Budapesti Hírlap, 1913. február (33. évfolyam, 28-51. szám)
1913-02-15 / 40. szám
. Ezután szavaztak: 99 katolikus szavazott a javaslat ellen, a baloldalról 83 szavazat volt mellette, 2 nem szavazott. A szavazás eredményét ezzel a kiáltással üdvözölték a szocialisták: Éljen a revízió! Éljen az általános választói jog! Az általános sztrájk már most elkerülhetetlen. A szocialisták középponti bizottsága most tizenharmadikán ült össze, hogy a sztrájk kimondásának napját megállapítsák. Hogy mely időpontban állapodnak meg? . . . Eleinte március harmincegyedikére tervezték, de mivel akkor lesz a parlament húsvéti szünete, valószínűen elhalasztják. Minden valószínűség szerint április huszonkettedikében, a garidi nemzetközi kiállítás megnyitásának napjában állapodnak meg. A nagy széntermelő vidék, Charleroi egyik képviselőjének kijelentése szerint: — Mindent elkövetünk, hogy e nagy és súlyos tüntetés a legtörvényesebb korlátok között maradjon meg. A szénmunkások tizenöt nappal előbb, az üveggyári munkások egy hónappal előbb bejelentik a munka beszüntetését, így senkit szerződésszegés vádja nem érhet s az illető gyárosok is idejekorán gondoskodhatnak érdekeik megvédelmezéséről az őket fenyegető veszedelemmel szemben. Ez is csak azt bizonyítja, hogy mi békés, egészen békés munkabeszüntetést akarunk. Hasonlóan vélekedik a legtüzesebb szocialista képviselő, Hector Denis polgártárs is: — Az általános munkabeszüntetés a munkásosztály érdemes voltának nemes és elhatározó tüntetése kíván lenni Ez az, amit Voltaire a jog küzdelmének nevezne. A küzdelem magasztos voltát jellemzi, hogy elismerésre és csatlakozásra talál mindenütt, ahol őszinte és tiszta a lelkiismeret. A munkásokhoz mi így szólunk: A reálok rótt küzdelemben elhagyatva nem lesztek! . . . Ezer és ezer aszszony kész gondoskodni a sztrájkolók gyermekeiről s lesznek, akik betegjeiket ápolják. Minden szenvedés és megpróbáltatás készen talál bennünket s jelszavunk: Éljen az általános választói jog! És miután a kocka el van vetve: Éljen az általános munkabeszüntetés! A kérdés már most az:.- váljon a tervezett sztrájk csakugyan általános lesz-e s várjon sikerül csakugyan egyazon órában beszüntetni a munkát országszerte, megbénítván igy egész Belgium s vele a szomszédság iparát és kereskedelmét? . . . Anseele polgártárs képviselő, a Vooruit szervezője, gandi lakos, meggyőződéssel hirdeti, hogy minden belga munkás leteszi a szerszámot a meghatározott pillanatban. ..Bízvást indulhatunk, a mozgósítást befejeztük, az erkölcsi fölkészültség teljes, a szükséges pénz is együtt van. Nem kezdenénk olyasmihez, ami csődöt mondhat. Mi flamandok föl vagyunk készülve a végsőkig. Pedig hát a mi fajtánk nem egykönnyen mozgósítható. Ami a wallonokat illeti: legföljebb csak attól tarthatunk, hogy túl korán harcba ne rohanjanak. És föltétlenül bízom a küzdelem diadalában, ha híveink fegyelmezettsége csorbát nem szenved, s bevárják a párt rendelkezéseit.“ Wallonia bányavidékein is lelkesen készül a nép, s már jó ideje, erre az ellenállási mozgalomra, mely máris megbénította ott az üzemet. Annyi bizonyos, még hasonló nekikészüléssel munkabeszüntetés nem indult Belgiumban. Walloniában fenyegetően csöndesek a falvak, lelkesedésnek semmi látható jele. Vasárnaponkint is teljes a csönd, semmi .Játék, sehol mulatás. Az ijjlövésen se igen vesznek részt, a korcsmákban nincs vendég: a munkásnép nem mozdul hazulról. Csudálatos a fegyelem s az egyetértés. A borinagei asszonyok, Liege és Charleroi vidékén, akik nem mindig példái a takarékosságnak és előrelátásnak, valósággal megvonnak maguktól mindent, s takarékosságra kényszerítik a férfinépet is. Amit vásárolnak, azt csak szocialista üzletben vásárolják, e célra kibocsátott utalványokkal, aféle jancsi-pénzzel, amit mostanában hozott forgalomba a pártvezetőség. A helyzet komoly és súlyos . . . Bennünket pedig, elsősorban, az egész mozgalom menetének, irányításának a nemes és méltóságos