Budapesti Hírlap, 1911. április (31. évfolyam, 77-101. szám)
1911-04-01 / 77. szám
e gyét, a bánóin ak az államférfia foglalkozzék elsősorban s egyelőre a megyei és városi tisztviselők helyzetével, érdekeivel és értékével. Becsvágya legyen, hogy olyan állást, olyan helyzetet és oly anyagi exisztenciát biztosítson számukra, amely följogosítja őt, hogy tőlük viszont a legtökéletesebb szolgálatot, a legnagyobb lelkességet és lelkiismeretességet követelje meg. Hagyjuk már egyszer a hebehurgya nagyzást, amely mindig nagy, intézményes reformokkal akarja boldogítani a hazát. Térjünk az egyedül helyes elvre, amelyet minden jó gazda követ a maga magángazdaságában: furjunk-faragjunk azon, amink van; javítsuk a mi elavult és tegyük tökéletesebbé, ami értékes benne. Hol van az a bolond úr, aki ledönti a házát, mert füstöl a kályhája, vagy új házat épít, mert a régiben alacsonyak a szobák? Pedig ilyenek a mi reformjaink. A közigazgatással szemben ma még abban a kedvező helyzetben vagyunk, hogy tisztviselői karunknak a megyében és a városokban tradícióik vannak. Azok nem szakadtak el a históriától. Egy közös szellem lélegzik bennük, történelmi érzések hatják át; a hazafiság szent hagyományai tanyáznak, a múlt nemesebb lélekjárása van a vármegyék székházában, ahol valamikor a nemzet nevében beszéltek, a nemzettel éreztek, a nemzetért áldoztak és cselekedtek és nagy államalkotó becsvágy inspirálta őket. Ne a vármegye kőfalait és vasbordáit, bontogassátok, ha közigazgatási reformot akartok, hanem azt a becses emberanyagot öleljétek magatokhoz, amelyet karakteréből nem forgatott ki új intézmények idegen szelleme, és új időkerjesztő bizonytalansága. Az élő embereken kezdjétek és ha ezeket, talpraállítottátok, méltóképpen egy nagy nemzeti szolgálat eszményéhez, megujhodik magamagától az intézmény és nem lesz sok szüksége európai reformokra. Mert a vármegye, megfelelő tisztikarral, a le egy-egy szót, ismét ott tapogatózott a légy. Végre elunta a sok kapkodást, csapkolódást. — Cseresztegi úr! —szólt a szemben ülő öreg írnokára, kinek Csentem volt a neve, de az a név ritkán jutott eszébe. — Fejemen van egy gyilkos légy, csapja agyon azzal a vonalzóval. Csenkrei félénken emelte föl a vonalzót s tétovázott, hogy üssön-e? — Üsse hamar agyon, mert megöl a bestia! A vonalzó lecsapódott a kopasz fejre, de a légy elrepült, egy kis kanyarulatot tett a levegőben s újra visszaszállt.— Csepörkei úr, ismét fejemen van az a gyilkos féreg. Üsse már agyon az Isten szerelméért! Most még nagyobb hangot adott a vonalzó és a fej érintése. — Brahahaha! — tört ki erre Bogyó Pali patvaristából az elfojtott kacagás. .1 Hát magának mi a fene baja van? — kiáltott rá a spektábilis. Forrongott, kitörő félben volt ismét az indulata. Ámde ha a Bogyó Pali egyszer kacajra fakad, nincs az a szembeszálló vihar, mely azt megállítja. 1 — Tyü, azt a kutya micsodádat, hát még kinevetsz! — ugrott fel Rálczay s fölkapta írnoka elől a vonalzót és rohant a kacagóhoz. Mire az, mint a villám, kiiramodott az ajtón. Pár percig dühösen tekintett körül s miután nem talált mást az irodában, nekirontott Csentereinek s megsuhogtatta hátán a vonalzót. Az öreg másológép még írását sem hagyta abba. Volt annyi esze, hogy előre elkészité hálát ilyesmire, vattával bélelt ruhadarabbal. Az uj védőtörvény sorsa. Bécs, márc. 31. (Alkalmi tudósitónktól) A magyar