Budapesti Hírlap, 1914. július (34. évfolyam, 153–180. szám)
1914-07-01 / 153. szám
1914. Július 1. BUDAPESTI HÍRLAP (153. sz.) tótta meg az élettel együtt a zavartalan családi boldogságtól, alig serdülő gyermekeiket mindkét szülő ápoló kezétől. — A magyar nemzet szinte a bálványozásig, egész szívvel ragaszkodik uralkodójához. Egész szívvel, teljes érzelemmel vesz részt fenkölt királyának minden örömében, minden fájdalmában. Együtt találta és sújtotta fölkent fejével e nemzetet a megpróbáltatások ama hosszú sorozata, mely fejedelmünket és házát áldásos uralkodása alatt meglátogatta s együtt gyászol a nemzet most is királyával, midőn annyi aggodalmat keltett betegségéből alig fölépülve, újabb iszonyú csapás, háza legközelebbi férfitagjának, trónja várományosának tragikus elvesztése méretett reá a kérlelhetetlen végzet kifürkészhetetlen rendeltetése által. Húsz millió hű magyar szív dobbanása ad visszhangot felséges királyunk mélységes bánatára és húsz millió érző lélek részvéte fordul az iszonyú katasztrófa folytán születlenül maradt fejedelmi árvák felé. Ez érzelmektől indíttatva javaslom a t. Háznak, hogy a Ház a trón várományosa, Ferenc Ferdinánd királyi herceg ő császári és királyi fensége és fenséges neje elhunyta fölött való mélységes részvétének jegyzőkönyvében adjon kifejezést; bízza meg elnökét, hogy érzelmeit szokásos módon juttassa a legmagasabb trón zsámolyához és mondja ki, hogy az elhunyt fenségek végtisztességén résztvesz, annak megtörténtéig érdemleges munkáját a gyász jeléül felfüggeszti és megbízza az elnököt, hogy úgy a szükségessé válandó részletes intézkedések elhatározása, mint a temetés után a Ház további teendőinek megálalpítása végett, ülést hívjon össze. Teleszky János pénzügyminiszter: Rám hárul a feladat, hogy a miniszterelnök távollétében kifejezést adjak a kormány részvétének a megdöbbentő gyászeset alkalmából, amely megfosztotta a magyar trónt várományosától, a magyar nemzetet jövendő uralkodójától, a dinasztiát legbiztosabb támaszától, egy boldog családi életet és három kiskorú gyermeket mindenüktől, szerető atyától, önfeláldozó édesanyától. Megdöbbent és föllázadt széles e világon minden érző kebel a gyalázatos merénylet hírére. De a felháborodás és megdöbbenés sehol sem oly nagy és általános, mint a magyar nemzetben. Önfeláldozó hűséggel, odaadó ragaszkodással, hódolatteljes tisztelettel viseltetett mindenki a trónörökös markáns egyénisége és ragyogó férfiúi tulajdonsága iránt. Megilletődött nyugalommal bámulta a harmonikus tiszta családi életet, mely két emberi szív nemes érzelmeire alapítva, a földi boldogság elérhető glóriájától volt övezve. Mindez és annyi szép remény és jogos várakozás, sok nagyrahivatott törekvés elveszett. Elvetemedett, emberi lényükből kiforgatott, eltévelyedett emberek gyilkos és sajnos, oly végzetes kimenetelű merénylete által és a magyar nemzet fájdalommal, megtört szívvel áll a tátongó sír előtt, amely rövidesen magába fogja fogadni megboldogult trónörökösünket és szeretett hitvesét. Részvéttel fordulunk koronás királyunk fenkölt alakja felé, akit a végzet kifürkészhetetlen rendelése ez újabb csapás elé állított és hő fohászszal kérjük az egek urát, segítse meg urunk királyunkat, adjon neki erőt, egészséget ez újabb csapás elviselésére és az uralkodás nehéz gondjainak még évek hosszú során át az eddigi nagy bölcseség-A közvetetlen következményeket látjuk. A Bal-kán föl van dúlva, egész Európa föl van dúlva. A föld folyton reng. Most van az albániai földrengés, Szerajevóban el kellett vérezni egy nemes fejedelmi párnak és e rengések sorozata beláthatatlan. A régibb