Budapesti Hírlap, 1912. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1912-02-04 / 30. szám

1912. február 4. BUDAPESTI HÍRLAP (30. sz.) Fredro Sándor gróf: Az egyetlen leány és Labiche: Ciavachon őrnagy című egyfelvonásos vígjátékait Közreműködnek: Csikós Rózsi, Erdődy Libi, Lyu­­bibrau­s Loli, Medveczky Babi, Rohonyi Valéria, Szabó Ella, Szabó Gizella, Szalay Margit Földvári­ Imre, Földvára László, Lexa Károly, Laka László,­ Neoschil Antal, Ordódy László, Szebeny István, Tasy- Markovits Miklós. Az előkészületeket Dezső József, a Nemzeti Színház tagja vezette. A két színdarab­ között Medek Anna, az Operaház tagja Xymené nagy áriáját énekli Massenet Le Cid című operájából. Az­ előadás, pontban fél nyolc órakor kezdődik. * (Színészak­adémia*) Somló Sándor, az Or­szágos Színészakadémia igazgatója nagy becsvággyal készítette elő növendékeit a legsúlyosabb és legszebb feladatra, a shakespear­es tragédiára és Otelló­hoz komponált egy külön színpadot a mely fölöslegessé­­teszi a sok változást és megóvja az előadás folya­matosságát Ma este gyönyörködhetett nemes mun­kája gyümölcsében, tanítványai igazán érett és meg­lepően szép játékot produkáltak. Különösen Tasnádi Ilona Dezdemonája kellett csodálkozást, meghatott­ságot és rokonérzést mély bensőségével, megindító hangjával és ifjú szépségével. Pethő Pál Otellója férfias, erős, öntudatos, a szenvedély kitörései közt is ízléses. Fenyő Aladár minden buzgalmát és intel­ligenciáját ráfordította Jágó nehéz és kényes sze­repére. Kellemesen tűnt föl Kollár Mária,­ Gyön­gy­össy Teréz, Földessy, Unghváry, még kellemeseb­ben a csoportos jelenetek összevágó szabatossága és az egész előadás lelkes egysége. A tapsok hangos zápora egyképp illette az előadókat és igazgatójukat. ' * (Operabem­utató.) Debreceni tudósítónk írja: A debreceni színházban' tegnap este mutatták'' be­ Széll Kálmán dr. orvos Laczkfi című eredeti dal­­játékát A­ magyar tárgyú és magyar zenéjű dalmű a közönségnek nagyon tetszett. A minden ízében magyaros muzsika hangulatos és aratást keltő s így a dalmű néhány számát a közönség nyílt szik­én is megtapsolta. Az újdonság főbb szerepeit Zilahyné Singhoffer Vilma, Székely Gyula, Kemény Lajos, Solti Vilmos énekelték, a­kiket a szerzővel együtt sokszor a lámpák elé hívtak. Széll Kálmán darab­ját, a­mely Laczkfi nádor történetét dolgozza föl,, több vidéki színház is előadja. * (Durigró Hona külföldön.) Durigo Ilonáról a kiváló magyar dalénekesnőről milánói szereplése­ alkalmából igen melegen írnak az olasz lapok.. A. Corriere­ della Sera kiemeli a művésznő hangjának tömörségét és kitűnő iskoláját A La Perseveranza Durigo asszony lélekzési teknikáját és változatos elő­adását dicséri. A többi lap is dicsérettel emlékszik meg a budapesti énekesnőről. * (Irodalmi est Pozsonyban.) Három fiatal pozsonyi író — mint levelezőnk írja — sikerült iro­dalmi estét rendezett tegnap a történeti nevezetes­ségű primási palota tükörtermében, mely ez alka­lommal egészen megtelt a város előkelő társadal­mának és­ szellemi életének