Budapesti Hírlap, 1912. június(32. évfolyam, 129-153. szám)

1912-06-01 / 129. szám

1912. június 1.' BUDAPESTI HÍRLAP (129. m.) 'V­­'........•............ hát a béke meghiúsulna, a 'Ház elnapolásába azonban, h­ír szerint, nem egyezik bele. • A képviselőház ülése. A képviselőház ma is egész nyugodtan foly­tatta a védőerő-javaslat tárgyalását. Ma három kép­viselő vett részt a vitában: Sümegi Vilmos és Bi­kádi Antal Justh-párti és Horváth Mihály Kossuth­­párti. Sümegi határozati javaslatot nyújtott be arra vonatkozóan, hogy a kormány készítsen kimu­tatást azokról a bevételi forrásokról, a­melyekből a katonai kiadások növekedését fedezni szándékozik. Horváth Mihály csaknem két óra hosszáig beszélt; ha a védőerő-reform kérdése nem lenne már töké­letesen kimerítve, beszéde bizonyára több figyelmet keltett volna. A létszámemelést már azért is aggasz­tónak tartja, mert ehhez szerinte nincs elég ember­anyag. Azt az aránytalanságot, mely az egyes kato­nák szolgálati ideje között mutatkozik, meg kell szüntetni. "Az altiszti kérdést Horváth úgy tartaná megoldhatónak, ha külön iskolákat állítanának hi­vatásos altisztek képzése céljából. Sürgette még azt is, hogy a tiszteknek óvadék nélkül is engedjék meg a nősülést, és hogy a családos tiszteket különös ok nélkül ne helyezzék el állomáshelyükről. Határozati javaslatot is nyújtott be arra nézve, hogy tegyék le­hetővé a katonaságnak az eddiginél nagyobb mérték­ben való igénybevételét aratás és tűzvész alkalmá­val. Bikádi Antal is igen hosszasan bírálta a­­védő­erőjavaslatot, a­melyet szerinte jóhiszeműen nem lehet elfogadni. Ezért a kifejezésért Tisza István gróf az elnöki székből rendre is utasította a szóno­kot, a­ki ezután hosszasan magyarázgatta, hogy a hadsereg a mai létszámmal is teljesítheti hivatását. Végül határozati javaslatot adott be arra, hogy a tör­­vényhozás ne a hadsereget, hanem csak a honvéd­séget fejlessze. Bikádi negyedhárom után fejezte be a beszédét; az ülés a jegyzőkönyv hitelesítésével ért véget A folyosón. A" mai ülés első óráiban meglehetős csönd volt a folyosón, nem is volt valami népes a Ház, az ellenzéki vezérférfiak kora délelőttöt benn tanács­koztak az egyik bizottsági teremben, a kormány­férfiak is a szobáikban voltak s a gyér népességű folyosó majdnem hangtalanul csöndes maradt mind­addig, míg az ellenzék értekezletéről az első hírek ki nem szivárogtak.­­­ "Az ellenzéki megállapodás részletei ma sok­kal inkább érdekelték és izgatták a munkapártot, mint maguknak az egyezkedőknek táborait. Az el­­lenzék soraiban ma már kezdettől fogva biztosra vették az egyértelmű megállapodást, de csodálatos­képpen nagyon kevéssé foglalkoztatta az­ ellenzékie­ket az a gondolat, hogy megállapodásukhoz mit szól a kormány és a többség. A folyosón bizonyos könnyűvérűséggel beszéltek a megegyezésről, mint olyanról, a­mivel az ellenzék a maga részéről min­dent megtett a kibontakozás érdekében, minden to­vábbi lépés és engedmény a kormány dolga. Csak a higgadtabbak hangoztatták, hogy a megállapodást maga az ellenzék sem tekintheti egyébnek, mint olyan tárgyalási alapnak, a­melynek részletei a kormánnyal való egyezkedés során még változhat­nak. De Justhék soraiban sűrűn estek a folyosón olyan hangok, hogy a párt a választójogi megálla­podásban túlontúl lemérsékelte magát és ennél to­vább, már senki kedvéért nem mehet.