Budapesti Hírlap, 1911. december (31. évfolyam, 285-309. szám)

1911-12-01 / 285. szám

megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfixetes árak: Egész érce 38 kor, félévre 14 kor, negyedérte 1 kor, egy hónapra 3 kor, 40 fii. Egyes sírm­éra helyben ét vidéken 10 fii. Hirdetések milliméter sxemk­áesel, dUssebis eserlat. évfolyam, 285. számi.­­ Péntek, december 1. Főszerkesztő és Uptolejdonoe: Rákoti Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Blikk Sivárd-utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: Tin. ker., Józse Moirát 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Eléfinetée 81-94. Elérnetiée 88-63. Apróhirdetes 65-95. Hirdeti: 66-63. Könyvkiadó 68-53. Igazgató 61-04. A közigazgatás államosítása. Budapest, nov. 30. Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Mint már máskor is történt, ezúttal is bátorkodom alkalmatlankodni soraim­mal, abban a reményben, hogy becses lapjában ismét szíves lesz a közigazga­tásnak úgynevezett államosítása kérdé­sében az én súlytalan és névtelen külön­véleményemnek helyet adni.­­ Úgynevezett államosításról azért be­szélek, mert szerény nézetem szerint Ma­gyarországon m­a sem patrim­oniális, ha­nem állami közigazgatás van, ha nem is kinevezett királyi hivatalnokok, hanem a törvényhatóság közönsége által válasz­tott tisztviselők végzik is a vidéki köz­­igazgatást. Mert hiszen a törvényható­ságok az állam szervei, a­melyek nem magánügyek vitelére, hanem a közigaz­gatási feladatoknak, tehát közfunkciók­nak az ellátására és végzésére vannak hivatva. És habár a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvény szembe is ál­lítja az állami közigazgatást az önkor­mányzattal, az önkormányzatban még­sem tudok egyebet látni, mint az állami közigazgatásnak a szomszédsági vi­szonyban a polgárok közönsége ál­tal való intézését, a törvényhatósá­gok választott tisztviselőiben pedig nem önkormányzati szerveket, ha­nem a közigazgatással hivatásszerűen foglalkozó állami szerveket, kik csak annyiban önkormányzatiak, hogy hiva­talukba nem kinevezés, hanem az önkor­mányzati közönségek választása útján jutnak s működésükért nemcsak a kor­mánynak, hanem az őket választó ön­kormányzati közönségnek is felelősek s tőlük is függnek s más törvényhatóság területére át nem helyezhetők. A Budapesti Hírlap november 25-iki számában Bábel László úr igen komoly és tetszetősnek látszó érvekkel száll síkra a mai közigazgatási rendszer ellen és a királyi kinevezett tisztviselők­kel való közigazgatás mellett. Az általános szavazati jog behoza­talának kérdésével hozza kapcsolatba. Mivel az általános szavazati jog behoza­tala azzal a veszéllyel jár, hogy a nem­zetiségi képviselők száma meg fog sza­porodni, szerinte a közigazgatást és a t­ör­vény végrehajtását oly közigazgatási tisztviselőkre kell bízni, kiknek magyar hazafiságához szó sem férhet. Meg kell hát szüntetni a tisztviselők választását s be kell hozni­ a kinevezési rendszert. De ha ezzel elkéstünk, egy oly parlament­ben, a­hol a nemzetiségek jelentékeny ki­sebbségben vannak, ezt a reformot már nem lehetne keresztül vinni a nemzeti­ségi képviselők obstrukciója miatt . Éppen azért az államosításnak meg kell előznie a választói jog reformját. Ezzel szemben azt kell