Budapesti Hírlap, 1914. február (34. évfolyam, 28-51. szám)

1914-02-01 / 28. szám

4. állásában épp annyira a magyar állam tisztviselő­jének, szolgájának érzi magát, mint az osztrák ál­laménak és le is akarja az ebből eredő konzekven­ciákat vonni. (Helyeslés a jobboldalon.) Förster Aurél: Akkor menjen el! Holló Lajos: Másutt huszonnégy óra alatt elküldik az ilyen embert! Tisza István gróf miniszterelnök: Magára az intervjura vonatkozóan Czemin gróftól hivatalos uton a következő fölvilágositás birtokába jutottam. Talán helyesen járok el, ha németül olvasom föl. (Helyeslés jobbról.) „Nach langem Gespräche mit Redakteur des abigen Blattes wurde mir von demselben kurzes Resume der Hauptgedanken, die ich entwickelt, vor­gelegt, welche ich tatsächlich autentifiziert habe. Der Unterschied des Eindrucks liegt in der Differenz einiger kurzer kategorischer Phrasen, die veröffentlicht wurden und meinen langen, ge­sprächsweise gegebenen Erklärungen. Speziell in der ungarisch-rumänischen Frage habe ich gesagt, dass ich die Details der Verhand­lungen gar nicht kenne, dass ich mich auch in diese interne ungarische Frage gar nicht einmische, dass aber das Faktum, dass ein so strenger Wächter der ungarischen Rechte, wie Graf Tisza einige Konzes­sionen zu machen bereit scheint, beweise, dass man sie machen könne, ohne den ungarischen Gedanken zu gefährden und dass Graf Tisza gewiss nichts konzedieren würde, wenn er nicht fände, dass die Konzessionen zu rechtfertigen wären; also könne es sich nur um gerechtfertigte Konzessionen an die Rumänen handeln.“ (Magyar fordításban Czemin gróf föl­világosi­tása a következő: „A föntebbi lap szerkesztőjével való hosszas beszélgetés után a szerkesztő átadta nekem az általam kifejtett főbb eszméknek rövid összefoglalását. S ezt csakugyan hitelesítettem. A be­nyomás különbözőségének az oka némely közzétett rövid, kategórikus frázis és az én hosszas, a be­szélgetés során adott nyilatkozataim közt való el­térésben van. Különösen a magyar-román kérdés­ben azt mondtam, hogy a tárgyalás részleteit nem ismerem, hogy ebbe a Magyarország belügyeit ér­deklő kérdésbe nem avatkozom, hogy azonban már az a tény, hogy a magyar jogoknak oly szigorú őre, mint Tisza gróf, egyes engedményeket tenni haj­landó, azt bizonyítja, hogy ezek az engedmények megtehetők, a nélkül, hogy ebből a magyar esz­mére veszedelem származzék s hogy Tisza gróf bi­zonyára semmit nem engedne, ha nem gondolná, hogy a koncessziók igazolhatók, így tehát csak jo­gos koncessziókról lehet szó a románokkal szem­ben.“) Ezen kijelentésnek eleje, hogy t. i .ö néni is ismeri az anyagot, nem is akar ebbe a belső magyar ügybe beleavatkozni, nézetem szerint teljesen kor­rekt s mutatja az intenciónak kifogástalanul korrekt és lojális voltát. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás bal­­felöl.) Annál a körülménynél fogva, hogy a követ úr nem ismerte és nem is ismerhette az egész kér­désnek részleteit, már ebbe a nyilatkozatba is be­csúszott egy bizonyos tévedés a nüánszokban, a­mely az intervijúban sokkal markánsabban domborodik ki t. i. az a gondolatmenet, miszerint az a tény, hogy hajlandó vagyok bizonyos óhajtásait a románoknak tekintetbe venni és teljesíteni, már azt bizonyítja, hogy ezek az óhajtások jogokon alapulnak, hogy ezek nekik hiányoznak, vagy megsértetnek a létező jogaik. A tévedés ebben rejlik. Én a leghatározot­tabban tiltakozom az ellen a föltevés ellen, mintha a magyarországi románság nem volna olyan mesz­­szemenő jogoknak birtokában, a­melyekkel ez az ország ezer év óta összes nem magyar polgárait föl­ruházta és a­melyek igenis biztosítják számukra... hisz mutatják a gyakorlati eredmények is . . . a nagyon örvendetes, nagyon nagyarányú anyagi és kulturális fejlődésnek előfelételeit. (Úgy van! úgy van! jobbfelől ) Az a gondolatmenet, hogy­ ha valaki