Budapesti Hírlap, 1911. december (31. évfolyam, 285-309. szám)
1911-12-01 / 285. szám
megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfixetes árak: Egész érce 38 kor, félévre 14 kor, negyedérte 1 kor, egy hónapra 3 kor, 40 fii. Egyes sírméra helyben ét vidéken 10 fii. Hirdetések milliméter sxemkáesel, dUssebis eserlat. évfolyam, 285. számi. Péntek, december 1. Főszerkesztő és Uptolejdonoe: Rákoti Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Blikk Sivárd-utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: Tin. ker., Józse Moirát 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Eléfinetée 81-94. Elérnetiée 88-63. Apróhirdetes 65-95. Hirdeti: 66-63. Könyvkiadó 68-53. Igazgató 61-04. A közigazgatás államosítása. Budapest, nov. 30. Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Mint már máskor is történt, ezúttal is bátorkodom alkalmatlankodni soraimmal, abban a reményben, hogy becses lapjában ismét szíves lesz a közigazgatásnak úgynevezett államosítása kérdésében az én súlytalan és névtelen különvéleményemnek helyet adni. Úgynevezett államosításról azért beszélek, mert szerény nézetem szerint Magyarországon ma sem patrimoniális, hanem állami közigazgatás van, ha nem is kinevezett királyi hivatalnokok, hanem a törvényhatóság közönsége által választott tisztviselők végzik is a vidéki közigazgatást. Mert hiszen a törvényhatóságok az állam szervei, amelyek nem magánügyek vitelére, hanem a közigazgatási feladatoknak, tehát közfunkcióknak az ellátására és végzésére vannak hivatva. És habár a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvény szembe is állítja az állami közigazgatást az önkormányzattal, az önkormányzatban mégsem tudok egyebet látni, mint az állami közigazgatásnak a szomszédsági viszonyban a polgárok közönsége által való intézését, a törvényhatóságok választott tisztviselőiben pedig nem önkormányzati szerveket, hanem a közigazgatással hivatásszerűen foglalkozó állami szerveket, kik csak annyiban önkormányzatiak, hogy hivatalukba nem kinevezés, hanem az önkormányzati közönségek választása útján jutnak s működésükért nemcsak a kormánynak, hanem az őket választó önkormányzati közönségnek is felelősek s tőlük is függnek s más törvényhatóság területére át nem helyezhetők. A Budapesti Hírlap november 25-iki számában Bábel László úr igen komoly és tetszetősnek látszó érvekkel száll síkra a mai közigazgatási rendszer ellen és a királyi kinevezett tisztviselőkkel való közigazgatás mellett. Az általános szavazati jog behozatalának kérdésével hozza kapcsolatba. Mivel az általános szavazati jog behozatala azzal a veszéllyel jár, hogy a nemzetiségi képviselők száma meg fog szaporodni, szerinte a közigazgatást és a törvény végrehajtását oly közigazgatási tisztviselőkre kell bízni, kiknek magyar hazafiságához szó sem férhet. Meg kell hát szüntetni a tisztviselők választását s be kell hozni a kinevezési rendszert. De ha ezzel elkéstünk, egy oly parlamentben, ahol a nemzetiségek jelentékeny kisebbségben vannak, ezt a reformot már nem lehetne keresztül vinni a nemzetiségi képviselők obstrukciója miatt . Éppen azért az államosításnak meg kell előznie a választói jog reformját. Ezzel szemben azt kell megjegyeznem, hogy ha az általános szavazati jog csakugyan oly veszedelmes a magyar országgyűlés magyarságára, mint sokan hiszik, abból nem az következik, hogy oly közigazgatási szervezetet kell létesíteni, mely a választás szabadságának rovására a nemzetiségek érvényesülését lehetetlenné teszi, hanem az, hogy az általános szavazati jogot nem szabad behozni, hanem behozatala ellen a legnagyobb erőfeszítéssel kell küzdeni. Mert ha abból a célból csinálunk közigazgatási reformot, hogy a közigazgatás a képviselőválasztást, küzdelmeket irányítsa • „és az egyik politikai párt győzelmét biztosítsa a másik rovására, • akkor ott leszünk, hogy a közigazgatás a pártpolitika szolgálatában fog állani,s egy hajszállal sem lesz jobb, mint ma, legföljebb rosszabb, mert a reformnak bevallott célja a választások szabadságának, a korlátozása lesz s ez a közigazgatási tisztviselőket még nagyobb mértékben fogja megfosztani a pártatlanságtól, mint ma egyes megyékben a főispán korsospolitikája. . . Márpedig a közigazgatás jóságának alapföltétele az, hogy pártatlan legyen s egyenlő mértékben szolgáljon minden törvényes törekvést és jogos érdeket. * • , A közigazgatás államosítására, illetőleg a tisztviselők kinevezésére a Ráhel László úr nézete szerint másodszor azért van szükség, mert a közigazgatás érdeke is ezt kívánja, mivel a mai rendszer mellett a jó közigazgatás érdekeit megvalósítani nem lehet. A választóközönség nem azt nézi, hogy melyik jelölt alkalmasabb, hanem azt választja meg, aki jobban tud korteskedni vagy akinek befolyásosabb rokonsága van. Ezt a hazug rendszert, mely