Budapesti Hírlap, 1912. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)

1912-09-01 / 206. szám

4 A szerbek és az autonómia. Újvidékről je­lentik: Mint ismeretes, a szerb egyházi autonómia fölfüggesztése tárgyában Szent István napját­a kü­lönböző pártállású szerbek gyűlést tartottak Buda­pesten, melyből szűkebb bizottságot küldöttek ki, hogy ez az autonómia fölfüggesztésével szemben a pártok állásfoglalását körvonalazza. Ez az értekezlet augusztus 29-én Újvidéken a következő pártok kiküldötteiből alakult meg: A hor­­vát önálló­ párt, a radikális párt, a kikindai demo­kraták é­s a liberálisok kiküldötteiből. Az értekezlet a következő határozatot hozta: 1. Az értekezleten képviselt pártok egymást többé sajtó útján támadni nem fogják. 2. Bizalmatlanságot szavaznak a püs­pöki karnak, mely szerintük az autonómia fölfü­g­­gesztésének okozója volt. 3. A fölfü­ggesztés tartama alatt a felsőbb hatóságok meghagyásainak nem en­gedelmeskednek. 4. Az értekezleten képviselt négy párt tagjai közül senki semmiféle egyházi kormány­zatban részt nem vesz. 5. Szeptember 15-én Új­vidéken népgyűlést tartanak, melyen az autonómia felfü­ggesztését elitélik. 6. Magyar, német és francia nyelven kiadandó brosúrában az autonómia fel­függesztése ellen állást foglalnak és annak összes előzményeit és okait ismertetni fogják. A szerb radikálisok külön értekezletet is tar­tottak, melyen Tomics Jásának a párt- és lapvezető­ségről való lemondását tárgyalták s kimondották, hogy a lemondást nem fogadják el. Ez a határozat teljesen azonos azzal, melyet ugyancsak a szerb radikálisok a pátriárkaválasztás alkalmával Tomics­­nak akkor történt lemondása tárgyában hoztak s a határozat inkább bizalmi tüntetés akar lenni To­mics irányában. Az értekezleten a szerb néppárt és a zombori Demokraták nem vettek részt, mert ezek továbbra is ragaszkodnak Óbecsén hozott határozatukhoz, mely szerint az autonómia kérdése az összes illeté­kes faktorok meghallgatásával és kizárólag csak a legtörvényesebb formában rendeztessék. A politikai küzdelem­ is, melyet annak idején a koalíció alatt már úgy is akceptált. A házszabály ilyetén módosításán kívül szükséges az elnökség kérdésének rende­zése, a­mi úgy történnék, hogy intézményes biz­tosítékokkal kellene útját vágni annak, hogy az elnök a jövőben pártoskodjék és politizáljon. Andrássy közelebbről is megjelöli ezeket a biz­tosítékokat, közöttük az elnök fogadalmát a ház­szabályok megtartására s a megválasztatása után a pártkötelékekből való kilépését. A renitens képviselőkkel szemben­ alkalmazandó rendsza­bályok tekintetében Andrássy azt javasolja, hogy a Ház a katonaság és rendőrség kitiltásá­val maga szervezzen kórházalmat, a mely a karzatokon és a Ház helyiségeiben a rendet fön­­tartja s szükség esetén az engedetlen képviselő­ket eltávolítja. Andrássy folytatni fogja fejtegetéseit s leg­közelebb sorra veszi a többi kérdést is, melynek megoldása, szerinte, a normális parlamenti helyzet visszaállításához szükséges. Az ellenzék vezérei közül megszólalt egy aradi lapban a beteg Justh Gyula is. A parla­menti béke feltételének Lukács László minisz­terelnök és Tisza István gróf visszavonulását tekinti s annak intézményes biztosítását, hogy a júniusi események a jövőben meg ne ismét­lődhessenek. A választójogi reform tekintetében az ellenzék nem­ engedhet abból a minimumból, a­melyben annak idején megállapodott.