Budapesti Hírlap, 1912. július (32. évfolyam, 154-179. szám)
1912-07-02 / 154. szám
1912. július 2. BUDAPESTI HÍRLAP (151. sz.) pék nagy nemzetközi versenyében épp úgy képviselik a magyarságot, mint a középkor tornáin és bajvívásain a cimeres vitézek a magok országát. Vereségük legyen tanulság nekik, de legyen tanulság az itthonmaradottaknak is. Míg a babér learatva nincs, minden izomnak meg kell feszülnie, minden idegnek a cél felé hajlania: az áldomás helyénvaló a diadal után, de a mérkőzés előtt 7:0 eredményt szül. A népiskolai végbizonyítvány. Tóth János, a koalíciós kormány közoktatásügyi államtitkára a népiskolai végbizonyítvány kötelezővé tétele alkalmából a következő levelet írta Kacskovics Mihály dr., miniszteri tanácsosnak, a népoktatási kultúrpolitikai ügyosztály vezetőjének: Kedves barátom! Nagyon köszönöm megtisztelő kedves figyelmedet, a két végbizonyítványmintalap megküldését. Azok kiállítása, formája igen szép, textusa közös törvényünknek megfelelő, azt dicsérő. Örömmel mutogattam tegnap barátaimnak ezt a végbizonyítványt, mint olyan okmányt, melynek az én politikai meggyőződésem szerint alapjának kell lenni Magyarországon az általános, egyenlő választójognak. Ki ezzel bír, legyen a jövőben választó. Szeretném, ha a „jövő Magyarország" fundamentuma ez a végbizonyítvány lenne. Nemcsak a múltnak emlékeivel, de a jövőnek ezzel az érzésével köszönöm én a kezedből kapott ezen bizonyítványlapokat. Melegen üdvözöl régi igaz barátod Tóth János. Magyar miniszterek Bécsben. Bécsből jelentik. Hazai Samu honvédelmi miniszter és Josipovics Géza horvát-szlavén miniszter a múlt szombaton este Budapestről Bécsbe érkeztek. — A politikai küzdelem. Népgyülések és beszámolók. — A szegedi népgyűlés. Vasárnap délelőtt az ellenzéki pártok Szegeden nagy népgyűlést rendeztek, amelyen mintegy tízezer ember vett részt. Budapestről Apponyi Albert gróf utazott le a szegedi gyűlésre Károlyi Mihály gróf, Lévai Mihály, Bakonyi Samu, Fernbach Károly, Szmrecsányi György, Kun Béla, Reök Iván és Förster Aurél képviselők társaságában. A népgyűlést, melyet a Klauzál-téren tartottak meg, a város egyik képviselője, Kelemen Béla nyitotta meg. Apponyi Albert gróf volt az első szónok, a ki azt fejtegette, hogy Tisza István gróf eljárásának nem a többségi akarat érvényesítése volt a célja; a többségnek csak egyszer támadt kedve arra, hogy akarata legyen, a rezolució dolgában, de mihelyt lefújták Bécsből, abban a pillanatban megszűnt a többségi akarat és a többség fölöslegesnek nyilvánította azt, amely mellett nagy garral kitartást fogadott. Az erőszakot nem a parlamentarizmus megmentése kedvéért követték el, mert akkor, amikor az erőszakos lépéseket elkövették, az ellenzék kész volt a megegyezésre, kész volt a hadseregnek megadni azt, amire a hadseregnek szüksége van, csak azt kívánta, hogy a létező nemzeti jogok ne csorbittassanak, nem vívmányokról volt szó, nem előrehaladásról, hanem hogy a létező nemzeti jogok ne csorbittassanak és hogy biztosítékot nyerjünk arra vonatkozóan, hogy egy oly választói törvény alkottassák, amely magában foglalja valóban az ország valamennyi portáját, mindazokat, akik bírnak azzal az értelmi és erkölcsi minősítéssel, hogy alkotmányunknak erősségeivé válhassanak. (Zajos helyeslés. Lelkes fölkiáltások Éljen az általános választói jog!) Ez a kérdésnek politikai oldala. A kérdésnek közjogi oldala pedig talán még ennél is komolyabb. Mert mi történt? Történt az, hogy kimondottak képviselőházi határozatként valamit, amit a képviselőház el nem határozott, utólag a délutáni ülésben határozták el azt, hogy délelőtt már elhatározták, amiről csak délután tudták meg, hogy mi volt. (Derültség.) És ennek a nem létező, ennek a jogilag semmis képviselőházi határozatnak számára kieszközölték, sajnos, a főrendiház hozzájárulását (Abcug!), amivel a főrendiház kimutatta azt, hogy jelenlegi összealkotásában nem felel meg annak a hivatásnak, hogy az alkotmánynak biztosítéka legyen. (Élénk tetszés és helyeslés,) és egy a parlamenti reform problémáját még megtoldották a főrendiházi reform problémájával is. (Úgy