Budapesti Hírlap, 1914. február (34. évfolyam, 28-51. szám)
1914-02-01 / 28. szám
4. állásában épp annyira a magyar állam tisztviselőjének, szolgájának érzi magát, mint az osztrák államénak és le is akarja az ebből eredő konzekvenciákat vonni. (Helyeslés a jobboldalon.) Förster Aurél: Akkor menjen el! Holló Lajos: Másutt huszonnégy óra alatt elküldik az ilyen embert! Tisza István gróf miniszterelnök: Magára az intervjura vonatkozóan Czemin gróftól hivatalos uton a következő fölvilágositás birtokába jutottam. Talán helyesen járok el, ha németül olvasom föl. (Helyeslés jobbról.) „Nach langem Gespräche mit Redakteur des abigen Blattes wurde mir von demselben kurzes Resume der Hauptgedanken, die ich entwickelt, vorgelegt, welche ich tatsächlich autentifiziert habe. Der Unterschied des Eindrucks liegt in der Differenz einiger kurzer kategorischer Phrasen, die veröffentlicht wurden und meinen langen, gesprächsweise gegebenen Erklärungen. Speziell in der ungarisch-rumänischen Frage habe ich gesagt, dass ich die Details der Verhandlungen gar nicht kenne, dass ich mich auch in diese interne ungarische Frage gar nicht einmische, dass aber das Faktum, dass ein so strenger Wächter der ungarischen Rechte, wie Graf Tisza einige Konzessionen zu machen bereit scheint, beweise, dass man sie machen könne, ohne den ungarischen Gedanken zu gefährden und dass Graf Tisza gewiss nichts konzedieren würde, wenn er nicht fände, dass die Konzessionen zu rechtfertigen wären; also könne es sich nur um gerechtfertigte Konzessionen an die Rumänen handeln.“ (Magyar fordításban Czemin gróf fölvilágositása a következő: „A föntebbi lap szerkesztőjével való hosszas beszélgetés után a szerkesztő átadta nekem az általam kifejtett főbb eszméknek rövid összefoglalását. S ezt csakugyan hitelesítettem. A benyomás különbözőségének az oka némely közzétett rövid, kategórikus frázis és az én hosszas, a beszélgetés során adott nyilatkozataim közt való eltérésben van. Különösen a magyar-román kérdésben azt mondtam, hogy a tárgyalás részleteit nem ismerem, hogy ebbe a Magyarország belügyeit érdeklő kérdésbe nem avatkozom, hogy azonban már az a tény, hogy a magyar jogoknak oly szigorú őre, mint Tisza gróf, egyes engedményeket tenni hajlandó, azt bizonyítja, hogy ezek az engedmények megtehetők, a nélkül, hogy ebből a magyar eszmére veszedelem származzék s hogy Tisza gróf bizonyára semmit nem engedne, ha nem gondolná, hogy a koncessziók igazolhatók, így tehát csak jogos koncessziókról lehet szó a románokkal szemben.“) Ezen kijelentésnek eleje, hogy t. i .ö néni is ismeri az anyagot, nem is akar ebbe a belső magyar ügybe beleavatkozni, nézetem szerint teljesen korrekt s mutatja az intenciónak kifogástalanul korrekt és lojális voltát. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás balfelöl.) Annál a körülménynél fogva, hogy a követ úr nem ismerte és nem is ismerhette az egész kérdésnek részleteit, már ebbe a nyilatkozatba is becsúszott egy bizonyos tévedés a nüánszokban, amely az intervijúban sokkal markánsabban domborodik ki t. i. az a gondolatmenet, miszerint az a tény, hogy hajlandó vagyok bizonyos óhajtásait a románoknak tekintetbe venni és teljesíteni, már azt bizonyítja, hogy ezek az óhajtások jogokon alapulnak, hogy ezek nekik hiányoznak, vagy megsértetnek a létező jogaik. A tévedés ebben rejlik. Én a leghatározottabban tiltakozom az ellen a föltevés ellen, mintha a magyarországi románság nem volna olyan meszszemenő jogoknak birtokában, amelyekkel ez az ország ezer év óta összes nem magyar polgárait fölruházta és amelyek igenis biztosítják számukra... hisz mutatják a gyakorlati eredmények is . . . a nagyon örvendetes, nagyon nagyarányú anyagi és kulturális fejlődésnek előfelételeit. (Úgy van! úgy van! jobbfelől ) Az a gondolatmenet, hogy ha valaki