Budapesti Hírlap, 1913. február (33. évfolyam, 28-51. szám)
1913-02-06 / 32. szám
1913. február 6. BUDAPESTI HÍRLAP 32. sz.) get. megtorlásért kiált. É crasez l'Infamet Irtsátok ki a gyalázatost! Voltaire harcos igéje az igazán gyalázatosak ellen fordul, akik ha nem is közveletlenül tőle, de mindenesetre tanítványaitól tanulták a rend gyűlöletét, a tulajdon megvetését, a valláson való gúnyolódást és a szabadosság szabadságát. TÁVIRATOK. A német császár königsbergi beszéde. Königsberg, febr. 5. (Saját tudósítónktól.) Vilmos német császár ma délben a porosz hercegség ősi fészkébe, Königsbergbe érkezett, hogy Kelet-Poroszország provinciái tartománygyűlését személyesen megnyissa. A város a Hohenzellernek emlékeivel van tele, nem csoda, hogy a császár is ez emlékek közül a legszomorúbbra kalandozott el, amikor a város és a tartomány 1807 június 14-ikén a friedlandi csata után Napóleon kezére került, akinek uralmát csak az 1812 decemberi forradalom rázta le magáról. 1813 óta azonban a tartomány szakadatlanul a Slohenzollernek birtokában maradt, akik azóta megteremtették anémet egységet és föltették fejükre a császári koronát. Erre a százesztendős jubileumra jött el II. Vilmos a trónörökössel, a trónörökösaszszonnyal és fényes kísérettel Königsbergbe, mely ekkora ünnepség helye I. Vilmosnak 1861-ben történt megkoronázása óta nem volt. Font, déli tizenkét órakor érkezett meg a két különvonat s a császár kíséretével a gyönyörűen fellobogózott utcákon át, a nép ezreinek örömrivalgása közepett a dómba hajtatott az ünnepi istentiszteletre. Utána a császári ház tagjai a fejedelmi kastélyba mentek, ahol dezsőné volt. Ezután megjelentek a kastély dísztermében a tartománygyűlés tagjai s az elnök megkérte a császárt, nyissa meg a jubiláns szessziót. A császár a következő beszédet mondotta: — Őszinte örömmel teszek eleget kívánságuknak és személyesen nyitom meg Kelet-Poroszország, hű provinciám tartományi gyűlését. Mielőtt megkezdik munkájukat, a provincia javára szolgáló ügyek megvitatását. Legyen szabad visszaemlékeznünk arra az eseményre, amelyet a provincia rendi képviselőinek száz év előtt itt összeült testülete kezdett meg, és amely az első lépés volt senyvedő hazánk fölrázására és fölszabadítására. Nehezünkre esik azoknak az időknek balsorsát és zavarait a maguk egészében telkünkben fölidéznünk. Az isteni gondviselés azonban a rettenthetetlen korzikai férfiú győzelmi sorozatának véget vetett. Az ólomsúllyal Európára nehezedő végzet megszűnni látszott. Most van soha, ez lehetett minden szabadságra vágyó porosz szívnek reménye, mely teljesülést ígért, most van soha lehet lerázni sok évi rabságnak bilincseit, így gondolkodott York, amikor győzött benne az az elhatározás, hogy a rábízott csapatokat elválasztja a grande armée sorsától és ismét a király főparancsnoksága alá helyezze, így gondolkoztak azok a bátor férfiak is, akik mint provinciájuk nemességének, városainak és parasztságának képviselői itt összeültek. Az elsők voltak ők az országban, akiknél a gondolatot tett követte. Egyhangúan elhatározták, hogy saját költségükön fölfegyverzik a népet és a szeretett királynak az aktív csapatok erősítésére honvédelmi csapatot bocsátanak rendelkezésére. És amikor a király röviddel azután a hazánk megmentésére tervbe vett jól megfontolt lépés megtételére a régvárt pillanatot elérkezettnek tartotta és a népet harcba hívta, küzdelembe a becsületért és szabadságért, akkor köréje gyülekezett ifjú és agg, szegény és gazdag, azzal a céltudatos elszántsággal, hogy vagyonukat és vérüket örömmel áldozzák föl a haza oltárán. Most ismét tizenhármas évszámot írunk. Milyen szerencsés irányban változott a kor képe. Előttünk áll szilárd egységben német birodalmunk, tiszteletben részesülve a népek tanácsában és jól fölszerelve mindennemű támadás ellen. A haditettek helyét az áldásos békemunka foglalta el. A gazdaság virágzik, tudomány és technika fejlődik, város és falu jólétnek örvend. De a száz év előtt történt események nyomatékos hitelmül szolgálhatnak nekünk, hogy nem harci babér, nem jólét, hatalom és tekintély biztosítja végső elemzésben egy népnek sorsát és jövőjét, hanem egyedül az erkölcsi erő, mely benne lakozik. Ennek az