képviselőivel. Beajánlás címén Jankó­ Zoltán­ városi tanácsos, a­ki maga is író és Pozsony kulturális életének egyik legagilisabb előmozdítója, nagyhatású beszédet intézett a kö­zönséghez, melyben arra kérte, hogy támogassa to­vábbra is az immár magyar kulturvárossá lett­ Po­zsony fiatal írói gárdájának törekvéseit. Paál Balázs (Jeigler Frigyes) ezután egy novelláját és több köl­teményét mutatta be, melyek egyikét, a Tristia veris című melodrámát Gedő Gusztáv igen ügyesen sza­valta el. A hozzávaló zenét Császár Mihály dr. fő­reáliskolai tanár írta. Ugyancsak Paál Balázs két dalát Somogyi Erzsi, a pozsonyi színtársulat kedvelt tagja énekelte. Szeredai-Gruber Károly lírai versei-,­vel ért el nagy hatást, Vajda Ernő pedig humoros karcolataival és egyéb tréfás dolgozataival keltett zajos derültséget. A közönség lelkes ovációban ré­szesítette a­ közreműködőket. Az irodalmi esték ren­­­dezését az első­­kísérlet szép sikere után alighanem folytatni, illetve állandósítani fogják a pozsonyi írók. * (Villany kisasszony Budapesten.) A Bu­dapesti Színház, igazgatója négy estére szerződtette Adorés Via Villany kisasszonyt, az ismert meztelen táncosnőt. A­­táncosnő holnap, vasárnap este föl­emelt helyárakkal lép föl először. Műsora a követ­kező táncszámokból áll: I. Az Ápisz-tánc. II- A meti­tánc. Ill. Salome hét fátyol tánca. IV. Friné bírái előtt. V. A barikánsnő. VI. A fájdalom. VII. ,1 kés. VIII. A gyönyör. Hétfőn, kedden és szerdán Villany kisasszony más és más számokból állítja össze főránsza vezeti be. Az előadás este hat órakor kez­dődik. Jegy váltható a Bárd Testvérek irodájában, Lohr Irma virágüzletében és a Várszínház pénz­­­­táránál. * (Turáni Társaság­.) Szerdán, február 7-én, délután hat órakor a Turáni Társaság előadó-estét rendez az Országos Magyar Gazdasági Egyesület nagy üléstermében (IX. ker., Köztelek­ utca 8.). Az, előadást­­Prinz Gyula,­ dr. egyetemi magántanár, ' Adatok'Belső-Ausztria gazdasági térképében cininél tartja, saját eredeti térkép- és fényképfelvételeinek­­ bemutatkozásával.' Vendéget szívesen' lát a Társaság. * (Az ideális színház.) A Mérnök és­ Építész Egyesület mű- -és középítési szakosztálya hétfőn,­­február 5-én­ este hat­­órakor az ideális színházról megkezdett ankétját­ folytatja. .Ez alkalommal He­vesi Sándor dr., a­­Nemzeti Színház rendezője fog előadást tartani. Vendégeket szívesen­ látnak. * (A Lyrahang­versenyei.) Stempét Frida kátyaraénekesnő­­február­­ 26-án • tartja ■ meg hangver­senyét a Vigadó, termeiben . Weinm­um , Rudolf,he­­gedüm­űvész közreműködésével. — Beregi Oszkár,, a, Nemzeti Színház tagja, február. 9-én , szavaló­estét, rendez a Royal termében.