Budapesti Hírlap, 1912. május (32. évfolyam, 104-128. szám)

1912-05-01 / 104. szám

Budapest, 1912. XXXII. évfolyam, 104. szám. Szerda, május 1. Budapesti Hirla megjelenik hétfő kivételével mindennap. Blafilbu­si árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. eg7 hónapra 2 kor. 40 fll. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 UL Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulaj­donos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: Vili. ker., József­ körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Kiárusítás 92-90. Apróhirdetés 65-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 92-90. Igazgató 9-31. A delegáció munkája. Bécs, ápr. 30. (Kiküldött munkatársunktól.) Sajá­tos körülmények között, vagy mint mon­dani szokás: vegyes érzelmek között ült össze rövid tanácskozásra Bécsben a magyar delegáció, közvetetlenül a vál­ság és a kormányváltozás után. A rövid tanácskozás — rendes tárgyalás helyett hosszabb keletű indemnitás — arra való, hogy bizonyos kényes természetű kérdé­sek hosszú pertraktálása lehetőleg elke­rülhető legyen Minthogy a jövő perspek­tívája homályos és a politikai helyzet nem tisztult, mert a válságos kérdések egész sora függőben maradt: ez okoknál fogva a delegátusok a benső nyugtalan­ságnak egy nemét hozták magukkal a delegáció üléseire. Az érdeklődés főkép­pen arra irányult, hogy a lezajlott vál­ság elemei miként fognak kidomborodni, és milyen tükörképben fognak mutat­kozni a delegáció tárgyalásain. A december utolján tartott tanács­kozás óta a delegáció külső képe is jelen­tékenyen megváltozott. Akkor még élt Aehrenthal gróf és a közös pénzügymi­niszter pozícióját Burián báró foglalta el. Azóta Aehrenthal gróf meghalt, Bu­­riánt megbuktatta az osztrák cselszövés. A közös miniszterek közül a múlt dele­gációból csak Auffenberg lovag ismere­tes, de hogy mennyi és milyen világítás­ban, azt fölösleges bővebben jellemezni. Apponyi Albert gróf ma ki is emelte, hogy két új közös miniszterrel állunk szemben, a harmadiknál pedig az a baj, hogy nem uj. Az eknésség hatott, a sze­mek fölragyogtak és csendes mosoly vo­nult el az arcokon. Az új külügyminiszter azonban igen kedvező benyomást tett a delegátusokra. Érdekes fej, nagy koponya, értelmes szem, magatartásában rendkívüli nyuga­lom: ez külső megjelenésében Berchtold gróf, a monarkia új külügyminisztere. Expozéját, a­melyet bemutatott, komoly megfontoltság és a nagy felelősség átér­­zése jellemzi.* Aehrenthal gróf politiká­ját követi és folytatja az új külügymi­niszter. Minden szóvirágtól ment v­ilágos fejtegetését, a­melyben a monarkia ál­láspontját ecsetelte a hármas­ szövetség­hez és a többi hatalomhoz, a közeli és a távoli vonatkozásokhoz és valamennyi aktuális külpolitikai kérdéshez való vi­szonylatban, a magyar delegáció teljes elismerése és őszinte tetszése honorálta. ..Politikánk az állandóság­ és a béke po­litikája, a létezőnek fentartása, a bonyo­dalmak és , megrázkódt utások elkerü­lése“ . — ez a tétel juttatja tömör kife­jezésre Rei­chfeld gróf programját, sru­­gaszkodás a hármas-szövetséghez és a jó viszony f­entar­tás­a a többi állammal, s a béke megóvása a Balkán népei között: ezek sarkpontjai maradnak a monarkia külső politikájának. Kijelentette Berch­told gróf, hogy Olaszország a Balkán nyugalmát avagy Törökország területi épségét nem fenyegeti veszedelemmel, él az a képe, mely a jogi kar egyik termében emlékét őrzi azon a nevére szóló alapítványon kívül, melyet a kar a millenium évé­ben első dékánságom idejében szorgalmas jogi hallgatók jutalmazására alapított. Ha valaki, úgy Daruváry zárta lelkébe a Frank Ignác emlékét. Nemcsak az ábrázatja, de a nagy­sága emlékét is. Mestere nem hiába csepegtette a lelkébe régi magánjogunk tudományos is­meretét. Általa szerette meg a jogot. Ezzel ő je­gyez­te el. A jogi studiumok és vizsgák befejeztével még 1846-ban Temesmegye szolgálatába lépett. Mint aljegyző kezdte a közszolgálatát mindjárt az igazságszolgáltatási szakban, melyhez mind­végig hű maradt. Az 1848 utáni időben mint törvényszéki biró már Pesten működött s az osztrák jogot alaposan kiismerte. Persze nálunk ebben az átmeneti időben a magyar jog isme­rete is szükséges volt. Az októberi diplomát követő időben 1861 