Budapesti Hírlap, 1913. április (33. évfolyam, 77-102. szám)

1913-04-25 / 98. szám

8 TÁVIRATOK. A cár kritikája. Pétervár, ápr. 24. (Saját tudósítónktól.) A birodalmi duma elnöke jelentést tett a cárnak a duma munkásságáról. A cár igen komoly hangon megjegyezte, hogy az­ az ömlengő tünte­tés, a­mellyel Danevet és a bolgár delegátusokat pétervári látogatásuk alkalmával fogadták, tel­jességgel fölösleges volt. Asquith a sajtóról, London, ápr. 24. Asquith miniszterelnök tisz­teletére a külföldi sajtó szindikátusa bankettet adott, a­melyen a francia, olasz, német nagykövet, valamint Szerbia és Bulgária követei is megjelentek. Asquith, a­kit viharos ovációban részesítettek, egy pohárköszöntőre válaszolva, hangoztatta a sajtó­nak a nemzetközi ügyekben való kiváló szerepét és ezzel kapcsolatban rámutatott a nagyköveti tanács­kozásra, a­mely több hónap óta Greg elnöklésével a nemzetközi megértésnek és kiegyenlítésnek előkelő feladatát végzi. A tanácskozás eddigi eredménye így is igazolja a ráfordított időt, energiát és tapintatot. A hatalmak, a­kiknek egyike-másika a nagykövetek által e kérdésben közvetetlenül érdekelve van, addig sikerrel dolgoztak a békés viszonyok fentartásán és közvetítésüket elvben elfogadták. Lehetséges, hogy nehéz kérdések merülnek föl — így folytatta és különösen egy ilyen kérdés foglalkoztat most bennünket. Ezek a kérdések türelmet, jóhiszemű­séget és állandó békére való közös törekvést követel­nek. Asquith meg van győződve, hogy előbb vagy utóbb, de inkább előbb, mint utóbb, elérik a célt, a­melyre a kormányok buzgó fáradozása irányul. A nagyhatalmakat kivétel nélkül hasonló szellem hatja át és ez nyilvánvalóan a barátság szelleme. Nincs a világon hatalom — így fejezte be beszédét, — a­mely a kölcsönös jó nemzetközi viszonyokban való elllét, e jó viszonyok fölvirágozását jobban előmoz­dítani és fölkelteni képes volna, mint a sajtó. Az új német védőerőjavaslat. Berlin, ápr. 24. (Saját tudósítónktól.) A bi­rodalmi gyűlés pénzügyi bizottságában a birodalmi kancellár és a hadügyminiszter a katonai helyzetről nyilatkozatokat tettek, a­melyeket szigorúan titkol­nak. Ezek a nyilatkozatok rendkívül komolyak vol­tak s meggyőzték a bizottság tagjait, hogy az új védőerőjavaslat tárgyalásának halogatása a mostani pillanatban egyáltalában nem helyénvaló. A bizott­ság holnap kezdi meg tanácskozását. Közgazdasági táviratok. Newyork, ápr. 24. Zárlat. Búza engedő, hely­ben 114— cent (10.58 K.) máj.-ra 101 */1 cent. (9.37 ív.), jul.-ra 100— cent. (9.25 K.), szept-re —.— cent. (—.— K.), aug.-ra —— cent. (—.— K.). — Tengeri állandó, dec.-re — cent (0.— K.), máj.-ra — cent. (0.— K.). Liszt helyben 4.—. Gabonaszállitás Li­verpoolba 20/t (0.99). Csikágy, ápr. 24. Zárlat Búza engedő, máj.-ra 923/8 cent. (8x0 Kh jul.-ra 91Va cent. 18.45 tv. ,szept-re 91­6/h (8.41 K). Tengeri állandó, máj.-ra 55­/* cent, (5,46 K.; jul.-ra 667/a (p.12 K). A külföldi gabonatőzsdék mai és tegnapi ár­­folyamainak összehasonlítása: él a Tegnap ellimbítj PIRIS b­áza áprilisra ... »••«•••«*• májusra......................