hajlandó valakinek egy óhajtását teljesíteni, ezzel elismeri, hogy eddig megsértette az illetőnek jogait, ez, azt hiszem, petíció principii, ez merőben téves logikai eljárás. Abban a körülményben, hogy én igyekszem mosta románoknak óhajtásait, kívánságait meghallgatni és ahol lehet, a magyar nemzeti ügy sérelme nélkül teljesíteni (Úgy van! Úgy van jobbfelől), a mi kötelességem az ország minden polgárával szemben, ismétlem, abban a körülményben egyáltalában nincs beismerése annak, hogy ma jogtalanok lennének s hogy nem tudom micsoda új jogokat kellene adni a hazai románoknak, mikor erről a tárgyalások során egyáltalában nincs is szó. Szó van arról, hogy egyfelől meghallgassa a kormány, megvizsgálhassa a románoknak mindazokat az óhajtásait, amelyek az ő helyzetüket javítani képesek a mai jogrendszernek érintetlen föntartása mellett, s teljesítse ezekből mindazt, amit teljesíteni lehet a nagy nemzeti érdekek sérelme nélkül. Ez, azt hiszem, kötelessége a kormánynak mindenkivel szemben. Nincs polgára ennek az országnak, aki azt mondaná a mai állapotokra, hogy azok olyan tökéletesek, hogy ottan egy érdek sincs megsértve, egy érdek sem kíván nagyobb gondozást. (Úgy van! Úgy van balefelől.) Azt hiszem, a képviselő urak lesznek az utolsók, akik azt fogják mondani. (Zaj balfelől.) Feladatunk tehát ebben a tekintetben megismerni a helyzetet, megfontolásra venni mindazokat a konkrét kérdéseket, melyek szóbahozattak és teljesíteni minden jogosult, helyes, a magyar nemzeti politika nagy kardinális alapelveibe és alapvető érdekeibe nem ütköző kívánságot. (úgy van! Úgy van jobbfelől.) Az akciónak másik célja, ezzel szoros kapcsolatban meggyőzni a román nemzetiségi párt tagjait arról, hogy helytelen úton járnak akkor, mikor nemzetiségi politikát csinálnak, amidőn a nemzetiségi politika izgalmait és üszkét vetik bele a magyar közéletbe, hogy helyes uton akkor járnak saját érdekükben is, ha a bizalmatlanságnak, az ellentétnek, az ellenséges indulatnak ezeket a csiragombáit eliminálják a magyar közéletből. Mert jogaik meg vannak ma is, de természetes dolog, se a magyar társadalomtól, sem a magyar hatóságoktól ne várják azt a rokonérzést, amelyet különben megkaphatnának, mindaddig, amíg félre nem teszik az útból a bizalmatlanságnak ezeket a nagyon is fontos, nagyon is jogos elemeit. (Élénk helyeslés jobbfelől. Ez tehát a kérdés helyes beállítása a belügyi politika szempontjából. Ami pedig annak külügyi vonatkozásait illeti, én foglalkoztam ezzel a kérdéssel évtizedek óta, amint tapasztalataim növekedtek, mind nagyobb ügyszeretettel és a dolog fontosságáról való mind nagyobb meggyőződéssel, egészen tekintet nélkül a külpolitika változó igényeire. Amint az imént utaltam rá, foglalkoztam vele egy évvel ezelőtt, akkor, mikor még az az elégületlenség, amely — nagyon alaptalanul — kifejlődött Romániában a bukaresti béke körül felmerült incidens kapcsán, egyáltalában nem létezett, tehát az elhatározásaimra semminemű befolyást nem gyakorolt. Az én alapgondolatom ebben a kérdésben az, hogy a magyar nemzet viruló fejlődése, teljes érvényesülése megkívánja azt, hogy az e hazában élő nem magyar ajkú polgárok nagy részére, nagy zömére is vonzó erőt tudjon gyakorolni, hogy azokat belekapcsolhassa az egységes magyar nemzeti politika keretébe (Helyeslés jobboldalon), hogy elérhesse az-.