államférfiak nagyon jól tudták, hogy a balkáni háborúk zsilipjét nem szabad megnyitni, az újabbak erről megfeledkeztek. A földrengések közt a legveszedelmesebbek a tektonikusak, azok, melyek a föld rétegeinek eltolódásából, egyensúlyhelyzetbe törekvésétől származnak. Európa most a tektonikus rengések korát éli és ezeknek az eltolódásoknak tartama beláthatatlan. Az álmok, szenvedelmek és indulatok, ambíciók feszítő ereje sokkal veszedelmesebb, mint a föld rengései. Ezek néhány várost döntenek romba, amazok kultúrákat tesznek tönkre, népek évezredes szellemi birtokát pusztítják. A városokat újra föl lehet építeni, a kultúrák tönkremenésével a kultúra termelő erői is elvesznek. A Balkán méregként hat Európára. A legveszedelmesebb ez a méreg az ifjúságnak. Ez mindig és mindenütt így volt: az öregek számítanak, az ifjak lelkesednek és tombolnak. Az öregek tudós kézzel adminisztrálják a mérget az ifjúságnak és mosolyogva lesik a méreg hatását. A fiatalság lobbanékonysága teszi a kultúrái és gazdasági különbségek hatását oly vészesekké. Lehet, hogy volt összeesküvés, de azok a fiatalok oly könnyen találnak egymásra, hogy az összeesküvés egy nap alatt kész. Az öregek adják ki az újságokat, a sel való ellátására! Vajha némi vigaszt meríthetne Felséges Urunk a magyar nemzet igaz részvétéből és azokból az érzelmekből, amelyeket e gyászos esemény a haza minden hit fiának kebeléből kiváltott, amelyek, ha lehet, még fokozzák azt az áldozatot, az alattvalói hűséget, amellyel a magyar nemzet koronás királya és uralkodóháza iránt minden hi viseltetett, amelyek még jobban öntudatra keltik bennünk a dinasztia és a nemzet közötti öszszeforrottság, összetartozandóság és egymásra utaltság érzetét és amelyek még inkább kidomborítják a magyar nemzet legékesebb erényét, a királyhűséget. A kormány nevében tisztelettel kérem a t. Házat, hogy az elnök javaslatát elfogadni méltóztassék. Héderváry Károly gróf. Egy szerencsétlen, elvetemült, mert hazájához és annak uralkodó családjához hűtlenné vált, egyén gaztette romba döntötte egy teherős, férfias jellemű királyi hercegünknek, a trón várományosának, Ferenc Ferdinánd királyi herceg ő fenségének életét s megsemmisített sok hozzáfűződő reményt, ugyanakkor megölte és elpusztította annak hű szeretettel rajta csüggő hitvesét, a fenséges Zsófia hercegnőt is. Mély gyászba borított egy az egész világ által tisztelt és bámult nagy uralkodót és egy egész uralkodó családot. Egy pillanat alatt apjukat és anyjukat vesztve, árvákká tett eddig gondtalan boldogságban élő ártatlan gyermekeket s gyászba ejtette a monarkia két államának sok milliónyi népét. Pártja nevében mély gyászának és részvétének ad kifejezést és nagy királyunk magasztos példájára utal, a ki sok gyásza és bánata mellett mindig fáradhatatlanul teljesítette uralkodói kötelességeit és munkálkodott népei boldogságán. A sors viszontagságai, a keserű hit és bánat, úgymond, ne csüggesszen el: teljesítsük híven kötelességünket s ezzel gyarapitsuk erőinket, hitünket és bizalmunkat és az egek ura meg fog segíteni ama törekvésünkben és munkálkodásunkban, a mely hazánk és uralkodó családunk dicsőségét és fényét lesz hivatva növelni. (Élénk helyeslés.) Azelnök úr javaslatához hozzájárulok. (Helyeslés.) Apponyi Albert gróf: Midőn e komoly órában a függetlenségi és 48-as párt érzelmeit tolmácsolom, nincs sok szóra szükségem, mert nincs az a beszéd, amely az esemény lesújtó tragikumához méltó lehetne. Egy nagytehetségű, nagyakaratú, nagyszándékú fejedelmi ivadékot nagy hivatása küszöbén sújt le egy gaz merénylő golyója. Egy reményteljes jövő múltba sülyed, mielőtt