Budapesti Hírlap, 1912. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1912-01-23 / 19. szám

30 BUDAPESTI HÍRLAP (19. sz.) 1912. január 23. Minden szó egyszeri hirdetése 5 (St) fillér, a címszó, valamint minden vastagabb betussel szedett szó duplán számítódik, liz szóig terjedő aprohirdetésnek az ára 50 (ötven) fillér. Cs­ak elv­egen készpénzfizetés mellett, ha közlésre alkalmas. A hirdetés alatt álló kis szám alapján megtudható a cím­ a kiadóhivatalban. Levélbeli tudakozódni­okra pontosam válaszolnak, kérjük azonban a­­ szüksége­s postabélyegget. Apró hirdetéseket postautalványnyal is lehet föladni, a szelvényen a szöveg könnyen eltér. Apró hirdetéseket fol­vesz a kiadóhivatal, József-korut­a. Családi értesítő (k­ijegyz.’i­, házasság, születes, haláleset) közlése az apró hirdetések megjelelő rovatában egyszer három, koronába kerül. Ajánlatokhoz, melyeket valamely jelige alatt küldenek a ‘kiadóhivatalba, ne tessék eredeti okírásokat kiem­lékelni, mert érettük semmi­féle felelősséget nem válla­lunk. Azokat az ajánlatokat, melyeket az apróhirdetés meg­jelenésétől számított 4 héten belül címzettjük el nem visz, a kiadóhivatal megsemmisíti. Apróhirdetéseket Központi Irodánkban s eredeti nyugta mellett még a követ­kező fiókokban lehet föladni: I. kerület. Vár, Polatschek Lajos dohány­­árudája, Stark Ferenc könyv­es zeneműkereskedése, X. ker. Krinztm­a­ter 7. II. kerület. Fő-utca 2., Toldi Lajos könyv­­kereskedése. IV. kerület. Papnerolde-u. 3., Stark Nán­­dor könyvkereskedése. Vám­­naz-feörut 14., Győri Vilmos dohánytőzsdéje. Kecskeméti­­utca 14., Szántó Mór dohány­­tőzsdéje. Egyetem-tér 5., özv Schneider Imréné dohánytőzs­­déje. Ferenciek-tere 9., Szé­k­­ás­y Béla papírkereskedése. Páriss-utca 7., Tusák Józsefné dohánytőzsdéje. Vámház-kör­­út 6., Jörp Lujza dohány­tőzs­déje. Károly-körút 26., özv. Simontrits Jenőné dohán­y­­nagyáruda. Károly-körút 20. szám, Lindnor nagytőzsde. V. kerület. Lipót-körút 8. szám, Schödl Gyula dohánytőzsde.Dorottya­­utca 13. szám, Wolf Vilmos dohánytőzsdéje. Torrokkói­­utca 2. sz., Földes Árminná. VI. kerület. Teréz­ körút 54., Breuer nővé­rek dohánytőzsdéje. Andrássy­­urc 48., Bononczi Ilona dohány­­tőzsdéje. Andrássy-ufc 38. sz., Szalay E. dohánytőzsdéje. Andrássy-út 4. szám, Zipser és König zeneműkeresk­e­ése. Andrássy-ut 50. szám, özv. Keisz Józsefné dohánytőzsdéje. r­ác­-körút 05. sz., özv. Bleuer Iminné. Andrássy-ut 2. sz., Eisner Ödönné dohánytőzsdéje. Gyár-utca 14. szám, özvegy Nyiszly Viktorné dohán­ytőzs­­déje. Nag­ymező-utca 28. sz., Wollner Béla­ bankháza. Andrássy-út 84., Weber E. dohánytőzsdéje. Váci-körút 1., Német Márk Anker-tőzsde Andrássy-ut 61., Heid Dániel dohánytőzsdéje. Andrássy-ut 79., Lindner Károly dohány­­tőzsdéje. Teréz-körút 1/a., özv. Schanhoffler Ferencné dohány­­tőzsdéje. VII. kerület. Aréna-arc 44., Mayor Károlyné papírkereskedése. Baross-tér 20., özv. Uránhut Mórné