­ — Dohnányi Ernő február 10-én hangversenyt rendez a Zeneakadémia nagy­termében. ' Ysage Jenő­­hegedűművész február 20-án rendezi hangversenyét a Royal termében. —­­Ugyanott lesz Strauss Rikárd és Steiner Ferenc dal­­énekes estéje február 24-én. E hangversenyekre jegy váltható a Lyra jegyirodájában (Andrássy-u. 5. szám). * (Zenei újdonságok.) Drezdából jelentik ne­künk: ''Mahler Gusztávnak vo.lt ezrek" szimfóniáját Drezdában március ele­jén fogják először előadni. Az előadásban ezer férfi, nő és gy­ermek fog résztvenn­i. Dohnányi Ernő már befejezte Tanác­ Sabn­oé című­­ operáját, a­melyet Schück vezetésével a drezdai udvari operaházban fognak először előadni. * (Hangverseny az Otthon-kör javára.) Füredi Sándor hegedűművész és Benkő Miksa zon­goraművész vasárnap este a Royalban hangversenyt rendeznek az Otthon Írók és hírlapírók körének se­­gítőalapja javára. A hangverseny iránt igen nagy az érdeklődés. Már majdnem minden jegy elkelt s jegy most már csak az­ esti pénztárnál kapható. A műsor a következő: Vieux temps. Grand Concert.­ E-dur, első tétel, .Chopin: Prelude C-moll, Desz-dur. Polondise cisz-moll. Ballada .asz-dur. Beethoven:­ Kreutzer, szo­­nárd­ . Schubert-Wilhelmy Ave...Mária, Di Ambrosi: Chansonette,, Godard: Eoh­euse.. .& Jocelyn. . . Wie­­niavstsky: Scherzó-Tarantello, Schumann-Papilon, Liszt: XIII. Rapsodia. 1. (Gyermekszínház.) A Gyermekszínházban holnap, délután Feld Aurél mesejátéka, az Arany­­hajacska kerül előadásra. Jegy a színház pénztárá­nál (VL... Révay­ utca 18.) váltható. Az előadás dél­­­után négy órakor kezdődik. * (Egyetemi Énekkarok.) A Csáky Albinia­­grófné elnöksége alatt működő, Általános­ Közjóté­konysági Egyesület javára február 4-én, vasárnap délután négy­­ órakor az Egyetemi Énekkar séta­­hangversenyt rendez a Vigadó termeiben. A hang­versenyen közreműködik Vay-Mikes Sarolta grófnő zongoraművésznő, Rosthy Annie hangversenyéne­kesnő és Hans Wagner, a bécsi egyetemi énekkarok karnagya, a­­ki a Leichtsamige Wandetungen című szerzeményét fogja dirigálni. Belépőjegy a hangver­senyre két koronáért kapható. * (Méry Béla hangversenyei.) ívelte Guil­bert második dalestejét február 5-én rendezi a Ro­yal termében. Műsora a következő: Tizenhat női típus tizenhat Chansonban: L’Ecoliére, la jeune fi­le, La Mére, la grand mére, l’amoureuse, le men­­teuse, la Prudente, la Décidée Timpatiente,­ la Peureuse, l’Hipocrite, la soularde, la fidéle, Bellé de Nui­t, la­ soupeuse, la­ femme. — A párisi Ca­­pet-vonósnégyes február 8-án, csütörtökön Beetho­­ven-estét rendez a Royal termében. Előadásra ke­rül a c-moll, e-m­oll és esz-dur vonósnégyes. — Koenen Tilly dur értekesnő hangversenye február 12-én lesz a Royal termében a­­következő műsor­ral: Brahms U­vrüst’ ich doch, Sapphische Ode, Sonntag, In stiller Nacht, Dort in den Weiden­, Schubert: Auf den Wasser, Hubay: Valer unser, Auf den Balle,­­Réget: Mein Travai, Das sterbende Kind, Debussy: De fleurs, Mandoline, Strauss, Verführung, Wiegendliedchen, Ich schrwebe, Win­­terliche. " Hétfőn, február 19-én mutatkozik be a budapesti közönségnek a Vigadó nagytermében" Dortalda Paulina, a­­ londoni Coventgarden-színház,, világhírű primadonnéje. A művésznő, kit R­ich­ter János fedezett' fők' résű de Röszkénél végezte tanul­,­mányait. Műsorán szerepel az ek­terária a Fauszt­­ból, a­­Vei-d­e-sápele " ária a­ Figaró­­ házasságából s össze. A vendégművész a Lohengrinből a