megjegyeznem­, hogy ha az általános szavazati jog csak­ugyan oly veszedelmes a magyar ország­­gyűlés magyarságára,­ mint sokan hi­szik, abból nem az következik, hogy oly közigazgatási szervezetet kell létesí­teni, mely a választás szabadságának ro­vására a nemzetiségek érvényesülését lehetetlenné teszi, hanem az, hogy az ál­talános szavazati jogot nem szabad be­hozni, hanem behozatala ellen a legna­gyobb erőfeszítéssel kell küzdeni. Mert ha abból a célból csinálunk közigazgatási reformot, hogy a közigazgatás a képvi­selőválasztást, küzdelmeket irányítsa • „és az egyik politikai párt győzelmét bizto­sítsa­ a másik­ rovására, • akkor ott le­szünk, hogy­ a közigazgatás a pártpoli­tika szolgálatában fog állani,s egy haj­szállal sem­ lesz jobb, mint ma, legföl­jebb rosszabb, mert a reformnak beval­lott célja a választások szabadságának, a korlátozása lesz s ez a közigazgatási tisztviselőket még nagyobb mértékben fogja megfosztani a pártatlanságtól, mint ma egyes megyékben a főispán korsos­­politikája. . . Már­pedig a közigazgatás jóságának alapföltétele az, hogy pártatlan legyen s egyenlő mértékben szolgáljon minden törvényes törekvést és jogos érdeket. *­­ • , A közigazgatás­ államosítására, illetőleg a­ tisztviselők kinevezésére a Ráhel László úr nézete szerint másodszor azért van szükség, mert a köz­­igazgatás érdeke is ez­t kívánja, mivel a m­ai rend­szer mellett a jó közigazgatás érdekeit megvaló­sítani nem lehet. A választóközönség nem azt nézi, hogy melyik jelölt alkalmasabb, hanem azt választja meg, a­ki jobban tud korteskedni vagy a­kinek befolyásosabb rokonsága van. Ezt a hazug rendszert, mely csak arra való, hogy a tehetségtelen elemeknek megélhetést adjon, a képzett hivatásos tisztviselőket pedig távoltartja a megyei szolgálattól, kár volna föntartani. Engedje meg a tisztelt cikkíró úr, hogy erre az állítására előbb néhány kérdéssel válaszoljak. A kinevezési rendszer teljesen csalhatatlan? Van-e módja akár a legjobb miniszternek is arra, hogy minden szolgabírót oly alaposan is­merjen, hogy meg tudja ítélni, hogy közölök kiket lehet teljes megnyugvással főszolgabíróvá tenni? S föltéve, hogy van s nem szorul protek­­torok információjára, biztosak lehetünk-e ab­ban, hogy minden belügyminiszter csak azt fogja nézni, hogy ki a legképzettebb és legpár­­tatlanabb és legszorgalmasabb? Nem akad-e olyan miniszter, a­ki a jó kortest elibe fogja tenni a jó hivatalnoknak, a­ki egyáltalában­ nem kortes? Nem fogják-e soha a legjobb intenciók­tól vezetett minisztert is félrevezetni befolyásos párt­emberek? Nem fordult-e még elő talán gyak­rabban, mint kellene, hogy a kinevezéseknél mel­lőzzék a tehetséget és a szorgalmat s a befolyá­sos rokonság pártfogása érvényesült? Nem öli-e meg sok helyütt ma is az anszien­itásnak érvé­nyesülése a kiváló tisztviselők ügybuzgalmát, mert a miniszter a kinevezéseknél igazságos akar lenni, de nem tuti, mert csak a nagy ura­kat képes megismerni? Nem kárhoztat-e ma is a rosszul informált vagy csekélységekért, talán a meggyőződéshez való erős ragaszkodásért ne­heztelő miniszter kiváló tisztviselőket meddő­ségre a kinevezési rendszer mellett? Bizony, a­ki ismeri a minisztériumok belső életét, bizonyára sok o­ly dolgot mesélhetne­, a­mi az érdemnek és a