Budapesti Hírlap, 1912. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1912-02-01 / 27. szám

1912. február 1. BUDAPESTI HÍRLAP (27. sz.)" kétségkívül szaporítani fogja az alkalmazást ke­reső ügyvédjelöltek számát s egy közbenső osz­tályt állít föl a tulajdonképpeni jelölt és az ön­álló ügyvéd közt, ezt a jövő fogja megmutatni. Az is kétséges, hogy az ügyvédjelölti gya­korlat meghosszabbítása apasztani fogja-e az ügyvédek számát. E kívánatos eredményt biz­tosan csak a numerusz klauzusz behozatalával lehetne elérni. A jogkereső közönségnek azon­ban meglesz az a haszna az újításból, hogy már a kezdő ügyvéd is több tudás és tapasztalás bir­tokában fogja ellátni ügyét, mint jelenleg, mi­dőn legtöbb ügyvédjelölt, nyomban az ügyvédi oklevél megszerzése után, kellő gyakorlati isme­retek nélkül nyitja meg irodáját. A jelenleg már gyakorlaton lévő ügyvéd­­jelöltek is e jog elvesztését panaszolják, midőn sérelmesnek tartják magukra nézve azt az át­meneti rendelkezést, hogy nyomban a vizsga le­tétele után csak azok kezdhetik meg az ügyvédi gyakorlatot, akik a vizsgát az új törvény életbe­lépésétől számított két év alatt (a képviselőház módosítása szerint egy és fél év alatt) leteszik. E rendelkezést a szerzett jog elvételének tekin­tik azok, a­kik az ügyvédjelölti gyakorlatot már megkezdték, de a­kiknek még egy és fél évnél hosszabb időt kel eltölteniök, hogy az ügyvédi vizsgát letehessék. E panasz nem egészen alap­talan,dó ilyféle sérelem új intézmények életbe­léptetésénél alig kerülhető ki. A törvényhozó ele­get tesz feladatának, ha azt minél szűkebb térre szorítja és így a fönforgó esetben is az lett volna a helyesebb megoldás, ha átmeneti időül meghagyják azt a két évet, a­mit a kormány eredetileg javaslatba hozott. A bírói és ügyészi képesítés föltétele ma az, hogy, a­ki e pályára lép, az ügyvédi vagy a gyakorlati bírói vizsgát letegye. Ezt követőleg az illető azonnal kinevezhető bírói vagy alü­gyészi hivatalra. Az új törvény életbelépése után itt is az a változás áll be, hogy bírói vagy ügyészi hiva­talra csak azt lehet kinevezni, a­ki a vizsga le­tétele után két évig a bíróságnál, az igazságügy­­minisztériumnál, ügyvédnél vagy közjegyzőnél stb. gyakorlaton volt. Ámde ez alig fog válto­zást előidézni a mai helyzeten. Mert hiszen a legnagyobb ritkaságok közé tartozik az, hogy például a bíróságnál alkalmazott jegyző a képe­sítő vizsga letételétől számított két éven belül bírói vagy ügyészi hivatalra kineveztessék. Ez csak a kivételesen protegált egyénekkel történik meg. Tehát közmegnyugvást kelthet, hogy ezt a protekciót, habár csak két évi időtartamra, e törvény kizárta. Életbevágó rendelkezése az új törvénynek az, a­mely a bírák nyugdíjazására és áthelyezé­sére vonatkozik. A bírói függetlenséget biztosító törvényeink szerint a bíró, kivéve a bírósági szervezetben történt változtatást s a közeli, rokonság és só­­gorság eseteit, át nem helyezhető. Tehát még a fegyelmi vétség miatt való elítélés sem vonhatja maga után a bíró áthelyezését. Ez nagy garan­ciája a bíró függetlenségének, de mégis nem egy esetben visszás helyzeteket idézett elő, midőn a botrányos magaviselet miatt fegyelmilegi elítélt vagy­­ egyébként súlyosan kompromittált bíró maga nem kívánja áthelyeztetését. E bajon kíván segíteni az új törvény. A kérdés csak az, hogy ezt megfelelő módon, a bírói függetlenség veszélyeztetése nélkül tes­zi-e. Az új rendelkezés az, hogy a fegyelmi bíróság az igazságszolgáltatás érdekében „fegyelmi­ vét­ség megállapítása nélkül is“ elrendelheti, hogy az ítélőbíró más bírósághoz helyeztessék át. Az áthelyezést az igazságügyminiszter eszközli.