Budapesti Hírlap, 1912. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)
1912-09-01 / 206. szám
4 A szerbek és az autonómia. Újvidékről jelentik: Mint ismeretes, a szerb egyházi autonómia fölfüggesztése tárgyában Szent István napjáta különböző pártállású szerbek gyűlést tartottak Budapesten, melyből szűkebb bizottságot küldöttek ki, hogy ez az autonómia fölfüggesztésével szemben a pártok állásfoglalását körvonalazza. Ez az értekezlet augusztus 29-én Újvidéken a következő pártok kiküldötteiből alakult meg: A horvát önálló párt, a radikális párt, a kikindai demokraták és a liberálisok kiküldötteiből. Az értekezlet a következő határozatot hozta: 1. Az értekezleten képviselt pártok egymást többé sajtó útján támadni nem fogják. 2. Bizalmatlanságot szavaznak a püspöki karnak, mely szerintük az autonómia fölfüggesztésének okozója volt. 3. A fölfüggesztés tartama alatt a felsőbb hatóságok meghagyásainak nem engedelmeskednek. 4. Az értekezleten képviselt négy párt tagjai közül senki semmiféle egyházi kormányzatban részt nem vesz. 5. Szeptember 15-én Újvidéken népgyűlést tartanak, melyen az autonómia felfüggesztését elitélik. 6. Magyar, német és francia nyelven kiadandó brosúrában az autonómia felfüggesztése ellen állást foglalnak és annak összes előzményeit és okait ismertetni fogják. A szerb radikálisok külön értekezletet is tartottak, melyen Tomics Jásának a párt- és lapvezetőségről való lemondását tárgyalták s kimondották, hogy a lemondást nem fogadják el. Ez a határozat teljesen azonos azzal, melyet ugyancsak a szerb radikálisok a pátriárkaválasztás alkalmával Tomicsnak akkor történt lemondása tárgyában hoztak s a határozat inkább bizalmi tüntetés akar lenni Tomics irányában. Az értekezleten a szerb néppárt és a zombori Demokraták nem vettek részt, mert ezek továbbra is ragaszkodnak Óbecsén hozott határozatukhoz, mely szerint az autonómia kérdése az összes illetékes faktorok meghallgatásával és kizárólag csak a legtörvényesebb formában rendeztessék. A politikai küzdelem is, melyet annak idején a koalíció alatt már úgy is akceptált. A házszabály ilyetén módosításán kívül szükséges az elnökség kérdésének rendezése, ami úgy történnék, hogy intézményes biztosítékokkal kellene útját vágni annak, hogy az elnök a jövőben pártoskodjék és politizáljon. Andrássy közelebbről is megjelöli ezeket a biztosítékokat, közöttük az elnök fogadalmát a házszabályok megtartására s a megválasztatása után a pártkötelékekből való kilépését. A renitens képviselőkkel szemben alkalmazandó rendszabályok tekintetében Andrássy azt javasolja, hogy a Ház a katonaság és rendőrség kitiltásával maga szervezzen kórházalmat, a mely a karzatokon és a Ház helyiségeiben a rendet föntartja s szükség esetén az engedetlen képviselőket eltávolítja. Andrássy folytatni fogja fejtegetéseit s legközelebb sorra veszi a többi kérdést is, melynek megoldása, szerinte, a normális parlamenti helyzet visszaállításához szükséges. Az ellenzék vezérei közül megszólalt egy aradi lapban a beteg Justh Gyula is. A parlamenti béke feltételének Lukács László miniszterelnök és Tisza István gróf visszavonulását tekinti s annak intézményes biztosítását, hogy a júniusi események a jövőben meg ne ismétlődhessenek. A választójogi reform tekintetében az ellenzék nem engedhet abból a minimumból, amelyben annak idején megállapodott. Mint látnivaló, Justh nyilatkozata nem tartalmaz semmi újat. Körülbelül ugyanezt hajtogatják, ha véletlenül más szavakkal is, az ellenzék más vezérei és alvezérei is, akiknek mostanában — események hijján — alig van nyugtuk a kérdezősködő újságíróktól. Holnap Apponyi Albert gróf is részletesen kifejti majd a maga álláspontját Sághy Gyula somorjai beszámolóján s mint a Kossuth-párt kőnyomatosa jelzi, válaszolni fog Lukács László miniszterelnöknek és Tisza István gróf beszédére is. Justh Gyula betegsége hátrább vetette az ellenzéki pártok intéző