Budapesti Hírlap, 1914. április (34. évfolyam, 78-102. szám)

1914-04-01 / 78. szám

1914. április 1. BUDAPESTI HÍRLAP (78. sz.) szabb beszédben válaszolt és végül kijelentette, hogy a választást elfogadja. A kormányzó bejelen­tette, hogy a választás eredményéről a statútumok szerint jelentést fog tenni a királynak. Azután meg­választották alpolgármesterré Korosáé Ferencet és Grossich Antalt; mind a ketten kijelentették, hogy a választást elfogadják. A politikai események. Budapest, márc. 31. Van ismét uj vád Tisza István gróf ellen. Megsértette Oroszországot s ez borzasztóan föl van háborodva a magyar miniszterelnök ellen. Nosza, rávetik magukat erre az állítólagos sér­tésre és állítólagos elkedvetlenedésre Tisza el­lenfelei, boldog reménységgel, hogy hátha ebből lehetne valami komoly kellemetlenséget felka­varni a féktelenül gyűlölt kormányférfiúnak. A fölfújt eset a következő: Tisza István a minap cikket írt az Igazmondó című népies lapban a német császár bécsi időzéséről. Ebben a cikkében fejtegette a hármas­ szövetség hasz­nát s ezt a többek között ily formán bizonyította. Ma már Németország lakosságának, tehát katonaságának mintegy háromötö­d része elég arra, hogy a francia haderőt ellensúlyozza. A német hadsereg mintegy kétötöd része rendel­kezésre áll arra a célra, hogy egy nagy világhá­ború esetén Európa keleti részén léphessen so­rompóba ... A mi szövetségünk biztosítja Né­metországot a francia és orosz birodalom kettős támadása ellen, viszont bennünket is biztosít a­felől, hogy ha netalán egyszer az orosz biroda­lom ambíciója fenyegetne bennünket, ebben a harcban a német hadsereg majdnem felének se­gítségére számíthatunk. Ezt a szót, ambíció, fordították le a muszka lapok számára és állítólag a nagyravá­­gyás­nak ezt a vádját tartják bántónak Orosz­országban. Erre nézve­­azonban megállapítható, hogy az ambíció lehet ugyan nagyravágyás is, de ez a szó Tisza cikkében nem fordul elő. Az ambíció azonban nem lehet sértő, sőt valójá­ban a nagyravágyás sem, mert hiszen egy nagy­hatalomnak természetszerű törekvése az, hogy nagy akar lenni és nagy akar maradni, sőt van akárhány olyan nagyhatalom, a­mely terjesz­kerdem a mamától­, esküvő, esetleg diszpenzá­­ció stb. Befejezem magányos leány­naplómat s megyek megmondani a mamának, hogy zárdás lelkem szerencsésen elvégezte a kereskedlemit. Ugyanaznap, este. Nincs öröm üröm nélkül. A serdült haja­don, ime, menyasszony s szeretet atyja ugyan­akkor kénytelen csődöt kérni maga ellen. Cudar egy világ, hogy még ilyesmit is kérni kell az em­bernek. Más szóval, tönkrementünk és sem öt­venezer, sem nyolcvanezer, hanem szegény papa nagyon fog örülni, ha egy nyűggel kevesebb lesz a nyakán. Személyemben­­kedni is akar és folyton is terjeszkedik, első­sorban Oroszország. Hogy mi sértő van abban ily ismert kö­rülmények között, ha a magyar miniszterelnök fölteszi Oroszország részéről bizonyos ambíció lehetőségét, az egészen érthetetlen. Mert hiszen mit jelent például az orosz próbamozgósítás, ha nem nagyarányú ambíciónak tanúsítását? De akár igaz, akár nem igaz az oroszok érzékenykedése, az érdekes és a tanulságos e dologban az, hogy a magyar kurucok is érzé­kenykednek és csóválják a fejüket, hogy ez a Tisza mennyire megsértette a békeszerető Oroszországot. De egyben ujjongva óhajtják, hogy bárcsak igaz volna, a mi nem igaz, hogy Oroszország ambíciója meg van sértve s hogy Tisza István gróf ezért utazott Bécsbe, a­miből csak annyi igaz, hogy a miniszterelnök Pápáról csakugyan Bécsbe ment — sokféle kormányzati ügyben, a­miben az Igazmondó cikke egyáltalán nem szerepel. De csodálatraméltó az, s szinte érthetet­len, hogy a mai kurucok mennyire féltik Orosz­országot! Ideiktatjuk tanulság okáért­­Andrássy Gyula gróf mai nyilatkozatát: — Annak