az Iparcsarnokban a kiállítási tárgyak elhelyezését csak április 10-én, a tavaszi vásár berekesztése után lehet megkezdeni. A kiállításra több mint négyszáz kiállító jelentkezett, kiknek körülbelül egyharmada külföldi. A magyar ipar nemcsak a kiállítók száma, de a tárgyak minősége tekintetében is teljes mértékben fog érvényre jutni és a kiállítás, mint nemzetközi kiállítás is meg fogja állni a helyét. A kiállítás katalóg'isa magyar, német ,és francia nyelven fogja fölsorolni az egyes kiállítók tárgyait, a bevezető szövegben pedig ismertetni fogja a magyar vas- és gépipar fejlődési menetét és maai helyzetét. — Tengerészeti vizsgálatok. Fiuméból jelentik: A fiumei tengerészeti hatóságnál ma kezdődtek meg a tavaszi, vizsgálatok, melyekre hat kereskedelmi tengerészhadnagy és tíz kapitány-jelölt jelentkezett. Ezen a héten lesznek az írásbeli, a jövő héten pedig a szóbeli vizsgálatok. — Az Egyesült Államok külső kereskedelme. Az északamerikai Egyesült Államok összes kivitele ez évi február hónapban, mint Washingtonból .Jelentik, 175,996 000 dollárt tett, behozatala pedig ugyanakkor121,766.000 dollár. Az Unió kereskedelmi mérlege ennélfogva február hónapban 54.230.000 dollárral aktív volt. . Gabonapiac. — Budapesti gabonatőzsde, márc. 20. A készáruvásáron 10—15 fillérrel nagyobb áron mintegy 14.000 métermázsa búzát vásároltak a malmok. Ebből a mennyiségből 4600 métermázsa szerb búza. A szilárdság oka az, hogy a vásárlókedv ma is élénkebb volt, mint a kínálat. A rozs ára tartott. A statisztikai hivatal mai kimutatása szerint az elmúlt 48 órában fölhoztak a fővárosba 16.436 métermázsa búzát, 857 métermázsa rozsot, 570 métermázsa árpát, 12.526 métermázsa zabot, 27.977 métermázsa tengerit, 3212 métermázsa repcét, 1073 métermázsa lisztet,innen pedig elszállítottak 3555 métermázsa búzát, 7942 métermázsa rozsot, 8731 métermázsa zabot, 16.969 métermázsa tengerit, 519 métermázsa repcét, 22.079 métermázsa lisztet és 4547 métermázsa korpát A határidőpiacon nagyon élénk forgalom mellett nemcsak az áprilisi és a májusi, de az őszi búza ára is 20—24 fillérrel javult ma délelőtt. Az üzlet különösen a déli börzén volt szilárd, mert figyelembe véve, hogy a malmoknak és néhány spekulánsnak áprilisi búzából még nagy haszángázsmánja van és hogy a termelők mérsékelt kínálata, valamint a jelentéktelen vidéki hozatal következtében a bősz ragaszkodhatik az átvételhez, nagyobb tételekben vásárolta vissza biankó érdekeltségét a kontremin. A májusi búza is leginkább azért volt szilárd, mert az eddig mutatkozó jelekből ítélve, a kontremin aligha fog rendelkezni fölmondó anyaggal. De hozzájárult az irányjavuláshoz a csekély 48 órai hozatal és az is, hogy a készbúzáért megint drágább árat voltak kénytelenek fizetni, a megcsappant készletet kiegészíteni iparkodó malmok. Az időjárás éjjel ismét , igen hűvös. Éppen ezért és mivel az ország déli részéből ma is inkább