Budapesti Hírlap, 1911. augusztus (31. évfolyam, 181-206. szám)

Budapest, 1911 Kedd, augusztus 1. XXXI. évfolyam, 180. szám. Budapesti Hírlap megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előf­zette­ árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fll. Egyes szám ára helyben ál vidéken 10 Hl. Hirdetések milliméter számítással, díj­szab­ás szerint Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: Tűr. ker., Bikk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon 54—63. Kiadóhivatal: Vm. ker.­léssei­ körut 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55*95. Eláruailás 55*59. Apróhirdetés 56*95. Hirdetés 65*63. Könyvkiadó 66*63. Igazgató 61-04. A vasárnapi tüntetés. Budapest, júl. 31. Az ob­struk­ció tegnap a főváros utcáin kísérletezett. Tüntetés volt az álta­lános, titkos választójog jegyében, a­me­lyet immár vállvetve és egyesült, erővel a Justh-párt rendezett a szociáldemokrá­ciával. Előbb gyűlés volt, a­­melyen Batthyány Tivadar, Justh Gyula, Boká­nyi, Krejcsi beszéltek, azután tüntetés kerekedett, a melyen Justh Gyula haladt a tüntetők élén s a melyet a rendőrség szétkergetett,­ mert a mikor a gyűlést megengedte, a tüntetést kifejezetten el­tiltotta. Justh Gyula tehát egészen az utca pártjára állt, a mikor törvényes ha­tósági tilalom ellenére a maga példájával biztatta a tüntetőket s neki vitte a rend­őrséggel való összeütközésnek. De neki a rendőrtisztviselő azt mondotta: „a ke­gyelmes urat átengedem“, s a kegyelmes ur át is ment, felült egy link köz­re és el­bújtatott. A tömeget azonban megállí­totta a rendőrkordon­s ,végül kardlappal verték szét.­­ Az eset jellemző és ta­nulságos. A nagy urak kacérkodnak olykor a tömeggel is, ha jól esik nekik és ebben kedvük telik, de mihelyt a dolog nem egészen bátorságos, hamarosan biz­tosságba helyezik becses énjüket. Miért nem maradt Justh Gyula a tüntetőkkel, a­mikor a rendőrök kardlapozni kezdtek ? Ő élt a rendőrtisztviselő udvariasságával és a legkritikusabb pillanatban f­el­ment. A felbiztatott tömeg ellenben nem ugorhat fel oly könnyen gyorslova ko­csira, mint a kegyelmes urak s persze­ a nagy urak szeszélyeiért a jámbor és jó­hiszemű"emberek sokasága" szenved a rendőrlovak patái alatt. Ma ebben a dologban interpelláció is volt­ a képviselőházban. A Justh-párt szó­­noka panaszolta, hogy a rendőrség miként bánt a tüntetőkkel. Csinálni a tüntetést és panaszkodni a következményei ellen, ez is ahhoz a rendszerhez tartozik, a­mellyel ezek az urak csinálnak politikát. Hát valami nagyon gyöngéden nem ke­zelte a rendőrség a dolgot, de ha a rend­őrség lett volna gyöngéd, akkor nyilván az utca vált volna harciassá s akkor nem a rendőrök söpörték volna el a tüntető­ket, hanem a tüntetők a rendőröket, é­s ki tudja, hová fajult volna vasárnapi napon az utca háborúja. A­mikor az interpelláló képviselő fejtegetésében odaért, hogy azt mon­dotta : a nép mind erősebben követeli az általános, titkos szavazati jogot, akkor ilyen felkiáltások hallatszottak a jobb­oldalról. Mojsze népnek hívják? Azelőtt hazátlan bitangoknak nevezték! ... Ezen a ponton kapcsolódik a teg­napi tüntetés az aktuális politikai hely­zetbe, a­melyen ma a katonai kérdés do­minál. Ezt a kérdést a Justh-párt vá­lasztójogi kérdéssé szeretné átformálni. A katonai kérdés ezt a pártot immár ke­véssé érdekli. Csinált benne obstrukciót és felfordulást, azután leszerelt a bankért s most nyilván hajlandó leszerelni a vá­lasztójogi reformért. A katonai, kérdés nagy terheivel és a nemzeti követelések­kel ma e párt előtt már csak a jelentős politikai fegyver, szerepét játszana mehl­­lyel nagy­­zavart lehet. . kelteni/ esetleg nagy átalakulást is ki lehet kényszeríteni, de nem a hadsereg követeléseinek meg­tagadása, hanem ellenkezőleg végső, biz­tosítása útján. Tehát azért csinálja a há­borút, hogy megcsinálhassa a békét. Szervezi az ellentá­llást a parlamentben, hogy azután segítsen megalkotni egy oly parlamentet, a­mely lehetetlenné­­ tesz minden, ellentállást. Erre szolgál a kato­nai kérdésnek korpplikálása a választó­­jogi reformmal­. ... Volt idő, a­mikor a terv­ezett lét­számemeléssel szemben az egyesült el­lenzéki pártok a magyar nemzet köve­teléseit szegezték. Akkor a Justh-párt­ is a nemzeti­ követelések álláspontján állott s verekedett az­ utcán a­ szocialistákkal, a­kikkel most szoros, szövetségben­ áll. Pedig a szocialisták ma is ugyanazok, mint voltak néhány , évvel ezelőtt, a­mi­kor kész tábort állítottak Kristóffy ren­­delkezésére, a nemzeti ellentállás leve­rése céljából. A szocialisták következete­sek önmagukhoz, felfogásukhoz és esz­ményeikhez; de hová jutott el a Justh­­párt, az akkori tüntetésektől a tegnapi tüntetésig eltelt időszakban? Akkor Justh Gyula és híveinek serege szemét népnek meg hazátlan bitangoknak cí­mezte tegnapi barátait. De a nagy kis- Az Ember. Irta Lázár István.