hajlandó valakinek egy óhajtását teljesíteni, ezzel elismeri, hogy eddig megsértette az illetőnek jogait, ez, azt hiszem, petíció principii, ez merőben téves logikai eljárás. Abban a körülményben, hogy én igyekszem most­­a románoknak óhajtásait, kíván­ságait meghallgatni és a­hol lehet, a magyar nem­zeti ügy sérelme nélkül teljesíteni (Úgy van! Úgy van jobbfelől), a mi kötelességem az ország minden polgárával szemben, ismétlem, abban a kö­rülményben egyáltalában nincs beismerése annak, hogy ma jogtalanok lennének s hogy nem tudom mi­csoda új jogokat kellene adni a hazai románok­nak, mikor erről a tárgyalások során egyáltalában nincs is szó. Szó van arról, hogy egyfelől meg­hallgassa a kormány, megvizsgálhassa a ro­mánoknak mindazokat az óhajtásait, a­melyek az ő helyzetüket javítani képesek a mai jogrend­szernek érintetlen föntartása mellett, s teljesítse ezekből mindazt, a­mit teljesíteni lehet a nagy nem­zeti érdekek sérelme nélkül. Ez, azt hiszem, köte­lessége a kormánynak mindenkivel szemben. Nincs polgára ennek az országnak, a­ki azt mondaná a mai­ állapotokra, hogy azok olyan tökéletesek, hogy ottan egy érdek sincs megsértve, egy érdek sem kíván nagyobb gondozást. (Úgy van! Úgy van­ bale­felől.) Azt hiszem, a képviselő urak lesznek az utolsók, a­kik azt fogják mondani. (Zaj balfelől.) Feladatunk tehát ebben a tekintetben megis­merni a helyzetet, megfontolásra venni mindazokat a konkrét kérdéseket, melyek szóbahozattak és tel­jesíteni minden jogosult, helyes, a magyar nemzeti politika nagy kardinális ala­pelveibe és alapvető ér­dekeibe nem ütköző kívánságot. (úgy van! Úgy van­ jobbfelől.) Az akciónak másik célja, ezzel szoros kapcso­latban meggyőzni a román nemzetiségi párt tagjait arról, hogy helytelen úton járnak ak­kor, mikor nem­zetiségi politikát csinálnak, a­midőn a nemzetiségi politika izgalmait és ü­szkét vetik bele a magyar köz­életbe, hogy helyes uton akkor járnak saját érdekük­ben is, ha a bizalmatlanságnak, az ellentétnek, az ellenséges indulatnak ezeket a csiragombáit elimi­­nálják a magyar közéletből. Mert­ jogaik meg van­nak ma is, de természetes dolog, se a magyar társa­dalomtól, sem a magyar h­­a­tós­ág­októl ne várják azt a rokonérzést, a­melyet különben megkaphatnának, mindaddig, a­míg félre nem teszik az útból a bizal­matlanságnak ezeket a nagyon is fontos, nagyon is jogos elemeit. (Élénk helyeslés jobbfelől.­ Ez tehát a kérdés helyes beállítása a belügyi politika szempontjából. A­mi pedig annak külügyi vonatkozásait illeti, én foglalkoztam ezzel a kérdés­sel évtizedek óta, a­mint tapasztalataim növekedtek, mind nagyobb ügyszeretettel és a dolog fontosságá­ról való mind nagyobb meggyőződéssel, egészen te­kintet nélkül a külpolitika változó igényeire. A­mint az imént utaltam rá, foglalkoztam vele egy évvel ezelőtt, akkor, mikor még az az elégületlenség, a­mely — nagyon alaptalanul — kifejlődött Romániá­ban a bukaresti béke körül felmerült incidens kap­csán, egyáltalában nem létezett, tehát az elhatározá­saimra semminemű befolyást nem gyakorolt. Az én alapgondolatom ebben a kérdésben az, hogy a magyar nemzet viruló fejlődése, teljes érvé­nyesülése megkívánja azt, hogy az e hazában élő nem magyar ajkú polgárok nagy részére, nagy zö­mére is vonzó erőt tudjon gyakorolni, hogy azokat belekapcsolhassa az egységes magyar nemzeti poli­tika keretébe (Helyeslés jobboldalon), hogy elér­hesse az-.