Grál-el*­beszélést és a­ Mesterdalosokból a tavaszi dalt fogja énekelni. A hangverseny jövedelmét a filharmoni­kusok özvegyalapja javára fordítják. * (Pályázat az uj budai zsidó templomra.) A budai izraelita hitközség új főtemplomának tervére szűkebb körű pályázatot írtak, ki, a­­melyre, a követ­kező építészeket hívták meg: Baumhorji■ Lipót, Földes Ede ,és Sphreiber Miklós,­­ Gondos, Imre, Haas és Málnai, János-testvérek, Komor és Jakab, Lajta Béla, Magyar Vilmos, Medgyes Alajos, Pollák Manó, Quin­­ner­ Zsigm­ond, Schönthell Rikárd,­­Dunai­ Nándor, Vágó­ József és Vágó László.. A pályázat titkos. Be­küldésének határideje 1912- április ■ 3.0-nak déli tizenkét órája. A 'pályterveket egy hétig kiállítják. A pályatervek díjazására­' három * díjat tűztek ki. Az első díj háromezer korona, a második díj két­­­ezer korona, a harmadik díj­ ezerötszáz korona, ezenkívül három tervet ötszáz-ötszáz koronáért meg­vásárolnak. A zsűri tagjai lesznek: három hitközségi elöljáró, három a hitközség által Szabadon­ válasz­tandó, műszaki férfiú, a Magyar­ Építészek Szövet­ségének ,és a Magyar Mérnök és Építész egyesület­nek egy-egy kiküldött tagja, a,egy külföldi műépítész. A templomot egernégyszáz.­.hivő befogadására építik. A részletes tervleirások a bu­dai izraelita hitközség ir­odahelyiségében­ kaphatók meg. * (A Harmónia hangver­senyei.) Barriel­los Mária, a régi olasz belkantó egyik világhírű művész­nője, kit Malibran asszony és Patti Adelina utóda­ként ünnepelnek, február 15-én rendezi hangverse­nyét a Vigadó­ nagytermében.­­ A Wiener Klinze fi­vérein február 9-én és 10-én két han­gversenyt ad a Vigadó, termeiben Löwe Ferdinánd vezetésével. Az első­­est műsora: Franck Cézár:­­d-moll szimfónia, Wolkmann Szerenád, Weber-Berlioz: Fölhívás ke­­ringőre.­ Strauss: Denevér-nyertür. Nikolai: Windsorl­ing nők, nyertür. A második est műsora: Brahms: Ill-ik szimfónia. Liszt:­ Metsztó-keringő, Beethovein VIII-ik szimfónia. Wagner: A Mesterdalosok előjá­téka. — Bi­rmester Willy hegedűművész február 21-én rendezi egyetlen hangversenyét a Vigadó nagy termei­­­ben a következő műsorral:" Strauss: esz-dúr szonáta, Mendelssohn•”­e­mölt hegedűverseny, Haydjis Ga­­iotte: Chopin: cisz-shoil noktürn,­ Csajkovszki-kar­­mester: Traumerei... Weltmann Feri és Józsi he­gedűművészek, február 8-ára hirdetett lángverse-­­nyüket február 13-ára halasztották. A­­megváltott jegy érvényben marad. A művészek Händel, Tartini, Saint-Saens, Mozart, Godard és Hubay műveiből ál­­ltották­ össze­­"programjukat. —­■ Wilhelmus­­Henrik zongoraművész, február 6-án.Rendezi, hangversenyét­­a Royal termében Dennys, Thom .hollandi dalénekes közreműködésével, Wilhelmus Bach-, Brahms-,­­Gho- , pinédarabokat fog előadni, Dennis Schubert- ,és Schumann-dalokat fog­ énekelni. — Thomán István zongoraművész. Szigeti Dezső hegedűművész és Vihar György gordonkaművész február 7-én trió-estét ren­deznek a Lloyd termében. Előadásra kerül Brahms e-dur, Lalo a-moll és Beethoven 4-dur zongoradiáry­­asa. — Klecs Emma berlini dalénekesnő hangver­senye