óta újra egészen a magyar jog világába került bele. Nehéz idő volt. Az­ 1861. évi országbírói értekezleten alkotott ideiglenes törvénykezési szabályokkal a bírósági praxisnak szinte meg kellett küzdeni. Hisz az értekezlet sokat volt kénytelen az osztrák jogból megtartani, habár elvileg némi módosításokkal a régi jogra ment vissza. A legtöbbet természetesen a praxisra kel­ A hatalmak arra­ törekszenek, hogy meg­felelő alapot találjanak az olasz-török konfliktus elintézésére. Mindez teljes méltánylással találko­zott a magyar delegációban. Sajnos, Berchtold gróf egész expozéját németül terjesztette elő, bárha a változások so­rán, melyek a közös minisztériumokban elkövetkeztek, úgy szerepelt, hogy ő a magyar miniszter. Bevezetőben ugyan magyar nyelven kért elnézést, de bár­mily szimpatikusan mutatkozott is be az egyénisége, a valóság az, hogy most már egy közös miniszterrel se lehet magyarul tárgyalni, holott az osztrákok a legna­gyobb prepotenciával követelik, hogy két közös miniszter mindig közülök ve­zessék. Ilyen körülmények között az elemi méltányosság is azt követeli, hogy legalább egy közös miniszter nemcsak lelkében, hanem nyelvében is teljesen magyar legyen. Auffenberg lovag egy színtelen nyi­latkozatot olvasott föl, a­mely rövid mondatokban kijelenti a következőket: 1. Sikerült elintéznie a két kormánnyal együtt az altiszti kérdést. 2. Ez bizony­ságul szolgálhat arra, hogy a hadügymi­niszter a végleges védőerőrefom­ meg­valósítására törekszik, s erre mindig tö­rekedett. 3. Kijelenti továbbá, hogy elő­terjesztéseiben mindig csak katonai mo­tívumok vezérelték. Ez a nyilatkozat annyit jelent, hogy Auffenberg­ lovag tiltakozik az ellen, mintha a védőreformmal szemben a ka­tét­ biznia, mely aztán a jogi szokás támogatá­sával munkálta ki az ideiglenes törvénykezési szabályokban foglaltakat. Abban Daruvárynak nagy része volt, hogy az 1861 óta folyt magyar ítélkezés mégis csak megállós­­a a helyét. Főképpen azt vallotta Werbőczit követve, hogy maga a juszticia vagyis az igazságszolgáltatás a legelső. Tulajdon­képpen ez csinálja a just is. A kettőből fakad aztán a juriszprudencia vagyis a jogi tu­domány. Nem voltak teoretikus velicitásai. Pe­dig nagy teoretikus volt. Nálánál tanultabb bí­rót nem ismertem. Tudott is a tudományán uralkodni. Valójában justitia, ius és iurispru­­dentia összh­angzatosan fértek meg benne. Ezért volt mint jurista olyan nagy. A szükséges általá­nos műveltsége sem hiányzott. A világért sem szatócskodott a joggal. A társadalmi élet szerves alkotó részének tekintette. En­nek felismerésére erős ítélő tehetsége kiválóan képesítette. A bírói temperamen­tuma sem hiányzott. Ezek a nagy tulajdon­ságok alkották, melyek következtében gyorsan emelkedett a bírói pályán. A hatvanas évek ele­jén kir. táblai biró lett s már 1869-ben kúriai biró. Innét levitték a régi királyi táblára tanács­elnöknek. Meglehetősen hitetlenséggel teli a jog iránt kerültem föl a királyi táblához mindjárt az ő tanácsába fogalmazónak a királyi­ ­ Daruváry Alajos — 1826—1912 írta K. Kováts Gyula egyetemi professzor, imént április huszonkettedikén halt meg itt Budapesten Daruváry Alajos nyolcvanhat éves korában. Röviden leírom mindazt, a­mit felőle följegyezni valót tudok. 1826-ban született Kalocsán. A gimnáziu­mot Pesten a piaristáknál végezte, honnét a pesti egyetemre került. Előbb az akkori tanítási rend szerint a filozófiai kurzust kellett elvégeznie. 1843-ban lett a filozófia doktora. Mint ilyen lett joghallgató ugyancsak a pesti egyetemen. Itt a magyar magánjogot ennek a jognak a legna­gyobb professzorától Frank Ignáctól tanulta, a­ki aztán olyan tragikus véget ért. A világért sem segített Bécsben, hová fölhívták, azt az ősiségi Pátenst megcsinálni, a­mely régi jogunk­nak­­véget vetett. Nehogy ezt megérje, inkább öngyilkossá lett. Nagy tur­ista volt. Előbb latinul irta meg az 1818 előtti magánjogunkat. Később magyarul Közigazság Törvénye Magyarhonban cím alatt. Mikor aztán sokkal halála után nem­régiben arra került a sor, hogy a budapesti jogi kar korán elhunyt jelesének arcképét megsze­rezze, ezt sehol sem találta. Egy elkallódott arcképe valahol mégis akadt. Ebben már csak Daruváry ismerte föl Frankot, így készülhetett Mai számunk 44 oldal

Next