­­ E rendelkezésben, ámbár ez rést ütni lát­szik a bírói függetlenség egyik védőbástyáján, meg lehet nyugodni annálfogva, mert a bíró­ság kezébe teszi le a bíró sorsát. Feltehetjük a bíróságról, hogy akár fegyelmi vétség esetén, akár e nélkül, csak nyomatékos okokból fogja elrendelni bírótársának áthelyezését. Maga az áthelyezés azonban az­ igazságügyminiszter ke­zébe van letéve és pedig csak azzal a korlátozás­sal, hogy a bíró eddigi állásának megfelelő bírói állásra helyeztessék át. Ámde ez nem elég. E korlátozás ugyanis még fönhagyja azt a lehe­tőséget,­­ hogy például a fővárosban vagy vala­mely nagy vidéki városban alkalmazott bíró egy elhagyott vidéken lévő községben fölállított járásbírósághoz helyeztetik át. Ez már büntetés­számba megy és nem érdeke az igazságszolgál­tatásnak. E lehetőséget tehát ki kellene zárni azzal a további korlátozással, a­mit a főrendi­ház még megtehet, hogy a bíró csak eddigi­ székhelyének megfelelő helyen lévő bírósághoz helyezhető át. A kényszer­nyugdíjazás körét is kitágítja az új törvény. A bíró ma hatvanötödik, illető­leg hetvenedik évének betöltése előtt, akarata ellenére, csak akkor nyugdíjazható, ha hivatali kötelessége teljesítésére testi vagy lelki fogyat­kozása miatt végleg képtelenné vált. Az igaz­ságügyminiszter e törvény írányaként legköze­lebb felpanaszolta a képviselőházban, hogy van­nak epileptikus, tüdővészes és süket bírák, a­ki­ket, mert nem véglegesen munkaképtelenek, akaratuk ellenére nem lehet nyugdíjazni. E bajon most azzal segít az új törvény, hogy ennek életbelépése után azok a bírák is nyugdíjazhatók lesznek, a­kik, ha nem is vég­legesen, de „tartósan képtelenek“ hivatali kö­telességük teljesítésére. Az igazságszolgáltatás nagyobb érdeke szempontjából ebben is meg lehet nyugodnunk. Ezzel azonban el is jutottunk addig a véghatárig, a­meddig a bírák kényszer-nyugdí­­jazása tekintetében még az új polgári perrend­tartás életbeléptetése alkalmából is­ elmennünk szabad. Az igazságügyminiszter az imént ki­emelt példákat,különben is annak bizonyítá­sára hozta fel, hogy ilyen birákkal nem lehet az új polgári perrendtartást életbeléptetni. Mint­hogy most már könnyűszerrel megszabadulhat az ilyen biráktól, remélhető, hogy az új polgári perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvény­­javaslat tárgyalása alkalmával el fogja ej­teni e javaslatnak azt a rendelkezését, a­mely az egész bírói karra kiterjedőleg jogot ad az igazságügy­­miniszternek több éven át a kényszernyugdíja­­zásra. A helyőrségügyeleti tiszt az őrségelosztáson még fölsorolja sorrendben a többi őrséget, az állomásőrséget, kórházi őrséget, 1., 2., 3. számú kapu­őrségeket stb. Részletezi azok összeállítá­sát. Ezután sorrendben elvonul különböző irány­ban az őrség nehéz feladatára. Az elvonulás díszlépésben, fővetéssel történik. Minden őrség parancsnoka osztaga elé lép és a huszonnégy órás terhes szolgálat megkezdődik. Az őrség embereinek fáradt lépését egy­hangú szomorúsággal verik vissza a néptelen utcák. Az álmatlanságtól elcsigázott és a heve­nyészett­­cakonpaktól (bableves, haluska, bur­gonya és némi bennefettel) csak félig jóllakott berzaglier inkább három nap egyfolytában róná a nehéz szolgálatot, csak ezen az egy napon, — karácsony szent­estéjén — ne­m rá esett volna a sor, mert itt a vadidegenben még egy kis hazai sem teszi elviselhetőbbé a nehéz sort. De még ha legalább dohányozni lehetne! Háborúban azonban legtöbbször súlyos bűntett­nek számít egy kis ártatlan füstölés, mert áruló lehet főleg az éjszaka sötétjében még a cigaretta tüze is. Már­pedig nehéz sor a dohányos ember­nek a virrasztás a vártán, csupán imádság mel­lett. Persze, ezek inkább a szabad táborozáskor kiállított előőrsök keservei. Míg Karlo Bondini berzaglier mindezt el­gondolja, már a puskaporraktárhoz ér az osztaga. A régi őrség már fölszerelve várja a fölvál­tást, mert ha siet, mire sötétedik, vissza is ér a karakokba, ott meglehet, hogy egynéhány isme­rős sor várja az embereit. Rövidke üzenet ott­honról ... a gyerekekről... az üszőről... Ki is ábrándozhatna többről a halál birodalmában! Szótlanul rakják szerelvényüket, fegyve­rüket az újonnan fölvezetett őrség tagjai egy­más mellé, azután kiülnek a rögtönzött bálak elé. Míg szemükkel a titokzatos félhomályt für­készik, lelkükkel visszatekintenek a múltba... nyugalmas napokra... E mellett éberen figyel­hetnek a veszedelmes irányba,­­ arra felé, a­honnét minden percben várhatják egy-egy rövi­den fölvillanó láng nyomán a megváltó halált. Az arab csatár ugyanis kiszámíthatatlan. Hihetetlen utakon és módokon hol itt, hol ott tűnik föl. Csak akkor pillantja meg az ember, mikor már fegyverét elsütötte, azután sarkan­tyúba kapja kicsi