kiválóságnak a kineve­zési rendszer mellett való érvényesülését nem kevésbbé tüntethetné föl hazugság gyanánt, mint a választási rendszert. És a­ki nem elfogult,­s a kinek vannak e téren tapasztalatai, az igen jól tudja, hogy a kinevezés útján betöltött hiva­talokban is sok tehetségtelen elem­ keres meg­élhetést és talál is nemcsak megélhetést,, hanem előmenetelt"is talán éppen azért, mert­­ tehetség­telen. Ezt tagadni nem lehet ma sem, pedig a nyolcvanas, évek óta sokat javult a helyzet. De milyen volt azelőtt? Erről talán jobb nem is be­szélni. S ha így látjuk a dolgokat s ilyen szem­mel nézzük, akkor a kinevezési rendszerre is bátran kérdezhetnék, hogy kinek az érdeke en­nek a föntartása ott, a­hol megvan? Hát még a behozatala a megyékbe is?­­ A­­városi adm­iniszttrációba való behozata­láról pedig azok sem beszélnek, a­kik a legbuz­­­góbb államosítók. Pedig itt éppen úgy lehet a választás ellen érvelni, mint a megyékben. • , Az egyik rendszer lehet éppen úgy jó is, mint rossz is, a szerint, hogy kiknek a kezébe kerül s egyik rendszer jobb, a másik r­osszabb, a szerint, hogy milyen viszonyok között és mi­lyen állásokra nyer alkalmazást. Nagy elfogult­ság kell tehát ahhoz, hogy azt higyjük, hogy a kinevezés a vidéki közigazgatási állásokra a közigazgatást képes megjavítani. De mégis több­ valószerűség van abban, hogy egy vármegye kö­zönsége joobban fogja ismerni a maga összes embereinek a képességeit, mint abban, hogy egy a vidéki tisztviselőkkel alig érintkező miniszter az egész országnak tisztikarát fogja érdemük szerint méltatni tudni. A viszonyok felületes­­mérlegelése az is, a­mit a cikkíró az ellenállás jogáról mond, a­mi­kor azt állítja, hogy ha a törvény tiltja a meg nem szavazott adó behajtását és a meg nem sza­vazott újoncok kiállítását, alig akad kinevezett tisztviselő, a­ki hivatali esküjének megszegésé­vel sutba dobná a törvényt, csak azért, hogy a kormány kedvében járjon. A cikkíró úr szerint csak ki kell mondani, hogy az ilyen­ tisztviselő hivatalvesztéssel bűnhődik s hogy fegyelmi ügy­ben ne a miniszter bíráskodjék, hanem a köz­­igazgatási bíróság. ■*. Fölületes mérlegelése ez a mi viszonyaink­nak azért, mert a­ki ismeri a mi viszonyainkat, annak tudnia kell, hogy nálunk a törvények nem ideális,­­hanem hatalmi szempontok szerint ké­szülnek s alig hihető, hogy oly törvényjavasla­tot, mely a kormány kezéből kiveszi a fegyelmi hatalmat s büntetőjogi szankcióval látja el a meg nem szavazott adó és újonc behajtását, ille­tőleg kiállítását, magyar kormány be tudjon nyújtani. Annak az oka, hogy az 1870 óta alko­tott közigazgatási törvények nem fejlesztették, h­anem­ megnyirbálták az önkormányzatot, nem pusztán az önkormányzati érték hanyatlása, ha­nem sokkal inkább az a kormányh­almi szem­pont volt, a­melynek mindent alá kellett ren­delni. És hogy az olyan valóságos önkormány­zat létesítése, a­milyent én is és velem sokan is szeretnének, milyen nehézségekbe ütközik, arra elég fényes bizonyí­ték az, hogy az Andrássy Gyula alkotmánybiztosító törvényeire vonatkozó javaslatok benyújtása mennyi nehézségbe üt­között. Ez az oka tehát annak, hogy m miért nagy a riadalom, valahányszor szóba kerül a közigaz­gatás államosítása. A­mikor Grünwald Béla és Mai számunk 32 oldal

Next