Budapesti Hírlap, 1912. május (32. évfolyam, 104-128. szám)
1912-05-08 / 109. szám
6 Hősként viselték magukat a tisztek is. Amit bátorságban, önfeláldozásban, lélekjelenlétben emberektől csak várhatni lehet, mindazt megcselekedték. Véres marakodás, minden mentést lehetetlenné tevő pánik tört volna kia hajón, ha a tisztek, akiknek bátorsága és lélekjelenléte a matrózokra átragadt, energiájukkal meg nem fegyelmezik a halálra rémült tömeget. Nekik lehet köszönni, hogy legalább 700 ember is megmenekült. Hallom, sokan furcsának találják, hogy a Titanicnak négy tisztje maradt életben! Nos, hát három közülök csak az utolsó mentőcsónakokkal távozott s ez egyenesen a kötelességük volt, mert a mentés munkáját aképp kellett elősegiteniök, hogy a csónakba ugranak maguk is s azután a nyílt tengeren maradt többi csónakokat maguk után dirigálják. Az utas, vagy akár a matróz is, nem tud a nyílt vizen tájékozódni. Ha maguk is kénytelenek volnának a tengeren maradni, ugyan mit csinálnának akkor? Irányítás nélkül, cél nélkül, lélekvesztetten, kétségbeesve hányódnánaka tenger színén. A tisztek azonban tudják,merre van a szárazföld. Ismerik a hajójáratok útját hogy tudják dirigálni a csónakokat, hogy a legnagyobb valószínűséggel mégis, csak megtalálják a módját a szárazföldre jutásnak vagy a más hajókkal való találkozásnak. Azok az utasok, akiket tisztek-irányította mentőcsónakokról szedtünk föl, sokkal jobb kondícióban voltak, mint a többi csónap népe.- A megmenekült tisztekről személy szerint is tudom, hogy a legnagyobb heroizmust tanúsították. A megmenekült másodiktiszt az utolsó pillanatban is a sülyedő hajón volt. Egy hullám sodorta le, azután egy fölborult mentőcsónak tetejére jutott, majd aTitanic leszakadt kéményére mászott föl s csuron-vizen onnan húzták föl a Kárpátia fedélzetére. Ilyen embereket tengerész ugyan hogy is ítélhetne el? Pitman és Moody, a harmadik és hatodik tiszt egymást tuszkolták az utolsó mentőcsónakok vezetésére. Minde a kettő a hajón akart maradni. Végre is Pitman ment el,Moody pedig a hajóval veszett. Ha előre való gondosságban volt is talán hiány a veszedelem pillanatában, a tisztek a legnagyobbszerű kötelességtudással és minddezt föláldozó hősiességgel mentettek minden menthetőt- Az egész világ tengerészei bámuló elismeréssel adják meg nekik az igazságot, hogy egész ember volt a helyén valamennyi. ______ — Szó esett arról, hogy mi történt volna, ha a Kárpátia szerencsés véletlenségből nincs a közelben. Ha a tenger nem túlságosan viharos, akkor a mentőcsónakok napokig a vizen maradhatnak, és miután vitorlájuk is vall, kedvező széllel szárazföldet is érhetnek.. A mellett mindig megvan a lehetősége, hogy ebbéli a sűrű hajójárata zónában, hajókkal találkoznak. A mentőcsónakok úgy vannak megszerkesztve, hogy nem sülyedhetnek el, , tehát csak akkor történhetik baj, ha a hullám fölborítja őket. A csónaknak mind a két oldalon levegővel telt rekeszek vannak, még pledig olyan kiterjedésben, hogy a csónak akkor is a víz felszínén marad, ha egészen vízzel lelnek is meg. Azonkívül minden csónakban szabály szerint bizonyos menynyiségű kétszersültnek és víznek kell lenni, amelyből napokig el tudnak élni az utasok. A mentőcsónaikokhoz pincérek is tartoznak, akik kötelesek a beosztott mentőcsónakokra menni. A