Budapesti Hírlap, 1913. október(33. évfolyam, 232-258. szám)

1913-10-01 / 232. szám

Budapest, 1913. XXXIII. évfolyam, 232. szám. Szerda, október 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 ftL Egyes szám ára helyben és vidéken 10 UL Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás: József 9-29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés: József 5­3. Könyvkiadó: József 9-29. Igazgató: József 9-38. □Tiszteletiéi kérjük­ vidéki előfizetőinket, Hogy­ az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. A munkanélküliség. Budapest, szept. 30. A munkanélküliség, a nyugati nagy ipari államok fenyegető réme, bekopog­tatott hozzánk is. Iparunk még fejletlen, gyáriparunk alig nőtt ki a hosszú gyer­meksorból, a­melyben gazdasági függé­sünk tartja. De munkásaink munka nél­kül már vannak. Ez volt a mi végzetünk mindig. Nálunk előbb jelentkeztek a kul­túra, a haladás, az emberi polgárosult­­ság bajai, mint az áldásai. A szerencsés, gazdag, független nemzetek le tudták bírni valahogy a szervezetükbe fészkelő­­dött kórt, ha eleinte még úgy megretten­tek tőle. Hogy mi miképp fogunk erőt venni ezen a legújabb nyavalyán, arra ma még sem az állam, sem az ország első vá­rosi hatósága nem tud megfelelni. Éveken keresztül kísértett Angliá­ban az unemployment, a munkanélküli­ség, természetes következéséül annak a folyamatnak, a­mely a földműveléstől el­vonta a munkáskezeket és a nagyobb bér, a könnyebb boldogulás reménységével az ipari centrumokba vonta őket. Végre be­telt a mérték. Elhagyottan álltak a föl­dek, Angliának amúgy is nagy passzi­vája a nyerstermelés terén egyre ijesz­tőbbre dagadt, London, Manchester, Sheffield, Leeds, Bristol, Liverpool gyá­raiból pedig mind több felesleges mun­kást bocsátottak el. Az ipari termelés meghaladta a fogyasztást, a­mióta Né­metország osztályt követelt a világpiac­ból, ennélfogva a termelést meg kellett szorítani. Százezrével vonultak föl az el­bocsátott munkások a Trafalgar Square­­re Londonba, elszánt,­ zordon tekintetű fekete seregük a közeledő forradalom balsejtelmével töltötte el azokat, a­kik birtokon belül szemlélték a sötét fölvo­nulást. Anglia nemzetgazdái the cancer of the Empire, a birodalom rákfenéje ne­vével jelölték meg a munkanélküliséget és ezzel egyben tanúságot tettek róla, mily fontosnak és veszedelmesnek tart­ják a kórt. Az angol nemzetnek szeren­cséjére oly gazdag források állanak ren­delkezésére, hogy közmunkával, nagy­arányú városi építkezéssel, előrelátó tör­vényekkel meg tudta orvosolni a bajt. Unemployed, munkanélküli van ma is Angliában, sőt van bizonyára néhány ezer, a Record Office pontosan meg tudja mondani a számukat is. De unemploy­ment,­ a munkanélküliség, mint égető gazdasági, társadalmi, sőt álladalmi pro­bléma jóformán nincsen. És bölcs, előre­látó intézkedések elvették a veszedelem élét Franciaországban, Németországban és a kisebb nyugati ipari államokban is. A vándorló nyavalya vészes útján most hozzánk került és mindjárt a leg­rosszabb indulatai alakot öltötte föl- Csaknem százezer ember áll munka nél­kül most ősszel, a­mikor küszöbön van a­ tél minden nyomorúságával, a­mikor a drágaság napról-napra igazolja, hogy­ tud még fokozódni, képesebb még új emel­kedésre. A bajnak sokféle mélyreható okai van, a­melyeket kissé egyoldalú megvi­lágításban sorol föl a kereskedelmi mi­niszter és a polgármester kezébe jutta­tott memorandum. ....... . Bizony a munkaalkalom­ csökkent,­ mert a pénzviszonyok másfél év óta sza­kadatlanul súlyosbodó válság terhét nyö­gik. Még hire-pora sem volt a balkáni háborúnak, már nyugati nagy hit­ed­zőink — talán megérezve a közelgő idők szelét — visszavonták tőkéinket, haza­küldték címleteinket, megtagadták tő­lünk az újabb kölcsönt. Nagy bankjaink merő óvatosságból vagy talán felsőbb­­rendű bankpolitikából követték a külföldi tőke példáját, és úgyszólván minden hi­telt elvontak a közép- és kisbankoktól, a­ kereskedelemtől és a vállalkozástól, az ipartól és a földbirtoktól. Egyszerre el­­állott az ország gazdasági érvelése. Meg­szűnt az építkezés, beadta a kulcsot meg­annyi vállalat, rendelés hijján redukálta az üzemet a legtöbb gyár, a mostoha pénzviszonyok miatt vagy a csőd szélére, vagy csődbe jutott egész sereg olyan ipa­ros, a­ki a fényűzés vagy a ruházkodás,­ szóval nem a mindennapi, közvetetten A 4 Katona Nándor. írta Radisics Elemér. Katona Nándor festőművész zajtalan mun­kában eltöltött élete nyugvóponthoz közeledik. Alkotó erejének