Budapesti Hírlap, 1911. november (31. évfolyam, 259-284. szám)

1911-11-01 / 259. szám

2 ■m .. . —------------------------------------------■ ■ ——- ■■■■■ — ‘a •.tori'éneseiSmindenek bá­ásillatára és megdöbben­ésére, sok vérbe borult olasz vitéz anyjának, hitvesének, jegyesének örök gyászára megismétli önmagát. A bosnyák vasutak. Budapest, okt. 31. A lapok mai száma a Bécsben tartott teg­napi közös minisztertanács eredményéről azt jelentette, nyilván hivatalos forrásból, hogy a két kormány képviselői közt elvi megegyezés jött létre a boszniai vasutakra nézve és hogy kielégítő megoldást találtak úgy a bécs-szera­­jevói, mint a bu­dapest-szerajevói vasutat ille­tőleg. A jelentés még tudtul adja azt is, a vasút­építés költségét illetőleg szintén kész a megál­lapodás, oly értelemben, hogy a Boszniát ter­helő SOP 9­0 millióra tehető kiadásért, a­mibe a két vonal kerülni fog, Magyarország és Ausztria együttesen vállal garanciát. Ez a hír a magyar közvélemény meg­nyugvását szolgálhatná, ha nem lenne vele szemben az a jogos aggodalom támasztható, hogy az, a­mit a bécsi tanácskozás eredménye­zett, nem felel meg azoknak a reményeknek, a­miket eleve magyar szempontból ahhoz fűzni le­hetett.­Magyarán mondva, nekünk úgy tetszik, hogy egy fontos érdekünk bizony megint hát­térbe szorult az osztrák prepotenciával, de sőt a józan ésszel szemben is, mert az, a­mit a la­pok mai jelentése tartalmaz, sem az okosság követelményének, sem Bosznia, sem Magyaror­szág, de még Ausztria érdekének sem felel meg. Hogy­ miért tartott ki Bécs mégis makacsul egy ilyen, képtelen megoldás mellett és hogy miért kellett itt a magyar álláspontnak meghátrálnia, ez oly rejtély, melynek a megoldását e pillanat­ban nem bírjuk­ találni,, mert erre vonatkozóan az illetékes körök egyelőre, megtagadják a föl­­világosít­ást. ■­ 1 Az események fölfrissítése kedvéért el fogjuk röviden mondani, hogy a magyar és az osztrák vasútja­vaslatban minő ellentétek kerül­tek szembe egymással és h­ogy nézetünk szerint hol kellett volna ezek közt megtalálni a maga­sabb szempontokat, meg a polgári józan észt egyaránt­ kielégítő megoldást. A két kormánynak volt egy olyan szem­­pontja, mely látszólag elválasztotta őket egy­mástól, s ez az a követelés volt, hogy az osztrá­kok Bécs és Szerajevó, a magyarok viszont Budapest és Szerajevó közt óhajtottak gyors­vonattal is járható közvetetten nagyvasúti ösz­­szeköttetést. Az osztrák javaslat úgy szólt, hogy ezt a vonalat Steinbrükkön, Zágrábon, Sunján és Banjalukán át, tehát Magyarország célzatos elkerülésével vezessék Szerajevóig. A magyar javaslat szerint ezzel szemben a bécs-szerajevói nagyvasút az osztrák fővárosból elindulva, Po­zsonyon, Budapesten, Szabadkán, Dállyán,­ Sa­­mócon és Dobojon keresztül érte volna el Szerajevót. *’ í&l * * E körül a magyar kívánság körül annyi érv csoportosul, hogy mellette egészen hát­térbe kellett volna szorulnia az osztrák javas­latnak, mely a várható közgazdasági előnyökkel arányban nem álló és az annektált tartományok teherviselő képességét messze fölülmúló áldo­zatba akarja Boszniát beleugratni. Azonkívül ennek a vonalnak, melyen Bécsig 880 kilométert tenne ki az út, Banjaluka és Szerajevó közötti szakaszán roppant technikai nehézségekkel kell megküzdenie, mert a Komár-hegyvidéken, a­hol most nagy emelkedésű fogaskerekű szakasz vezet át, csak úgy lehetne gyorsvonatú össze­köttetést létesíteni, ha hú­sz-h­uszonöt kilométer hosszú alagutakat fúrnának a kopár és népte­­len hegyvidéken át. Éppen ezért az osztrák ja­vaslat költségét sem lehet előre pontosan meg­­állapítani, mert az a 105 millió, a­mi erre elő van irányozva, aligha lenne elégséges... Ezzel szemben a magyar kívánság sokkal könnyebben és olcsóbban lenne kielégíthető. E m­ellett szól mindenekelőtt az a körülmény, h­ogy ez a vonal Bosznia