Budapesti Hírlap, 1912. augusztus (32. évfolyam, 180-205. szám)

1912-08-01 / 180. szám

Budapest, 1912.I­,­­­ XXXII. évfolyam, 180. szám. Csütörtök, augusztus 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulaj­donos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Sokk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon 54—63. Kiadóhivatal: Vili. ker., József­ körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Elárusítás 92-90. Apróhirdetés 55-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 92-90. Igazgató 0-38* Törökország, Budapest, júl. 31.­­ Az a mód, a­hogy Husszein Hilmi basa, az új igazságügyminiszter az új­­török többségű parlamenttel elbánt, szenzációt fog csinálni Európában. Az új­ török párt lekormányozta magát. A birodalmat válságba, majdnem bom­lásba sodorta, melyet sulyosbít, hogy külháboruja is van, melyet sem diada­lokkal megnyerni, sem békekötéssel megszüntetni nem tudott. Ámde a par­lamentben nagy többsége van, a­mely mint ellenfél áll szemben az új kor­mánnyal. Ez a kormány fel akarja osz­latni a képviselőházat, tehát oly ürügy­gyel, hogy neki a ház teljes és föltétlen bizalmára van szüksége, mert fontos rendeleteket kell kiadnia és nevezetes intézkedéseket kell tennie a kétségbe­esett helyzettel szemben, fölvetette a bizalmi kérdést. De nyílt, teljes és semmi föltételhez vagy megszakításhoz nem kötött bizalmat követelt. Az új­ tö­rök párt megkísértett mindenféle kibú­vót, de Hilmi basa mindenre csak azt mondta: nem, föltétlen bizalom minden további tárgyalás nélkül. Tán vagy öt­ször fölállt, hogy ezt megismételje. És ez oly erővel feküdt rá, oly szuggesztív hatalommal a képviselőkre, hogy az el­lenséges többség föltétlen bizalmat sza­vazott a kormánynak, a­mire aligha van a parlamentek életében példa. Ha Hilmi basa a tartományokkal, a hadsereggel, a hivatalnoki státussal szemben is ily szuggesztív erővel, ily, szinte a makacs­ságot érintő határozottsággal fog fel­lépni, a­mi azt jelentené, hogy tudomá­nya tovább is terjed, mint a parlament eltökélt feloszlatásáig, akkor nemcsak érdeklődéssel, de várakozással nézhe­tünk az új török kormány vállalkozása elé. Az új­ török uralom csődöt mondott és a mai szavazásával az erkölcsi csődje is beállott. Nem valószínű, hogy magá­ból is, cselekedeteiből is s­ok maradjon meg a jövő számára. Helyre lehet-e hozni, a­mit a szépen indult, de elfajult új-török alkotmányos­ság rontott a birodalmon és Hilmi basa minisztériuma fogja-e helyrehozni, ez a nagy, függő kérdés most Konstantiná­polyban. Hogy világosan lássuk a török­­országi helyzet elfajulását, röviden fel­soroljuk azokat a balfogásokat, a­me­lyek a hadseregbeli és albániai forron­gást s közvetve az új­ török párt politikai bukását idézték elő. Előadásunkban szo­rosan ragaszkodunk a pár hét előtt Kon­stantinápolyban hallottakhoz. A műveltebb török­öknek az volt a panaszuk, hogy az új­ török uralom igen sok idegennel akarta keresztül vinni a maga reformjait, mert a törököt e fel­adatokra eléggé érettnek és munka­bírónak nem találta. Az államfentartó fajt tehát az fenyegette, hogy félretoló­dik és alsóbbrendű helyzetbe szorul a saját hazájában. A macedóniai szerb szóvivők szerint az új-török komité dühö­sebb zsarnokuk­ volt, mint Abdul Hamid. Alkotmányos politikai klubjaikat és más egyesületeiket egymás után zárták be. Az ellenzéki vezéreket sorra gyilkoltat­­ták s ezzel sok embert a hegyi bandák­hoz riasztottak. Az albánokat, egyik szószólójuk szerint az keserítette, hogy a­­komité eget-földet ígért nekik, a való­ságban pedig az ő vérükben lévő haza­­fiságuk helyett valami ozmán hazafias­ságot akart rájuk tukmálni s még a latin betűket is arabs írásjelekkel akarta ki­szorítani. Más tájékozott emberek sze­rint az albánoknak a komité úgy adta be az alkotmányt, mint a mi az idegenek kiszorítását jelenti. A gyűlölt idegenek akkor a macedóniai nemzetközi csend­őrök voltak. De a­helyett, hogy az albán rablóuraknak megint szabad zsákmá­nyoló terévé lett volna a macedón sík­ság, a komité tömérdek rablót — albán szóval: szabad hőst — kivégeztetett, s elszedte a fegyvert. Ezt a nagy csalódást sokan még kevésbbé tudták békén tűrni, mint az ozmánosítást. Végül az egész európai török birodalom területén álta­lános volt az elkeseredés azon, hogy a komité az utolsó választáson marha­­csordák módjára hajtotta a népet, h­ogy a jelöltjeire, az elnyomókra adja a sza­vazatát.