Budapesti Hírlap, 1912. július (32. évfolyam, 154-179. szám)

1912-07-02 / 154. szám

1912. július 2. BUDAPESTI HÍRLAP (151. sz.) pék nagy nemzetközi versenyében épp úgy képviselik a magyarságot, mint a középkor tornáin és bajvívásain a cime­­res vitézek a magok országát. Vereségük legyen tanulság nekik, de legyen tanul­ság az itthonmaradottaknak is. Míg a babér learatva nincs, minden izomnak meg kell feszülnie, minden idegnek a cél felé hajlania: az áldomás helyénvaló a diadal után, de a mérkőzés előtt 7:0 eredményt szül. A népis­kolai végbizonyítvány. Tóth Já­nos, a koalíciós kormány közoktatásügyi államtit­kára a népiskolai végbizonyítvány kötelezővé tétele alkalmából a következő levelet írta Kacskovics Mi­hály dr., miniszteri tanácsosnak, a népoktatási kul­túrpolitikai ügyosztály vezetőjének: Kedves barátom! Nagyon köszönöm megtisz­telő kedves figyelmedet, a két végbizonyítvány­­mintalap megküldését. Azok kiállítása, formája igen szép, textusa közös törvényünknek megfelelő, azt dicsérő. Örömmel mutogattam tegnap barátaimnak ezt a végbizonyítványt, mint olyan okmányt, mely­nek az én politikai meggyőződésem szerint alapjá­nak kell lenni Magyarországon az általános, egyenlő választójognak. Ki ezzel bír, legyen a jövőben vá­lasztó. Szeretném, ha a „jövő Magyarország" fun­damentuma ez a végbizonyítvány lenne. Nemcsak a múltnak emlékeivel, de a jövőnek ezzel az érzé­sével köszönöm én a kezedből kapott ezen bizonyít­­ványlapokat. Melegen üdvözöl régi igaz barátod Tóth János. Magyar miniszterek Bécsben. Bécsből je­lentik. Hazai Samu honvédelmi miniszter és Josi­­povics Géza horvát-szlavén miniszter a múlt szom­baton este Budapestről Bécsbe érkeztek. — A politikai küzdelem. Népgyülések és beszámolók. — A szegedi népgyűlés. Vasárnap délelőtt az ellenzéki pártok Szegeden nagy népgyűlést rendeztek, a­melyen mintegy tíz­ezer ember vett részt. Budapestről Apponyi Albert gróf utazott le a szegedi gyűlésre Károlyi Mihály gróf, Lévai­ Mihály, Bakonyi Samu, Fernbach Károly, Szmrecsányi György, Kun Béla, Reök Iván és För­­ster Aurél képviselők társaságában. A népgyűlést, melyet a Klauzál-téren tartottak meg, a város egyik képviselője, Kelemen Béla nyitotta meg. Apponyi Albert gróf volt az első szónok, a ki azt fejtegette, hogy Tisza István gróf eljárásának nem a többségi akarat érvényesítése volt a célja; a többségnek csak egyszer támadt kedve arra, hogy akarata legyen, a rezolució dolgában, de mihelyt lefújták Bécsből, abban a pillanatban megszűnt a többségi akarat és a többség fölöslegesnek nyilvá­nította azt, a­mely mellett nagy garral kitartást fo­gadott. Az erőszakot nem a parlamentarizmus meg­mentése kedvéért követték el, mert akkor, a­mikor az erőszakos lépéseket elkövették, az ellenzék kész volt a megegyezésre, kész volt a hadseregnek meg­adni azt, a­mire a hadseregnek szüksége van, csak azt kívánta, hogy a létező nemzeti jogok ne csor­­bittassanak, nem vívmányokról volt szó, nem előre­haladásról, hanem hogy a létező nemzeti jogok ne csorbittassanak és hogy biztosítékot nyerjünk arra vonatkozóan, hogy egy oly választói törvény