­­­ Olyan szép éjszaka vala az, mint midőn Jákob, fejét a kőre hajtván, a csillagokban a számtalan utód ígéretét olvasta, s a titokzatos létrát szemlélte, melyen Elohim angyalai a földre szálltak. A Hold sejtelmes fényben égett és Mária-hegy sötét körvonalait ezüstös lepellel vonta be. Csend volt. Kedron völgye aludt. Aludt minden. Csak a beszlagei olajfák sóhaj­toztak szomorúan és mélyen, midőn alattuk a kékes homályban föltűnt a törvény által ül­dözött ... . Megállt. Szétnézett, mint a bujdosó vad. Vérdijat adnak a gaz poroszlónak, ha elejére ráteszi kezét. A kék rigónak is van fészke: csak az ember fia számára nincsen egy zug, hová el­fáradt fejét lehajtsa. A hatalom pribéke jár nyomában--------Szétnézett, figyelt, s aztán a reszkető homályban, mint egy imbolygó ár­nyék, lopva surrant a szent város felé. Ott lenn mulatott a város. Hárfák zeng­tek. Üstdobok peregtek. Szomorú, nagy szemét a lapos födelü, ragyogó ormokkal fölékesitett templomra vetette, melyben a szegények csak megaláztatásra találtak. Szomorú, kényes sze­mét a nagy, barna palotákra vetette, a melyek­ben bíboros, gaz, bűnre tért papok, durva, ré­szeg zsoldos katonák és kizai-medukai­­sikmi farizeusok ültek lakomát. Letekintett a városrészre, mely hangos és világos volt, oda, hol Jeruzsálem nevető asszonyai aranypén­zekért árulták a szerelmet. Száz néma átkot szórt el az éjszakában, aztán tovább haladt. Arra, a­hol viskók állottak: a külvárosba, hon­nan a langyos hedvenvölgyi szél éhező gyerme­kek sírását hozta, ezreknek kínjaival együtt; a legázolt, elnyomott, rongyokba takart párnák világa felé, abba a világba, melyben meghalt az ima, de feltámadt a rettenetes átok ... S az éjszaka, mintha védelmezni akarta volna a mezítlábas, hosszúfürtú ágrólszakad­­tat, körülvette sötétséggel. Eltűnt. De egyszer csak előbukkant a külvárosi hosszú halpiacon, a­hol két fenyőfafáklya vöröses, rémüldöző vi­lágánál kockát vetettek a durva halászok. Odalépett és megszólalt: —­ Nyerészkedtek és nem tudjátok, hogy uj föld és uj ég lesz. Elmúlik a törvény, mely a jót és igazat porba taszítja. És eljön az én or­szágom, melyben a koldusok is királyokká lesznek ... — Ki vagy te, hogy igy beszélsz? — kér­dezte egy rekedt hang. J — Én a Messiás vagyok. És a halászok nevetének durva, részeg vihogással. Egy bozontos fejű, fekete legény pedig így szólt: i — Kiejtésed szerint Galileából valónak kell lenned. No, ugy­e? Tudtam, hogy az vagy. És várjon mi jó jöhet Galileából? A Messiás vagy? No, no, mit beszél! Bolond vagy, bará­­tom. Eredj tovább békével és ne zavard játé­kunkat ... Megint nevetének és tovább kockázának. Az Ember pedig lehajtott fejjel, szomorúan ballagott odább, a sikátorok felé, de a­mint a fordulónál visszapillantott, könyeit k­sörülte, mert látta vala, hogy egy fiatal halász a társait ott hagya és követi őt. Megállt. Bevárta. És megindult a beszéd: — Zebedaus fia vagyok, János, a fiata­labb. Anyám Saloma. Kilenc csónakunk van a Jordán vizén. Beszélj nekem az eljövendőről és szavaidért egyik csónakot a hálóval együtt ne­ked adom ... — Nem kell nekem sem a csónakod, sem a hálód. Én emberekre halászom, a kik megér­tik az igazságot; szivekre halászom, a kikhez eljut az elhagyottak panasza ... — Bethsaidából hetven ezüstöt kaptam, s felét a templomnak adtam ... — Rosszul cselekedtél. Ad­tad volna a vi­lág szegényeinek, azoknak, a kiktől a hatalma­sok elveszik a kaprot, a köményt és a men­tát. Adtad volna az árváknak és az özvegyek­nek, kiknek olajos korsóit a gazdagok meg­dézsmálják ... * — Te békét hirdetsz és ... ',r r ' — Nem békét, hanem harcot hoztam a világra! Harcot a farizeusok ellen, a­kik meg­görbített lábbal, vérző homlokkal, behunyt szemmel és törvényhordó vállal járnak. Harcot a papok ellen, a­kik­ az unió-köveket gyűjtve, gúnyt űznek a szenvedők áhítatából,és meggya­­lázzák Atyám hajlékát. Harcot a hatalom ellen, mely a­ nép jogát és szabadságát elrabolta, s Rómának martalékul dobta Izraelt. Harcot hoztam a világra, mindazok ellen, a­kik a né­pek millióját nyomorba és kétségbeesésbe ta­szították ... És János, Zebedaus fia, a fiatalabb, ki- Mai számunk 32 oldal.

Next