bizottságának szeptember 3-ikára tervezett tanácskozását is, melyetmár különben is ismételten elhalasztottak. Először úgy volt, hogy Justhot pártjának valamelyik tekintélyesebb tagja fogja helyettesíteni a tanácskozásban, úgy látszik azonban, hogy a bizottság tagjai ehhez nem járultak hozzá s most inkább bevárják Justh teljes fölépülését. Abból a körülményből, hogy Károlyi Mihály gróf a minap meglátogatta Tiszadobon Andrássy Gyula grófot, néhány újság azt a kombinációt fűzte, hogy Andrássy uj politikai pártalakulás előkészítésén fárad s hogy ennek az uj pártnak programját nagymihályi beszámolójában már nyíltan körvonalazni is fogja. Andrássy beszámolója azonban ugyancsak bizonytalan időre maradt s ezzel együtt az uj pártalakulás ötlete is, ha ugyan komoly formában igazán fölmerült volna, egyelőre a találgatás prédájául esett. A mai nap eseményeiről alábbi tudósításaink szólnak: Budapest, aug. 31. Andrássy Gyula gróf hosszabb újságcikkben fejtegeti ma a politikai helyzet megoldásáról s a megoldás módozatairól való felfogását. Kijelenti, hogy az ellenzékre nézve a normális parlamenti állapotokhoz való visszatérés első feltétele a házszabályoknak pártközi megegyezés útján létesítendő reformja. Ilyen megegyezés útján az ellenzék hozzájárulhatna a törvény által már megszavazott házszabályhoz . Mi csak a szomszédból jöttünk és a kezünk-lábunk majd elfagyott! "•— Bah! — legyintett kezével kicsinylően a jövevény, de azért látszott, hogy jólesik neki a bámulás. — Ez is tél? Ledobja a kabátját és leveti magát a székébe, nagyot hörpent a forró teából, amit a figyelmes kávésné már eléje tett. — Ez is rossz idő? — mondja még egyszer és mind a tíz ujjával végigszánt kopaszodó fején. — Hejh, fiuk! Ha azt a telet láttátok volna, amikor én az Észak csillagának kapitánya voltam, aztán befagytunk a Behring-szorosba. Brr! Ott ilyen időben fürödtünk, pajtás! Betörtük a jeget és úgy lubickoltunk! Naiv és hálás közönsége tisztelettel néz rá. A köhögős dijnok, akinek otthon hideg a szobája, egy öreg hivatalszolga, aki állig begombolva jár, mert szó szerint veszi, hogy egy diplomatának úgy illik — és a magánéletbe nemrég visszavonult, jól táplált ispán, aki jóizűeket tudott csudálkozni és készségesen hozatott gregot úri barátainak. — Barátaim, ott a madarak megfagyva potyogtak le, —mit mondok a rozmárok befagytak a jégbe, akár a kocsonya. Csak éppen ecetet kellett volna rájuk önteni, lett volna pecsenye, de nem mozdulhattunk ám ki a hajó belsejéből. Odabent ettük azt a sok száraz cipőtalpat, amiről a német azt mondja, hogy ex* beliebig husid vonat. Ilejh! Szegény Északcsillaga! Holtomig siratni fogom! . Nincs még egy Északcsillaga a világon! — Pedig kettő is volt?! — kuncog alattomban a dijnok. A kapitány méltatlankodó arccal néz rá. — Én a hajómról beszéltem. Azt, hogy egy bizalmas percben elárultam nektek ... — Fő a diszkréció! — helyesli az állig begombolt hivatalszolga — és fő az, hogy tisztelt barátunk nem illetéktelen helyen ejtette szavát. Mi hallgatunk, mint egy diplomata. Az ispán az asztalra könyökölt. — Eb, aki fecseg! — mondta kurtán. — Beszélj bátran, öreg! Szép volt az a másik Észak csillaga? A kapitány elbújt a teáscsészéje mögé és csak a szemöldökével jelezte, hogy gyönyörű. — Olyan szépet ti el sem képzelhettek, — szólt, letéve a teáscsészét. Az arca, mint a legragyogóbb jégtábla, a haja aranyos, mint a topázon megtört napsugár, a szeme mély és kék, mint az Északi tenger, mikor a jégpáncélját leveti. — És nagyot sóhajtott. Az ispán grogot hozat és fölajánlja a kapitánynak. A kapitány elfogadja és még nagyobbat sóhajt. — Mikor láttam, hogy tavasz előtt bajosan szabadulunk a Behringből, éreztem, hogy kötelességem az utasaimról gondoskodni. Csak kettő volt, egy Nord nevezetű angol tiszt és Stella, az ő bűbájos leánya. Stella Nord! Látjátok, nem hiába mondtam őt is’Észak csillagának. Fölszereltem nekik egy bárkára