Budapesti Hírlap, 1911. július (31. évfolyam, 154-179. szám)
1911-07-01 / 154. szám
megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizető. árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 3 kor. 40 £1. Egye. szem ér, helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter .zimbé.a.1, díj.zabá. szerint. Tt Budapest, 1911. XXXI. évfolyam, 154. szám. Szombat, július 1. Főszerkesztő ,8 laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkentőség: vm. ker., nökk Sislérd-utca 4. sí. Telefon 64-63. Kiadóhivatal: Vm. ker., József-körút 6. sí. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 85-85. Eléresítés 55-58. Apróhirdetés 55-85. Hirdető: 55-53. Könyvkiadó 55-53. Igengató 01-04. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, Hogy, az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fönnakadást ne szenvedjen A francia kormányválság. Páris, június. (Saját levelezőnktől.) A megbukott Monis-kormány az ötvenegyedik minisztérium volt a köztársaság megalakulásának négy évtizede óta. A rövid néhány hónap, amit hatalmon töltött, elég volt ahhoz, hogy a francia politikai élet minden destruktív elemét újra fölszínre engedje ésvégét vágja annak a liberális irányzatnak, amelyet Briand akart meghonosítani a köztársaság kormányzatában. A bukás nem jött váratlanul. A miniszterelnök szürke egyénisége és képességeinek feltűnően elégtelen volta, mely még a nagyon szerény igényű radikál-szocialista politikusokat is ellene fordította, a kormány gyors bukását már az első napokban biztossá tette. Monis miniszterelnök hégy hónapi kormányzata alatt, subos politikai hibát hibára halmozva, a tétlenséget és következetlensége kormányzati elvvé avatta. A Marne- és Aube megyék hónapok óta ostromállapotban vannak, s a demokrata minisztérium, az elhatározást hétről-hétre halasztva, a bukásáig nem talált más megoldást a szőlősgazdák érdekellentéteinek elsimítására, mint a nyers katonai erőt, mely eredeti hivatásától eltérítve, lassan kint rendőri szerepre lesz kárhoztatva a népbarát radikál-szocialista kormányok nagy dicső,ségére. . . . A minisztérium négy hónapi kormányzata alatt egyetlen függőben lévő kérdést meg nem oldott. A költségvetési vita még mindig tart és nem tudni, hogy a második Briand-kormány és a Moniskabinet után nem fog-e megbukni egy harmadik minisztérium, mielőtt a vita véget érné. A torzszülött delimitációs törvények, melyek vámvonalakat állítanak fel az egyes megyék közé, ma is változatlanul fennállanak s a reformjuk vagy eltörlésük a következő minisztériumra vár. A vasutas-sztrájk kérdését, melyet a Briand energikus keze a megoldás felé vitt, a Monis-minisztérium újra elmérgesítette, amennyiben a forradalmár párthívei ösztönzésére kényszeríteni akarta a vasúttársaságokat, hogy az engedetlenség miatt elbocsátott alkalmazottaikat, kivétel nélkül, visszavegyék. A kormány jóakarata a bátorságra kapott izgatók most a legnagyobb nyíltsággal újabb sztrájkot készítenek elő. A vasúti váltók és sürgöny drótok megrongálása mindennapi dologgá vált, ami már föl sem tűnik. A Briand-kormány ■energikusan készült föllépni a forradalmi szindikalizmus e túlkapásaival szemben, s egy törvénytervezetet nyújtott be a sabotage ellen. Monis miniszterelnök, hogy szocialista híveinek kedvében járjon, ezt levette a napirendről, s így az anarkia rajongói szinte a kormány, jóakaratú támogatása mellett űzhették kis játékaikat. Az országban pedig mindinkább eltűnik" a törvények erejébe vetett hit, mert az államhatalom képtelen nekik érvényt szerezni. Ez az oka, hogy egész megyék jogos igényeik megvédésére egyetlen eszköznek a zendülést, az erőszakot látját. Ugyancsak az új minisztériumra marad a munkásnyugdíj-törvény előidézte bonyodalmak rendezése. E törvénynek, mely a hozzáértők egyhangú véleménye szerint, legtökéletlenebb és részleteiben legellentmondóbb alkotása a harmadik köztársaság törvényhozásának, július harmadikén kellene életbelépni, de a költségvetési törvény, mely az életbeléptetés lehetőségét megadná, még nincs megszavazva. A munkásnyugdíjtörvény tárgyalása közben történt egy incidens, ami a kormány egész működését jellemzi. A szocialisták indítványozták, hogy a nyugdíj kiutalását ne a hatvanöt éves kor után, mint a törvény tervezi, hanem már hatvan év után kezdjék meg. A pénzügyminiszter a legnagyobb energiával elleneszegült az indítványnak, kimutatva, hogy körülbelül száz millió költségtöbbletet