jelenné alakulhatott volna. A történelemnek egy előre megírt fejezete lepecsételve és olvasatlanul tűnik el az enyészetbe. De várjon ki döntötte oda? Egyes bűnös fanatikusoknak szeszélye vagy pedig egy átgondolt összeesküvés kegyetlensége? Ma még nem tudjuk. De ez az eset világosságot kiván: meg kell ismerni azokat a sötét erőket, amelyek itt működtek, mert bárkik legyenek, le kell rájuk sújtanunk és vesztükre fordítanunk ezt a gyászos sikert, amelyet a gyilkolás terén elértek. (Úgy van.) Ma azonban álljunk meg egy pillanatra azoknál a megrendítő emberi mozzanatoknál, amelyek lelkünket lebilincselik. Nagy gondolatokkal és nagy tervekkel egyetemben egy tiszta földi boldogság is szállott sírba. Ez a boldogság leplezte a ridegnek és keménynek látszó férfiú gyöngédségét, ez hozta őt lelkünkhöz közel. Minden egyebet csak sejtettünk, találgattunk, ezt az egyet tudtuk, láttuk, szerettük, A fiatalok írják és főleg olvassák. Sehol nem látni a Balkánon azt a fékerőt, mely a régi kultúra országaiban az intézményekben, a hagyományokban, a nép erkölcsében, a bölcsek beszédjében rejlik. Ott mindig el kell készülve lenni mindenre. Európában lehetett fékező, de Európa sincsen. Nincsen kultúrái szolidaritása, nincsen tekintély benne, nincsen elszánt akarata. Fél a háborútól és nem akarja a békét. A legtöbb külügyminisztere kétszínű játékot játszik és rá akarja szedni a többieket. Bismarckok szeretnének lenni, de Bismarck tudott akarni és tudta, mit akarjon. Mérhetetlen nagy nyugtalanság van Európa szívében és a gyönge ifjúság könnyen megszédül. Egy tizennyolc éves gimnazista rettenetes elszántsággal föláldozza lelkét, testét, megöl egy fejedelmi nőt, kinek semmi része sincsen semmiben és egy trón várományosát, a ki se népének, se neki, se senkinek nem vétett és idáig nem is véthetett. Ennek az örvénynek a mélységét senki sem tudja kimérni. " Egész Európán nagy döbbenés fut végig. De lesz-e ennek valami hatása arra az Európára, mely ma puszta geográfiai fogalommá készül elértéktelenedni? Attól kell tartani, hogy csak policiális következményei lesznek. Jobban kell vigyázni a fejedelmek életére, ami helyes, mert hiszen innét nézve, Szerajevóban nem volt elegendő a felügyelet. A bombamerénylet után egy félórával ilyesvalami történhetett? De a rendőri felügyelet javítása csak a fejedelmek életét óvja, az erkölcsi rengéseket nem szünteti És midőn arról értesülünk, hogy a halálosan megsebzett férfiúnak utolsó mozdulata a szeretetteljes lehajlás volt ahhoz a hűséges hitveshez, aki őt néhány pillanattal megelőzte vagy követte a halálba, akkor ennek az egyszerű emberi vonásnak világításában sejteni véljük azt is, hogy mit vesztettünk leendő uralkodónk elvesztésével. Mert az uralkodó is annyit ér, amennyi emberi értéket képvisel benne az ember. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) És az emberi értéknek fölismerése ad melegséget az alattvalói hűség kötelékének. Nyugodtan vártuk Ferenc Ferdinánd trónrajutását, sőt bizalommal, mert bármennyire magába zárta gondolatait, tudtuk róla, hogy nagyra törekvő férfiú. Nagy uralkodás pedig itt csak az általunk képviselt eszmék gránit-talapzatán emelkedhetik magasba. (Úgy van balfelől.) És ha van e szomorú eseménynek már most fölismerhető tanulsága, ez a tanulság egy régi igazság megerősítése, amelyet a történelem hol szelíd kifejtéssel, hol valami eseménynek mennydörgésével, hol borzasztó tettek sivitásával újból és újból szólaltat meg, az az igazság tudniillik, hogy a magyar nemzeti gondolat akadálytalan kifejlődése, a maga teljességében való intézményes kiépítése, az az erős vár, amelyben az uralkodóház biztosságot találhat, hatalmat és dicsőséget. (igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) „A nagy világon kívül nincsen számára hely.