do­hi­ánytőzsd­éje. Rákóczi-út 50., Jambrikovite dohánytőzsdéje. Király-utca 1. sz., Orczy-ház, Poyper Jszidomo dohánytőzs­­déje. Király-utca 69., özv. Farkas Vilmmosné dohánytőzs­­déje. Erzsébet-körút 2., özv. Kalls Lajosné dohánytőzsdéje. Erzsébet-körut 51. sz., özv. Zsiga Károlyné dohánytőzs­­déje. Rákóczi-út 34., özv. Már­kus Henrikné dohánytőzsdéje. Rákóczi-út 00., Löbl Ármin­ná. Károly-körút 7., Widder Frida. Dob-utoa 106. sz., özv. Scheiber J.­nő dohány­tőzsdéje. Vill. kerület. Múzeum-körút 18., özv. Glatz Lajosné dohánytőzsdéje. Múze­­um-körut 2., ifj. Nigel Ottó könyvkereskedése. József-f­ör­­út 60., Reisz Henrietta dohány­tőzsdéje. Rákóczi-út 1. sz., Sopronyi V. dohánynagyárus. ■8aross-utca 81. sz., Schul­a Adolf dohánytőzsdéje. József­­körút 83., Gangli Anna do­­hánytőzsdéje. Rákóczi-út 67., Kirechbaum Edéné dohány­tőzsdéje. József-körút 2. sz., fiottileb Mátyásné dohánytőzs­déje. Népszínház-utca 5. sz., Adler Cecília dohánytőzsdéje. József-körút és Rál­óczi-tér sarok, Paupert Ferenc, do­h­­ánytőzsdéje. Baross-utca 48. sz., Hajnos Sándorné dohány­tőzsdéje. X. kerület, Kőbánya. Liget-tér 2. szám, Novotny Irma. Újpest. Árpád-utca 10., özv. Dencht Teréz hirlapelárusító. István­­utca 10., Marton Kálmán nagy­tőzsdéje. Árpád-utca 25. sz., R­adnai Mór. Kispest. Fő-utca 1, Lehwarcz Márton kölcs­önkönyvtára. Valamint minden Kintetsch íred a. Ingó Modern bu­liárdasztalok, székek, sör­­apparát, márványasztalok, bárpult, kávéházi, vendéglői berendezések eladók. Akácfa­­utca 55., Beltz. 53012 Lehmann-féle kézi téglavető­ gép és más téglagyári segédgépek, kitűnő karban, olcsón eladok. Kovács Ferenc, Zalaegerszeg. 53049 gazdasági hídmérlegek, állatmérlegek, terménymérlegek es rmódon egyéb célra szolgáló mérleg legkedvezőbben beszerezhető Magyar Mérleg- és Gépgyár Rt.-nél Budapest,VIL, Erzsebet­­körút 41. 21440 (Fényképezőgépesc, Zeiss, Cörz, Kodak stb. Priz­mád látcsöve* garanciával igen olcsón Radónál, IV/B., Egyptera­ter 5. 49663 Gigg és csinos szánkó eladó. Mis*­kolczy malomtulajdonosnál, Szabadszálláson. 6422$ Kétüléses szánkó haláleset miatt na­gyon olcsón eladó. Megtud­ható özv. Tóth Antalné ven­déglőjében. Üllői­ út 107. 64233 Litulsart ‘20 éves gyüjteményét fegyvert, szőnyeget, pipát, kép és régi­ségeket eladja egyenként is. matermo Futo-utca48. 53499 Automobilok Eladok landolot és egy nyitott francia bhiesour-kocsit. Arena­­ut 106. 53535 Automobil, 18 N­P Laurin Klement. 7 személyes elegáns karoseriá­­val, üveggel, beraststrozdM- ból visszamaradt, sürgősen 5800 koronáért eladó. Tauber, Baross-tér 17. 64308 eladó billiárd fölszerelve, uj. Dóra, I. Lágymányos­ utca 5. 61053 R­uházkodás­ok forintért vészít divatos telek­et mérték után 1ó szövetből. Flesch­­mann­, Thököly­ út 20. 20748 Férfiöltöny vagy télikalat mérték után 21 korona, elegáns kivitelben, gyapjúszövetekből. Lichtm­ann Sándor szabómester. Buda­pest, Rottenbiller-utca 4/a. ez Vidékre nosztaminták bére mentve. 