a hírnek, mintha a német csá­szár Oroszországgal bármikor is tárgyalásba bocsátkozott volna, nem adok hitelt. Az egész híresztelést mesének tartom, a mely egyenesen azzal a szándékkal lett útnak eresztve, hogy a bizalmat közöttünk és Németország között megingassa. A német császár trónralépése leg­első percétől i.még sokkal határozottabb barátságot mutatott a monarkia iránt, mint Bismarck, mert szakított az Oroszországgal való viszontbiztosítási szerződéssel. Arról, a­ki ezt tette, föl kell tételezni, hogy most sem akar minket kicserélni és Ausztria és Magyarország helyett nem akar Oroszországgal szövetkezni. Ez teljes abszurdum lenne. Németország érde­kei, úgyszintén a német császár belátása és lo­jalitása teljesen kizárják az ilyen politika lehe­tőségét.* előadói beszéde után Hegedűs Lóránt sok ér­dekes és figyelemreméltó kérdést intézett a mi­niszterhez: az államvasutak reorganizálásáról, a kiegyezésről, a szaktudósítókról és a posta­­bélyegekről. Harkányi János báró kereskedelmi, mi­niszter részletesen válaszolt a fölvetett kérdé­sekre. Az államvasutak újjászervezésénél a fő­­súlyt az igazgatás egyszerűsítésére, az egyéni felelősségre és az intenzívebb helyi ellenőrzésre veti. Azt kívánja, hogy az egész intézményt üz­leti szellem hassa át. A protekciónak teljesség­gel való mellőzésével minden helyre megfelelő alkalmas embert kíván. Reorganizálni akarja az anyag beszerzését és a kocsiintéző szolgálatot is. A budapesti pályaudvarok rendezését szintén sürgős feladatának tekinti. A kiegyezés ügyével behatóan foglalkozik a miniszter. Szólott mé­g a szaktudósítókról, a munkásbiztosításról és az új postabélyegekről is. Október 31. Vacogok. A csőd miatt is, a nyirkos idő­től is, de a valódi ok sem ez, sem az, hanem a belső elvérzés. Előfordult ugyanis, hogy valaki leesik valahonnan vagy halálos ütést kap s kí­vülről nem látszik rajta semmi seb, bent belső elvérzést kap és belsőleg elvérzik. Megszólalásig az én esetem. Csermely ma egész órán keresztül tüntetően nem énnekem magya­rázott, hanem az osztálynak. Gondoltam: lám, ez a megkülönböztetés; most már úgyis örökre egybeforrtunk, hát nem néz rám, mert úgyis tudja, hogy nincs szüksé­gem többé a könyvvitelre. Iskola után nem men­tem előre a megszokott utunkon, mint máskor, hanem, most már én is tüntetőleg, megvártam a vőlegényemet a kapuban. Jött, én nyájasan mosolyogtam feléje, ő azonban zavartan intett nekem, hogy menjek vele s a nélkül, hogy a kar­ját nyújtotta volna, szótlanul lépegetett mellet­tem mindaddig, a­mig csak el nem tűntünk egy mellék­utcában a legyőzött vetélytársnők irigy tekintetei elöl. Engem már izgatni kezdett a A képviselőház pénzügyi bizottsága ma a honvédelmi és a kereskedelmi költségvetést in­tézte el. A kereskedelmi tárcánál Pap Géza báró szótlansága, de gondoltam, mint leendő jó hit­ves, nem kezdem mindjárt civakodással az egy­beforrasztott életünket, s ennélfogva az illető mellékutcában derűs mosollyal kapaszkodtam bele a karjába. Észrevettem, hgy megrázkódik az érinté­semtől. Még vagy egy percig hallgatott, azután különös és szinte­­visszariasztó hangon ezt mondta: — Margitka, ne karoljon belém. — Miért ne, — nevettem, de bizony már kicsit aszpikusan. — Azért, — felelte ő, miközben sötéten és mereven nézett maga elé, a­nélkül, hogy csak egyszer is rámpillantana — azért, Margitka, mer én sohasem vehetem el magát feleségül. Rémültemben földbe gyökeredzett a lá­bam és megálltam. — A csőd?! — sutt­ogtam majdnem el­haló hangon. — Oh, Istenem! Csermely még mindig nem mert rám nézni. Vagy harminc lépésnyire előttünk egy tarka kutya szaladt víg farkcsóválással és hát ő mereven arra szögezte a szemét. Szavaim lát­hatóan mély hatást tettek rája. Észrevettem, hogy küzküdik magával, míg végre halkan és