legtermékenyebb, leg­forgalmasabb, leglakottabb vidékén, a Boszna völgyén vinne keresztül. Ez a völgy szívja föl és továbbítja Bosznia túlnyomó részének mező­­gazdasági és ipari termelését Magyarország felé, a­mely földrajzi kényszerűség politikai megnyilatkozása volt már a történelmi múlt fo­lyamán az a szoros­ összeköttetés, mely egy időre egész Boszniát magyar jogar alá hajtotta. En­nek a megoldásnak Boszniára eső terhe csak 17 millió koronát tenne ki az osztrákok vasúti tervének 105 milliójával szemben, s rajta át, Buda­pesten keresztül, 880 kilométert tenne ki Bécsig az út, útban kevéssel többet, id­e­­időben jóval kevesebbet, mint az osztrák vasúti éra megvalósítása esetén­ .­­­­ Az osztrák konok­ság azonban, mely kész saját magának és Bosznia érdekének is ártani, csakhogy Magyarország vitális gazdasági érde­e­kének árthasson, útját szegte a magyar terv megvalósításának és ezt a vonalát erőszakolja rá Boszniára, ahhoz nyerte meg a mi kormá­nyunk kényszerű hozzájárulását, melynek a mel­lett, hogy drágább, rosszabb s gyorsvonatú közle­kedésre részben alkalmatlan lesz, csupán az az érdeme van meg, hogy tekintet nélkül hagyja Magyarország gazdasági érdekét.­­ Mi nemrég kifejtettük, hogy mit jelentene részünkre egy oly forgalmi politika, mely az­­Alföldet Dalmácián át az­­Adriával és dél felé valaha Szalonikivel nagyvasúti összeköttetésbe hozná. Egy más cikkünkben, melyet a nemso­kára megnyitandó gombosi Duna-h­ídról írtunk, ugyanezt a jövőbe nyíló forgalmi és gazdasági perspektívát üdvözöltük, s hangoztattuk, hogy e mellett minden illetékes magyar tényezőnek makacsul ki kell tartania a Balkán felé tekintő nagy magyar politika érdekében. Tudtuk­ is, h­ogy a hivatalos magyar forgalmi politika is e­­felé a cél felé tört, már 1902-ben, midőn a samác-­doboji útszakasz kiépítését törvényben mondta ki. Most a törvény konzekvenciái füstbe mennek s a gombosi hidat is hiába építettük, mert az osztrákok egy oly vonal érdekében vittek bele bennünket súlyos anyagi obligóba, a mely az 1902-ben törvénybe iktatott magyar forgalmi elveknek nem felel meg. s őrizetlen drágaköveknek mindazzal a fáradt fényével, a­melyeket az északi szél hord össze a sikátorok szélein. De egyben azt­­akarja, hogy hívő­ maradjon régi urának és ne tegye le a ko­mor ás fáradt hónapok köntösét, a­melyekben kivirágzik. • • A világért sem engedi,, hogy árulójává legyen és magára öltse a tavasz és hajnalok­ fejedelmi ruháját. A rózsaszint ugyan megengedi néha, de az is inkább csak egy sír mellett imád­­kozó szűz hideg ajkáról, halvány homlokáról kerülhetett. Szigorúan tilos a nyárnak és lángoló fiatalságnak, az új kicsapongó életnek, a korlát­­talán gyönyörnek és duzzadó frisseségnek a színe. Semmi áron sem szabad lennie skarlát­­pirosnak, tüzesen cinóbernek, a parancsoló, káprázatos bíborszinnek. Tilos a kék szili is, a hajnal világos kékjétől a tenger­i nagy tavak mély sötét indigójáig, szintúgy a telizöld és sar­­kantyúvirág buja lilája. E helyett, mintegy a természetnek vigyá­zatlansága folytán, előkerül a virágok világá­nak legs­zokatlanabb és legmegbízhatatlanabb színe: a zöld, a­melyet a virágkelyhek és koro­nák világában csak a mérges kutyatej visel. Míg ez a szín csak a tápláló levelekben van meg, itt, mint valami áruló kém és halvány gonosz­tevő, alattomos módon belopózik a virágok közzé. Árulójává leszen a sárgának és félénken belemártja a holdfény kékes csillogásába. . Még bizonytalan és csalóka, mint valamely színjáték a viz alatt; még csak gyöngén sugár­zik a virágszirmok szélén; félénk és menekülni kész, roskadozó és ámító, de kétségbevonhatat­­lanul megvan. Itt van és tért foglal; napról-napra jobban belefészketi majd magát és a hasadékon, a melyet megteremtett, minden eddig kizárt szin s a prizsma minden pompája be fog áram­­lani szűzi birodalmába, és soha nem sejtett gyö­nyört fog