Budapesti Hírlap, 1914. január (34. évfolyam, 1-27. szám)
1914-01-01 / 1. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP f1. sz.) 1914. január 1. mondani. Hiszen a nemzet legnagyobb tehetségei ma sem pusztán mint politikai ellenfelek állanak egymással szemben, hanem mint személyes ellenségek. Ehhez az áldatlan politikai helyzethez járult a háború réme által okozott gazdasági válság, melyet nemcsak az üzleti pangás és az ezzel összefüggő kereset- és munkahiány, hanem a nyári esőzések nyomában támadt árvizek elemi csapása is sulyosbitott és az ázsiai kolera réme nemzetünk emberanyagát is megtizedeléssel fenyegette. Egy ilyen, bajokkal és elemi csapásokkal telitett esztendő elmúltát mindenki bizonyos megkönnyebbüléssel veszi s akár racionális, akár nem, reménnyel tekint a jövőbe s azt várja az uj esztendőtől, hogy kárpótolni fog az elmúlt esztendő bajaiért. Pedig hát nem várhatunk sok jót attól az uj esztendőtől, amelynek olyan előzményei vannak, mint amilyenekben ,a most elmúlt esztendőben való részünk. A Balkánon még ég a hamu alatt a parázs és ha a bukaresti békével javult is a külügyi helyzet, nem mondhatjuk, hogy Európa békéjét veszély többé nem fenyegeti. A katonai készülődés, hadseregfejlesztés Európaszerte folyik tovább s országunk biztossága érdekében nekünk is kell még áldozatokat hozni. A jövő évnek kell előteremteni a fölemelt újonclétszámot és azt a költséget, amibe kerül. S mindezt ma már a Justh Gyula és társai bölcs előrelátása következtében minden magyar nemzeti követelés támasztása és a legcsekélyebb nemzeti vívmány nélkül kell keresztülvinni és előteremteni. És még jó, ha ki bírjuk állítani a fölemelt újonclétszámot és megbírjuk pénzbeli terheit. Hiszen ha megbírjuk, csak biztatást meríthetünk a jövőre nemzetünk életrevalóságára nézve. A belpolitikai helyzet változására is alig van remény. Hiszen ha részt is fog venni az ellenzék a parlamenti vitákban, a legsúlyosabb baj, mely annak következtében állott elő, hogy a nemzeti ellen■zék szövetkezett Kristóffy programjai alapján a nemzetellenes szociáldemokráciával, aligha fog megszűnni. Semmi sem kecsegtet e tekintetben gyökeres változással s az a súlyos helyzet, hogy a pártpolitikai harcokban személyesen nem érdekelt és csupán a nemzet javát néző polgároknak nagy tömege nem tudja, hogy kihez álljon, a jövő évben is valószerűen fenn fog maradni. Hiszen aki lelkesedett a nemzeti követelményekért, nem talál ellenzéki pártot, amelyhez csatlakozzék és ellenzéki sajtóorgánumot, melyben vágyaiért küzdhet, eszméiért izgathat, mert ezek ma csak egy célért küzdenek, az általános titkos szavazati jog reformjáért, a nemzeti jogok helyett a népjogok kiterjesztéséért. Csak a gazdasági válság megszűnése az, amiben reménykedni lehet s néhány belpolitikai reformnak üdvös hatásában. De ezen a téren is súlyos aggodalmak nehezednek a magyar hazafi lelkére. A horvát országgyűlésen beállott új helyzet, az alkotmányos élet újra kezdődése biztat talán némi reménységgel. De ezen is elbizakodnunk nincs okunk. Mert nem szabad felednünk, hogy a horvátországi alkotmányos élet helyreállításáért nem a horvátok, hanem Magyarország hozott áldozatot és az unionizmus győzelmét ott csak annak a horvátszerb koalíciónak segélyével lehetett biztosítani, mely a magyar koalíciós kormányt annak idejében hátba támadta. .Nem sok okunk van hát arra, hogy megnyugvással nézzük a horvát viszonyok további alakulását s a magyar nemzetnek és kormányának az új évben is résen kell lennie,hogy amiben remény-skedni akarunk, újabb bajok forrásává ne váljék. A jövő évnek a feladata lenne a választójogi reformnak a választókerületek új beosztásával való betetőzése és a közigazgatási reform. Ami az elsőt illeti, reméljük, hogy a kormánynak és a többségnek sikerül a magyar nemzet érdekében szerencsésen megoldani a kérdést. ......... .......... ........... ........ De ami a közigazgatási reformot illeti, ebben teljesen tájékozatlanok vagyunk. Félve gondolok arra, hogy csak a kinevezési rendszer valósíttassék meg, de a nemzeti társadalom ne kapjon semmi hatalmi kárpótlást a végrehajtó hatalom gyakorlása terén. Félve gondolok arra, hogy a választási rendszeren alapuló megyei intézmény megmaradjon mai erőtlen állapotában és a közigazgatási tisztviselők kinevezésével a mindenkori kormány és a királyi hatalom újabb hatalmi eszközt kapjon a kezébe. Hiszen a kolera megfékezése igazolja, hogy a magyar közigazgatás mégsem oly rossz, hogy a kormány hatalmának növelésére okvezetlenül szükség volna. Bajaink okai nem a választási rendszerben, hanem egyebütt rejlenek. És ha ennyi baljóslatú jel és nagy kérdőjelek mellett is bízva tekintünk a jövőbe , abban reménykedünk, hogy a holnapi nappal egy jobb esztendő küszöbét lépjük át, reményünket a magyar nemzet életrevalóságából és bizalmunkat abból a történeti