Budapesti Hírlap, 1914. március (34. évfolyam, 52-77. szám)

1914-03-01 / 52. szám

t­ szik­ránszláv, h­a tetszik, muszka, ha tet­szik, orosz pravoszláv politika robbant föl itten, sajnos, három nemes életet meg­semmisítve. De legalább világosságot vetve azokra az utakra, a­melyeken el­lenségeink járnak. Szemébe vág-e ez a va­kító világosság a mi elvakult ellenzé­künknek, a mely a szláv politika szó­szólójává lett legújabb fordulatában s melynek némely hírlapja odáig elment, , hogy a merényletet a miniszterelnök békeakciójával hozta kapcsolatba s azt a föltevést, hogy orosz kéz is lehet a me­rényletben, mint éppen a miniszterelnök mahinációját stigmatizálta, a­melynek célja lenne elterelni hamis nyomokra a gyanút a románokról. Most azonban itt van az igazság. Egy züllött matróz és egy züllött diák jönnek bombával, hogy az orosz pravo­szláv mozgalmat megtorolják. Kik küld­ték e gyászos apostolokat, talán azt is ki fogják deríteni. De hogy milyen eszkö­zökkel dolgozik Oroszország, az máris ki­derült, vegyesen rubellel, szent képekkel, ekvazitbombával és pravoszláv fanatiz­mussal, hármas kereszttel, imádságos könyvekkel és bérgyilkosokkal. A megyei ellenállás. írta Vadnay Tibor dr. teljes önkormányzattal bíró, kizáróan tudomá­nyos szak­egyesület. Tevékenysége köréből a napi politikát mindig féltő gondossággal zárja ki és kényes óvatossággal választja meg vitái­nak úgy tárgyát, mint időpontját akként, hogy kerülje a már kiélezett aktualitásra kérdéseket, a­melyek elbírálásában a tudományos tárgyila­gosságot a kialakult pártellentétek megzavar­hatnák. A közigazgatási reform kérdésében is, a hivatalos javaslatot megelőzően, önkéntes el­határozásából, a közügy önzetlen szolgálatából rendezte a vitát. A fölkért előadók pártállását, fölfogását nem kutatta és előre tájékozva sem lehetett arról, vajjon az eredmény a választási vagy a kinevezési rendszer mellett fog-e ki­alakulni. A védekezésnél szükségesebb annak a téves nézetnek­­az eloszlatása, mintha a megyék mai szervezete és a választott tisztviselők jogállása olyan alkotmánybiztosíték volna, melyért érde­mes a közigazgatást a mostani elhanyagolt álla­potában meghagyni. Ennek a csalhatatlan tétel gyanánt untalan ismételt és a közönség egy ré­szébe következetesen beleerőszakolt állításnak a bizonyításán vagy megdöntésén fordul meg az államosítás egész kérdésének tárgyilagos elbírá­lása. A választási rendszer mellett érvül az utolsó, az 1905—6. évi ellenállást gyakran bele­dobják a vitába, rendszerint azonban az esemé­nyek és azok eredményeinek behatóbb tanul­mányozása nélkül. Ám ha ezeket csak kissé közelebbről vizsgáljuk meg, azt fogjuk megál- lapíthatni, hogy jogosan az elfogultság vádja éppen nem azokat illeti, a­kik az ellenállást si­kertelennek ítélik. Lényegében az ellenállás annak az alkot­mányjogi tételnek az elismeréséért folyt, hogy a képviselőházi többség kívánalmait­ a király okvetetlenül teljesíteni tartozik. Ezért nyilvá­nították a megyék alkotmányellenesnek az or­szággyűlési pártra nem támaszkodó kormányt, jelentették ki érvénytelennek minden rendele­tét, tagadták meg az önként befizetett adók be­szolgáltatását és főispánjainak beiktatását. A tiltakozó megyei határozatok végrehajtására hazafias lelkesedéssel és önfeláldozással vállal­koztak a tisztviselők. És az eredmény mi lett mégis? A kormány fölfüggesztette az ellenálló­so, de ne térjünk