Budapesti Hírlap, 1913. december (33. évfolyam, 284-306. szám)

1913-12-02 / 284. szám

1913. december 2.3 BUDAPESTI HÍRLAP (284. sz.) a­mi elvi jelentőségű az egész párt magatartá­sára nézve, a párt a maga egészében csak azért maradt távol, nehogy túlságos előzékenységet tanúsítson a kormánnyal szemben. Tekintve, hogy egy velünk szövetségben lévő államról van szó, bennünket nagyon kö­zelről érdekelhet az a program, melyet a trón­beszéd Olaszország jövendő belső és külső magatartásáról szab meg. A trónbeszéd az új választási törvényből indul ki, s azután áttér egyik fő tárgyára, a líbiai gyarmat megszerzésére, s ezzel oly ben­­sőséggel foglalkozik: „Mintha — a­mint Turati finom szarkazmussal megjegyezte — Olaszor­szág tulajdonképpen csak függeléke volna Lí­biának.“ Utal arra, hogy eme hódítás révén mennyire erősbödött Olaszországnak földközi­tengeri pozíciója; elismerését fejezi ki az olasz nép áldozatkészsége iránt, mellyel e hadjárat eszméjét fölkarolta és kivitelét elősegítette, ki­fejezi abbeli reményét, hogy a kivándorlás ide­gen országok helyett ezentúl ez új gyarmat irányába fog terelődni. Ezek a kijelentések természetesen mere­ven szembehelyezkednek azokkal, a­kik nem akarnak tudni Olaszország imperialisztikus po­litikájáról, elsősorban tehát a szocialistákkal. Az a részük pedig, mely a kivándorlásról szól, önkéntelenül fájó érzést kelt a magyar ember szívében. Miért nincs nekünk gyarmatunk? Miért kell, hogy a mi nemzetünk vére Amerika vasgyárait táplálja? Olaszország rohamosan halad előre, — folytatja a trónbeszéd — a korm­ánynak tehát a lehető legintenzívebb módon kell fölkarolnia ama tényezőket, melyek fejlődésén ez a hala­dás múlik, főleg a földművelést és az ipart. Üdvös törvénykezést helyez kilátásba a mun­kásosztály javára, szőrmentiben simogatva a szocialisták vágyait. Egyúttal fejleszteni kell a közoktatást, úgy hogy az egész ország lakossá­gának műveltsége minél hamarább elérje a megfelelő színvonalat. Külön megemlékezik a művészeti nevelésről, melyre Olaszországnak évezredes hagyományai alapján különös gondot kell fordítania. A polgári törvénykezés reformjáról be­szélve, nagy általánosságban rámutat arra, hogy ennek egyik célja lesz megadni a nőnek azt a helyzetet, mely őt a családban megilleti. Hogy mit kelljen ezen érteni, az nem világos. Máris megindultak a találgatások, vajjon a vá­lasztási jogra céloz-e ez a kifejezés, vagy pe­dig a házassági elválások megkönnyítésére? „Olaszországban különös fontossággal bír az Egyháznak és az Államnak egymáshoz való viszonya, ”— folytatja a király, —­melyet a mi törvényeink bölcsen rendeztek a legtágabb értelemben vett val­lási szabadság alapján. Ez a teljes­ vallási szabadság azonban sohasem értelmezhető oly módon, mintha az Egyháznak joga volna belenyúlnia az Állam ügy­kezelésébe, mert az Állam, a­mely egyedüli képvise­lője a polgárok összességének, nem engedheti meg szuverenitásának bárminemű korlátozását.“ A katolikusoknak a legutóbbi választá­soknál való szereplése után joggal volt elvár­ható valamelyes kijelentés a korona részéről, s megváltjuk, hogy ez utóbbi kedvezőtlenebbül is alakulhatott volna. Így legalább nincs benne egyenes egyházellenes célzat, a­mint a Vatikán lapja, az Osservatore is elismeri. Az egyházra vonatkozó olasz törvények bölcseségéhez ter­mészetesen szó fér; az egyház ingerenciája el­len való óvás meg a lehető le°tárgvtalanabb, mert hiszen az egyháznak és az olasz államnak egymáshoz való viszonyára teljesen ráillik a báránynak és a farkasnak meséje. Az egész egy kis nesze, semmi, fogd meg jól. De végre is legalább nincs benne világos rosszakarat, s ez is valami. A balkáni események kapcsán utal a ki­rály arra, hogy Olaszország a többi nagyhata­lommal egyetértően járt el, s kívánja, hogy a Balkán-államok a véres háborúk után minél tökéletesebben élvezhessék a béke áldásait. A hármas­ szövetségről csak nagy általánosságban történik említés: az utóbbi idők világos tanul­sága, hogy az egyes nemzetek csak úgy képesek mint befolyásos tényezők szerepelni, ha mások­kal vannak szövetségben, s csak így képesek a civilizáció legfőbb javát, a nemzetközi békét