összes nem-magyar ajkú polgárokkal azt, a­mit hála Istennek elért a magyarországi német­ség kebelében. (Helyeslés jobbról.) És ha ebből a szempontból vizsgálom a helyzetet, lehetetlen szemet hunyni az előtt a tény előtt, hogy meg van ez össz­hang a rutén nép túlnyomó zöménél, meg van a tótok nagy többségénél, meg van, merem állítani, a szerbek többségénél is. (Igaz! Úgy van­ a középen.). És csodálatos dolog, hogy éppen az a faj, a román faj alkot ebben kivételt, amelynél tulajdon­képpen olyan mértékben domborodik ki az érdekegység a magyar nemzet politikájával, a­mint egyetlen más népfajnál sem, kivévén a németséget. Mert a német és román fajnál evidens, kétségtelen tény és igaz­ság, hogy nekik létérdekük úgy intézni a maguk politikáját, hogy ez a monarkia mint dualisztikus monarkia, mint olyan monarkia maradjon fenn, a­melynek politikai irányítására a magyar nemzet pa­ritásos alapon döntő befolyást gyakorol. (Taps jobb­ról és a középen.) Éppen a románoknál látjuk azt, hogy egy je­lentékeny kisebbségtől, egy nagyon jelentékeny ki­sebbségtől eltekintve,----mert az ellen az optikai csalódás ellen az igazság érdekében tiltakoznom kell, mintha a román nemzeti párt az összes románokat magában foglalná, — mondom, a magyarországi ro­mánok többsége ma még nem tud beleolvadni a ma­gyar nemzeti politika irányzatába, azzal szemben sok tekintetben idegenszerű, sok tekintetben ellen­tétes álláspontra helyezkedik. Én ezt abszurd dolog­nak tartom. Elősorban éppen a román nemzeti idea szempontjából. Egyenesen a román soviniszta gon­dolkozásnak is arra kellene utalnia a Magyarorszá­gon lakó románokat, hogy ők a független Romániá­nak támogatását a magyarság erősítésével érjék el. (Helyeslés jobbfelől.) Így állván a dolgok, évtizedek óta törekszem áttörni a félreértéseknek, a keserves történelmi visz­­szaemlékezéseknek, az indulatoknak azt a kérgét, mely az egymás megértésének ekként útjában áll. Teszem és tettem ezt egészen eltekintve a külpolitika bárminő vonatkozásától. Soha sem tennék semmi­nemű lépést egy belpolitikai kérdésben külpolitikai tekintetekből (Helyeslés jobbról és a középen), ebben az esetben pedig nem tenném már csak azért sem, mert egyáltalában nem osztom azt a felfogást, mintha ez a kérdés döntő befolyással volna Romániához való viszonyunkra. (Zaj bal felöl.) Rakovszky István: Czernin mondta (Zaj.) Tisza István gróf miniszterelnök: Czernin gróf mondta, de sem én nem vagyok csalhatatlan, sem ő... (Folytonos zaj balfelől. Felkiáltások bal­felől: Mi lesz Czerninnel? (Ő megy vagy ön?) S ha hinném is, hogy ennek a kérdésnek a saját érdeke­ink szempontjából való kezelése veszélyeztetné azt a szoros baráti viszonyt, a­melyben Romániával állunk, akkor se változtatnék fölfogásomon. Én erre a baráti viszonyra igen nagy súlyt helyezek. Én azt tartom, hogy az érdekünkben áll nekünk is, érde­kében áll Romániának is. Azt tartom, hogy a leg­természetesebb alakulás arra, hogy a Balkánon érdekeinknek megfelelő politika követtessék. De azért azt egyedül lehetséges politikának nem tartom. Azért, ha Románia magatartása egyszer lehetetlenné tenné ennek a szoros baráti viszonynak fentartását, nem esném kétségbe, mert látnék számos más utat is . . . Rakovszky István: E­z helyes! Tisza István gróf miniszterelnök: . . . hogy érdekeinket más uton is biztosítsuk. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) De azt hiszem, ez egé­szen akadémikus kérdés. Mert én nem tartom azt valószínűnek, vagy akárcsak lehetségesnek is, hogy ez a kérdés lényeges befolyást gyakoroljon a Romá­niával fennálló baráti viszonyunkra. Énnekem sok­kal magasabb fogalmam van azon államférfiak poli­tikai belátásáról, a­kik Románia sorsát intézik. Én őket igen lelkes hazafiaknak, de igen okos reálpoli­­tikusoknak tartom, a­kik saját hazájuk sorsának intézését nem hangulatok, hanem az ország reális létérdekei szerint fogják vezetni. És abban a meg­győződésben vagyok, hogy mindaddig, a­míg Romá­niának nincs oka a monarkia erejében kételkedni —­ és ez hivatásunk, hogy arról gondoskodjunk, hogy Romániának a monarkia erejébe vetett bizalma csorbát ne szenvedjen — mondom: mindaddig, a­míg Romániának nincs oka erőnkben kételkedni, Románia állandó létérdeke fogja a román politikát mindig a velünk való egyetértésre és barátságra in­dítani. (Igaz, úgy