Budapesti Hírlap, 1912. június(32. évfolyam, 129-153. szám)
1912-06-01 / 129. szám
1912. június 1.' BUDAPESTI HÍRLAP (129. m.) 'V'........•............ hát a béke meghiúsulna, a 'Ház elnapolásába azonban, hír szerint, nem egyezik bele. • A képviselőház ülése. A képviselőház ma is egész nyugodtan folytatta a védőerő-javaslat tárgyalását. Ma három képviselő vett részt a vitában: Sümegi Vilmos és Bikádi Antal Justh-párti és Horváth Mihály Kossuthpárti. Sümegi határozati javaslatot nyújtott be arra vonatkozóan, hogy a kormány készítsen kimutatást azokról a bevételi forrásokról, amelyekből a katonai kiadások növekedését fedezni szándékozik. Horváth Mihály csaknem két óra hosszáig beszélt; ha a védőerő-reform kérdése nem lenne már tökéletesen kimerítve, beszéde bizonyára több figyelmet keltett volna. A létszámemelést már azért is aggasztónak tartja, mert ehhez szerinte nincs elég emberanyag. Azt az aránytalanságot, mely az egyes katonák szolgálati ideje között mutatkozik, meg kell szüntetni. "Az altiszti kérdést Horváth úgy tartaná megoldhatónak, ha külön iskolákat állítanának hivatásos altisztek képzése céljából. Sürgette még azt is, hogy a tiszteknek óvadék nélkül is engedjék meg a nősülést, és hogy a családos tiszteket különös ok nélkül ne helyezzék el állomáshelyükről. Határozati javaslatot is nyújtott be arra nézve, hogy tegyék lehetővé a katonaságnak az eddiginél nagyobb mértékben való igénybevételét aratás és tűzvész alkalmával. Bikádi Antal is igen hosszasan bírálta avédőerőjavaslatot, amelyet szerinte jóhiszeműen nem lehet elfogadni. Ezért a kifejezésért Tisza István gróf az elnöki székből rendre is utasította a szónokot, aki ezután hosszasan magyarázgatta, hogy a hadsereg a mai létszámmal is teljesítheti hivatását. Végül határozati javaslatot adott be arra, hogy a törvényhozás ne a hadsereget, hanem csak a honvédséget fejlessze. Bikádi negyedhárom után fejezte be a beszédét; az ülés a jegyzőkönyv hitelesítésével ért véget A folyosón. A" mai ülés első óráiban meglehetős csönd volt a folyosón, nem is volt valami népes a Ház, az ellenzéki vezérférfiak kora délelőttöt benn tanácskoztak az egyik bizottsági teremben, a kormányférfiak is a szobáikban voltak s a gyér népességű folyosó majdnem hangtalanul csöndes maradt mindaddig, míg az ellenzék értekezletéről az első hírek ki nem szivárogtak. "Az ellenzéki megállapodás részletei ma sokkal inkább érdekelték és izgatták a munkapártot, mint maguknak az egyezkedőknek táborait. Az ellenzék soraiban ma már kezdettől fogva biztosra vették az egyértelmű megállapodást, de csodálatosképpen nagyon kevéssé foglalkoztatta az ellenzékieket az a gondolat, hogy megállapodásukhoz mit szól a kormány és a többség. A folyosón bizonyos könnyűvérűséggel beszéltek a megegyezésről, mint olyanról, amivel az ellenzék a maga részéről mindent megtett a kibontakozás érdekében, minden további lépés és engedmény a kormány dolga. Csak a higgadtabbak hangoztatták, hogy a megállapodást maga az ellenzék sem tekintheti egyébnek, mint olyan tárgyalási alapnak, amelynek részletei a kormánnyal való egyezkedés során még változhatnak. De Justhék soraiban sűrűn estek a folyosón olyan hangok, hogy a párt a választójogi megállapodásban túlontúl lemérsékelte magát és ennél tovább, már senki kedvéért nem mehet.A munkapárti folyosón lépten-nyomon tapasztalható pesszimizmussal kisérték az ellenzéki egyezkedést. Magát a tényt, hogy az ellenzék egységes alapon tudott megegyezni, örvendetesnek mondották ugyan s rámutattak arra, hogy a kormánynak már a védőerő-kérdés válságossá fordulta óta az volt az álláspontja, hogy lehetőség szerint az egész ellenzékkel egyezzék meg, mégpedig , minden pártnak kívánságával számoló egyetlen alapon. De már a megegyezésnek egymásután nyilvánosságra jutó részletei határozott kedvetlenséget szültek. Arról, hogy a választójogi tervezet dolgában mik