biztosítani. Olaszország hadserege megmutatta a legutóbbi háborúban, hogy mennyire meg­bízható, az ország pénzügyei szintén elbírták ezt a háborút, a­nélkül, hogy idegen tőkét kel­lett volna fölvenni, a­nélkül, hogy bármi belső költséget kellett volna csökkenteni. A hadsereg­nek jelen színvonalon való megtartása és fej­lesztése, de egyúttal emez életbevágó érdekünk­nek, a másik, nem kevésbbé életbevágóval, a pénzügyek jó karban tartásával való kiegyenlí­tése lesz főgondja a jövőnek. Mint mondom, a trónbeszéddel úgyszól­ván mindenki meg van elégedve. Alig van tár­sadalmi elem, a­melynek száján ne húzna vé­gig mézesmadzagot. Hogy azután a kormány­nak jövendő politikája mennyit vált be ama várakozásokból, a­melyek a trónbeszéd kapcsán hozzá fűződnek, az egészen más kérdés, mert — a­mint helyesen jegyzi meg a Corriere a ka­tolikus egyházra vonatkozó kifejezésekre cé­lozva — nem szavak kellenek, hanem tettek. Egy szocialista képviselő meg a következő megjegyzést tette rá, elismerve mellesleg, hogy nincs ellene egyébként kifogása: „Nem lehetne elképzelni hathatósabb forradalmi izgatást, mintha valaki leközölné az összes eddig elmon­dott trónbeszédeket. A­mi jóravaló ígéret volt bennök, sohasem váltották be.“ A szép szavak után tehát várjuk a tette­ket: ez a közérzés a trónbeszéd után,­ ­ aludttejet, fehér cipót, azután ott marasztanak va­csorára. Vacsora után a házigazda karos­ gyertya­­tartóval előre világít, bevezet a vadásztrofeumos vendégszobába, a­hol hivogatólag vár a régen nél­külözött vetett ágy. Megtapogatom, megsimogatom, megcirógatom a hófehér, duzzadó, illatos párnákat és a delejes fogású piros selyemtakarót. Azután próbálok elhelyezkedni az ősi nagy füles karosszék­ben, közben kontemplálok és vetkeződöm vagy vet­keződöm­ és kontemplálok és megvakarom a fülem tövét: az Isten! mit fog gondolni az a kis, csinos szobaleány, a Panni, ha reggel kisuvikszol­ja a szél­sőbaloldali magyar csizmámat és tapasztalja, hogy zsinórszegélyei épek, a rozettája kifogástalan, csak éppen hogy a talpa hiányos, hogy ne mondjam, csak éppen jelezve van! És közben elalszom a nagy, füles karosszékben és föl sem ébredek világos reggelig. Ó, hány kibontott ágy mellett mentem el éle­temben és nem feküdtem bele! És hány pár cipőt nyüttem el a szerencse után futkosva, melyet utól nem érhettem, mert a szerencsét öntudatlanul ma­gammal hordoztam a tarsolyomban, a lelkem fiatal­ságában, a gyönyörökben, melyeket a szépnek ér­zése nyújt, a muzsikában, mely örökké bennem csilingelt és a könnyelműségben, mely elhessegeti a gondokat. Fürödtem a fehér Szamos vizében, melynek érintése olyan szemérmetesen hideg, mint a serdülő leány első, félénk ölelése, bolyongtam a Mátra tö­vében és a Vértes vadonéban és nyomoztam a nép lelkében, mely az enyémmel rokon. Álltam magas Dévavára égbe szökő romjain és hallani véltem Kő­­mives Kelemen és tizenkét társának kalapácsütéseit. A viharos Balaton volt szivem szerelm­e és a mi haragos* szin és­ a mi csillogó mosoly palettámra ke­rült, az mind onnan került. Az idilli nyájas Rima völgye volt gyermekkorom paradicsoma és a mikor két emberöltő után ismét hazavetődtem, számonkér­­tem az otthoniaktól azt a tölgyet, melyet időközben a villám letepert. Ó, szép és változatos volt ez az élet és a­mikor most itt állok előltetetk mohos fő­vel, megtörve nem, de megviselten, az örök törvény szerint, és látom arcotokon a megilletődést és felém sugárzik mindenfelől a sok ölelő nyájas tekintet, mintha minden egyesnek közületek apja, gyermeke, rokona, testvére volnék, csodálatos derű és meleg­ség bontakozik ki lelkemben, az az érzés, hogy nemcsak magamnak éltem, de éltem ti nektek is. Most már tudom, mint kell éreznem, mert érezem. Életem zenitjét jelentik ezek a percek, a­melyek után már csak hanyatlás következhetik. De csak testi hanyatlás, lelki nem! Engedjétek, hogy örüljek veletek ennek a napnak, melyet izzóvá tesz a ti lel­kesedésetek. Sors bona nihil aliud! Hányan voltak nálamnál jobbak, nagyobbak, érdemesebbek és nem értek meg ilyen napot és hányan jönnek még után­ijain, törtetők, rajongó, szomjas, fiatal lelkek, a­kik­nek ilyen napnak egyetlen sugára bevilágíthatná