volta, politikai érettségre valló intézése késztet tagadhatatlan elismerésre. Római levél, Róma, febr. 12. (Saját tudósítónktól.) A legaktuálisabb dolog Nysi-nak, a börtönviselt volt miniszternek tegnapi visszatérése a társadalomba. Valami rózsásnak nem mondhatjuk ugyan ezt a visszatérést, mert sokkal többen mentek el mellette ridegen, mint ahányan kezet szorítottak vele, az előre suttogott általános visszautasítás azonban elmaradt. Első lépésnek már ez is elég, minthogy onorevole (olaszul: tiszteletreméltó!) Nasi egyelőre meg is volt elégedve ennyivel. Lakása kapuján kilépve ügyvédfia, Virgilio kísérte — egész tábora az újságíróknak és fényképészeknek rohanta meg. Utcái kiváncsiak, szicíliaiak, idegenek sereglettek köréje, s a nagy ember nyelve lassan kint megoldódott. — Mily fiatalok vagytok! mondta az újságíróknak, — a komolyabb urak nem kívántak részeseivé lenni ennek a jelenetnek — milyen fiatalok! . . . Tíz év előtti elődeiteket még mind ismertem, ma csupa idegen arc között állok . • Azután megengedte, hogy lefényképezzék és a fia — boldogan mosolygott hozzá. Mialatt minden oldalról fényképezték, némelyeket válaszra érdemesített. És boldog volt, akivel szóba állott, mert hiszen onorevole Nasi Rómában ma szenzáció. Amilyen kínos szenzációja a parlamentnek, annyira groteszk az utca számára, mely nem kritizál, nem válogat, hanem kihasználva a pillanatot, nevetve áll odébb. Nasi pedig beszél, félél, lassan lépegetve a parlament felé, mert hiszen neki az ő derék trapaniai választói előtt ez a diadalmas át igazolás! Zajos dokumentálása annak, hogy Róma is elfogadja, Róma is megérti Trapani makacs kitartását. (Azt persze Trapaniban már senki sem fogja tudni, hogy az egész kis fölvonulást néhány ifjú riporter tréfás kedve fújta föl, melyhez hogy isne csatlakozott volna kész örömmel a mindig mindenre kapható utca! És hát végre szicíliai is bőven van ebben a városban, kik el nem maradhattak „ártatlanul meghurcolt“ testvérük rehabilitációjától!) Egyszóval Nasi úr és fia szerencsésen eljutottak a képviselőházig, mindig gyalog, meglehetős csoporttól kísérve. Itten újabb rohamon kellett átesniük. Másik csoportja az újságíróknak, második ütege a fényképészeknek várta itt őket, nehogy egyetlen mozzanata is elveszhessen annak a Bájos eseménynek, amikor a nagy Nasi visszatérhetett oda, ahonnan csalásai és börtöne felé évekkel ezelőtt kiindult. Az ember maga nem érdekes. Csavaros esze minden erénye, amivel eldicsekedhetik. Speciálisan sajátos ebben az esetben a helyzet, melyben mint szicíliai minden más olasszal szembekerült. Amiért itt elitélték és börtönbe vetették, az otthon Szicíliában nem szerepelt bűnként. Saját fajtestvérei előtt Nasi csupán az üldözött vad, aki tengersok ellenségeitől nem tud megpihenni. Mert szicíliai, mondják Trapaniban, és ebben a jelzőben minden megértés, fölmentés, szolidaritás benne van. A szicíliai ugyanazt hiszi magáról Olaszországban, amit otthon nálunk például a zsidóság- Elnyomottnak, lenézettnek, mellőzöttnek tartják népüket, holott éppen ők nézik le és játszák ki, ahol csak lehet, a butának és nehézkesnek mondott itáliaiakat. Üldözöttségük és mellőzöttségük rögeszméjében az abszurdumig összetartók és elnézőek egymással szemben. Amint onnan bántanak közülük valakit, egyszerre minden ököl fölemelkedik, minden tüdő kitágul és jönnek, a la trapani, dacos ellenvélemények, makacs kitartások a legelbukottabb exisztenciák mellett is. A szicíliai saját külön világnézetével nem is tartja bűnnek vagy hibának, hogy az ügyesebb megcsalja vagy kihasználja a naivabbat. — Miért hagyta magát? mondják nevetve. Engem nem tudott volna senki falhoz állítani. Lehetetlenül furfangosak, anélkül, hogy alapjában rosszak lennének. Ők így látják helyesnek a dolgokat, és az ő logikájuk mellett persze igazuk is van. Az ógörögök elvei élnek e zagyvavérű nép agyában, ahol nem lopni volt bűn, hanem rajtakaparni. Ők még tovább mennek. Rajtakaparni sem bűn. Csak