február 13-én­­lesz a Royal ter­mében." Dalinoky Piroska hegedűművésznő közreműködésével. — Ifel­­delbern Albert zeneszerző február 16-án hangversenyt rendez a Lloyd termében, mely alkalommal legújabb dalait fogják bemutatni Marschalka Rózsi és Dalnoky Viktor, az Operaház művészei. Közreműködik még Takács Kornélia zongoraművésznő.. — Beimer Jó­zsef, a párisi Conservatoire világhírű művésze­ feb­ruár 18-án rendezi második orgonahangversenyét a Zeneakadémián. — Kurucz János nótaköltő február 22-én dalestet rendez a Royal termében Szoyer Ilona és Rózsa Lajos operaházi művészek közreműködésé­vel. E hangversenyekre jegy váltható a Harmónia váci­ utcai zenemű-kereskedésében.­­* (Tudományos élet.) A Magyar Adria Egye­sület földrajzi szakosztálya ma este Prinz Gyula ,dr. egyetemi magántanár­ elnöklésével, ülést tartott. Stei­. Smer­­Lajos dr. egyetemi docens Földmágnességi mé­rések a tengeren című előadásában a Carnegie Institution, mágneses expedícióról beszélt. A nevezett' ■intézel 1905 óta végez­­mágiaesés méréseket előbb a Galilei, majd a külön erre a célra épített Carnegie' hajón.. Ezek­ a­­vizsgálatok úgy a tudomány, mint a gyakorlati hajózás szempontjából igen fontosak és­­az admiralitási térképeken már meddig is, jelentékeny hibákat derítettek ki. A­ Carnegie Institution ilyen méréseket Afrikában és Ázsiában a szárazföldön is végeztet, Klaltenberger Mihály dr­ .A tengerparti dü­hök rendszere dininél tartott előadást. A d­inéket a szél, vagy a szél, és a víz halmozza föl a laza homok­ból és ezek az emberi településeket­ gyakran vesze­­delmeztetik. Az előadó­­behatóan ismertette a dünék keletkezését, különböző alakjait, pusztulásukat és vándorlásukat. A dünetipusok eddigi fölosztását tár­gyalva, új düne-alakot irt le, a­mely a szél működése következtében a magas tengerpartokon­­ keletkezik. Mind, a két érdekes előadást nagy­ tetszéssel fogadta, műsorát. * (Kar­arajáték.) Feld Irén társulata holnap bemutatja Strindberg Ágost négyfölvonásos komé­diáját, a Pajtások-at, melyet Balassa József fordí­tott. Az újdonság szerepeiben Feld Irén, Molnár Jó­zsef, Marosi Juli, Miklós Elemér, Sebesi, tolnai, Vitéz Róbert, Arany Olga, Foglár, Kapossyné, Sár és Mátrán lépnek­ föl. Az előadást Bálint Láma kim­egy csomóddal­­Hagditól, Duparetól, Faurétól és Chaminadetól. E hangversenyekre jegy váltható Méry Béla József-téri zek­émakereskedésében. * (Filharmóniai hangverseny.) A Filhar­mónia Társaság február 14-én rendezi VII. bérleti hangversenyét Körher István vezet-J sávéi és Kirchhoff W­alter berlini­ operaénekes közreműködésével. Az est műsorát kizáróan Wagner műveiből" állították a nagyszámú hallgatóság. — A­ Tudományos Aka­démia első osztálya hétfőn, február 5-dikén délután öt órakor ülést tart Pekár Gyula A proveníce-i köl­tészetről címmel székfoglalót tart, Gyámlay Gyula levelezőtag pedig A latin és a magyar úgynevezett praesens imperfektum-alak használatáról tart elő­adást. Az ülést zárt értekezlet követi. A Földrajzi Társaság február 6-án, kedden délután hat órakor 17

Next