Budapesti Hírlap, 1912. március (32. évfolyam, 52-78. szám)

1912-03-19 / 67. szám

2 '■ ________________~ érdekében, liogy a bécsi katonai körök kegyeit keresve, a kormányzó párttal szemben Bécs érdekében lefelé licitál! Soha nem volt még erre példa a magyar függetlenségi párt történetében s egész újabb alkotmányos életünkben páratla­nul áll ez az eset. Hiszen voltak a bel ügyekben eddig is ellentétek; lesznek ezután is. Ha a leg­radikálisabb választói reformot fogjuk megcsinálni, a „népparlament44 klerikális és radikális elemei között még nagyobb ellentétek lesznek. Es akkor a Justh-párt valahányszor valamely radikális pro­gramja ellenállásba ütközik, az alkotmá­nyos többség ellen mindig a bécsi kato­nai pártra támaszkodik? Aufi’enbergek és Konrádok lesznek akkor is, katonai túl­­követelések pedigjnindig lesznek, Es ak­kor — a'mai recept szerint — a függet­lenségi p'ártő lesz ismét a dicső szerep, hogy a nemzet kívánságaival szemben le­felé licitáljon? A bécsi katonai párt meg lehet elé­gedve. Megtalálta az arkimédesi csavart. Ma a választójog minden Justhóknak, holnap más radikális hóbort. Es ha he­lyes, megengedett politika s nem a nem­zet ügyének elárulása az, hogy a válasz­tói jog érdekében vállalnak provizóriu­mot, mellőzik a két éves szolgálati időt s a nemzet ujonemegajánlási jogának biz­tosításáról lemondanak: akkor jöjjön vissza Konrád vezérkari főnök, mert az ő politikájának a magyar parlamentben már kész pártja van. És erőszakolják — tüzön-vizen erőszakolják — Becsben a radikális választói jogot, mert az a pán­­szlávok és dákorománokon kívül még egy magyar pártot is liferál a katonai köve­telések „fokozottabb14 teljesítésére. A múltban erő volt a nemzet szá­mára a függetlenségi párt. Tagjai ideáliz­musa Bécs ellen a magyar kormányok szilárd támasztéka volt. Ma a helyzet egé­szen megváltozott-. Szilárdan áll a kor­mánypárt s a Justh-párt kész mindent föláldozni a hatalomért; és a bécsi kató­kájával azt az egyetlen napot, melyet munka­napból ünneppé kivánt megtenni. A római népiélek szines fantáziájára vall, liogy első pil'anatban valamely tripoliszi elesett apjában keresték a merénylőt, nem is álmod­ván arról, hogy az oly alkotmányosan és jósá­gosán uralkodó derék fiatal családapát komo­lyan halálra szánhatnák az anarkisták. Voltak, a kik még szenzációsakban képzelték el u dol­got. Nyilván olyan apa elkeseredése szülhette a merényletet, kinek egyik fia már elesett Tri­­polisznál, s a másikat most viszik. Az ostoba valóság rácáfolt ezekre a megható kombiná­ciókra. Bizony csak egy éretlen suhancról van itt szó, a ki azt sem tudta, mit akar tulajdon­képpen, mikor téglái és habarcsa mellől gyil­kos lesbe állították anarkista velleitásai. Nem mellőzhető jelentős momentuma az emlékezetes napnak az a hir, mely az ősz pápa nagy megdöbbenéséről szól. A szent atya sokáig imádkozott ezután, oly bensőséggel és niegin­­dultsággal, melyből talán még béke is szület­hetnék, ha nem állana mögötte egy engesztel­hetetlenül rideg elv embere. Ennek pandanjául a szocialista képvise­lők is megjelentek az udvarnál, örömüket és szerencseki vágataikat a kamara összeségévcl együttesen fejezni ki. Mindezeket a részleteket annál teljesebb megelégedéssel fogadta Róma, mennél jobban átgondolta azokat a speciális körülményeket, melyek minden részletében meg­­renditővé tették volna a csapást, ha Antónió d’Alba terve sikerül. Végre, miután az egész város, jóformán kivétel nélkül (beleértve, sőt kiemelve' az idege­neket!), kellőképpen átörvendezte a naoot, s a BUDAPESTI HÍRLAP (67 ez.) nui körök