Budapesti Hírlap, 1913. december (33. évfolyam, 284-306. szám)
1913-12-02 / 284. szám
Budapest, 1913. XXXIII. évfolyam, 284. szám. Kedd, december 2. Budapesti Hírlap megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 3 kor. 40 fll. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 111. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. --Kvr-.’ Szerkesztőség: Vili.ker., Bükk Szilárd utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás: József 9-29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés: József 63.Könyvkiadó: József 9-29. Igazgató: József 9-38« Preszly és Czernin. Budapest, dec. 1. " A delegációban Bécsben ma nagy hadakozás volt: egyfelől a delegáció elnöke, Láng Lajos báró és Tisza István gróf, másfelől az ellenzéki delegátusok között. Megvalljuk, ez összecsapás minden érdekessége abban merül ki, hogy melyik tudta a másiknak jobban „megmondani“. Ezt pedig csak akkor fogjuk megtudni, ha a tudósítások részletei megérkeznek. Akkor meglátjuk, ki tromfolta le sikeresebben az ellenfelét. Azokra a dolgokra, amelyek végett a delegáció egyáltalán a világon és ebben a pillanatban Bécsben van, ez a hadakozás egyáltalán nem vonatkozott. Az egész inkább egy kis gerilla kirándulása az ellenzéknek Bécsbe. Hadd lássák ott is, hogy verekesznek a magyarok. Mi pedig használjuk föl ezt a kis időközt arra, hogy egy pillanatra magunkkal foglalkozzunk. Mert a Budapesti Hírlapot mostan sűrűbben emlegeti az ellenzék nyilvánosan is. Már Polónyi Géza a minap indíttatva érezte magát arra, hogy főszerkesztőnket illetéktelen és méltatlan támadások ellen oltalmába vegye. Nem vagyunk érzéketlenek az ilyen lovagi szolgálat iránt, de nem tekintjük többnek, mint dokumentumnak a jövő számára. Mi oly őszintén, oly meggyőződéssel, oly meggondoltan csináljuk politikánkat, hogy semmi komoly bízás attól nem félünk. Az olyan rosszhiszemű és együgyű támadásokat pedig, minek ellen a koalíció első igazságügyminisztere kívánt nekünk bizonyítványt adni, nem vesszük komolyan. A múlt hónap 29-én Preszly Elemér tért ki beszédében a lapokra. Ebből a beszédből kivesszük a következő sorokat: Egy-egy újságnak Magyarországon a múltban is hatalmas kulturhivatása volt s kulturhiivatása van ma is. Élénk emlékemben van, hogy fiatalabb éveimben a Budapesti Hírlapnak voltam a tanítványa. Végtelenül tiszteletreméltó volt az én szememben az a sovinizmus, az az igazi magyar fajszeretet, amelyet ez az újság, ennek az újságnak ragyogó publicistái nap-nap után a közönség elé tártak. Tiszteletreméltó volt az a megható ragaszkodás, a melylyel ez az újság a nemzet vezéréhez, Apponyi Albert grófhoz minden körülmények között ragaszkodott. És abban az időben bárhova mentem a vidéken, ezekben a falusi udvarházakban megtaláltam az én kedves újságomat. Ha ma a kezembe veszem, — nem keresem, nem tudom az okokat — bizonyos csalódottságot érzek és azt látom, hogy bár én az ő tanítványa vagyok, az általa hirdetett eszméken nőttem föl és ott vagyok Apponyi oldala mellett, Andrássy mellett, de a lapban ugyanezt az irányt nem találom meg, sőt bizonyos szomorúsággal látom, hogy amikor egy olyan fontos kérdésben, mint Czerninnek, a bukaresti követnek kinevezése, Apponyi Albert a delegációban kifejezést ad annak a megbotránkozásnak, amelyet ez a kinevezés az egész ország közvéleményéből kiváltott, akkor ez az újság Tisza István egyikének magasztalásával iparkodik ezt a fontos ügyet elintézni. Preszly Elemérrel egy egész nemzedék, két nemzedék is vallja, hogy a Budapesti Hírlap növendéke. Hogy miért nem érti meg ma a Budapesti Hírlapot Preszly Elemér, annak én kénytelen vagyok „keresni az okait“. Nem érti meg pártkötelékeinél fogva. A függetlenségi párt a maga pártérdekeiért csatlakozott a radikális elemekhez, amelyek Kristóffy utcai hadserege voltak és a Bakhus-pincében táboroztak akkor, amikor a Budapesti Hírlap egymaga védelmezte ellenük a végsőigApponyi Albertet, Andrássy Gyulát, Kossuth Ferencet, akiket akkori ellenfeleik, mostani szövetségeseik oly ádáz becsmérlésben, gyalázásban és üldözésben részesítettek, a minő mostanában csak nekünk, csak a Budapesti Hírlapnak jut ki ugyanattól a tábortól, amely, mikor Apponyit, Andrássyt a végsőkig védelmeztük, szinte rendőri asszisztencia mellett a házunkat ostromolta meg; most pedig, mikor nem védelmezhetjük Apponyit és Andrássyt, a becsületünkbe és anyagi érdekeinkbe próbál belegázolni épp úgy, mint ahogy annak idején térdig járt Apponyi és Andrássy becsületében. Miért? Mert minket nem kényszerít pártérdek, pártállás és pártkötelék arra, hogy amit a vigadóbeli népgyűlésen Károlyi Mihály gróf, Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Tisza István gróf és még más jeles hazafiak kimondottak, állást foglalván az általános titkos