alkot­tassák, a­mely­ magában foglalja valóban az ország valamennyi portáját, mindazokat, a­kik bírnak azzal az értelmi és erkölcsi minősítéssel, hogy alkotmá­nyunknak erősségeivé válhassanak. (Zajos helyes­lés. Lelkes fölkiáltások Éljen az általános válasz­tói jog!) Ez a kérdésnek politikai oldala. A kérdésnek közjogi oldala pedig talán még ennél is komolyabb. Mert mi történt? Történt az, hogy kimondottak kép­viselőházi határozatként valamit, a­mit a képviselő­ház el nem határozott, utólag a délutáni ülésben határozták el azt, hogy délelőtt már elhatározták, a­miről csak délután tudták meg, hogy mi volt. (De­rültség.) És ennek a nem létező, ennek a jogilag semmis képviselőházi határozatnak számára kiesz­közölték, sajnos, a főrendiház hozzájárulását (Ab­­cug!), a­mivel a főrendiház kimutatta azt, hogy je­lenlegi összealkotásában nem felel meg annak a hi­vatásnak, hogy az alkotmánynak biztosítéka legyen. (Élénk tetszés és helyeslés,) és egy a parlamenti re­form problémáját még megtoldották a főrendiházi reform problémájával is. (Úgy van!) És ennek a nem létező képviselőházi határozatnak számára ké­szül a kormány kieszközölni a királyi szentesítést is. (Itt a tömegből valaki közbekiáltotta: Éljen a köz­társaság!) Apponyi gróf rögtön felelt a közbeszólónak: Tisztelt barátaim! Nagyon kérem önöket, a hevesebb vérűeket is, hogy csitítsák és csendesítsék le vérül­ megnyilvánítását és ilyen éretlen kifakadásoktól tar­tózkodjanak. Mi, tisztelt barátaim, a megsebzett al­lattam. Hát ilyen hű barátaink nekünk a ma­gyarok? A császárt is odaeresztettük közéjük... — Éppen azt jöttem megköszönni, ke­gyelmes herceg, — felelt a báró, mosolyogva hajolva meg. — Igen, igen, azt, — nevetett a herceg. — És eljátszani egy magyar nótát. Az én szalo­nomban. Ki hitte volna ezt? Maguk ketten csu­pán. Hát jól van. Olyan jó kedvemben vagyok, annyira szeretem a magyarokat, hogy nem bánom. Jöjjön az a magyar nóta. Az inas már hozta is az Amatit a tokban. A vendégek körbe állottak, s a báró remegő kezekkel vette ki a hegedűt. A világ legdrágább hegedűje, mert a legnagyobb kincset szerzi meg számára. A báró megrázta fürtös fejét, s vállához illesztette a hangszert. Vonója végigsiklott a hú­rokon, s a lágy, édes hang betöltötte a termet. Aztán halotti csendben felhangzott a „Repülj fecském" első üteme. Nincs tovább. Az egyik húr nagyot pat­tant, s a báró halott halvány képpel tette le a hegedűt.. Ránézett a hercegnőre, s arcából leol­vasta sorsát. A háziúr mosolyogva erőszakolta a művészt, hogy tegyen új húrt az elszakadt helyére. — Kegyelmes uram, ma nem játszom többet, — felelt komolyan a báró, s becsukta a hegedű­tokot. Kis acélkulcsát pedig észrevétle­nül lehullatta a szőnyegre. Csakugyan jól olvasott imádottja arcából. Pár perc múlva, mikor oszladoztak a vendégek, megtudta a választ. — Nem jött el még a mi időnk, báró. Én babonás vagyok. A húr elszakadása rosszat je­lent. Mi nem lehetünk még az egymáséi, vár­kotmány és jogrend helyreállításáért küzdünk. Mi azok­ ellen küzdünk, a­kik a jogrendet és az alkot­mányt aláásták, mi nem fogunk a jogbontásra jog­bontással, nem