frisseségében, deresedő fejjel talán ő maga sem hiszi el, hogy első szárny­­próbálgatása óta immár harminc esztendő múlt el. Mint ember a fáradhatatlan, törhetetlen aka­raterőnek és a gyámoltalanságnak különös ke­veréke. Kissé félszeg alakja, szögletes mozdula­tai elárulják ugyan, hogy inkább a nélkülözés és az emberekből való kiábrándulás jutott osz­tályrészéül, de csak a­ki közelebbről ismeri, veszi észre, hogy életében bármennyit csalódott, bármily nehéz napokkal kellett is megküz­denie, egyet mindvégig megőrzött: ez a termé­szet és a művészet iránt való rajongó lelkese­dése. Megtanulta, hogy elvedül a természet az, mely a hozzá fordulót önzetlen vigaszban­­ré­szesíti s melynek ölében mindég tiszta örömet, l­élekfrissitő pihenést talál az élet fáradt vándora. De a természet egyszersmind féltékeny szerető: a­kit egyszer magához láncolt, azt többé el nem ereszti. Ellenállhatatlan varázsa alól Katona sem tudott menekülni. Talán nem is akart. Annyi bizonyos, hogy szakadozott beszédmodora, mely a föltorlódó gondolatoknak csak nehezen tud testet adni, menten elárulja, hogy embertársaitól elszokott és saját magában találja meg, a­mit mások a társaságtól várnak. Tizenhárom éves korában apja rászól, hogy ideje volna kenyér után nézni. A megijedt gyer­mek nem mer ellenkezni. Nevelőnek megy és csodálatos szívósságával sokszor éjjel három óráig is tanul, hogy szégyent ne valljon korban és tudományban idősebb tanítványai előtt. Négy küzdelmes év telik el ilyenformán. Keresni ugyan nem keres semmit, mert csekély fizetsége ellenében a falu plébánosa elvállalja tanítását, de műveltségét elég szélesen megalapozza, a­minek csak később veszi igazán hasznát, a­mikor sorsa a legfényesebb nevek képviselőivel is összekötte­tésbe hozza. De nincs szándékunkban ezúttal drámai fordulatokban gazdag sorsát lépésről­­lépésre végigkísérni. Az a költői tollal megírt ta­nulmány, mely Katonáról néhány évvel ezelőtt megjelent, iskolaéveiről elég bő és színes képet ad, teljes élettörténete ellenben regényírónak is hálás anyagul szolgálna. Életének gerince, legfőbb tartalma a munka, önbizalma soha egy percre el nem hagyja s ismételten bebizonyítja, hogy a ma­kacs kitartás olyan esetekben is meghozza gyü­mölcsét, a­mikor rendes körülmények között már a kishitűség lesz úrrá a lelkeken. Vagy hány ember tenné meg, — hogy egy apró epi­zódot megmentsek a feledéstől — hogy est­­hajnaltól a reggeli pirkadásig mozdulatlanul, lé­­lekzetét visszafojtva lesse a kietlen Sziklahasa­dékban az átvonuló zergét s aztán fényképező gépét a kellő pillanatban megnyitván, a fárad­ságtól és kimerüléstől összeessék? Katona meg­tette, mert akarta. Fejébe vette, hogy neki a Tátra e legfélénkebb vadjáról fénykép kell. De tudta, hogy reggel bármily korán megy is a ki­tűzött helyre, az óvatos vad messzire le fog térni szokott útjáról. Elment hát este, dacolt a hideg­gel és a fáradsággal, leküzdötte az ellenállhatat­lan álmosságot s megszerezte a fényképet. És Párisba is hogy kerül? A nyolcvanas évek végén fent jár a Tátrában. Barangolása közben összekerül Horovitz Lipóttal, a­ki hosz­­szabb oroszországi tartózkodás után azzal a szándékkal jött haza, hogy itt megtelepszik. Akkoriban éppen Aramy János arcképét festette s mikor a fiatal festő bemutatja neki tanulmá­nyait, elragadtatásában maga veszi kezébe az ügyet, hogy lehetővé tegye Katonának a Pa­risba való utazást. ír Bródy Zsigmond lapszer­kesztőnek és Deutsch Sámuel bankigazgatónak, kérve, hogy vegyék pártfogásukba a nagy re­ményekre jogosító, is jut. Bródy és Deutsch haj­­­landók is a művészt támogatni. Egyenkint öt­­ven koronát ígérnek neki, de azzal a föltétellel, hogy ezt az összeget csak akkor kapja meg, ha már kint van Párisban. Katona nem sokat gondolkozik, összeszedi valahogy az útiköltsé­get s nekivág a nagy útnak. Éppen a télnek­ kellős közepe járta, szokatlanul kemény tél, mely még Párisban is elérte a harminc fokot­­,a­mi pedig a legritkább esetek közé tartozik. A vonatokat nem fűtötték még akkoriban s ha a tavaszi kabátjában didergő, csontig átfázott fiatal­emberen egyik útitársa meg nem könyö­­rül, művészi pályáján korán keresztet húzhatott volna a halál. A hajnali órák barátságtalan levegőjében pillantja meg először a művészet örök városát. Fázósan összehúzza kabátját s nekivág a nagy, ismeretlennek. Zsebe és gyomra egyformán üres, csak egy óhaja van: pihenni, menekülni — ha néhány pillanatra is — a dermesztő valóságtól. Mai számunk 32 oldal.­ i

Next