­­ Mint látnivaló, Justh nyilatkozata nem tartalmaz semmi újat. Körülbelül ugyanezt haj­togatják, ha véletlenül más szavakkal is, az el­lenzék más vezérei és alvezérei is, a­kiknek mos­tanában — események hijján — alig van nyug­tuk a kérdezősködő újságíróktól. Holnap Apponyi Albert gróf is részletesen kifejti majd a maga álláspontját Sághy Gyula somorjai beszámolóján s mint a Kossuth-párt kőnyomatosa jelzi, válaszolni fog Lukács László miniszterelnöknek és Tisza István gróf beszédére is. Justh Gyula betegsége hátrább vetette az ellenzéki pártok intéző bizottságának szeptem­ber 3-ikára tervezett tanácskozását is, melyet­­már különben is ismételten elhalasztottak. Elő­ször úgy volt, hogy Justhot pártjának valamelyik tekintélyesebb tagja fogja helyettesíteni a ta­nácskozásban, úgy látszik azonban, hogy a bi­zottság tagjai ehhez nem járultak hozzá s most inkább bevárják Justh teljes fölépülését. Abból a körülményből, hogy Károlyi Mi­hály gróf a minap meglátogatta Tiszadobon Andrássy Gyula grófot, néhány újság azt a kom­binációt fűzte, hogy Andrássy uj politikai párt­alakulás előkészítésén fárad s hogy ennek az uj pártnak programját nagymihályi beszámolójá­ban már nyíltan körvonalazni is fogja. Andrássy beszámolója azonban ugyancs­ak bizonytalan időre maradt s ezzel együtt az uj pártalakulás ötlete is, ha ugyan komoly formában igazán föl­merült volna, egyelőre a találgatás prédájául esett. A mai nap eseményeiről alábbi tudósítá­saink szólnak: Budapest, aug. 31. Andrássy Gyula gróf hosszabb újság­cikkben fejtegeti ma a politikai helyzet meg­oldásáról s a megoldás módozatairól való fel­fogását. Kijelenti, hogy az ellenzékre nézve a normális parlamenti állapotokhoz való vissza­térés első feltétele a házszabályoknak pártközi megegyezés útján létesítendő reformja. Ilyen megegyezés útján az ellenzék hozzájárulhatna a törvény által már megszavazott házszabályhoz . Mi csak a szomszédból jöttünk és a kezü­nk-lábunk majd elfagyott! "•— Bah! — legyintett kezével kicsinylően a jövevény, de azért látszott, hogy jólesik neki a bámulás. — Ez is tél? Ledobja a kabátját és leveti magát a szé­kébe, nagyot hörpent a forró teából, a­mit a figyelmes kávésné már eléje tett. — Ez is rossz idő? — mondja még egy­szer és mind a tíz ujjával végigszánt kopaszodó fején. — Hejh, fiuk! Ha azt a telet láttátok volna, a­mikor én az Észak csillagának kapi­tánya voltam, aztán befagytunk a Behring-szo­­rosba. Brr! Ott ilyen időben fürödtünk, pajtás! Betörtük a jeget és úgy lubickoltunk! Naiv és hálás közönsége tisztelettel néz rá. A köhögős dijnok, a­kinek otthon hideg a szobája, egy öreg hivatalszolga, a­ki állig be­gombolva jár, mert szó szerint veszi, hogy egy diplomatának úgy illik — és a magánéletbe nemrég visszavonult, jól táplált ispán, a­ki jó­­izűeket tudott csudálkozni és készségesen ho­zatott gregot úri barátainak. — Barátaim, ott a madarak megfagyva potyogtak le, —­mit mondok a rozmárok befagytak a jégbe, akár a kocsonya. Csak ép­pen ecetet kellett volna rájuk önteni, lett volna pecsenye, de nem mozdulhattunk ám ki a hajó belsejéből. Odabent ettük azt a sok száraz cipő­talpat, a­miről a német azt mondja, hogy ex* beliebig husid vonat. Ilejh! Szegény Észak­csillaga! Holtomig siratni fogom! . Nincs még egy Északcsillaga a világon! — Pedig kettő is volt?! — kuncog alat­­tomban a dijnok. A kapitány méltatlankodó arccal néz rá. — Én a hajómról beszéltem. Azt, hogy egy bizalmas percben elárultam nektek ... — Fő a diszkréció! — helyesli az állig begombolt hivatalszolga — és fő az, hogy tisz­telt barátunk nem illetéktelen helyen ejtette sza­vát. Mi hallgatunk, mint egy diplomata. Az ispán az asztalra könyökölt. — Eb, a­ki fecseg! — mondta kurtán. — Beszélj bátran, öreg! Szép volt az a másik Észak csillaga? A kapitány elbújt a teáscsészéje mögé és csak a szemöldökével jelezte, hogy gyönyörű. — Olyan szépet ti el sem képzelhettek, — szólt, letéve a teáscsészét. Az arca, mint a legragyogóbb jégtábla, a haja aranyos, mint a topázon megtört napsugár, a szeme mély és kék, mint az Északi tenger, mikor a jégpáncél­ját leveti. — És nagyot sóhajtott. Az ispán grogot hozat és fölajánlja a ka­pitánynak. A kapitány elfogadja és még na­gyobbat sóhajt. — Mikor láttam, hogy tavasz előtt bajo­san szabadulunk a Behringből, éreztem, hogy kötelességem az utasaimról gondoskodni. Csak kettő volt, egy Nord nevezetű angol tiszt és Stella, az ő bűbájos leánya. Stella Nord! Látjá­tok, nem hiába mondtam őt is’Észak csillagá­nak. Fölszereltem nekik egy bárkára