jelenthet s az államháztartás egyensúlyának kockáztatása nélkül nem lehet megvalósítani. És a pénzügyminiszter tiltakozása ellenére, Monná miniszterelnök, aki betegágyából üzenetek révén érintkezett a képviselőházzal, az indítványt még ugyanazon ülésen! Tas vitéz népe. Irta Sebők Zsigmond. Emléktáblát leleplezni mentünk Tasmegye székhelyére, Tasházára. Ezek a hazafias, irodalmi vagy politikai utazások vegyes értékű járulékai a modern életnek. Legalább is az utazó hazafiakra nézve. Az ember este érkezik és másnak, a banker után, rohan a vasútra. Vagy reggel érkezik és este, mikor a díszelőadáson, melyen részt kellett vennie, még javában mennydörög a hősszínész, már a sötét éjszakában dübörög vele a vonat. A városból és népéből nem lát egyebet annál, amit a szállása ablaka mutogat vagy amit a kokárdás rendező urak testőrségének a vállán keresztül tapasztal, mikor az ünnepség színhelyére tart. Lassan kint ráeszmél az ember, hogy a mit ezeken a szűk és homályos nyílásokon át lát, csaknem egyforma mindenütt: az emberek, a házak, az utcák, a lakomák, a szónoklatok, mindaz, ami az érkezés és elutazás két kortinája közt surrant el előtte. S Vas megye ezúttal kissé elütött ettől az egyformaságtól, mert arculatán piros vott ez időben a parasztszocializmus Szent Antal-tüze, tíz a szín programon kívül csúszott bele az ünnep spektrumába. Engem a rendezőbizottság a főszolgabíróhoz szállásolt, akivel együtt jártuk az egyetemet. Kora reggel érkeztem meg, mikor, lefeküdni már nem ,érdemes. Mit csináljon ilyenkor az ember, mikor a háziak még illő távolságban tartózkodnak a vendégtől? Hát nézzük az utcát, amint a honfoglaló Tas vitéz unokái ébredeznek. . A vendégszoba ablaka nagy térre nézett. Az első, amit észrevettem, az volt, hogy az unokák már megbarátkoztak az aszfalttal, a hirdetési oszloppal és a villamos világítással. Ezután már csakugyan nem következhetik egyéb a szocializmusnál. Vékony köd ringott az üres téren. Itt-ott ballagott csak át rajta egy fekete alak, nagy fodros gubában, vállán fűrésszel, ami valami kirgiz harcoshoz tette hasonlóvá, amint puzdrásan hadi kalandra indul. Most pattogva omlott ki a térre egy csomó furcsa, kétkerekű alkotmány. Apró, kipárnázott hintóformák, kerekük azonban csak kettő, a lovuk egy. A kocsisok a bakon álltak és az ostort kieresztve, úgy zúdultak át a téren, mint hadi szekereiken az aktív harcosok, Trója árnyékában. Majd megálltak, taligáikat sorba állították, leszálltak róluk, ki pipára, ki bagóra gyújtott. — Azután új alak bontakozott ki a lassan soványodó ködből, akár egy megelevenedett subabástya. A hatalmas subán, melynek alja a földet sodorta, valóságos kert virágzott. Az ember szinte görnyedezett alatta, de mégis olyan kényesen lépdelt, mint a páva. S hogy szememet a szép szál legényeken meg a subabástyán legeltettél, megelégedetten konstatáltam: Nem veszett még ki az igaz magyar fajta! A subás ember álillegett a téren és eltűnt egy akkor nyíló boltajtóban, melynek tábláján ezt lehetett olvasni: Hitelszövetkezet. — Sejtettem, — gondoltam magamban. Úgy van, ez az ősmagyarokkal jött be. A tér megelevenedett. Kenyeres, csirkés, paprikás kofák guggoltak a kofaállásokon és terefere meg perpatvar hangjai zörögtek elmosódottan az ablaküvegen. Nádszál termetű menyecskék libegtek elő, rókatorkos mentével vállukon, kosárral karjukon. Honnan, honnan nem, mintha csak valami színpadi sülyesztőből merült volna föl, ott termelt egy karcsú legény, panyókára vetett mándlival, darutollas kalappal a fején, sarkantyús csizmával a lábán, fokossal kezében. No, ez meg alighanem a régi népszínmúkók beszáradt kalamárisából szökött meg. De vájjon káprázik-e a szemem? Hollószín paripán mesés levente lovagolt el az ablak alatt, fejébe fekete bársonyból való túri süveg volt nyomva, vállán asztrahán mente csillogott. Mi ez? Hiszen én egyenesen az ősmagyarhazába csöppentem. Hiszen itt lenn, egy vékony ablaküveggel elválasztva tőlem, Tas vitéz népe zsibong hamisítatlan valójában. És itt lenne szocializmus? Csupa kerek megelégedettség, piros jólét és komoly önérzet az arcokon. Ahogy a mindenféleformájú gubában, szűrben, mentében gyönyörködöm, belépett a házigazdám. — Nézed az utcát? — kérdezte. — Nézem és el vagyok ragadtatva. Micsoda dali nép! Most sejtem először, milyen lehetett a honfoglaló magyar. A házigazdám az ablakhoz lépett. — Hol itt a magyar? — kérdezte csudálkozva. • M Mai számunk 32 oldal.