közvéleményt bizonyára izgatja az a kérdés, hogy a reforát föloszlatása milyen befolyással lesz a védőerő reformjára, amelyet az idei nyáron szándékoztak megvalósítani a monarkia mindkét államában. A reform tárgyalása most már őszre marad, s akik az osztrák politikusok közül abban reménykedtek, hogy éppen a védőerőreform lesz akadálya a refrát feloszlatásának, föltétlenül megcsalódnak. Azt a császári pátenst, amely a föloszlatásról szól, ma közli az osztrák hivatalos lap. Holnap azonban a bécsi hivatalos lap közölni fogja a kormánynak azt a rendeletét, amely a tizennegyedik szakasz alapján három hónapi költségvetési provizóriumról intézkedik. Az a törvényjavaslat, amely a refráttól a provizórium megadását kérte, egyben felhatalmazást kért hetvenöt millió korona kölcsön fölvételére. Minthogy azonban oly kölcsön, amely az állam állandó megterhelését jelenti, be nem vonható a tizennegyedik paragrafus uralmának keretébe, ennélfogva a kormány rendelete csak egy folyószámla-kölcsönről intézkedik, amely állandó megterhelést nem foglal magában. Mint jeleztem, a védőerőreform szempontja nem volt oly hatással az osztrák kormányra, hogy a Ház feloszlatását feltartóztatta volna. Sőt illetékes értesülés alapján jelenthetem a következőket: Éppen az a körülmény, hogy mind a korona, mind pedig a kormány meg volt győződve arról, hogy ez a mostani parlament képtelen lesz a védőerőreformnak és az új adójavaslatoknak elintézésére, volt döntő hatással a refirát föloszlatására. Mert ha megkísérelték volna a védőerőreformnak és az adójavaslatoknak keresztülvitelét még ebben a házban, s ha ez a kísérlet meghiúsult volna, akkor a választásoknál a radikálisok igen nagy erőt menthettek volna a kormánynak ebből a kudarcából s hangzatos jelszavakat szereztek Spektábilis miután kiverte az indulatát, kiszólt harsányan az ajtón: — Julis, hozasson be egy liter bort! A cseléd azonnal hozta a parancsolt bort s elébe akarta tenni. — Nem az enyém, hanem a Csörötneki úré, oda tedd. Nyílt erre az ajtó s besompolygott rajta a patvarista: — Tyu, haj, iszunk! — kiáltott vígan. — Iszik ám, majd megmondom micsodád. Legyen esze, Csepregi úr, ne adjon neki fél pohárral sem. — szólt az öreg úr. Aztán ismét írásba fogott, de alig irt le párt sort, új kliens jött: egy hites uzsorás. Valami uzsorakölcsönét akarta behajtani. Amint előadta ügyét, kidobta spektábilis az ajtón. ■ — Ebadta tolvaja, kinek néztél engem, hogy még azt hitted, segítőd leszek a gazságodban! Alig fújta ki boszúságát, egy postaszolga állított be, expresszlevelet hozott neki. — No, ki az ördögnek van olyan sürgős dolga velem? — zúgolódott, de alig hogy a levélbe pillantott, ijedten ugrott föl s állva olvasta végig. A tanítóintézetből értesítette az igazgató, hogy a fiú, miért, miért nem, félholtra verte egyik társát, s aztán elszökött az intézetből. — Tyü, ezer tüzes izé, micsoda borzasztó nap ez! — fakadt ki elkeseredéssel, s kínzó töprengéssel járt föl-alá az irodában. Hatalmas léptei alatt rengett a padló. Majd felöltőjét magára véve, kifelé indult a házból. A folyosón szembetalálkozott Juliska asszonnyal. A szép szemek ki voltak sírva. Megdöbbentő ez. Húsz volna a választási agitáció számára. Ez a meggondolás sürgette a refirát gyorsabb feloszlatását. Az új védőtörvényre vonatkozó javaslatokat az őszi hónapokban is idejekorán elő lehet terjeszteni, az ügy érdemének