erőnek gyökere az istenfélelem, kötelességtudás, hazaszeretet, királyhűség. A közös balsors fejedelmet és népet az áldozatkész hűségnek és kölcsönös bizalomnak erős kötelékeivel kovácsolta össze. Éppen Kelet-Poroszország lakosai voltak tanúi az emlékezetes időben a megaláztatás állapotának, a király nagy bánatának. A hazánkat ért csapások fájdalmas sebet ütöttek akkori szeretett királynénk szívén is. Ő azonban, mint Poroszország jó géniusza kitörölhetetlenül tovább él népe emlékezetében. A mai napot nem ünnepelhetjük meg szebben, mintha újból fogadalmat teszünk, hogy múltunkhoz és atyáinkhoz mindenkor méltók leszünk és a drága örökségként reánk maradt eszményeket és vallási szentségeket ápoljuk, mert ezek képesítenek bennünket, hogy drága hazánkat áldozatkészséggel szolgáljuk. Ez legyen tartománygyűlésünk mai határozata. Akkor azután Kelet-Poroszország provinciája, úgy mint száz évvel ezelőtt, a jövőben is mintaképe lesz birodalmi testvéreinek és a tett embereit fogja szolgáltatni, ha — amitől Isten óvjon — a király egyszer majd ismét kénytelen volna harcra szólítani népét a haza becsületéért és szabadságáért. A tartománygyűlés ünnepi ülése délután három órakor volt. Először még egyszer fölolvasták annak a beszédnek szövegét, melyet a császár a kastélyban mondott, majd Johna Schlebitten herceg megújította azt a fogadást, amelyet száz évvel ezelőtt egyik őse tett: Ilrek leszünk Istenhez és a királyhoz. A délután folyamán a császár a trónörökössel megszemlélte a jubiláns kiállítást, amelyben nagyszámú festményt, fegyvert, ékszert és egyéb, száz év előtti emléket gyűjtöttek össze. Este a königsbergi diákok fáklyásmenettel vonultak a császár tiszteletére a kastély udvarába. Este hét órakor a városháza dísztermében ünnepi lakoma volt. A lakomán Vilmos császár lelkes hangú felköszöntőt mondott Kelet-Poroszország népére. Ezután táviratban üdvözölték a császárnét, aki Adalbert herceg betegsége miatt, mely már múlóban van, nem vehetett részt az ünnepségen. Ő az elnökkel s végül arra hivatkozik, hogy mindig a nagy nyilvánosság ellenőrzése alatt éltek ő és társai, az anarkisták brigádja csakugyan fennáll, ezen nincs mit vitatni, és ők is e brigád felügyelete alatt állanak. Cselekesznek, ha elérkezik az ideje, de meggyőződésből, és nem holmi alacsony rablásvágyból vagy gonosz ösztönből. A hallgatóság belekábul a szóáradatba, az elnök kénytelen félbeszakítani a vádlottak faggatását. Ezek a gazemberek a kézzelfogható bizonyítékokkal szemben is szavalni fognak. Mert ilyen bandát még nem látott a világ. Csupa „szellemi életet élő“ rabló, köztük van egy igazi, vérbeli nemes. A legtöbb büntetlen, most került először az igazságszolgáltatás kezébe. Raymond la Science a vizsgálati fogságban Renan-nak La vie de Jesus című munkáját olvasta és bírálta a hitnélküli pozitivista szempontjából. A szabadgondolkodót jellemző türelmetlenséggel és gőggel nyilatkozik Renan vallásos hitéről. Carouy kifejti a darwinizmus alkalmazhatóságát a társadalom biológiájára és erkölcsi életére. Dieudonné emlékiratain dolgozik. Gyermekkora rajzával kapcsolatban igen elítélő hangon szól az apácák nevelő módszeréről. Gamier is önéletrajzát írta, mialatt a katonák Nogent-sur-Marne-ban a házát megszállva tartották. Dieudonné elmés költői prózában mond búcsút cellájának. „Fájdalom nélkül válok meg tőled, hidd el. Te a magad nevét adtad nekem: 27, 3. Én rád hagyom az enyémet. Mert én többé nem veszem föl. Megváltoztatom a múltamat és vele a nevemet is.“ A megértetlen olvasmányok megzakaltjai ezek az emberek, többnyire félműveitek, még fiatalok, egy őrült ideológia áldozatai, amely még nem végezte el köztünk pusztító művét. Lehet, hogy ők önmagukat csakugyan hősöknek érzik, nem gazoknak. Tani pis. Annál rosszabb, rájuk nézve, ránk nézve is. Mert lássuk csak, mit művelt a L’Anarchie körül csoportosult hősök serege, a szép Camille Dieudonné,a vörös Dettweiler, a spanyol Rodriguez, Raymond, a tudós, Szimentor, a titokzatos, a húsz éves Soudy, aki oly ifjan már a tökéletes és kegyetlen rablógyilkos típusát mutatja? És a legendássá lett Bonnot és Garnier? És Carouy, a darwinista és Henri Crozat de Fleury, az előkelő nemes, a jó társaságból való