választói jog, mint a nemzetre nézve resze Kiss József ünneplése. Annak a meghívásnak, a mellyel a Petőfi* Társaság ahetven esztendős Kiss József ünneplésére invitálta a közönséget, óriási, szinte azt is lehetne mondani, majdnem veszedelmes lett a sikere. Vasárnap délelőtt egy emkeráradat indult az Akadémia palotája felé, oly sűrű, oly forró és oly elsöprő erejű, mint a láva és hasztalan volt a cserkészkordon, gyalogrendőr, lovasrendőr, a lelkes áradat, amely ünnepelni akart, hódolni a költőnek és hallgatni azok szavát, akik róla beszélnek, ellenállhatatlanul elborította a palotát kívül és belül. Gőzölgő sokaldalom a díszteremben, türelmetlen és lázongó sokaság a folyosókon, a lépcsőkön, az udvarban, az utcán, oly tömegben, hogy bizonyára így lett volna akkor is, ha a Vigadó összes termeiben hallják az ünnepet. Ez a példátlan felözönlés egyszerre megadta az ünnepség legnagyobb sikerét és minden ünnepelt poéta legkedvesebb dicsőségét: a tömeg forró viharzását, a lelkesedés menydörgését, a tapsok záporát, a szeretetnek oly kitöréseit, hogy Kiss József joggal érezhette: — Érdemes volt hetven évig élni, hogy ezt megérhessem és érdemes lesz még sokáig élni, hogy rá emlékezhessem. Hivatalos tartalmában se volt az ünnepnek semmi hiányossága. Részt vettek benne mindazok, akiket a közönségnek maga előtt kell látnia, mikor a nemzeti kultúra valamely nagyját megy ünnepelni. A legelső írók áltak a pódiumra Kiss Józsefről szólani és ünnepelni megjelent a kormány Jankovich Béla kultuszminiszterrel, az Akadémia és a Kisfaludy Társaság elnökeikkel: Berzeviczy Alberttel és Beöthy Zsolttal. Budapest székesfőváros üdvözletét Bárczy István polgármester hozta, a költő szülőhelye, Mezőcsáth nyolctagú Reputációval élén Bottlik József főszolgabíróval díszpolgári diplomát küldött a költőnek, jöttek irodalmi társaságok és egyesületek az ország minden részéből. És mint egy gyönyörű fehér koszorú övezte az égés® ünnepet vagy ötszáz fehérrushás fiatal leány, a keze mindnek tele rózsával, hogy az érkező öreg poéta lába elé dobj®. Tizenegy órakor nyitotta meg Herczeg Ferenc elnök az ünnepi ülést szép beszéddel. Ebben az országban, mondotta, ma is ragyog még Petőfi napja, ma is nagy hatást ér el Himfy. Jósika és Jókai ma is a közönség kedveltjei, Eötvös borongós bölcseletét ma is értékelik, Mikszáth írásait ma is szeretik és Kiss József ma is az ország legkedveltebb költője. Ha valamilyen politikai szerencsétlenség eltörülné ezt az országot, a magyar kultúra ezek révén akkor is fényesen tündökölne. Ez a kultúra a nemzet ékessége, de erőssége is, mert aki a költőt ünnepli, a nemzet halántékát övezi babérral. Ezért országos jelentőségű ez az ünnep. A költő hetven évet élt, amelyben több volt a sóhaj, mint a mosoly, és több volt a kenyérgond, mint az öröm. Ez a magyar költő élete. Tüzes, zománcos, keleti fényű, gyönyörű dalai ma a nemzet kincsesházában vannak, és Isten adja, hogy a költő még sokáig éljen. Zajos éljenzés és taps fogadta a beszédet, utána Pakots József, a Petőfi-Társaság titkára tartott érdekes adatos előadást arról a régi, erős és bensőséges kapcsolatról, amely Kiss Józsefet és a ______iITZl»I Petőfi-Társaságot egymáshoz fűzi. Igen nagy figyelemmel hallgatták. De a kint rekedt közönség nem akart belenyugodni a sorsába, ádázul döngették az ajtókat. Rákosi Jenő, a következő ünnepi szónok, azzal kezdette tehát, hogy elnézést kért azoknak, akik az ajtót döngetik. Boldogok azok, akik bejuthattak, legyenek hát elnézők a szegényekkel, akik nem juthattak be. (Derültség.) Az ünnepi program három férfit jelölt ki szónokul, Herczeget, Molnár Ferencet és öt. Ha végigtekintünk ama küzdelmen, amellyel sikerült feljönni a terembe és látván kint az Akadémia előtt az ünneplő tömeget, akkor elmondhatja, hogy ők hárman, ha összeteszik minden tudományukat, úgy ünnepelni, mint e tömeg, nem lesznek képesek. Ő Ők hárman a magyar irodalom három históriai korszakát képviselik. Az ókort, a középkort és az újkort. Nem kell kiterjeszkednie arra, hogy ki képviseli az ókort, de hálás a Petőfi-Társaságnak, hogy nem hozta el a legújabb kort, és nem keverte azt közénk. Ez a három kör egymást kiegészíti, egyik a másikra rétegeződik, egyik a másiknak piedesztálja, de a legújabb kör minden réginek a nyakára hág. Szólót a nagy fölfedezőnek tartják, és ő fedezte föl úgy félszáz évvel ezelőtt Kiss Józsefet, ő nem fölfedező, nem egyéb, mint a zsurnalisztika kakasülőjére ültetett kakas, aki ha derengést lát, kukorékol. Nem lett minden kukorékolásra hajnal és virradat, de néha lett. Boldog, hogy ő kukorékolt először Kiss Józsefnek, és hajnal és verőfényes nap lett erre. Az első kakasszó Kiss Józsefről régen volt, ő mindig kutatott fiatalok után, mikor régen hónaposszoba- Mai számunk 28 oldal.