Titanic csónakjain azért neill Volt élelem és víz, mert haza,emberek annyira nem ''hittük még a mentőcsónakokba szállás pillanatában sem abban, hogy a hajó el fog sülyednii. Maguk ,a csónakokra került lisztek is azt hitték, hogy‘visszatérhetnek. Lehetetlen volt a veszedelem nagyságát mindjárt fölismerni, scsak a tájkor már a gépházat kezdte elönteni a víz, akkor tudták meg a hajó vezetői,hogy a Titanic menthetetlen. Látnivaló, hogy mennyire végzetszerű volt ez a katasztófa minden részletében. I ha a Titanic azorrával megy neki a jéghegynek, akkor az elejeösszezúzódik s valószinüen nem következik be azelsülyedés. A hajó azonban az,, oldalával , ment neki, a mely hosszában ,végighaladt. A viz iszonyú erővel zuhogott be a szakadékon s a különben vízhatatlan falakat a rettenetes erejű vízesés valósággal bezúzta. Csodálatos, hogy a vízbe esettek közül a mentősövek ellenére senkit sem sikerült megmenteni. S még csak a víz színén úszkáló halottat sem láttunk!Az angol mentőövek úgy vannak szerkesztve, hogy huszonnégy óráig tizenhat font súlyt (ennyi rendes ,-körülmények között az egy ember által kiszorított ,víz,súlya) a víz színén eltartanak. Hogy az emberek mégis elmerültek, annak valószínű oka az, hogy a legtöbben téliesen öltözködve, vastag bundában, kabátban kerültek a vízbe s átitatott ruhájuk súlya húzta le őket a vízbe. Ennyit mondtak a Kárpátia magyar lisztjei, akik szerényen hallgattak arról, hogy a mentésben mekkora részük volt. Risicato olasz orvos, aki egyúttal olasz kivándorlási biztos is a hajón, mondotta, hogy Lengyel dr. is, Rácz Gusztáv is teljesen kimerülve érkeztek meg Newyorkba a mentőmunka után. Fülkéjüket mind a ketten a menekülteknek adták át s a mentés után majdnem kétszer huszonnégy óráig alig volt nyugtuk s csak akkor jutottak Valamennyire lélekzélhez, a mikor a kimentetteket Newyorkbart partra téve, hazaindultak. Még ma is elfogódottan beszélnek élményeikről, a legborzasztóbbról — mondják ! a melyben részük volt s talán valaha is részük lehet. " A Triesztbe érkezett Kárpátia tisztjeit az itteni.""Angol Tengerész - Otthon látta vendégül, s meleg barátsággal üdvözölte őket. A hajó, a melynek mintegy kétszáz vagyon amerikai árut kelt.. Triesztben, kiraknia, két napig isiarad az itteni kikötőben s valószínűen csak szerdán este vagy csütörtökön hajnalban indul el Fiuméba, ahol a kormányzóság, a város és a polgárság készül ünnepi fogadására. BUDAPESTI HÍRLAP (109. sz.) 1912. május 8. , Egy menekült elbeszélése. Paris, máj. 5. A minap érkezett meg .Parisba Pierre Maréchal, Maréchal admirális fia, aki szerencsésen megmenekült a Titanic katasztrófájánál. A párisi lapok interújúkat közölnek tőle, amelyekben érdekes részleteket mond el a borzalmas katasztrófáról. Maréchal két barátjával, akik közül az egyik Smith filadelfiai ember, a másik egy francia szobrász volt, a hajó kávéházában ült a katasztrófa estéjén és kártyáztak. Negyed tizenkettőkor könnyű lökést éreztek. Az ablakhoz "léptek, hogy a tengerre kitekintsenek, de víz helyett nagy jégtömeget láttak. . ... A zökkenést, beszélt Maréchal, az utasok közül is sokan megérezték és fölsiettek a fedélzetre, megtudakolni, hogy mi történt, de a matrózok megnyugtatására a legtöbben visszatértek kabinjükbe s lefeküdtek. A tenger tükörsimának látszott