••««•«« • május- augusztusra • • • « « • » ; szeptember—deoemberr® * « • » Rozs áprilisra •*•••»••»««•» * májusra *••••«••• . szeptember—decemberre « * « . Liszt áprilisra* • május—augusztusra. ••••«• ' szeptember—decemberre .... frank 29.85 28.60 28.85 26.85 19.75 20.- 20.- 20.— 38.75 38.85 33.60 35.60 frank 29.65 29.85 1­8.70 26.80 18.75 20.— 20.­­20.-38.75 38.70 88.45 35.60 frank +0.20 *0.20 +0.25 -0.05 +0.15 +0.15 BERLIN márka márka márka Róza májusra « « • « •••••«•••2ni.ee 211.— + 0.50 „ júliusra 4 # •••••*« **•• 213.75210.—■ +0.75 Rozs májusra • ••*•««•••••• 166.— 166.— „ júliusra ..»••«•«••• •« 170.76 170.75— Zab májusra •*•«••••••««• 166.50 166.— +0,50 „• júliusra «•«••*••••••* 171.50 171.25 + 0,25 NEWYORK cont cent cent III.— 116.­­2 — , májusra .« *••••««•••* 101.25 101.50 -0.25 * júliusra .« •••••••*•* 100.— ICO. 13—0* id 1 — „ októberre* » • « ••••••••« • — t­e u^eri májusra .«••••••••*• —­— —•— --• ■“* októberre *. ••••••••♦!— BUDAPESTI HÍRLAP (98. sz.) 1913. április 25. CSIKAGÓ Basa májusra ..... „ júliusra • • • • „ szeptemberre . . Tengeri májusra • « • júliusra • • • . • ••••• • 4 • 4 * • pont cent 92.33 92.75 91. 88 92.25 91.38 21.63 56.86 55.60 55.88 56.— cent -0.87 -0.37 -0.25 -0.25 —0.12 NAPIHÍREK. Budapest, ápr. 24. A nők és a választójog. A Feministák Egyesülete tegnap a Lloyd-épü­­letben lévő helyiségében népes évi közgyűlését tar­totta. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy sokan kénytelenek voltak a hely hiánya miatt vissza­menni. A gyűlést Glücklich Vilma ügyvezető­ elnök nyi­totta meg. Rámutatott arra, hogy az egyesületnek fennállása óta ez a legfontosabb közgyűlése, mert ez előzi meg a női választójog budapesti világkon­gresszusát. Megkérte Bédy-Schwimmer Rózsát, hogy az előkészületekről referáljon. Bédy-Schwimmer Róza örömmel adja elő, hogy a kongresszus iránt máris óriás érdeklődés nyilvánult. Képviselve lesz a földgömb minden része. Németországból, Ausztráliából százával van a jelent­kező. Amerika száz, India három résztvevőt jelentett be. Jönnek többen Kínából, Japánországból, sőt Alaszkából is. Az előadó tüzetesen elősorolta, hogy a sok kedves vendéggel mi lesz a budapesti nők kö­telessége. Először is legyenek ott minden fogadásnál. A szállókban legyenek állandóan a vendégek ren­delkezésére. Nehogy a X. kerületbeli nő reszeljen bejönni a IV. kerületbe akkor, mikor az alaszkai vendég kérelmének teljesítéséről van szó. Érdekes, hogy a külföldi nők azt írják, hogy erősen tanul­nak magyarul, de nagyon nehezen megy, így hát igen nagy respektussal vannak a nyelvünk iránt. Egy müncheni festőnő azt írja, hogy szenvedelmes lovagló. Már alig várja azt a pillanatot, a­mikor Bu­dapesten lovagolhat a­­ pusztán. Kéri, hogy neki valami alkalmas paripát válasszanak, írónők, fes­tőnők egyre a pusztát hajtogatják leveleikben, így hát kell gondoskodni arról is, hogy kirándulások legyenek pusztára. Az egyesület meg is kéri a föld­­birtokosokat, hogy a kirándulások szervezését szí­veskedjenek fölajánlani. Az előadó kéri a hölgyeket, hogy lakásokat ajánljanak föl. Jelentette, hogy Bárczy István polgármester egy nála járt deputáció­­nak megígérte, hogy a Halász-bástyán magyaros