tényből merítjük, hogy ez a nemzet oly nagy megrázkódtatásokat és katasztrófákat is átélt, melyekről azt hitte mindenki, hogy utánuk csak a végelpusztulás következhetik. Ha sikerült az elmúlt év bajait meglábolnunk és csapásait elviselnünk anélkül, hogy végső romlásra jussunk, Isten segedelmével sikerülni fog az új esztendőben is leküzdeni a múltból öröklött bajainkat és egy jobb jövő megalapozására eredményes munkát végezni. a feledés ünnepe. Az évnek vége, éljen az újév! A mi baj ért a régiben, ne gondoljunk rá az újban. Ez a régi év hogy elmúlt! Annyit ér, mint a tavalyi hó. Még jótéteményeiért se vagyunk hálásak. Mily sajátságos szerepe van a múltnak életünkben. Mindenünket neki köszönjük és ő maga semmi. Hol van? Múlandóságunk képe, múlandóságunk bizonyítéka. Ily semmik leszünk mi másoknak, mint amilyen semmi nekünk a múltnnk. És ezért ujjonganánk? Ezért koccintanánk lelkesen az asztaltársasággal? Az újév nem a múltért van, hanem a jövőért. Az újév a jövő ünnepe. De mit akarunk a jövőtől, amely ismeretlen? Miért hisszük, hogy jobb lesz a múltnál? Nem tanultuk meg a múltból, hogy lépten-nyomon baj leselkedik ránk? Erre nem szívesen gondolunk. Ha ez a gondolat jelentkezik, elnyomjuk, mert hisz a baj csak lehetséges, holott a múlt bajok valóságosak voltak, de, hála Istennek, elmúltak. A jövőhöz tehát inkább remények fűződnek. Ezek részegítenének meg bennünket? Nem értem a dolgot. Ha sorsjegyet veszek, remélhetek, de félve, aggódva, félig hitetlenül. De ki hallotta, hogy aki sorsjegyet vett, összegyűjti jó barátait és iszik a nyeremény bőrére? Szilveszterkor ezekre a bőrökre innánk ? Valaki mondhatja: Ennek oka az, hogy bolondos társadalmi intézménnyé tettük a Szilvesztert, amikor egyszer kimulatjuk magunkat, hogy azután jöjjön, aminek jönnie kell. Ha baj jó, legalább mulattunk; ha reményeink teljesednek, joggal ittunk és újra ihatunk. Faluhelyen ily szokások nincsenek. A nagy városokban az emberek ilyenkor őrjöngenek, német városokban ismeretlenek ölelkeznek az utcán és apacsok garázdálkodnak. Ez valami epidémia, amely most dühöng, de majd alább hagy. Oly kevés igazi örömünk van az életben, hogy az újévit mint mesterséges ünnepi alkalmat megszerveztük. Ehhez járul az újévi ajándék, hogy az öröm általános legyen, önkéntes humanitárius adó. Illik egyszer az évben ajándékot adni azoknak, kik kiszolgálnak bennünket, ezzel is növeljük az újév tekintélyét, fényét, népszerűségét, amely így sok tényezőből alakul ki. Nem szabad ily dolgokat egyetlen egy okból magyarázni. Az egyokúság nem járja emberi dolgokban. Ahol nagy tűz ég, oda szívesen elvisszük minden oldalról a rézsét, hogy a tűz még fényesebb legyen. Az újév világító fénye így sok fényforrásból táplálkozik és nem is lehet valamennyit könnyen fölsorolni. Ebben igazság van, de mégis furcsa, hogy épp ezt a tüzet élesztik minden oldalról. A tüzet ki rakta, ki a főrészes? Az, hogy az újév a városok ünnepe, nem a falvaké, talán nyomra vezet bennünket. Egy nagyszerű illúzió szüli az újév ünneplését, mely a városi ember életében nagyobb jelentőségű, mint a falusiéban. Ezt az illúziót elnevezem az újrakezdés illúziójának, amely talán nem is egészen illúzió. Akinek életében a holnap nem kelt rendkívüli várakozást és a tegnap nem lelkifurdalást vagy égető boszankodást, annak lelkében a jövőnek nincs az a nagy jelentősége, mint a városi emberében. Az nem akar újat kezdeni, az ragaszkodni akar a kipróbált, megszokott módokhoz, az szinte fél az újtól, hátha nem válik be. De mi városiak máskénn vagyunk. Mi annyiszor mondjuk: ha újra kezdhetnék életünket! Ha tudtuk volna, amit ma tudunk! Ha előre láttuk volna tettünk következményeit! Mi annyiszor mondjuk: Ha lezárhatnék a múltat és új életet kezdhetnénk! Mi annyiszor gondoljuk: Holnap új életet kezdünk, holnaptól fogva másképp lesz! Csak lerázhatnék ezt a terhes múltat! Csak elfelejthetnék, a mi iánt! Nincs emberibb szimbóluma e belső vágyakozásnak, mint a Léte folyója, melyben lefürösztjük lelkünkről az emlékeket. De az újév ily Létéhez hasonló fürdő. Új év — új élet. Minden dolgozó, alkotó ember mondja: a múlt évben nem tudtam megalkotni lelkem művét, nem sikerült a munkám, a jövő évben megpróbálom újra. Nem a szerencsés eset várása a nagy dolog az év fordulóján, hanem a kezdés lehetőségének gondolata. A fődolog az, hogy én kezdhetem A munkaprogram. Az új esztendőben, 1914-ben, sok nevezetes munka vár az országgyűlésre. Tisza István gróf miniszterelnök újévi beszédében részletesen ismerteti majd azokat a feladatokat, melyeknek elintézése és megoldása a parlamentre vár. Ez a program egyaránt kiterjed az ország gazdasági, kulturális és szociális szükségleteinek kielégítésére. A sajtóreform parlamenti elintézése után alkalmasint a választójogi törvény kiegészítéseképp a választókerületek új beosztásáról szóló