s egy matróz kijelentette, hogy húsz év óta nem látja ilyen csöndesnek az óceánt. Maréchal és két társa a fedélzeten sétálgatott még néhány percig, amikor hirtelen megjelent Siith, a hajó kapitánya, ilal elsápadt volt, a szemében mély fájdalom és aggodalom tükröződött és megtört hangon mondotta: — Hölgyeim és uraim. A hajó sülyed. Mindenki menjen a" kabinjába és vegye magára mentőövét. Isten legyen velünk! Hideg borzongást éreztem a hátámon és kabinomba rohantam, folytatta Maréchal. A fedélzeten a kapitány kijelentésekor már alig volt harminc ember, a többi mind aludt. Mire ismét a fedélzetre jutottam, vagy százan álltak ott, mentőövvel derekukon. A legtöbbje meg nem tudott a kapitány szavairól. A steiwardok sorba járták a kabinokat és felkültötték az utasokat. Már megcsörrentek a mentőcsónakok Táncai és felharsant a vezényszó: Ladics frrst! Előbb az asszonyok. A matrózok és stewardok ügyeltek a rendre és könyökükkel szorították vissza a tolakodó férfiakat. .Némelyikkel valóságos dulakodásra került a sor. Közben a kávéház pincére szaladt utánunk és kérte, hogy fizessük ki, amit elfogyasztottunk. A vendéglős leintette, hogy ne zavarjon most ilyen dolgokkal. Éjfél után egy óra lehetett. Elváltam barátaimtól és a harmadik fedélzet hátsó része felé tartottam, hogy a beszállást nézzem. Közben találkoztam Guggenheimmal, ,az ismert milliomossal, aki rendkívül nyugodt és egykedvű volt. — Nekem már mindegy — mondotta, — én már megcsináltam a szerencsémet, leéltem az életemet. De önt sajnálom, fiatal barátom. Elváltam tőle és a hátsó részre mentem. A tömeg éppen akkor özönlött vissza és az utolsó mentőcsónak felé tódult. A szabadon maradt részen akkor eresztették le az utolsó előtti csónakot. Félig üres volt és élt ösztönszerű elhatározással belevetettem magamat. Két asszony közé zuhantam, egy üres helyre. Az egyik szomszédnőm eszeli ruhában volt, fázósan didergett és kétségbeesve sikoltozott. Lekapcsoltam a mentőövemet, lehúztam a kabátomat és ráadtam. Egy matróz és én voltunk férfiak a csónakban. Az evezőkhöz nyúltunk és gyors csapásokkal, előre igyekeztünk. Amikor a mentőcsónakot a vízbe eresztették, hallottam, amint a zenekar — amely egész vasárnap délután nem játszott — a Víg özvegy keringőséreemlített. A vészszirén folyton tülkölt és a rakéták szakadatlanul szálltak a sülyedő hajóról. A Titanic egyik lámorsora a másik után tűnt el. Hátsó része lassan fölágaskodott és a csavarok a levegőben forogtak. Két óra húsz perckor tűnt el a kolosszus, minden örvénylés nélkül. Nyomban utána a jeges vízben küzködők kiáltozásait hallottuk. Nem lehetett határozott hangokat kivenni, csak valami tompa ordítást, ami a hajók szirénájának a dugásához hasonlított. Arra akartunk evezni, de a szomszéd csónakról egy tiszt hangja megállított. Azon a csónakon hetvenen voltak össze,zsúfolva és az elmerüléstel tartottak. Húsz utast közülük átvettünk magunkhoz. A matróz később a fülembe súgta: Egy gyermek fekszik mellettem. Azt hiszem, meghalt, egészen hideg a teste. —Egy gyújtó világánál megnéztem. A holttest már egészen hideg volt és csöndben, anélkül, hogy a többi észrevette volna, a tengerbe eresztettük. Egy óra múlva az egyik utason hirtelen az őrültség jelei mutatkoztak. Görcsök fogták el, borzalmasan kiáltozott és néhány perc