a munkapárt aggodalmai, mai lapunknak a munkapárti klubból adott tudósításában már részletesen beszámoltunk, ezeknek az aggodalmaknak hangoztatását ma is sűrűn hallottuk a folyosón. De egyenes visszatetszést keltett a többség soraiban, amikor ma délben egy óra tájt elterjedt a folyosón a hír, hogy az ellenzék a védőerő póttartalékos szakaszának törlését követeli, s ha ezt nem kapja meg, csak hosszabb-rövidebb ideig tartó provizóriumba megy bele. Egyenesen érthetetlennek találták a munkapárton, hogy a legutóbbi események s a rezolucióval való kísérlet balsikere után ezt a kérdést ennyire élére állítja az ellenzék, főképp, miután annak idején maga Kossuth és Apponyi elismerte, hogy a kormány nem járhatott el másként, mint amiképp eljárt. Tisza István gróf, amikor a védőerőrevonatkozó ellenzéki megállapodásról eljutott hozzá a hír, kijelentette, hogy ezen az alapon még csak tárgyalásba se lehet bocsájtkozni az ellenzékkel. Az ellenzék megállapodásai. — Tanácskozás a képviselőházban. — . Az ellenzéki pártok megbízottai ma délelőtt tizenegy órakor a képviselőház egyik bizottsági termében folytatták és be is fejezték a tanácskozást. Megegyeztek ma a védőerő, a garanciák és a taktika dolgában is. " Az értekezlet előtt Apponyi Albert gróf és Kossuth Ferenc fölkereste Hazai Samu hon- i védelmi minisztert és Hosszasan tanácskoztak vele a védőerőreformról. A miniszter fölvilágosította az elenzéki vezéreket, hogy ha íráromig semmiképpen sem nyúlhat a védőerőjavaslat 43. paragrafusához s hogy ennek kihagyása teljesen lehetetlen dolog, mert minden idevágó törekvés fölújitaná a rezoluciós kérdést, a miről a bécsi irányadó körök többé hallani se akarnak s a mi igy eleve lehetetlenné tenné a békét. A fölvilágositás után kezdte meg az ellenzék a tanácskozást, melyben részt vettek: Kossuth Ferenc, ApponyiAlbert gróf, Mezőssy Béla, Désy Zoltán, Gál Sándor, Sághy Gyula,Justh Gyula, Földes Béla, Bakonyi Samu, Holló Lajos, Huszár Károly, Szmrecsányi György, Egry Béla és Polónyi Géza. A tárgyalás csaknem három óra hosszat tartott. A megegyezésről a következő részletek szivárogtak ki. ■ A végleges védőerőreform dolgában fentartják az eddigi kívánságokat, tehát a többi között a negyvenharmadik szakasz kihagyását. Minthogy azonban Hazai honvédelmi miniszter nyilatkozata következtében nyilvánvalóvá lett, hogy az ellenzék katonai kívánságai most megvalósíthatatlanok, olyképp egyeztek meg, hogy az ellenzék nem gördít akadályt a katonai provizórium parlamenti tárgyalása elé, ha a kormány elfogadja az ellenzék választójogi tervezetét. A provizórium tartamára nézve eltérő javaslatok merültek föl. Kossuth Ferenc, Justh Gyula és néhány társa egy éves provizóriumot kívánt, Holló Lajos négy évest. Mások két-három évben kívánták megállapítani a védőerő rendezését. " Az ellenzék megállapodását Kossuth Ferenc a Ház holnapi ülésén terjeszti elő és arra kéri Lukács László miniszterelnököt, hogy a kibontakozásról való tárgyalás idejére napolja el a Házat. Az elnapolás két-három napra szólana. A kormánnyal való tárgyalásban az ellenzéki pártoknak két-két megbízottja vesz részt. A garanciákról olyképp állapodtak meg, hogy a katonai provizóriumot most tárgyalná a Ház, a választói jogról szóló reformjavaslatot pedig az ősszel. H ha a megegyezés a kormánnyal meghiúsulna, akkor az ellenzék újra harcot indít és a vezérek szabad kezet adnak a küzdelem eszközeire nézve, vagyis újra kezdhetik a technikát is. A tanácskozás délután két órakor ért véget. Apponyi Albert gróf ezt mondotta a tárgyalás után: — A megegyezés megvan minden oldalon. "Justh Gyula ezt felelte az újságírók kérdésére: 1 — Azt tudtam, hogy mi magunk között - ^ « Én nem feleltem. Az én parlagi eszem valahogy nem tudta megemészteni ennek a detektivzseninek a történetét. .Valahogy szörnyen érthetetlenül zúgott a fülembe az én becsületes népemből kiszármazott