“ (Igaz! Úgy van! bal felől.) Ezekkel a gondolatokkal, ezekkel az érzelmekkel búcsúzunk el, mi függetlenségiek, leendő királyunknak, a ki volt, daliás alakjától és hitvese megható egyéniségétől. Erős férfiakat erős elhatározással illik gyászolni, kegyeletünk csak úgy lesz méltó az ő emlékéhez. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Andrássy Gyula gróf: Azzal kezdi fölszólalását (Halljuk! Halljuk!), hogy megemlékezik a szomorú, tragikus eset emberi vonatkozásairól mindenekelőtt az elhunytak árváiról. Más sorsot vártak ezek a szegény gyermekek, mikor búcsúztak szüleiktől, más sors várt rájuk: milliók közül a leghatalmasabbak szeretete, támasza, istápolása várt reájuk. S most el vannak hagyva, atya és anya nélkül, nehéz örökséggel. A magyar nemzet szimpátiája mindig kisérni fogja őket, mert annak a családja, a ki oly közel állott Szent István koronájához, a magyar nemzet múltja, jelene és jövője képviselőjéhez, egy dicső, szent szimbólumhoz, annak családja nem lehet távol a magyar nemzet szívéhez sem. A szegény elhunyt királyi herceget egy hasonló nagy tragikus eset állította oda a trón mellé, szent, nagy hivatásához. Eleinte betegség csaknem sírba döntötte, azután nehéz munkát végzett, tanult, dolgozott, törekedett, hogy méltó legyen a nagy állásra, amelyet a gondviselés reá bízott. E nagy, nehéz munka közben kidőlt. Telve volt nemes ambícióval, nagyravágyással, használni akart a monarkia nemzeteinek, használni akart a dinasztiának. Mielőtt azonban ezt tenni képes lett volna, ott fekszik tehetetlenül. Semmit sem tudott megvalósítani abból, ami bevítette, ami erőt adott sok fáradságos munkájához. Valóban nagy emberi tragikum rejlik ebben. És meg kell emlékezni feleségének nagy tragikumáról is. Együtt haltak meg, együtt végezték be pályafutásukat, és emlékük legyen mindörökre szent és tisztelt, már a családias, bensőséges életmódnál fogva is, amelyet folytattak. De természetes, hogy ily nagy csapás, mint a meg. Európának kellene szolidaritásának érzetére ébrednie. Van-e erre bármiféle kilátás? Hiába van világtudomány, világművészet, világirodalom, világkereskedés, nincs világpolitika és nincs világpolitikai erkölcs. Egy nagy tanulságot kell merítenünk nekünk, akik tollal és gondolkodással akarjuk szolgálni a kultúrát, vigyáznunk kell a világpolitikára és világpolitikai erkölcsre, mert ez, mint látjuk, alapja mindennek. El kell fordulnunk azoktól, kik azt mondják: az igazság végre győzni fog, a kultúra mindenható és a többi. Ez igaz ugyan, de csak ha kiegészítjük azzal, hogy az erkölcsi erő a fődolog mindenben. Ez az erő tartja fönn és védi meg az összes kultúrás javakat. A becsületesek mindig túlságosan passzív magaviseletűek, túlságosan bizakodók, talán kissé elhízottak. A becsületesek soha sem esküdnek öszsze, elégnek tartják, hogy a becsület ideájában találkoznak. Ezzel szemben a ravaszok, a gonoszok, a hatalomra vágyók mindig összeesküdnek az osztozkodás ideájának égisze alatt. A fiatalságot pedig mindenképp meg kell óvni azoktól, akik ezekre a védtelenekre rárontanak, hogy megrontsák őket. A becsületet erőssé kell tenni és akkor az erő becsületes lesz. De aki ezeket a sorokat leírja, nem igen látja, hogy az általános irányzat erre felé fordul. Érzi az erkölcsi rengéseket és jól tudja, hogy az egyes tehetetlen velük szemben. Egyben mégis bízik: az önfentartás nagy ösztöne az egyeseket és a népeket igazgatja, kell hogy végre az emberiséget is igazgassa.