té­velygő ösvényüket és azt az egy sugárt nem kap­ják meg.. Azt a tüzet, a mely szemetekben parázslik, azt a lángot, a mely felém lobog, azt a sok drága mo­solyt, a mely asszonyaitok ajkát édesíti, azt a tavaszi égzengést, a mely tapsaitokból mint valami égi har­mónia felém zuhog, azt mind elteszem, elraktározom szivem, lelkem legmélyebb rejtekeibe és ha majd el­jönnek azok a fagyos idők, a­mikor az ember, mint a’vad, elvonul, elrejtőzik a magányok sűrűjébe, ak­kor annál a hamu alatt sistergő parázsnál fogok me­legedni és áldani fogom emléketeket. Még egy tapsfergeteg, küzdelmes visszaszorítása az autogram kérők rohamának és végre az­ utcára rekedt közönség is megment magának valamicskét az ünnepből. Körülfogja és hatalmasan megéljenzi a tá­vozó költőt, a­ki után az akadémia szolgái viszik a temérdek virágot a kocsijába. Ugrón István távozása Belgrádból, Bel­­grádból jelentik: Ugrón István osztrák és magyar követ­­Bécsire utazott, hogy külügyminisztériumbeli hivatalát elfoglalja. A búcsúzásra megjelentek a pá­lyaudvaron Pasics miniszterelnök, Stefanovics kül­ügyminisztériumbeli osztályfőnökkel és Sajnovics miniszteri titkárral, a diplomáciai kar tagjai höl­gyeikkel, Riegeleben osztrák és magyar követségi ügyvivő a követség és a konzulátus uraival, valamint az osztrák és magyar kolónia egy küldöttsége. A patriarkátus vagyona. Karlócáról jelen­tik. A karlócai metropóliai asszisztencia, mint a szerb nemzeti egyház vagyonának középponti ke­zelője legutóbbi ülésében a patriarkátusi adminisz­trátor kinevezéséről és annak az október 7-iki kor­mányrendelettel való megerősítéséről a következő­ket határozta el: Tudomásul véve, hogy az interkaláris szám­vitel szeptemberben megindult, a nemzeti alap könyvvezetősége és pénztári hivatala utasíttatik, hogy tovább folytassa ezt a számvitelt és adjon ki­mutatást azokról az összegekről, a­melyekkel az elhunyt Bogdanovics pátriárka a nemzeti alapoknak tartozik. A nemzeti alapnak eme követelései a min­denkori metropolita beneficiumait terhelik s ezért a szeptember 8-áig esedékes összegeket Bogdanovics pátriárka hagyatéka terhére be kell jelenteni. Éppen úgy a hagyaték terhére kell bejelenteni azt az össze­get is, a­mellyel az elhunyt Bogdanovics Lucián pátriárka a szinódusi statútum 26. cikke értelmében a szinódusi alaphoz való évi hozzájárulása címén 1913. évről tartozik. Arra való tekintettel, hogy a deklaratorium illirikum szerint és éppen úgy az 1912. júliusi dotációs statútum szerint a karlócai érsekmetropolita dotálására szolgáló alap jövedel­mének fölöslegei az interkaláris kezelés kiadásainak fedezése után az érinthetetlen szerb nemzeti egyházi alap javára esik, a­mely a szerb nemzeti egyházi alapok és javak hivatalának kezelése alatt áll. ez a hivatal szükségesnek és jogosultnak tartja, hogy a fölöslegek megállapításánál a többi erre hivatott tényező mellett ő is képviselve legyen, miért is a magyar miniszterelnök elé fölterjesztést juttat, hogy az említett dotációs statútum ebben az irányban kiegészíttessék. " Osztrák okvetetlenkedés.. Megszoktuk,­­hogy az osztrák centralizmusért hővü­lő bécsi politikusok időnkint egy-egy tudományos színezetű munkában vagy hírlapi cikkelyben rontanak neki közjogunk­nak, annak bebizonyításán fáradozva, hogy Szent István birodalma ma már semmivel sem több akár­melyik osztrák tartománynál. Ezekről az izetlen támadásokról, melyek célzata nyilvánvaló, rendsze­rint nem veszünk tudomást, mert nem célunk je­lentéktelen osztrák közjogászokat reklámhoz jut­­tatni. Arról a hellyel-közzel felségsértés számba menő közleményről, melyről alábbiakban szó esik, szintén nem szerzőjének személye miatt, hanem azért emlékezünk meg, mert az államiságunkat gya­­lázó cikkely az osztrák kormány pénzén támoga­tott Osztrák Közigazgatási Folyóirat (Österreichi­­ sche Zeitschrift für Verwaltung) hasábjain jelent meg, a­mely folyóiratnak állítólag az a hivatása, hogy a nagyobb képzettségű osztrák közigazgatási tisztviselőket tovább képezze. .A császári cím­ről ir az említett folyóiratban egy nyugalmazott tartományi elnök és fejtegetései s­á­rán azt mondja: Az uralkodónak egyedüli alkot­.

Next