ünnepet rendez a város. A Mátyás-templomon to­ronyzene lesz. Még hasonló, eddig nem volt két szép ünnepet rendeznek. A részleteket véglegesen még nem állapították meg. Egyelőre csak ennyit árul­hatnak el. Bédy-Schwimmer Rózsa már most kéri az érdekelteket, hogy ne tanúsítsák a karakteriszti­kus pesti szokást. Ne túrják el a vendégeket a lát­nivalók és az asztalok mellől. Mintegy kétezer, de lehet, hogy háromezer vendég érkezik. A kongresz­­szus nagy kultúrharc lesz, a­melyre jó előre kell fegyverkezni. Tudják, hogy még nem nyerik meg a csatát. Az egyesület pártolására buzdítja a tagokat. Azután Lamberger Józsefné pénztáros terjesz­tette elő a számadásokat, a­melyeket jóváhagytak. Érdekes, hogy a 22.000 koronás kiadási tétel között a politikai agitáció 12.000 koronával szerepel. A jövő évi költségelőirányzat 19.000 koronás keret­ben mozog 4000 koronás politikai agitációs költség­gel. Ezután a tisztújítás következett. Egyhangúan a következőket választották meg. Ügyvezető: Glücklich Vilma; választmányi tagok: Bálint Aranka dr., Behr Hilda, Békássyné Z. Gizella, Dirnfeld Janka, Engel Zsigmond dr., Galló Paula, Gergely Janka, Gold Simon dr., Hal­ler György­né grófné, Kármánné H. Márta, Kozmáné G. Klára, Kuruczné E. Hedvig, Lamberger Józsefné, László Józsefné, Sas Sándorné, Mellerné M. Eugé­nia, Molnár Viktorné, Pejacsevich Katinka grófnő, Perczelné K. Flóra, Picimé R. Irén, Pogány Paula, Rácz Miksa dr., Reinitz Ernő, Schwimmer Fran­ciska, Schwimmer Rózsa, Spádh Adél, Steinberger Sarolta dr., Szana Sándor dr., Szegvári Sándorné, Szirmayné R. Irma, Teleki Sándorné grófné, Ungár Dezsőné, Wagnerné L. Melanie, Wilhelm Szidónia, Zorkóczy Samuné. Glücklich Vilma egyre tiltakozott az ellen, hogy merő konzervatizmusból őt válasszák meg mindig. Jobb szeretne váltógazdaságot látni. A ta­gok azonban lelkesen tüntettek ügybuzgó vezérük mellett. Az elnök azután a kongresszus sikere érde­miben kérte a jelenlevők támogatását. A kongresz­szusról mindenkinek úgy kell eltávozni, hogy a magyar feminizmus komolyságáról, őszinteségéről,­ erős meggyőződéséről vigyen bizonyítékokat; hogy ne pártkérdéseket, hanem az emberiség szebb jövője érdekében való küzdelmeket lásson. A kongresszus úgy vigye szét az eszméiket, a­miként a szív löveli az éltető vért az erekbe. Végül kéri a hölgyeket, hogy vidéken való tartózkodásuk alatt legyenek ügyük apostolai. Egy-egy órában foglalkozzanak a nőkérdésekkel, hogy a vidéki női társadalmi élet si­várságát megteritsék a föladatuk előírásával. Ajánlja figyelembe az egyesület anya- és gyermekvédelmi törekvéseit. Az egyesület vezetőinek­ meleg, őszinte ünnep-.­­lésben volt részük.­­ (Adakozás.) Fehér Antalné Budapest 11 koronát küldött hozzánk a gallipoli menekültek ré­szére.