el a tárgytól, hanem beszéljünk Málcsiról. Az orra a hidegtől piros volt, mint a rózsa, a szeme kék, mint az ég a János-hegy fölött, gazdag haját kacér sport­sipka szorította le. A romlatlan budai ifjak lel­kesen korcsolyáztak a nyomában, foguk közt dúdolván a régi nótát. Két háza van a Málcsi­­nal­, két szép háza... Igaz, hogy ez Budán nem sokat jelent, mert itt a földszintes házak nagyon el vannnak harapózva, de hát ez is csak valami, s ha a papa azt a házat, a­melyikben fürdőszoba is van, nekünk adja, lehet a dolog­ról komolyan gondolkozni. Nem mondhatom, hogy Málcsit meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Ehhez különös temperamentum kell, ez bennem nincs meg. Eltartott jó két hónapig, m­íg rájöttem, hogy a sötét véremhez címzett érzelemmel van dolgom. Ekkor éles megfigyelés alá vettem a leányt olyan irányban, hogy váljon ő hajlandó lenne-e ugyanebbe a sötét vérembe mellém pottyanni? Tapasztalataim nem voltak kedve­zőek. Úgy vettem érezre, hogy Málcsi kedvel en­gem, mint életének egyik kellemes epizódalak­ját, de szerelemről szó sincs, általában semmi hevesebb érzelem nem rejlett benne. Fehér bőre alatt lusta vér keringett. Szeretett jóizűeket ne­vetni, jóízűen tudott enni, s hamar elálmoso­­dott, a fiatalemberek közt az volt róla a velő­tisztviselőket, helyetteseket rendelt ki, a kik hajlandó voltak minden rendeletét végrehajtani és a kikkel szemben a megye minden ereje és hatalma megsemmisült. Ez a vármegyék, ellenállásának még csak külső, alaki leverését jelentette. Az elkövetke­zett béke azonban már az eszme vereségét is. Mert hiszen az új kormánynak a többségből történt kinevezése azon a megegyezésen­­ alapult, hogy el kell ejtenie valamennyi követelését, a­melyekért ellenzék korában küzdött és a kor­mányzást a régi alapon vinni tovább. Az ellen­állás eredménye tehát nem az volt, hogy a ki­rály tette volna magáévá a többség programját, hanem ellenkezően, a többségnek és kormányá­nak kellett alkalmazkodni a király kormány­zati kívánalmaihoz. Ezekkel a letagadhatatlan tényekkel szem­ben lehetetlen minden olyan érvelés, mely az utolsó megyei ellenállás sikerét, cél­jainak elérését és ezek tanulsága gyanánt, a mai rendszer további fentartásának jogosultsá­gát bizonyítani tudná. De a jogászegyesületi előadók ezekből a tényekből sem azt a következtetést vonták le, hogy a megyék alkotmányvédő hivatása meg­semmisítendő és az önkormányzat megfojtandó. Hanem ellenkezően azt, hogy mivel a megyei önkormányzat és a választás az alkotmány vé­delmére hathatós intézménynek nem bizonyult, a közigazgatási teendőket pedig a korszerű kí­vánalmaknak megfelelően lebonyolítani nem tudja, föntartása alkotmányjogi szempontból fölösleges, igazgatási szempontból­ pedig káros. Egyidejűleg azonban keresték azokat a módokat, a­melyek útján az önkormányzat fej­lesztendő és a tisztviselők jogállása és ebből eredő függetlenségi érzete a mostaninál foko­­zottabb mértékben biztosítandó volna. A közérdekű, országos kérdésekben a megyék politizálási, fölírási levelezési jogát meghagyandónak vélték. A megyék ily irányú nyilatkozatainak, mint a közvélemény egy hi­vatott tényezőinek, van erkölcsi súlya és a megyegyűlések kedvezően járulnak hozzá a közügyekkel való törődés ápolásához. Ezt az értékét a vitában senki sem kicsinyelte és an­nál kevésbbé törekedtek a megsemmisítésére. Sőt igen erős volt az áramlat a