van f­élénk helyeslés a jobboldalon.) Azután kétségtelen, hogy ennek a velünk barátságos politikának szempontjából nem közömbös az, hogy az államérdekeken alapuló, ez a baráti viszony mennyire fér össze a nagy közvélemény hangulatával és rokonérzésével is. Láttunk számos példát reá, hogy államok megmaradnak egymással szilárd szö­vetséges viszonyban, mert tudják, hogy az objektív nagy állami érdekek így kívánják, akkor is, ha a népek közvéleményébe nem megy át annak tudata, akkor is, ha a közvéleményben az idegenségnek és ellenérzésnek sok jelével találkozunk. De elismerem, hogy ez hátrány, hogy ez nehezebbé teszi a hely­zetet és elismerem, hogy igen nagy előny az, ha azt a szövetséget, a­mit az államrezon előír, honorálja, magáévá teszi a népek lelke, a népek hangulata is.­­Igaz! Úgy van­ a jobboldalon.) Nem közömbös tehát az a kérdés, hogy vájjon az a rossz hangulat, a­mely a román közvéleményben, fájdalom, velünk, szemben fennáll, enyhül, szelidü. Semmiesetre sem közömbös dolog; egy örvendetes mellékhatása lenne a belföldi viszonyok kedvező alakulásának, mellék­hatása, melyet nincs miért örömmel el nem fogad­nunk, de a­mely semmiesetre sem lehet döntő a mi eljárásunkra. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezzel végzem felszólalásomat. Ezek az eszmecserék ma már abba a stádiumba jutottak, hogy a végleges befejezéstől, azt hiszem, csak igen rövid idő választ­hat el. Ha valaki azt kérdezné tőlem­, hogy minő lesz az eredmény, arra becsületesen nem felelhetnék mást, mint azt, hogy egyáltalán nem tudom. Egészen bizonytalannak látszik ma előttem, hogy sikerül-e azt a célt, a­mely szemeim előtt le­begett­ elérnem. Ha sikerül, nagy öröm lesz rám nézve a magyar nemzet belügyi politikájának fel­adatai szempontjából, s azt hiszem, nagy lépéssel vittem előre a magyar nemzeti politikát, ha ebben célt értem és ezt az örömömet semmi esetre sem fogja csökkenteni, ha ez kellemesebbé teszi a köz­hangulatot irántunk Romániában is. Ha nem sikerül elérni, ha olyan kívánságokkal fogok találkozni, a­melyek túlmennek azokon a kereteken, a­melye­ket kizárólag a magyar belügyi nemzeti politika szempontjából helyeseknek tartok, ée egy jottával sem fogok túlmen­ni ezeken a kereteken. (Élénk he­lyeslés a jobboldalon.) És semmi irányban, semmi­féle külügyi melléktekintetek nem fognak arra in­dítani, hogy itt olyan eszközökkel biztosítsam a sikert, a­melyek a magyar nemzeti politika akció­képességét csorbítanák és jövőjét kompromittálnák. Kérem válaszom tudomásulvételeit. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a jobboldalon. Nagy zaj a baloldalon.) A replikák. Bethlen István gróf arra hivatk­ozik, hogy három konkrét kérdésére tulajdonképpen semmi választ nem kapott. Miután Majoreszku miniszter­elnökhöz igen közelálló forrásból kijelentették, hogy Románia a nagyhatalmak egyik csoport­jához sem csatlakozik, hanem politikáját eset­­ről-esetre fogja megállapítani, érthetetlen az a barátkozási viszketeg, a­melyet külügyi politi­kánk irányítói Romániával szemben tanúsítanak. (Helyeslés a baloldalon.) A magyar közvéle­mény tudni kívánja, hogy a miniszterelnök szub­jektív okain kívül a román tárgyalásra nem gya­koroltak-e a magyar politikán kívül álló tényezők sokkal nagyobb befolyást, mint a­mely őket meg­illeti? A miniszterelnök válasza csak akkor lehet megnyugtató, ha a külügyi politika felelős vezető­jénél keresztülviszi egy oly nyilatkozat megjelené­sét, hogy a külügyi vezetőség semmi összefüggést nem lát a paktum-tárgyalás és Romániához való viszonyunk között, és hogy ily irányban semminő lépést tenni nem lehet, és ha Czernin grófot arról az állásról, melyre méltatlan, visszahívják. Még ez is csak formai reparáció volna, a reális reparáció az lenne, ha a miniszterelnök fölfüggesztené tárgya- BUDAPESTI HÍRLAP 28 sz.­ 1914. február 1.

Next