Budapesti Hírlap, 1912. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1912-02-01 / 27. szám

­egjelenik hétfő kivételével mindennap. XSIS fizetési árak: Egész érce 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 3 kor. 40 fik Egyes szám ára helyben és vidéken 10 flk Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. /­ Budapest, 1912. XXXII. évfolyam, 27. szám. Csütörtök, február 1. Budapesti Hírlap Szerkesztőség: Tm­. ker., Bekk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: V11. ker., József-körut 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-84. Kiárusítás 55-53. Apróhirdetés 55-85. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 55-63. igazgató 61-04. A M. V. Budapest, Tau. 30. Kifejtettük a múltkor, hogy az áru­­torlódásnak oka elsősorban és legfőképp a rendező-pályaudvarok csekély teljesítő­képességében, másodsorban pedig a na­gyobb állomásokon végzendő tolatások mesterséges megakasztásában keresendő. Ezzel világosságot gyújtottunk abba a gomolygó sötétségbe, mely a Máv­-ete a személődő előtt eltakarja. Azt tudja min­denki, hogy baj van, de a baj oka sokak előtt még mindig homályba van burkolva. Maga az igazgatóság kevesebbet lát, mint az egyszerű iparos vagy kereskedő, a­ki hosszú kínlódás után rájött, hogy az áru­torlódás okáról terjesztett hivatalos hí­resztelések nem felelnek meg a valóság­nak. Ma például már mindenki tudja, hogy nem a­ kocsihiányban van a baj. Szinte érthetetlen, hogy ilyen közönsé­ges kaliberű megtévesztés évek hosszú so­rán át felszínen tarthatta magát. Hány­szor hallottuk komoly miniszteri beszé­dekben (természetesen az igazgatóság­i jelentései alapján), hogy jövőre már nem lesz torlódás, eizért'f ennyi meg ennyi ezer kocsit szerzett meg a Máv. Mikor már a kereskedők is rájöttek, hogy a­ kocsihiánnyal való védekezés egy­szerű önámítás, akkor arról kezdtek hi­vatalos hírek szállingózni, hogy szűkek az állomások, most pedig legújabban azt jelentette az igazgatóság a miniszternek, hogy a budapesti pályaudvarok az okai az árutorlódásnak. A kocsihiánnyal való­ takaródzásra alig érdemes ma már szót vesztegetni (e tekintetben teljesen megnyugtató Beöthy miniszter kijelentése a főrendiház pénz­ügyi bizottságában), az állomások szűk voltával és a budapesti pályaudvarok kérdésével azonban foglalkoznunk kell. Egyelőre csak általános szemlét tartunk, a részletek kérdése ezután fog követ­kezni. Megengedjük, hogy a Máv. némely állomása szűk, sőt azt is, hogy elég sok az ilyen állomás. Hozzátesszük azonban, hogy ha a Máv. valamennyi állomását tetemesen kibővítené is és ha az egész ország vasúthálózatát kettős sínpárral látná is el, igazán segíteni csak a fönteny­­lítet­t két baj eltávolításával lehet. E nél­kül " akár" két milliárdot is befektethet a hálózatba, mégsem javítana az árutorló­dáson egy szemernyit sem. Majdnem így vagyunk a budapesti pályaudvarokkal is. Itt első­sorban erő­sen cieting válnunk kell. A nagyközönség a budapesti pályaudvarok rendezése alatti a kelai és nyugati jvy-tuidvarok modern megvál­toz­tatására, alet­­a egyesítésér­e gondol, a­minek pedig vajmi kevés köze van­ az­ árutolódáshoz. Csak a­mennyiben ideért­jük a két rákosi rendezőt, meg a fe­rencvárosi rendező-pályaudvart is, any­­nyiban beszélhetünk arról, hogy ez a nagy komplexum, vagyis a Máv­ valamennyi budapesti és, Budapest körüli pályaud­vara mai állapotában a forgalom aka­dálytalan lebonyolítására bénítóan hat. Sajnos, hogy az imitt-amott hallatszó hivatalos nyilatkozatok sohasem árulják el, hogy mely pályaudvarokat értik a ren­dezendő budapesti állomások alatt. Ez fö­lötte jellemző titkolódzás. Egy ily orszá­gos fontosságú ügyet, mint a budapesti pályaudvarok rendezése, legalább is gene­rális vázlatban előzetesen, alaposan meg kellene vitatni, de nem tizenöt esztendőn át zárt ajtók mögött tárgyalni, egyes részleteket szép csendesen megépíteni, hogy aztán végezetül az egész korcsszü­­leményt, a kényszerhelyzetre utalva, men­tegessék a laikus közönség előtt. Mert hogy korcsszülemény lesz a tervezet, azt már most minden kétséget kizáróan meg lehet állapítani, a­nélkül, hogy a hiva­talos körök kinyilatkoztatták volna, mi­ként akarják a kérdést megoldani. Az az egy már ma megállapítható, hogy valamennyi kultúrnép törekvésé­vel ellentétben nem hogy beljebb vinnék­ (középpontosítva) a keleti és nyugati pá­lyaudvart, hanem a városon kívül, több kilométernyi távolságban, akarnak egy nagy személy pályaudvart építeni. Részletekre ki kent