Budapesti Hírlap, 1914. július (34. évfolyam, 153–180. szám)
1914-07-01 / 153. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 32 kor., félévre 16 kor., negyedévre 8 kor, egy hónapra 2 kor. 80 fill. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 fill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: vm. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás : József 9-29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés: József 53. Könyvkiadó: József 9 29. Igazgató: József 9-38. Az osztrák rendszer csődje. Budapest, jan. 30. Mostan természetesen tüntet, jajgat és káromkodik mindenki. Csoportok járják be Szerajevó utcáit és éneklik a Gotterhaltét. Szerajevóban és más városokban lerombolják a szerb emberek házait. A hatóság összefogdossa a híresebb szerb patriótákat. Azt olvasom egy újságban, hogy a szerajevói börtönök már zsúfolva vannak s a katonaság a puszta ég alatt sátrakban vagy barakkokban őrzi azok tömegét, akik már kiszorultak a börtönökből. Zágráb is nekilódult s a száborban, a mi az országgyűlés horvát neve, nem akarják meghallgatni választott elnöküket, mert Medakovics úr is szerb. És szidják a szerbeket és tépik a zászlójukat és rongálják vagyonukat. Szerajevóban pedig kihirdették a statáriumot és állítólag Potiorek megbukott és Bilinszki beadta vagy be fogja adni lemondását. Egy szóval, ami a fejvesztettség sablonjához tartozik, az mind megtörténik secundum regulás artis, ha tán nem is mind a valóságban, de legalább az emberek képzeletében és az újságok hasábjain. Még azokén az újságokén is, amelyek nem nagyon régen még a szerbeket dicsérték és minket gyaláztak s melyek a magyar politika újjászületését egy francia-magyar kölcsöntől és egy pétervári zarándoklástól várták. Most hihetetlennek látszik vezérpolitikusoknak az a vaksága, a mely nem tud olvasni a jelenségekből és az a hiszékenysége, a mely bizantinus nyelvek hizelkedése és hazudozása után indul nemzete sorsának intézésében. . De egy bomba szétverődése és egy revolver néhány durranása, amelyre nem lehet ráfogni, mint a fiumeire, hogy megrendelt merénylet volt, mert fejedelmi vér folyt tőle az utca porába és a trón várományosát ölte meg ünnepi parádé közben, mikor Szerajevó városi hatósága és a hadsereg tisztikara kisérte testőrség gyanánt, de végzetes bomba és revolver dörrenésétől egyszerre lehullt a takaró függöny arról a cinikus valóságról, amelyet senki sem akart meglátni, amelynek előjátéka volt a zágrábi pör és a bécsi Friedjung-pör, amelyek ellen az európai közvéleményt és az egész magyar ellenzéket mozgósítani lehetett; amelynek érdekében a párisi sajtó egy kollektív nyilatkozatával próbálták az Otthon révén provokálni és sarokba szorítani a magyar újságírókat. Ez utóbbi próbálkozás kudarcot vallott a magyar hírlapírók nyilatkozata folytán. De a két per szilajon indult és kishitűn, félsikerrel végződött. Azután jött a balkáni háború, melynek rabló-eredményétől fej- és fékvesztett lett a szerb mozgalom, sőt magával ragadta a katolikus délszlávokat is. Gyümölcse a merényletek Duvaj és Skerlecz ellen. Koronája a szerajevói vérfürdő. Most itt vagyunk. Most egyszerre üldözött vad lesz minden szerb. Most egyszerre ráeszmél a horvát szábor, hogy többé nem koalíció, nem szerb-horvát nemzet, nem délszláv birodalom, hanem egyszerűen — Horvátország. Most mindenki mosakodik az ismert sablon szerint. Mert ez a módja annak, hogy minden szépen visszatérjen a régi kerékvágásba, ha a szerajevói áldozatok egyszer császári pompával örök nyugvóhelyükre tétettek és a véreset borzalmaitól megszabadultak a szívek és elmék. De nem bolond, hanem őrült volna, aki Ausztria és Magyarország sorsának ez útra eresztését el akarná tűrni. A vétkesek természetesen el fogják venni büntetésüket. Aki azonban azt hinné, hogy statárium és tömeges elfogatások és pörök és rémuralom gyógyítják meg a beteg helyzetet, az mondjon le arról, hogy komoly politikusnak vagy