múlva kiszenvedett. Őt is a tengerbe sülyesztettük. Az asszonyok kétségbeejtően siránkoztak és minden csillagot hajólámpásnak véltek. El voltam készülve a halálra és eszembe jutott, hogy a meneküléskor valaki azt mondta, hogy a Marconikészülék nem működött, nem lehetett segítséget hívni. Már-már az öngyilkosságra gondoltam, mikor a matróz f elkiáltotta magát: Hajó! — Az utasok mind felállottak és magukon kivül kiáltoztak. Zöld fény csillogott a szemhatáron, majd két lámpasor világa jelent meg a víz színe fölött. Én meg a matróz lázasan eveztünk arra felé. Hirtelen minden fény megint nekialudt. Ez volt a legirtózatosabb pillanat. Később megtudtuk, hogy egy jéghegy födte el előlünk a hajó világosságát. Azután újra fölragyogtak a lámpák és hallottuk a szirén bugását. Vad örömben ujjongtunk. A nap fölkelt, sugarait, szétárasztotta és ott láttuk magunk előtt a hatalmas gőzöst, négy óriási jéghegy között. Újra az evezőkhöz nyúltunk. Negyediknek érkeztünk a Kárpátiához. Megmenekültünk. A háború. Budapest, máj. 7. Ródusz szigetének mgszállása, mint az újabban érkezett táviratok jelentik, még nem teljes. A török helyőrség, amely az első nap, oly bátran védekezett a partraszálló olaszokkal szemben, nem oszlott szét, hanem a sziget belsejében szervezi az ellenállást. Az olaszok valószínűen kénytelenek lesznek még több katonát a szigetre vetni, ha ottmaradásukat biztosítani akarják. A Dardanellákat még nem nyitották meg. Egy konstantinápolyi távirat azt jelenti ugyan, hogy az aknák eltávolítását tegnap megkezdték s a tengerszoros holnapra szabad lesz, egy más telegram szerint azonban az aknák felszedése a rossz időjárás maitt igen sok nehézségbe ütközik, úgy hogy egy hétnél előbb alig lehet szabaddá tenni a tengerszorost. Marschall báró, a konstantinápolyi német nagykövet váratlanul Berlinbe érkezett. Útjáról többféle verzió terjedt el. Az egyik szerint azért jár Berlinben, mert londoni nagykövetnek szemelték ki Wolff-Metternich gróf helyébe. Egy másik verzió az olasz-török béke ügyével hozza kapcsolatba a nagykövet útját, s azt állítja, hogy Marschall bárónak külön közvetítő javaslata is van a hadviselő felek számára. Ez az utóbbi verzió összefüggésbe hozza Marschall báró utazásával azt a körülményt is, hogy Pallavicini őrgróf, az osztrák és magyar nagykövet is elutazott Konstantinápolyból Bécsbe. Távirataink az újabb eseményekről a következők: Ródusz megszállása. Konstantinápoly, máj. 7. (Saját tudósítónktól.) Abdulla tábornok. Ráállsz a sziget parancsnoka, a következőket jelenti a hadügyminiszternek: " A szigeti ostroma szombaton reggel tizenegy hajóval kezdődik s az olaszok reggel nyolc órakor kezdték meg a csapatok partraszállitását. Mi az Oskor felé haladó olasz gyalogos csapatot megtámadtuk, két tisztet és sok katonát megöltünk. A mi veszteségünk egy katona és több sebesült. Ezután fő hadállást foglaltunk el. A lakosság visszatért a fővárosba, ahol a rendőrség energikus intézkedései következtébenn rend és nyugalom van. Az olaszok Ródusz szigeten két ezred gyalogságot és tüzérséget szállítottak partra. A török csapat, körülbelül ezer ember, bátor ellenállást fejtett ki s most a sziget belsejében szervezik az ellenállást. A veszteség ismeretlen. A törökök elfogtak egy egészségügyi csapatot. Kioszból nem jött sűz.