van!) És ennek a nem létező képviselőházi határozatnak számára készül a kormány kieszközölni a királyi szentesítést is. (Itt a tömegből valaki közbekiáltotta: Éljen a köztársaság!) Apponyi gróf rögtön felelt a közbeszólónak: Tisztelt barátaim! Nagyon kérem önöket, a hevesebb vérűeket is, hogy csitítsák és csendesítsék le vérül megnyilvánítását és ilyen éretlen kifakadásoktól tartózkodjanak. Mi, tisztelt barátaim, a megsebzett allattam. Hát ilyen hű barátaink nekünk a magyarok? A császárt is odaeresztettük közéjük... — Éppen azt jöttem megköszönni, kegyelmes herceg, — felelt a báró, mosolyogva hajolva meg. — Igen, igen, azt, — nevetett a herceg. — És eljátszani egy magyar nótát. Az én szalonomban. Ki hitte volna ezt? Maguk ketten csupán. Hát jól van. Olyan jó kedvemben vagyok, annyira szeretem a magyarokat, hogy nem bánom. Jöjjön az a magyar nóta. Az inas már hozta is az Amatit a tokban. A vendégek körbe állottak, s a báró remegő kezekkel vette ki a hegedűt. A világ legdrágább hegedűje, mert a legnagyobb kincset szerzi meg számára. A báró megrázta fürtös fejét, s vállához illesztette a hangszert. Vonója végigsiklott a húrokon, s a lágy, édes hang betöltötte a termet. Aztán halotti csendben felhangzott a „Repülj fecském" első üteme. Nincs tovább. Az egyik húr nagyot pattant, s a báró halott halvány képpel tette le a hegedűt.. Ránézett a hercegnőre, s arcából leolvasta sorsát. A háziúr mosolyogva erőszakolta a művészt, hogy tegyen új húrt az elszakadt helyére. — Kegyelmes uram, ma nem játszom többet, — felelt komolyan a báró, s becsukta a hegedűtokot. Kis acélkulcsát pedig észrevétlenül lehullatta a szőnyegre. Csakugyan jól olvasott imádottja arcából. Pár perc múlva, mikor oszladoztak a vendégek, megtudta a választ. — Nem jött el még a mi időnk, báró. Én babonás vagyok. A húr elszakadása rosszat jelent. Mi nem lehetünk még az egymáséi, várkotmány és jogrend helyreállításáért küzdünk. Mi azok ellen küzdünk, akik a jogrendet és az alkotmányt aláásták, mi nem fogunk a jogbontásra jogbontással, nem fogunk az alkotmányellenes tényekre alkotmányellenes nyilatkozatokkal felelni. A mi célunk a jogrend helyreállítása, a mi célunk az ősi alkotmánynak nem a maga megmerevedettségében, hanem a maga népszerű, demokratikus kifejlődésében, de a törvényes alapok és a nemzeti hagyományok megőrzésével való föntartása, a mi fegyverünk a jog, a törvény, az igazság. Ne adjunk ellenfeleinknek támpontot arra, hogy ezt a mi alkotmányos mozgalmunkat diszkreditálhassák, leszólhassák. A közönség nagy tetszésben tört ki a riposztra Az éljenzés dühével egy hang közbesüvítette: — Éljen a népparlament! — Éljen az alkotmányos módon létrejött, alkotmányosan működő, nemzeti szellemtől áthatott népparlament. .— felelte viharos tapstól kisérve Apponyi gróf, majd tovább folytatta beszédét: És akkor tisztelt barátaim, az a rettentő dolog fog történni, hogy törvénykönyvünkbe be lesz iktatva egy valami, a mi törvény nevével ékeskedik és ami tulajdonképpen nem törvény. Mert népképviseti határozat nélkül törvény létre nem jöhet, népképviseleti határozat nélkül törvény nincs, ha százszor is mondják, hogy van, mert nem némely mellékformaság félretolásával hozatott ez a június 4-iki úgynevezett határozat, hanem hozatott a képviselőházi határozat lényeges kellékeinek megszegésével, a részletekre való tanácskozásnak kizárásával, tehát ez nem határozat, ez csak kijelentés. (Igaz, úgy van!) És ez a borzasztó sérelem, ez a borzasztó veszedelem, a mi alkotmányunkon keletkezett, hogy szinte a pátensekkel való kormányzáshoz térünk vissza, hogy törvény erejével akar ékeskedni valami, ami tulajdonképpen nem törvény, mert képviselőházi határozat, jogerős határozat nincs. (Igaz, úgy van!) Már most, tisztelt barátaim, figyeljenek jól ide. Mi, ha ez az utolsó cselekvény is végbemegy, ha a kormánynak sikerül király ő feleségének félrevezetésével ... (Itt ismét megszakította Apponyi beszédét a közbekiáltás: Éljen a köztársaság!) Kelemen Béla képviselő odafordult Apponyihoz: Ne törődj vele! Ne felelj! De Apponyi elhárította: Igenis, felelek! Megmondom