kedvezőtlen, mint megnyugtató jelentés érkezett a vetésről, az októberi búzát is nagyban vásárolták. Különösen zárlatnál, amikor Berlinből is drágább jegyzést és fagyos időjárást jelentettek. A temperi ma is alig változott, a zab azonban az átvételi szándékról kolportált hír, a rozs pedig a fagy okozta állítólagos kárról szóló jelentések, s folytán szilárd irányt követett. A jegyzés: Az áprilisi búza 23,34, 32, 52, zárul 23.50—52 koronán. A májusi búza 22.78, 76, 23.02, zárul 23—23.02 koronán. Az októberi búza 21.62, 66, 60, 72, zárul 21 70—72 koronán. Az áprilisi rozs 16.36, 38, 28, 38. 32, zárul 16.32—34 koronán. Az októberi rozs 16 04, 06, 15.98, zárul 16.04 —06 koronán. A májusi tengeri 11.30, 34. 28, zárul 11.28—30 koronán. A júliusi tengeri 11.66, 68, 64, korona. Az áprilisi zab 17.20, 26, 16, zárul 17.14—16 koronán. Az októberi zab 14.76, 78, 70, 76, zárul 14.74—76 koronán. A repce 27.40—50, zárul 27.40—. 60 koronán. — Eladatott: mm. 79c- 24 50 K., 100 mm. 7.9 k. 24.30 K., 150 mm. 79 . k. 24.10 K., 600 mm. 78 k. 24.30 K., 100 mm. 78 k. 24.10 K., 250 mm. 78 k. 24.40 TE, 200 mm. 79 k. 24.40 K., 100 mm. 78 k. 23.90 K., 100 mm. 77 k. 24.10 K., 100 mm. 77 k. 24.05 K., 200 mm. 77 k. 24.— K., 300 mm. 77 k. 23.80 K., 400 mm. 77 k. 23.70 K., 100 mm. 73 k. 22.— K. — Bánsági: 500 mm. 78.5 k. 23.50 K. — Fejérmegyei: 1550 mm. 23.80 K., 400 mm. 77 k. 23.80 K. —- ' Pestvidéki: 150 mm. 79 k. 24.20 K„ 100 mm. 78 k. 24.— K„ 200 mm. 77.5 k. 24.— K., 500 mm. 77 k. 23.70 K., 200 mm. 76.5 k. 24.05 K., 300 rom. ,78 k. 24.05 K., 500 mm. 78 k. 24.05 K. — Felsőmagyarországi: 100 mm. 78 k. 23.90 K„ 300 mm. 77 k. 23.65 K., 100 mm. 76 k. 23.75 K. — Marosmenti: 100 mm. 78 k. 24.— K., 200 mm. 77 k. 23.80 K. — Szerbiai: 4600 mm. 75 k. 22.50 K. Rozs. 100 mm. 16.— K., 100 mm. 16.— K., 900 mm. 15.85 K., keverékes, készpénzfizetés mellett, paritásra. Zab. 100 mm. 17.60 K., 100 mm. 17.40 K., 100 mm. 17.25 K., készpénzfizetés mellett. Tengeri. 100 ram. 11.70 K.. 100 mm. 11.60 K., készpénzfizetés mellett, paritásra. Lóhere. 60 mm. 124.— K., készpénzfizetés mellett, Bihari állomás. B n V a kilós Ara 100 kerr. kilós. Ara 100 kpr futatbeki 15 — — 79 23.95 24.23 . 76 23.40 _os.fö 80 24.05 — 24135 . 77 23.65 23.95 fi —_________— , 76 23.5 - 24.10 M ------------------— taitrntiyu 75 — - - - 79 23.80 _ 24.05 , 76 23.25 23.45 80 23.85 _ 24.15 . , 77 23.50 23.75 91 — — 76 23.70 23.90 R3 _____________ testuleti 75 —— 79 23.65 24.15 , 76 23.35 — 23.50 to 23.90 — 24.25 , 77 28.50 _ 23.85 el .— ..... 76 23.75 _ 24-05 fq. ----------------Bimdgt ' 76 - -. 79 23.8b — 24.20 76 23.25 - 23.45 ro _ — . 77 88.45 28.70 ^ • 78 23.75 - 28.95 R3 -----------------Bitlist 75 —----------------- 79 —. — ms—. 78 23.35 23.30 ,99 . 77 23.80 - 23.85 pi ______ 76 23.90 24.05 82 — Hajós fuvardíj.00 kilogrammonként. Budapestre. Pancsova 77—80, Újvidék 69—72, Bezdán 53— 56, Kalocsa 41—44, D.