lovát és a­mint jött, eltűnik. Senki sem csodálkozik már azon, hogy a kivezényelt őrség hébe-korba egy-két emberrel megfogyva tér vissza a barakokba. Ki kérhetné számon az elesett harcost? Hát lelőtte az orvul támadó arab. A hiányzó emberek bor-, dohány­os élelmi adagját fölosztják a többi között. Cók­­mókját összeszedik, — tán övéihez ér mint az elesett hagyatéka ... tán elkallódik útközben — hisz mi értéke van annak? Agyát elfoglalja az újonan érkező — és ki emlékeznék még a jó cimborára? Bondini berzagliéri éjfél után egy órakor kerül az őrállásra. Ez a hely az őrségtől alig ötven-hatvan lépésnyire van, de mégis nehéz feladat az őrség szerepe, mert ha csak egy-két óráig tart is egyfolytában, de az óriás felelős­ség tudata, a feszült figyelem, az egyedüllét a meglepetés ijesztő gondolatával kimeríti a leg­edzettebb harcost is. És erre az egy emberre van bízva fölállítása idején elsősorban a puskapor­raktár őrzése. Az őrszem pedig esetleg a leg­csekél­yebbnek látszó mulasztásáért életével fizet, ha a csapatot miatta baj éri. Bondini, fegyverével vállán, az őrbódéban áll. A gyér megvilágítása lámpa fényénél ébren fürkészi a szemetelő esőben a veszedelmes irányt. Az esőcseppek egyhangú kopogása rövid félóra múlva már álmot csal a berzagk­éri szé­k képviselőház ülése. A képviselőház holnap délelőtt tíz órakor ülést tart.­Napirenden van a ma elfogadott törvényjavaslatok harmadik olvasása, az Adria tengerhajózási részvénytársasággal kötött egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat és a kérvények •1., 5., 6. és 7. sorjegyzékére vonat­kozó bizottsági jelentés.­ A volt bán a miniszterelnöknél. Tomasics Miklós volt horvát bán Khavrak Levin volt horvát osztályfővel ma Budapestre érkezett s délután Hé­­dervári Károly gróf miniszterelnöknél látogatást tettek. A két horvát politikus ebédre is hivatalos volt a miniszterelnöknél, Tomasics és Khavrak este visz­­szautaztak Zágrábba A király előtt. Bécsből jelentik nekünk. A király ma délelőtt meghallgatta a szokásos jelentése­ket s azután Burián báró közös pénzügyminisztert, később Bossier osztrák kereskedelmi minisztert hosz­­azabb magánkihallgatáson fogadta. A közös pénzügy­miniszter kihallgatása egy óra hosszáig tartott. Az interparlamentáris magyar csoport kedden, február 6-án délután öt órakor a képviselő­­ház elnöki fogadótermében ülést tart. A háborús izgatás ellen. Bécsből jelentik nekünk. A szociáldemokrata­ párt tegnapi gyűlésén állást foglalt a háborús izgatás ellen. Ellenbenen dr. képviselő előadta, hogy ezt az izgatást a keresz­tény-szocialista párt kezdte megg. Az Ausztria és mére. De uralkodik magán, mert ő itt élet és vagyon őré, — úgy tanulta. Rövid idő múlva szűnik az eső, de nem igen akar elszállni az incselkedő álom a ka­tona szeméről. Hogy ébren maradjon, előveszi jelentési jegyzékkönyvét és mert már az állandó készült­ségi állapot miatt napok óta hiába készült arra, hogy a feleségének néhány megnyugtató sort ír­jon, — tehát most éppen kapóra jött neki ez az órácska. Megírja üzenetét, és ha visszatérnek a barakba, elküldi az asszonynak. Azzal nekitámaszkodik a bódénak és raj­­zolgatja a hetüket szépen sorban egymás mellé, a­hogy a jó öreg iskolamestertől otthon tanulta. Lassan megy a dolog, mert közben figyelni is kell, meg az alkalmatosság sem igen hozzávaló. De már belemelegedett, — már hangosan is motyog közben egyet-mást, a­mint írja ... Ejnye, no, — mintha mozogni érezné a lába alatt a földet... A következő percben már nem gondolko­dik. Rémes recsegés, ropogás. A lőporraktár pil­lanat alatt fölrobban. Repül szanaszét minden darab téglája, mert a­mit az ellenség ügyesen megásott aknája föl nem robbant, fölrobbantja a raktárban fölhalmozott nagymennyiségű puskapor. A rémes robbanás után futólépésben kö­zeledik a készültség. Az őrség embereivel — a­kiknek csodálatosképp semmi bajuk sem lett — szintén a romokhoz rohan, hogy a baj­okat kiderítse. A készültség parancsnoka, Sonnino had­nagy,­­ óvatosan rajvonalban vezeti feloszlott embereit a romok felé... De ellenségnek semmi nyomát sem találja, csak a rettentő pusztulást, az iszonyú romokat. Mintha földrengés pusz­­tított volna ... .

Next