­­A munkapárti folyosón lépten-nyomon ta­pasztalható pesszimizmussal kisérték az ellenzéki egyezkedést. Magát a tényt, hogy az ellenzék egy­séges alapon tudott megegyezni, örvendetesnek mondották ugyan s rámutattak arra, hogy a kor­mánynak már a védőerő-kérdés válságossá fordulta óta az volt az álláspontja, hogy lehetőség szerint az egész ellenzékkel egyezzék meg, még­pedig , min­den pártnak kívánságával számoló egyetlen alapon. De már a megegyezésnek egymásután nyilvános­ságra jutó részletei határozott kedvetlenséget szül­tek. Arról, hogy a választójogi tervezet dolgában mik a munkapárt aggodalmai, mai lapunknak a munkapárti klubból adott tudósításában már rész­letesen beszámoltunk, ezeknek az aggodalmaknak hangoztatását ma is sűrűn hallottuk a folyosón. De egyenes visszatetszést keltett a­ többség soraiban, a­mikor ma délben egy óra tájt elterjedt a folyosón a hír, hogy az ellenzék a védőerő pót­­tartalékos szakaszának törlését követeli, s ha ezt nem kapja meg, csak hosszabb-rövidebb ideig tartó provizóriumba megy bele. Egyenesen érthetetlennek találták a munkapárton, hogy a legutóbbi esemé­nyek s a rezolucióval való kísérlet balsikere után ezt a kérdést ennyire élére állítja az ellenzék, fő­képp, miután annak idején maga Kossuth és Ap­­ponyi elismerte, hogy a kormány nem járhatott el másként, mint a­miképp eljárt. Tisza István gróf, a­mikor a védőerőre­­vonatkozó ellenzéki megálla­podásról eljutott hozzá a hír, kijelentette, hogy ezen az alapon még csak tárgyalásba se lehet bo­­csájtkozni az ellenzékkel. Az ellenzék megállapodásai. — Tanácskozás a képviselőházban. — .­­ Az ellenzéki pártok megbízottai ma dél­előtt tizenegy órakor a képviselőház egyik bi­zottsági termében folytatták és be is fejezték a tanácskozást. Megegyeztek ma a védőerő, a garanciák és a taktika dolgában is.­­ " Az értekezlet előtt Apponyi Albert gróf és Kossuth Ferenc fölkereste Hazai Samu hon- i védelmi minisztert és Hosszasan tanácskoztak vele a védőerőreformról. A miniszter fölvilágo­sította az­ elenzéki vezéreket, hogy ha ír­áromig semmiképpen sem nyúlhat a védőerőjavaslat 43. paragrafusához s hogy ennek kihagyása tel­­jesen lehetetlen dolog, mert minden idevágó tö­rekvés fölújitaná a rezoluciós kérdést, a miről a bécsi irányadó körök többé hallani se akar­nak s a mi igy eleve lehetetlenné tenné a békét. A fölvilágositás után kezdte meg az el­lenzék a tanácskozást, melyben részt vettek: Kossuth Ferenc, Apponyi­­Albert gróf, Me­­zőssy Béla, Désy Zoltán, Gál Sándor, Sághy Gyula,­­Justh Gyula, Földes Béla, Bakonyi Samu, Holló Lajos, Huszár Károly, Szmrecsá­­nyi György, Egry Béla és Polónyi Géza. A tárgyalás csaknem három óra hosszat tartott. A megegyezésről a következő részletek szivárogtak ki. ■ A végleges védőerőreform dolgában fen­­tartják az eddigi kívánságokat, tehát a többi között a negyvenharmadik szakasz kihagyását. Minthogy azonban Hazai honvédelmi mi­niszter nyilatkozata következtében nyilván­valóvá lett, hogy az ellenzék katonai kívánságai most megvalósíthatatlanok, olyképp egyeztek meg, hogy az ellenzék nem gördít akadályt a katonai provizórium parlamenti tárgyalása elé, ha a kormány elfogadja az ellenzék vá­lasztójogi tervezetét. A provizórium tartamára nézve eltérő javaslatok merültek föl. Kossuth Ferenc, Justh Gyula és néhány társa egy éves provizóriumot kívánt, Holló Lajos négy évest. Mások két-h­á­­rom évben kívánták megállapítani a védőerő rendezését. "­­ Az ellenzék megállapodását Kossuth Fe­renc a Ház holnapi ülésén terjeszti elő és arra kéri Lukács László miniszterelnököt, hogy a kibontakozásról való tárgyalás idejére napolja el a Házat. Az elnapolás két-három napra szólana. A kormánnyal való tárgyalásban az ellen­zéki pártoknak két-két megbízottja vesz részt. A garanciákról olyképp állapodtak meg, hogy a katonai provizóriumot most tárgyalná a Ház, a választói jogról szóló reformjavasla­tot pedig az ősszel. H ha a megegyezés a kormánnyal meghiú­sulna, akkor az ellenzék újra harcot indít és a vezérek szabad kezet adnak a küzdelem eszkö­zeire nézve, vagyis újra kezdhetik a technikát is. A tanácskozás délután két órak­or ért véget.­­­­ Apponyi Albert gróf ezt mondotta a tár­gyalás után: — A megegyezés megvan minden oldalon. "Justh Gyula ezt felelte az újságírók kér­désére: 1 — Azt tudtam, hogy mi magunk között - ^ « Én nem feleltem. Az én parlagi eszem vala­hogy nem tudta megemészteni ennek a detektiv­­zseninek a történetét. .Valahogy szörnyen érthe­tetlenül zúgott a fülembe az én becsületes né­pemből kiszármazott házam gonosztevő törté­nete. Hát való volna ez?! u 4*.