gentleman? Loptak Romainville-ben, betörtek Charleroiban, egy kerékpárgyárból hat biciklit csentek el. Ez volt a kezdet. Aztán nagyralátóbbak lettek: 1911. december 21-én a rue Ordener-ben a Société Générale pénzbeszedőjét lelőtték, elraboltak tőle 325.000 frankot, aztán egy autóba ültek és elvágtattak. A gaztettnek számos szemtanúja volt, akik üldözőbe vették a gyilkosokat, de ezek rálőttek a tömegre és végül egy utca fordulójánál elvesztek a szem elöl. A lett végrehajtói Garnier, Bonnot, Callemin és Dieudonné voltak. Dieudonné lőtte le a szegény bankszolgát. Egy hónap múlva Bonnot és Garnier Gandban, Belgiumban egy garázsból ellopták az autót. A soffőr tetten érte őket, azt agyonütötték. Egy rendőr üldözőbe veszi a banditákat, azt lelövik. A társaság otthon maradt tagjai sem maradnak tétlenül, kifosztanak egy párisi fegyverüzletet, amelyből ellátják magukat egész életükre pisztollyal, sőt Winchesterpuskával, megölnek egy kilencvenegy éves aggastyánt a gazdasszonyával együtt. A banda két része közt azonban állandó a levelezés és a táviratváltás. A belgiumi kirándulásból hazatérnek a vezérek. Néhány apró csíny után következik a nagy, a hősi tett. 1912. március 25-én fényes nappal betörnek Chantilly-ben a Société Générale fiókintézetébe, megölnek két tisztviselőt és elrabolnak 50.000 frankot. Közben Soudy áll őrt az ajtó előtt és jó Winchester-fegyverével lövöldöz a kint egybeverődött tömegre, míg végre társaival együtt elrobog az automobilon. Az egész Paris, az egész művelt világ följajdult a hallatlan gazságra. Bonnot egy valóságos ostrom után esett el, de előbb megölt egy rendőrfőnököt és súlyosan megsebesített egy rendőrfelügyelőt. Garniert két héttel később, május 12-én félnapi kemény ellenállás után szintén elérte Bonnot végzete Nogent-sur-Marne-ban. De a többi cinkos megmaradt és az igazságszolgáltatás kezébe került. Sorsuk a polgári esküdtek kezében van, akikre kevéssé fog hatni az, hogy e rablók és gyilkosok önmagukat intellectuelnek, anarkistának mondják. Az egész társadalmi rend védelmet követel és levetve minden hazug érzelgőssé Az általános választójog megszüntetése Hollandiában. Hága, febr. 5. A kormány törvényjavaslatot terjesztett a kamara elé az alkotmány megváltoztatásáról. Az új javaslat megszünteti az általános választójogot és csak a családapáknak vagy a családfőknek biztosítja. A bajor régensherceg Berlinben, Müncchen, febr. 5. A Bayrische Staatszeitung Lajos régenshercegnek berlini utazásáról a félhivatalos részben a következőket írja: Megfelel a Hohenzollern- és Wittelsbach-dinasztiát összekapcsoló szíves és barátságos viszonynak, ha a régensherceg épp úgy, mint dicső emlékezetű atyja, a régensség átvétele után az első látogatást a német császárnál, a porosz királynál, fenkölt szövetségesénél teszi meg, akinek személyében a német birodalom egysége testesül meg. A bajor nép legőszintébb jókívánságai kísérik a királyt berlini látogatására, mely újabb bizonyítéka a német birodalom kötelékében szövetségben élő fejedelmek és törzsek benső viszonyának. Kína és Oroszország, Pétervár, febr. 5. (Saját tudósítónktól.) Karbinból érkezett táviratok a Kína és Oroszország között jövő tavaszkor való háborús öszszeütközést elkerülhetetlennek mondják. Az összes határmenti kormányzóságokban a legnagyobb sietséggel folytatják a fegyverkezést. A kereskedelmi forgalom szemlátomást csökken. Pétervár, febr. 5. (Saját tudósítónktól.) Az orosz-kínai háború előjelei egyre szaporodnak. A transzbajkáliai kereskedők lebonyolítják kínai üzleteiket, épp úgy a kínai kereskedők is, akik a háború kitörését elkerülhetetlennek mondják. v Bizalmatlanság a japán kormány iránt. Tokió, febr. 5. A ma összeült parlament bizalmatlanságot szavazott a kormánynak. A parlamentet ezután öt napra elnapolták. Merénylet egy kínai kormányzó ellen. London, febr. 4. Acu térügynökség jelenti Fucsouból, hogy ott Csang, az új polgári kormányzó ellen bombamerényletet követtek el, amelynél harminc ember meghalt, illetve megsebesült. A kormányzó maga sértetlen maradt. Nagy-Britannia ajándéka Új-Zélandnak. London, febr. 6. Churchill tengerészeti miniszter és az admiralitás több lordja ma az újzélandi főkormányzóval Porsmmuthba mentek s megte t