2139b Használt férfiruhákat stb. veszek leg­magasabb árban. Próbahívás kiüzetődik. Singer, Lujza­ u. 16. sz. 53464 Fekete smoking férfiöltöny mérték után, selyem­­béressel, elegáns kivitelben 35 korona. László szabómester, Erzsébet-körut 1. kl493 Estélyiruhatcat jutányosan készít Schippertcé női- és gyermekruha terme. József-körút 49. 21456 ftBenyasszonyi kelengyék rendelés szerinti kivitelben, olcsó árban részletfizetésre a Budapesti Nagy Áruházban. Király­ utca 88. Telefon 87—31. Megbízot­tunkat kívánatra házhoz küldjük. 21501 Estélyi toalettek, színházi köpenyegek stb. legfinomabb kivitelben részletfizetésre a Budapesti Nagy Áruházban, Király­ utca 88. Telefon 87­.—33. Megbízott­jainkat házhoz is küldjük. 21501 Angol, francia szabónők elegáns ut­cai, báli ruhát, angol kabátot 12 fo­rinttal följebb, házhoz, napi 6 koronáért megyek. Szabó nővérek, VIII., Magdolna­­utca 20. I. 17. 61294 Oktatás Középisk­olai firtívak­ból alaposan tanít, vizsgára, önkéntességire, érettségire, beigazolhatólag sikeresen előkészít (egyen­kinti oktatás), fordításokat bármely nyelvből elfogad .,Tanügyi vezetőség** Buda­pest, VIII., Stökk Szilárd­ u. 8., III. emelet 12. 64232 Igrdemi hallgatónő, természettan-r meny­­nyiségtan szakos tanítványt vállal. Leveleket ..­. 3/53575“ jelige alatt a kiadóhivatal to­vábbit. 53575 Tanerőket ajánlunk, azonnal kaphatók az Orszá­gos Pályázati Közlöny kjti­adóhivatalánál. üllői-ut 21205 tanárok kerestetnek. Címek olvashatók az Országos Pályázati Köz­lönyben. Ingyen mutatvány­­ny.áfa Üllői-út 55._______21413­­.afm tanár,­­ okleveles vagy szak­­vizsgás kerestetik sürgősen az­ aranyosmaróti, községileg segélyezett magánypolgári fiú­iskolához. Fizetés a folyó tanévben 1000, a jövőben pe­dig, ha addig megszerzi az oklevelet, 2000 korona a köz­ség pénztárából. A pályáza­tokhoz keresztlevelet és szak­vizsga­­értesítőt is kérek. Miklósvári Endre, Aranyos­­marót, 53548 m­anyás anyait) a­kik kenyérneveső pályái szánják leányaikat, vegyék meg a leghasznosabb útmuta­tót llolleane de Grobols Nandlinyk A kenyérke G­reast uaazouy című könyvét, a­mely részletes útbaigazítást ad­sz össze a női életpályákról Megjelent a Budapesti Hírlap kiadásában, ára kötve 2 ko­rona 50 fillér.__________________ A Gyárvárosi Diákotthon Internátusban nevelői állás töltendő be. Fel­­világosítással az Internátus igazgatósága (Győr, Bissinger­­park) szolgál._______ 53181 Egyéves önkéntességre jogosító, állam­­érvényes vizsgára előkészít több évi tapasztalatokkal, ki­mutatható legjobb eredmény­­nyel a Horovitz-intézet Buda­pest, VIL, Akácfa­ utca 5. Tan­díj csak sikeres vizsga után fizetendő. Felvilágosítás díjta­lan. Uj tanfolyam február 15-én kezdődik. ‘2090 Ellátás Lakájt, reggelit, ebédet keres, keresz­tény, fiatal uriember. Levele­ket „Árajánlat 53577“ jelige alatt a kiadóhivatal továbbit. 