fogunk az alkotmányellenes tényekre alkotmányellenes nyilatkozatokkal felelni. A mi cé­lunk a jogrend helyreállítása, a mi célunk az ősi al­kotmánynak nem a maga megmerevedettségében, ha­­nem a maga népszerű, demokratikus kifejlődésében, de a törvényes alapok és a nemzeti hagyományok megőrzésével való föntartása, a mi fegyverünk a jog, a törvény, az igazság. Ne adjunk ellenfeleinknek támpontot arra, hogy ezt a mi alkotmányos mozgal­munkat diszkreditálhassák, leszólhassák. A közönség nagy tetszésben tört ki a riposztra Az éljenzés dühével egy hang közbesüvítette: —­ Éljen a népparlament! — Éljen az alkotmányos módon létrejött, al­kotmányosan működő, nemzeti szellemtől áthatott népparlament. .— felelte viharos tapstól kisérve Apponyi gróf, majd tovább folytatta beszédét: És akkor tisztelt barátaim, az a rettentő dolog fog történni, hogy törvénykönyvünkbe be lesz iktatva egy valami, a mi törvény nevével ékeskedik és a­mi tulajdonképpen nem törvény. Mert népképvis­eti határozat nélkül törvény létre nem jöhet, népkép­viseleti határozat nélkül törvény nincs, ha százszor is mondják, hogy van, mert nem némely mellékfor­maság félretolásával hozatott ez a június 4-iki úgy­nevezett határozat, hanem hozatott a képviselőházi határozat lényeges kellékeinek megszegésével, a rész­letekre való tanácskozásnak kizárásával, tehát ez nem határozat, ez csak kijelentés. (Igaz, úgy van!) És ez a borzasztó sérelem, ez a borzasztó ve­szedelem, a mi alkotmányunkon keletkezett, hogy szinte a pátensekkel való kormányzáshoz térünk vissza, hogy törvény erejével akar ékeskedni valami, a­mi tulajdonképpen nem törvény, mert képviselő­házi határozat, jogerős határozat nincs. (Igaz, úgy van!) Már most, tisztelt barátaim, figyeljenek jól ide. Mi, ha ez az utolsó cselekvény is végbemegy, ha a kormánynak sikerül király ő feleségének félre­vezetésével ... (Itt ismét megszakította Apponyi beszédét a közbekiáltás: Éljen a köztársaság!) Kelemen Béla képviselő odafordult Apponyi­­hoz: Ne törődj vele! Ne felelj! De Apponyi elhárította: Igenis, felelek! Meg­mondom nyíltan, hogy a­kik ezeket a fölkiáltásokat itten vagy akárhol teszik, azokkal én nem megyek, azoktól az én ügyem el van választva, mert én az alkotmányos jogrendért küzdök, nem pedig a jog­rend megbontásáért. Ha ezerszer sikerül is a kor­­mánn­ak a király félrevezetésével kieszközölni a királyi szentesítésnek alakiságait, hát ezért én a ma­gyar alkotmány értelmében a kormányt teszem fe­lelőssé, de nem fogom elhagyni a n­egyvenn­yolca­­diki törvényeknek azt a sziklaszilárd talaját, hogy a király­ személye szent és sérthetetlen. Nagy tapsvihar tört­ ki, majd Apponyi gróf újra fölvette a beszéd fonalát: — Akármit beszéljenek most egyesek a békés kiegyenlítésről, erre csak azt mondom: Igenis, én is azt kívánom, hogy a helyzet békés kiegyenlítés út­ján orvosoltassék, de nem­ úgy, hogy a jogtalanság jármába mi is fejünket és nyakunkat behajtsuk, ne jünk. Tudja, milyen föltételhez kötöttem? L ... herceg házában még nem szólhat a ma­gyar zene. Várjuk meg, mikor megszólalhat. A báró meghajtotta magát, s még aznap éjjel visszautazott hazájába. A kiegyezés csakugyan nem sikerült. Rö­vid ideig tartó színes ábránd volt csak, aztán beborult ismét. Egy új évtized kellett megint, míg eljött az idő, a­mikor a király fejére tette Szent István koronáját. Azt a hosszú időt pedig nem tudta be­várni a törékeny testű, törékeny szivü kis her­cegkisasszony.