­­ (Várják a királyt.) Az Esti 'Újság 'érte-■ sülése szerint serény készülődések folynak tegnap­­ óta a budapesti helyőrségi kaszárnyákban. A hadtest-­­ parancsnokság bizalmasan értesítette valamennyi­ csapat parancsnokát, hogy ő felsége a jövő hónap elején Budapestre érkezik és 10-én díszszemlét tart­­ a Vérmezőn. Máskülönben talán nem okozott volna izgalmat ez az értesítés, ha a parádék előtt mindenm­i­kor el is szokta fogni egy kis szorongás katonáékat, az idén azonban alapos okuk van arra, hogy megfe­szített munkával készüljenek a díszszemlére. Ősz­­szel, a háborús veszedelmek hatása alatt abba­hagyták a katonaki­képzés békés irányzatát és csak a harcszerű kiképzéssel foglalkoztak. Egész télen át, majdnem minden héten nagyobb menetgyakorlatok voltak az egész hadtest részvételével, a szokottnál jóval gyorsabb tempóban tanították meg az újoncok, hát a lövésre, a harcszerű dolgokra s e közbeni bi­­­­zony egészen megfeledkeztek minden parádéról. így,­ tehát most két hét alatt gyorsan helyre kell hozni a mulasztást, mert a király szeme előtt kifogástalan pompával kell megjelenniök a csapatoknak­. Teg-­ naptól kezdve tehát félre kellett tenni minden harc-­­ szerű dolgot s Rákos mezején egyebet sem csinál­­­­nak a csapatok, mint gyakorolják a defilirozást! zeneszó mellett. A díszszemlén természetesen, a ne­­­gyedik hadtestnek valamennyi Budapesten állomá­­­­sozó csapata részt vesz a kadétiskolákkal­­és a Lu­­­­dovika Akadémia növendékeivel egyetemben. A Vér­mezőt, a­melyet mostanában készültek megnyitni a­ gyakorló katonaság számára, tovább is zárva tartják­ a díszszemléig, hogy a friss gyepet addigra ne ta­­­possa agyon a szöges bakancs. A király megérkezé­­ sének pontos időpontját a hadtestparancsnokságon­ sem tudják még. Az egészen bizonyos, hogy a disz-­­ szemle meglesz, mert — úgy mondják — ő felségé-­­ nek, a kit immár hosszú é­vek óta nem kocsizott fel a Vérmezőre s Bécsben sem igen tartott díszszemlét, határozott akarata, hogy ismét megszemlélje had-] seregét. __ (Küldöttség, a hercegprímásnál.) Esz-­ tagomból jelentik: Ma délben Barsmegye üdvözlői küldöttsége tisztelgett Csernoch János hercegpri-.]­másnál, a ki a küldöttséget ebéddel megvendégelte..] _ (A császár leányának esküvője.) Ber- ,­linből jelentik: Viktória Lujza hercegnő és Ernő, Ágost kumberlandi herceg esküvője alkalmából ren­­­­dezendő ünnepekre már nagyban készülődnek. A­ nagy szállókban az udvar igen sok szobát foglalt le azoknak a vendégeknek részére, a­kik a Császári­ kastélyokban nem férnek el. Május 22-én est 23-án állami ebéd és operai díszelőadás lesz, míg az eskü­­j­­vet május 24-én tartják meg. Az előkészületek azt, mutatják, hogy a lakodalmi ünnep olyan fény és­­ pompa között fog végbemenni, a­milyent még nem ; igen láttak.­­ __ (Küldöttség: Jankovich miniszternél.) : Az eperjesi ágostai evangélikus egyháznak küldött-] sége tisztelgett legutóbb Jankovich Béla dr. vallás- ] és közoktatásügyi miniszternél, valamint Benedek­­ Sándor államtitkárnál. A küldöttség vezetője Geduly Henrik, a tiszai egyházkerület püspöke volt. A kül­döttség üdvözölte a minisztert és az államtitkárt hi­­vatalbalépésük alkalmából s egyúttal szónoka. Kor­­bély Géza, a sárosi egyházmegye főesperese útján azt a kérelmet terjesztette elő, hogy az eperjesi egyház által épített polgári leányiskola építési költ­ségének födezésére államsegítség adássék az egyház­nak. A miniszter és az államtitkár a küldöttséget szívesen fogadták és a kérelem teljesítését kilátásba.

Next