53577 Szépség­ápolás »ajen­u«o.,te, (hölgyeknek) ara- és karról, 6 perc alatt, fájdalom nélkül. Bámulatos eredmény. Vidékre a szert pontos utasítással diszkréten küldöm. Csakis ..Miracle" törvényesen védett és bejegyzett védjeggyel ellá­tott szer a valódi. Óvakod­tunk utánzattól Ártalmatlan­ Ságért, eredményért jótállók. A párisi kozmetikai kiállítá­­son aranyéremmel kitüntetve. Arcsipolás, szépséghibák végleges eltávolítása felelős­séggel. Pollák Sarolta, Koz­metikai Intézete. Andrássy-út 33,­­ emelet.. Telefon 157— 28. Fogad egész nap. 44315 ftiegftanitolt hölgyeket 3 korona beküldé­sével meglepi ránc elsimító ártalmatlan szer készítésére. Belbáné, Nagykáta. Festmegya ___________________________60461 Villamos manikűr szalon nyílt meg a Yes Por­­cellán-j­uder, Rákóczi-út 6. sz. alatti helyiségében. Egy ke­zelés 1 korona. 21500 Villamos vibrációs arc­ muMKUge a Yes Tor­cellán-puder, Rákóczi-út 9. sz. alatti szalonjában. Egy keze­lés 1 korona. 21500 fkllási kenősök utpirasmunkai es sokszorosítást olcsón el­vállaló*. Sok évi gyakorlat* pontos, szabatos munka. Gábor. VIII., Köztemeto-ut 21., III. lepcse. II. 67. 41105 Ajaniunsi bárminő betöltendő állásos személyzetet. Országos Pályá­zati Közlöny kiadóhivatala. Litól-út 55. Telefon 116—36. Elsőrangú ajánlatok: ‘21413 ügyes fodrászat ajánlkozik uruhá­­zakhoz, 21 éves gyakorlattal, csakis alkalmi fésüléshez. Zió28a utca 38/b., IV. emelet. 51330 Mosni vagy takarítani ajánlkozik Kubányiné, Hársfa­ utca 45., ajtó 15. 64297 Házmesternek ajánlkozik vizsgázott dinamó­­gépész és liftkezelő, ki a víz-, gáz- és villám­szerelés­­ben tökéletesen jártas. Cim: Zilzer, Klauzál­ utca 20. l. em. 20. 53453 Rendkívül ügyes, önállóan dolgozni tudó hivatalnoknő, gyors- és gép­iró, félnapra állást keres­ Cim a kiadóhivatalán. 14109 ügyes női kalapdiszítőnő ajánlkozik házban és házon kivüli mun­kára, olcsó árak mellett. Le­­vélbeli szives megkeresésre, azonnal megjelenik. Csutorás Teréz, Főherceg Sándor­ utca 17. fszt. 27. 64260 Házgondnokságot vállalna jobb hivatalnok 2—3 szobás lakásért, lehetőleg a József-körút, Rákóczi-út vagy Népszinház-utca környékén. Szives megkereséseket ..Bi­zalmat érdemel 53558“ Jelige alatt a kiadóhivatal továbbit. 53558 Nyugalmazott lovastiszt, ki gazdasági is­kolát végzett és állatorvosi főiskola 3 évi tanfolyamát hallgatta, vidéki gazdaságban bizalmi-, titkári-, ménes-ve­zetői vagy ehhez hasonló ál­lást óhajt betölteni. Címe: N. N., Budapest, V., Csáky­­utca 7., 111. 31.__________53558 Magános asszony házmesternek ajánl­kozik, mint kitűnő főzőnő is. Levelet kér Zoller Jánosáé, Nagydiófa­ utca 30. sz., I. 21. ____________________________53557 Házvezetőnőnek szerény, intelligens nő ajánl­kozik. T. 1., Liliom­ utca 16., ajtó 10.____________________61303 Több évi gyakorlattal bíró pénztárosnő, ki az Irodai munkálatokban jártas, azonnali belépésre ál­lást keres. Szives megkeresé­seket kér Porgesz, Dob­ utca 9., félemelet 4.