­­ Nem volt hát már, a kinek magyar nó­tát játszók Nyáry báró. Nem is nyitotta ki a hegedű tokját soha többé. Ott maradt a kulcsa annak a hercegnő lábainál. " Mégis, meghallotta még egyszer az Amati lágy, édes hangját, összeroskadt, fehérfürtü agy volt már akkor régen a nagybátyám. Otthon ülő, emlékeinek élő. S egy verőfényes, tavaszi reggelen, mikor akácillattól volt terhes a jég, váratlan vendége érkezett. Egy gyönyörű, sá­padt arcú kis leány. Olyan volt, akár egy vér­beli hercegnő. Csak a haja volt éjfekete. Geyer Stefi, a magyar csodagyermek meghallotta, hogy a pilisi kastélyban egy Amati van, s el­jött megnézni.. Az udvarias öreg báró nem ta­gadhatta meg a kérést. Előkerült, ujjnyi porral belépetten a lecsukott bőrtok. Maga a báró se­gített feltörni a zárat egy késpengével. És a­mikor a művésznő eljátszotta a „Repülj fecském“-et, lehunyt szempillái alól könycseppek peregtek le az öreg úr hófehér szakállára. Budapest, juh 1. A két ünnepnap politikai szempontból igen mozgalmas volt: számtalan népgyűlést ren­dezett az országban az ellenzék, melynek tagjai közül többen beszámolót is mondottak. A nép­­gyűlések közül legnagyobb méretű és legjelen­tékenyebb volt a szegedi, szabadkai és székes­­fehérvári; a két elsőn Apponyi Albert gróf és Károlyi Mihály gróf, a harmadikon pedig Me­­zőssy Béla és Zichy Aladár gróf volt a főszónok. Az ünnepnapok mozgalmairól és egyéb politikai eseményeiről, melyeket lapunk más A kis hercegnő alig változott valamit. Tö­rékeny gyermeknek látszott még most is is ép­pen olyan sápadt az arca, mint akkor, azon az estén. Csak most gyuladt ki, hogy meglátta a terembe lépni Nyáryt. — Maga az, csakugyan, báró? — mondta örömmel nyújtva kezét a vendég elé. — Ennyi tömérdek idő alatt egy sort sem irt, s még most sem tudatta jöttét. — Hercegnő, én mindig itt voltam maga mellett, — felelt Nyáry — minek írogattam volna hát leveleket. Sajnos, hogy maga nem érezte meg az én ittlétemet. — Maga talán Mesmer híve lett, mióta nem láttam! — kérdezte mosolyogva a her­cegnő. — Hisz a delejességben? — Hiszek én mindenben, a­mi közelebb hozhat magához. Hiszek abban is, hogy nem vagyunk már rebellisek, hanem megbékélt alattvalói a felséges császárnak. — Igen, tudom én is, — szólt a leány fel­csillanó szemekkel. — A császár ott járt a ma­guk országában.­­ — És senki sem tör az életére. — Elhozta a hegedűt? — kérdezte halkan a kis hercegnő, szemérmesen elpirult sápadt képe. — El. A leányka elszaladt, s pár perc múlva örvendve tért vissza. — Szabad, — kiáltotta már messzir­ől. — A papa megengedte. Magyar nótát játszhat, — s kezét rászorította dobogó szivére. A háziúr vendégeit otthagyva, sietett a Nyáry üdvözlésére. — Kedves báró, egy emberélet óta nem helyén méltatunk,, a következő jelentéseket kaptuk: 3

Next