valódi, eleven és gyakorlati önkormányzati élet föltéte­mény, hogy miatta ugyan nem fogja senki ma­gát a vízbe ölni, de azért jó feleség lesz belőle. Sohse fogja kedvesét vad szerelmi mámorba ringatni, de a családi boldogság mézeivel fog neki kedveskedni, szóval derék budai me­nyecske lesz belőle a Logody­ utcában. Elvegyem őt ezzel az egyoldalú szerelem­mel? Igaz, hogy mint férjébe is belém szerethet még, hisz erre is volt tömérdek eset, de hátha én még ugyanazon idő alatt kiábrándulok belőle? Akkor megint csak ott vagyunk, a­hol most, csakhogy akkor ő ül a sötét veremben én pe­dig kint sétálok az Attila­ körúton. Vagy hátha én kiábrándulok belőle, a­nélkül, hogy ő belém szeretne? És ekkor mi ketten, mint két jéghegy úszunk egymás mellett az élet óceánján. De hátha a jéghegyeken apró fókák fognak sütké­rezni, vagyis ha gyermekeink lesznek, mert hisz ez Budán is előfordul. Ez aztán mind a kettőnk érzelmein változtatna. Száz szónak is egy a vége, neki kell vágni, itt az okoskodás nem használ semmit. Egyszer aztán merészen megkérdeztem Málcsit, hogy hozzá tudna-e menni egy olyan emberhez, a­kit nem szeret? Nagy meglepeté­semre, habozás nélkül azt felelte rá, hogy igen. •— Miért?­­— Mert a mama azt mondta, hogy a lány sohse ahhoz megy feleségül, a­kit szeret, hanem ahhoz, a­ki megkéri a kezét. Budapest, febr. 28. Megtámadták a Magyar Jogászegyesületet a miatt, mert a közigazgatási reform vitájában az előadók túlnyomó része az államosítás mellett nyilatkozott. És megvádolták az Egyesületet, hogy a kormány céljainak szolgálatára rendezte a vitát. Igazságtalannak, tarthatatlannak és ha­misnak bélyegezték azoknak az előadóknak a fölfogását, a­kik a vármegyék alkotmányvédő hivatását megtagadták. És kijelentik, hogy iga­zán fölösleges minden érvelés azzal az elfogult állásponttal szemben, mely az 1905. évi várme­gyei ellenállás sikertelenségét állapította meg. A Magyar Jogászegyesület a pártpolitikai elfogultság vádja ellen védelemre nem szorul. Általánosan ismeretes arról, hogy a kormá­nyoktól semmiféle függési viszonyban nem lévő, denü­lt unja magát, a házas ember pedig csak otthon unja magát. Milyen nagy igazság ez, különösen egy franciának, a­ki a szórakozást aranyira szereli. Mert aztán, ha valakinek annyira kedvez a sze­rencse, hogy otthon se unja magát, az aztán kihúzta egész életére a nagy lutrit. Málcsival, így hívták nőmet, egy budai jégpályán ismerkedtem meg. A budai jégpályán kötött ismeretségeknek még igen gyakran há­zasság szokott a vége fenni. Ebben különböz­nek a pesti jégpályáktól. A pesti jégen divatos és nagyszabású flört folyik, de utána legföljebb tangó-tea következik, házasság soha. A budai jég bizalmasabb, majdnem családias jellegű. Csak mióta a ródlizás dühe közénk rontott s a pestiek átrobognak és megszállják jobbparti he­gyeinket, azóta romlottak kissé a budai erköl­csök. A balparti idegenek merészebb tónust hoztak át, eltaposták a hagyományokat. Nyá­ron kiszorítanak bennünket a kedélyes kis kocsmáinkból, télen pedig elárasztják szánkó­pályáinkat, maholnap egész Budapest a pes­tieké lesz, a budaiak pedig kénytelenek lesznek valahol Biatorbágy környékén új várost alapí­tani. Szinte már látom, hogy rakják nagy stráf­­kocsikra a királyi palotát, a Mátyás-templomot, Gellért püspök kőszobrát é­s a budai keserű­­vizet. A többi majd utánuk megy. 1914. március 1. BUDAPESTI HÍRLAP (52. sz.)

Next