____________64273 Alkalmazást keres szakképzett géplakatos, motor kezd­ésre jó bizonyítvá­nyokkal. Bővebbet leve.pelilog, Stiemeth J. Gubacsi­ ut, városi kislakások ajtó föb­­e , Buda­pest. 64200 betegápolónő, intelligens, kitűnő bizonyítvá­nyokkal privátházhoz ajánl­kozik. Bokréta­ utca 3. szám. 53580 Bérlet műterem havonkint 63 koronáért, feb­ruár elsejére kiadó. Király­utca 112. Lövölde-tér sarok. 21498 Bérbeadó bérház Józsefvárosban, IS ezer koronát jövedelmez, 15 évig adómentes. Mudrony Ist­ván, József­ körút 66. szám. 64304 Pincehelyiség nagyon világos, terjedelmes, gázmotor használattal kiadó. Kmetti­ utca 18. szám. 53569 Izsadó májusra egy világos, száraz, nagy pincehelyiség raktárnak, bu­­tornak is alkalmas. Budán, Dunaparton. Cím a kiadóhi­vatalban. 04292 L­akás La£«*&o*at9 bútorozott saob­okat, cse­kély díjért közvetít Budapesti Lakásközvetítő- Ferenciek-tér* 3. sz., Király-bazár. Az őszk­ezes kiadó lakások nyilván­tartva. 58992 Rózsadomb legszebb helyén. Zárda­ utca 31 számú új bérpalotában legnagyobb komforttal beren­dezett két négy és két ötszo­bás lakás azonnal vagy má.­­­us 1­ óra kiadó. Vácuum és városi telefononnal ellátva. 121—80, vagy 60—42. szám. 61467 Elegánsan bútorozott egy, két, vagy há­rom utcai szoba, egymásba nyíló és külön bejárattal mind a három, külön is ki­adó 15-éra. Villámvilágítással az Andrássy-út mellett. Iro­dáiak nagyon alkalmas. Ró­zsa-utca 71., II. 7. 61065 Thököly sít 27., Aróna-út sarok kisadó májusra. 5 utcai szobás 1. gyönyörű, lakás. 21497 Irodán, Alkotás-utca 32. modern uj házban 3 szobás utcai erkélyes lakások mellékhelyiségekkel, 600 forinttól kezdve, azonnal átvehetők. 51800 Hónapos szoba, kétablak08, utcai, tágas, tisz­ta bútorozott szoba február 1-ére kiadó. VIII., Óriás-utca 2., I. em. 13. A Baross-utca m­ellett. 53453 Moder­n háromszobás utcai lakások olcsó árban azonnal kiadok uj házban, gáz, villany, lift. IX., Ferenc-tér 4. sz. 53498 Egyszobás lakást, előszoba és fürdőszobával keresek majd3 elsejére ren­dés Úszta házban. Hazfel­­ugyeld.t ajánlatát honorál­nám. I nevelenot „magános urino 63646~ cimén a kiadó­hivatal továbbit, 5354tt Azonnal átadó Ferenc-tér 4., modern uj házban, háromszobás utcai la­kás 1­24 új koronáért. 6421ti Budapesti InIa. bérleti­zabályok­ cím alatt jelent meg lapunk kiadóhivatalában a Székes­­fővfk­ogi uj lakA.bérleti atatutusa teljes és hiteles szövege és a szöveg kommen­tárja. A 64 oldalra terjedő k­önyv szerzői: Berényi afia­dór dr. és Gráber Ivűről, Ur. budapesti ügyvédek. Is­mert szakírók. Második ki­adás. Ára fűzve 2 korona, vá­szonkötésben 2 korona 50 fil­lér és megszerezhető a Buda­­pesti Hírlap könyvkiadói hra­­tájában, valamint bármely könyvesboltban. — Ugyancsak kiadóhivatalunk utján meg­rendelhető szerzőknek .,LaU- bérleti Jóst éa eljéra.