összes nem-magyar ajkú polgárokkal azt, amit hála Istennek elért a magyarországi németség kebelében. (Helyeslés jobbról.) És ha ebből a szempontból vizsgálom a helyzetet, lehetetlen szemet hunyni az előtt a tény előtt, hogy meg van ez összhang a rutén nép túlnyomó zöménél, meg van a tótok nagy többségénél, meg van, merem állítani, a szerbek többségénél is. (Igaz! Úgy van a középen.). És csodálatos dolog, hogy éppen az a faj, a román faj alkot ebben kivételt, amelynél tulajdonképpen olyan mértékben domborodik ki az érdekegység a magyar nemzet politikájával, amint egyetlen más népfajnál sem, kivévén a németséget. Mert a német és román fajnál evidens, kétségtelen tény és igazság, hogy nekik létérdekük úgy intézni a maguk politikáját, hogy ez a monarkia mint dualisztikus monarkia, mint olyan monarkia maradjon fenn, amelynek politikai irányítására a magyar nemzet paritásos alapon döntő befolyást gyakorol. (Taps jobbról és a középen.) Éppen a románoknál látjuk azt, hogy egy jelentékeny kisebbségtől, egy nagyon jelentékeny kisebbségtől eltekintve,----mert az ellen az optikai csalódás ellen az igazság érdekében tiltakoznom kell, mintha a román nemzeti párt az összes románokat magában foglalná, — mondom, a magyarországi románok többsége ma még nem tud beleolvadni a magyar nemzeti politika irányzatába, azzal szemben sok tekintetben idegenszerű, sok tekintetben ellentétes álláspontra helyezkedik. Én ezt abszurd dolognak tartom. Elősorban éppen a román nemzeti idea szempontjából. Egyenesen a román soviniszta gondolkozásnak is arra kellene utalnia a Magyarországon lakó románokat, hogy ők a független Romániának támogatását a magyarság erősítésével érjék el. (Helyeslés jobbfelől.) Így állván a dolgok, évtizedek óta törekszem áttörni a félreértéseknek, a keserves történelmi viszszaemlékezéseknek, az indulatoknak azt a kérgét, mely az egymás megértésének ekként útjában áll. Teszem és tettem ezt egészen eltekintve a külpolitika bárminő vonatkozásától. Soha sem tennék semminemű lépést egy belpolitikai kérdésben külpolitikai tekintetekből (Helyeslés jobbról és a középen), ebben az esetben pedig nem tenném már csak azért sem, mert egyáltalában nem osztom azt a felfogást, mintha ez a kérdés döntő befolyással volna Romániához való viszonyunkra. (Zaj bal felöl.) Rakovszky István: Czernin mondta (Zaj.) Tisza István gróf miniszterelnök: Czernin gróf mondta, de sem én nem vagyok csalhatatlan, sem ő... (Folytonos zaj balfelől. Felkiáltások balfelől: Mi lesz Czerninnel? (Ő megy vagy ön?) S ha hinném is, hogy ennek a kérdésnek a saját érdekeink szempontjából való kezelése veszélyeztetné azt a szoros baráti viszonyt, amelyben Romániával állunk, akkor se változtatnék fölfogásomon. Én erre a baráti viszonyra igen nagy súlyt helyezek. Én azt tartom, hogy az érdekünkben áll nekünk is, érdekében áll Romániának is. Azt tartom, hogy a legtermészetesebb alakulás arra, hogy a Balkánon érdekeinknek megfelelő politika követtessék. De azért azt egyedül lehetséges politikának nem tartom. Azért, ha Románia magatartása egyszer lehetetlenné tenné ennek a szoros baráti viszonynak fentartását, nem esném kétségbe, mert látnék számos más utat is . . . Rakovszky István: Ez helyes! Tisza István gróf miniszterelnök: . . . hogy érdekeinket más uton is biztosítsuk. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) De azt hiszem, ez egészen akadémikus kérdés. Mert én nem tartom azt valószínűnek, vagy akárcsak lehetségesnek is, hogy ez a kérdés lényeges befolyást gyakoroljon a Romániával fennálló baráti viszonyunkra. Énnekem sokkal magasabb fogalmam van azon államférfiak politikai belátásáról, akik Románia sorsát intézik. Én őket igen lelkes hazafiaknak, de igen okos reálpolitikusoknak tartom, akik saját hazájuk sorsának intézését nem hangulatok, hanem az ország reális létérdekei szerint fogják vezetni. És abban a meggyőződésben vagyok, hogy mindaddig, amíg Romániának nincs oka a monarkia erejében kételkedni — és ez hivatásunk, hogy arról gondoskodjunk, hogy Romániának a monarkia erejébe vetett bizalma csorbát ne szenvedjen — mondom: mindaddig, amíg Romániának nincs oka erőnkben kételkedni, Románia állandó létérdeke fogja a román politikát mindig a velünk való egyetértésre és barátságra indítani. (Igaz, úgy van félénk helyeslés