kára nélkül. Ez a legilletékesebb körök véleménye. Mert az új törvénynek csak 1912. október hónapjában kell életbe lépnie. Addig persze nagyon kívánatos volna, hogy már 1912. tavaszán a megnövesztett újonckontingens alapján lehessen sorozni. Itteni illetékes körök azonban olyképp vélekednek, hogy ezt a célt akkor is el lehet érni, ha az osztrák képviselőház csak ősszel fogja tárgyalni az új védőtörvényt. Ehhez járul még az a körülmény, hogy az új védőtörvény még nem érett meg teljesen arra, hogy mindkét parlamentben előterjeszszék. Azok a véleményeltérések, amelyek a katonai büntető perrendtartás nyelvére vonatkoznak, még mindig el nem oszlottak. Sőt más irányban is vannak még oly közjogi vonatkozású részletek, amelyek még nincsenek teljesen tisztázva. Nem áthidalhatatlan ugyan az ellentét, de mégis jó és hasznos, hogy még marad idő és mód a tárgyalások folytatására. BUDAPESTI HÍRLAP (77. sz.) 1911. április 1. legnagyobbszerü intézmény Magyarország nemzeti, nemzetiségi és topográfiai tagoltságához. A képviselőház húsvéti szünete. A képviselőház virágvasárnaptól kezdve a húsvét utáni napokig nem tart ülést. Úgy értesülünk, hogy a szünet április nyolcadikától huszadikáig fog terjedni. A Magyarországon épülő hadihajók Bécsből jelentik nekünk. A tengerészeti parancsnokság a Ganz-Danubiusz-hajógyárral tegnap aláírta a szerződést egy Dreadnought, két cirkálóhajó és hat torpedóhajómegrendeléséről. A megrendelés 60—70 millió koronát tesz ki. Az olasz Jubileum és a hármas szövetség, Rómából jelentik fel hivatalosan. Azokat a táviratokat, amelyeket az olasz jubileumi ünnep alkalmából Ferenc József király és Vilmos császár, továbbá Ausztria és Magyarország és Németország külügyi politikájának Vezetői Rómába küldtek, itt az uralkodóház és az ország legteljesebb megbecsülésének jeleként fogadják. Az a mód, ahogyan Ferenc József király szerencsekivánatait kifejezte, egész Olaszországban mély és örömteljes benyomást tett . Aehrenthal gróf szavai is igen barátságos érzést váltottak ki. Azokat a meleghangú üdvözléseket is, melyeket Vilmos császár és Bethmann-Hollweg kanév óta egyszer sem látta kényezni azokat az örökké mosolygó szemeket. — Mi baja van magának? A visszafojtott könyár ismét megindult, mint átszakított gáton a hömpölygő vizár. • — A fiam... a Zolti... hazajött az iskolából ... Amerikába akar menni. Pénzt kér tőlem útiköltségre. — Mi az? Itthon van? Hol az a gazember, hadd számolok vele?! Juliska asszony úgy megrémült, hogy sírása is elállt Jaj ez az ember, amilyen indulatos most, agyon is üti azt a szegény gyermeket! Kezét összetéve, könyörögve szólt a spektábilisnak: — Ne bántsa szegény fiút, úgyis olyan színtelen, halálra vált, mintha már a koporsóból vették volna ki. — De hát hol van, hova bujt előlem? Juliska asszony töprengett, hogy megmondja-e? — No, megnémult? — A... a szobámban van, de ne bántsa szegényt! A spektábilis erre öles léptekkel megindult s belépett a fiúhoz. Valami térképet vizsgált az, az asztalra terítve. — No megkezdődött már az ifjú urnak a vakációja? — szólt hozzá gúnyosan. — Nem járok többé iskolába, Amerikába megyek. — mondta a fiú, feszesen megállva előtte. Tizenöt éves volt még csak, de magasságban már elérte a spektábilist. — Megy ám a pokolba! ... — dörgött az öreg úr. — S ha szabadna tudnom, mit vétett az ifjú úr ellen a hazája, hogy annyira megutálta?