*' című nagyobb müv. is. mely s magyar bérleti­­og egyetlen anyaggyüjteménye. Ara­­lizvc 6 korona______________________ Palatínus pensio Fálk Miksa­ utca 5. III. 6. Lift, parlament közelében, elegáns szobák mérsékelt ár­ban, kitűnő penzióval kapha­tók. Villany, gáz, középponti fűtés. Diner-abonement. Te­lefon 128—28. 21503 l­akás 3 nagyszobás, azonnal vagy február 1-ére átadó. VIII., Kisstácló­ utca 5. sz., I., a házmesternél: 61307 Hu., Ilka-utca úll. sz Társasházban, a Stefánia-ut mellett, még néhány modern berendezésű 2—3­—4 ‘ szobás lakás azonnal örökáron meg­szerezhető vagy bérbe­­s ve­hető. Bővebbet a Társasház­­épitő Társaságnál, Ankerköz 1. (Anker-palota). vagy Ilka­­utca 26. sz. alatt, a házfel­ügyelőnél. 53570 insebb-nagyob­b lakások, bútorozott szobák, üzlethelyiségek, műhelyek, raktárak, gyári helyiségek bármikorra azonnal bérelhe­tők és bérbeadhatók Börz­­kény házfelügyelő legolcsóbb és legmegbízhatóbb lakásköz­­vetítő vállalatánál, Budapest, Csakis Király­ utca 41. 53568 kakast Kereset május 1-ére Budán, 3—4 szo­básat, lehetőleg földszinten, villamos mentén vagy közelé­ben. Részletes ajánlatokat ,,Lukfi«­4/64089“ jelige alatt a kiadóhivatal továbbit. 64089 Káposztás­megy­eren vagy Újpesten április 1-ére vagy május elsejére egy 1­ 5 szobából és mellékhelyiségei­ből álló modern családi bér­­ház kerestetik. Ajánlatok bér­összeg megjelölésével Méhé­szet, Újpest, Széchenyi­ utca 7. szám, keretnek: 53551 (Lakásokat talál ha megveszi a Lakáshirdetőt tőzsdékben vagy a kiadóhiva­talban, Gizella­ tér 6. szám. , 21433 (ürófeös lakás* I. ker., Alkotás- és Mozdony­utca sarkán 1912 november hó 1- ére fölépülő társasházban, legmodernebbül berendezett 2— 3—4 szobás lakás csekély alapfizetés és 500—1300 korona évi törlesztésért megszerez­hető Társasházépítő társa­ságnál. Ankerköz 1. (Anker­­palota). 53572 Lakás, bútorozott szoba, üzlethelyi­ségek, ingatlan-forgalmi iroda csat Huszárnál, Zrínyi­­utca 1. Telefon. Címre figyelni: 64282 Februárra kétszobás utcai lakások, mázjusra háromszobás utcai lakás, kétszobás utcai és ud­vari lakások modern kénye­lemmel, Baross-utca melletti új házban. Szigretvik­i-utca 20. szftm, olcsón to­rbe­­állók,. 53578 Örökös lakás. Déry-utca 8. sz. társasházban, a Rákóczi-téri vásárcsarnok mellett még néhány komfort­tal berendezett lakás csekély lefizetés ellenében örökáron 1912 május hó 1-ére megsze­rezhető. Ugyanott üzlethelyi­ségek is bérelhetők. Társas­­házépítő és Telekértékesítő társaságnál. Ankerköz 1. sz. (Anker palota.) 53571 Z­eneművek Meg kell tanulnia minden háziasz­­szonynak az Ízletes hentes­áruk készítése módját. A Finom Hentesáruk Könyve a melyet Bittner János fóvá­rosi h­entesmester szerkesztett az egyetlen magyar szakkönyv, a melyből minden hentesáru készítése gyorsan és alaposan megtanulható. Ára 10 korona. Megrendelhető a Budapest Hírlap könyvkiadóhivatalában lakókra és bérbeadókra nézve egyaránt fontos és nélkülöz­hetetl­en, az uj székesfóvárosi lakásbérleti statútum Alapos ismerőse. A teljes és hiteles szöveget bő­séges magyarázatok kapcsán tartalmazza Serényi Sándor dr. es Graber Károly dr. buda­pesti ügyvédek, ismert szak­írók „Budapesti lakásbérleti szabályon" című könyve. A 94 oldalra terjedő munka Rákosi Jenő Budapesti Hírlap könyv­­kiadovállalatában már második kiadásban jelent meg és úgy kiadóhivatalunkban, mint min­den könyvesboltban kapható. Ara tűzve *2 korona, vászon­­kötésben 2 korona 50 fillér.