Budapesti Hírlap, 1912. február (32. évfolyam, 27-51. szám)
1912-02-01 / 27. szám
egjelenik hétfő kivételével mindennap. XSIS fizetési árak: Egész érce 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 3 kor. 40 fik Egyes szám ára helyben és vidéken 10 flk Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. / Budapest, 1912. XXXII. évfolyam, 27. szám. Csütörtök, február 1. Budapesti Hírlap Szerkesztőség: Tm. ker., Bekk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: V11. ker., József-körut 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-84. Kiárusítás 55-53. Apróhirdetés 55-85. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 55-63. igazgató 61-04. A M. V. Budapest, Tau. 30. Kifejtettük a múltkor, hogy az árutorlódásnak oka elsősorban és legfőképp a rendező-pályaudvarok csekély teljesítőképességében, másodsorban pedig a nagyobb állomásokon végzendő tolatások mesterséges megakasztásában keresendő. Ezzel világosságot gyújtottunk abba a gomolygó sötétségbe, mely a Máv-ete a személődő előtt eltakarja. Azt tudja mindenki, hogy baj van, de a baj oka sokak előtt még mindig homályba van burkolva. Maga az igazgatóság kevesebbet lát, mint az egyszerű iparos vagy kereskedő, aki hosszú kínlódás után rájött, hogy az árutorlódás okáról terjesztett hivatalos híresztelések nem felelnek meg a valóságnak. Ma például már mindenki tudja, hogy nem a kocsihiányban van a baj. Szinte érthetetlen, hogy ilyen közönséges kaliberű megtévesztés évek hosszú során át felszínen tarthatta magát. Hányszor hallottuk komoly miniszteri beszédekben (természetesen az igazgatósági jelentései alapján), hogy jövőre már nem lesz torlódás, eizért'f ennyi meg ennyi ezer kocsit szerzett meg a Máv. Mikor már a kereskedők is rájöttek, hogy a kocsihiánnyal való védekezés egyszerű önámítás, akkor arról kezdtek hivatalos hírek szállingózni, hogy szűkek az állomások, most pedig legújabban azt jelentette az igazgatóság a miniszternek, hogy a budapesti pályaudvarok az okai az árutorlódásnak. A kocsihiánnyal való takaródzásra alig érdemes ma már szót vesztegetni (e tekintetben teljesen megnyugtató Beöthy miniszter kijelentése a főrendiház pénzügyi bizottságában), az állomások szűk voltával és a budapesti pályaudvarok kérdésével azonban foglalkoznunk kell. Egyelőre csak általános szemlét tartunk, a részletek kérdése ezután fog következni. Megengedjük, hogy a Máv. némely állomása szűk, sőt azt is, hogy elég sok az ilyen állomás. Hozzátesszük azonban, hogy ha a Máv. valamennyi állomását tetemesen kibővítené is és ha az egész ország vasúthálózatát kettős sínpárral látná is el, igazán segíteni csak a föntenylített két baj eltávolításával lehet. E nélkül " akár" két milliárdot is befektethet a hálózatba, mégsem javítana az árutorlódáson egy szemernyit sem. Majdnem így vagyunk a budapesti pályaudvarokkal is. Itt elsősorban erősen cieting válnunk kell. A nagyközönség a budapesti pályaudvarok rendezése alatti a kelai és nyugati jvy-tuidvarok modern megváltoztatására, aleta egyesítésére gondol, aminek pedig vajmi kevés köze van az árutolódáshoz. Csak amennyiben ideértjük a két rákosi rendezőt, meg a ferencvárosi rendező-pályaudvart is, anynyiban beszélhetünk arról, hogy ez a nagy komplexum, vagyis a Máv valamennyi budapesti és, Budapest körüli pályaudvara mai állapotában a forgalom akadálytalan lebonyolítására bénítóan hat. Sajnos, hogy az imitt-amott hallatszó hivatalos nyilatkozatok sohasem árulják el, hogy mely pályaudvarokat értik a rendezendő budapesti állomások alatt. Ez fölötte jellemző titkolódzás. Egy ily országos fontosságú ügyet, mint a budapesti pályaudvarok rendezése, legalább is generális vázlatban előzetesen, alaposan meg kellene vitatni, de nem tizenöt esztendőn át zárt ajtók mögött tárgyalni, egyes részleteket szép csendesen megépíteni, hogy aztán végezetül az egész korcsszüleményt, a kényszerhelyzetre utalva, mentegessék a laikus közönség előtt. Mert hogy korcsszülemény lesz a tervezet, azt már most minden kétséget kizáróan meg lehet állapítani, anélkül, hogy a hivatalos körök kinyilatkoztatták volna, miként akarják a kérdést megoldani. Az az egy már ma megállapítható, hogy valamennyi kultúrnép törekvésével ellentétben nem hogy beljebb vinnék (középpontosítva) a keleti és nyugati pályaudvart, hanem a városon kívül, több kilométernyi távolságban, akarnak egy nagy személy pályaudvart építeni. Részletekre ki kent