csak arra való, hogy a tehetségtelen elemeknek megélhetést adjon, a képzett hivatásos tisztviselőket pedig távoltartja a megyei szolgálattól, kár volna föntartani. Engedje meg a tisztelt cikkíró úr, hogy erre az állítására előbb néhány kérdéssel válaszoljak. A kinevezési rendszer teljesen csalhatatlan? Van-e módja akár a legjobb miniszternek is arra, hogy minden szolgabírót oly alaposan ismerjen, hogy meg tudja ítélni, hogy közölök kiket lehet teljes megnyugvással főszolgabíróvá tenni? S föltéve, hogy van s nem szorul protektorok információjára, biztosak lehetünk-e abban, hogy minden belügyminiszter csak azt fogja nézni, hogy ki a legképzettebb és legpártatlanabb és legszorgalmasabb? Nem akad-e olyan miniszter, aki a jó kortest elibe fogja tenni a jó hivatalnoknak, aki egyáltalában nem kortes? Nem fogják-e soha a legjobb intencióktól vezetett minisztert is félrevezetni befolyásos pártemberek? Nem fordult-e még elő talán gyakrabban, mint kellene, hogy a kinevezéseknél mellőzzék a tehetséget és a szorgalmat s a befolyásos rokonság pártfogása érvényesült? Nem öli-e meg sok helyütt ma is az anszienitásnak érvényesülése a kiváló tisztviselők ügybuzgalmát, mert a miniszter a kinevezéseknél igazságos akar lenni, de nem tuti, mert csak a nagy urakat képes megismerni? Nem kárhoztat-e ma is a rosszul informált vagy csekélységekért, talán a meggyőződéshez való erős ragaszkodásért neheztelő miniszter kiváló tisztviselőket meddőségre a kinevezési rendszer mellett? Bizony, aki ismeri a minisztériumok belső életét, bizonyára sok oly dolgot mesélhetne, ami az érdemnek és a kiválóságnak a kinevezési rendszer mellett való érvényesülését nem kevésbbé tüntethetné föl hazugság gyanánt, mint a választási rendszert. És aki nem elfogult,s a kinek vannak e téren tapasztalatai, az igen jól tudja, hogy a kinevezés útján betöltött hivatalokban is sok tehetségtelen elem keres megélhetést és talál is nemcsak megélhetést,, hanem előmenetelt"is talán éppen azért, mert tehetségtelen. Ezt tagadni nem lehet ma sem, pedig a nyolcvanas, évek óta sokat javult a helyzet. De milyen volt azelőtt? Erről talán jobb nem is beszélni. S ha így látjuk a dolgokat s ilyen szemmel nézzük, akkor a kinevezési rendszerre is bátran kérdezhetnék, hogy kinek az érdeke ennek a föntartása ott, ahol megvan? Hát még a behozatala a megyékbe is? Avárosi adminiszttrációba való behozataláról pedig azok sem beszélnek, akik a legbuzgóbb államosítók. Pedig itt éppen úgy lehet a választás ellen érvelni, mint a megyékben. • , Az egyik rendszer lehet éppen úgy jó is, mint rossz is, a szerint, hogy kiknek a kezébe kerül s egyik rendszer jobb, a másik rosszabb, a szerint, hogy milyen viszonyok között és milyen állásokra nyer alkalmazást. Nagy elfogultság kell tehát ahhoz, hogy azt higyjük, hogy a kinevezés a vidéki közigazgatási állásokra a közigazgatást képes megjavítani. De mégis több valószerűség van abban, hogy egy vármegye közönsége joobban fogja ismerni a maga összes embereinek a képességeit, mint abban, hogy egy a vidéki tisztviselőkkel alig érintkező miniszter az egész országnak tisztikarát fogja érdemük szerint méltatni tudni. A viszonyok felületesmérlegelése az is, amit a cikkíró az ellenállás jogáról mond, amikor azt állítja, hogy ha a törvény tiltja a meg nem szavazott adó behajtását és a meg nem szavazott újoncok kiállítását, alig akad kinevezett tisztviselő, aki hivatali esküjének megszegésével sutba dobná a törvényt, csak azért, hogy a kormány kedvében járjon. A cikkíró úr szerint csak ki kell mondani, hogy az ilyen tisztviselő hivatalvesztéssel bűnhődik s hogy fegyelmi ügyben ne a miniszter bíráskodjék, hanem a közigazgatási bíróság. ■*. Fölületes mérlegelése ez a mi viszonyainknak azért, mert aki ismeri a mi viszonyainkat, annak tudnia kell, hogy nálunk a törvények nem ideális,hanem hatalmi szempontok szerint készülnek s alig hihető, hogy oly törvényjavaslatot, mely a kormány kezéből kiveszi a fegyelmi hatalmat s büntetőjogi szankcióval látja el a meg nem szavazott adó és újonc behajtását, illetőleg kiállítását, magyar kormány be tudjon nyújtani. Annak az oka, hogy az 1870 óta alkotott közigazgatási törvények nem fejlesztették, hanem megnyirbálták az önkormányzatot, nem pusztán az önkormányzati érték hanyatlása, hanem sokkal inkább az a kormányhalmi szempont volt, amelynek mindent alá kellett rendelni. És hogy az olyan valóságos önkormányzat létesítése, amilyent én is és velem sokan is szeretnének, milyen nehézségekbe ütközik, arra elég fényes bizonyíték az, hogy az Andrássy Gyula alkotmánybiztosító törvényeire vonatkozó javaslatok benyújtása mennyi nehézségbe ütközött. Ez az oka tehát annak, hogy m miért nagy a riadalom, valahányszor szóba kerül a közigazgatás államosítása. Amikor Grünwald Béla és Mai számunk 32 oldal