nyíltan, hogy akik ezeket a fölkiáltásokat itten vagy akárhol teszik, azokkal én nem megyek, azoktól az én ügyem el van választva, mert én az alkotmányos jogrendért küzdök, nem pedig a jogrend megbontásáért. Ha ezerszer sikerül is a kormánnak a király félrevezetésével kieszközölni a királyi szentesítésnek alakiságait, hát ezért én a magyar alkotmány értelmében a kormányt teszem felelőssé, de nem fogom elhagyni a negyvennyolcadiki törvényeknek azt a sziklaszilárd talaját, hogy a király személye szent és sérthetetlen. Nagy tapsvihar tört ki, majd Apponyi gróf újra fölvette a beszéd fonalát: — Akármit beszéljenek most egyesek a békés kiegyenlítésről, erre csak azt mondom: Igenis, én is azt kívánom, hogy a helyzet békés kiegyenlítés útján orvosoltassék, de nem úgy, hogy a jogtalanság jármába mi is fejünket és nyakunkat behajtsuk, ne jünk. Tudja, milyen föltételhez kötöttem? L ... herceg házában még nem szólhat a magyar zene. Várjuk meg, mikor megszólalhat. A báró meghajtotta magát, s még aznap éjjel visszautazott hazájába. A kiegyezés csakugyan nem sikerült. Rövid ideig tartó színes ábránd volt csak, aztán beborult ismét. Egy új évtized kellett megint, míg eljött az idő, amikor a király fejére tette Szent István koronáját. Azt a hosszú időt pedig nem tudta bevárni a törékeny testű, törékeny szivü kis hercegkisasszony. Nem volt hát már, a kinek magyar nótát játszók Nyáry báró. Nem is nyitotta ki a hegedű tokját soha többé. Ott maradt a kulcsa annak a hercegnő lábainál. " Mégis, meghallotta még egyszer az Amati lágy, édes hangját, összeroskadt, fehérfürtü agy volt már akkor régen a nagybátyám. Otthon ülő, emlékeinek élő. S egy verőfényes, tavaszi reggelen, mikor akácillattól volt terhes a jég, váratlan vendége érkezett. Egy gyönyörű, sápadt arcú kis leány. Olyan volt, akár egy vérbeli hercegnő. Csak a haja volt éjfekete. Geyer Stefi, a magyar csodagyermek meghallotta, hogy a pilisi kastélyban egy Amati van, s eljött megnézni.. Az udvarias öreg báró nem tagadhatta meg a kérést. Előkerült, ujjnyi porral belépetten a lecsukott bőrtok. Maga a báró segített feltörni a zárat egy késpengével. És amikor a művésznő eljátszotta a „Repülj fecském“-et, lehunyt szempillái alól könycseppek peregtek le az öreg úr hófehér szakállára. Budapest, juh 1. A két ünnepnap politikai szempontból igen mozgalmas volt: számtalan népgyűlést rendezett az országban az ellenzék, melynek tagjai közül többen beszámolót is mondottak. A népgyűlések közül legnagyobb méretű és legjelentékenyebb volt a szegedi, szabadkai és székesfehérvári; a két elsőn Apponyi Albert gróf és Károlyi Mihály gróf, a harmadikon pedig Mezőssy Béla és Zichy Aladár gróf volt a főszónok. Az ünnepnapok mozgalmairól és egyéb politikai eseményeiről, melyeket lapunk más A kis hercegnő alig változott valamit. Törékeny gyermeknek látszott még most is is éppen olyan sápadt az arca, mint akkor, azon az estén. Csak most gyuladt ki, hogy meglátta a terembe lépni Nyáryt. — Maga az, csakugyan, báró? — mondta örömmel nyújtva kezét a vendég elé. — Ennyi tömérdek idő alatt egy sort sem irt, s még most sem tudatta jöttét. — Hercegnő, én mindig itt voltam maga mellett, — felelt Nyáry — minek írogattam volna hát leveleket. Sajnos, hogy maga nem érezte meg az én ittlétemet. — Maga talán Mesmer híve lett, mióta nem láttam! — kérdezte mosolyogva a hercegnő. — Hisz a delejességben? — Hiszek én mindenben, ami közelebb hozhat magához. Hiszek abban is, hogy nem vagyunk már rebellisek, hanem megbékélt alattvalói a felséges császárnak. — Igen, tudom én is, — szólt a leány felcsillanó szemekkel. — A császár ott járt a maguk országában. — És senki sem tör az életére. — Elhozta a hegedűt? — kérdezte halkan a kis hercegnő, szemérmesen elpirult sápadt képe. — El. A leányka elszaladt, s pár perc múlva örvendve tért vissza. — Szabad, — kiáltotta már messziről. — A papa megengedte. Magyar nótát játszhat, — s kezét rászorította dobogó szivére. A háziúr vendégeit otthagyva, sietett a Nyáry üdvözlésére. — Kedves báró, egy emberélet óta nem helyén méltatunk,, a következő jelentéseket kaptuk: 3