házam gonosztevő története. Hát való volna ez?! u 4*... . Egyszer csak az én agyamban is megvillan egy gondolat! Nem oly merész, nem oly szövevényes, mint ezé a rendőrtalentumé. De annyira belelopja magát szívembe is, hogy már rabja vagyok. Elkérem a bűnjelet. A durva, piszkos, itthon szőttes zacskóból apró föld göröngyöket öntött az asztalra. . Csak nézem, nézem a rögöt. Mellemet valami kimondhatatlan fojtó érzés szorítja; egyszer csak — szégyen, nem szégyen — rácsordulnak az én könyeim! Szólok az angolomnak, — azaz hogy dehogy szólok — az én beszédem már el nem fojtható, csendes zokogás! — Mikor magamhoz térek, oda állok az én bámuló nagy darab emberem elé. .. Szemeimben még érzem a könyet, de ezen már keresztül hat a diadalmas érzés lobogó tüze! Megragadom az angol kezét és büszkén, ahogy tán életemben sem beszéltem, szólok neki oda. .. — Menjen békével honába vissza, miszter! Itt, ebben a csöndes, becsületes falucskában hiába keresi annak a rejtelmes bűnténynek a szálait. — Nézzen ide! Ez a piszkos rongy, ez az értéktelen szemét, sokkal drágább az ön gyémántjainál, mert a haza földje ez, a kedves kis szülőfalu drága göröngye. Amikor ön hozzám jött, örömmel ígértem meg támogatásomat; most, hogy feleslegessé vált, én kérem meg egy szívességre. Vigye vissza ezt a szemetet! Szórja el azon a síron, ahova elhantolták honfitársamat; higgye el, egy megbolygatott nagy léleknek szerez nyugalmat, talán örökre. Ne nevessen ki, hogy én itt, e minden kultúrától távol való fészekben így elérzékenyedem. Lássa, ez a sovány göröngy, amellyel szegény honfitársam pihenni akart, nem rejt magában aknázható drága kincseket, de mégis anyaföld ez. Nem adhat gyermekeinek, csak fekete kenyeret, néha azt sem. El is mennek idegenbe a kenyér után, de édesanyjukról, erről a szegény, sovány földről nem feledkeznek meg odakint sem. Ön a kék gyémántot, kereste és elvette tőle a minden drága kincsnél drágább anyaföldet. Menjen, adja neki vissza! Tartozik ennyivel annak a szegény halottnak. Az én angolom megnyúlt ábrázattal hallgatta kitörésemet. Egy darabig láttam még homlokán a kétség árnyékát. Morgott is valamit arról, hogy ő a szláv agitátorok után nehezen tudja elképzelni, hogy ez a nép honáért ennyire rajongani tudna, de aztán elcsendesült. Elmúlt már jól éjfél, hát nyugodni tértünk. Az én detektivem becsomagolja a bűnjelet, de habozik, hogy mitévő legyen. Félreteszi az egész históriát s az én sorsom kezdi érdekelni. Mikor megérti, hogy a falu minden gondja a bábaságtól kezdve az esketésig az én vádaimra nehezedik, a mellett én vagyok a rendőr, az adókezelő, felül rá még minden ügyek tanácsadója is, egy kissé megütközve szemléli az ellentétet a nagy hatáskör és a szobámban mutatkozó szegénység között. .Valahogy nem érti. Meg is kockáztat egy kérdést. — Az állam azonban kellőképpen honorálhatja tisztviselőjét, aki ekkora hatáskört vállal és elszánja magát erre a kultúrától távol eső vidékre, ugyebár? ! " - ■ ! Önök körülbelül úgy lehetnek, mint az angol tisztviselők a gyarmatokon! És megértettem, hogy mindezt kerek ezer koronáért teljesítem. — Ezer korona, ismétli! Kétszáz dollár majdnem amerikai értelemben is, elfogadható havi fizetés! — Csak akkor esett le az állam a mikor megtudta, hogy én ezer koronát egész, évre kapok! Akkor ő ugrott föl, ő ragadta meg kezemet. •• — Most már megértem azt az embert, miszter! Most már elhiszem, hogy az ön hazájának valami különös varázsa lehet! Egyik fiát a tengereken űzi át a falat kenyér és haló porában is szivéhez szorítja a sovány, a mostoha hazai rögöt, a másik pedig koldus bérért emberfeletti munkát robotol. Micsoda varázzsal öleli magához gyermekeit ez az anyaföld?! Avagy talán — tört ki belőle a reális észjárás — avagy talán — bocsásson meg őszinteségemért — fiai lehetnek élhetetlenek? Én pedig magamban, — hogy észre ne vegye — rábólintottam, hogy igaza lehet!