szaggatott szóval ezt mondta: — Nem a csőd, Margitka. Olvastam a hi­vatalos lapban, de nem a csőd. — Hát? — szóltam közbe reménysugárral. •— A csőd szomorú dolog, a tönkremenés is szomorú dolog, a maga jövője is nagyon kiet­lennek látszik előttem, szegény, szép kis Mar­gitka (éreztem, hogy elszorul a szívem, olyan szépen beszélt), hanem azért Margitka, nem a csőd. Nem, nem. Én magát tegnap már bolond fejjel eljegyeztem magamnak, Margitka, és hát... izé... igaz, hogy maga nyolcvan vagy hány ezer korona hozományról beszélt, a­mire hát egy olyan nagy üzlettől, mint a maguké, különben is lehetett számítani, hanem azért, Margitka, izé... én jellemes ember vagyok és h­igyje meg nekem, hogy nem a csőd. — Hát akkor mi, az Istenért? — és ott a szeneskocsi mellett, a­hol álltunk, összekulcsol­tam a kezemet (mert a könyveimet azért mostan is ő fogta.) Mélyet fohászkodott és, mialatt én az iz­galomtól félőrülten lestem a szavait, ő még min­dig állhatatosan, félrefordított tekintettel, lassan, majdhogynem dünnyögve folytatta: — Hanem egészen más, Margitka. Az, h­ogy én ... izé ... nagybeteg vagyok, Margitka. (— Jézusom! mi baja? — csaptam össze a ke­zemet.) Hogy mi bajom? Izé ... szervi szívba­jom van, szegény kis Margitka. (— És ezt csak­ ma kapta?) Nem... dehogy is ma kaptam... hanem izé ... tegnap, miután már hát jóformán vőlegénynek éreztem magamat... hát mondom, tegnap délután valami belső ösztön azt súgta nekem, Margitka, hogy: Izé, te ember, te most magadhoz akarsz láncolni egy egész életre egy . * « egy ilyen ártatlan, szép, fiatal leányt . . . hát tudod-e te ember, hogy ez mekkorra felelősséggel jár? (Bam­bán néztem rá, hanem ő ezt nem látta.)­ Hát számot vetet­él-e te ember... izé ... az egészségi állapotoddal? Nincs valami bajod? Egészséges vagy-e csakugyan? Egyszóval, hogy ne nyújtsam a dolgot, Margitka, a lelkiismere­tem fölvitt egy ... izé ... egy orvostanárhoz, annak megmondtam, hogy: „Uram, házasodni akarok, vizsgáljon meg alaposan, nincs-e valami bajom?“ És hát a tanár alaposan megvizsgált és megállapította, hogy igenis szervi szívbajom van, Margitka, minélfogva semmiesetre sem szabad elvennem magát, akarom mondani: meg­nősülnöm, mert hát a házasélet, tudja, Mar- Bosnyák politikusok Budapesten. Ma délben Szarajevóból Budapestre érkezett Mancies Nikola, a bosnyák országos kormány fő­­nökhhelyettese. Basagics Safvet bég, a bosnyák szá­­bor elnöke. Sunarics József, a szábor első alelnöke és Serif­efendi Arnautovics, az egyesült mozlim­­pártok elnöke és a Vakusok vezérigazgatója. Man­ches dr. a Keleti Értesítő szerkesztője előtt így nyi­latkozott politikai programjáról: — A leghatározottabban tiltakozom azok el­len az imputációk ellen, a­melyek engem magyar­ellenes tendenciákkal vádolnak és hangoztatom, hogy nincs semmi ok arra a félelemre, mintha én most, mint hivatalnok, a trializmus politikáját foly­tatnám, a­mi volt pártom egyik programpontja. Fe­lelősségteljes állásomban, a­mennyiben egyáltalán politizálnom lehet, csakis a közös pénzügyminisz­ternek és az országos kormány főnökének intenciói szerint fogok dolgozni, a­mely intenciók természete­sen a monarkia mind a két államának kormányaitól kapjá­k az útmutatást. A­mi a Bosznia-Hercegoviná­ban élő magyar állampolgárokat illeti, mindig bol­dog leszek, ha velük szemben kifejezést adhatok há­lámnak azért, hogy Bosznia és Hercegovina kulturá­lis és gazdasági emeléséhez legjobb erőikkel hozzá­járultak és így nem kell félni attól, hogy velük szem­ben más magatartást fogok mutatni, mint az osztrák­ állampolgárokkal szemben. Mint a polgári kormány­zás főnökének és a második legnagyobb tisztség vi­selőjének lesz alkalmam, hogy hálámnak a boszniai magyarokkal szemben kifejezést is adjak. Határo­­k..... ................­! 3

Next