éppenséggel államférfiúnak nevezzük. Gyökeres rendezés kell oda, az pedig csak egy van, az, amelyet a koronázási eskü praeskribál. Magyarországhoz vissza kell csatolni az annektált tartományokat és Magyarország hagyományos kormányzása alá kell vetni ama területeket. Mindenki emlékezhetik arra, hogy Kállay Béni, a magyar geniális államférfi még a bécsi befolyások bilincseiben is milyen szerencsésen, mily tapintatos kézzel, mily csodálatraméltó sikerrel kormányozta a két tartományt. Mily eredményeket érhetett volna még el, ha innen Magyarországból, a magyar királyok módja szerint szervezhette és kormányozhatta volna. A mostani helyzetnek, melynek mintegy fölkiáltó jele a két véres fejedelmi hulla, ennek a megrothadt helyzetnek semmi más nem az oka, mint az, hogy Kállay utódai osztrák rendszer szerint kormányozták az új tartományokat. Ez a szellem az, amely Ausztria tartományait és fajait egymással szemben engesztelhetetlen hadirendbe állította és a bomlás mindennemű tényezőit vitte közéletébe, sőt kormányzatába, úgyhogy máris az úgynevezett tizennegyedik szakasz szerint lehet csak az állami rendet föntartani, azaz császári abszolutizmussal. Ez a szellem, ez a politikai dilettantizmus, ez az államférfias szentimentalizmus, amelyben oly nagyszerűen tud érvényesülni az álnokság és kétszínűség, s ez a szellem aknázta alá Boszniát s a szerb propagandát már olyan vakmerővé tette, hogy ime elkezdte megfélemlítő hadjáratát. Hiszen ennek a merényletnek csak egy az értelme, ez: kotródjatok innen, nekünk nem kell a sváb király, nem kell a trializmus, nekünk a Nagy- Szerbia kell, egyelőre Bosznia és Hercegovina, aztán majd a többi. Aki pedig idejön, arra bomba és revolver vár, ha mindjárt királyfi, ha mindjárt asszony is! Az osztrák politikának iszonyú csődje ez. Mikor a boldogtalan Sándor királyt és feleségét oly gyáván és gyalázatosan gyilkolták le a saját katonái éjjel,orozva, szinte álmában (akkor is egy király és szép asszonya!) a Budapesti Hírlap megírta, hogy az osztrák és magyar hadseregnek be kell vonulnia Szerbiába s Nándorfehérvárt vissza kell csatolni Magyarországhoz. A vitéz szerb hadsereg és nemzet pedig menjen le Nisbe, az nekik való főváros, ott lenn, mélyen a Balkánban. Mily fordulatokat hárítottunk volna el ezzel! S mekkora árát fizettük azóta annak, hogy nem tettük. Mennyivel nehezebb és romlottabb ma már a helyzet. Mert mindaz, ami azóta történt, ott kezdődött el, azon a királygyilkos éjszakán. Akkor még az éj sötét leple alatt öltek királyokat. Ma már fényes nappal, mozgalmas ünnepen! Ismételjük tehát, hogy itt nem sablonos represszáliák kellenek, hanem nagy, államférfias elhatározások. Nem osztrák pepecselés, hanem magyar cselekedet. A históriai Magyarország balkáni politikája, az, melyet nagy királyaink fogalmaztak meg és dicsőséggel folytattak a török invázióig, mely ellen szintén a magyar királyok voltak a balkán-népek védelmezői, csak úgy, mint a velencések hódításai ellen. Senki se jöjjön pedig nekünk a mi szerbjeinkkel és korlátjainkkal, amikor mi a délszlávokról és föltolakodott vezérnemzetükről, a szerbekről így beszélünk. • Addig, amíg az osztrák politika végzetesen bele nem nyúlt a mi világunkba és nemzetiségeinkbe, addig más világ volt itten. S ez a világ fönmaradt volna és ma egy nagy magyar birodalom léteznék, ha az osztrák császárok, mióta Szent István koronáját viselik, Szent István birodalmáért kívántak volna élni. A régi magyar politika hősei voltak a Zrínyiek, a Frangepánok, a Damjanichok, a túrmezei derék nemesség, a Vojnicsok, Vukovicsok és számtalan szerb ember addig a mecénásig, aki a Kisfaludy-Társaság első teljes Shakespeare-kiadás költségeit fedezte. A magyarországi szerbek is, a horvátok is, anélkül, hogy saját nemzeti temperamentumukból és kedves nemzeti szokásaikból bármit is egész nyelvükig, elhagytak volna, a velünk való közösségből, velünk való vérkeveredésből külön. Mai számunk 28 oldal