átalakítható szánkót, sorshúzással választottam négy matrózt melléje. Másnap kellett volna indulniok. — Igyál! — biztatta az ispán. — Csak ketten voltunk a fedélzeten, ő meg én. Köröskörül a sötétkék égboltozat, csillogó jégtáblák és végtelen hómezők ... Rá akart beszélni, hogy velük menjek. Sirt és tördelte a kezét. — És, és? — kíváncsiskodtak az asztaltársak, még, méltóságosan komor kávés is közelebb sétált, Lencsi kisasszony kezében pedig megremegett a cukortartó és egy kockacukor zörögve hullott a bádogtálcára. — És?.. .Megmondtam neki, hogy maradok. Ha száz halál leselkedik is rám, a hat Andrássy Gyula gróf a Magyar Hírlap mai számába hosszabb cikket irt, a melyben a jelenlegi súlyos politikai helyzet megoldásának módjával foglalkozik. Az első kérdés szerinte, a melyet a politikai és parlamenti béke érdekében rendezni kell, a házszabály ügye. Az ellenzék részéről a normális harcmodorhoz való visszatérés első feltétele a Vadászféle házszabály megszüntetése, miután ez a kisebbség kizárásával, tehát erőszak útján jött létre, az erőszakot pedig nem lehet jogforrássá tenni. A házszabály reformja tekintetében kívánatos, hogy lehetőleg általános megegyezés alapján álljon s ne legyen a pártpolitikai harcok eredménye. „Bennem sem lesz meg az a „józanság", az a „hazafias belátás" — írja Andrássy — hogy a munkapárt által hozott határozatoknak engedelmeskedjem." Az ellenzék többi tagjai is hasonlóan fogunk gondolkozni és cselekedni. Ilyen körülmények között a sürgősségi szakasz föntartása célhoz nem vezethet. Annak biztosítása végett, hogy a többség tényleg lemondjon a Vadász-féle házszabály végrehajtásáról, helyes lenne, ha az ellenzék kötelezettséget vállalna arra, hogy a közösen előre megállapított házszabályt keresztül bocsátja. Ha nem, lehetne ez alkalommal az egész házszabályt egy pártközi bizottságban alaposan átdolgozni, legmegfelelőbb lenne a többség által már elfogadott házszabályt pártközi hozzájárulással szankcionálni. Ez a házszabály lehetővé teszi rendkívüli esetekben a kisebbség ellentállását, ha nem is a technikai obstrukció, de a beszédes küzdelem alakjában. Ha a magyar kisebbség nem képes a koalíció házszabálya mellett valóban veszedelmes attentátumokat föltartóztatni, bátor és elszánt harcot állva, a nemzetemtől el nem válhatok, a legénységemet el nem hagyhatom, mert ez a kötelességem, és a kötelesség erősebb, mint a halál. Arca elmosolyodott. Mintha Hajnal ömölne el a hómezőn. Elpirult és lesütötte a szemét. — Mindennél erősebb? — kérdezte. —Még a szívnél is? Velem egyet fordult a világ. Éreztem, hogy ingadozni kezdek. — folytatta a kapitány komoran. (Lencsi kisasszony arcán két tűzszinti folt jelent meg.) — Keményen szólottam hát. Megmondtam, hogy a férfi csak úgy férfi, ha ura a szavának, hogy mit érzek, mit gondolok, az mellékes, ha érzem, hogy van erőm a kötelességem teljesítéséhez ... Mosolygott ... Arra megmondtam neki, hogy már nem vagyok szabad. Lekötöttem a szívemet egy leánynak, aki vár reám ... A kezemet nyújtottam neki, God bye, for ever, Miss Stella! (Isten vele, örökre, Stella kisasszony!) Arra is mosolygott, de az arca mind sápadtabb lett, csöndesen megfordult és bement a kajütjébe. De útközben még azt mondta: God bye! Akkor hát én maradok. Másnap ott találtuk halva a hajóm oldalán. Vékony jégkéreg volt a gyönyörűséges arcára fagyva, olyan volt, mintha üvegkoporsóban aludna. Azóta mindig úgy látom, pedig, hejh! de sokszor látom, — fejezte be a kapitány a jégvirágos ablaktáblákat nézve merően — fehér álomban, mint egy sápadt, foszló, tündöklő szép ködalakot! Lenka kisasszony csöndesen zokogott. A’ kapitány nagy lépésekkel végigjárta a szobát, aztán megállapodott előtte. — Szőke volt, mint kegyed, — szólt halkan. A vendégek elmentek, a kávéházat bezárták. A kávésné letörülte kötényével a jégvirágos BUDAPESTI HÍRLAP (206. sz.) 1912. szeptember 1. Andrássy a béke föltételeiről.