szerezni nekünk. Ez pedig világország­­ban nagy újság és emlékezetes hódítási * Ám ne higgje senki, hogy hiábavaló játék ily módon foglalkozni egy nem is hasznos és egyszerű növény szeszélyes alakulásával és még csak fejlődő színeivel. Azok, a­kik a szépítésén fáradoznak és mind csodálatosabb alakot igye­keznek megadni neki, épp oly kevéssé érdemlik meg a semmibevevést, mint akár a tulipánnak vagy más virágnak a nemesitői, a­kiket La­­bruyére egykor kigúnyolt. Nem jól tette. Az ő kissé korlátolt virágkedvelőjének, a kissé bolond kertészének köszönhetjük remek virágágyain­kat, számos, ízletes főzelékünket és a nagyon ki­tűnő gyümölcsöt. Nézzük csak meg a csodákat, a­melyek türelmes és nagylelkű lécekre vitt ága­kon f­ érnek még a legszerényebb kertekben is. Száz évvel ezelőtt ismeretlen volt valamennyi és a kutató, többé-kevésbbé korlátolt és nevetséges embersereg számtalan fáradalmának köszönjük azt, hogy vannak. A természetben semmi sem érdektelen. Akár egy falevélért, fűszálért, egy pillangó­szárnyért, fészekért vagy egy kagylóért lelkese­dünk, a szenvedelmünk mindenkor olyan do­logra irányul, a­mely habár kicsiny is, mégis nagy igazságot rejt magában. Ha sikerül megváltoztatni egy virágot, ez magában véve még nem jelent sokat és m­­égis óriás dolog, hogyha közelebbről vizsgáljuk. Nem egyértelmű-e ez az évszázadok óta tartó mély törvényeknek a megváltoztatásával? Nem jelent-e ez új irányt, korlátok­ átlépését, a­m­e­,­lyeket eddig látatlanban elfogadtunk? Nem azt teszi-e, hogy véges akaratunkat közvetettemül ráerőszakoljuk az örök hatalmakra? "­ És nem adja-e meg a csodálatos, szinte ter­­mészetfölötti hatalomnak a fogalmát az, ha meg tudunk változtatni egy természeti törvényt? ■ Sla nem sikerült is még megvalósítanunk min­den becsvágyó álmunkat, ez a tény mégis jogo­sulttá teszi azt a reményünket, hogy egykoron mégis sikerülni fog uraivá lennünk más törvé­nyeknek is; olyan törvényeknek, a­melyek épp oly ősrégiek és a­melyek közelebb állván a ma­gunk életéhez, más a horderejük is. Mert alap­jában véve egymással teljesen összefügg és kezet nyújt egymásnak minden. Minden egyazon lát­hatatlan elvnek és követelménynek engedelmes­kedik. A félelmes és csodás titokban része van anyagban és lélekben mindennek, és a legszeré­nyebb diadal valamely világ felett egy napon mérhetetlen titkokat tárhat föl előttünk ... Ezért szeretem én a krizantémumot és követem testvéri kíváncsisággal fejlődését. A kerti növényzetnek ez a legalárendeltebbje, leg­­engedelmesebbje és a legfigyelmesebbje. A vi­rágja át van hatva emberi gondolkozástól és akarattól annyira, hogy szinte emberinek mond­ható. És ha a növényvilág még meg akarja mon­dani nekünk egyikét ama rejtelmes szavaknak, a­melyeket várunk tőle: talán a halottaknak ez a virága lesz az, a­mely föltárja előttünk a lét első titkát, mint a­hogy az állatvilágban az állati élet titkát valószínűleg a kutya, házi életünknek ez a szinte gondolkozó társa fogja napfényre deríteni. BUDAPESTI HÍRLAP (259. sz.) 1911. november 1. A képviselőház bizottság­álból. A képviselő­­ház pénzügyi bizottsága november h­ónap 3-án dél­után fél hat órakor ülést tart, melyen a jövő évi költségvetést, még pedig a kereskedelemügyi és­­11 . pénzügyi tárcát tárgyalja. — A honvédelmi bizottság­ november hónap 7-én délelőtt fél tíz órakor tart ülést, melynek­ tárgya a honvédelmi miniszternek, ■ legutóbb a Ház elé terjesztett jelentései. — A­ köz­­igazgatási bizottság november hónap 7-én délután öt­­ órakor tartandó ülésen az igazságügy-miniszternek és a belügyminiszternek az utóbbi hetekben benyújtott törvényjavaslatai kerülnek tárgyalásra. A nádudvari választás. Debrecenből jelelt­ük, hogy Hajdú megye középponti választmánya­ a­­ nádudvari képviselőválasztás napját november 13-ára tűzte ki. A választási elnök Kiss Ferenc esperes lesz.

Next