terjeszkedve, most egész általánosságban csak annyit jegyzünk meg, hogy egy oly nagy forgalmi középpontban, mint Budapest, a távolsági, szomszédos és helyi forgalmat,melyek mindegyike igen jelentékeny és igen fontos, egyformán ki kell elégíteni, ez pedig csak a személy pályaudvarok kü- Tripoliszi képek. Irta Bobay László. I. A humeliánai kutaknál. A török-arab egyesült sereg hadi erényei újabb csapatszállításra kényszerítették az olaszokat, akik immár magában Tripoliszban és az erődökben négy dandárt összepontosítottak. A legénység és a tisztek harci vágytól égtek, sőt itt-ott a tétlenség miatt való elégedetlenség hangja sem volt ritkaság. Az első napok szomorú tapasztalatai ugyanis óvatosabbá tették az eleinte gyors elhatározású hadvezetőséget. Ajánlatosnak látszott tehát bevárni az erősítést. A türelmetlenség nem maradhatott titokban a hadvezetőség előtt. A csapatok beérkezte után tehát nem késtek a hadrend összeállításával és pedig elsősorban a bumeliánai kutak visszafoglalása érdekében. Ennek híre a harci lázt még inkább fokozta, mert a fülledt víztartók vizét — súlyosbítva a hosszabb tengeri út által, míg az anyaországból hajón odaérkezett — mindenki megelégelte már. Az ideiglenesen rendbehozott vendéglő (amely tiszli kaszinó is volt, jobb hijják) ismert sarokasztalánál Tedesko dandárparancsnok segédtisztjét pillantjuk meg bizalmas barátai körében. Óvatosan, egymáshoz hajolva beszélnek. — Azt hiszem, nincs szükség további titoktartásra, — mondja a segédtiszt — talán még ma estére megkapják a felsőbb parancsnokok az instrukciókat a hajnali támadás előkészítésére. Megyünk a buméliánai kutak ellen. — Bravó, bravó! — hallatszik a lelkes helyeslés. — Milyen ezredek vannak kiszemelve? — Egy kombinált dandár kizárólagos feladata lesz a támadás, az összeállítását nem tu' data még. Két ezredet szándékoznak a második harcvonalba rendelni. — Ki lesz a dandár parancsnoka? — Pszt, idegen jön! — Dehogy idegen, nyomorult arab vak koldus. — No, öreg, ha holnap a vitézségi érmet látod a mellemen, ötven lila üti a markodat, most érd be öt csentérknivel, — mondja Sassu kapitány a sorba járó vak koldusnak, aki elsírja minden asztalnál, hogy a háborúban leégett a háza, mindene benne pusztult és maga földönfutóvá lett. Estig is szavalná a mondókáját, ha figyelmes hallgatója akadna, így csak összeszedi a csentszimiket és odébb somfordál a kislánynyal, a ki vezeti. ' * A segédtiszt igazat mondott. Riadó szólítja a kiszemelt csapatokat harci rendbe. A hajnali szürkületben, óvatosan, siri csöndben történik, az összeállítás. Az álmos berzaglieri még otthon hagyott babájával folytatja a diskurzust ott, ahol megzavart álmában elhagyta. De ki is törődik háborúban azzal, hogy hová indul! — Hát harcban.... Elég, ha ezt tudja a harcos, főleg azért, mert azzal sem tudna többet, hogy a Ruméliánák támadására készülnek. Rendezik a csapatokat. Három berzagliezi ezredből, egy alpesi ezredből, gránátosokból, négy üteg tüzérségből, három géppuskából és hét század lovatnságból állították össze a kombinált dandárt. Ez a csapat, még a hajnal visszamaradó ködében, két oszlopban indul meg a kutak felé. Alig bontakozott ki a támadó harcvonat a város előtt lévő busikon, a törökök figyelő őrei siettek az ellenséget jelenteni, így aztán a felkészült török védőőrség az olaszok hirtelen, meglepetésszerű diótörését véres csatává fejlesztette. A támadás gyors tempóban folyt le, mert az olaszok meglepetésre számítottak és igyekeztek az ezzel elért felsőbbségüket kihasználni. Csakhamar az egyik berzagliezi ezred sodrítja előre az első harcvonalat. Már nincsenek meszsze a kutaktól, pedig alig három órája ontják a tüzet a puskák, ágyuk, gépfegyverek. Mintha az összes eddigi késedelmüket, tétlen töprengésüket most akarnák helyrehozni a pihent olasz csapatok. Rasztaldella dandárparancsnok hősiesen viszi csapatát, lépésről-lépésre, előre. Ott, ahol az ellenség gyilkos tüze miatt még a földön kúszva sem lehet előre haladni, a katonák leoldják szuronyuk mellől kis ásójukat és maguk készítenek födözéket földből és támasztékot puskájuk számára. Amott futóárkot húznak, mintha igazán húznák, oly gyorsan halad! Már csak alig háromszáz lépés választja el az ostromló csapatot a védőktől. Itt ott a török és arab védősereg sorai ritkulnak. Az olasz tartalék gyors egymásutánban sűríti a szintén mindegyre ritkuló rajvonalát. De van ember elég! ‘ Hat számunk 32 oldal