a nemzet ellen a Justh-párt magatartásából merítenek erőt. Egy szerencsétlen nemzet politikai züllésének szomorú tünetei ezek. A mi nemzedékünk történetének legszégyen­­teljesebb lapjai. Bizonyságai a politikai vakságnak és törtetésnek; és bizonyságai annak a tespedt közszellemnek, mely idealizmusában megfogyatkozva cl tudta tűrni ezt a politikát... Az olasz békefeltételek. •— Egy római beszélgetés. — Ráma, márc. 16. (Saját levelezőnktől.) Az olasz hivatalos világ intencióira vet világot az á beszélgetés, me­lyet olyan olasz politikussal folytattam, á ki mélyen belelát a dolgokba. — A béke megcsorbíthatatlan alapfelté­tele, — mondotta az olasz politikus — csakis az 1911. november 5-ki királyi dekrétum lehet, mely törvénybe iktathatván, többé semmiféle címen meg nem változtatható. Vágy ettől a bá­zistól indul ki a bckekiscrlct, vagy egyáltalján nem lehet sző béketárgyalásokról. Hogy azon­ban a kissé kegyetlen ánnekszió szó helyett nem kerül-e majd a jóval szemérmesebb elhatározás szó jegyzőkönyvbe Olaszország szuverén jogai­nak dokumentálására; arról e percben még nem mondhatni biztosat. Annyi bizonyos, hogy az olasz kormány e kérdésben nem a szavakra, hanem cgyes-egyedül a lényegre vet súlyt. Békeföllételeink második pontja az olló­mén csapatok visszavonása az anneklált tarto­mányok területéről. Ez a békekérdés egyik leg­fogasabb pontja, mert hiszen velejárna a török kikötők teljes békéje és minden tengeri akciónk megszüntetése úgy á Vörös-tengerem mint az európai vizeken. Északafrika viszonyai és terepe azonban annyira különlegesek, hogy egy iyen visszavonási művelet nem ellenőrizhető oly mó­don, mint valamely európai terep rendes hadse­regével. Libia belseje, — különösen a mig a ben­­szülöttek ellentállása el nem pihen, — alig kö­zelíthető meg. Es igy könnyen következhetnék el az az anomália, hogy Törökország, egy lát­szólagos visszavonulás örve alatt kivonná ugyan az uj olasz tartományból a betegeit, sebesült­leszálló éjben az utolsó vig líurjántás is elve­szett, — egyedül maradhatott a királyi család. Szivére ölelhette végre kicsinyeit a halál me­nekül Ije, és megszoríthatta bátor hitvese kezét, a ki a szörnyű pillanatban is királynő tudott maradni. Hogy nyugodt álom jött-e a fáradsá­gos napra, nem mérnök állítani. Véres árnyak mögül hogyan ne látszottak volna ki mindazok az őrült fanatikusok, a kik az ölés, a rombo­lás gyönyörűségéért okosság és logika nélkül örökös bizonytalanságban tartják a szegény ki­rályokat. És megfeledkezhettek-e a derék testőr­tisztről, a ki királyért és hazáért szörnyű láz­­álomban vergődve, várja a reggelt, mely re­ménység helyett talán már csak a halált hozza meg neki. Neki, a ki éppen úgy családapa és férj, mint a király, és a kit éppen úgy a köteles­ség állilott az ő veszedelmes helyére, mint feje­delmét. Görög tavasz. Irta Dobay István. Egy ismeretlen vendég jelent meg a Ho­tel d’ Angleterre tabló d’ balhéjánál. Korfuban egyetlen európai hely a d’ Ajigleterre, melynek lakói többnyire ismerik egymást s a nem nagy szállóban ennélfogva meglehetősen családias hang honol. Az üli ruhában, fátyolos kalappal megje­lenő rendkívül elegáns hölgyet nem ismerte senki. Elkésve érkezett a reggelihez s megjele­nése érthető feltűnést keltett. A vörös angol mel­lett fecsegő görög leány jzgalolLuu kánkod la 1912. március 19. jeit, katonái gyöngébb részét, ellenben beékel­­ten arab bandái közé, visszahagyhatná tisztjei és emberei javát. Ily módon azután, mialatt ki­kötőiben teljes biztossághoz jutott, ismeretes rablóbanda rendszerével folytonosan ébren -tart­hatná