az a hitvány, aki senkit sem tud kihasználni. A félsziget olaszsága ezzel szemben csakis úgy tud védekezni, hogy óvakodik szicíliaival társulni, szicíliait pártfogolni szicíliai vért engedni a családjába. Azt tartják, hogy a kicsi szigetország több évezredes folytonos vérkeveredése, pun, görög, gót afrikai, bizánci, spanyol, legkevesebb az itáliai, annyira átváltoztatta e velük eredetilegrokonnép természetét, hogy felelősége tudatában lévő családapának nem szabad velők megfertőzni engednie övéinek normális erkölcseit. ,— A sziciliai vér, — mondta nekem egyszer egy toszkánai gentleman — szörnyű örökség. Évszázadokra megrontja azt a családot, melybe belevegyült. Ha nem az elsőnél, a második generációnál már biztosan jön az átok, és soha többé le nem küzdhető. Gyógyíthatatlan ellentétek ezek, mert nem elvi, hanem öntudatlan faji különbségek. A szicíliai szemében föltétlenül és csakis ostoba az, aki nem él az alkalommal. Az olasz ezzel szemben csalásnak tart minden visszaélést és ez a véleménye csakis akkor enyhül, ha valamelyik ősének bölcsője odalenn ringott . . . Innen van, hogy a csaló és börtönviselt Nasit tegnap elég számosan köszöntötték meleg szeretettel a Montecitórión, a nélkül, hogy azt mondhatnék: Olaszország közvéleménye megbocsátott Nasinak. — Ej, hiszen szicíliai, intézik el egy megvető kézmozdulattal, és ez egyben azt is jelenti, az lenne csoda, ha becsületes tudott volna maradni. — Persze, felelik rá ők, a leleményesek, félnek az eszünktől, hát legázolnának. Érzik, hogy mi rátermettebbek vagyunk az életre, mint ők, ezért szeretnének leszorítani a porondról! És igazuk van. A ma küzdelmeire ők valóban rátermettebbek. Milánói, génuai, torinói sikerei után Mascagni Isabeau-ja Rómába is bekopogtatott. Most csütörtökön volt a premierje a Teatro Constanzi-ban. Mint a bemutató-bérleten rendesen, valóságos Théatréparé, oly sereglete nagy neveknek, csodásan szép ősi ékszereknek, örökifjú asszonyoknak. Főszereplőit az eddigi babérok aratóiból állították össze. Zenéje az utolsó évek néhány csalódása után értékesebb, tartalmasabb. Isabeau személyesítője az ünnepelt és szép Maria Farneti, mindenképpen megfelelt annak, amit szerepe tőle kíván. Szép volt és kevés hangjával kitűnően tudott bánni. Mint régi kedvelte Mascagninak, mindenképpen azon volt, hogy Rómában is teljes legyen a mester sikere. Ez nem mondható éppen túlságosnak, de nem is a daliás Isabeau-n múlt ... Pletykáljunk? Miért ne, miután ez is hozzátartozik Rómához! Különös véletleneket játszik ki néha az élet. Itt van például egy igen előkelő olasz four, akinek első házassága rosszul végződvén, évek óta sem képes elérni, hogy hibás lépését a szentszék érvénytelennek nyilvánítsa. Pedig hát nagy dologról lenne szó, a leggazdagabb és legbalekabb amerikai műgyűjtő, Pierpont Morgan egyik leányának lehetne vőlegénye, amint ez a régi bilincs lefoszlik róla. Az eset annál egyszerűbb, mert hiszen a volt feleség, Amerikában, már régen férjhez ment máshoz, és ebben az új házasságában boldog és megelégedett. A szentszék, elvi okokból, mégsem akarja megsemmisíteni a házasságot. Ez így megy már évek óta. Most azonban a legcsodálatosabb fordulat, úgy látszik, mégis sikerre fogja juttatni az olasz főúr régi vágyát. Új kérvényt adott be e napokban a Vatikánhoz, melyben — csatolva egy döntő befolyású kínai államférfiú levelét — saját lelkének fölszabadulásáért cserébe Kína összes lelkeit fölajánlja. Más szóval, biztosítékot nyújt arra nézve, hogy ha a szentszék megsemmisíti régen fölbomlott házasságát, ő keresztülviszi, hogy a pápa hivatalosan is szabad kezet nyerjen Kína százmillióinak megtérítése körül ... És most a kulisszatitkok, a mellékelt fontos kínai levelet Szunjacen doktor irta, a fiatal kínai köztársaság megteremtője, a ki egykor, mint vagyontalan diák, titkára volt a szóban lévő olasz főurnak. A titkárral jól bánhattak, mert hajdani uráért Kína BUDAPESTI HÍRLAP (40. sz.) 1913. február 15.