terjeszkedve, most egész általánosságban csak annyit jegyzünk meg, hogy egy oly nagy for­galmi­ középpontban, mint Budapest, a távolsági, szomszédos és helyi forgalmat,­­melyek mindegyike igen jelentékeny és igen fontos, egyformán ki kell elégíteni,­ ez pedig csak a személy pályaudvar­ok kü- Tripoliszi képek. Irta Bobay László. I. A humeliánai kutaknál. A török-arab egyesült sereg hadi erényei újabb csapatszállításra kényszerítették az ola­szokat, a­kik immár magában Tripoliszban és az erődökben négy dandárt összepontosítottak. A legénység és­ a tisztek harci vágytól ég­tek, sőt itt-ott a tétlenség miatt való elégedet­lenség hangja sem volt ritkaság. Az első­­ napok szomorú tapasztalatai ugyanis óvatosabbá tették az eleinte gyors el­határozású hadvezetőséget. Ajánlatosnak lát­szott tehát bevárni az erősítést. A türelmetlenség nem maradhatott titok­ban a hadvezetőség előtt. A csapatok beérkezte u­tán tehát nem késtek a hadrend összeállítá­sával és pedig elsősorban a bumeliánai kutak visszafoglalása érdekében. Ennek híre a harci lázt még inkább fokozta, mert a fülledt víztar­tók vizét — súlyosbítva a hosszabb tengeri út által, míg az anyaországból hajón odaérkezett — mindenki megelégelte már. Az ideiglenesen rendbehozott vendéglő (a­mely tiszli kaszinó is volt, jobb hijják­) is­mert sarokasztalánál Tedesko dandárparancsnok se­gédtisztjét pillantjuk meg bizalmas barátai kö­rében. Óvatosan, egymáshoz hajolva beszélnek. — Azt hiszem, nincs szükség további ti­toktartásra, —­ mondja a segédtiszt — talán még ma estére megkapják a felsőbb parancs­nokok az instrukciókat a hajnali támadás elő­készítésére. Megyünk a buméliánai kutak ellen. — Bravó, bravó! — hallatszik a lelkes helyeslés. — Milyen ezredek vannak kisze­melve? — Egy­­ kombinált dandár kizárólagos fel­adata lesz a támadás, az összeállítását nem tu­' data még. Két ezredet szándékoznak a második harcvonalba rendelni. — Ki lesz a dandár parancsnoka? — Pszt, idegen jön! — Dehogy idegen, nyomorult arab vak koldus. —­ No, öreg, ha holnap a vitézségi érmet látod a mellemen, ötven lila üti a markodat, most érd be öt csentérknivel, — mondja Sassu kapitány a sorba járó vak koldusnak, a­ki el­sírja minden asztalnál, hogy a háborúban le­égett a háza, mindene benne pusztult és maga földönfutóvá lett. Estig is szavalná a mondókáját, ha figyel­mes hallgatója akadna, így csak összeszedi a csentszimiket és odébb somfordál a kis­lány­nyal, a ki vezeti. '­­ * A segédtiszt igazat mondott. Riadó szó­lítja a kiszemelt csapatokat harci rendbe. A hajnali szürkületben, óvatosan, siri csöndben történik, az összeállítás. Az álmos berzaglieri még otthon hagyott babájával folytatja a dis­kurzust ott, a­hol megzavart álmában elhagyta. De ki is törődik háborúban azzal, hogy hová indul! — Hát harcban.... Elég, ha ezt tudja a harcos, főleg azért, mert azzal sem tudna töb­bet, hogy a Ruméliánák támadására készülnek. Rendezik a csapatokat. Három berzagliezi ezredből, egy alpesi ez­redből, gránátosokból, négy üteg tüzérségből, három géppuskából és hét század lovatnságból állították össze a kombinált dandárt. Ez a csa­pat, még a hajnal visszamaradó ködében, két oszlopban indul meg a kutak felé. Alig bontakozott ki a támadó harcvonat a város előtt lévő b­usikon, a törökök figyelő őrei siettek az ellenséget jelenteni, így aztán a felkészült török védőőrség az olaszok hirtelen, meglepetésszerű­ diótörését véres csatává fejlesz­tette. A támadás gyors tempóban folyt le, mert az olaszok meglepetésre számítottak és igyekez­tek az ezzel elért felsőbbségüket kihasználni. Csakhamar a­z egyik berzagliezi ezred sodrítja előre az első harcvonalat. Már nincsenek mesz­­sze a kutaktól, pedig alig három órája ontják a tüzet a puskák, ágyuk, gépfegyverek. Mintha az összes eddigi késedelmüket, tétlen töprengé­süket most akarnák helyrehozni a pihent olasz csapatok. Rasztaldella dandárparancsnok hősiesen viszi csapatát, lépésről-lépésre, előre. Ott, a­hol az ellenség gyilkos tüze miatt még a földön kúszva sem lehet előre haladni, a katonák le­oldják szuronyuk mellől kis ásójukat és maguk készítenek födözéket földből és támasztékot puskájuk számára. Amott futó­árkot húznak,­­ mintha igazán húznák, oly gyorsan halad! Már csak alig háromszáz lépés választja el az ostromló csapatot a védőktől. Itt ott a török és arab védősereg sorai ritkulnak. Az olasz tartalék gyors egymásutánban sűríti a szintén mindegyre ritkuló rajvonalát. De van ember elég! ‘ Hat számunk 32 oldal

Next