a jobboldalon.) Azután kétségtelen, hogy ennek a velünk barátságos politikának szempontjából nem közömbös az, hogy az államérdekeken alapuló, ez a baráti viszony mennyire fér össze a nagy közvélemény hangulatával és rokonérzésével is. Láttunk számos példát reá, hogy államok megmaradnak egymással szilárd szövetséges viszonyban, mert tudják, hogy az objektív nagy állami érdekek így kívánják, akkor is, ha a népek közvéleményébe nem megy át annak tudata, akkor is, ha a közvéleményben az idegenségnek és ellenérzésnek sok jelével találkozunk. De elismerem, hogy ez hátrány, hogy ez nehezebbé teszi a helyzetet és elismerem, hogy igen nagy előny az, ha azt a szövetséget, amit az államrezon előír, honorálja, magáévá teszi a népek lelke, a népek hangulata is.Igaz! Úgy van a jobboldalon.) Nem közömbös tehát az a kérdés, hogy vájjon az a rossz hangulat, amely a román közvéleményben, fájdalom, velünk, szemben fennáll, enyhül, szelidü. Semmiesetre sem közömbös dolog; egy örvendetes mellékhatása lenne a belföldi viszonyok kedvező alakulásának, mellékhatása, melyet nincs miért örömmel el nem fogadnunk, de amely semmiesetre sem lehet döntő a mi eljárásunkra. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezzel végzem felszólalásomat. Ezek az eszmecserék ma már abba a stádiumba jutottak, hogy a végleges befejezéstől, azt hiszem, csak igen rövid idő választhat el. Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy minő lesz az eredmény, arra becsületesen nem felelhetnék mást, mint azt, hogy egyáltalán nem tudom. Egészen bizonytalannak látszik ma előttem, hogy sikerül-e azt a célt, amely szemeim előtt lebegett elérnem. Ha sikerül, nagy öröm lesz rám nézve a magyar nemzet belügyi politikájának feladatai szempontjából, s azt hiszem, nagy lépéssel vittem előre a magyar nemzeti politikát, ha ebben célt értem és ezt az örömömet semmi esetre sem fogja csökkenteni, ha ez kellemesebbé teszi a közhangulatot irántunk Romániában is. Ha nem sikerül elérni, ha olyan kívánságokkal fogok találkozni, amelyek túlmennek azokon a kereteken, amelyeket kizárólag a magyar belügyi nemzeti politika szempontjából helyeseknek tartok, ée egy jottával sem fogok túlmenni ezeken a kereteken. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) És semmi irányban, semmiféle külügyi melléktekintetek nem fognak arra indítani, hogy itt olyan eszközökkel biztosítsam a sikert, amelyek a magyar nemzeti politika akcióképességét csorbítanák és jövőjét kompromittálnák. Kérem válaszom tudomásulvételeit. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a jobboldalon. Nagy zaj a baloldalon.) A replikák. Bethlen István gróf arra hivatkozik, hogy három konkrét kérdésére tulajdonképpen semmi választ nem kapott. Miután Majoreszku miniszterelnökhöz igen közelálló forrásból kijelentették, hogy Románia a nagyhatalmak egyik csoportjához sem csatlakozik, hanem politikáját esetről-esetre fogja megállapítani, érthetetlen az a barátkozási viszketeg, amelyet külügyi politikánk irányítói Romániával szemben tanúsítanak. (Helyeslés a baloldalon.) A magyar közvélemény tudni kívánja, hogy a miniszterelnök szubjektív okain kívül a román tárgyalásra nem gyakoroltak-e a magyar politikán kívül álló tényezők sokkal nagyobb befolyást, mint amely őket megilleti? A miniszterelnök válasza csak akkor lehet megnyugtató, ha a külügyi politika felelős vezetőjénél keresztülviszi egy oly nyilatkozat megjelenését, hogy a külügyi vezetőség semmi összefüggést nem lát a paktum-tárgyalás és Romániához való viszonyunk között, és hogy ily irányban semminő lépést tenni nem lehet, és ha Czernin grófot arról az állásról, melyre méltatlan, visszahívják. Még ez is csak formai reparáció volna, a reális reparáció az lenne, ha a miniszterelnök fölfüggesztené tárgya- BUDAPESTI HÍRLAP 28 sz. 1914. február 1.