­­ Mindez bizony arra vallana, hogy a komité éppen oly kevéssé volt érett az uralomra, mint a sok mindenféle, addig elnyomott vagy szabadjára hagyott néptörzs az alkotmányos szabadságra. Az a szegény dilettáns. írja Németh Ágnes. Bár szüntelenül esett a langyos tavaszi eső s a szél a még alig rügyező fákról szórta le az útra az esőcsöppeket, kellő időben mégis megérkeztek a Műcsarnok elé a vernisszázsra hivatalos előkelőségek autói és fogatai. S meg­jöttek a gyalogosok, a társas járóműveken szo­­rongottak is átfázva, sáros cipővel s esernyő­jükről telecsepegtették tavaszi esővel a lépcső­ket, sőt itt-ott az elegáns hölgyek tavaszi ruhá­jára, jól megóvott cipőjére is jutott a folyékony sárból. Ezeknek a legnagyobb része a kiállítók ifjabb és még ismeretlen részéhez tartozott. Mindmegannyi ifjú óriás. Vannak közöttük büszkék és öntudatosak, de azért valamennyien sietve keresik föl műveiket s nézegetik, melyik hozza majd közelebb őket is ahhoz a kellemes állapothoz, melyben ugyanolyan nyugodt mél­tósággal szállhatnak ki gummikerekű fogatuk­ból, mint az az őszülő úr, a­kinek néhány ódi­vatú képe pénzt, tekintélyt, zsűritagságot, min­dent meghozott. Csak a szobrok termében nem látni még senkit. Az újságok megírták már, hogy az idén is szegényes, alacsony értékű a kiállítás anyaga. Egyetlen hatalmas férfialak akar uralkodni az egész terem fölött. A patélikus póz, a hatalmas méretek s a kedvező beállítás folytán ez sikerül is bizonyosan. ■­Az egyik sarokban, eléggé messze a nagy alaktól, de mégis ennek bűvös körében, kismér­tékű, de gyönyörűen megkomponált csopor­tozat. Lágyság és erő villan ki a merészen, de finoman és harmonikusan vezetett vonalak raj­zából. Az, a­kinek nem ejti meg a szemét a nagy férfialak a maga hatást vadászó beállításá­val s nagy di­menzióival, annak meg kellene ismernie, hogy a kiállítás többi szobra közül nem az a hivalkodó válik ki, hanem ez itt, a csöndes sarokban. Fiatal és minden protektor nélkül álló művész az alkotója. Már itt is van, de nem igen néz a munkája felé, láthatólag bosszantja a rossz elhelyezés. Hát inkább körülsétál a te­remben s nézegeti a többi alkotást, szája szög­letében azzal az öntudatos, kicsit gúnyos mo­sollyal, mely mindez ideig távoltartotta tőle nemcsak a hízelgők, hanem még az igazán te­hetségesek barátságát is. Ugyanez a mosoly maradt az ajkán akkor is, mikor a közönség mind nagyobb zajokban tódult a terembe; a dilettáns műértők komikus áhítatával állott meg a főhely előtt s gyors pil­lantással siklott tova az egymásba fonódó me­sealakok, az ő új, finom szépségeket leheltő munkája mellett. Már éppen a kijárat felé fordult, hogy hazamenjen, mikor új és föltűnő látogatók jöt­tek vele szembe, önkéntelenül megfordult utá­nuk. Az asszonyt ismerte látásból, mint a pénz­­arisztokrácia egyik kimagasló alakjának a fele­ségét, az ő figyelmét azonban inkább a kísérője izgatta föl. Magas, fehérhaju öreg úr, fényes, kissé göndör hajjal s csodásan tiszta görög arc­éllel. A két látogató egyenesen az ő csoporto­­zata felé tartott. — Hát itt az a munka, melyről beszéltem, báróné. Már azt is tudom,­­ki az alkotója. Lehet, hogy ez az, a­kit maga keres. Nagyon tehetsé­ges, fiatal, szegény és ismeretlen. Majd elhozom magához. S a halkan kiejtett szavak" után hangosab­ban, az igaz műértők szavaival kezdte fejtegetni a fölfogásban, a vonalvezetésben, az alakok el­rendezésében megnyilatkozó szépségeket. A fiatal művésznek pedig, bármennyire elhatározta is, hogy a maga öntudatos büszke­ségével kevésbé veszi az emberek ítéletét, mégis csak gyorsabban vert a pulzusa és erős vágyat érzett azután, hogy megsimogassa a keze simításával megteremetett alakokat, mi­kor az öreg úr befejezte a fejtegetését s a hölgy­gyel együtt elhagyta a termet. A kedves csopor­­tozat minden tagja azt látszott feléje kiáltani: — Fölfedeztek! Elfogódott egy kicsit, de küzdelme a sa­ját elfogódottsága ellen nem tartott sokáig. Ajka szögletébe visszatért az előbbi mosoly s nyugodt öntudattal hallgatta végig annak elbe­szélését, mint kutatott a báróné érdekes kísé­rője az egész Műcsarnokban valaki után, ki a mesecsoportozat alkotóját nekik bemutassa. A báróné rendkívül kedvesen szólította meg a fiatal művészt, szives szóval gratulált neki, művét magának foglalta le s meghívta őt sok műremekkel biró palotájába. Majd pedig megismertette a fiatalembert a saját fiával. Ez a fiú mindjárt az első percben magára vonta a szobrász figyelmét az egész lényén elömlő disz­­szonancia komikumával. Jól szabott ruhája fö­lött olcsó, rosszul megkötött „művésznyakken­­dőt“, gondozatlannak látszó hosszú hajat viselt Mai számunk 18 oldal.

Next