­­.. . Egyszer csak az én agyamban is megvillan egy gondolat! Nem oly merész, nem oly szövevé­nyes, mint ezé a rendőrtalentumé. De annyira belelopja magát szívembe is, hogy már rabja vagyok. Elkérem a bűnjelet. A durva, piszkos, itt­hon szőttes zacskóból apró föld göröngyöket ön­­tött az asztalra. . Csak nézem, nézem a rögöt. Mellemet va­lami kimondhatatlan fojtó érzés szorítja; egyszer csak — szégyen, nem szégyen — rácsordulnak az én könyeim! Szólok az angolomnak, — azaz hogy de­hogy szólok — az én beszédem már el nem fojtható, csendes zokogás! — Mikor magamhoz térek, oda állok az én bámuló nagy darab em­berem elé. .­. Szemeimben még érzem a könyet, de ezen már keresztül hat a diadalmas érzés lobogó tüze! Megragadom az angol kezét és büszkén, a­hogy tán életemben sem beszéltem, szólok neki oda. .. — Menjen békével honába vissza, miszter! Itt, ebben a csöndes, becsületes falucská­ban hiába keresi annak a rejtelmes bűntény­nek a szálait. — Nézzen ide! Ez a piszkos rongy, ez az értéktelen szemét, sokkal drágább az ön gyé­mántjainál, mert a haza földje ez, a kedves kis szülőfalu drága göröngye. A­mikor ön hozzám jött, örömmel ígértem meg támogatásomat; most, hogy feleslegessé vált, én kérem meg egy szívességre. Vigye vissza ezt a szemetet! Szórja el azon a síron, a­hova elhantolták honfitársamat; higgye el, egy megbolygatott nagy léleknek szerez nyu­galmat, talán örökre.­­ Ne nevessen ki, hogy én itt, e minden kul­túrától távol való fészekben így elérzékenyedem. Lássa, ez a sovány göröngy, a­mellyel szegény honfitársam pihenni akart, nem rejt magában aknázható drága kincseket, de mégis anyaföld ez. Nem adhat gyermekeinek, csak fekete ke­nyeret, néha azt sem. El is mennek idegenbe a kenyér után, de édesanyjukról, erről a szegény, sovány földről nem feledkeznek meg odakint sem. Ön a kék gyémántot, kereste és elvette tőle a minden drága kincsnél drágább anyaföldet. Menjen, adja neki vissza! Tartozik ennyi­vel annak a szegény halottnak. Az én angolom megnyúlt ábrázattal hall­gatta kitörésemet. Egy darabig láttam még homlokán a két­ség árnyékát. Morgott is valamit arról, hogy ő a szláv agitátorok után­­ nehezen tudja elkép­zelni, hogy ez a nép honáért ennyire rajongani tudna, de aztán elcsendesült. Elmúlt már jól éjfél, hát nyugodni tér­tünk. Az én detektivem becsomagolja a bűnje­let, de habozik, hogy mitévő legyen. Félreteszi az egész históriát s az én sorsom kezdi ér­dekelni. Mikor megérti, hogy a falu minden gondja a bábaságtól kezdve az esketésig az én vádaimra nehezedik, a mellett én vagyok a rendőr, az adó­kezelő, felül rá még minden ügyek tanácsadója is, egy kissé megütközve szemléli az ellentétet a nagy hatáskör és a szobámban mutatkozó sze­génység között. .Valahogy nem érti.­­ Meg is kockáztat egy kérdést. — Az állam azonban kellőképpen hono­rálhatja tisztviselőjét, a­ki ekkora hatáskört vál­lal és elszánja magát erre a kultúrától távol eső vidékre, ugyebár? ! " - ■ ! Önök körülbelül úgy lehetnek, mint az angol tisztviselők a gyarmatokon! É­s megért­­ettem, hogy mindezt kerek ezer koronáért teljesítem. — Ezer korona, ismétli! Kétszáz dollár majdnem amerikai értelemben is, elfogadható havi fizetés! — Csak akkor esett le az állam a mikor megtudta, hogy én ezer ko­ronát egész, évre kapok! Akkor ő ugrott föl, ő ragadta meg kezemet. ••­­ — Most már megértem azt az embert, miszter! Most már elhiszem, hogy az ön hazájá­nak valami különös varázsa lehet! Egyik fiát a tengereken űzi át a falat ke­nyér és haló porában is szivéhez szorítja a so­vány, a mostoha hazai rögöt, a másik pedig kol­dus bérért emberfeletti munkát robotol. Micsoda varázzsal öleli magához gyerme­keit ez az anyaföld?! Avagy talán — tört ki belőle a reális ész­járás — avagy talán — bocsásson meg őszinte­ségemért — fiai lehetnek élhetetlenek? Én pedig magamban, — hogy észre ne vegye — rábólintottam, hogy igaza lehet!

Next