-Földvár 41—44, Szentes 93—96, Szeged 79—82, Zenta 77—80, Titel 73—76, Mitrovica 91—94, Temesvár 109—112, N.-Becskerek 77—80. Győrbe a fuvardűttéte! 24 fillérrel magasabb Bécs, márc. 20. (saját tudósítónktól.) Gabonatőzsde. A kedvezőtlen időjárás hatása alatt, valamint tekintettel az amerikai jegyzésekre, a heti forgalom barátságosan indult, de csak annyiban, hogy a tulajdonosok a búzáért és a rozsért 5 fillérrel többet kértek. Üzletet egyelőre egyáltalán nem kötöttek. A zab és a tengeri iánya szilárdan tartott. — Ma jegyeztek 50 kilónkint. Búza, Tiszavidéki 12.50—12.90 K., Bánsági 12.25—12.60 K. Moson- és györmegyei 11.80—12.10 K. Felsőmagyarországi, 11.80—12.10 K. Déli vasúti 11.70— 12.10 K. Alsó ausztriai 11.45—11.75 K. — Bors: Felsőmagyarországi 8.50—8.70 K. Csallóközi 8.45—8.65 K. Pestvidéki 8.65—8.85 K. Különféle magyarországi 8.45 —8.65 K. Déli vasúti 8.15—8.70 K. Ausztriai 8.45—8.65 K. — Árpa: Morvaországi 10.15—10.60 K. Morvavidéki 8.70— 9.50 K. Bécsvidéki 8.80—9.60 K. Felső-magyarországi 9—10 K. Győrvidéki 8.50—9.50 K. Déli vasúti 8.70— 9.25 K. Észak-magyarországi 8.80—9.50 K. Serfőző és daraárpa 8.40—9.75. K- Takarmányárpg 7.55— 7.90 K. — Tengeri: Magyarországi régi 6.20—6.45 K. Cinquantinus 8.10—8.60 K. — Zab: Mayarországi, csekély minőségű 9—9.50 K. Szemelt minőségű 9.40.— 9.80 K. Berlin, márc. 20. Gabonatőzsde. Zárlat. Búza engedő: májusra 203 márka (11.91 K.), júliusra 202.25 márka (11.88 K.) — Rozs szilárd? májusra 156 márka (9.16 K.), júliusra 159.50 márka (9.30 K.) — Zab szilárd; májusra 157.50 márka (9.25 K.) — Tengeri nyugodt; májusra 133.50 márka (7.84 K.), júliusra 134.75 márka (7..91 K*) Időjárás: Hideg., ", 1 ” ’ Páris, márc. 20. Gabonatőzsde. Megnyitás: Búza Hornén 78 «■*,*■• «■» —7p —_ H)— Bolodr 78 •— 79 ------- _ — Bóza’ elsőrendű faj) . . . » ................. ..... 16.20 18.30 "középminőségű (aj)..............................., • • 16.05 16.15 Árpa takarmány elsőrendű •%‘E* . • • 1650 _ 17.— " . másodrendű (aj). ....................... 15.90 16.40 KSKS • » e e • o • • * i • 4 » 4 4 4 » 0 0 • * “• —^ s—* Zab elsőrendű aj ........ tét. ...... 17.60 . 1810 . Középminőségű ................. 17.20 _ 17.60 Tengeri belföldi. ................................... 11.75 — 12.. . . (nj) . ... ***••. ..... — KAposstare poe (aj). ............................................— Repare poe .......................................................—___.__ A határidő-üzlet iránya szilárd volt. Fél két órakor zárult: Basa ..«•«.•»••• 1911 áprilisra . 1911 májusra . 1911 októberre Bozs.•••••••.... 1911 áprilisra . 1911 októberre Tengeri.............1911 mimira . •••••... 1911 júliusra Zab................1911 áprilisra 1911 októberre 1911 augusztus Kaposztáreppe páni ázó korona 23.50 23.52 23. . 23.02 21.70 21.72 16.32 16.31 16.04 16.06 11.28 11.0 17Í14. Tííe 14.74 14 76 27.50 . 27.70 Ridikül és finom bőráru SSk Papek József