átalakít­­ható szánkót, sorshúzással választottam négy matrózt melléje. Másnap kellett volna indulniok. — Igyál! — biztatta az ispán. — Csak ketten voltunk a­­ fedélzeten, ő meg én. Köröskörül a sötétkék égboltozat, csil­logó jégtáblák és végtelen hómezők ... Rá akart beszélni, hogy velük menjek. Sirt és tördelte a kezét. — És, és? — kíváncsiskodtak az asztal­­társak,­ még­­, méltóságosan komor kávés is kö­zelebb sétált, Lencsi kisasszony kezében pedig megremegett a cukortartó és egy kockacukor zörögve hullott a bádogtálcára. — És?.. .Megmondtam neki, hogy ma­radok. Ha száz halál leselkedik is rám, a ha­t Andrássy Gyula gróf a Magyar Hírlap mai számába hosszabb cikket irt, a melyben a je­lenlegi súlyos politikai helyzet megoldásának mód­jával foglalkozik. Az első kérdés szerinte, a melyet a politikai és parlamenti béke érdekében rendezni kell, a ház­szabály ügye. Az ellenzék részéről a normális harc­modorhoz való visszatérés első feltétele a Vadász­féle házszabály megszüntetése, miutá­n ez a kisebb­ség kizárásával, tehát erőszak útján jött létre, az erőszakot pedig nem lehet jogforrássá tenni. A házszabály reformja tekintetében kívánatos, hogy lehetőleg általános megegyezés alapján álljon s ne legyen a pártpolitikai harcok eredménye. „Ben­nem sem lesz meg az a „józanság", az a „haza­fias belátás" — írja Andrássy — hogy a munka­párt által hozott határozatoknak engedelmesked­jem." Az ellenzék többi tagjai is hasonlóan fogunk gondolkozni és cselekedni. Ilyen körülmények kö­zött­ a sürgősségi szakasz föntartása célhoz nem vezethet. Annak biztosítása végett, hogy a többség tényleg lemondjon a Vadász-féle házszabály végre­hajtásáról, helyes lenne, ha az ellenzék kötelezett­­séget vállalna arra, hogy a közösen előre meg­állapított házszabályt keresztül bocsátja. Ha nem, lehetne ez alkalommal az egész házszabályt egy pártközi bizottságban alaposan átdolgozni, legmeg­felelőbb lenne a többség által már elfogadott ház­szabályt pártközi hozzájárulással szankcionálni. Ez a házszabály lehetővé teszi rendkívüli esetekben a kisebbség ellentállását, ha nem is a technikai ob­­strukció, de a beszédes küzdelem alakjában. Ha a magyar kisebbség nem képes a koalíció házszabá­lya mellett valóban veszedelmes attentátumokat föl­tartóztatni, bátor és elszánt harcot állva, a nemze­temtől el nem válhatok, a legénységemet el nem hagyhatom, mert ez a kötelességem, és a köte­lesség erősebb, mint a halál. Arca elmosolyodott. Mintha Hajnal ömölne el a hómezőn. Elpirult és lesütötte a­ szemét. — Mindennél erősebb? —­ kérdezte. —­­Még a szívnél is? Velem egyet fordult a világ. Éreztem, hogy ingadozni kezdek. — folytatta a kapitány komoran. (Lencsi kisasszony arcán két tűzszinti folt jelent meg.) — Keményen szó­lottam hát. Megmondtam, hogy a férfi csak úgy férfi, ha ura a szavának, hogy mit érzek, mit gondolok, az mellékes, ha érzem, hogy van erőm a kötelességem teljesítéséhez ... Mosoly­gott ... Arra megmondtam neki, hogy már nem vagyok szabad. Lekötöttem a szívemet egy leánynak, a­ki vár reám ... A kezemet nyúj­tottam neki, God bye, for ever, Miss Stella! (Isten vele, örökre, Stella kisasszony!) Arra is mosolygott, de az arca mind sápadtabb lett, csöndesen megfordult és bement a kajütjébe. De útközben még azt mondta: God bye! Akkor hát én maradok. Másnap ott találtuk halva a hajóm olda­lán. Vékony jégkéreg volt a gyönyörűséges ar­cára fagyva, olyan volt, mintha üvegkoporsó­ban aludna. Azóta mindig úgy látom, pedig, hejh! de sokszor látom, — fejezte be a kapitány a jég­virágos ablaktáblákat nézve merően — fehér álomban, mint egy sápadt, foszló, tündöklő szép ködalakot! Lenka kisasszony csöndesen zokogott. A’ kapitány nagy lépésekkel végigjárta a szobát, aztán megállapodott előtte. — Szőke volt, mint kegyed, — szólt halkan. A vendégek elmentek, a kávéházat bezár­ták. A kávésné letörülte kötényével a jégvirágos BUDAPESTI HÍRLAP (206. sz.) 1912. szeptember 1. Andrássy a béke föltételeiről.

Next