­­ Ugyancsak lapunk könyvkiadó­­hivatalában megrendelhető a szerzők „isakbérleti jo­g és eljárás” című műve, a magyar bérleti jog egyetlen monogra­­fája és anyaggyűjteménye is ara tűzve a korona, nyilvános számadásra kötelezett válla­latok kilétekét. írta Kormor Alfréd, a Magyar Pénzügy és a Magyar Kereskedők Lapja szerkesztője. Az üzleti adón, a tőkekamatadón és az alkal­mazott keresetadóján kívül, a nyilvános számadásra kötele­zett vállalatok és egyletek összes illetékeivel is foglal­kozik. Ára tíz korona. Meg­­rendelh­ető a Budapesti Hír­lap köny­vkiadóhivatalában. Vobay-ház Regény, irta: t Szem­ere György, a mi Szemere írói talentumé­­ban kiváló és értékes, az mind benne van az első regényében. Benne van friss, egészséges magyar humora, erős, bátor emelkedve és finom gyöngéd­sége. Benne van tiszta, nemes­en világfölfogása. Szóval a Vobay-házból bátran megis­merheti az olvasó Szemere Írói Karakterét. Ismerkedjenek meg vele bővebben a könyv által, mert érdemes rá. Önálló Írói Karaktert érdekes mesét, tiszta nemes életfölfogást ta­tainak a könyv lapjain min­denütt. Ara­b korona. Finom egész bőrkötésben 4 korona 80 fillér. Kapható a Budapesti Hírlap könyvkiadó­­hivatalában a pénz előzetes beküldése vagy utánvét mellett. A fialamellekeröl. Tanulmány az alföldi mun­­káskérdésről. Irta Vadnay Andor, az Alföld képe oly úti rajza jelenik meg a könyv­ben, hogy szinte úgy érezzük, mintha körében járnánk, hal­lanék beszédét, látnék bogár­­hátú tanyáit. A szerző a nép olg titkos és mélyre temetett érzelmeivel és szokásaival is­mertet meg, melyeket eddig alig ismerünk, vagy ha észre is vettük, jelentőségét nem tudtuk. A népnek ebben a rajzolatában és jellemzésé­ben a művészi egyszerűség egyesül a költői bájjal. A könyv e költői értékén kívül nagyobb, fontosabb a nemzet­gazdasági értéke. Ez a könyv az eszmék egész tárháza. És a­mi a tő, nem száraz disszer­táció alakjában tárja föl ezt a mozgalmat, hanem vonzó elevenséggel, alkalmasan arra, hogy az olvasó nagy töm­e­­tájában a pénz előzetes be­küldése vagy utánvét mellett, géhez jusson Ara kötve 3 korona. Kapható a Buda­pesti Hírlap könyvkiadóhíva­­---------------------------„ A boldogság utja. Absény. Irta Lengyel Laura. Író- és művészregény a Len­gyel Laura Könyve. Benne a hősön kívül solt szeretettel , női tapintattal beszéli el Lengyel Laura. ..A boldogság útja" szép és becses olvas­mány. Ára 8 korona. Bőr­kötésben 1 korona 80 fiillér. Kapható a Budapesti Hírlap könyvkiadóhivatalában a pénz előzetes beküldése vagy után- Tét mellett.

Next