az örökös fölkelésekből táplálkozó ellen­ségeskedést. Ezen a ponton tehát az olasz kor­mány nem lehet eléggé komoly és körültekintő és az ottomán csapatok visszavonásával egyide­jűleg okveleUeuül követelnie kell mindenrendü ellenségeskedés végleges megszüntetését. Tripo­­liszban, Kireinaikában és u csatolt részekben. Kemény dió még a vallási kérdések meg­oldása. Ehhez azonban, némely részletében vi­lágos példákat nyújt Ausztria és Magyarország Bosznia-Hercegovinát illető megegyezése Török­országgal. Az olasz szuverenitás teljes és korlát­lan elismerése, tcruxészetesen elengedhetetlen. Szabad államhoz méltóan azonban minden mél­tányosságra és a legmesszebb menő toleranciára számíthat a muzulmán polgárok vallási meg­győződése,. De az olasz kormány semmiesetre sem hajlandó erre vonatkozólag formális köte­lezettségeket vállalni. Az olasz kormány, a meny­nyiben az az uj afrikai tartományra alkalmaz­ható, hajlandó lenne a már említett boszniai egyezmény diszpozicióit részben elfogadni. (A vallás szabad gyakorlása, ugyanazon politikai jogok a muzulmánoknak is, mint bármely más polgároknak. A szultán nevét mint kalifáét, folytatólagosan is hangoztathatják imádsá­gaikban. Respektálandók a kegyes alapítványok jogai, s a muzulmánok továbbra is zavartalanul föntarthatják főpapjaik megerősitőjével, lelki fejükkel, a konstantinápolyi sejk-ül-izlammaí Iiitcleli összeköttetésüket). Az olasz kormány ezeket a pontokat azonban csakis az alábbi mó­dosításokkal fogadhatná el: 1. A konstantinápolyi kálifáVust nem haj­landó elismerni, 2. tanulmányozás tárgyává fogja tenni a vakuf-jogok tiszteletben lariásáuak kérdését, hogy respektálásuk nem vonná-e maga után a kolónia közgazdasági értékesítésének megbéní­tását? Ezt a védekezésnek látszó tanulmányo­zást az teszi szükségessé, hogy meg kell akadá­lyozni minden módot, a mi a kalifátustól függő muzumán klérust politikai célok eszközévé te­hetné. Minden más errö vonatkozó kérdésben, fürtös fejecskéjét s kíváncsian kérdezősködött szomszédaitól az ismeretlen kilétéről. A- hölgy pedig észre sem vette az akaratán kívül okozott feltűnést s az ételsor felszolgálása közben nyu­godtan tanulmányozta n Baedeekert. A nyitott ablakon beszökkent meleg, tavaszi napsugár az úti könyv piros táblájáról eltáncolva, különös fényű glóriával vonta be az idegen érdekes, szőke fejét. Finom, hosszúkás arcán végtelen báj s valami rejtett szomorúság reszketett. Egy Gainsbornck kép szállhatott ki pati­nás rámájából, hogy végigjárja a földtekét s ele­venen hirdesse az angol képzőművészet tökéle­tessé vált finomságát. — Nem lehet más, mint angol ■*— volt az általános vélemény s csupán a szapora szavú görög lány tartotta teljesen megokolatlanul fran­ciának. Reggeli után az irodába síeltünk, hogy megtudjuk az idegen kilétét. A bejelentőlapra csupán ennyit jegyzett fel: Miss Clara Garry, Kollesl. — Tehát csakugyan angol. — jelentettük ki örömmel, s érdeklődéssel lestük ezentúl az al­kalmat, hogy megismerkedjünk a bájos angol misszcl. A tarka nemzetközi társaságból, mo­dor, viselkedés tekintetében kimagasló angol leány azonban, öntudatos büszkeséggel tartott magától távol minden alkalmat, hogy bárkivel is megismerkedjék, s ezentúl papközben soha, csak a nyolc órai diner mellett láthattuk rend­kívüli jó szabású, párisi szabót sejtető estei öltö­zékeiben. Meztelen nyakának szabályos ivét, ér­tékes gyöngysor fogta körül, melyen kívül sem rózsásan átlátszó keskeny fjnoni ujjam, sem pe­dig öltözékén egyetlen más ékszert sem fedez-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék